Kezdőlap Címkék állam

Címke: állam

Botrány

Előre kell bocsátanom, hogy magánügyi kérdésekben rendkívül bigott vagyok. Szerintem a szexualitás (ha erőszak nem történik) mindenkinek a legszigorúbban tiszteletben tartandó magánügye, és még ha pap is az illető, aki éjjel-nappal a biblikus családmodellről prédikál, tőlem akkor is nyugodtan járhat akár melegpartikra, ha úgy tartja kedve.

Azt pedig, aki ezt nemhogy kiteregeti, de akár csak egy apró célzást tesz egy nagyobb létszámú közösségben embertársa bármely személyes paraméterére, úgy megbüntetném, hogy attól koldulna évekig. Fejlett társadalmakban (egyszer majd) ilyen témákról nyilvánosan senki, soha nem beszél, ám sajnos a mai közösségek (a magyarországi meg pláne) nagyon is éretlenek ahhoz, hogy azon esetekről hallva, amelyekhez semmi közük, megállják belepofázás nélkül. Fokozva a fokozhatatlant sokszor politikai kérdést csinálnak az ügyből, ami végképp döbbenet. Ez teljesen olyan, mint mikor az alsó tagozatban valakit az elálló fülei miatt közprédává tesznek, pedig a szerencsétlen így született, nem tehet róla, ráadásul még csak nem is árt vele senkinek, csakhogy ezt a sok hülye gyerek képtelen felfogni. Különösen idegesítő, ha hülye felnőttek teszik ugyanezt, miközben a Holdig hallatszik a kiskamaszos nyerítés meg a csámcsogás, és ennek a viselkedésnek rendkívüli sajnálatomra olyan lapok is helyt adnak, amelyekről nagyon nem hittem volna. Az pedig, hogy miért iszik valaki bort (magánügy), miközben vizet prédikál, az ő dolga, ő számol el magával, Istenével, mit tudom én, akárkivel, semmi köze hozzá senkinek! Rám és mindenki másra kizárólag a prédikálása tartozik. Az ugyanis már közügy.

A vallásokkal ugyanígy vagyok. Szerintem szigorúan magánügy, hogy ki miben hisz, és hogy hisz-e valamiben egyáltalán, ameddig másnak nem árt vele, emiatt őt sem kár, sem sérelem nem érheti. Az ateizmus ugyanúgy vallás, mint a többi, az ateista ugyanis abban hisz, hogy nincs Isten, de ezt éppen úgy nem tudja bizonyítani, mint ahogy az összes többi vallás sem tudja azt, hogy van. A vallástalan viszont úgy gondolkodik, fogalmam sincs, hogy van-e Isten, de sokkal valószínűbb, hogy nincs, ezért nem követem a vallások előírásait. A vallástalannak az ateistákkal ellentétben nincs vitája a vallásosokkal, ahogy persze az ateistákkal sem vitatkozik, mert nem léteznek érvek, se kontra, se pro.

A vallástalan csak akkor kezd nyűgösködni, amikor a szerinte szigorúan a magánéletbe tartozó vallás megkezdi a közéletbe való beszivárgást, ami teljesen ugyanaz, mint a sokak által kétségbeesetten sikoltozott keresztényüldözés, csak az iránya fordított. Az ilyen beszivárgás természetesen csak úgy fordulhat elő, ha a regnáló pártok, amelyek kezében a hatalom van, erőteljesen segítik a folyamatot, ugyanis a modern, szekularizált nyugati államokban a klérusnak nincs semmilyen hatalma, így maguktól nem képesek beszivárogni sehova. A szekularizáció leépítése tehát állami feladat.

Kies hazánkban sajnos nagyon hatékony az állam, a kétharmad az kétharmad ugyebár. A technikák ismerősek, a hivatalosan elismert egyházak rendszeresen és bőven kapják az anyagi és egyéb támogatásokat, hogy zökkenőmentesen folyjék a biblikus irányvonal és ezzel az „Isten, haza, család” jellegű, jelenleg regnáló pártok népszerűsítése. A nem hivatalos egyházak már nem állnak ilyen jól, lásd Iványi Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségét, igaz ők nem népszerűsítik a hatalmasokat, hanem segítenek a rászorulókon, és ez a krisztusi tevékenység nem korrelál eléggé a felülről elvártakkal. Ezért a Hivatal szerint semmi keresnivalójuk az állam által erősen támogatott csapat, azaz a keresztes propagandisták között. Az államnak még rosszul is jön, hogy az általa valószínűleg szándékosan az út szélén hagyottakat felkarolja valaki, hiszen így az evolúció „Pusztuljon a férgese!” elve nem érvényesül, és sokaknak tovább kell fizetni a nyugdíjat, meg ez egyéb ellátásokat, mint azt az állam szeretné. Csak a kiadás, haszon meg belőlük semmi, a fenébe is! Jobb lenne, ha Iványiék nem lennének itt.

A regnálók melletti agitáció természetesen nem csak a templomokban és egyéb hitközségi helyiségekben folyik, hanem az egyház által működtetett iskolákban is, melyek egy tanulóra vetítve sokszorosan annyi támogatást kapnak, mint az állam által működtetettek. Ebből következően az egyházi iskolákban nem kell a tanári fizetésekkel meg az egyéb taneszközökkel takarékoskodni, így aztán bizonyos mértékben nem csak egyházi, hanem elitiskolák is, ahová a szülők szívesen íratják be a gyermeket. Tökéletes helyek a NER kedvezményezetti csoport utánpótlás nevelésére, természetesen nem a dolgozók tömegtermelése céljából (arra ott vannak az állami iskolák), hanem középvezető gyártás, kiforrott technikával. Felső vezetőket a NER nem képez, azok a pozíciók már évtizedekre előre foglaltak.

Modern korban élünk, így aztán az egyház (vagy helyette a hatalom) is belátta, tovább kell lépnie. Mint azt az újság írja:

„Bese Gergő nemcsak megáldotta a Megafon irodáját, az influenszerképzésen is részt vett. A kicsapongó életvitele miatt felfüggesztett dunavecsei plébánost tavaly ősszel oktatták influenszerkedésre. Nem ő volt az egyetlen egyházi személy, aki részt vett a kormányközeli központ képzésén… Erről tanúskodik az egyik csoportkép, amelyet a Megafon tavaly szeptemberben töltött fel a Facebook-oldalára. Bese Gergő a Fidesz egyik leglelkesebb hívének, a politikai kereszténység legnyíltabb és legdirektebb támogatójának számított. Ő áldotta meg a Megafon irodája mellett a Miniszterelnökséget és a Pesti Srácok szerkesztőségét is. A Megafon tréningjein aktív és választásokon induló politikusok is részt vettek, így aztán tucatnyi függetlennek tűnő véleményoldal kötődik valójában a kormánypárti influenszerkeltetőhöz.”

