Kezdőlap Címkék 444.hu

Címke: 444.hu

A provokáció

Ha az ember végignézi az ún. független értelmiségnek a június 9-i választás óta létrejött és az általuk birtokolt sajtóban megjelentetett produktumait, egyre erőteljesebben sugárzik belőlük a „Gyurcsány takarodj!” felszólítás.

Ez teljesen logikus és érthető is, mert ugyan mi értelme lenne azt forszírozni, hogy „Ungár takarodj!”, hiszen az LMP már a korábbi választáson sem játszott jelentős szerepet. Igaz, hogy most még feleakkora sem sikerült neki (2,18 % >> 0,87 %), sokat függetlenék nem érnének azzal, ha Ungár eltakarodna. Ez pontosan ugyanígy van a Momentummal (9,93 % >> 3,70 %) meg a Jobbikkal (6,34 % >> 0,99 %) is, egyedül az Összefogás az, amelynek szavazóbázisa ugyan közel egyharmadára csökkent, de még mindig van 370 000 ember, aki rászavaz. A cél láthatóan az, hogy ezek a DK-sok is a TISZA párt szavazói legyenek, anélkül a FIDESZ ellen esélytelen.

Addig, amíg létezik a DK, és főleg amíg Gyurcsány a pártelnök, a most is a DK-ra szavazók nyilván nem váltanak pártot, ugyanis akik akarták, már megtehették, és az Összefogás (DK – MSZP – Párbeszéd) kb. 660 000 szavazatnyi csökkenéséből láthatóan meg is tették. A többi szavazójuk megmaradt, és várhatóan marad is addig, amíg a gyurcsányi DK létezik. A fenti okból kell valahogy elérni, hogy Gyurcsány távozzon, akkor a DK szétesik, és a párt még megmaradt szavazói, mást nem tehetnek, átvándorolnak a TISZÁ-hoz, azaz az egyetlen olyan párthoz, amely

  • nem a megszűnés határán ingadozik, mint a Momentum, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd meg a Jobbik,
  • nem szélsőjobbos, mint a Mi Hazánk,
  • nem viccpárt, mint az MKKP,
  • és főleg nem Orbán, mint a FIDESZ.

A mai FIDESZ ugyanis = Orbán. A TISZA úgy tesz, mintha ő maga nemcsak nem Orbán lenne (ami tény, mert Orbánból csak egy van), de FIDESZ-hez sincs semmi köze. Ebben az esetben nagy kérdés, hogy a FIDESZ-en kívül kinek van annyi pénze és akkora, a közösségi térben működő hálózata, amellyel Magyar ilyen mértékű felfuttatása pár hónap alatt megszervezhető.

A munka nagy valószínűséggel már vagy egy éve megkezdődhetett, mert egy efféle hadművelet nem csak nagy volumenű, de nagyon időigényes is – egy totálisan ismeretlen, ugyanakkor a baloldaliaknak túl fideszes egyénről van szó, akiről el kellett terjeszteni, hogy istenbizony áruló, és hogy van valamije Orbán ellen. A közreműködő influenszerek jó része nyilván nem tud róla, kinek a hackerei állnak a háttérben mikor lájkoltat és megoszt, de van akkora averziójuk Gyurcsánnyal szemben, hogy ha gyanakszik is egyik-másik, simán túllép rajta.

A szavazásból kiolvasható végkonklúzió: komolyabb eszközökhöz kell nyúlni, mert ez a szemét nem akar elmenni, és a szavazói nélkül a TISZÁ-nak nincs esélye Orbán ellen. Az első komolyabb eszköz a 444.hu-ban jelent meg „A paprikajancsi visszatér 3 – Feri nem megy a kutyák közé” címmel. A cikk határozott és egyértelmű provokáció, mégpedig hadüzenet nélkül, bemutatva a független értelmiség álláspontját, azaz hogy eddig sem voltunk úrifiúk veled szemben, te nyomorult, de amit most kapsz, az a korábbiak többszörös hatványa lesz! Felkapod majd a fejed, és hibázol, ha ezt elolvasod.

A sikerességet mutatja, hogy Gyurcsány visszaszólt, amit természetesen nem kellett volna, ugyanis erre várható módon egy emberként robbant a szakma, hogy hát itten a szabad újságírást támadják! A szabad újságírás tudvalévőleg az, hogy azt írok, amit akarok, és akkor nincs is korlátom semmi, mert nem tudnak rajtam kifogni.

Gyurcsány reakcióként azt írta, hogy az írást és a stílust megalázó szándékúnak, rosszindulatúnak, hatásvadásznak tartja. Az újságíróról az a vélemény a DK-ban, hogy “becstelen firkász, a lapja pedig szennylap”. Kijelenti azt is, hogy “magára valamit adó ember szerintünk undorral elfordul egy ilyen laptól.” Hozzátette, hogy a 444.hu kétségtelenül amellett kampányol, hogy Gyurcsány tűnjön el a közéletből, lehetőség szerint a DK-val együtt, a párt azonban nem gondolja ugyanezt a 444.hu-ról. Hogy ettől kezdve a DK Uj Péteréket ellenségének tartja, az viszont természetes.

Ha megnézzük, a gyurcsányi mű is tisztán vélemény, azaz a sajtó ellen semmiféle támadást nem tartalmaz, sőt külön kiemeli, hogy a 444.hu-nak is joga van a létezésre, ha finoman szólva nem is maga a The Times. A DK részéről így minden szabad sajtó ügyben elvárt követelménynek elég tétetik, nehéz vele bármit kezdeni. El is halt az ügy, csönd van a cikk körül, de azt hiszem, nem ez volt az utolsó támadás.

Kíváncsian várom a további fejleményeket. Esetleg Rogánék és/vagy Habonyék is beszállnak a közös ügybe (FIDESZ + ellenzék Gyurcsány ellen), hogy a 444.hu-nak az alpáriságát illetően kiváló, egyebekben viszont eléggé dilettáns, úri körökben tripla pihá-val jellemzendő akármicsodáját kissé feldobják. Ebben az egyben szakértők ugyanis. Ha már a többihez hülyék…

Persze ha a FIDESZ-nek a TISZÁ-hoz nincs köze, akkor nem teszik. Kénytelen lesz az ügyben érintett sajtó kizárólag saját erőre támaszkodni. Az meg sajnos nem sok.

Déli kávé Szele Tamással – A sajtó ostora

Méghozzá a független sajtóé, természetesen, nem a kormánymédiáé. Arról van szó, kérem, hogy a kormány kezében lévő számtalan sajtótermék – de főként vezérhajóik, a Magyar Idők, a 888 és leginkább az Origo – utóbbi időben rendes napi rovatot szentelnek a kormánytól (és más erőktől is) független médiumok pocskondiázásának. Ez meglepő, és logikátlan is.

Valamikori mesterem, Szücs Gábor, a Kurír volt főszerkesztője az első médiaháború egyik elfajult sajtóvitája után hatalmi szóval tiltotta meg az egymásnak válaszolgatós cikkcsatákat, valami olyasmit mondott, hogy a hírlap a hírről kell szóljon, nem a másik lapról. Amiben maradéktalanul igaza is volt, annyira, hogy a független sajtó máig többnyire válasz nélkül hagyja a kormánylapok rágalmait – hiszen nem ez a dolgunk, nem ezért vagyunk.

Hanem, kérem, ami sok, az sok.

Tegnap alkalmam volt beleolvasni az Origo egyik különösen elfajult szösszenetébe, melyet szokásuktól eltérően szignált is a szerzője. Bizonyos Bordács Bálint. Az írás tartalmának elemzésétől visszatart a jó ízlés és az úri modor, legyen róla elég annyi, hogy a Magyar Idők és a 888 munkatársai rendszeresen használnak a Facebookon, kommunikáció közben olyan kifejezéseket, amikről minden, akár csak közepesen is tapasztalt felhasználó tudja, hogy a rendszer automatikusan tilt értük – aztán körberohannak a kormánymédiában, mint szegény, „kicenzúrázott” áldozatok.

Kérem. Ne tessék négybetűs szavakat használni, melyek polgártársaink szexuális irányultságára utalnak, és nem lesz tiltás. De nekik kapóra jönnek ezek az intézkedések a Google és a Facebook elleni kormánykampányban: pillanatnyilag ott tartunk, hogy ha valamelyiküket legközelebb pár napra letiltják, elrendelik a nemzeti gyászt és félárbocra eresztik a Kossuth téren is a lobogót. Mert ez nagyobb tragédia az ő propaganda-világukban, mint Muhipuszta, Mohács, Nagymajtény, Világos és a Don-kanyar együtt.

Ez az ő játékuk, nem is új dolog, része a propagandagépezetüknek – de a szerző neve mosolyra késztetett. Bordács úrnak ugyanis van előélete. Nem is akármilyen.

Korábban egy szintén szignált írásban – bár a stílus alapján erősen valószínűsíthető, hogy a többi médiaharcos anyag nagy részét is ő követi el – az Átlátszót vádolta azzal, hogy méregdrága technikát és minimum titkosszolgálati eszközöket használnak munkájuk során, amit kizárólag Soros György anyagi támogatásából engedhetnek meg maguknak. ()

Ez mondanom sem kell, tiszta szamárság, ahogy az a feltételezés is, miszerint a világméretű Facebookot magyar liberális körök irányítanák – nagyobb az annál, kérem, jóval. Bordács mester ezzel az írásával tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs a sajtószakmáról.

Ez a világ egyik legszebb mestersége, ha jól csinálják, lehet művészet is – de bizony szó szerint rengeteg munkával jár. Az írásokban felhasznált információk többnyire teljesen nyilvános forrásokból származnak, csak éppen szét vannak szórva, össze kell őket gyűjtögetni, mint ősember a bogyókat, nyolc-tíz óra után jön össze annyi, hogy abból egy óra munkával írjunk valamit. Ha nem államtitokról van szó, majdnem minden elérhető, más kérdés, mennyit kell keresni.

Bordács méregdrága fényképezőgépeket vizionált – ezek többnyire mindenkinek a saját gépei, és nem drágábbak pár tízezer forintnál – az állami vezetők műholdas követését (amit, ha ismerjük a járművüket, ingyen biztosít a Flightradar nevű oldal bárkinek), milliós drónokat, holott munkára alkalmas drónt kapni akár harmincezerért is. Az a nagy, hosszan lebegő drón, amit sokan tetszettek már látni tüntetések során, a Katasztrófavédelemé, azzal a tömeget számolják, na az kerül mostanság hatszázezer rénusi forintokba, pedig az profi és rendvédelmi testület számára is alkalmas. Szó nincs milliókról.

Hát rendben van, azt már látjuk, hogy Bordács mester kissé el van kényeztetve, a szabad piacon, ahol magunk vesszük a munkaeszközeink többségét is, éhen halna, és a stílus sem az erőssége.

De hát mégis, ki ez az ember?
Hol tanulta a szakmát?
Kitől?

Tessenek megkapaszkodni: sehol és senkitől.

Merészen ívelő pályaíve egy disznótornak köszönhető.
Mégpedig egy wellness-disznótornak, amit a Fidelitas rendezett, 2016 februárjában.
Akármi is légyen az a wellness-disznótor.

A kedélyesen induló lakoma nem kis verekedésbe torkollt, de most átadnám a szót a 444-nek, ahol 2017. szeptember ötödikén beszámoltak arról, hogy a független sajtó emez ostora az Origo munkatársává avanzsált.

„Az Origo impresszuma két remek emberrel bővült, a belpol rovatot gyarapítja Bordács Bálint, akit megvertek a Fidelitas disznóvágásán és Both Hunor, a Fidelitas 13. választókerületi képviselőjelöltje – írja a Sziauram mikroblog.

És valóban. Bordács Bálint volt az egyik áldozat 2016. telén, amikor a Fidesz ifjúsági szervezetének Füzesgyarmaton tartott disznóvágásán olyan brutális, törött sörösüvegekkel súlyosbított verekedés tört ki két frakció 3-4 tagja között, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás is indult, Kerékgyártó Gábor volt budapesti elnök pedig nyilvánosan bocsánatot kért, majd kilépett a szervezetből. Bordácsot egy volt budapesti elnök embereként verte meg a másik volt budapesti elnök, miután elhangzott a híressé vált

„Na itt van a pénz, leszopsz ennyiért?” – kérdés.”

Forrásaink – nyilvános forrásaink! – szerint a disznóvágáson Kerékgyártó Gábor, Lehoczki Ádám és Bordács Bálint kezdett dulakodni, utóbbi kettő meg is sérült a verekedésben.

Hát, akkor ott mégsem szimplán megverték Bordács urat, hanem sajtómunkássá ütötték.

Mondjuk tanulhatta is volna a szakmát ez a magas erkölcsiségű tollnok, az kevésbé fájdalmas, viszont igaz, hogy sokkal fárasztóbb.

Persze, nem lehetne felróni egy ilyen ifjúkori tévedést, elfajult mulatozást senkinek sem jó szívvel, ha az illető nem épp a konzervatív értékek legfőbb pilléreként osztaná az észt. Meg, ha értene is kicsit a szakmához, lenne némi tehetsége…

És legfőképp: ha a szorgalmasan és alaposan dolgozó valódi újságírókkal nem kötekedne nap, mint nap.

Kérem, ebből az a tanulság, hogy sajtómunkást ki lehet nevezni, de tehetséget nem tud adni néki a kincstár.

Az hiányzik emberünknek, az fáj néki oly nagyon.

Mármint, hogy másnak van.

De örüljünk. Ha azt vesszük, a botrányos verekedés után fájdalomdíjként operaénekesnek is kinevezhették volna.

Újságírónak sem alkalmas – képzelhető, milyen lenne hőstenornak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK