Kávézunk, mint minden délben és ma joggal lehetne elvárni, hogy Orbán Viktor tegnapi évértékelője kerüljön szóba, annak érdekes külsőségeivel és az utána rendezett tüntetéssel együtt – de azt már mindenki megírta, és ma fontosabb események is zajlanak Budapesten. Mi lehet fontosabb egy miniszterelnöki évértékelőnél? Az amerikai külügyminiszter látogatása.
Bizony, nem körülöttünk forog a világ, és ezt most elég alaposan tudtára is fogják adni a magyar kormánynak – de aki arra számít, hogy Mike Pompeo alaposan megfegyelmezi Orbán Viktort, megmenti a magyar demokráciát és este a „Csillagos-sávos lobogó” hangjai mellett rendezett tűzijátékkal ünneplünk majd, az bizony csalódni fog. Az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatása egy körút része, tőlünk Szlovákiába megy, majd Varsóban csatlakozik Mike Pence-hez – nem direkt a mi kedvünkért néz be, hanem azért, mert amúgy is a környéken van dolga.
A látogatás céljáról nagyon sokat tudunk, tehát nem tudunk semmi biztosat:
elvileg az orosz energiafüggőség, a kínai Huawei állítólagos hírszerzési tevékenysége és a fegyverbeszerzés áll majd a tárgyalások fókuszában, ámde Pompeo napirendje mégis nagyon érdekes: ugyanis a tervek szerint
„Pompeo Orbán Viktorral nem, de Szijjártó Péterrel tart közös sajtótájékoztatót, mégpedig a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Bem téri épületében. Pompeo ezt követően megy fel a Várba, hogy a miniszterelnökkel is tárgyaljon. Az amerikai külügyminiszter látogatásán találkozik majd legalább három olyan magyar civilszervezet – a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország – képviselőjével, amelyek rendszeresen bírálják a kormányt a szabadságjogok csorbulása és a korrupció elharapódzása miatt.” (444)
A programot pontosan nem ismerjük, de egyes forrásaink szerint Pompeo előbb találkozik a civilekkel, mint a miniszterelnökkel, ami lehet diplomáciai üzenet is, de lehet, hogy csak annyiról van szó, miszerint másképp nem érné el a repülőgépét – az viszont mindenképpen gesztusértékű jelzés, hogy erre a találkozóra egyáltalán sor kerül. Hogy mi fog elhangzani Pompeo és a civilek között? Azt megjósolni lehetetlen, de ne feledjük, nem egy csillogó tekintetű ifjú idealista tárgyal majd velük, hanem Donald Trump külügyminisztere, aki korábban a CIA igazgatója is volt, tehát ha vannak is céljai, azok konkrétak lesznek, nem elviek. Ettől még híve a demokráciának, hogyne volna az: csak afelől nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy a legfontosabb ebben a pillanatban az lenne számára, hogy a magyar demokráciát és jogállamiságot helyreállítsa.
Mi lesz a Védelmi Együttműködési Megállapodással?
Azonban akármiről is tárgyal majd velük, abban biztosak lehetünk, hogy Szíjjártóval a legtöbbet a BRUA-vezetékről fog beszélni – amint Orbán Viktorral pedig a DCA-ről és a tervezett amerikai légvédelmi rakétabeszerzési programról. A DCA nem más, mint a Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement), és létrehozásának legfontosabb célja, hogy a több, mint 20 éve érvényben lévő, hazánk NATO-csatlakozása előtt kötött megállapodást szövetségesi kapcsolataink fejlődéséhez igazítva újítsuk meg. Hát ez egyszerű dolog, nem kell agyonbonyolítani – főleg, hogy nem csak minket kerestek meg amerikai részről ez ügyben már két éve, hanem Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Bulgáriát, Romániát, Észtországot, Lettországot, de még Litvániát is.
Csak ők aláírták.
Mi meg nem.
Orbán Viktor a világon mindennel magyarázta már, miért nem hajlandó Magyarország aláírni ezt a szerződést, amiben viszonylag ártatlan dolgok szerepelnek, olyasmik például, hogy ennek alapján hordhatnak fegyvert és egyenruhát az amerikai katonák Magyarország területén, és ez biztosítja az amerikai fegyveres erők által a hazánk területére behozott eszközök, berendezések és egyebek adó- és vámmentességét. Szóval, ez egy fontos, de nem harci ügyekre vonatkozó keretmegállapodás.
Mondta már Orbán, miszerint nem írhatjuk alá, mert „az európai uniós szabályok lehetetlenné teszik”. Érdekes, a többi aláíró számára ez nem jelentett nehézséget. Azt is mondta – érdekes fordulattal – miszerint „a Fidesz-képviselők egy csoportja ellenzi a DCA egyes pontjait, és mivel nincs hatalma e képviselőcsoport felett, nem tudja őket meggyőzni.” Hát, szegény, mintha nem lesnék még a gondolatát is, nem lenne teljhatalma, mintha okozhatna néki gondot bármiféle anyaszülte képviselő széles e Parlamentben, meg kell a szívnek szakadni az ő sanyarú sorsán… aztán előjött a farbával.
„Tavaly decemberben pedig három, a beszélgetés részleteit ismerő forrásunk szerint Orbán Viktor azt mondta David Cornstein nagykövetnek: olyan országot akar, mint Ausztria. Ausztria katonailag semleges, nem NATO-tagország.” (Átlátszó)
Tehát ki akarna minket léptetni a NATO-ból?
