Kezdőlap Címkék Bombariadó

Címke: bombariadó

Bombariadó miatt riasztották a magyar Gripeneket

0

Csütörtökön 11:30-kor bombariadó miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit. 

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a Kanadából Dubajba tartó utasszállító repülőgépet a magyar határnál elfogta két JAS-39-es Gripen, és elvégezte az azonosítást.

Az utasszállító a repülési tervtől nem tért el, és a rádiókapcsolatot is felvette a magyar polgári légiforgalmi irányítással. A Gripenek a határig kísérték a repülőgépet, ahol átadták a román légierő készenléti szolgálatának, majd visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

Hamis bombariadók Oroszországban

0

Több mint egymilliárd rubel a kár, többszázezer embert kellett kiköltöztetni a hamis bombariadók miatt- panaszkodott Jurij Svitkin, a moszkvai Duma védelmi tanácsának alelnöke.

Szeptember 11-én kezdődött Omszk városában és még nincs vége: kedden Kazanyban, Tatárföld fővárosában és néhány moszkvai egyetemen hívta ismeretlen bejelentő a 112-es számot.

A fake bomb news ezúttal is elérte célját: a katasztrófavédők kiürítették a jelzett épületeket, melyekben semmilyen bombát sem találtak!

Jellemző Oroszországra, hogy sokan saját titkosszolgálatukat gyanúsították mondván, hogy így akar pánikot kelteni. Jövőre ugyanis választásokat tartanak és Putyin elnöknek jól jönne, ha ismét a nép biztonságának őrzőjeként tűnhetne fel. Ezért közölte a Duma védelmi bizottságának alelnöke, hogy “nem mi csináljuk ezt! Nem terrorelhárító gyakorlatról van szó!” Hanem miről ?

A moszkvai belügyminisztériumban tanácskozást tartottak, melyen természetesen részt vett az FSZB is. Putyin elnök kedvenc titkosszolgálata kezdetben az Iszlám államot gyanúsította, mert szeptember 11-én kezdődött a hamis bombariadók sorozata, mely eddig már több mint negyven orosz nagyvárost érintett. Nem találtak erre semmilyen bizonyítékot. Azonkívül, hogy az Iszlám állam vezére, Abubakr al Bagdadi nemrég három külföldi államot jelölt ki a terror célpontjának: az USA-t, Oroszországot és Iránt. Aztán jött a második számú gyanúsított Ukrajna, mellyel Oroszországgal nyílt konfliktusa van 2014 óta. Erre se gyűlt össze bizonyíték. A belügy végül nem közölt semmit!

A hírek szerint most a hacker problémát vizsgálják. Korábban Amerika vádolta azzal Oroszországot, hogy hackerei beavatkoztak a tavalyi választásokba. Moszkva visszautasította a vádat és utalt arra, hogy Edward Snowden nem véletlenül él Oroszországban. Az amerikai információs hírszerzés egykori ásza rengeteg dokumentumot szivárogtatott ki arról, hogy az NSA milyen módszerekkel figyeli meg a különböző államok vezetőit és miképp ellenőrzi az információk áramlását. Oroszország új washingtoni nagykövete, Anatolij Antonov első dolgának tartotta, hogy Trump elnöknek javasolja: a két nagyhatalom titkosszolgálatai vegyék fel újra a kapcsolatot egymással, mely az ukrajnai válság miatt szakadt meg.

A hamis bombariadók addigis frászban tartják az országot és elvonják a figyelmet arról, hogy az életszínvonal stagnál, és Putyin elnök csapata egyelőre nem tudja, hogy miképp lehetne beindítani az orosz gazdaság motorját, mely az olaj árának drámai csökkenése óta nem talál magára és mind jobban elmarad a világtól.

Eldurvul a hamis bombariadók özöne Oroszországban

0

Szinte megszámlálhatatlan az Oroszország-szerte érkező hamis bombariadók száma. A négy napja tartó hullámban tucatnyi városban emberek tízezreit evakuálták, egyedül Moszkvában húszezret. A gyanú szerint nemzetközi virtuális telefonközpontból indítják a hívásokat.

Oroszország több nagyvárosában szerdán is tömeges evakuálást kiváltó hamis bombariadók voltak. A hét végén indult hullám szerdára elérte Moszkvát is.

Hamis bejelentések miatt vasárnap óta Vlagyivosztoktól Kalinyingrádig tucatnyinál több vidéki településen közintézményeket, pályaudvarokat, repülőtereket, piacokat, szállodákat, filmszínházakat és bevásárlóközpontokat kellett kiüríteni.

Az evakuálás több tízezer embert érintett.

Robbanószerkezetet egyelőre sehol sem találtak.

Moszkvában a TASZSZ hírügynökség szerint szerdán több mint 30 objektumot kellett kiüríteni. Az óvintézkedés több, mint 20 ezer (!) embert érintett több bevásárlóközpontban, köztük a GUM-ban és az AfiMall Cityben, a Kijevi, a Kazanyi és a Kurszki pályaudvaron, három központi fekvésű szállodában, valamint a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén, a jogtudományi akadémián és a főváros egyes számú orvosi egyetemén. Az Interfax úgy tudja, hogy

a Vörös térrel kapcsolatban is érkezett bejelentés.

Irkutszkban a nap folyamán mintegy tíz, iskolákban, közlekedési csomópontokon és plázákban elhelyezett bombákra figyelmeztető hamis jelzés futott be. Hasonló hívásokat kaptak a nap folyamán Petropavlovszk-Kamcsatszkijban, Habarovszkban, Tomszkban, Jakutszkban, Csitában, Abakánban, Blagovescsenszkben és Szaratovban is.

A sorozatos bűncselekmények ügyében vizsgálat indult. Az Interfax cseljabinszki hatósági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy megalapozott feltételezés szerint „külföldről szervezett” támadás zajlik.

A TASZSZ hírügynökség kedden úgy értesült, hogy a hívásokat egy nemzetközi virtuális telefonközpont közbeiktatásával intézték, a RIA Novosztyi pedig az írta, hogy a hatóságok gyanúja szerint Ukrajnából érkezhettek a hamis riasztások.

MTI/FüHü

Rejtélyes hamis bombariadók sorozata Oroszországban

0

Tíznél több városban több tucatnyi hamis bombariadó borzolja a kedélyeket Oroszországban. Az elmúlt három napi ijedelmek máris elindították a feltételezéseket.

Névtelen telefonálók által bejelentett bombariadók miatt közintézményeket, pályaudvarokat, reptereket, piacokat, szállodákat, mozikat és bevásárlóközpontokat ürítettek ki a hatóságok vasárnaptól keddig orosz nagyvárosokban. Robbanószerkezetet sehol sem találtak.

Az orosz sajtóban megjelent összefoglalók szerint Omszkban, Permben, Sztavropolban, Cseljabinszkban, Juzsno-Szahalinszkban, Magadánban, Vlagyivosztokban, Arhangelszkben, Kalinyingrádban és más településeken is voltak bombariadók.

Egyedül Sztavropolban 42 hamis riasztás futott be a rendőrséghez.

Permben felfüggesztették a tanítást és evakuálást rendeltek el kilenc iskolában, a vasúti és a buszpályaudvaron, az önkormányzat épületében, két bevásárlóközpontban és helyi egyetem kollégiumában. Rjazanyban más intézmények mellett kilenc, Cseljabinszkban hat, Ufában öt, Juzsno-Szahalinszkban pedig négy bevásárlóközpontot kellett kiüríteni.

A TASZSZ úgy értesült, hogy a hívásokat

egy nemzetközi virtuális telefonközpont közbeiktatásával intézték,

a RIA Novosztyi hírügynökség pedig az írta, hogy a hatóságok feltételezése szerint

Ukrajnából érkezhettek a hamis riasztások.

Vlagyimir Vlagyimirov sztavropoli kormányzó sem zárta ki, hogy az elkövetőket nem Oroszország területén kell keresni.

A médiában megszólaltatott szakértők rámutattak, hogy az általuk

„telefonos terrorizmusnak”

nevezett hamis bombariadók a valódi terroristák kezére játszhatnak. Az elkövetőket öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik Oroszországban.

Az Izvesztyija című napilap online kiadásában emlékeztetett arra, hogy az orosz utasszállító repülőgép 2015. október 31-én Egyiptomban történt felrobbantása után, november 13-án és 14-én Oroszországon és más európai államokon tömeges evakuálásokkal kísért hamis bombariadók hulláma söpört végig.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!