A Pegazus botrány bizonyította az Orbán – Netanjahu együttműködés hatékonyságát, amelyre újabb bizonyítékot talált Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró, aki a Facebookon arról számolt be, hogy az izraeli Candiru kémszoftvere, melyet csak kormányoknak ad el Izrael, már itt van Magyarországon, ahol feltehetően a titkosszolgálat használja azt.
A Pegazus szoftvert Czukor József, az Információs hivatal egykori feje, Orbán Viktor akkori nemzetbiztonsági tanácsadója szerezte meg Benjamin Netanjahu miniszterelnöktől, aki állítólag kikötötte: csakis indokolt esetben alkalmazzák azt terroristák ellen! Aztán persze kiderült, hogy a célszemélyek Magyarországon ellenzéki politikusok és újságírók voltak, és minden bizonnyal ezúttal sincsen másképp.
Mit tud az Ördög Nyelve?
Daniel Freund, aki az Európai Parlamentben az Orbán kormány legelszántabb bírálói közé tartozik már tavaly jelezte: számítógépét a Candiru cég szoftverével próbálták meg feltörni – nagy valószínűség szerint Magyarországról!
Az Ördög Nyelve azért nagyon veszélyes, mert beépül a számítógép irányító rendszerébe, és így úgy tudja használni a komputert mint maga a jogos tulajdonos! A támadók nemcsak, hogy letölthetnek minden információt a számítógép archívumából, de ott el is helyezhetnek bármit.
A “remote shell” funkció lehetővé teszi, hogy a számítógépen elhelyezett információkat dokumentálják, és adott esetben azokat a bíróság előtt bizonyítékként felhasználják!
Mennyibe kerül a Candiru alap csomag? 16 millió euróba – ily módon 10 célszemélyt lehet megfigyelni. Ha valaki többet akar, akkor többet kell fizetnie. Ha valaki 25 számítógépet akar megfigyelni és manipulálni ráadásul több országban, akkor még plusz 5 millió eurót kell fizetnie – az országok számától függően. A remote shell funkció, mely teljes ellenőrzést biztosít a megfigyelt számítógép fölött, még további 1,5 millió euróba kerül.
Todo modo
Minden eszközzel – ez a maffia jelszava akkor, ha a hatalomról van szó, és Orbán Viktor is így készül 2026-ra hiszen a választások elvesztése számára szinte elképzelhetetlen, mert akkor bukhat az egész rendszer és vele az Orbán féle pénzügyi piramis, melyet a magyar miniszterelnök nem azért épített fel gondos munkával, hogy annak hasznát a jövőben mások lássák netalán a magyar nép, melynek címére az Európai Unió kiutalta az euromilliárdokat, melyek valamilyen fatális véletlen folytán Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei zsebébe folytak be.




