Arról azért nincs szó, és nagy szükségünk is van a védelemre – inkább lavíroz, helyezkedik, ugyanis Oroszországgal, valamint Kínával is kokettál, üzletelni mindenképpen akar velük, és a DCA aláírása jelentősen rontana a pozícióin. Főként Moszkvában. Hanem hát Orbán Viktor nem a legbátrabb ember, mert a múlt héten azt nyilatkozta:
„Magyarország NATO-tagállam és az Amerikai Egyesült Államok szövetségese. Erről a magyar emberek népszavazáson döntöttek. Magyarország kormányának továbbra is az a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi kapcsolatát erősítse. Ennek szellemében készülünk Michael Richard Pompeo külügyminiszter úr budapesti látogatására.” (MTI)
Kötéltánc ez a javából, Moszkva, Peking és Washington között, nagy kár, hogy a páva nem tud kötélen táncolni: de még ma megtudjuk, mire jutnak egymással az illetékesek.
A legfontosabb téma a BRUA-vezeték lesz
A közvetlen jövőnk – és a külkapcsolataink, sőt a gazdaságunk – szempontjából is azonban a BRUA-vezeték kérdése a legfontosabb. Ennek a megépítését nevezik „függetlenedésnek az orosz földgáz-ellátástól”, és európai méretű hatásai lehetnek. Arról van szó, hogy nagyon nagy mennyiségű földgázt találtak a Fekete-tenger alatt – csak éppen nagyon mélyen van, az európai cégeknek nincs olyan technológiájuk, amivel ki lehetne termelni, az amerikaiaknak viszont van. Tehát a román állam a Neptun Deep nevű mező kitermelési jogát odaadta a Rompetrol nevű román vállalatnak, amelynek fő tulajdonosa az osztrák OMV, és az amerikai Exxon-nak, amely megfelelő technológiát tudott hozni a kitermeléshez. Az utóbbi években több mint 1 milliárd dollárt beleöltek a feltárásba. A kereskedelmi kitermelés valamikor 2020 környékén indulhatna.
Indulhatna, de csak akkor, ha lenne vevő a földgázra. Soha vissza nem térő alkalom volna, hogy akár egész Európát Oroszországtól függetlenül láthassuk el földgázzal, ám ehhez kell egy vezeték, amit azon államok román nyelvű nevének kezdőbetűiből, amelyeken áthalad – Bulgária, Románia, Magyarország, Ausztria – BRUA-vezetéknek neveztek el. Ennek magyar szakasza Csanádpalotánál lépne be az országba, és Mosonmagyórvárnál menne ki, vagyis két már meglévő áteresztőpontot kellene kibővíteni, és ezeket összekötni. Nem jó, hanem nagyon jó üzletnek tűnik, minden résztvevő számára, akkor is, ha Moszkva összevont szemöldökkel a TurkStream nevű vezetéket pártolja is, ami a Törökországon keresztül vezetett orosz földgázt vinné el a Balkánra.
Azonban gondok vannak
A magyar fél – annak érdekében, hogy nálunk és ne Ausztriában épüljön meg az elosztóközpont – meg akarja változtatni a vezeték nyomvonalát, de a román fél is változtatott a feltételeken: a bukaresti parlament
„2018 végén számos jelentős törvényt hozott a gázról, Offshore törvénycsomag néven. Egyrészt kötelezte a termelőket, hogy a Fekete-tengerből kinyert gáz legalább felét belföldön adják el. Másrészt hatósági árat szabott meg a gáznak. Harmadrészt felemelte a gázkitermelés adóját – egészen pontosan nagyobb bevétel mellé nagyobb adókulcsot rendelt.” (444)
A román fél ezt a törvényt szükséges belpolitikai gesztusnak tekinti, amivel a kormányzó szociáldemokrata párt, a PSD azt kívánja megmutatni a választóknak, hogy nem árusítja ki olcsón az ország természeti kincseit (hanem drágán árusítja ki), ugyanis Románia nincs nagyon rászorulva erre a gázkincsre – egyébként is sok földgázt termel, az ország szükségletének kilencven százalékát belföldön állítják elő. A magyar mesterkedés meg egyértelműen üzleti célú: nagy pénz volna az elosztás irányításában. Ehhez még vegyük az orosz nyomást is az ügyben és egyértelművé válik, hogy mi egy sokszereplős és hatalmas tétben játszott földgáz-üzletbe keveredtünk, aminek erős politikai vonatkozásai vannak. Pompeo ebben az ügyben azt akarhatja elérni, hogy Magyarország enyhítsen a feltételein, és a magyar befektetők jelentkezzenek a BRUA által szállított gáz második pótárverésére.
A Huawei esetleges bojkottja már sokkal kevésbé jelentős,
mint a rakétabeszerzési pályázat: a NATO vezető körei némi joggal orroltak Magyarországra amiatt, hogy a mostani hadseregfejlesztést mindez idáig nem amerikai forrásokból oldották meg. Szóba kerülhet még az Ukrajna NATO-tagságának blokkolásában játszott magyar szerep is, ez ügyben viszont nehezen hinném, hogy engednénk, ugyanis ennek kardinális jelentősége van Moszkva számára.
Hát kérem, ezekről mind szó lehet ma Pompeo látogatása alkalmából, és nyilván minden egyébről is – de sajnálattal kell mondanom, hogy a magyar demokrácia állapota vagy a korrupcióellenes harc most nem központi témája az amerikai diplomáciának, ezen a téren csak a nagyon naivak és optimisták számítanak előrelépésre.
Bár, ki tudja?
Este mindenképpen okosabbak leszünk.