A megáldás (benedictio) révén, azaz kivéve a profán hatóságok ügyköréből, az immár Isten szolgálatára rendelt fenti intézmények az Úrnak tetsző helyekké váltak, ahol szent, azaz megkérdőjelezhetetlen tevékenység folyik (a Karmelita már korábban meg lett áldva, a megkérdőjelezhetetlenség ott is abszolút alap).

Túllépve a szent helyek számának örömteli növekedésén mondható, az állam+egyház hatalmi kombó véleményformáló lehetőségként célba vette a hálót, közkeletű néven az internetet is, és szorgalmasan oktatja az egyház kiválasztottjait a leghatékonyabb ismeretterjesztésre. Hogy melyek azok a terjesztendő ismeretek, nyilván egyértelmű mindenkinek, mivel az állam jelenleg egyetlen párttal (némelyek szerint egyetlen személlyel) azonos.

Mint olvastuk, az influenszer oktatást a Megafon nevű, nonprofit társaság végzi. Egy nonprofit cégnél nem az a fontos, hogy nyereséges legyen, és minden bizonnyal a Megafonnál sem az a siker jele, hogy épp pluszban vagy mínuszban zár-e egy évet. A kormánypropagandát az online térben terjesztő cég árbevétele 2022-ben nulla forint volt, emellett viszont mégis lett 2,7 milliárd forintja a beszámoló tartalmazta „egyéb bevételek” soron. A kiegészítő mellékletből kiderül, hogy a társaság ezt a pénzt a hivatalos megfogalmazás szerint „tevékenysége céljának megvalósításához” kapta. Mivel bíróság mondta ki, hogy a Megafon közpénzhez is hozzájutott, valamint, hogy a cég nem az ellenzékiségéről híres, bárki könnyen kitalálhatja, honnét jött a pénz.

A fentebbi botrányok minősítései:

  • A meleg vagy akármilyen más mivoltnak megfelelő szexuális tulajdonság és tevékenység nem bűn, nem botrányos, és nem lehet közismeret tárgya, akár pap, akár teherautósofőr, akár oroszlánvadász az illető. A tulajdonság a születéskor már adott, a nemet a gének határozzák meg, a hajlamot a legújabb kutatások szerint a magzati fejlődés alatt kapott tesztoszteron adag, így az az egyének esetében nem akarati kérdés, és erőszakmentes esetekben nincs köze hozzá senkinek.
  • Az ilyen eseteken való röhögcsélés és gúnyolódás alacsony IQ szintre utal, a mások ezen tulajdonságának akár csak kis körben való terjesztését bűncselekménynek kéne minősíteni. Az botrányos, hogy az ország nagy része ezeken az eseteken éli ki alpári, kárörvendő hajlamát, megalázó helyzetbe hozva embertársát, aki erről nem tehet.
  • Az igazi botrány egyértelműen az, hogy állami pénzen folyik a hálón tevékenykedő NER agitátorok kiképzése, azaz én fizetek azért, hogy kioktassák az én nézeteim, és ennek megfelelően az én pártom ellen propagandahatjáratot folytatókat. Nincs elemi felháborodás ennek fokozása miatt sem, hogy a regnálók, azaz Pártunk és Kormányunk ahelyett, hogy az amúgy is rengeteg ellopott, és a lopás után immár sajátnak tekintett pénzből fizetné a Nemzeti Papagájkórust, külön, erre a célra létrehozott, állami kasszából teszi, lásd: Miniszterelnöki Kabinetiroda. Tovább fokozza a botrány jellegét a gyakorlatilag kisajátított vallások papságának agitációban való részvétele. A papok jó része ugyanis, ahelyett, hogy az Úr parancsa szerint minden embert beleértve az egyetemes emberiséget szolgálnák, az egyik embercsoport érdekében küzdenek a másik embercsoport ellen, mégpedig korántsem egyházi, hanem nagyon is világi, önös(!) érdekekből. Van az a pénz…

Itt tart az ország. Röhögünk a peches embertársainkon, pedig hogy mi „nem lettünk olyanok”, csak vakszerencse, az elképesztő pofátlanságokon meg, ahelyett hogy felháborodnánk, inkább nem vesszük észre. Egyiket sem.

Botrányt csinálni ebből? Ugyan kérem! Hát hol tetszik élni? Csak nem Belgiumban? Hülye Ursula!

Tűzijáték

A tűzijáték, mint az a nevében is benne van, játék a tűzzel. Az ember sokszor optimista, azt gondolja, elég nagy már ahhoz, hogy játszhasson vele, és csak legyint az aggódásra: nem lesz baj, anya, tudok magamra vigyázni!

Bizony, hogy tud! Például az oroszok által pusztítási céllal kilőtt rakéták a nagymértékű hozzáértésből adódón csak rendkívül ritkán, kifejezetten véletlenül tévednek el. Ilyenkor egy-két ukrajnai lakóépület, bevásárló központ, vagy más efféle leomlik, maga alá temetve néhány civil áldozatot is, de,

ahogy Putyin elnök Nagy Tanítója, Sztálin elvtárs mondotta volt, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács, amit nem cáfolhatunk.

A többi rakéta pontosan az előírás és terv szerint rombol, mégpedig erőművet, elektromos vezetéket, egyéb infrastrukturális létesítményeket, amely támadásokra az ukránok számíthatnak, és ugyan villanyuk meg vizük nem lesz, viszont így az emberveszteség minimális, azaz a háború a lehető leghumánusabb körülmények közt folyik. Aki esetleg mégis ott volt a rakéta robbanáskor az energia- vagy vízellátó központ közelében, az magára vessen, mert minek volt ott? Nem igaz, emberek?

Száz szónak is egy a vége: nagyon értünk a tűzhöz. Ahogy azt egy homo sapiens sapiensnek kell is. Így van ez már sok-sok éve az augusztus 20-án megrendezett budapesti tűzijátékokon, melyeket szakemberek készítenek elő, bonyolítanak le, és raknak rendet utána, a közönség meg jól mulat, és boldogan megy haza. Kárt legfeljebb a megrendezése okoz. Mármint anyagi kárt. Az országnak.

