A háború alatti boszniai horvát bábállam (Herceg Bosna) teljes vezetősége feletti másodfokú ítélettel tulajdonképpen befejeződik a Hágai Törvényszék (nem összetévesztendő a Hágai Nemzetközi Bírósággal) mandátuma. Egy átmeneti nemzetközi bíróság foglalkozik majd a még másodfokra váró ügyekkel (Karadžić, Mladić, Šešelj). A délszláv válság idején a magyar diplomácia, hagyományaihoz híven, sorozatos baklövésekkel öregbítette hírnevét.
2013-ban született az elsőfokú ítélet Jadranko Prljić, Herceg Bosznia háborús „miniszterelnöke” és öt társa (volt hadügyminiszter, vezérkari főnök stb.) felett. Akkor összesen 111 évet kaptak.
A kulcsfontosságú vádpontok arra vonatkoztak, hogy a boszniai horvátok etnikai tisztogatást hajtottak végre azokon a boszniai területeken, ahol a horvátok éltek többségben. Az áldozatok főleg muzulmánok (helyesebben bosnyákok, angolszász terminológiával Bosniaks) voltak, kisebb számban szerbek. Erre azért volt szükségük, hogy egy háború utáni osztozkodásnál legyen mivel (etnikailag ’tiszta’ településekkel) érvelniük, jobban mondva alkudniuk.
A helyzetet súlyosbította, hogy az anyaország, Horvátország nemcsak fegyverrel és ideológiával segítette a Boszniában őshonos nemzettársaikat, hanem
a Horvát Hadsereg aktívan ki is vette a részét a harcokban.
Ez pedig a független horvát állam első elnökének, Franjo Tuđmannak a lelkén szárad. Korábban bekövetkezett halála mentette meg a hágai vádemelestől.
Ennek a hadúrnak – aki nem mellesleg, „ősellenségével”, a szerb Miloševićtyel még 1992-ben felosztotta Boszniát horvát és szerb részre, a többségi bosnyákoknak egy középső korridort engedélyezve – szállított kalasnyikovokat az Antall-kormány, olyan fergetegesen amatőr módon, hogy a szerb/jugoszláv titkosszolgálat gondosan mindent lefilmezett és bemutatott a nagyközönségnek. Az ügyetlenségre nem mentség, de talán a horvátok mellé való feleslegesen egyoldalú állásfoglalást elősegítette, hogy a nagy szövetséges, Németország is túlságosan sietett a független Horvátország elismerésével.
Az igazság az, hogy a délszláv háborúkban senki sem volt ártatlan:
a szerbek kezdték a háborús propagandát, a többiek alig várták. Ők gyilkoltak a legtöbbet, talán azért is mert a legerősebbek voltak, de a többiek is kegyetlenkedtek, amint erre volt alkalmuk. Ez a hágai ítélkezések számszerű voltában is megmutatkozik, miszerint a legtöbb elítélt szerb, majd jönnek a horvátok és csak utánuk a bosnyákok, koszovói albánok.
A konkrét bűnösök közül sokan talán Hágában elnyerték méltó büntetésüket, de a nacionalizmussal megfertőzött régió mit sem változott. Szerbiában náci-kollaboráns csetnik vezéreket rehabilitálnak, Horvátországban a második világháború alatti fasiszta horvát bábállam értékrendje terjed.
Az Orbán-kormány ezúttal, szakítva az antalli hagyományokkal, a szerbek mellé állt és teljes mellszélességgel kiáll az EU-ba igyekvő Aleksandar Vučić mellett. Csakhogy a szerb elnök Moszkvába is ugyanolyan hévvel igyekszik. Ilyen szempontból is ideális a legújabb megbonthatatlan szerb-magyar barátság. A legközelebbi hágai törvényszékig.
