Kezdőlap Címkék Akadémia

Címke: akadémia

Az Akadémia függetlenségéért tüntetnek – videó

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma második tüntetését tartja a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségért, a kutatóhálózatok megmaradásáért.

A szervezők szerint: „Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arról nem mond le önként. A miniszter eljárása méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan. Zsarolással nem lehet kikényszeríteni a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását.”

A tüntetők Akadémia előtt gyülekeztek, majd elkezdtek a Lánchídon át az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz vonulni a Fő utcába.

Palkovics lemondását követelik

A tüntetők – miután megérkeztek a minisztérium elé – Palkovics lemondását követelték.

Nem tárgyal tovább az MTA Palkoviccsal

0

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt a Magyar Tudományos Akadémia megszakította a tárgyalásokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, ám a kormánnyal tovább egyeztetnének.

Szeptember 11-én ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége és megállapították, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja.

A 2019-es költségvetésről szóló törvény július 20-ai parlamenti végszavazása után folytatódtak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között, a július 25-ei rendkívüli elnökségi ülés határozata alapján.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az MTA javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva. Az MTA elnökének levelében javasoltakra a minisztertől szeptember 10-ig nem érkezett válasz.

Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja.

Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek „konszolidáción és profiltisztításon” mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.

Lovász László, az MTA elnöke a Vezetői Kollégium szeptember 11-ei ülésén elmondta, hogy az intézethálózat integritásának megsértése nem elfogadható számára. Lovász László arra kérte az Elnökség tagjait, hogy foglaljanak állást a fentiekkel kapcsolatban. Az Elnökség – a miniszter új szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a kormánnyal.

Egyre keményebben bírálják európai tudósok a magyar kormányt

A tudományos akadémiákat tömörítő európai szervezet most először adott ki politikával foglalkozó közleményt, és az Európai Egyetemek Szövetségének igazgatója is bírálja a magyar kormányt, amiért beavatkozik az egyetemek működésébe és veszélyezteti az akadémia függetlenségét.

Az ALLEA, vagyis az Akadémiák Európai Szövetsége nevű szervezetet 1994-ben alapították, most az Európa Tanács 40 tagországából közel 60 akadémia, kutatóintézet a tagja. Ez számít az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb tudományos szervezetnek Európában.

A Népszava szerint a szervezet története során először a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban adott ki politikai tartalmú közleményt.

Még júniusban nyílt levelet írtak Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, amelyben tiltakoztak azért, mert a kormány akar dönteni az akadémia kutatási keretének nagy részéről. Mostani közleményükben (amely itt olvasható) azt írják: aggasztónak tartják, hogy

a magyar kormány ismételten beavatkozik az egyetemek működésébe, és veszélyezteti az akadémiai függetlenséget.

A társadalmi nemek tanulmánya programok betiltása a szervezet szerint azt jelenti, hogy a kormány megsérti az akadémiai szabadság nemzetközileg elfogadott alapelveit, ez viszont veszélyezteti a magyar tudományos munka nemzetközileg elismert szerepét. Arra szólítják fel a kormányt, hogy garantálja az akadémiai szervezetek autonómiáját, és konzultáljon az érintett felekkel.

A Science Business nevű portál szintén a „genderszakok” betiltásáról ír. A cikkben megszólal Navracsics Tibor uniós oktatási biztos, aki gyakorlatilag a magyar kormány álláspontját visszhangozza, mondván, csak diplomát nem lehet ilyen szakokon adni majd, és félreértik az ügyet. Idézik a kormányt véleményét is, miszerint ilyen szakokra nincs igény (ezt egyébként a CEU néhány napja cáfolta).

Az ALLEA-hoz hasonlóan befolyásos szervezet, az Európai Egyetemek Szövetsége igazgatója, Michael Gaebel azt mondta a lapnak: a kormány egyeztetés, az egyetemek és az akkreditációs bizottság megkérdezése nélkül döntött az ügyben. Őt nem elégíti ki Navracsics és a kormány magyarázata, szerinte

„nincs arra precedens, hogy egy kormány az egyetem akarata ellenére megszüntessen egy képzést”.

A cikkben egyébként írnak a kormánynak a CEU elleni támadásáról, a Figyelő listázásairól, és az MTA elleni akcióról is.

De nem csak Európában tiltakoznak, hanem Amerikában is: Mary Romero, az Amerikai Szociológiai Szövetség elnöke a Bódis József oktatási államtitkárnak küldött levelében felszólította a kormányt, hogy tartsa meg Magyarországon a széles körben elismert társadalmi nemek tanulmánya programokat.

A Független Hírügynökségnek Szűcs Zoltán Gábor politológus, kutató azt mondta: egyértelműen

van nemzetközi visszhangja a történteknek, és ez nem kedvező a kormányra nézve.

Mint mondta, nincs olyan, magát komolyan vevő kutató, aki el tudná fogadni, fel tudná vállalni a kormány terveit. Szerinte két ideológia közti különbségről van szó: az egyik szerint az egyetemi autonómia nem érték, a másik szerint viszont „bárki bármit gondoljon, egy egyetem feladata eldönteni, mi a tudomány”. (Szűcs Zoltán Gábor egyébként ezzel kapcsolatban idézte egy, korábban a Mércén megjelent írását is, amelyben részletesebben kifejti ezt a gondolatot.)

Arról is beszélt, hogy az MTA-val kapcsolatban fenntartja azt, amit két hónapja az Akadémiáért tartott tüntetésen mondott: rossznak tartja az átalakítási terveket. Akkor egyébként azt mondta, a magyar történelemben kétszer fordult elő, hogy a hatalom bele akart szólni, hogy ki mit kutasson: a szabadságharc leverése és a kommunista hatalomátvétel után.

Gáláns kormányunk lemond 28 milliárd forintról

Nem olyan szőrösszívű a mi kormányunk, amint azt sokan gondolnák, és arról sincs szó, hogy korlátozná a kutatás szabadságát. Ezt maga a kormány mondta, amikor közölte, hogy visszaadná a Magyar Tudományos Akadémiától elorozni szándékozott 28 milliárd forintot – igaz, bizonyos feltételekkel.

Nem kér sokat cserébe a kormány, csupán annyit, hogy az MTA döntéshozó bizottságába paritásos alapon a saját embereit is beültethesse. Vagyis, nem mindenki lenne ott a kormány embere, csak minden második. Ebben az összetételben döntenének olyan ügyekben, amelyekben idáig kizárólag az akadémia határozott. Ezt írja elő ugyanis az MTA alapszabálya, vagyis, hogy a testület vezetőiről, költségvetésének felhasználásáról, a kutatási témákról az akadémia közgyűlése dönt.

Ezen változtatna most a kormány nagyvonalúnak álcázott ajánlata. Vagyis, nem veszi el és vonja saját hatáskörbe az akadémia intézeteinek működéséhez szükséges 28 milliárd forintot, csupán a saját embereit is beültetné a döntéshozó testületekbe. Mindezt a kormány azzal indokolja, hogy ő adja a pénzt az akadémiának, ezért joga van beleszólni abba, hogy mire költik.

Azon most tényleg csak egy kicsit érdemes elgondolkodni, hogy a kormány nem a saját pénzét adja oda bárkinek. A kormánynak ugyanis nincs saját pénze, nem örökölt sehonnan, nem nyert a lottón, ami pénz nála van, az nem az övé, hanem tőlünk, magyar adófizetőktől kapta, mégpedig arra, hogy a lehető legjobban használja és kamatoztassa.

A kormány mostani, gálánsnak tűnő ajánlata olyan, mint amikor valaki betör egy házba és azzal nyugtatja az ott lakó embereket, hogy nyugi, nem lesz semmi baj, nem visz el mindent, sőt, a legtöbb tárgyat a helyén hagyja. Mindössze annyit kér cserébe, hogy ő is ott lakhasson, és használhassa a ház felszereléseit.

Ráadásul a kormány mostani ajánlatában alig burkoltan az is benne van, hogy amennyiben az akadémia elfogadja a javaslatukat, akkor azzal azt is elismerik, hogy Magyarországon biztosított a kutatás szabadsága, mert a kormány nem akarja megmondani a tudósok helyett, hogy mit kutassanak, csupán abban szeretne dönteni, hogy ad-e pénzt ezekre a kutatásokra, vagy sem.

Kicsit szerénytelenül hangzik, de ez az igazság: a kormány ehhez is jobban ért másoknál. Egyelőre operálni nem akarnak a miniszterek a sebészek helyett, de még ennek is eljöhet az ideje.

Bréking nyúz, 2018. 06. 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo ma is sorosozott, de mi már ezt nagyon unjuk, ezért most mást idézünk tőlük, a Gyurcsány-kúrmány (igen így írta a mindig nagyon vicces 888) kapcsán a portál munkáslevelezőjének ökle lesújt a Magyar Tudományos Akadémiára, a Lokál betűhíven közli az MTI szövegét Falusi Vajk matricázós hőstettéről. Bónusz: a Ripost megint adott a fülledt erotikának, miközben Gogolákné a Tanúból és a hanyatló nyugat ópiuma kéjesen forognak a sírjukban.

