Kezdőlap Címkék Bíróság

Címke: bíróság

Küldjetek pénzt Juhász Péternek!

1

De csak, akkor, ha akartok. Vagy, ha úgy gondoljátok. Nekünk is küldhettek persze, vagy bárki másnak, de most Juhász Péterről, az Együtt elnökéről van szó.

Övé az ötlet, ne vegyük el tőle.

„Jogerősen pert nyertem a Fidesszel szemben!” Ez a címe Juhász Péter közleményének, és ez már első olvasásra is biztatóan hangzik. Mert már ennyiből is sejthető, hogy ismét lelepleződött a Fidesz valamelyik hazugsága. És az MTI is hazudott, ezért nekik is fizetniük kell most Juhász Péternek.

Hogy ezúttal mit hazudtak, az nem derül ki a közleményből, csak annyit tudni, hogy megpróbálták egymásra kenni, s most mindketten bele lettek ráncigálva. A lényeg, hogy most majd fizethetnek.

Juhász elküldte a számlaszámát a két pervesztesnek, s most várja a pénzt, De nemcsak tőlük, hanem másoktól is. Olyanoktól, akik nem hazudtak róla, épp ellenkezőleg: kedvelik őt, és most arra kéri őket, hogy pénzügyileg is támogassák.

Nem azért kell őt anyagilag támogatni, mert politikus, hanem azért, mert sok a per és milliókra rúg az ügyvédi költség. Bevétel, a dolgok rendje szerint, csak a megnyert perek után, nem ritkán évek múltán várható.

Ezért kéri Juhász Péter, hogy aki teheti, támogassa.

Mondjuk, kissé szokatlan, hogy egy politikus ügyvédi költségre kér pénzt a támogatóitól. De ne akadjunk fenn ezen, a világ változik, ami tegnap még szokatlan volt, holnapra már nem az.

Amúgy közösségi finanszírozásnak hívják az ilyet, ha van olyan, aki nem tudná.

Úgy érezzük, hogy a magunk részéről megtettünk mindent, hogy Juhász Péter felhívása eljusson az emberekhez. Innentől már Magyarországon a sor. Fogjunk össze emberek, küldjünk pénzt Juhász Péternek! Vagy bárki másnak, aki szimpatikus nekünk, és segíteni akarunk neki.

Juhász Péter számlaszáma a FüHü szerkesztőségében. (A mi számlaszámunk is megvan nekünk, azt is meg tudjuk adni, ha valaki mégis inkább nekünk utalna.).

Ausztria bíróságon támadta meg a paksi bővítést

0

A határidő lejárta előtt megtámadta Ausztria az Európai Bíróságon, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítési projekt állami támogatását. Ezt jelentette be közleményében Elisabeth Köstinger osztrák fenntarthatósági miniszter.

A közlemény szerint

„az atomenergiának nincs helye Európában”.

Azt írják: Ausztria mindig is olyan ország volt, amely vehemensen küzdött az atomenergia felhasználása ellen, és ebből nem hajlandók engedni.

A panaszt az Európai Bíróság megvizsgálja, majd a következő hónapok során hivatalos választ ad rá. Ausztria a brit Hinkley Point atomerőmű projekttel szemben is panaszt tett, ott három hónapig tartott ez a folyamat.

A minisztérium lépését több osztrák környezetvédő szervezet is üdvözölte. A kérdés egyébként Sebastian Kurz és Orbán Viktor találkozóján is szóba került.

Deutsch Tamás egymillió forintot fizethet Gyurcsány Ferencnek

0

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette a Gyurcsány Ferenc által tulajdonolt Altus Zrt. jó hírnevét. Egyúttal elégtételadásra kötelezte a Fidesz politikusát azzal, hogy az alábbi közleményt nyilvánosságra kell hoznia:

„Sajnálkozásomat fejezem ki amiatt, hogy valótlanul állítottam, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízása keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.”

A bíróság Deutschot egymillió forint sérelemdíj megfizetésére is kötelezte.

3 millió forintot fizethet a Fidesz-közeli média Vona Gábornak

0

Jogerős ítéletében közel hárommillió forint sérelemdíj, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a Ripost, az Origo, a 888 és a Lokál újságokat, amiért valótlanságokat terjesztettek a Jobbik elnökéről.

 

A Jobbik közleménye szerint „a Fidesz által a napokban telefonon is terjesztett hazugságról derült ki, hogy aki ezt a Jobbik elnökéről állította, semmivel nem tudta alátámasztani.”

A mostani perben a Vona Gábort törökországi terrorszervezettel való kapcsolattartással illető vádakat először közlő Ripost, majd a rágalmait továbbadó 888, Lokál és Origó nevű lapok igazolhatták volna, hogy bármi igaz abból, amit a Jobbik elnökének törökországi előadássorozata kapcsán írtak, ám – így a párt közleménye – „mivel minden hazugság volt, amit erről közöltek, szembesülniük kellett a jogerős ítélőtáblai döntés képében szembejövő igazsággal.”

A Vona Gábort terroristákkal való kapcsolattal, Allah-dicsőítéssel rágalmazó média így összesen közel hárommillió forint sérelemdíjat és perköltséget kell fizessen a legerősebb ellenzéki párt elnökének, és nyilvános levélben kell bocsánatot kérniük tőle.

120 perc – 2018. január 29. 16:00

0

MSZP: A Fidesz fel akarja számolni a jelenlegi önkormányzati rendszert, azért, hogy saját helytartóit ültethesse a települések vezetői székébe.

Az LMP benyújtja az Országgyűlésnek a Független Diákparlament 12 pontját. A FD 12 pontja többek között a kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra nevelésről, a diákok és pedagógusok terheinek csökkentéséről, diákok tanulásának támogatásáról és a felsőoktatási kapuk megnyitásáról szól.

A bíróságok számára a polgári és közigazgatási, s a büntetőeljárási kódex alkalmazása az idén a fő feladat.

Vizsgálat indul annak kiderítésére Bulgáriában, hogy a luxusautók és fényűző ingatlanok tulajdonosai milyen pénzből vásárolták ezeket a vagyontárgyakat – jelentette be a szófiai ügyészség hétfőn.

A Manchester United nem fogja akadályozni Zlatan Ibrahimovicot, amennyiben a svéd labdarúgó távozni akar a klubtól. José Mourinho vezetőedző nyilatkozott erről.

Balassa László szabadfoglalkozású fotóriporter Csend című felvétele. A kilencgyermekes kárpátaljai család legidősebb gyermekét és két kistestvérét ábrázoló kép első díjat nyert társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában a 36. Magyar Sajtófotó Pályázaton.

Pert nyertek a Kétfarkúak a magyar kormány ellen Strasbourgban

0

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) javára döntött kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely elsőfokú ítéletében kimondta, a magyar hatóságok jogsértő módon szabtak ki pénzbírságot a párt „Szavazz érvénytelenül!” mobiltelefonos alkalmazása miatt.

A MKKP a 2016. október 2-ai kvótareferendum előtt arra buzdította a választópolgárokat, hogy

szavazzanak érvénytelenül és a szavazólapjuk fényképét osszák meg az applikáció segítségével.

A Nemzeti Választási Bizottság 800 ezer forintos bírságot szabott ki a szavazás titkosságának megsértésére hivatkozva, azonban ezt a Kúria később 100 ezer forintra mérsékelte. Az ügyben az Alkotmánybíróság elutasította a párt beadványát.

Keddi ítéletében az EJEB megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 10-es cikkét, és ezért összesen 3330 euró (mintegy egymillió forint) kártérítést és perköltséget ítélt meg a felperesnek.

Az ítélet egyelőre nem jogerős; a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a magyar állam is fellebbezhet.

Elítélték a magyar rendőrökre támadó brit férfit

0

Egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a brit férfit, aki január 5-én több intézkedő rendőrre is rátámadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A 35 éves férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé; az ítélet jogerős.

A brit állampolgár január 5-én az egyik reptéri ruhaüzlet előtt ittasan agresszív magatartást tanúsított, majd a helyszínre civil ruhában érkező rendőr alezredest, még mielőtt az utóbbi igazolni tudta volna magát, fejen ütötte.

A rendőrtiszt a földre esett, ám a férfi még ezt követően is dulakodott vele.

Az időközben megérkezett Készenléti Rendőrség két törzsőrmestere meg akarta bilincselni az őrjöngő britet, ám ő az egyik rendőrt is ököllel mellkason ütötte.

A rendőrök az utast a határrendészeti előállító helyiségbe kísérték, ám a brit még az előállítása közben is rugdalódzott és  megpróbált elgáncsolni egy harmadik rendőrt.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés mellett a férfit egy évre ki is utasította Magyarország területéről.

Elutasították Auschwitz könyvelőjének kegyelmi kérvényét

0

Négy évre ítélte a bíróság az egykori SS tisztet, aki Auschwitzban a könyvelő szerepet töltötte be. Oskar Gröning, aki jelenleg 96 éves, kegyelmi kérvényt nyújtott be, de ezt a hatóságok most elutasították. Korábban az orvos megállapította: korához képest Gröning jó állapotban van és képes börtönbüntetésének a letöltésére.

Miért ítélte el a bíróság a legnagyobb haláltábor egykori könyvelőjét? Mert a per során kiderült: Oskar Gröning mint az SS tisztje részt vett a haláltábor őrzésében és a fogoly transzportok egy részének a gázkamrába irányításában. Emiatt bűnrészesnek mondták ki 300 ezer fogoly meggyilkolásában. Auschwitzban, a nácik legnagyobb haláltáborában több mint 1,1 millió embert végeztek ki, elsősorban zsidókat. A Magyarországról elhurcolt több mint 600 ezer zsidó jórésze is itt végezte az életét. A haláltábor parancsnokát bírói ítélet alapján Auschwitzban végezték ki. Az Endlösung megszervezőjét, Adolf Eichmant Argentínából elrabolta a Moszad és Izraelben végezték ki 1961-ben. Oskar Gröning kegyelmi kérvényének elutasítása után még beadhat hasonló kérvényt Alsó Szászország igazságügyi miniszterének. Az SS tiszt ügyvédei jelezték: minden bizonnyal így is cselekszenek, miután Auschwitz könyvelőjének kegyelmi kérvényét egy német bíróság elutasította.

Ez volt ma – 2018. január 16.

0

Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Fellázadtak a bírói tanács tagjai?

Heves vita nyomán „kritikus hangvételű” Országos Bírói Tanács felügyelheti az új tagokkal felálló szervezetben Handó Tünde bírósági hivatali elnök munkáját.

Egyesek forradalomnak, lázadásnak nevezték a hat évre szóló új kinevezéseket.

Fleck Zoltán jogszociológus szerint nem politikai, hanem szakmai szembenállás vezetett oda, hogy Handó Tündéhez hű bírákat nem szavaztak be a bírói tanácsba.

Kampánybeszéd a templomban

Erősen szuggesztív beszéddel buzdított a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének támogatására Németh László, a hódmezővásárhelyi Szentháromság-templom plébánosa a Szent István Király római katolikus templom vasárnapi szentmiséje után. A misére ellátogatók létszámából ítélve akár karácsonyi nagymise is lehetett volna, ám ezen a vasárnapon nem a vallásgyakorlásé volt a főszerep.

Magyarország a legkevésbé szabad uniós ország

Az unió legkevésbé demokratikus tagállama Magyarország – ez derül ki a Freedom House éves jelentéséből. A nemzetközi szervezet szerint

sikertörténet helyett tekintélyuralomba csúszás

az ország útja.

Megvan a Fidesz jelöltjeinek névsora

A párt országos választmánya döntött a Fidesz egyéni képviselőjelöltjeinek névsoráról. 2014-hez képest a körzetek körülbelül ötödében indítanak új jelöltet. Budapesten lesz a legtöbb változás.

Újabb politikai gyilkosság a Balkánon

A világsajtó címoldalokon számol be Oliver Ivanović koszovói szerb politikus meggyilkolásáról. Belgrádban

terrorista cselekménynek minősítették az esetet,

a Brüsszelben tartózkodó szerb delegáció megszakította a tárgyalásokat a koszovói albánokkal és hazautazott. A gyilkosság csak néhány nappal azután történt, hogy kihirdették: március 4-én helyhatósági választások lesznek a szerb fővárosban.

Lapszem – 2018. január 4.

0

Itt az új év első hetének utolsó munkanapja, Edvárd és Simon napja. Nézzük, miről írtak a mai újságok.

Az adatvédelmi hatóság vizsgálódik az ÁSZ-nál

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az adatvédelmi hatóság körbenéz az Állami Számvevőszéknél az Együttnek előrevetített bírság egyik tétele kapcsán. A párt több pontot támadta az összesen 19 millió forintos büntetést kilátásba helyező ÁSZ-jelentést. Az ÁSZ szerint 2015-ben a párt 62 ezer forint tagdíjat rosszul, adományként könyvelt el.

Az Együtt szerint ez személyiségi jogi kérdéseket vet fel,

mert az ÁSZ nem tudhatná, ki tagja a pártnak. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a lapnak azt mondta, érkezett hozzájuk az ügyben beadvány (nem a párttól), és ki is vizsgálják.

Új vezetőket akarnak a BKV-dolgozók

A Népszava arról ír, hogy a megígért béremeléssel sem sikerült elcsitítani az elégedetlen BKV-alkalmazottakat, szerintük távoznia kell a menedzsment több tagjának is. Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének azt mondta: „amíg olyan vezetők vannak az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóságon, akiknek

szerepük volt a korábbi létszámleépítésben, a járművezetők elvándorlásában,

akik, amit lehet, próbáltak megtenni, hogy bezárjanak egy buszgarázst, addig hiába emeli a BKV a béreket.”

A BKV decemberben átlagosan 12 százalékos béremelésről állapodott meg az érdekképviseletekkel, ezt több szakszervezet írta alá, ők a tagság 86 százalékát képviselik. Van olyan szakszervezet is, amelyik 15 százalékos emelést szeretne.

Sokan tanúskodnak Bróker Marcsi ellen

A 767 sértett többségét meghallgatják Bróker Marcsi büntetőperében, vagyis a Kun-Mediátor ügyben – írja a Magyar Idők. A per januárban két tárgyalási nappal folytatódik a Szolnoki Törvényszéken. Dobrai Sándorné továbbra sem tesz vallomást. A vád szerint 12 milliárd forinttal károsította meg az ügyfeleket.

Mások az árak Budapesten és egyes megyékben

Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke azt mondta a Világgazdaságnak, hogy indokolatlanul drága lenne, ha megyénként mérnék a fogyasztói árindexet. Arról is beszélt, hogy miért vannak olyanok, akik magasabb inflációt érzékelnek a valósnál: ennek oka, hogy nincs olyan ember, akinek a fogyasztási szerkezete megegyezik az átlaggal.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!