Amennyibe ugyanis a tűzijáték kerül, annyival kevesebb jut másra, például a kórházak klímáinak karbantartására és/vagy felújítására, melyekről pont ilyenkor, a nagy melegben szokott kiderülni, hogy el vannak romolva. Télen soha, semmi bajuk nincs a nyomorultaknak, de aztán ahogy a nap elkezd komolyabban sütni, és az orvosok meg a nővérek előveszik a távirányítót, vége a „Nekünk is van ám klímánk!” boldogságnak, és kezdődik a szeptemberig tartó „Hú, de rohadt meleg van a kórtermekben, a műtőben, de még az orvosi meg a nővérszobákban is!” korszak, ami a rossznyelvek szerint nem tesz jót senki egészségének. Pláne azokénak nem, akik úgyis betegek.

A tűzijátékot tehát az állam állja. A mi kormányunk biztosítja azt nekünk, mert fontos feladatának tartja, hogy a nép ne unatkozzon, és aki nem veszt részt a Szent Jobb körmeneten, annak is jusson valami élvezkedés, ha másképp nem, hát legalább a televízióban. Érdekes módon a kormány a pane és a circenses közül az utóbbiakra fordít nagyobb gondot, ugyanis az előbbinél sokak szerint komoly hiányosságok vannak az ellátmányt illetően, és a rossznyelvek azt suttogják, már a bolgárok is több kenyeret esznek, mint mi. Na, mindegy, ez van, kenyér nincs annyi, mint kéne, de legalább jól szórakozunk.

Kies hazánkban elvileg lenne még egy szórakozási lehetőség, mégpedig azon hősi meccsen való szurkolás, melyet bátor vezetőnk nem csak sátoros ünnepeken, hanem egész évben vív a szövetségesekkel, és mint azt hazajövet után lelkes cikkekben írják az ezzel megbízottak, mindig győz. Jó is lenne, de sajnos ez a cirkusz az utóbbi időben már csak a külföldieknek szórakoztató, mert ránk nézve tragikusak a következményei. A keleti kipcsákozgatás ezzel szemben tényleg mulatságos, azt el kell ismerjük miniszterelnök úrnak – és még csak kára sincs! Igaz persze, hogy haszna se.

A tűzijátékra visszatérve, mivel a cechet az állam állja, ő írja össze a kívánságlistát, és erre kér ajánlatot. A számok általában nyilvánosak, így ha az ember meg akarja tudni, hogy mennyit költöttek ilyesmire miniszterelnök úrék, vagy elődeik, az elmúltnyolcévesek, a mindig megbízható keresőprogramhoz fordul.

Aki keres, az talál. 2009 januárjában írta a Blikk, hogy:

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az augusztus 20-i ünnepségeket illetően nincs még minden véglegesítve, ezért nem közölt részleteket. Bár a vállalkozó cég egyben a szervező is, a politikai felelősség a kancelláriáé. A 251 milliós summában minden rendezési költség, tehát a szükséges rendőri és mentős jelenlét fedezete is benne van.”

2010-től számítva, és az idei inflációt a nyugdíjak esetében előzetesen meghatározott 6 %-ra véve, a 2009. óta bekövetkezett pénzromlás miatt ma 2,2389 forint ér annyit, mint akkoriban 1 forint. Ezzel felszorozva az akkori 251 millió forintot, a kapott eredmény ~562 mHUF. Abban az esetben tehát, ha idén a kormány 2009-hez képest változatlan tartalommal rendelte volna meg az eseményt egy cégnél, és minden tartozék meg szolgáltatás az átlagos inflációval drágul, az országnak ennyi pénzről kellene lemondania, hogy hozzájusson egy korábbi szintű budapesti tűzijátékhoz.

A számításnál figyelembe veendő, hogy tekintve a jelenleg folyó háborúkat, a robbanóanyagok ára valószínűleg jobban növekedett az átlagosnál. Ezért tételezzük föl, hogy az az 562 mHUF valójában 800 millió, azaz ennyibe fájna ma egy 2009-es tűzijáték.

Mint azt már sokfelé olvashatni, az idei, 2024-es tűzijáték költsége kb. 15 milliárdra tehető. A múlt évihez képest van drágulás is, amit a kormány azzal indokol, hogy „az idei tűzijáték még nagyobb volumenű lesz, mint a tavalyi”.

Aha. Nagyobb volumenű. Így már érthető az árnövekedés. Abban persze mindenki biztos lehet, hogy a legjobb memóriájú, legélesebb szemű, és a volumensaccolásban legrutinosabbak közül sem fogja senki észrevenni a növekményt az elmúlt évi tűzijátékhoz képest, de itt nyilván másról van szó. Nagy valószínűséggel arról, hogy a kormány, illetve hát miniszterelnök úr az „Európa legnagyobb tűzijátéka” címtől szeretne végre eljutni a „Világ legnagyobb tűzijátéka” címig, mert nagyon snassznak érzi, hogy se olimpia, se a világ legnagyobb tűzijátéka, ráadásul a nagyok néha tárgyalás közben kiküldik a folyosóra, ami aztán végképp ciki.

Ha a számokat nézzük a mostani tűzijáték költsége a 2009-esnek a 18,75-szöröse (15/0,8).  Ennyit fejlődtünk a gyurcsányi éra óta patriotizmusban, szentistvánságban és cirkuszolásban, ami azért valami. A rossznyelvek, amilyenek főleg az akadékoskodó, leginkább gyurcsányista pártoknak vannak, persze rögtön azt feszegetik, mennyi klímát lehetne a különbségből (14,2 milliárd HUF) venni, karbantartani meg felújítani. Vizsgáljuk meg tehát, hogy a mai kórházklíma-ínséges időszakban milyen eredményt érhetnénk el ezen a területen.

Magyarországon 167 működő kórház van. Ha a kisebb tűzijáték miatt megmaradó 14,2 milliárdot egyenletesen osztanánk el a kórházak között, mindegyikre 85 millió jutna évente. A nagyobb kórházaknak persze több, a kisebbeknek kevesebb, de az mondható, hogy ebből a karbantartás-felújítás kérdést elég hamar rendezni lehetne, sőt még új klímákra is telne. Ráadásul a tűzijáték is megmaradna, igaz, csak 2009-es színvonalon.

Szomorú hátrány viszont, hogy ha ezt tennénk, akkor sajnos nem számolhat a vezetőség „A Világ Legnagyobb Tűzijátékát rendező kormány” miniszterelnökének kijáró, szívet melengető dicsfénnyel, amelyből pedig, hogyha mégis sikerülne, fagyos téli éjszakákon ránk is hullhatna valami. Csodálatos!

Olyankor úgysincs szükség klímára.

(megjegyzés: ha az idei tűzijáték költsége még több, vagy a műsorhoz lépest jelentősen túlárazott, a számítás annak megfelelően módosítandó)

Érvek a fokozatos nyugdíj-, segély- és juttatás-csökkentés mellett

Mielőtt az olvasó elhamarkodottan levonná lesújtó következtetését a címből, a folyamat, amelyet ajánlok, több évtizedet is igénybe vehet, és a célja a közösségek, a társadalom és a gondoskodó kultúra elősegítése – az állam kárára.

Sokat gondolkodom mostanában az ún. feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA) a prognosztizált robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése kapcsán, amelytől azt várom – azok között vagyok, akik azt várják -, hogy az értékteremtés egyre nagyobb hányada kerül közvetlenül nem-humán kezekbe, illetve a fennmaradó humán része egyre inkább bizonyos szakmákban (mindenek előtt a szoftveriparban, a genetikában és ezek alkalmazásaiban) koncentrálódik. Ha nem akarjuk, hogy az államhoz és inkompetens uraihoz csússzon minden kontroll az életünk fölött, minél hamarabb el kell kezdeni elvenni tőle ma még evidensen hozzá tartozó – sőt humánusnak (!) – tekintett funkciókat, köztük a címben jelzetteket.

Az FNA alternatívája egy szuperfejlett társadalomban – amelyben csak a fogyasztás indokolja az emberi életet, mert értékteremtésben egyre kevésbé van rá szükség (még egyszer: évtizedek távlatáról van szó), de aminek következtében ez a társadalom óhatatlanul dehumanizálódik – az emberek közötti (a speciálisan emberi) kapcsolatok megerősítése. Ahelyett, hogy az államot erősítenénk tovább, rá kell nevelni az embereket az önmagukról és szeretteikről való gondoskodásra: a relatív értékteremtő képességük folyamatos szinten tartására, az aktív életükben történő felhalmozásra, a javaik megosztására (sharing and caring) és a kooperatív közösségekben való részvételre. A nyugdíj, a segélyek és a juttatások privatizálása (megritkítása és egyéni kockázatközösségekhez való rendelése) egyfelől, a vagyonok adóztatása (a jövedelmek helyett) másfelől humánusabb, kevésbé kontrollálható, már a maiakhoz képest is autonómabb és gazdagabb szociális rendszereket tennének lehetővé, erősítenék a nagycsaládokat, növelnék a szabadságot és a hatékonyságot, csökkentenék a populista demagógiának való kiszolgáltatottságot és elég jól megoldanák a fejlett társadalmak elöregedéséből származó finanszírozási problémákat.

Harmadszor tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy nem a nyugdíjak stb. elvételéről, hanem egy szemlélet lassú, szisztematikus megváltoztatásáról van szó, ami mindösszesen kell ahhoz – a nyugdíjkérdésen túl -, hogy az emberi társadalom megmaradhasson emberinek: egyrészt az állammal, másrészt a fogyasztási logikával, harmadrészt a digitalizációval és a mesterséges intelligenciával szemben. Amiről a mai szocialisták (tehát pl. a magyar népesség és a pártok 95%-a) azt hiszik, hogy közvetlenül az állam alkalmasabb (ezért valójában egyre korruptabbá és diszfunkcionálisabbá váló) felhasználásával oldható meg, arról le kell szögezni, hogy maga is egy torz, közvetett út, amely az emberek autonóm szervezkedésének meghekkelésével nőtt naggyá és uralkodott el felettünk. Vannak, ti. az államnak, nehezen nélkülözhető vagy csak veszélyes bonyolultságokkal felszámolható funkciói (rendvédelem, külpolitika, monetáris politika stb.), de vannak elég világosan átlátható, alakítható funkciói is (amelyekről beszélek), és ezek mai roppant pazarló, alacsony hatékonyságú ellátása csak további terhekkel fog nőni a jövőben.

Le kell rombolnunk az állam mítoszát ahhoz, hogy emberek maradjunk. Ráadásul ez nem egy társadalomelméleti, hanem csak társadalomtudományos és politikai feladat; értem ez alatt, hogy nem kell a cselekvéshez a mai rutinokkal szemben álló cselekvési logikát megalapozni, mert az simán megléphető a mai cselekvési paradigmán (a kapitalizmuson, a racionális választáson, a demokrácián) belül.

Bevezetés a népi közgazdaságtanba (= a szegénységbe)

Van itt ez a klassz képsor, amelyet boldogan lájkol az internet aparaja-nagyja. Ez a haza körülmények között úgy fordítódik le, hogy az állam „ingyenessé tette” a közétkeztetést, „ingyen” tűzifát osztogat, „ingyen” képez informatikusokat, „ingyenesen” biztosít nyelvtanfolyamokat, miegymás.

Még mindig túl sokaknak, meglepően magas formális képzettség mellett is meg kell magyarázni, hogy semmi sincs ingyen. Nem akarom ezt a keményvonalas piaci gondolkodás „botrányos” kijelentéseinek fényében értelmezni, miszerint még a szeretetnek meg a barátságnak is ára van, mivel nem vagyok keményvonalas piaci gondolkodó. Korlátozódjunk itt a munkára, valamint az árunak és szolgáltatásnak nevezhető dolgokra, amelyeket valakiknek létre kell hozniuk és azért meg kell őket fizetni (vagy az előállítótól a fogyasztóig terjedő láncban valahol veszteségként le kell írni és onnantól lehet „ingyen adni”). Aki azt hiszi, hogy Dániában ingyenes az egészségügy és nem a világ egyik legmegterhelőbb adórendszere működteti (nyilván viszonylag jól, de nem ez a kérdés) és hogy Magyarországon ingyenes bármi, amit a közpénzen eltartott kormány közpénzből fizet, az pont azt mulasztja el, hogy fájjon neki minden peták, amit a kormány haszontalanul, netán korrupt módon költ el.

Ez a fájdalom hiányzik a magyar nép nagy részéből

Pedig ha bárki – a legegyszerűbb tesztet elvégezve – a kezébe kapná a teljes fizetését és abból neki kellene adóznia havonta, nem pedig eleve a nettó fizetését látná csak, rögtön érezné, mennyire sokba kerül neki ez a megalkuvás. Ha pl. a munkáltatónak 400 ezer forintba került egy alkalmazott, akkor az állam abból majdnem 200 ezret elvisz adóban. Azáltal, hogy az alkalmazott csak valamivel több mint 200 ezret lát a számláján, rendre elfelejt a 400 ezerben gondolkodni és vigyázni arra, hogy mi történik az elvitt összeggel. (Persze a helyzet még sokkal rosszabb, mert a maradék kétszázezerből is irdatlan mennyiség megy el további közterhekre: forgalmi adóra, illetékekre, a NER tolvaj gépezetének finanszírozására.)

Ez az államias szemlélet – különösen egy végletekig korrupt állam esetén – szegénnyé tesz. Nem egyszerűen az adózás tesz szegénnyé, hanem ez azzal a szemlélettel párosulva, hogy az az állam pénze. Nem, az államnak nincsen pénze, amit ne megbízottként kezelne és ezért kötelessége volna hitelesen elszámolni vele és róla. Ez nem kegy, hanem kötelesség; ha keggyé válik, az elég megbízható indikáció arra, hogy nagyban folyik a lopás.

Unalmas, evidens poszt? Hát csak szeretné ennek látni az, aki így gondolja. Vele együtt szeretném én is annak látni, de attól még nagyon messze vagyunk.

U.i.: Értem én, hogy valakinek aktuálisan ingyenes lehet valami, mert nem kell fizetnie érte. De fizet más dolgokért, amikben más részesül, illetve valakinek valamibe került az, amit ő kap. Tehát summa summárum, semmi sem ingyenes, csak valaki más fizeti az árát. Ennek a tudatnak hálára kellene köteleznie minket egymás – nem pedig Orbán Viktor és népi zenekara – iránt.

Tényleg az állam nyúlná le a lakástakarékokat?

Ahogyan az várható volt, az ősszel lehetetlenné tett lakástakarék-pénztárak piacát átvenné a kormány – írja a Portfólió. Megegyezően azzal, amit októberben előre jeleztünk.

Piaci pletykák alapján nem elképzelhetetlen, hogy újragondolt formában, állami hátszéllel kap lendületet Magyarországon hamarosan a lakás-előtakarékosság. Az idén alaposan leegyszerűsített CSOK-hoz hasonlóan ennek a demográfiai válság kezelése is a célkitűzése lehet  – írta a Portfólió. Októberben másfél nap alatt beterjesztett-megszavazott törvénnyel tette lehetetlenné a lakástakarék-pénztárak (ltp) működését a fideszes többség. Már akkor úgy véltük, hogy semmi se véletlenül történt, a felhozott hiányosságok orvosolhatók lettek volna. A felhalmozott óriási vagyon „gazdáért” kiált: vagy egy „közeli” üzleti érdekeltség, vagy maga az állam léphet be.

Amikor Bánki Erik a semmiből előhúzva beterjesztette a törvényjavaslatot, különös és átlátszó érvek hangzottak el arról, hogy a lakástakarékok alig járultak hozzá az új lakások építéséhez, főleg medencéket és szaunákat finanszíroztak belőlük. És hogy sok volt a költségvetésnek az évi 60-70 milliárdos támogatás a megtakarítások mellé.

Bemutattuk, hogy a lakástakarékokba befizetett pénz (havi maximum 20 ezer fejenként, erre évente ennek 30 százaléka, legfeljebb 72 ezer forint támogatás járt) elsősorban a kispénzűek előtakarékossága, beugró új lakásba, de főleg felújításra költötték, sok társasház is (vagyis az építőipar azért jócskán profitál belőle).

Tavalyi év végére nagyjából másfél millió szerződés keretében mintegy nyolcszázmilliárdos betét-, 350 milliárdos hitelállomány halmozódott fel az ltp-kben. A legtöbb betétje a Fundamentának volt, 432, az OTP ltp-é 282, az Erstéé 69, az Aegoné 15 milliárdra rúgott. A folyósított hitelek: Fundamenta 340, OTP 15 milliárd, a többiek nem láthatóak – az Aegon az ősszel történtektől függetlenül korábban bejelentette, hogy banki tevékenységi háttér híján befejezi az ltp-működést októbertől. Az adózott eredmények: Fundamenta 6,2, OTP 2,4 milliárd, a maradék kettő veszteséges, de ezek, mint láttuk, elhanyagolható szereplők.

Készültek ötletek és számítások arról, hogyan lehetne kisebb állami támogatással megtartani a rendszer lelkét, a megtakarítás ösztönzését. Nem így történt, de már akkor úgy véltük, hogy ennek a pénznek valahol helye lesz.

Merthogy komoly tételről van szó. A körülbelül másfél millió szerződés a 3140 milliárdos lakáshitel-állomány 12 százaléka. A 22 éve indult ltp-karrier ideje alatt ezekből a kis tételekből több, mint 3,7 millió ltp-szerződést kötöttek, a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2 ezer milliárd forintra rúg. Ebből körülbelül egymillió család valósíthatta meg lakáscéljait (2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van).

Most tehát jöhet itt is az állam, „bebizonyítva”, hogy ha ő kezeli a pénzt, mégis csak jó ez a konstrukció. Merthogy a törvény hatályba lépéséig egy utolsó rohamban még tízezrével kötöttek új szerződéseket a régi feltételekkel. S mielőtt a vagyon szétszéledne, jöhet az új  gazda.

Enyhül a gyerekpolitika Kínában

0

Nem ellenőrzik szigorúan a családok létszámát, sőt, már a három gyerek lehet az új eszmény.

A Disznó évének alkalmából Kínában kiadtak egy új bélyeget, amelyen a szülők mellett három kismalac látható. A szimbólumokra érzékenyek már ezt a célzást is értették, most viszont azt is bejelentették, hogy

megváltozik a három családtervezési hivatal funkciója.

Eddig szigorúan ellenőrizték, hogy betartja-e a család a központi programot. Mostantól viszont már csak megfigyelik a családokat, de nem utasíthatják őket a program betartására. Amely kezdetben az egyke volt, de mára már két gyereket is engedélyeznek. Ha több születik, büntetőadót kell fizetni.

A nemzetiségi területeken és faluhelyen eleve enyhébb volt a családtervezési politika, amelyet azért vezettek be, nehogy a városok túlnépesedjenek. Sanghaj lakossága így is túllépte a 20 milliót, Pekingé, Tiencsiné, Kantoné és Sencsené pedig a 10 milliót. Csungkingnak pedig az agglomerációval együtt 48 millió lakosa van.

A népességnövekedés mesterséges korlátozása ugyanakkor sikerült, és ennek kedvező hatása volt a reformokra. Most viszont már látszanak a negatívumok:

rohamosan öregszik a lakosság és kevés a gyerek.

Ez Kínában különösen azért nagy gond, mert az idős szülők alig számíthatnak az államra, elsősorban a gyerekben bízhatnak, ha már nem képesek ellátni magukat.

Az állam tehát most kezdi szaporodásra buzdítani a világ legnépesebb államának polgárait, ugyanakkor a szűkös lakásviszonyok és a méregdrága magánoktatás miatt az átlag család örül, ha egy gyereket fel tud nevelni. A sok gyerek csak az elit szintjén realitás, illetve a legszegényebbek esetében.

A változás mégiscsak megindult: évtizedes egykézés után a kínaiak lassan maguk dönthetik el, hogy hány gyereket akarnak.

Hetilapszem – 2018. június 7.

0

Épp hogy elkezdtük a hetilapok szemlézését, egyik alanyunktól máris búcsuznunk kell. Ma jelent meg a Heti Válasz utolsó száma, nyomtatásban legalábbis nem találkoznak a jövőben ezzel a lappal az olvasók. Béke soraira! A HVG-ben arról olvashatnak, hogy menekülnek a diákok az állami közoktatásból, a magán- és alapítványi iskoláők alig tudnak megbirkózni a korábban soha nem tapasztalt túljelentkezéssel. A 168 órában Juhász Péter, a megszűnt Együtt egykori elnöke arról beszél, hogy a Fidesz mozgatja a szocialistákat, de az LMP politikájára is hatással van.

 

Heti Válasz: Korszakzárás a Heti Válasznál

„A múlt héten visszakoztak Amerikából. Egy magyar gyökerű, republikánus üzletember mondott le a választások után eladósorba került Heti Válasz megvásárlásáról. Arra kellett rádöbbennie, hogy a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.”

Ezekkel a sorokkal kezdi Borókai Gábor a lap utolsó számának vezércikkét. Majd így folytatja:

„Előbb a kormányzati üzenetekből gyorsan értő itthoni vállalkozások fordultak le a tárgyalásokról, majd a külföldi kapcsolatunk menedzselte amerikai is. A régi tulajdonos már nem tudott/akart finanszírozni bennünket, az új meg nem érkezhetett meg. Így a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig – június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatásban.

Nem kérdés, a Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve, de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk.

Próbáltuk meggyőzni a tulajdonost, hogy adjon túl rajtunk, de ő többszöri kérésünkre is nemet mondott, ellenben megígérte, hogy politikai elképzeléseit nem érvényesíti nálunk. S aki olvasott bennünket, tudja, hogy a Heti Válasz és a Jobbik viszonya nem változott.

Egyre levegőtlenebb és egyre szűkebb térben állítottuk elő az újságot. Mindannyiszor támogattuk, bátorítottuk a kormány ország javát szolgáló HVG: erőfeszítéseit, de nem takarékoskodtunk a nemkívánatos jelenségek kritikájával sem. A kormányzati irányok többségét helyeseltük, de erősebb kontrollt kívántunk a hatalmat gyakorlóknak.

És most sem gondolunk mást.”

HVG: Menekülés a közoktatásból

Alig tudnak felvenni gyerekeket magániskolákba, annyira sokan keresnek az állami intézményeken kívül lehetőséget – olvasható a legfrissebb HVG cikkében. – Jobb híján a szülők arra vállalkoznak, hogy magántanulói csoportokat alakítanak a legkülönbözőbb igényekkel.

„Éveken át a magántanulói státuszt az egyedi életforma velejárójaként választhatták, például az élsportoló fiatalok éltek ezzel a lehetőséggel. Később azonban elszaporodtak azok az esetek, amikor egyes intézmények nem voltak képesek integrálni a nehezebben kezelhető gyermekeket, akkor magántanulói státuszt javasoltak számukra. Erről sokszor maga az intézmény döntött, illetve dönthet ma is, ha nem tud megbirkózni egy-egy diák nevelésével.

Mára megfordult ez a tendencia, sokan önként veszik ki a gyermekeiket a közoktatásból azzal, hogy tanulócsoportba „íratják”. A státusz megszerzésével a tanulói jogviszony, a támogatások megmaradnak, de a gyermek oktatásáról, arról, hogy félévenként osztályozó vizsgát tegyen, a szülőnek kell gondoskodnia. A félévenkénti vizsgát abban az iskolában kell letennie a gyerekeknek, amellyel a tanulói jogviszonyt létesítették.

A szülők többsége, társulva más családokkal, megszervezi a tanulócsoportokat, ezzel persze vállalva a tanítás költségeit is. Ez a „tandíj” attól függően is változik, hogy milyen és mennyi pedagógusra van szükség az adott programban. Ha speciális fejlesztéseket vállal egy ilyen tanuló közösség, akkor nyilván több pedagógus, fejlesztő szakember kell, ami növeli a költségeket. Ugyanakkor, ha a közösség szervez mondjuk szakköröket „külsősök” számára is, akkor ez a bevétel csökkentheti a családok hozzájárulását. Így a fizetendők tekintetében nagy a szórás, nagyjából harmincezer és nyolcvanezer forint között vannak a különböző csoportoknál.

A csoportok hátterét többnyire alapítványok, egyesületek, nonprofit szervezetek adják. Így a befizetett forintokat az utolsó fillérig a gyerekekre költik. Tehát a szülők számára jelent ez a taníttatás vállalkozást, nem pedig a csoportokat működtető nonprofit szervezetek szempontjából. Az ilyen tanközösségekből van egyre több országszerte, amelyek az elmúlt időszakban egyre gyakrabban találnak egymásra, támogatják, mentorálják az újonnan létrejövőket, azaz hálózatosodnak.”

168 óra: Juhász Péter: Az MSZP-t a Fidesz pénzeli és irányítja, de az LMP-ben is van Fidesz-hatás

Juhász Péter, a megszűnt Együtt volt elnöke szerint azzal követett el hibát a választási kampányban, hogy rosszul mérték fel, ki akar valójában kormányváltást Magyarországon – olvasható a ma meghjelent 168 órában. Ma már világos számára, hogy az MSZP-t a Fidesz irányítja és pénzeli, és az is, hogy az LMP-ben igenis van Fidesz-hatás.

Botka László tavaly ősszel szocialista árulókról beszélt, miután lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, erről Juhász Péter azt mondja, hogy pont az elvtelenség volt az ok, ami miatt az Együtt nem volt hajlandó az MSZP-vel együtt közös listán indulni.

„A volt párt volt elnöke szerint az Együtt szenvedte talán a legnagyobb választási vereséget április 8-án. Nem érték el az 1 százalékos parlamenti küszöböt, ezért a kampánytámogatást vissza kell fizetniük, körülbelül 153 millió forintot. A vereség után gyűjtést szerveztek, a pénz nagy része összejött, a párt mégis megszűnt.

A volt pártelnök elismeri, hogy kudarcot vallottak, de véleménye szerint a gyűjtés eredménye mégis azt mutatja, hogy morálisan helyt álltak a választók előtt. Arra a kérdésre, hogy lehet, Orbán Viktor jobban ismeri az országot, ezért jobban meg tudja szólítani a magyar embereket, Juhász Péter úgy felelt, hogy csak jobban tudja befolyásolni őket hatalmi eszközökkel.”

Magyar Narancs: Toroczkai, Emberevők, Királyhágómellék, Stop Soros

A Magyar Narancs Az Út Orbánig című cikkében Toroczkai László tényekkel és homályokkal teli pályaképét vázolja fel, ír arról, hogy kormány harmadszor fut neki a Stop Sorosnak, valamint Emberevők címmel egy összeállítást közöl az 1946-os magyarországi antiszemita erőszakhullámról. Olvashatnak a lapban az új olasz kormányról (Kényszerházasság), valamint a kirrályhágómelléki református püspök elleni újabb ügynökvádról.

Hassál, alkossál, gyarapíccsál!

Nemcsak az a baj a migránsozással, hogy megmérgezi a lelkeket, és a legijesztőbb emberi tulajdonságra, a mérhetetlen butaságra épít. Ez is baj persze, de még ennél is ártalmasabb, hogy felosztja a magyarokat jóra és rosszra. Legutóbb a Magyar Idők közölte elszörnyedve egy nemzetközi honlap tanulmányozása után, hogy vannak olyanok, akik szótárral és térképpel segítik a migránsokat. Értjük ugye, miről van szó: nem milliárdokat lopnak el a közösből, hanem egy hazánkba vetődött embernek segítenek abban, hogy megértesse magát, elmondhassa, ki ő, és mit akar, és ha valahova el szeretne jutni, abban is segítenek neki.

2015-ben, a migránsválság tetőfokán még olyan emberek is voltak, akik vizet adtak a szomjazóknak, ételt vittek az éheseknek a Keleti pályaudvarra. Ők a kormányzat kommunikációja szerint gonosz emberek. Rosszat akarnak a magyaroknak, azt akarják, hogy szöcskét egyenek, grillezett skorpiót. Nem azokkal van baj, akik szétlopják az országot, hanem azokkal, akik néhány, még nálunk is szerencsétlenebbnek segítenek.

Jó és rossz emberekre osztja fel ez az ítélkezés a magyarokat. Aki a kormányzati kánonnal énekel, jó, aki mást gondol a világról, tisztességről, erkölcsről az rossz.

Aki nem örül annak, hogy van egy nagy és gondoskodó állam a feje fölött, élén az örök és megbonthatatlan vezetővel, hazaáruló és idegen hatalmak ügynöke. Az a jó, aki örül annak, ha az állam és annak vezetője nemcsak gondoskodik róla, de gondolkodik is helyette. Megsimogatja a buksiját, ha jó volt, és kokit nyom a fejére, ha rossz. És ez az állam, élén az örök és megbonthatatlan vezetővel, sosem téved. Mindig tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Aki nem áll be a sorba és nem sodródik a nyájjal, az magára vessen. Ezt üzeni a magyaroknak a kormány kommunikációja.

Amúgy ezt célozza az oktatás szándékos lebutítása is. Legutóbb Lázár János kelt ki a gimnáziumok ellen, korábban Parragh László éltette a bunkóságot. Nem kiművelt, hanem elbutított emberfők kellenek, akik nemcsak azt hiszik el, hogy kötelező lesz szöcskét enni, hanem azt is, hogy nem az egészségügy van romokban, hanem mi betegek rohangálunk minden bajunkkal orvoshoz.

Tessék egészségesnek lenni, vagy odahaza meggyógyulni!

Írók, alkossatok remekműveket!

Hassatok, alkossatok, gyarapíccsatok, és a haza fényre lesz derülve!

A Fidesz 17 pillanata – 1. A magánnyugdíj-pénztári vagyonok eltüntetése

Botrányokban bővelkedő volt az elmúlt nyolc év. Orbán Viktor és kormánya tucatjával követett el olyan „csínyeket”, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy közülük egy is elég ahhoz, hogy megbukjanak. Sorozatunkban a 2010 óta eltelt időszak sokakat felháborító eseményeit idézzük fel – okulásul és érdekesség gyanánt. Kezdjük azzal, ami már nem sokkal a 2010-es kormányváltás után megrázta az embereket.

 

Nem kellett sokáig várni, a második Orbán-kormány már az elején belecsapott a lecsóba: 2010. novemberében elindult a magán-nyugdíjpénztárak államosításának folyamata.

A történet számunkra látható része azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János Fidesz-frakcióvezető, és Kósa Lajos, ügyvezető Fidesz-alelnökként 2010 decemberében benyújtott egy egyéni képviselői indítványt (amelyhez később Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztos is csatlakozott), a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmada pedig megszavazta. Ennek lényege, hogy „aki hagyja magát visszaléptetni az állami nyugdíjrendszerbe, annak garantálják az egyéni számlavezetést.”

Vagyis, a kormány és a parlament az egyéni számlanyitás fejében arra kérte a magánnyugdíj-pénztári tagságot, hogy lépjenek vissza az állami nyugdíjrendszerbe.

A kormány 2011. január 12-én közölte: „Az állami rendszerbe való visszalépéssel semmilyen kár nem érhet senkit. Éppen ellenkezőleg, akinek vesztesége volt a kötelező magánnyugdíj-pénztárban, azt kompenzálja az állam, akinek esetleg hozama volt, az felvehető készpénzben, vagy önkéntes pénztárba utalható. Aki az állami nyugdíjrendszert választja, biztos lehet abban, hogy jogosult lesz állami nyugdíjra, egyéni számlája lesz, és nyugdíj-megtakarításához kapcsolódik hozzátartozói ellátás.”

November elején Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt.  A részletes szabályozást a kormány november 24-i ülésén fogadta el. Ezek értelmében az, aki nem lép át az állami rendszerbe, az nyugdíjbefizetéseinek jelentős részét elveszíti, vagyis a jövőben nem kap állami nyugdíjat. Az állami rendszerbe átlépők megtakarításait egyéni számlán vezetik majd, a megtakarítás pedig örökölhető lesz.

Matolcsy György 2010 novemberében bejelenti a nyugdíjpénztárak államosítását.

A törvényjavaslatot rekordgyorsasággal tárgyalta a parlament, december 13-án már zárószavazást tartottak, így véglegessé vált, hogy a magán-nyugdíjrendszerben maradók 2011. január 31-ig nyilatkozhatnak maradási szándékukról.

A kormány bejelentése, majd a gyors „ügyintézése” sokkolta a magán-nyugdíjpénztári tagokat.

Sokan bejelentették, hogy alkotmánybírósághoz fordulnak, népszavazást kezdeményeznek, vagy éppen nemzetközi szervezeteknél keresnek jogorvoslást. A sajtó sem kímélte a kormány intézkedését, több cikkíró szerint „a maffia intézi úgy az ügyeket, ahogyan a mi kormányunk bánik a nyugdíjpénztárak kapcsán az állampolgárokkal. Mert bár mindenki szabadon választhat, marad-e a magán-nyugdíjpénztárban, vagy visszalép az állami rendszerbe, csak hát, e szabad választás tényét némiképp beárnyékolja, hogy közben pisztolyt szorítanak az illető tarkójához: vagy az aláírása lesz rajta a papíron, vagy az agyveleje.”

Az intézkedések kapcsán Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosának szóvivője is aggodalmát fejezte ki. Szerinte a választás nem annyira szabad, mint az elsőre látszott, a megtakarítások elköltésének módját is kritikával illette, sőt elmondása szerint a független ellenőrző intézmények átalakítása miatt is aggódnak.

December 13-án az Országgyűlés 250 igen, 58 nem és 43 tartózkodás mellett elfogadta el nyugdíjreform és adósságcsökkentő alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításáról szóló törvényt. A jogszabály szerint „a visszalépők a befizetett, hozamgarantált tőke feletti összeget, illetve a pénztártagság ideje alatt befizetett tagdíj-kiegészítés összegét felvehetik, vagy önkéntes pénztárba helyezhetik, de jóváírathatják az állami pillérben egyéni számlán is. Aki magán-nyugdíjpénztári tag akar maradni, annak szándékáról személyesen, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél kell nyilatkoznia január 31-ig. Aki nem nyilatkozik, annak tagviszonya automatikusan megszűnik március elsején.”

Meglepően érdekes megoldás volt, hogy nem azoknak kellett lépniük, akik elfogadták a kormány visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatát, és úgy döntöttek, hogy kilépnek a magán-nyugdíjpénztári rendszerből, hanem furcsa módon azoknak kellett – nem egyszer hosszú sorban állás után – jelentkezniük, akik a fenyegetések ellenére maradni akartak.

A feltételek ismeretében nem volt meglepő, hogy a hajdani 3 millió magánpénztári tag mintegy 97 százaléka az állami rendszerbe történő átlépés mellett döntött.

A nyilvánosságra került adatok szerint 102 ezer magán-nyugdíjpénztári tag mondott nemet a január 31-i határidőig az állami nyugdíjrendszerre, azaz ennyi taggal működnek tovább a magánkasszák.

A végleges számok láttán Orbán Viktor bejelentette, hogy „nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság megváltoztatja az új nyugdíjrendszert”. Szerinte azzal, hogy a pénztártagok 97 százaléka átlépett az állami nyugdíjrendszerbe, véglegesen eldőlt, hogy kétpilléres nyugdíjrendszere lesz Magyarországnak.

A miniszterelnök ekkor azt is közölte, hogy

„még az idén átáll az állam az egyéni számlás nyugdíjrendszerre.”

Az alkotmánybíróság először február 24-én vizsgálta a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozást, ezzel párhuzamosan a Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a magán-nyugdíjpénztári tagok védelmében.

Júniusban a pénztárak elkezdték volt tagjaik vagyonát eljuttatni az államnak. A teljes magán-nyugdíjpénztári vagyon meghaladta a háromezer milliárd forintot, ennek legnagyobb részét a magyar állampapírok, a befektetési jegyek és a részvények tették ki.

2013 októberére nyilvánvalóvá vált, amit amúgy sokan sejtettek, hogy a mintegy 3 ezer milliárd forint felszívódott, beépült a nagy közös, az átlagember számára láthatatlan kasszába.

Az MSZP közleményt adott ki az ügyben, melyben a többi között azt írják: „a kormány korábban azzal hülyítette az embereket, hogy a megtakarításaik elvétele az államadósság csökkentése miatt szükséges. Csakhogy az államadósság a nyugdíjvagyon elvétele után is magasabb, mint a 2010 kormányváltáskor volt. Ez tehát nem válasz arra, hogy a 3000 milliárd mire ment el.”

2018 elejére az is nyilvánvalóvá vált, hogy – amint arról a Független Hírügynökség is írt –  „…igencsak jó hozamot produkáltak a magánnyugdíjpénztárak, amelyekben már csak alig hatvanezren vannak. A kasszáknál maradtak vagyona tavaly átlagosan 7-11 százalékkal növekedett, és a rendszer 2011-es lezárásától 2017 végére átlagosan mintegy 70 százalékkal nőtt azoknak a nyugdíjpénze, akik nem engedtek a zsarolásnak. Az infláció ez alatt mintegy 10,18 százalék volt, tehát igen magas úgynevezett reálhozamot írtak jóvá a számlákon.”

Ez volt hát a nagy átverés, a 3 ezer milliárd forint elvétele és kreatív hasznosítása. Jelen állás szerint azok jártak jobban, akik nem engedtek a zsarolásnak, nem dőltek be az ígéreteknek és inkább a saját józan eszükben bíztak, mintsem a politikusok ígéretében.

A kurdok a függetlenségre szavaztak

0

Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak.

A területen szavazásra jogosult 5,5 millió fő bő 72 százaléka járult az urnákhoz – közölte a bizottság, holott korábban 78 százalékos részvételi hányadról szóltak hírek.

A külföldön élő iraki kurdok már szombattól szavazhattak.

Hivatalos végeredmény legkésőbb három nap múlva várható.

Kurdisztánon a voksolást követően éjszakába nyúló népünnepély lett úrrá: tűzijátékkal, autódudák kórusával, levegőbe lövöldözéssel tudatta örömét a függetlenségre vágyó elsöprő többség.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK