Az M1 kormánytelevízió élőben közvetítette az orbáni országgyűlés ünnepi ülését. Ennek az internetes közvetítéshez képest a kényelmi előnyön kívül volt egy másik „előnye” is: a kormánytelevízió az esemény előtt és után mint „szakértővel” kommentáltatta azt a fideszes Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuel bérpolitológussal. Tanulságos volt, hiszen Mráz szolgálatkészen hamisította meg a történelmet.
Amikor a riporter azt kérdezte tőle, hogy milyen szimbolikus elemei voltak a harminc évvel ezelőtti alakuló ülésnek, a bérpolitológus egyszerűen hallgatott arról, hogy ott beszédet mondott Varga Béla, az egykori Nemzetgyűlés elnöke, illetve Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. Mráz ezzel azt tagadta el, hogy az 1990-es alakuláskor az új demokráciát létrehozó politikai osztály konszenzussal az 1944 és 1947 közötti demokratikus, többpártrendszerű időszakkal vállalt folytonosságot.
Márpedig ez ellentétes a Fidesz mai történelemképével, amely az 1944 március 19. és 1990. május 2. közötti korszakot megkülönböztetés nélkül utasítja el, és az 1944 március 19. előtti helyzettel, tehát a Horthy-korszakkal vállal folytonosságot. A kettő nem fér össze, hiszen az 1944 és 1947 közötti demokratikus magyar kísérlet is a Horthy-rendszer elutasításából indult ki.
Figyelemre méltó elem volt Mráz kommentárjában az is, ahogy az 1990-ben létrejött magyar parlamentarizmus „antalli” elemeként beszélt az azonnali kérdések intézményéről, holott 1990-ben csak az interpelláció és a kérdés intézményét vezették be, a brit példát követő azonnali kérdés csak az 1994 őszi új házszabállyal került be a magyar parlamenti gyakorlatba.
Ez nem egyszerű pontatlanság, hanem hamisítás.
Azért az, mert Mráz elkeni a fontos történelmi tényt, hogy 1994 őszén, az akkori MSZP–SZDSZ kétharmados többség kezdeményezésére, de az akkori ellenzékkel közösen szövegezve jött létre új házszabály. Ez az új házszabály a mindenkori, akár egyharmadot sem elérő parlamenti kisebbségnek jelentős jogosítványokat adott, mint a parlamenti vizsgálóbizottság, parlamenti vitanap és rendkívüli parlamenti ülés kezdeményezése, vagy akár az azonnali kérdés, amelyre a miniszterek és maga a miniszterelnök személyesen válaszolni kötelesek.
Az ünnepi ülés után ismét a bérpolitológus Mrázt kérdezte a riporter, aki az ellenzéki frakciók távolmaradását úgy értékelte, hogy azok a népszuverenitás eszméjét tagadták meg ezzel, hiszen a fideszes többség ezen a rendezvényen a népszuverenitás visszavételéről emlékezett meg.
Az ellenzéki frakciók világosan megindokolták a politikai nyilatkozat plenáris ülésen folyt vitájában, hogy miért maradnak távol az ünnepi ülésről. Ennek érzékeltetésére történelmi példát hozok fel. Kisgyerek voltam a Rákosi-korszakban, de már láthattam, hogy hogyan vonultatott fel az a rendszer katonai díszszemléken 1848-as egyenruhába öltöztetett huszárokat, hogy önmagát, a modern diktatúrát az 1848-as forradalom és szabadságharc örökösének tüntesse fel, nem takarékoskodva a függetlenségi hivatkozásokkal. Valami hasonló történik most az Orbán-rendszerben:
azok, akik új önkényuralmat építettek fel, magukat az 1989-90-es demokratikus újrakezdés folytatóiként állítják be, miközben a valóságban ugyanúgy felszámolták a harmadik köztársaságot, ahogy Rákosiék felszámolták az 1848-as hagyományhoz visszatérő másodikat.
Ez a nagy történelemhamisítás nemcsak a szolgálatkész bérpolitológus Mráz, de az egész fideszes vezetés műve, Áderrel, Orbánnal, Kövérrel az élen, akik ezt a rendezvényt kitalálták és végigcsinálták. Ehhez nem voltak partnerek az ellenzéki frakciók, és helyesen tették.
