Úgy indult, mint egy szerelmi házasság: bravúros gyorsasággal összebútorozott az Együtt és a Párbeszéd. Akár gyanús is lehetett volna a könnyen nyélbe ütött frigy, hiszen a magát demokratikusnak nevező ellenzéki oldalra nem ez a jellemző: az MSZP és Demokratikus Koalíció lassan több mint egy éve gyúrják egymást, Orbán Viktor és a Fidesz helyett a másikkal viaskodnak.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a demokratikus térfélen számba jöhető két másik párt – Momentum, LMP – jelen állás szerint senkivel nem kíván együttműködni, akkor mindenképpen pozitív jelnek tekinthető, hogy az Együtt és a Párbeszéd – legalábbis idáig – harmonikusan, mondhatni, kéz a kézbe bandukolt a 2018-as választás felé.
Igaz, a két párt támogatottsága még akkor is elenyésző, ha összeadják a hozományukat, ám ez – legalábbis eddig – nem szegte kedvét a résztvevőknek.
Vagyis, eddig úgy nézett ki, hogy a demokratikus oldalon a következő lesz a felállás: az LMP és a Momentum külön indul, az Együtt-Párbeszéd tandem viszont megállapodik majd a DK-val és az MSZP-vel.
Ez volt a helyzet a legutóbbi időkig, ám a Független Hírügynökség értesülései szerint elmúltak a boldog szép napok: az Együtt és a Párbeszéd viszonya már korántsem felhőtlen. Karácsony Gergely – aki nem csak pártjának társelnöke, de polgármester is Zuglóban – jó viszonyt ápol a szocialistákkal, olyannyira, hogy az MSZP őt jelölné közös miniszterelnök-jelöltnek, ám az Együtt elnöke, Juhász Péter erről hallani sem akar.
A helyzet odáig fajult, hogy jelenleg mosolyszünet van az Együtt és a Párbeszéd között. Kérdés, hogy e télies időben fagyosra fordult viszony feloldódik-e tavaszra.
Szél Bernadett bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt kétnapos kongresszusa után vasárnap, Kecskeméten.
Az LMP kongresszusán elfogadott névsor szerint az országos lista első helyén Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje áll, utána Hadházy Ákos, társelnök, frakcióvezető-helyettes következik, majd Ungár Péter elnökségi tag. Őket Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.
Szél Bernadett elmondta, hogy az országgyűlési képviselőjelöltek mindegyike indul egyéni körzetekben is. A pártnak mind a 106 körzetben van jelöltje, akiket országjárás során mutatnak majd be az elkövetkező időszakban. Azt is kiemelte, hogy
a lista első tíz helyén ötven-ötven százalékos a nemek aránya,
a lista további részében pedig két azonos nemű után ellenkező nemű jelölt következik.
Szél részletesen bemutatta az első tíz jelöltet. A hetedik helyen álló, korábban az MSZP-ben politizáló Demeter Mártáról azt mondta, hogy honvédelmi és biztonságpolitikai ügyekben képviselt álláspontjával került az érdeklődés „homlokterébe”, és személye garancia a „korszakváltásra”. Mivel az LMP-t a közvéleménykutatások 5 százalék körül mérik, a jelenlegi állás szerint a 2014-es szereplésükhöz hasonlóan 5 mandátumot szereznének országos listáról, és Demeter Márta így nem jutna be a Parlamentbe.
A 2014-es listához képest jelentős változás, hogy az akkor harmadik és negyedik helyen álló Ikotity István és Sallai Róbert Benedek most csak a 14., illetve a 15. helyen szerepel.
Szél Bernadett arról is beszélt, hogy az LMP kétnapos kecskeméti kongresszusának első napján, szombaton,
együttműködésről állapodtak meg Új Kezdet nevű párttal a kampányidőszakra.
A megállapodás értelmében az Új Kezdet a lista 3., 10. és 12. helyét fogja birtokolni, ez azt jelenti, hogy közös frakcióban fogják folytatni a munkát.
A Fidesz már reagált is az LMP listájára, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják, hogy az LMP-nél is alakul a „Soros-lista”. A kormánypárt szerint a Szél Bernadett által vezetett LMP a „Soros-birodalom” érdekeinek egyik leghangosabb képviselője lett Magyarországon, és Szél Bernadett „sorra találkozik Soros megbízható szövetségeseivel”, de ez nem meglepő, mivel „ő maga is egy migránspárti szervezetnél dolgozott”.
A Vivienek és a Melindák ünneplik a névnapjukat ezen a borongósnak és hidegnek ígérkező téli szombaton. Napközben erősen megnövekszik a felhőzet, de gyenge vegyes csapadék csak a dél-keleti tájakon fordulhat elő. Reggel -9 és -2, délután -1 és +4 fok között alakul a hőmérséklet. Érdemes otthon bekuckózni és olvasni. Például a szombati lapokat, bár nem igazán szívderítő, amiről írnak.
Népszava: Nincs forrás a kórházi pulykapénzre
Hamarosan rendkívüli pulykapénzt – 20-22 milliárd forintot – kell kifizetniük a kórházaknak, ami zavart okozhat sokak számára. Az ágazati érdekvédők november végén egy havi plusz juttatást kértek az egészségügyieknek, köztük a műszaki és gazdasági területeken dolgozóknak is. Bár az ezt jóváhagyó kormányhatározat még nem jelent meg a közlönyben, a lap úgy tudja,: ez az összeg december végéig, de legkésőbb január elején megérkezhet a dolgozókhoz. A juttatás forrása az idei ötszázalékos munkáltatói járulékcsökkentés, ezt a megtakarítást az egészségügyi intézményeknek egy külön számlára kellett félretenniük. Ám a többség ebből a pénzből fizette ki az egyes halaszthatatlan számlákat. Például 50-60 intézményben december elején újítják meg a főigazgatói megbízásokat, sokan ezért is kockáztattak és fizettek erejükön felül a beszállítóknak, hogy bizonyítsák jól gazdálkodó menedzserek, akiket van értelme az intézmény élén meghagyni.
A kórházak eladósodási üteméből nagyon is jól sejthető, kinél nincs már meg a pulykapénzre való. S abból, hogy az intézmények 40-50 százalékának a korábbi évekhez képest kevesebb a tartozása.
Noha a működtetésükhöz évtizedek óta ugyanúgy hiányzik egy-két havi finanszírozás. Forrásunk szerint a főigazgató nem is nagyon tehet mást, minthogy tologatja a pénzt. A Népszava öt kórházat hívott fel, hogy meg van-e még az elkülönített számlán az öt százalékos járulékcsökkentésből származó megtakarításuk, közülük egy intézményvezetője válaszolt igennel. Ő is hozzátette: neki ugyan megvan a pénze, de ennek az az ára, hogy félő, hamarosan nem marad orvosa, mert a hiányszakmákban már nem tud annyit fizetni, amennyit másutt megadnak.
Magyar Nemzet: Keleti járulékturizmus
Hogyan kapnak ukrán nácik szülei magyar nyugdíjat? – erre a kérdésre igyekszik választ adni a lap terjedelmes riportja, amely a Szabolcs-Szamár-Bereg megyében, a magyar-ukrán határon fekvő Kispaládra látogatott el, ahol folyamatosan nő a lakosok száma: míg 2010-ben 536, az idén már 1347-en mondhatták magukat kispaládinak. A jelenség nem egyedi a keleti végeken, mintegy harminc település mondhatja el magáról, hogy ott nem okoz gondot az elvándorlás. Több ezer fővel nőtt az ukrán határhoz közel fekvő Szabolcs-Szamár-Bereg megyei falvak lélekszáma, de a 151 százalékos növekedést produkáló Kispalád az, amely közöttük a legjobban teljesít. Erről kérdezősködött a lap munkatársa a településen.
Kiderült, valójában olyan 400 fős a falu, de a nyilvántartásban sokkal többen vannak, aminek az oka, hogy ukrán állampolgárok jelentkeznek be hozzájuk, sutyiban.
A polgármesterél is – a fia állítása szerint „úgy 28-30 ember” van bejelentve, „főleg rokonok. A lap munkatársa beszélt olyan emberrel, akinek a 100 négyzetméteres háza 97 ember lakhelye. „Mi ezért nem kaptunk pénzt, csak csokoládét” – mondta a riportalany, aki biztos benne, hogy miután megjelenik a cikk, munkát sem kap majd Kispaládon.
A riportban kitérnek arra is, hogy az ukrán–magyar kettős állampolgárok jó része nemcsak szavazni jár át a szatmári falvakba, hanem a nyugdíjáért is. Egy Kárpátalja közéletével foglalkozó, magyar nyelvű blog arról írt a minap, hogy
több olyan ukrán náci is tüntetett a magyarok ellen november közepén Beregszászon, akik szülei hazánkból kapják a nyugdíjukat.
A magyar átlagnyugdíj a térségben 50-60 ezer, ám az átjelentkezők rendszerint jóval 100 ezer fölötti jutatatásban részesülnek.
Magyar Idők: Mélyrepülésben a Jobbik
Július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól – derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézetnek a kormányszócső Magyar Idők számára készített novemberi reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki párt támogatottsága a biztos szavazóknál jelenleg 16 százalékos, holott júliusban még 23, szeptemberben 21, októberben pedig 19 százalékon állt az erős pártpreferenciájú választópolgároknál. Ugyanebben a körben a Fidesz–KDNP viszont erősödött, a választási részvételüket biztosra ígérők csaknem fele, 48 százalékuk szavazna a kormánypártokra.
Az MSZP biztos szavazóinál kilenc, a DK-nál és az LMP-nél pedig nyolc-nyolc százalékos eredményt regisztráltak. Az LMP július óta megduplázta a várható listás szavazatarányát. Ugyanezen a bázison a Momentum négy, az Együtt és a Kétfarkú Kutya párt két-két százalékon áll, míg a Párbeszéd és a Liberálisok támogatottsága egy-egy százalékos.
Figyelemre méltó, hogy szintén jelentős támogatásesést mért a Jobbiknál az elmúlt hónapokban több közvélemény-kutató, köztük a Századvég Alapítvány, a Tárki és a Medián is – jegyzi meg a lap.
Magyar Hírlap: Hiába érvelnek Botka László összeférhetetlensége mellett
Az MSZP és a DK között az egyéni országgyűlési képviselőjelölti helyekről zajló alkudozásnak is szerepe lehetett abban, hogy a szegedi önkormányzat illetékes bizottsága elutasította a Botka László összeférhetetlenségének megállapítására vonatkozó kezdeményezést – mondta a Magyar Hírlapnak az eljárást elindító Szabó Bálint, a Szeviép-ügy károsultjait képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője. Nem látta igazolva Botka László összeférhetetlenségét a Szegedi Önkormányzat jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottsága, ezért nem tesz javaslatot a közgyűlésnek, hogy döntést hozzon az ügyben – áll a testület határozatában, amelyet az eljárást kezdeményező Szabó Bálint juttatott el lapnak. A Szeviép-ügy károsultjait képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint a szocialista városvezető feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingatja, ezáltal összeférhetetlenséget okoz a tény, hogy a VIP-parkolóbérleti botrányként elhíresült ügyben nyomozást rendeltek el vezető beosztású személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. Az indoklás részletezi: az ügyben azért történt feljelentés, mert a Botka által összehívott vezetői értekezleteken „százas nagyságrendben osztogattak jogszabályi felhatalmazás nélkül korlátlan ingyenes parkolóbérleteket” többek közt Botka feleségének és titkárnőjének, valamint több megyei és városi vezető tisztséget betöltő személynek. Az ügyben a vádlottak padján ül Botka helyettese, kabinetfőnöke és a címzetes főjegyző, de az újabb nyomozás indítása miatt felmerül Botka László büntetőjogi felelőssége is.
„A jelenlegi önkényuralom irtózatos pusztítást visz véghez a lelkekben és a szívekben, s a legalantasabb emberi érzelmek, a félelem, az irigység, a gyűlölet felkorbácsolásával az ostromlott erőd légkörét alakítja ki” – mondja Bokros Lajos. S nem ez az egyetlen meghökkentő mondata. A neves közgazdász, volt pénzügyminiszter, európai parlamenti képviselő, a MoMa elnöke szerint külföldön egy magába forduló, kicsi, mérges és nevetséges országnak tartják Magyarországot. Határozottan állítja: országszerte kormányváltó hangulattal találkozik.
Engedje meg, hogy egy személyes élménnyel kezdjem: 1995 tavaszán a Bokros csomag kihirdetését követő napok egyikén, a Nádor téren, a PM előtt egy dobogón állt Ön, mint pénzügyminiszter, szemben dühös diákok tömegével. Nekik próbálta beadagolni a tandíj bevezetésének a szükségességét. Nem akárhogy tette: zsebre vágott kézzel, látszólag empátia nélkül, a képükbe vágta, hogy „akkor majd nem Marlborot fogtok szívni”. Őszintén, én ezt egy „tökös” kiállásnak tartottam, de azért nem volt politikushoz méltó. Persze, Ön nem is volt politikus, hanem „csak” szakminiszter. Viszont bő évtizeddel később beevickélte magát a politikába. Hogyhogy?
Aki miniszter, az mindig egyúttal politikus. Lehet persze az arányokat vitatni, de ha valaki a demokrácia körülményei közepette miniszteri posztot vállal, akkor az politikus lesz. Egy miniszter nem csak a miniszterelnök és a kormány felé felelős, hanem mindenekelőtt a társadalom felé, amelynek el kell szenvednie az adott kormány intézkedéseit. A politikust nem választom el a szakértőtől. Amikor 1995-ben reformokat vezettünk be, akkor különösen nagy szükség volt az őszinteségre a társadalom felé. Akkori saját tevékenységemet az orvoséhoz hasonlítanám, aki orvosságot ír fel és gyógymódot ajánl. A gyógyszer lenyelése keserű, a kezelés fájdalmat okozhat, de ha meggyógyít, akkor végső soron elfogadjuk, sőt, megköszönjük. Egyébként pedig nem hiszek a szakértői kormányban, mert olyan egyszerűen nem létezik!
De hát az 500 napos program nem erre épít?
Ha figyelmesen elolvassa a programban leírtakat, akkor abból egyértelmű, hogy a válasz a kérdésre: nem. A programban ugyanis soha, egyszer sincs az leírva, hogy „szakértői kormány”.
Nem hogy szakértői, éppen ellenkezőleg, még politikaibb politikai kormány alakulna meg, ha sikerülne a demokratikus ellenzéki pártoknak megnyerni a jövő évi parlamenti választásokat.
Ez azt jelentené, hogy az önkényuralom körülményei között a választók felismerték, hogy olyan kormányra van szükség, amelynek a legfőbb feladata a jogállam és a demokrácia helyreállítása. Ez vaskos politikai feladat. Ahelyett, hogy elvesznénk a szakpolitikai kérdések részleteiben – amelyekben alig tudnánk megegyezni –, arra összpontosítanánk, ami összeköt minket.
Egyelőre nem hogy az 500 napos program mögé nem sorakoztak fel a demokratikus ellenzék pártjai, hanem még a választási együttműködés céljának az elérése is bizonytalan – s akkor még finom voltam. Ön hogy látja, lesz összefogás? S ha igen, kik között?
Folynak a tárgyalások. A MoMa tárgyalt már a Demokratikus Koalícióval, az Együttel és a Párbeszéddel. Reményeink szerint ebbe később bekapcsolódik az MSZP is, noha vannak jelek arra, hogy ők igyekeznek kirekeszteni bennünket.
Nem lenne szükség az LMP-re és a Momentumra is?
Ők egyelőre kizárták magukat ebből az együttműködésből.
Ön szerint véglegesen?
Ezt tőlük kell megkérdezni, de én komolyan veszem, amit mások mondanak. Ők pedig azt kommunikálják, hogy kívül akarnak maradni.
Ön szerint meddig kellene létrejönnie az összefogásnak?
Karácsonyig, hiszen januárban már el kell kezdeni a kampányt.
Milyen mélységű összefogást lát reálisnak?
Minimum a 106 egyéni körzetben.
És közös miniszterelnök-jelölt?
A DK és az Együtt-PM már bejelentette, hogy külön listát akar. Ha ők ezt akarják, akkor mi is külön listát állítunk. Viszont egy ilyen listát egy miniszterelnök-jelöltnek kell vezetnie. A mienket ebben az esetben valószínűleg én fogom vezetni. De ezt majd a decemberi MoMa-közgyűlés dönti el.
Nem lenne célszerű egy közös miniszterelnök-jelölt, egyetlen „arc”?
Nem feltétlenül, hiszen így megvan a lehetőség nyilvános miniszterelnök-jelölti vitákra, ha tetszik, egyfajta előválasztásként. Legalább mi, demokratikus ellenzék mutassuk meg, mit kínálunk. Az ugyanis abszurd, hogy a magyarok úgy választanak, hogy nem tudják, mire szavaznak. Orbán Viktor 11 éve, 2006 – a nevezetes Gyurcsány-Orbán televíziós vita – óta nem hajlandó leülni nyilvános megmérettetésre. Jelzem, az USA-ban
a legképzetlenebb munkás is zsigerből érzi, hogy aki nem képes megvédeni a saját álláspontját nyilvános vitában, az nem lehet alkalmas arra sem, hogy irányítsa az országot.
Azt, aki nem volna hajlandó kiállni nyilvános vitára, Amerikában a nép sohasem választaná meg még a legalacsonyabb posztra sem, nemhogy az ország vezetőjévé.
Visszatérve a 106 egyéni jelöltre. Ön támogatja a Közös Ország Mozgalom által bejelentett jelöltállítási megoldást? Hogy három közvéleménykutató megbízásával mind a 106 körzetben felmérik, hogy hol, melyik párt potenciális jelöltje – vagy akár egy független – a legesélyesebb, és ennek alapján javasolnak egy 106-os listát a demokratikus ellenzék pártjainak?
Szimpatikus megoldásnak tartom. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy van egy olyan civil szervezet, amely ennyire magáénak érzi az önkényuralom leváltását. Meglátjuk, hogy lesz-e erre idő. És pénz, merthogy nagyon sok pénzről van szó, választókerületenként 2 millió forintról. Szerintem ez az utolsó pillanatig cseppfolyós marad. Kiváltképpen akkor, hogy ha végül például a Momentum is egy-két helyen beszáll a koordinált indulásba.
Mi a helyzet a Jobbikkal? Velük szabad-e összefogni a cél szentesíti az eszközt alapon?
A MoMá-n belül is voltak erről viták. Nem szabad egyetlen csuklómozdulattal lesöpörni az asztalról azokat az érveket, hogy még szélesebb körű összefogás kell az önkényuralom közepette a siker érdekében. Ezzel együtt mi a MoMa-ban kizárjuk a választási együttműködést a Jobbikkal. Nem török pálcát azok fölött, akik nem így gondolkodnak, de a demokratikus ellenzék pártjai között úgy látom, ebben egyetértés van. A mi pártunkon belül lefolytatott vitákban is több, a Jobbikkal kapcsolatban felmerült probléma kristályosodott ki. Az egyik az erkölcsi dilemma: lehet-e/szabad-e együttműködni egy olyan párttal, amely olyan mértékben képvisel avítt és ordas, erkölcsileg tarthatatlan eszméket és értékrendet, mint a Jobbik.
A másik, hogy a külvilág felé a Jobbik ma azt igyekszik bemutatni, hogy már nem a régi elveket követi, de ha halljuk őket maguk között társalogni, akkor – finoman szólva – feltüremkedik a gyomortartalom.
Kijön az igazi cigányozó, zsidózó, gyűlöletkeltő, kirekesztő énjük, ami mind a fasizmus sajátja. Van egy további – a Jobbikkal való esetleges együttműködés terén megengedőbbek által vallott – nézet: a jelenlegi kormány semmivel sem különb. Ez azonban nem az együttműködés mellett, hanem ellene szóló érv: ha valóban olyan a Jobbik, mint a Fidesz, akkor hagyjuk csak őket egymással versengeni. Végül, de nem utolsósorban felmerül a kérdés: meg lehet-e bízni a Jobbikban? Ha kormányozni kellene, akkor képviselnék-e a most alig vallott demokratikus értékeket? Én nem tartom hitelesnek a Jobbik vezetését és ennek alapján kizárom a Jobbikkal való együttműködést.
Lát-e esélyt arra, hogy a jelen választási rendszer keretei között ez az ellenzék le tudja győzni a Fideszt?
Abszolút. De az esélyen túl azt is mondom, hogy minden demokratának elemi kötelessége a nemzettel, a hazával szemben megpróbálni leváltani az önkényuralmat. Nem vagyok híve az orrlógatásnak, az önfelmentő és lustaságot igazoló pesszimizmusnak. Járom az országot – a múlt héten például három előadást tartottam -, minden hétvégén kiállunk az utcára beszélgetni az emberekkel, sok-sok ezer választóval találkoztam már, s az a tapasztalatom, hogy
még a fideszes fészeknek tartott városokban is nagy a remény és a várakozás.
Igenis van kormányváltó hangulat az országban! És hangsúlyozni kell: nem a Fideszen múlik a kormányváltás, hanem az ellenzéken. Nem lehet elégszer aláhúzni az ellenzék felelősségét!
Miért, min múlik Ön szerint a választási győzelem?
Azon, hogy az ellenzék képes-e hiteles alternatívát felkínálni. Sikerül-e elhitetnünk a magyar társadalommal, hogy megvalósítjuk a közös minimum programot, helyre tudjuk állítani a sajtószabadságot, felállítunk egy tiszta kezű ügyészséget, ismét függetlenné tesszük a bíróságokat, keményen fellépünk a korrupció ellen, enyhítjük a szegénységet, s hogy új választási rendszert alkotunk. Ez utóbbi a KOM koordinálásával már elkészült, s minden demokratikus ellenzéki párt elfogadta, 90 százalékban egyetértett vele.
Azért felmerül a kérdés, hogy a csudába juthatott idáig az ország, hogy ilyen feladatok adódnak a rendszerváltás után közel harminc évvel egy olyan országban, amely már több mint tíz éve tagja az Európai Uniónak.
Érthető, hogy idáig jutottunk:
1990-ben nem magunk vívtuk ki a szabadságunkat, hanem azt megkaptuk egy bizonyos Mihail Szergejevics Gorbacsov nevű orosz úriembertől. Akkor ezt a szabadságot nem értékeltük sokra, mert nem küzdöttünk meg érte, így nem is mentünk vele semmire. Talán egy második kísérlet során másként lesz, amikor már áldozatot is kell hoznunk azért, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak legyen jövője.
Beszéljünk kicsit a gazdaságról. S ha már a Bokros-csomaggal kezdtünk, adódik a kérdés: ma is elkelne egy ilyen, utóbb sikeresnek bizonyult csomag?
Ma olyan jellegű stabilizációs intézkedésekre nincs szükség, mint 1995-ben, hiszen az állam nem áll a csőd szélén. Ma a gazdaság legfőbb baja, hogy nincs beruházás, alacsony a hazai és a külföldi befektetők bizalma. Ennek sok oka van. Egyebek között az, hogy
a kormány nem tiszteli a magántulajdont, a verseny élénkítése helyett a verseny torzításában jeleskedik, monopóliumokat épít, a nem kívánatos szektorokat büntető adókkal sújtja – egyszerűen nem enged teret annak, hogy a piacon a legjobb érvényesülhessen, hanem a kormány akarja kiválasztani a győzteseket.
A legfontosabb az lenne, hogy visszatérjünk egy ésszerű, szakszerű, kiszámítható és becsületes gazdaságpolitikához. Ezzel lehet visszaszerezni az ország hitelességét.
Kicsit belemenve a gazdaságba: mi a gondja a trendekkel?
A kormány nagyon büszke a „gazdasági csodára”, amit általában öt makrogazdasági mutatóval írnak le. Ezek a felszínen kétségtelenül impozánsnak tűnnek: a gazdasági növekedés meghaladja a 3%-ot, az infláció alacsony, a foglalkoztatás szintje magas, a költségvetési hiány alacsony, a külső egyensúly pozitív. Van azonban három probléma:
egyrészt a mutatók messze nem a valóságot tükrözik, másrészt nemzetközi összehasonlításban egy sor ezek közül nem is igazán jó, ami pedig jó, az nem a kormányon múlik.
Melyekre gondol?
Vegyük a foglalkoztatottságot: a magas szint több tényezőnek köszönhető. Félmillió honfitársunk külföldre költözött, ott dolgozik. Van 270 ezer közmunkás, s bizonyos iparágakban, így az építőiparban mesterséges túlkeresletet gerjesztve munkaerőhiányt idéztek elő. A magas foglalkoztatottság tehát csak a felszínen mutatható ki, és fenntarthatatlan. Vagy vegyük a gazdasági növekedést:
a 3,2 százalékos dinamika csak magyar szemmel gyors, nemzetközi összehasonlításban nem hogy a felzárkózásunkat szolgálná, hanem erősíti a leszakadásunkat a térségben,
hiszen a cseh, a szlovák és a lengyel növekedés 5, a román pedig 8 százalék körüli. Rendkívül kedvező a nemzetközi feltételrendszer, de ne feledjük, ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat.
Konkrétan?
Nagyon alacsony az olajár, ami évi több, mint egy milliárd eurós javulást eredményez a külső egyensúlyban. De ha Irak és Szaúd-Arábia között kitörne a háború, akkor háromszorosára nőne az olajár két nap alatt. Az alacsony infláció importált. A világ úszik a likviditásban, a jegybankok nyomják a bankóprést, hogy megakadályozzák a deflációt és mesterséges inflációt gerjesszenek. A kamatok alacsony szintje jóval olcsóbbá teszi az államadósság refinanszírozását. Ez szintén külső adottság, amely szintén megváltozhat egyik pillanatról a másikra. És végül, de nem utolsósorban ott vannak az uniós források, ömlik be a támogatás az országba – de ki tudja meddig. Mindenesetre nem kellene ellopni és elpazarolni addig sem, amíg jön a pénz, hanem a gazdaság javára kellene elkölteni őket.
Ilyen kegyelmi állapot ebben az évszázadban többet nem lesz.
A külföldi befektetők szeretnek még minket?
Befektetője válogatja. Azoknak az iparágaknak a képviselői, amelyeket Orbán Viktor szeret, – például a gépkocsigyártás – igen, de azok, amelyeket nem kedvel – ilyenek a szolgáltatói szektorok –, azok nem.
Amúgy ez a felosztás klasszikus vulgár-materialista felfogás: a pohár megfogható, mert anyag. A szolgáltatás nem, mert szerinte az csak újra elosztja az értéktöbbletet.
Az ilyeneknek magyar tulajdonban kell lenniük, remélhetőleg állami tulajdonban – vallja Orbán.
Ön nagyon sokat találkozik külföldiekkel, gyakran megy Brüsszelbe is. Mi az általános vélemény rólunk?
A németországi sajtó már leírta, hogy Magyarország az unió első önkényuralmi rendszere. Tegyük hozzá, a lengyelek most mindent megtesznek annak érdekében, hogy erőltetett menetben felzárkózzanak. Ez mindent elmond. Mi az általános kép Magyarországról? Rendkívül lesújtó. Az, hogy egy magába forduló, kicsi, mérges és nevetséges ország lett Magyarországból. Kormánya árnyékbokszolást végez – gondoljon csak a Soros-ellenes plakátokra.
Valamikor Orbánék azzal kezdték, hogy „merjünk nagyok lenni” – ez akkora hülyeség, hogy nevetség tárgyává tette őket.
Ma két nagyhatalom van a világban, az Egyesült Államok és Kína. Európában ma még három, nemsokára csak két középhatalom van/lesz: Németország és Franciaország, illetve talán Nagy-Britannia. Utánuk már csak egyre kisebb hatalmak vannak. Nettó hülyeség arról beszélni, hogy Magyarország nagyhatalom, de még akár arról is, hogy középhatalom a Kárpát-medencében.
A nyugati vezető politikusok tudják, hogy ez a kormány nem számol sem saját valóságával, sem pedig a világ realitásaival.
Vannak, akik úgy látják, hogy tudatosan megvezeti saját népét, mások szerint egyszerűen azért viselkedik így, mert buta. Lássuk be egyik változat sem kedvező.
De mégis hagyják, hogy a kormány tegye, amit tesz. Talán most látszik először a nyilvánosság számára egyértelműen, hogy kezdenek besokallni. Gondolok itt arra, hogy az interjú készítésének idején Budapesten vizsgálódik az EU egy auditorokból álló csoportja, a közbeszerzéseket veszi górcső alá. Ön szerint mire fognak jutni?
Nem tudom, hogy a vizsgált projektek, közbeszerzési eljárások mennyire voltak szakszerűek, mennyire voltak törvénysértők, s mit lehet utólag megállapítani róluk. Sejtjük persze, hogy túlszámlázás van, hogy a fiúk szakmányban lopnak, de az Unió számára a sejtés kevés. Csak akkor tudnak lépni, ha bizonyítékokat találnak.
S ha lépnek, az hova vezethet?
Nagy kérdés! Megtehetik, hogy nem fizetik ki azokat a pénzeket, amelyeket a kormány – az uniós támogatások erőltetett menetű lehívása érdekében – már megelőlegezett a pályázók felé. Több, mint ezer milliárd forintról beszélünk! Még ha egy ekkora összeget az EU vissza is tart, akkor sem jutunk csődbe, hiszen az államadósság nem olyan magas, hogy ne lehessen akár magasabb kamatokkal refinanszírozni, de az biztos, hogy az adósságszolgálat költségei nőni fognak. És ki fizeti meg a többletköltséget, ami abból adódik, hogy a kormány lop, csal és hazudik? Hát persze, hogy mi, az adófizetők.
A napokban egy televíziós beszélgetés során valami olyasmit mondott, hogy „mi, akik nem tehetünk róla”. Ezt hogy értette? Hiszen a „mi” is vastagon benne van abban, hogyan alakul egy ország sorsa. Igaz ez az emberekre éppen úgy, mint ahogy fokozottan a politikusokra, akik a rendszerváltás óta szerepet vállaltak az ország irányításában.
Két végletes álláspont van arról, hogy ki tehet minderről: az egyik, hogy a nép nem felelős semmiért, szemben a gonosz kormányokkal – ez nem a teljes igazság. A másik, hogy mindenről a nép tehet, hiszen „minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel”. Ebben is van némi igazság, hiszen a nép választ. Szerintem önmagában egyik álláspont sem állja meg a helyét: ugyanis nincs nép, hanem strukturált társadalom van, sokszínű, gyakran egymásnak ellentmondó véleménnyel, érdekkel, ideológiával, értékkel.
Gyökere van nálunk a szabadelvűségnek éppen úgy, mint a fasiszta eszméknek.
A magyar kultúrának integráns része ez is, az is. S ha ez igaz, akkor minimum annyi elmondható, hogy különbséget kell tenni a mindenkori kormány és a társadalom között. Az utóbbin belül is azok inkább felelősek, akik az önkényuralmi kurzusra szavaztak, mint azok, akik már előre figyelmeztettek arra, hogy mi jöhet, ha kétharmaddal nyer a Fidesz.
Az elmúlt kormányok felelősségét hogyan viszonyítaná egymáshoz mindebben?
Az első Orbán-kormánytól indulva egyre nő az egymást követők felelőssége. Az 1998 és 2002 között hatalmon lévő Fidesz-MDF-FkgP kormánynak felelőssége volt abban, hogy megteremtette a gazdaság romlásának a feltételeit, amihez utána további lökést adott a Medgyessy-, majd az első és a második Gyurcsány-kormány. Így jutottunk el 2008 októberében az államcsőd küszöbére.
Bajnai Gordon kormányának csak egy éve volt, hogy stabilizálja a rendszert. Ez kevés volt ahhoz, hogy meggyőzze a magyarokat arról, hogy szükség van további áldozatra.
Egyfajta csodavárással választották meg a második Orbán-kormányt. Ráadásul az akkori MSZP hathatós támogatásával. Az MSZP a 2010-es választásokon számtalan választókerületben együttműködött még a Jobbikkal is annak érdekében, hogy megakadályozzák az MDF és az SZDSZ jelöltjeinek indulását, így ez a két párt nem érte el az 5%-ot. Így jutott a Fidesz kétharmados győzelemhez. A szocialisták történelmi felelőssége tehát óriási a fideszes önkényuralom elősegítésében.
Hogyan látja Magyarországot egy év múlva?
Ha az ellenzék képes felnőni a történelmi feladathoz, akkor megkezdődhet a demokrácia, az alkotmányos jogállam helyreállítása. Én ehhez kérem minden igaz magyar hazafi támogatását.
Tegyük fel, sikerül a kormányváltás. Mennyi idő kell ahhoz, hogy ismét sínre állítsák az országot?
A gazdaságot rendbe tenni elég 5-10 év, az alkotmány, a jogi környezet átalakításához kell 20 év. A fejekben rendet tenni 100 évre is szükség lesz. Egy okkal több, hogy jövőre szabaduljunk meg ettől a gonosz önkényuralomtól, amelyik a lelkekben és a szívekben is irtózatos pusztítást visz véghez, amely a legalantasabb emberi érzelmekre, a félelemre, az irigységre, a gyűlöletre épít, amely ezeknek az érzelmeknek a felkorbácsolásával az ostromlott erőd légkörét alakítja ki, a maga szerepét nélkülözhetetlennek állítva be a keresztény Európa védelmében – ez páratlan a 21. század elején, különösen egy uniós országban.
Csak kiszivárgott egy név a szocialista műhelyből – lássuk be, az lett volna a csoda, ha nem –, hogy kit is szeretnének a Botka-korszak gyors lezárásaként miniszterelnök-jelöltként ajánlani a partnereknek. Balázs Péter, volt külügyminiszter lenne az, és ő valóban megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyeket Molnár Gyula MSZP elnök fogalmazott meg a Független Hírügynökségnek adott interjúban.
Azt mondta, olyasvalaki van a fejében – megnevezni majd csak november végén fogja –, aki nem kötődik pártokhoz, mégis ismert, vagyis nem a semmiből jön, és persze a demokratikus ellenzék közös jelöltjeként is elfogadhatónak tűnik.
Nem tudhatjuk, hogy mi a kiválasztás, konkrét megnevezés mechanizmusa, itt aztán tényleg nem támaszkodhatunk a hagyományokra, már csak azért sem, mert, mint jeleztük, a szocialistáknak nem feltétlenül erősségük a titoktartás, a sikeres konspiráció, mindenestre portálunk információi szerint egyelőre sem a Demokratikus Koalíció, sem maga Balázs Péter nem tud a tervről. Ebben természetesen nem lenne semmi meglepő, sőt kifejezetten üdvös lenne, ha tényleg titokban marad a név. De nem maradt. Ami csak azért baj, mert könnyen eltántoríthatja a kiválasztottat a szerepvállalástól; elfogadható indoknak tűnne, ha a nemtudás okán Balázs Péter visszalépne, mielőtt még igent mondott volna.
De hagyjuk is most ezt, hogy a szokásos ügyetlenség, vagy valamelyik beavatott MSZP-s politikus fecsegése juttatta idő előtti információhoz a sajtót;
nekem ez ellen, amúgy, nincs kifogásom, végül is ebből, az információkból élünk. Legfeljebb a sikertelen konspiráció okán a szándék sérül, ám feltételezzük, hogy a kiszivárogtatás nem akadályozza a folyamatot, és nem torkollik megint rosszemlékű castingba a jelöltállítás. (Balázs Péter mindenestre úgy nyilatkozott az atv.hu-nak, hogy nem kíván az MSZP-DK miniszterelnök-jelöltje lenni, de informátorunk szerint ez nem jelent visszautasítást, inkább csak megszorítást:
Balázs nem akar e pártok jelöltjeként, hanem csak egy szélesebb összefogás esetén szerepet vállalni.)
Vagyis, ha igaz, hogy végül Balázs Péter nevét vinné az MSZP a többiek elé – és a mi értesüléseink szerint igaz –, akkor jó irányba indulna a tárgyalás. Nem tudhatjuk természetesen, hogy a többi, partnerként emlegetett párt miként vélekedik az ex-külügyérről, de okkal feltételezhetjük, hogy jobbat nem, legfeljebb vele egyenértékűt találhatnának a mezőnyben.
Balázs, aki a Bajnai kormányban töltötte be a külügyminiszteri posztot, 2004-ben pedig az Európai Bizottságban volt biztos, kifejezetten jó szakember hírében áll.
Sem a minisztersége alatt, sem előtte, sem azóta nem kötődik a nevéhez semmilyen ballépés, s bár egyértelmű és határozott kritikusa az Orbán-kormánynak, mindig tartózkodott a szélsőséges megfogalmazásoktól.
A kérdés most az, hogy – ismét feltételezve, hogy róla van szó – milyen érdeke lehet neki magának egy ilyen szerep elvállalásában. Ma ugyanis fénytávolságra van a demokratikus ellenzék győzelmi esélye; fél évvel a választások előtt kifejezett jóindulat kell ahhoz, hogy a közvélemény kutatásokat úgy olvassuk, hogy abból a Fidesz veresége jöjjön ki. És ez akkor is így van, ha a kormánypárt egyelőre a legnagyobb kisebbség, vagyis összeadva azokat, akik nem szavaznának a Fideszre, illetve azokat, akiknek joguk van választani, de a hajlandóságuk erősen kérdőjeles, arra az eredményre jutunk, hogy a többség kormányváltást akar. Ha mindenképpen szeretnénk belekapaszkodni ebbe a fűszálba, akkor is gyors lépésekre lenne szükség az ellenzéki oldalon. Azaz valóban kell egy miniszterelnök-jelölt, mögé pedig egyetértés, legalább azok között, akik hajlandóak az integrációra, ami a másik minimális feltétele a sikernek.
Azaz, elsőként is Balázs Pétert kellene rávenni a jelöltségre, még akkor is ha tényleges miniszterelnökként egyelőre nemigen gondolhat magára, és ha már így alakult és nyilvánosságra került az ötlet, azonnal lezavarni az egyeztető tárgyalásokat.
Ez lenne minden váltásban gondolkodó párt érdeke, és azoké is, akik szeretnék már hatalmon kívül látni Orbán Viktort. Vagy legalább koalícióba kényszeríteni, vagy ahogy Horn Gábor fogalmazott a Független Hírügynökségnek: politikai fogollyá tenni őt.
Kuncze Gábor szerint csak későn születik meg, és nem is lesz teljes az összefogás, ezért akár kétharmados győzelmet is arathat 2018-ban a Fidesz. Lakner Zoltán pedig úgy látja, hogy a kormánypártot a gátlástalansága miatt nehéz 50 százalék alá szorítani. Erről azon a nyilvános vitán beszéltek, amelyet a Bibó István Közéleti Társaság rendezett Mi lesz itt? címmel csütörtök este.
Kuncze Gábor, a Bibó Társaság elnöke elmondta, hogy egyre intenzívebb lesz a választási kampány, az összefogás viszont csak későn, január-februárban várható. A nagy összefogást kizártnak tartja, mivel az LMP és a Momentum külön akar indulni. Kuncze szerint az LMP várhatóan bejut a Parlamentbe, azonban a Momentum nem fog bekerülni, elmorzsolódik. Külön kiemelte azt is, hogy a sok kicsi, külön induló párt a szavazatok tíz százalékát is elviheti, így várhatóan 2018-ban ismét simán nyer a Fidesz, akár kétharmaddal is. Az ellenzéki pártok ugyan kidolgoztak egy választási törvénytervezetet, de Kuncze szerint ezzel a struktúrával is a Fidesz nyerne.
A nagyobbik kormánypártról azt mondta, hogy
Orbán Viktor miniszterelnöknek csak a hatalom megtartása számít.
Kuncze hangsúlyozta a magyar emberek elkezdték egymást gyűlölni és ütni, Orbánnál pedig felerősödött „az ellenfelet meg kell semmisíteni” stratégia.
Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt elnöke, volt belügyminiszter MTI Fotó: Marjai János
Lakner Zoltán politikai elemző szerint ami a Fidesznek jó, az a demokratikus ellenzéknek rossz, és nehéz a Fideszt ötven százalék alá szorítani, mert semmilyen gátlásuk nincs. Arról is beszélt, hogy a migrációs téma a meglévő Fidesz-tábor kézben tartására, mozgósítására szolgál, de sebezhetőségi faktor is egyben.
Az ellenzékről azt mondta, hogy
a Jobbik „néppártosodása” már 2013 vége felé megkezdődött, és okos választási felkészülés volt, miközben a demokratikus ellenzék egymást öldöste.
A Jobbik professzionalizálódik is, de nincs áttörésszerű elmozdulás a párt körül, stagnálnak.
Lakner az MSZP-ről azt mondta, hogy Botka László személye alapozásnak indult, mégis gödör lett belőle. A szocialisták ezért afféle kudarcélménnyel mennek bele a kampányba, és az MSZP körüli atmoszféra rosszabb, mint tavasszal. Botka stratégiai hibája szerinte az volt, hogy az MSZP-t nagypártként kezelte, nem pedig középpártként, ami jobban illik a mostani helyzetükre. A DK-ról Lakner úgy vélekedett, hogy Gyurcsány Ferenc kiváló politikai elemző, aki jól manőverez pártjával. A DK mások hibáit próbálja meg a maga előnyére fordítani, és ebből épít tábort.
Az LMP Lakner szerint korán kezdte professzionális kampányát, és most jobban állnak, mint négy éve, ezért előreláthatólag 2018-ban bejutnak a Parlamentbe. A Momentum pedig ugyanahhoz a nemzedékhez szól, mint az LMP, de a kezdeti fellángolás után sokan csalódtak bennük.
A beszélgetés végén Lakner öt pártlistával és három demokratikus ellenzéki miniszterelnök-jelölttel számolt:
szerinte az MSZP-nek, a DK-nak, az Együtt-Párbeszédnek, az LMP-nek és a Momentumnak lehet listája, illetve az MSZP-DK-Együtt-Párbeszéd közös jelöltet állít, az LMP és a Momentum saját jelöltjei mellett.
A kérdés az, hogy a Fidesz mennyivel nyer, valamint, hogy az ellenzéki pártok meg tudják-e akadályozni a kétharmados fideszes többséget. Hiába a Fidesz a legerősebb párt, a szavazóik a biztos győzelem tudatában akár otthon is maradhatnak, ezért relatív veszteséggel is kijöhetnek a választásból. Emiatt még a közhangulat is megváltozhat 2022-re, de az akkori stratégiákra készülni jelenleg nincs értelme.
Nyilvánvaló, hogy Simicska Lajos spontán ötlettől átitatottan állt neki saját oszlopára felfújni Orbán Viktort – mellesleg információnk szerint a sofőrje tette, amit csak azért érdemes ideírni, mert a 888.hu már írásszakértővel elemeztette a betűk karaktervonásait -, de az intermezzo azt is mutatja, hogy az SO-háború, azaz a Simicska-Orbán párharc messze nem ért véget.
Abban biztosak lehetünk, hogy ez ügyben a volt fideszes pártpénztárnok kifogyhatatlan az ötletekből. Vagyis azt a visszavonulást, amelyet a múltkor elrendelt – tegyük hozzá, hogy 300 milliós büntetéstől fenyegettetve -, csak átmenetinek kell tekintenünk.
Több oldalról megerősített információink szerint novemberben folytatódni fog a plakát-regény,
az a folyam, ami köthető Simicskához, a Jobbikhoz, de ők leginkább civil megrendelőkről beszélnek.
Ebből persze egyenesen következik, hogy a magyar társadalom egy nyílt hazudozási rendszert kénytelen végignézni és hallgatni, amely hazudozásba a kormány-Fidesz-parlament hármasa kergette bele a szereplőket, mégpedig a csalárd és álságosan elfogadott – for shame Áder János – plakáttörvénynek köszönhetően. Ami már csak azért is nehezen elfogadható, mert miközben a pártok, az ellenzék, szinte lehetetlen helyzetbe került, ha hirdetni akar, aközben a kormány vígan viszi a maga Soros-kampányát, megkímélve ezzel még a Fidesz pénztárcáját is.
Éppen ezért töri a fejét újabb és újabb ideákon Simicska Lajos, ezek közül a kedd hajnali inkább csak egy bódult ötletnek nevezhető. Ezzel együtt
a milliárdos változatlanul a Jobbikban lát egyedül fantáziát,
s nem azért – mint ahogy erről már egyszer írtunk – mert mély elkötelezettje lenne a korábban szélsőjobb pártnak, hanem mert egyedül benne lát esélyt Orbán elzavarására. Az azonban nyilvánvaló, hogy bármily szellemes megoldásokkal áll is elő a közterületi reklámok, Orbánt és csapatát lejárató kreatív plakátok megjelenítésével, ezek nem lesznek, nem lehetnek elegendőek a miniszterelnök elzavarásához, legfeljebb bosszúságot okoznak neki. Ne felejtsük ugyanakkor, hogy sokan várják Simicskától néhány olyan dokumentum felmutatását, amelyben nem pusztán minősíti – ahogy ő, most már mondhatjuk, szokta – volt elvbarátját, hanem törvényellenes magatartását is bemutatja. Korábban ennek az akciónak a kezdetét az ősz elejére helyezték informátoraink, most azonban látható, hogy ez az időpont nem volt valós. Forrásaink azonban azt sugallták, hogy
folyik annak pontos bemérése, mikor üthet egy ilyen tényfeltárás akkorát, amely még – a választások befolyásolására – időben érkezik és nem elsietett,
mert a rossz időzítés csak Orbánnak ad lehetőséget az ellentámadásra.
A Jobbik, vagy inkább Simicska köreiben úgy látják, hogy a szocialista vesszőfutás tovább fog tartani, ők maguk ennek bekövetkeztében biztosak voltak, de inkább október végére helyezték. A történések azonban felgyorsultak, a baloldal, szerintük, nagy léptekkel rohan az önfelszámolás felé. Persze, mondják arrafelé, van ebben szerepe a Fidesznek is,
néhány gondosan elhelyezett káder „csodákra” képes,
fogalmazott informátorunk. Vagyis, állítják, van igazság abban, amit Botka állít, aki viszont oly rosszul kezelte a helyzetet, hogy sorsa elkerülhetetlenné vált, előbb, mint arra predesztinálva lett volna.
Ez a felgyorsult helyzet viszont lépésekre kényszeríti a Jobbikot is, amely – akár tagadja, akár nem – Simicska Lajossal a háttérben válhat igazi riválisává a Fidesznek. Ám kizárólag akkor, ha létezik az a leleplező anyag, ami kézfeltartásra kényszeríti Orbánt. Változatlan tartja magát az a variáció is, mi magunk többször beszámoltunk róla, hogy ez a „doksi” valahonnan külföldről fog elindulni, de az is lehet, hogy ott kerül bemutatásra, mivel itthon az orbáni rendszer emberei mindent képesek eltüntetni, elhallgatni, az ellenkezőjébe fordítani. A széljobbon – maradjunk most ennél a meghatározásnál a Jobbbikkal kapcsolatban, még akkor is (főként Őcsény után), ha olykor inkább a Fideszre illenék – biztosak abban, hogy a Jobbik erős eséllyel indul a 2018-as választáson, az azonban bizonytalan, hogy önmagában képes lehet kormányt alakítani.
Úgy számolnak, hogy a mostani, a baloldalt amortizáló helyzetből a Jobbik és az LMP profitál majd,
ők fogadhatják magukba a csalódott túloldali szavazókat. Ebben az esetben előállhat egy olyan helyzet is, amikor a Jobbiknak és az LMP-nek együttesen már lenne annyi szavazata, ami elegendő a váltáshoz. Van, aki azt sem zárja ki, hogy a cél érdekében akár létre is jöhet egy ilyen szövetség. Ma még ez több, mint elképzelhetetlen, de kérem ez a politika. Ráadásul a magyar politika.
A Demokratikus Koalíció a továbbiakban nem folytatja a közös listáról az MSZP által elindított végnélküli vitát, amely kilenc hónap alatt egyetlen hivatalos tárgyalást sem eredményezett az ellenzéki pártok között. Az MSZP stratégiája és az elmúlt kilenc hónapban követett politikája lehetetlenné teszi a közös listás indulást. A DK saját listát indít, Gyurcsánnyal az élen.
Ezt a DK szombaton kiadott közleménye szögezi le, hozzátéve:
Sajnáljuk!
A DK már nem tudja követni az MSZP álláspontjának változásait a demokratikus ellenzék választási együttműködésével kapcsolatban. Amit viszont látnak, az sok esetben nem találkozik a párt véleményével, kultúrájával és ellentétes a demokratikus ellenzék és a remélt új köztársaság érdekeivel.
Ezért a Demokratikus Koalíció Elnöksége úgy döntött, hogy a DK koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásra. A párt listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti.
Tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatni. A választási győzelem egyetlen szervezeti előfeltétele, hogy az egyéni választókörzetekben egy demokratikus ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben.
A DK készen áll ilyen tárgyalásokra valamennyi demokratikus ellenzéki párttal. Az arányosság, a méltányosság szempontjai alapján gyorsan megállapodásra juthatunk.
Ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerni, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban, véli Botka László szegedi szocialista polgármester. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje bízik a győzelemben, de 40 körzetet biztosan megvalósíthatónak tart. Az elől a kérdés elől kitért, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet.
Botka háttérbeszélgetést tartott, amelyről beszámolva a HVG kiemelte, hogy Botka koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni, s kitart amellett, hogy Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb. Szerinte lesz megegyezés.
„Nem létezik a modell, hogy legyenek közös jelöltek az egyéni választókerületekben, de a pártok induljanak külön listán.”
Mindehhez hozzáfűzte: jogilag egy személy csak egy párt listáján szerepelhet, s ha valaki két párt közös jelöltjeként indul, az csak a közös listájukon lehet. Jogilag a koordinált indulást lehetne külön listákkal megoldani, de ebbe Botka a DK-val azért nem menne bele, mert ilyet csak olyan párttal érdemes kötni, amely plusz szavazókat hoz, azaz nem a meglévő bázison osztozik. Az MSZP esetében ilyen párt például az LMP.
Botka szombaton az MSZP politikai szezonnyitóján felsorakoztatja szövetségeseit,
köztük a korábban már ismert nevek mellett például a volt SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánt is, aki a külpolitikáért felel majd. De meglepetésnevek is várhatók – mondta Botka, aki jelezte: a teljes csapatát még szeptemberben bemutatja.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint legkésőbb december elejére eldől, hogy ő vagy Vona Gábor lesz-e Orbán Viktor kihívója. Ezt a közhangulat dönti majd el. A Jobbikkal nincs együttműködés, ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti – szögezte le.
Hallucináció az a vízió, hogy a Fidesz a történelem szemétdombjára kerül – írta le cikkében Štefan Markuš, aki az első Orbán-kormány idején Szlovákia magyarországi nagykövete volt. A szerző írásában kielemezte a magyarországi politikai helyzetet és felmérte egy esetleges kormányváltás lehetőségét 2018-ban.
Štefan Markuš szlovák tudós, író és egykori nagykövet a szlovák Pravda internetes oldalán megjelent elemzésében nem rejtette véka alá a véleményét a közelgő magyarországi választásokról. Felhasználva a legutóbbi magyarországi közvélemény-kutatásokat, elemzéseket és politikai nyilatkozatokat, latolgatta a 2018-as parlamenti választásokon részt vevő pártok esélyeit. Ezekből kiindulva arra jutott, hogy a Jobbik és a Momentum az, amely a valódi konkurenciát jelentheti a Fidesz számára.
Számára úgy tűnik, hogy bár a Fidesz még mindig a legnagyobb és legnépszerűbb párt a szavazók körében, egyre többen szeretnének véget vetni a jelenlegi kormánypárt dominanciájának. Ez összecseng azzal is, amit a magyar ellenzéki pártok kommunikálnak Magyarországon: egyre több magyar választó szeretne kormányváltást. Csakhogy van erre reális lehetőség? – tette fel a kérdést a Markuš. A válasza tömören, amely nagyjából megegyezik a többi szlovák médium véleményével, a következő:
Magyarországon egyetlen olyan párt sincs, amely egyedül képes lenne legyőzni a Fideszt a jövő évi választásokon.
Az északi szomszédunknál konszenzus van arra vonatkozóan, hogy a Fidesz egyeduralmát csak egy nagy ellenzéki összefogás tudja megakadályozni. Azonban még ebben az esetben is csupán annyiról van szó, hogy nem engedik kétharmadhoz jutni a 2010 óta folyamatosan kormányzó Orbán Viktor, mert a Fidesz támogatottsága egy Nézőpont Intézet által végzett augusztusi közvélemény-kutatás szerint még mindig 43 százalékon áll, ami elegendő a győzelemhez. (A szerző megjegyezte, hogy ugyanakkor paradox helyzet alakult ki: ugyanezen a felmérésen a válaszadók 43 százaléka kormányváltást szeretne).
Ezzel a ténnyel a magyarországi ellenzéki pártok tökéletesen tisztában vannak, de az összefogás vagy koalíció létrehozása reménytelennek tűnik.
Markuš az MSZP jövőbeli sorsát nevezte meghatározónak: kétsége sincs afelől, hogy a párt hamarosan csődbe megy és elsüllyed a saját káoszában. Sokkal inkább az a kérdés, hogy melyik másik pártnak sikerül elcsábítani a szocialista párt szavazóit? Úgy vélte, hogy az MSZP teljesen lebénult abban a vitában, hogy Botka László és Gyurcsány Ferenc együttműködjön egymással és mindketten egy közös listán szerepeljenek. Ebből a vitából pedig az egykori miniszterelnök profitál igazán: igyekszik magának megnyerni a baloldali szavazókat, hogy a rossz nyelvek szerint a 2018-as választások után DK váljon a legerősebb ellenzéki párttá a magyar baloldalon.
Csakhogy Gyurcsánynak nincs könnyű dolga, mert az MSZP-s szavazókért egy másik politikai mozgalom is harcol: a Jobbik. Ezt a jobboldali pártot az egész szlovák médiában „ultrajobboldali pártként” definiálják, jelenleg a „második, vagyis a legnagyobb ellenzéki erő” Magyarországon. Az, hogy a baloldali, szocialisták voksáért harcol Vona Gábor korántsem számít meglepő dolognak vagy újszerű politikának. 2010-es választásokon a politikai újoncnak számító Jobbik elsősorban azokon a választási körzetekben és kelet-magyarországi településeken erősödött meg igazán, amelyek korábban törzsgyökeres MSZP bázisnak számítottak, de sokan csalódtak a pártban és mivel nem akartak a Fideszre szavazni, ezért erre az új politikai pártra adták le a voksukat. Valószínűleg Vona Gábor most is hasonló dologban reménykedik, ezért is nyitott hónapokkal korábban a baloldali szavazók felé.
Štefan Markuš 1936. május 7-én született Nyíregyházán, aki a szüleivel együtt az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében költöztettek át Pozsonyba. Mérnök, tudós, több monográfia szerzője és három találmányt is bejegyeztek a neve alá. Több emberjogi szervezet szlovákiai irodájának volt a vezetője. 1998 és 2002 között nagykövetként dolgozott Budapesten. A „magyarok nagyító alatt” című könyve az egyik legismertebb műve, amelyben a magyar történelemmel, nemzettudattal és a tragédiákkal foglalkozott.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Engedje meg, hogy egy személyes élménnyel kezdjem: 1995 tavaszán a Bokros csomag kihirdetését követő napok egyikén, a Nádor téren, a PM előtt egy dobogón állt Ön, mint pénzügyminiszter, szemben dühös diákok tömegével. Nekik próbálta beadagolni a tandíj bevezetésének a szükségességét. Nem akárhogy tette: zsebre vágott kézzel, látszólag empátia nélkül, a képükbe vágta, hogy „akkor majd nem Marlborot fogtok szívni”. Őszintén, én ezt egy „tökös” kiállásnak tartottam, de azért nem volt politikushoz méltó. Persze, Ön nem is volt politikus, hanem „csak” szakminiszter. Viszont bő évtizeddel később beevickélte magát a politikába. Hogyhogy? 
A gazdaságot rendbe tenni elég 5-10 év, az alkotmány, a jogi környezet átalakításához kell 20 év. A fejekben rendet tenni 100 évre is szükség lesz. Egy okkal több, hogy jövőre szabaduljunk meg ettől a gonosz önkényuralomtól, amelyik a lelkekben és a szívekben is irtózatos pusztítást visz véghez, amely a legalantasabb emberi érzelmekre, a félelemre, az irigységre, a gyűlöletre épít, amely ezeknek az érzelmeknek a felkorbácsolásával az ostromlott erőd légkörét alakítja ki, a maga szerepét nélkülözhetetlennek állítva be a keresztény Európa védelmében – ez páratlan a 21. század elején, különösen egy uniós országban.