Ákos, aki kitörölhetetlenül beleégett

„Ákos esti nagyszínpados koncertjébe legalább egy-két dal erejéig belehallgatni kortárs popkulturális követelmény. Nyilván egy életen át lehet vitatkozni Ákoson, ahogy bármelyik nagy, tömegeket megmozgató előadón is, de az igazság az, hogy a fickó kitörölhetetlenül beleégett a kilencvenes és kétezres évek magyar zenei világába…

…És még mindig csak 50 éves a Kossuth-díjas egykori copfos Depeche Mode-imitátor, szóval könnyen lehet, hogy pár évtizedig még elugrabugrálgat előttünk, de olyannyira, hogy a végén még a magyar Peter Gabriellé érik.” (Origo: Farmerrepesztő rockterpesz és rángatózó mókusok)

Házukat égni érző humán értelmiségi életművészek

„Idestova több mint tíz esztendeje már, hogy a Gyurcsány-kúrmány rossz emlékű SZDSZ-es gazdasági minisztere egyszer elszólva magát kijelentette, hogy egyes kutatóintézetekben csak haszontalan papírmunka folyik. Talán egész dicstelen politikai pályáján ez volt az egyetlen őszinte, igaz és jogos észrevétele.

A házukat égni érző, az egzisztenciájukat féltő humán értelmiségi életművészek persze azonnal (f)éktelen offenzív teátrális hangoskodásba kezdtek, másokat fellármázva, és szövetségeseket keresve, erősen sérelmezve, hogy a támadás éppen a saját táborukból, belülről érkezett. Miniszterük pedig hamar megbánta az átgondolatlan és elhamarkodott lépést, előzetesen nem is sejtve, hogy miféle darázsfészekbe nyúlt.

Az erőszakos egoista érdekcsoport eredményes ellenakciója nyomán néma csend támadt, és bár a jobboldali sajtó néha firtatta, hogy az MTA bizonyos intézeteiben milyen Eldorádó az élet, egyesek csak statisztálni járnak be, mások meg csak életjáradéknak tekintett fizetésükért, háborítatlanul élték tovább jól szituált kényelmes, komfortos világukat a mai napig.” (888: Szájzsonglőrök és szellemi csepűrágók ellenoffenzívában)

Falusi Vajk hangsúlyozta

A Magyar Helsinki Bizottság bevándorlást támogató szervezet, mivel “a Soros-hálózat többi tagjával együtt” azon dolgozik, hogy Magyarország bevándorlóállammá váljon – mondta a Fidelitas alelnöke szerdán Budapesten, a bizottság irodája előtt tartott sajtótájékoztatón.

Falusi Vajk hangsúlyozta, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és más szervezetek egész Európából bevándorlókontinenst akarnak csinálni.

Veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét is azzal, hogy bírókat akarnak befolyásolni és védelmet biztosítanak a terrorizmussal vádolt Ahmed H. számára – tette hozzá.

A sajtótájékoztatót követően a Fidelitas Bevándorlást támogató szervezet feliratú matricákat ragasztott annak a háznak a kapujára, amelyben a Magyar Helsinki Bizottság irodája található (Lokál: “A Magyar Helsinki Bizottság Európából bevándorlókontinenst akar csinálni”)

Forró nyári éjszaka, vad szerelem, ne takargasd bájaidat!

„Elképesztően érzéki fehérneműk rejlenek a nyári rucik alatt, idén átlátszóban hódítsd meg a párodat! A sok szexi holmi közül válaszd a csipkést vadító színekkel, hogy mindenképp elérd a hatást.  Domborodjanak az idomok, tuti nem lesz ellenállás!” (Ripost: Vadító fehérnemű, átlátszó csipke: Ettől begőzölnek a férfiak).

Bréking nyúz, 2018. 06. 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo nagyon örül, amiért a magyar kommentelők kiosztottak egy holland politikust, Vajna Timi húga előbb fakanalat kapott, aztán jeggyűrűt, ráfázott a magát zsidónak álcázó nemzsidó migráns, legközelebb majd kétszer is meggondolja, hogyha nem zsidó, akkor ne tegyen úgy, mintha az lenne, a PestiSrácok bátran beleszáll a Magyar Tudományos Akadémiába.

Arcpirító demokráciázás és olaj a tűzre

„A Soros György embereként ismert holland politikus (Judith Sargentiniről van szó – a szerk.) Magyarországot szidalmazó jelentését elfogadták tegnap Brüsszelben, aminek nagyon örült, el is dicsekedett vele közösségi oldalán. Ismét arcpirító demokráciázásba kezdett a kétharmados többséggel megválasztott magyar kormánnyal szemben a senki által meg nem választott európai parlamenti képviselő: nem kellett volna, nagyon nem. Ezúttal is szembe jött vele a valóság, a magyar emberek egy emberként álltak ki Magyarország és a magyar kormány mellett, kommentfolyamot zúdítva a brüsszeli politikai elit képviselőjére. Immár harmadik alkalommal.

Mondani sem kell, hogy az arrogáns, pökhendi írás a feszült helyzetben olaj volt a tűzre, amit ezúttal sem hagytak szó nélkül a magyarok. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – gondolhatták a magyar emberek, és kirobbantották immár harmadik alkalommal a magyar Facebook-forradalmat a brüsszeli politikai elit ellen. Magyar, holland és angol nyelvű hozzázólások egyaránt olvashatóak, a felhábordott magyarok egy emberként álltak ki Magyarország és a magyar kormány mellett, ismét egy végeláthatatlan kommentfolyamban. A magyar polgárok ismét csillagos ötösre vizsgáztak összetartásból, és az ország melletti kiállásból.” (Origo: Sargentini ünnepelni kezdte a Soros-jelentés elfogadását, a magyarok elrontották az örömét).

30 kilót fogyott a franciásan főző vőlegény

„Esküvőre készül Vajna Timi húga, Palácsik Lilla és 24 éves párja, Tamás. A fiatalok négy éve élnek együtt, és a fiatal modell-fotós 2016 karácsonya óta már menyasszony.

…Azt hiszem, tényleg óriási a harmónia köztünk. Mindent szeretünk együtt csinálni, például gyakran járunk moziba is. Legutóbb a Szerelembe gurulva című francia filmet láttuk, imádom az ilyen romantikus vígjátékokat, ráadásul ebben a kedvenc színészeink játszanak. Istenien szórakoztunk. A párom egy évig kint élt Franciaországban, ő szerettette meg velem a francia kultúrát és gasztronómiát. Gyakran főz nekem isteni finomságokat – mesélte a Lokálnak Lilla.

Tamás korábban az egyik főzőműsorban is szerepelt, és kifejlesztett egy saját étrendet is, aminek köszönhetően 30 kilót fogyott. A szerelmes pár már négy éve együtt él, 2016 végén, karácsonykor pedig Tamás megkérte Lilla kezét, aki gondolkodás nélkül igent mondott.

– Gyönyörű pillanat volt. Először ajándéknak fakanalakat adott, nevettünk ezen, de aztán odament a fához, ahol az egyik díszben lapult a gyűrű. Természetesen rögtön igent mondtam. Tervezzük, hogy összekötjük az életünket, de azt nem tudom, hogy pontosan mikor, és még nincs határozott elképzelésem a nagy napról – magyarázta Lilla, akinek az esküvőjéről természetesen nem hiányozhat majd testvére, Vajna Timi sem.”(Lokál: Esküvőre készül Vajna Timi húga, Lilla)

A liberálisok szerint a migránsok agysebészek

„A liberálisok által agysebészekké előléptetett migránsokról időközben kiderült, hogy felélesztik a legrégebbi német hagyományokat, amelyek a jó öreg antiszemitizmusban gyökereznek. Sima, mezei migránsok (tehát nem terroristák) Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában is hajtottak már végre halálos kimenetelű támadásokat a zsidók ellen.

Egy testi sértéssel járó esetet sikerült is megörökítenie egy járókelőnek, ezen jól látható, amint egy fiatal megostoroz egy kipát viselő férfit, akiről mindenki azt feltételezte, hogy zsidó származású. Időközben kiderült, hogy a sértett valójában egy Izraelben született arab férfi, aki a kipa viselésével akarta kifejezni szolidaritását a zsidó barátaival.” (888: Merkel migránsa elismerte, hogy drogosan ütötte-verte a zsidónak hitt férfit)

A forradalom emlékét gyalázta az Akadémia

„Kétszázharmincegy embert öltek meg, és közel tizenháromezer ötvenhatost internáltak 1956 és 1963 között. Balogh Margit, az MTA most májusban Akadémia díjjal megtisztelt kutatója ezeket az éveket is a konszolidáció esztendeinek nevezte Mindszenty Józsefről szóló monográfiájában. Az általunk megkérdezett történészek szerint ezzel az áldozatok és mártírok emlékét is meggyalázták.

…Az a tizenöt esztendő, amit Mindszenty a követségen töltött, Magyarország számára a konszolidáció éveit jelentette. Ebből mégsem következik, hogy a bíboros magányos ellenállása a főváros szívében elveszítette volna minden értelmét” – írta Balogh Margit Mindszenty József című kétkötetes monográfiájában. A sorokra egy felháborodott történész hívta fel a figyelmünket, aki szerint ezekkel a mondatokkal az ötvenhatos hősök emlékét is meggyalázzák. Véleménye szerint Balogh kétkötetes monográfiája nem csupán a boldoggá avatandó személy emlékét, hanem a meghurcoltakét is mélyen sérti.” (PestiSrácok: Az MTA díjjal jutalmazta a mártírok emlékének meggyalázását)

Makk Károly még holtában sem kellett a kulturális kormányzatnak

1

Tegnap elbúcsúztunk Makk Károlytól, aki vitathatatlanul a magyar filmművészet egyik legfontosabb alkotója volt. A temetésen a természet az alkalomhoz méltó arcot öltött, az őszi nap simogató sugarai sütöttek át a fák sárguló levelein. Nem voltunk túl sokan. A kulturális kormányzatot senki nem képviselte és nem volt ott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos sem.

A magyar kulturális élet mai vezetői tüntetően távol maradtak. Gondolom Makknak – aki egyébként soha nem konfrontálódott a mai vezetőkkel –

az lehetett a „bűne”, hogy 2011-ben őt választották a Széchenyi Művészeti Akadémia elnökének és mind a mai napig ő töltötte be ezt a funkciót.

A Széchenyi Akadémia tagja (volt) többek között Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre, Kurtág György, Eötvös Péter, Ascher Tamás, Enyedi Ildikó, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Jancsó Miklós, Bak Imre, Megyik János, Nádler István stb., egy szóval csaknem mindazok, akik teljesítményükkel hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.

Közülük sokan külföldön is széleskörű elismertségnek örvendenek, a határokon túl ők jelentik a magyar kultúrát és művészetet, velük azonosítják Magyarországot. Ám egytől-egyig szabad, autonóm emberek, akik sem most, sem korábban nem váltak a politika játékszerévé, a különféle politikai kurzusok kiszolgálóivá. Így volt ez az elmúlt 27 évben, és így van ma is. Nem léptek be abba az MMA-ba, ahová a tagokat nem a művészi teljesítmény, hanem politikai kinevezés alapján veszik fel, és amelynek nem lehet tagja senki, aki kritikusan tekint a mai rezsimre. Makk Károly sem kérte felvételét abba az Akadémiába, amelynek elnöke már első beszédében kirekesztette a magyarságból Makk legrégebbi, legfontosabb barátját; Konrád Györgyöt.

Mert bár Makk nyilvánosan soha nem kritizálta az éppen regnáló rezsimeket, mindig megpróbálta megtalálni a modus vivendit,

művei azonban mindig is a szabadság és függetlenség szellemét sugározták.

A hétköznapokban nem a bátorság volt a legfontosabb erénye, művészetében azonban bátrabb volt sok lázadónál. Nemcsak 56 témájához nyúlt szokatlan őszinteséggel és bátorsággal a hetvenes években, hanem a homoszexualitás témájához is. Jellemző, hogy az „Egymásra nézve” c. filmjét – a ma a liberális értelmiség által ünnepelt – Jeszenszky Géza, 2011-ben, amikor washingtoni nagykövet volt, témája miatt (két leszbikus nő szerelme) levetette a nagykövetség 56-os ünnepi műsorának programjáról.

A temetésére azért nem jöttek el a kulturális kormányzat képviselői, mert számukra a magyar kultúra a vazallus művészetet jelenti, meg azoknak a harmadosztályú alkotóknak az életműve, akiknek művein átsüt – a hatalom által jól hasznosítható – nacionalizmus és rasszizmus. A szórakozás csúcsa pedig a Dzsingisz Khan meg a Terminátor. De sebaj Karcsi! Nem is lettek volna méltók arra, hogy részt vegyenek! Hiszen nekik már a nevére sem fog emlékezni senki, amikor te még mindig a magyar filmművészet legnagyobbjai között fogsz szerepelni.

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK