Bréking nyúz, 2018. november 6. – Tudósítás a másik valóságból

0
1309

A Figyelőből tudta meg az Origo, hogy az amerikai-magyar milliárdos, Soros György luxuskörülmények között él. Brüsszelben kiplakátolták Orbánt, mert rájöttek, hogy kezdetben csak a pénzükre utazott, de most már Európa a tét. A szír menekültet és kisfiát Röszkén felrúgó nő nem rúgta fel a szír menekültet és a kisfiát.

 

Soros milliárdjaiból bőven kijön napi egy bugyi, meg egy ing

„A Figyelő szúrta ki azt a legnagyobb internetes videómegosztón elérhető beszélgetést, amelyben egykori tévés sikerének titkáról, üzleteiről és életviteléről kérdezik Gattyán György üzletembert. A felvétel legérdekesebb pillanata az volt, amikor a műsorvezető egy olyan történetet osztott meg a milliárdos vállalkozóval, amelyből Soros György, amerikai üzletember módfelett jó életkörülményeire lehet következtetni. A luxus témakörét körüljárva a következő történetet mesélte el a magát filantrópként feltüntető tőzsdespekluánsról: …Soros György például mindig úgy utazik, hogy amelyik városban éppen van, ott leküldi – a hírek szerint – az adott személyzetet, tudják a méretét és fölhozzák a ruhát, majd ott hagyja a fogason. És továbbutazik. Nem jön vele a csomag.

A Figyelő arra következtetésre jutott, hogy ez nem csupán luxus, hanem maga a pazarlás. „Nem éppen jótékony filantróphoz való viselkedés” – tették hozzá. Akár luxus, akár pazarlás, ahogy Soros György a ruhaneműket cseréli, az mindenesetre biztos, hogy bőven van pénze rá, hogy egy ruhát csak egyszer vegyen fel. A Forbes amerikai üzleti magazin legfrissebb listája szerint Sorosnak 8 milliárd dolláros vagyona van, amelyből bőven kijön napi egy bugyi, meg egy ing. De még talán egy zakó is!” (Origo: Soros György szereti a luxust: egy ruhát csak egyszer vesz fel)

Bántják Orbánt a brüsszeli liberálisok

„A bevándorlást védelmező brüsszeli liberálisok mozgó installációkkal rakták tele Brüsszelt. A gyűlöletkampányuk célpontja természetesen a migránsok betelepítését és beengedését ellenző Magyarország és Orbán Viktor.

Guy Verhofstadt, a liberálisok parlamenti pártcsoportjának vezetője kedden délelőtt az Európai Parlament előtti téren mutatta be az installációt, ami a párt horizontális kampányának része, amelyben a liberálisok kiállnak az európai értékek mellett.

A mobilis óriásplakát egész nap körözni fog Brüsszel legforgalmasabb pontjain.

Meglátjuk, mennyire lesz sikeres az akció. Vannak még ötleteink arra vonatkozóan, hogy kiket lehetne még célba venni” – közölte a BruxInfo érdeklődésére egy liberális forrás anélkül, hogy neveket említett volna.” (888: A brüsszeli liberálisok Orbán Viktorral plakátolták ki a várost)

László Petra nem boszorkány, mégis üldözték

„Így történt, a vérszagra gyűlő őrjöngők azonban nem álltak meg itt, többet akartak. Szerintem ami velem történt, az a huszonegyedik század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt. Egymást érték a valótlan alapú, a történteket szándékosan meghamisító, kizárólag a támadást szolgáló cikkek az elgáncsolt jóságos, szír apáról és a gonosz, rasszista magyarról. Hamarosan megtalálták Németországban Oszama Abdul Mohsen-t, akiből hírhamisítók azonnal nemzeti hőst faragtak. Már meg is volt a migránsválság jó és rossz arca – Oszama és én. A férfi nem sokkal később Spanyolországban kapott edzői állást, jóllehet nem beszélte a spanyol nyelvet, így az akció nyilvánvalóan reklámfogásnak tekinthető, miközben világszerte jelentek meg rólam a gyalázó cikkek.” (PestiSrácok: László Petra: ami velem történt, az a 21. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .