Kezdőlap Címkék Brit

Címke: brit

Az új hiszékenység, avagy ki hisz a populistáknak?

Az amerikai elnök kijelentette, hogy Boris Johnson új brit miniszterelnök azért népszerű, mert ő a brit Trump. Mindketten populistának számítanak – ami a cinikusoknak annyit tesz, hogy szemtelenül hazudnak, ha ez szavazatokat hoz -, ennél azonban fontosabb, hogy Trump és a többi populista sikere arra látszik utalni, hogy a szavazók egyre hiszékenyebbekké válnak – írta Raj Persaud londoni író és pszichiáter.

Cikkének címe: „Az új hiszékenység, avagy ki hisz a populistáknak?” Csábító, hogy a közösségi oldalakat és a fake newst tegyük felelőssé, de egy friss lélektani kutatás más, meglepő irányba mutat. Általában azt feltételezik, hogy az emberek dühből és sértettségből szavaznak a populistákra. Most azonban a populizmus és a status quóval szembehelyezkedő pártok népszerűsége olyan időszakban nő, amikor a felmérések azt mutatják, hogy a szavazók még soha ne voltak boldogabbak.

Joseph Forgas, az ausztráliai New South Wales egyetem kutatójának egy friss munkája meggyőző választ ad: a boldog emberek hiszékenyebbek. Forgas kísérletek sorával kimutatta, hogy a negatív érzelmi állapot csökkenti, míg a jó hangulat növeli a hiszékenységet. A kutató szerint a választók nyitottsága az egyszerű, populista üzenetekre meglepően fontosnak bizonyult a legutóbbi politikai fejleményekben, a brexitben, Trump uralmában, vagy a populista autokraták törökországi és magyarországi megválasztásában. Korábbi klinikai

kutatások már kimutatták, hogy, hogy a rosszkedvű emberek könnyebben felismerik a nyelvi többértelműséget, amely a populisták egyik jellemző vonása.

A szerző ismertette Forgas kísérleteit, köztük azt, amikor a diákok egy tanár és egy váratlanul belépő nő közötti (megrendezett) heves szóváltás tanúivá váltak, majd erről az esetről egy héttel később félrevezető információkat kaptak. Forgas kimutatta, hogy a jó hangulat növelte a készséget a félrevezető információk elfogadásában, míg a rossz hangulat megakadályozta a tájékoztatás elfogadását. Egy másik kísérletből az derült ki, hogy a pozitív hangulatban lévő részvevők hajlamosabbak voltak értelmet felfedezni például a tudományos halandzsában. Egy további kísérletben arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék színészek által bemutatott arckifejezések – boldogság, düh, szomorúság, undor, félelem – igaz voltát. A jó hangulatban lévők hajlamosabbnak mutatkoztak igaznak minősíteni a látottakat, mint a rossz hangulatban lévők.

Forgas legfontosabb következtetése, hogy egy bizonyos depresszió kevésbé hiszékennyé teszi az embereket, főleg, ha a külvilágról van szó. Ez akár olyan túlélési mechanizmus is lehet, amely az evolúció során fejlődött ki. Egy vasállattal szembe kerülve a veszély félelmet keltett, és ez éberebbé tette az embert a veszélyekkel szemben. Ezzel szemben az elégedettség az jelentette, hogy az ember lazíthatott, és felhagyhatott azzal, hogy folyton a környezetet kutassa esetleges veszélyeket keresve.

A negatív érzelmek tehát úgy működnek, mint afféle enyhe evolúciós figyelmeztető jelzések. Élénkítik a figyelmet és az éberséget, ami fokozza a hamis és félrevezető információkkal szembeni érzékenységünket a politikai vitákban is.

Azt mondják, Boris Johnsont nem lehet nem kedvelni, ha az ember egyszer találkozott vele. Ám rokonszenves kisugárzása és tehetsége, hogy pozitív hangulatot ébresszen, eltereli a figyelmet kormányképességéről. Nem kizárt, hogy a Johnson féle populista politikusok sikerének titka a barátságosság, de az idézett kutatás szerint ez lehet veszélyes voltuk forrása is – írta a Spiegelben megjelent cikk szerzője.

Elítélték a magyar rendőrökre támadó brit férfit

0

Egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a brit férfit, aki január 5-én több intézkedő rendőrre is rátámadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A 35 éves férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé; az ítélet jogerős.

A brit állampolgár január 5-én az egyik reptéri ruhaüzlet előtt ittasan agresszív magatartást tanúsított, majd a helyszínre civil ruhában érkező rendőr alezredest, még mielőtt az utóbbi igazolni tudta volna magát, fejen ütötte.

A rendőrtiszt a földre esett, ám a férfi még ezt követően is dulakodott vele.

Az időközben megérkezett Készenléti Rendőrség két törzsőrmestere meg akarta bilincselni az őrjöngő britet, ám ő az egyik rendőrt is ököllel mellkason ütötte.

A rendőrök az utast a határrendészeti előállító helyiségbe kísérték, ám a brit még az előállítása közben is rugdalódzott és  megpróbált elgáncsolni egy harmadik rendőrt.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés mellett a férfit egy évre ki is utasította Magyarország területéről.

Lengyel és kelet-európai horgászoknak a belépés tilos!

0

Nemrégiben a The Guardian írt arról a feliratról, amely egy brit horgászparadicsom bejáratánál fogadja a látogatókat: lengyel és kelet-európai horgászoknak a belépés tilos.

A lap tudósítója felhívta a brit horgászparadicsom központját Oxford grófságban, és ezt a választ kapta: most tél van, nem fogadunk horgászokat. A felirat továbbra is kint van, de kinek mi köze hozzá: ez magánterület.

A 35 éves Rado Papiewski, aki évek óta él Nagy Britanniában, a hatóságokhoz is fordult már ebben a furcsa diszkriminációs ügyben, de elutasították, mondván: magánterületen mindenki azt ír ki, amit akar.

Van egy tízéves kisfiam. Imád horgászni, mit mondjak neki? – kérdi a lengyel férfi, aki nem hagyja annyiban: országos kampányt indít a diszkrimináció miatt.

A horgászszövetség támogatja. Annak ellenére, hogy tisztában vannak vele: a diszkrimináció nem teljesen alaptalan.

A lengyel és kelet-európai horgászok ugyanis a kifogott halat megsütik és megeszik. Nagy-Britanniában viszont vissza kell dobni a halat a vízbe, hogyha védett halfajtáról van szó.

A kelet-európai bevándorlókkal szemben fokozódott az ellenséges hangulat a brexit népszavazás után. Egy lengyel férfit London rossz hírű külvárosában agyon is vertek, pusztán azért, mert a kiejtése alapján megállapították, hogy a felmenői nem britek voltak. Akkor Boris Johnson külügyminiszter elutazott Varsóba, hogy megnyugtassa a lengyel közvéleményt: biztonságban van a lengyel kolónia Nagy Britanniában. Több mint 800 ezer lengyel él jelenleg a szigetországban, ők alkotják a legnagyobb külföldi közösséget, megelőzve az indiaiakat. Sok munkás úgy érzi Nagy-Britanniában, hogy a lengyelek és más kelet-európaiak elveszik az ő munkáját, mert olcsóbban is elvállalnak sok mindent, amire a helyiek kevésbé hajlandók.

A brexit tárgyalások egyik kritikus pontja a Nagy Britanniában élő uniós polgárok ügye. A lengyel kormány abban reménykedik, hogy sok jó szakember hazatér, mert nem vállalja az életet a brexit utáni Nagy Britanniában. Ezek a remények egyelőre nem váltak valóra: a döntő többség kivár. Csak azután dönt, hogy kiderül: mi vár rájuk a brexit után.

Van, aki már döntött, mint Rado Papiewski, a lelkes horgász. Ő mindenképp maradni és horgászni akar. Különösen a kisfiának akarja bebizonyítani , hogy Nagy Britanniában, a demokrácia őshazájában nem tilthatnak ki valakit egy horgász paradicsomból csak azért, mert Lengyelországban vagy más kelet-európai országban született.

Károly átvette a vezetést

0

Újabb rekordot döntött Károly brit trónörökös: vasárnaptól ő az angol-brit monarchia történetének leghosszabb ideje szolgáló walesi hercege.

Károlynak édesanyja, II. Erzsébet királynő adományozta a walesi herceg címét 1958. július 26-án. Az azóta e cím birtokosaként eltöltött

59 évvel, egy hónappal és 15 nappal Károly megdöntötte ükapja, VII. Eduárd rekordját.

Eduárd, aki édesanyja, Viktória királynő halála után, 1901. január 22-én lépett trónra, 59 évet, egy hónapot és 14 napot töltött walesi hercegként.

Károly hercegnek ráadásul ez már a második korrekordja: kilenc évvel ezelőtt, 2008-ban ő lett az első walesi herceg, aki nem uralkodóként érte meg 60. születésnapját. Ez is komoly rekord volt, azt a hagyományt ugyanis, hogy az angol trón mindenkori első számú várományosát a walesi hercegi cím illeti meg, az Arany János által is megénekelt I. Eduárd király honosította meg 1301-ben.

Károly, aki novemberben ünnepli 69. születésnapját, 2013 novemberében megdöntötte a brit trónörökösi korrekordot is. Ez addig IV. Vilmos királyé volt, aki 64 esztendősen, 1830 júniusában léphetett trónra.

A 91 esztendős II. Erzsébet királynő 65 éve az Egyesült Királyság uralkodója.

Ő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.

A királynő az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. Az utóbbi húsz év négy brit miniszterelnöke közül három – Tony Blair, David Cameron és a jelenlegi kormányfő, Theresa May – már a királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébet nem egészen 26 évesen, 56 esztendős korában elhunyt édesapja, VI. György király halálának pillanatában, 1952. február 6-án trónra lépett.

Az okostelefonfüggő gyerekek menthetik meg Nagy Britanniát

0

Sok szülő kétségbeesve figyeli, hogy gyermeke szinte a virtuális világban él, és a nyári vakáció idején igyekszik elzárni az okostelefon függő ifjú nemzedéket a kedvenc játékszerétől.

Ne tegyék!- kéri Őfelsége egykori kémfőnöke. Robert Hannigan, aki az év elején mondott le tisztségéről, cikket írt a londoni The Telegraphban arról, hogy Nagy Britannia bizony nagyon el van maradva az informatikai biztonság terén a világ e tekintetben fejlettebb részétől. Jól mutatta ezt amikor az év elején csoportos hekker támadás érte a londoni parlament adatbázisát. Az országos egészségügyi hálózat pedig szabályos informatikai zsarolási akciók színhelye lett. Ez megengedhetlen- hangsúlyozza az ex kémfőnök.

Februárban meg is alakult az informatikai biztonsági központ a kormányzati hírszerző és kémelhárító központban, melynek főnöke korábban a cikk szerzője volt. Robert Hannigan hangsúlyozza: Nagy Britanniában az a gond, hogy kevés az informatikus és társadalom érdeklődése sem megfelelő a téma iránt. A szülők ahelyett, hogy le beszélnék gyerekeiket arról, hogy az okostelefont babrálják vagy a laptopon játszanak, jobban tennék, ha maguk is elkezdenék tanulni az informatikát! Egyrészt, hogy ne érezzék magukat butának a saját gyerekeik mellett.

Másrészt pedig azért, mert manapság a munkahelyeken az egyik fő szempont az informatikai biztonság. A papa vagy a mama előbb vagy utóbb elveszítheti az állását, ha minimális informatika ismeretekkel sem rendelkezik- figyelmeztet az ex kémfőnök. Aki fájlalja, hogy csak kevesen vállalják az informatikai munkát a kormány szolgálatban, mert Őfelsége kormánya sajnos nem tud eleget fizetni. Így a jó informatikusok nem a hírszerzést vagy a kémelhárítást erősítik Nagy Britanniában. Miközben viszont az országot fenyegető államok vagy szervezetek profi informatikusokkal dolgoznak. Az angoloknak tehát fel kell kötniük a csipkés alsót, ha nem akarnak kiszolgáltatottá válni ezen a téren. Ezt pedig úgy lehet elsősorban elérni, ha mind többen értik és szeretik az informatikát.

Ezért nem szabad lebeszélni az okostelefon függő gyereket a kedvenc játékszeréről, mert ez a nemzedék mentheti meg Nagy Britannia informatikai biztonságát- hangsúlyozza Őfelsége ex kémfőnöke a londoni The Telegraph-ban.

Brit kopók az orosz pénzmosás nyomában

0

Az évszázad botrányát ígérték a brit pénzügyőrök, akik végül pofára estek pedig még Putyin orosz elnök is a célkeresztbe került.

A New Yorki Bloomberg hírügynökség írta meg a fordulatos sztorit, amely olyan mint egy film forgatókönyve. Mire figyeltek fel a sas szemű pénzügyőrök a londoni Cityben, Európa legnagyobb pénzügyi központjában? Ahol évente legalább 90 milliárd fontot vagyis 119 milliárd dollárt mosnak tisztára…

Két orosz olaj cég, amelyekről korábban a kutya sem hallott, és amelyek a Brit Virgin szigeteken voltak bejegyezve, nagy üzleteket kezdett bonyolítani az ADM nevezetű óriással, mely meghatározó szerepet játszott az árutőzsdéken.

A Brit Virgin szigetek az adócsalók paradicsoma.

Az orosz cégeknek rossz volt a híre a Cityben. Ráadásul az egyikről kiderült, hogy mögötte nem áll más mint Vlagyimir Kogan. A titokzatos oligarcha Putyin elnök bankára. Állítólag ő kezeli Putyin személyes vagyonát, amely hivatalosan nincs, de a becslések szerint több milliárd dollárt tesz ki.

A másik ismeretlen orosz olajcég tulajdonosa egy hírhedt oligarcha Szergej Kiszlov. Aha, itt az orosz maffia!- kiáltott fel a londoni rendőrség és leadta a drótot a sajtónak. Meg persze a politikusoknak. Akik kapva kaptak az alkalmon. David Cameron akkori miniszterelnök korrupció ellenes nemzetközi csúcsot szervezett. A panamai off-shore számlák ügyében a kormányfő családja is érintve volt, így szerencsésnek látszott mások korrupciójáról beszélni. Ráadásul Londonban mindenki emlékezett még az orosz oligarcha, Berezovszkij furcsa halálára. Putyin egykori támogatója, aki milliárdos volt dollárban is, Nagy Britanniába menekült az orosz elnök elől, akinek fő ellenfele lett. Berezovszkij csődbe ment és meghalt. Állítólag öngyilkos lett, mások szerint az orosz titkosszolgálat segített neki ebben.
Minden együtt volt tehát: letartóztattak egy férfit, aki az ADM-ben dolgozott, de a rendőrség szerint az orosz maffia embere volt. Zároltak 22 millió dollárt. A londoni City megdermedt, mert ennyit minden bizonyíték nélkül nem szoktak elvinni a vizsgálat kezdetén. A sajtó arról írt, hogy a szálak Putyinhoz vezetnek, aki a Kreml annektálása miatt nem volt épp népszerű Nyugaton.

Mindenki várta a vizsgálatot és főként a bizonyítékokat. De azok nem jöttek. Viszont kiderült, hogy a letartóztatott Dmitrij Niazvetszkij nem is orosz hanem belorusz állampolgár, aki időközben megszerezte a brit állampolgárságot is. Vagyis minden bizonyíték nélkül nem lehetett volna őrizetbe venni, mert ahhoz bírói végzés kellett volna. Ugyanez

a bírói végzés hiányzott a 22 millió dollár elvételénél is.

A túlbuzgó rendőrök valószínűleg mindenáron akartak egy orosz gengszter történetet kreálni. Valószínűleg felülről bíztatták őket erre. Csakhogy Anglia jogállam. Az ügyvédek mind a letartóztatást mind pedig a 22 millió dollár elkobzását törvénytelennek nevezték. És nekik lett igazuk! A gyanúsított férfit kiengedték és a 22 millió dollárt visszaadták. A rendőrség kénytelen volt bejelenteni: a vizsgálat bizonyítékok hiányában végetért! Közben persze a hatalmas összegű pénzmosás tovább folytatódik: a Deutsche Bank például maga jelezte, hogy 20 milliárd dollárt mosott tisztára.

A pénz Oroszországból érkezett és ne firtassuk, hogy milyen számlákra távozott. A Panama papírokban az orosz oligarchák és Putyin közvetlen környezete ugyancsak jelentős helyet foglaltak el. De minthogy a vizsgálatnak Oroszországban kellene lefolynia, ezért senki sem képzeli, hogy maguk a tettesek mozgósítják majd az ügyészséget. Mindennek ellenére fontos, hogy a brit pénzügyőrök figyelik a pénzmosást a londoni Cityben- állapítják meg a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szakértők. A pénzmosás éves összege manapság ugyanis már jóval meghaladja a 100 milliárd dollárt- ha csak a londoni City-t vesszük figyelembe. A pénzmosás olyan jó üzlet, hogy abszolút profi és méregdrága szakértők alkalmazása is megéri. A relatíve rosszul fizetett londoni pénzügyőrök pedig bottal üthetik a nyomukat…

Lengyelországba látogatott a leendő walesi herceg és neje

0

Vilmos, az angol királynő unokája és neje a két pici gyerekkel azért látogatott el Lengyelországba, hogy jelezze: Nagy Britannia uniós távozása után is fontosnak tartják a kapcsolatok fenntartását azzal országgal, melynek fiai a második világháború idején az angolok oldalán küzdöttek.

Vilmos és Katalin a stutthofban haláltábort is meglátogatta. A Lengyelország északi részén található táborban a nácik 110 ezer foglyot őriztek rémes körülmények között. Közülük 65 ezren meghaltak. Egy részük gázkamrákban, másik részük pedig a nélkülözés és a betegségek következtében. A halálos áldozatok közül 28 ezer volt zsidó.

Vilmost és Katalin két olyan egykori zsidó fogoly vezette körül a lágerben, akik túlélték a szörnyű megpróbáltatásokat és jelenleg Londonban élnek. Nagy-Britanniában jelentős zsidó közösség él, közülük sokan a holocaust elől menekültek vagy épp a túlélők közül kerülnek ki.

Nagy-Britannia legnagyobb nemzeti kisebbsége jelenleg a lengyel.

Több mint 800 ezer lengyel állampolgár él a brit szigeteken. Róluk is szó volt, amikor Vilmos és Katalin Lech Walesa-val találkozott Gdanskban. Megkoszorúzták a Szolidaritás emlékművét. 1970-ben a rendőrség belelőtt a tüntető munkásokba, sokan meghaltak és megsebesültek.

A Nagy-Britanniában élő lengyel közösséget aggasztja, hogy mi lesz a Brexit után. Voltak már rémes incidensek amikor lengyeleket inzultáltak az Egyesült Királyságban. Egyikük meg is halt. Ezt követően Nagy-Britannia külügyminisztere Varsóba látogatott, hogy megnyugtassa a háborgó közvéleményt. Közölte: Nagy Britannia megvédi az uniós polgárokat és döntő többségük tovább folytathatja az életét az Egyesült Királyságban.

A brit fapados már a Brexit utáni jövőre készül

0

Az EasyJet Ausztriát választotta. Azt ígérik, hogy az utasok nem vesznek majd észre semmit, és a munkatársaknak sem kell aggódniuk: nem rúgnak ki senkit az EasyJet londoni központjában.

Bécsben lesz a brit fapados európai cégének központja- közölte az EasyJet szóvivője. Az EasyJet Europe az osztrák fővárosból kívánja irányítani a fapadosokat azt követően, hogy Nagy Britannia kiválik az Európai Unióból. Ezt azt jelenti: a cég nem bízik abban, hogy a brit kormány eredményesen tárgyal Brüsszellel a kilépés feltételeiről.

A fapadosok számára akkor virradt fel a nap igazán amikor az EU bevezette a nyílt égbolt politikát. A liberális intézkedés azt jelentette, hogy az Európai Unió határain belül bárki bármilyen járatot indíthat, ha beszerzi a szükséges engedélyeket. Vagyis megszűnt a nemzeti szabályozás és ezzel együtt a monopóliumok. Az EasyJet és a Ryanair így nőtt naggyá hála az uniónak meg persze a csökkenő költségeknek és olajáraknak.

De mi lesz a brit légitársaságokkal, ha Nagy Britannia kilép az EU-ból? Theresa May miniszterelnök fogadkozik: megőrzik a nyílt egeket! Csakhogy úgy látszik az EasyJet nem hisz neki. A brit fapados cégnek van már egy vállalkozása Svájcban. De hát az alpesi állam nem tagja az EU-nak. Ezért lesz az EasyJet Europe központja a szomszédos Ausztriában.

Az engedélyezés jól halad, hamarosan elindulhat az új cég – mondta az EasyJet szóvivője Londonban. Aki közölte: az utasok nem vesznek majd észre semmit. A munkatársaknak sem kell aggódniuk: nem rúgnak ki senkit az EasyJet londoni központjában. Új munkahelyek viszont lesznek- igaz, hogy már Ausztriában.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK