A nap szenzációja: Orbán Viktor megmutatta harmadik unokáját: ezzel közszereplővé tette a kislányt – mi szóltunk! Orbánnal persze „cuki módon”, Demszky Gáborral kevésbé kedvesen bánik a kormánymédia – de hát, tényleg, vessen magára, minek szólal meg! Bolgár György sem járt jobban, pedig ő nem szólalhat meg a jövőben (legalábbis a 168 órában). Ám nem csak a múlt politikusától félnek odafent: mi mással magyarázható a düh, ahogy egy még meg sem alakult pártnak megy neki a kormány?
Figyelő – Come back Demszky!
Emlékezetes interjút adott Demszky Gábor a 24.hu-nak. A nagyközönség csak bámul a semmibe, hogy miképp lehetett ez az ember 20 (!) éven keresztül a főváros vezetője.
Miután a baloldal is csak hüledezik a döbbenettől, hogy igen, ő az, itt áll előttünk teljes valójában Aladdin-sapkájában a rendszerváltás utáni korszak legsikeresebb balliberális politikusa.
Oké, oké talán még Gyurcsány vetélkedhet vele prímszámaival és a kígyózó kígyóival a hülyeségfaktorban.
Ahogy vége a beszélgetésnek, be is zárul az osztály ajtaja, Gábort magára hagyják gondolataival, azzal, hogy lehet ő még egyszer főpolgármester. Mert kell neki a segítség, és ezt csak önmagától kaphatja meg.
A nagy visszatérésének egyedül a szintén nagy reményeket dédelgető, Puzsér Róbert nem örül őszintén, hiszen igazi ellenfelet kap a 2019-es főpolgármester-választáson.
Tarlós István eközben pedig elképedve néz végig ellenfelein. Talán még az is felötlik benne, hogy de jó lenne újra 2014-ben járni, amikor csupán Falus Ferenccel kellett szembenéznie.
De várjuk ki a végét, ha így haladunk, Puzsér és Demszky után még a vödrös emberhez is szerencsénk lehet majd a kampányban.
Kormánymédia: Megmutatta legkisebb unokáját Orbán Viktor
Jó reggelt, Magyarország! – írta ki ma reggel Facebook-oldalára Orbán Viktor, aki képet is csatolt az üzenethez, amin legkisebb unokájával, Anna Adéllal látható. A kicsi édesanyja Orbán Ráhel, a kormányfő legidősebb lánya. A baba a budapesti Szent Imre Kórházban született múlt hét hétfőn.
Origo – Vizsgálják Soros álciviljeinek adóelkerülését
A keddi napon ült össze Czunyiné Bertalan Judit vezetésével az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága a Fidesz-frakció kezdeményezésére, ugyanis felmerült lehetőségként, hogy néhány bevándorláspárti szervezet, pl. a „Migration Aid” a jogi kiskapukat kihasználva, ki akarja kerülni a bevándorlási különadó befizetését.
A bizottság felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó hatályos jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, ha azok lehetőséget biztosítanak az adóelkerülésre.
Czunyiné Bertalan Judit, a bizottság fideszes alelnöke felháborítónak nevezte, hogy
a „bevándorláspárti Migration Aid” nevű civil szervezet azért kíván párttá alakulni, hogy elkerülje a bevándorlási különadó megfizetését.
A magukat civil szervezetként feltüntető, de rendszeresen kőkemény politikai tevékenységet folytató szervezetek folyamatos aknamunkája ellen csak a törvény erejével lehet fellépni, ezt célozta a júliusban is elfogadott bevándorlási különadó is, de úgy látszik, hogy most már a törvényből fakadó kötelezettségét sem hajlandó teljesíteni a bevándorlást támogató gépezet, nyíltan, vállaltan jogsértést követnek el.
Magyar Idők – Bolgárnak bealkonyult
A hírek szerint megszűnt az eddig mindent túlélt veterán, Bolgár György „Hogy mi van? Ezzel szemben a tény az” című saját rovata a 168 Óra című baloldali hetilapban. Bolgár módszere az volt, hogy idézett valamit egy jobboldali közszereplőtől, majd utána fellengzősen odaírta: Ezzel szemben a tény az, és innentől következett a saját, személyes véleménye, maga a testet öltött szubjektum.
Egy kiérdemesült posztkommunista újságíró politikai véleménye semmi esetre sem tekinthető ténynek vagy akár valóságnak, mégis teljesen komolyan akként adták el. Nehéz eldönteni, hogy az immáron hanyatlókorba lépett idős ember kezeletlen egoizmusa, a pártállami sajtóéletből hátramaradt örökös fölénytudata, a sokáig meghatározó baloldali sajtótúlsúly, vagy esetleg egyszerre mindhárom tehet arról, hogy egyáltalán ilyen rovata lehetett.
Aki önmagát egyszerűen kinevezi tényeknek és valóságnak, annak vitán felül álló súlyos önértékelési problémái lehetnek. Ez a pszichés kórkép eleve kizárta volna, hogy 1990 után is a sajtóban (tévében, rádióban) maradhasson, hülyére keresse magát (sikerült), költőnek képzelje be magát, és sokadmagával évtizedekig nagyképűen ossza az észt a lesajnált és rendszerszerűen gyűlölt jobboldalnak.
Nem az a baj, hogy most megszűnt a rovata, hanem az, hogy egészen eddig hogyan húzhatta ki.
