„Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Mi nem támadunk meg senkit, mi senkiről nem mondunk rosszat, mi nem kritizálunk feleslegesen, nem járatunk le senkit.” Ezt mondta Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban, amikor a Garancsi István magánrepülőjén megtett utazásai kerültek szóba.
A jelek árulkodók: jó ideje már nemcsak vitatkozni fél, de beszélgetni sem mer „idegennel”. Évek óta csak a mikrofonállványoknak nyilatkozik, normális újságírót nem engednek a közelébe.
Egy megbetegített ország feje. A Nemzet Betege.
Hívei nem merik látni leépülését. Ha elhinnék, amit látnak, az az ő vereségük lenne. Ezért számukra még mindig az, aki talán soha nem is volt: bátor, becsületes, puritán. Olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni, csak még annál is olyanabb.
A házi pálinka legyen házi pálinka, a stadion legyen stadion.
Vannak kultúrák, nevezzük ezeket diktatúrának, ahol a megegyezésre való hajlam, az engedékenység a gyengeség jele. Aki pedig gyenge, azt eltiporják. Nem az ellenfeleitől kell tartania, hanem a sajátjaitól. Ha a falka vezére meggyengül, nem tud már több zsákmányt szerezni a csapatnak, akkor félreállítják.
Jó esetben kiközösítik maguk közül, boldoguljon, ha tud. Persze, nem tud, egyedül, segítők nélkül a megsemmisülés vár rá. Durvább esetben rárohannak és széttépik. Nem csak hogy nincs rá szükség, de árt is a többieknek. Félelmetes, pusztító betegséget terjeszt – az erősek világában a gyengeség a leggyilkosabb kór. Ezt a falka nem engedheti meg magának, az élet törvénye, hogy enniük kell. Ma többet, mint tegnap.
Még igyekszik erősnek mutatkozni, és ez néha sikerül is neki. Magabiztossága azonban csak látszat – egyre nehezebben, egyre mélyebbről, a korábbiaknál nagyobbakat küzdve kell visszajönnie.
A Nemzet Betege fél. Ezért harcol mindig és mindenki ellen, akkor is, és ott is, amikor és ahol nincs ellenség. Ő a tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan.
Ellenfeleit még legyőzheti, saját démonai ellen már vesztésre áll.
Sokáig érinthetetlennek és elmozdíthatatlannak tűnt, de nemrég a dél-afrikai Jacob Zumát is utolérte a végzete: Valentin napra egy lemondó nyilatkozattal lepte meg a saját országát. A helyére kerülő új elnök előtt tornyosulnak a kihívások, hiszen nemcsak a gazdaságot kell rendbe tennie, de vissza kell állítania Nelson Mandela örökségének régi fényét, amely jelentősen megkopott az apartheid rendszer összeomlását követő több mint két évtizedben.
A korrupciós és egyéb (nemi erőszak, házasság kívüli gyerek, „különös oligarchákkal fenntartott kapcsolatok”) botrányok korántsem számítottak újdonságnak Jacob Zuma dél-afrikai elnök esetében. Amióta 2009-ben az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetőjét megválasztották – és 2014-ben újraválasztották – az ország elnökének, szinte nem telt el úgy év, hogy ne került volna valamilyen kényes ügybe, amely majdnem a bukásával járt. Legutóbb például akkor ingott meg alatta az elnöki szék, amikor 2016-ban a legfelsőbb bíróság ítélete ellenére
sem fizette vissza a saját otthona felújítására költött több millió dollárnyi közpénzt.
Viszont ez soha nem járt a hatalom éléről való távozással, mivel a 400 képviselőből álló dél-afrikai parlamentben, igaz, legtöbbször kis többséggel, de mindig elutasították a Zuma-elleni bizalmatlansági indítványokat.
Jacob Zuma dél-afrikai elnök bejelenti a lemondását. A legemlékezetesebb botránya, amikor az állítások szerint 2006-ban megerőszakolt egy AIDS-es nőt. A vádat végül ejtették, de Zuma azt mondta a bíróságon, hogy úgy védekezett az AIDS ellen, hogy az aktus után lezuhanyozott. A kép forrása:MTI/EPA/Kim Ludbrook
Csakhogy a folyamatos botrányok miatt nemcsak a dél-afrikai elnök népszerűsége, hanem az ANC iránti bizalom egyaránt megrendült. Korábbi koalíciós partnereik fordultak ellenük, tüntetések robbantak ki szerte az országban, valamint a párton belül is egyre kiélezettebbé vált a frakcióharc. Végül a helyi politikai elit úgy döntött, hogy megálljt parancsol a folyamatoknak: 2017 decemberében Zumát eltávolították a pártvezetői tisztségéből és helyére Cyril Ramaphosát nevezték ki.
Ettől kezdve már elemzések és cikkek tucatjai jelentek meg a helyi és a nemzetközi médiában, amelyek szerint Zuma „kilenc élete elfogyott”, már csupán idő kérdése a távozása. Erre végül 2018. február 13-án került sor: Zuma először ugyan visszakozott, de megfenyegették, hogy akkor két nap múlva bizalmatlansági indítványról fognak szavazni a parlamentben, de ezúttal a kormánypárt szintén igennel szavaz és akár bíróság elé is citálhatják őt a korrupciós ügyei miatt. Az új elnök pedig Ramaphosa lett, aki Nelson Mandela óta már az ötödik ANC vezető a Dél-afrikai Köztársaság élén.
Cyril Ramaphosa az utód, aki képen leteszi a hivatali esküjét. Ő sem mentes a botrányoktól: nevéhez kötik a 2012-es mészárlást, amikor a sztrájkoló bányászokra tüzet nyitottak a rendőrök és 34-en életüket vesztették. A kép forrása: MTI/EPApool/Mike Hutchings.
Kihívások sokasága
A legnagyobb kérdés most az országban, hogy vajon az ANC vissza tudja-e szerezni a belföldi és a nemzetközi bizalmat, hiszen Zuma majd tíz évnyi elnöksége tönkretette a „mandelai örökséget”. A Desmond Tutu Nobel-díjas püspök által megálmodott „szivárvány nemzet” elképzelés fénye már elhalványult, amit jól mutat, hogy 2017 első feléig fél millió fehér dél-afrikai állampolgár hagyta el az országot, és a további öt évben 112 000 készülnek emigrálni. Sőt, már más etnikai csoportok is a kivándorlást választják, de nem az etnikai feszültségek, hanem a gazdaság és a közbiztonság katasztrofális állapota miatt.
Ugyanis ezeken a területen Zuma elnökségének második ideje alatt lényeges visszaesések történtek. Az elmúlt években rendszeressé váltak a sztrájkok, különösen a bányászok és a munkások körében, ami miatt a nyersanyagkitermelés és ezzel párhuzamosan az export csökkent. Az átlagos munkanélküliség a helyi statisztikák szerint továbbra is 25 százalék feletti. Az elszegényedés szinte megállíthatatlanul terjed, sőt, már Fokvárosban sem ritka, hogy az úgynevezett townshipben (nyomornyedekben) fehérek laknak. 2017-re a nemzetközi hitelminősítők szinte mindegyike a bóvli vagy a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolta a dél-afrikai országot.
Az afrikánerek egyik politikai célja, hogy egy ,,fehér autonóm tartományt” hozzanak létre, azaz a „Volkstaat Afrikáner Népi Államot”. A térképen a sötét rész jelöli ezt. A kép forrása: Link.
megelőzve ezzel Argentínát és Egyiptomot. (A listavezető még mindig Venezuela). Ráadásul annak ellenére került ide, hogy 2017 második felétől pár dologban, mint a költségvetési egyensúly vagy az infláció visszaszorítása terén szép eredményeket ért el. Ezért sem véletlen, hogy Zuma távozását a piacok nagyon jól fogadták, mivel a helyére kerülő Ramaphosa, aki kiterjedt üzleti birodalommal és több mint fél milliárdos vagyonnal rendelkezik, jó gazdasági szakembernek számít. Egyik első lépése volt, hogy az ÁFÁ-t egy százalékkal megemelte és növelte az üzemanyag árát, valamint hozzálátott a költségvetési hiány csökkentéséhez.
Pedig eddig úgy tűnt, hogy a Dél-afrikai Köztársaság, ha nem is erős, de stabil gazdasággal rendelkezik, amit jól mutat, hogy tagja a világ egyik legnagyobb gazdasági csoportosulásának. Ugyanis 2011-ben Fokváros-Pretoria felvétele miatt változtatták meg a Jim O’Neill közgazdász által, Brazília, Kína, Oroszország és India angol kezdőbetűiből létrehozott BRIC csoport nevét BRICS-re. Ráadásul ebben az évben ők töltik be a soros elnökséget és Johannesburgban fogják rendezni nemcsak az államfői találkozót, hanem a 10. évfordulós ünnepségeket is.
Balról-jobbra: Michel Temer brazil, Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai, Jacob Zumba dél-afrikai elnök, Narendra Modi indiai miniszterelnök a BRICS-országok csúcstalálkozóján Hsziamenben 2017. szeptember 4-én. A kép forrása: MTI
Viszont az már kérdéses, hogy ebből eddig mennyit profitált ebből az ország. Habár sokáig ide áramlott a legtöbb kínai tőke, ennek az ára az volt, hogy a kínai import tönkretette a hagyományos ipart, illetve társadalmi szinten komoly feszültségeket generált a Kínához való közeledés miatt. Mindeközben pedig Oroszországhoz és részben Indiához köthető az ország történelmének egyik legnagyobb korrupciós botránya: a „helyi paksi ügy”, amikor
Zuba teljesen titokban akart megépíteni nyolc (!) atomerőművet
, de ezt tavaly a legfelsőbb bíróság megakadályozta.
„Kék Pólósok és Vörös Ingesek”
Az elkövetkezendő hónapokban a gazdasági-külpolitikai problémákon kívül Ramaphosának és az ANC-nek még egy újabb kihívással is szembe kell néznie. Ugyanis korántsem véletlen, hogy ilyen „sietősen” szabadultak meg Zubától, hiszen jövőre választásokat tartanak az országban és több felmérés szerint most először szorongathatják meg igazán az évtizedek óta kormányzó pártot. Két politikai erő érdemes a nagyobb figyelemre: a Demokratikus Szövetség (Democratic Alliance) és a Gazdasági Szabadságharcosok (Economic Freedom Fighters – EFF).
Eddig a DA volt az egyetlen olyan párt az országban, amely meg tudta közelíteni az ANC-t. A kezdettől fogva ők számítanak a legnagyobb ellenzéki csoportosulásnak és a legutóbbi választásokon pedig 22 százalékot értek el, ami az eddigi legjobb eredményüknek számít. A többnyire centralista politikát folytató DA eredetileg a „fehérek pártja” volt, de idővel a multikulturalizmust, megbékélést és az együttműködést kezdte el hirdetni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 2009-be megszerezték a Nyugat-Fokföld nevű tartományt, ahol a legnagyobb a „színesek” (coloured) és a polgárosodott feketék aránya. Különösen az „elveszett generáció(k)” körében népszerűek, akik kimaradtak az apartheid utáni politikából, gazdasági támogatásokból vagy oktatásokból, vagy szimplán megkérdőjelezték a „nagy öregek” és az ANC hatalmát.
A Demokratikus Szövetség egyik megmozdulása. A kép forrása: Link.
Ugyanakkor a DA legnagyobb hátránya, hogy egy-két kivétellel igazából csak regionális pártként funkcionál. Ráadásul vezetője, a fekete Mmusi Maimane pár napja jelezte, hogy pártja kész együttműködni az új ANC elnökkel, ha a dél-afrikai nép érdekében folytatja tevékenységét. Továbbá az sem erősíti a párt helyzetét, hogy mindig olyan botrányokba kerül, amiknek központi eleme nem a korrupció, hanem az apartheidi időkre való nosztalgiázás és rasszista kijelentések. A gyakran kétértelműen nyilatkozó vagy a Facebookra posztoló politikusokkal mindig kiemelten foglalkozik a helyi média, és emiatt gyakran kizárások történnek DA belül, de ez korántsem erősíti a helyzetüket és a bizalmat a társadalmon belül.
Az ANC számára viszont sokkal nagyobb fejtörést okoz az EFF. Ezt eredetileg a kormánypárt ifjúsági szervezetéből kiugrott vezetője, Julius Melama alapította meg 2013-ban. Igencsak harcias retorikát folytatnak, csak éppen a „másik irányba”: a gyűlöletük céltáblái a fehér dél-afrikaiak. Szélsőbaloldali pártnak állítják be magukat, akik az elmúlt években fokozatosan elorozzák az ANC elől a korábbi szavazóbázisaikat, vagyis a városi szegényeket, munkásokat, bányászokat és a 25 év alatti dél-afrikaiakat. Sok vidékit megnyertek maguknak, amikor bejelentették a „földreformot”, amely elsősorban a gazdag afrikáner (búrok leszármazottai) földbirtokainak elvételéről és felosztásáról szól.
Julius Malema és az EEF logója. 2016-ban kijelentette, hogy „Nem szólítunk fel a fehér férfiak lemészárlására… legalábbis egyenlőre.” A kép forrása: Youtube,
A folyamatos agresszív megnyilatkozások és a tüntetéseken kívül rendre felróják a párt „militarista struktúráját”, amely akár fél millió tagot is számlálhat. Sőt, néha már a terrorizmus határát súrolják: 2016-ban az keltett nagy felzúdulást, amikor a közösségi oldalakra feltették a bombagyártás receptjét és javasolták azok bevetését az egyetemeken tartott demonstrációkon.
A hírhedté váló dél-afrikai parlamenti verekedések szintén hozzájuk köthetőek, mivel ők kezdik vagy provokálják ki.
Legutóbb pedig akkor szereztek hírnevet, amikor 2018 elején a H&M üzletek „bojkottjára” szólítottak fel, de ez nagyon sokszor az üzletek kifosztásához vezetett, amit az EEF vezetése egyes esetekben maga szervezett meg. Szerintük ez volt ugyanis a „megfelelő válasz arra”, hogy az üzletlánc a „legvagányabb majom a dzsungelben” feliratú pulóverüket egy fekete gyerekkel reklámozta.
Amikor az istenek a fejükre estek
Az elmúlt fél évben egymás után távoztak azok az afrikai államfők, akik több éven, évtizedeken át irányították az országukat és hatalmuk megingathatatlannak tűnt. Erre a listára 2018 februárjában, José Eduardo dos Santos vagy Robert Mugabe neve mellé Jacob Zuma szintén felkerült. Azt egyelőre még korai állítani, hogy az elnök eltávolításával – Angolával vagy Zimbabwéval ellentétben – a Dél-afrikai Köztársaságban valóban egy új korszak vette volna kezdetét. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a társadalom 1994 óta először készülhet fel olyan választásokra, amelyek valóban sorsdöntőek lehetnek az apartheid utáni politikai rendszer és a „szivárvány nemzet” elképzelés számára.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
