1962 nyarán történt: szüleimmel Svédországból tartottunk Magyarországra gépkocsival. Az út hossza miatt meg kellett szállnunk: s tettük ezt Kelet-Berlinben, mégpedig a Fal közelében működő szállodában. A két városrészt kettészelő Fal még nem volt teljes, helyenként még csak szögesdrótok helyettesítették, de az átjárás mégis szinte lehetetlen volt. A kelet-német határőrség-katonaság minden áron – értsd ez alatt életek árán is – megakadályozott bárminemű szökési kísérletet.
Kisgyerekkoromból kevés emlékem van, még kevesebb nagyon éles – ez a berlini megálló az: szüleim olyan keményen sulykolták nővérembe és belém a tiltást, hogy máig bennem él: „nem szabad a szállodából a fal felé kanyarodni!”. Mondtak olyasmiket is, hogy nagyon veszélyes lenne, ha arra bóklásznánk, mert ott „sok a katona”.
Nem értettem – nem értettük, de a hangsúlyból és a szokatlan szigorból tudtuk: komolyan kell venni a figyelmeztetést.
S eljött az éjszaka… Amely nem telt nyugodtan: fegyverropogásra ébredtünk. Soha életemben nem hallottam addig lövéseket, de tudtam, hogy félni kell.
… 1961 augusztus 13-a közel három évtizedre meghatározóan tragikus nap volt a német város életében: akkor kezdték el kiépíteni a várost kettéválasztó szögesdrótót, a későbbi betonból kiépített fal elődjét.
És immár 28 éve, két hónapja és 37 napja Fal nélkül él Berlin. Habár nem kerek az évforduló, mégis emlékezetes, mivel ez azt jelenti, hogy mától hosszabb ideje szabad az átjárás közvetlenül a német város keleti és nyugati része között, közvetetten pedig a kontinens két fele között, mint amilyen hosszú ideig tiltott volt.
Pénteken ünnepli Németország az NDK-t az NSZK-tól elválasztó határok megnyitásának és a berlini fal ledőlésének 18. évfordulóját. A Német Demokratikus Köztársaság csak röviddel élte túl az NDK alapításának négyévtizedes jubileumát. Berlint és egész Európát több, mint 28 esztendeig osztotta ketté a fal. A belnémet határokon ez idő alatt több mint ezer embert lőttek le a keletnémet határőrök.
