Az operavilág Marlon Brandója

0
1347
Forrás: Szabadtér Színház

Az operavilág Marlon Brandójának is nevezik az elképesztő kisugárzású, bámulatosan karizmatikus, sármos, de a szerepeiben akár dúvadnak is mutatkozó, Ervin Schrottot, aki bejött a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, az Operától a tangóig című gálaestjére, még nem csinált semmit, de, már frenetikus ünneplésben volt része. És, hogy hány női szív olvadt el azon nyomban, azt valószínűleg nem lehet összeszámolni.

 

Született Don Giovanninak tartják, markáns arcél, jól fésült elegancia, kisportolt, izmos test, átható, bűvölő nézés, és hát szenvedély és szenvedély és szenvedély. Ebben valószínűleg közrejátszik uruguayi származása, gyerekkorát Dél-Amerikában töltötte, ott aztán van temperamentum!

Forrás: Szabadtér Színház

Operák kórusaiban énekelt, zongorázott, egyre nagyobb szerepeket kapott, Plácido Domingo is beállt a mentorának, de valószínűleg tőle függetlenül is végigsöpört volna a karrierje a világon, és azóta is söpör. Negyvenöt éves, „megvolt neki” már a Milánói Scala éppúgy, mint a New York-i Metropolitan, hogy a bécsi operáról ne is beszéljek. Volt világsztár szoprán felesége is, Anna Netrebko személyében, fiúk is született, de aztán barátságban mégis elváltak. A szállodai szobákban való élet, a röpködés a földrészek között, az állandóan csúcson levés követelménye, nyilván nem tesz jót a meghitt magánéletnek.

De hát valamit valamiért, Erwin Schott most ott van a legeslegelsők között. Bejön, rágyújt A szicíliai vecsernye, Verdi által írt, dallamaira, árad belőle a hang meg az érzés, no és persze a nehezen felülmúlható férfiassága, és mindenki kapásból meg van főzve. Kigombolt ing, tetovált mellkas, vastag nyaklánc, a kezeken gyűrű, ez már kicsit nekem sok is. De nincs mese, előttünk a megtestesült macsó, aki rögvest hódít, picit sem erőlködik hozzá, csinálja utána, aki tudja. Akkora hangereje van, hogy szinte rezegnek bele a margitszigeti fák. A rendezőség nagyban kivetíti őt, így a hátul lévők is látják valamennyi arcizma rezdülését, és bizony van rajta mit nézni, meglehetősen kifejező a mimikája.

Forrás: Szabadtér Színház

Mondjuk ki, mágikus személyiség, aki pillanatok alatt fölveszi a kapcsolatot a közönséggel, betölti a hatalmas színpadot akkor is, ha csak beszél, de nyugodtan használhatjuk azt a kifejezést is, hogy dumál, mert annyira közvetlen és természetes. Humora, öniróniája pedig van rogyásig. Megcsinálja magát, mint bálványt, de azért el is ironizál rajta, és azt is érzékelteti, hogy ő tulajdonképpen a nép egyszerű gyermeke. Ezért is van akkora sikere. No jó, piedesztálon van, de le is jön onnan. Ha kell, leugrik. Az egyik számhoz pálinkásüveget hoz magával, majd ajánlgatja a nézőknek. Valamelyik hölgy a harmadik sorban feláll, valósággal kiugrik a bőréből, igencsak intenzíven előre nyújtózik, nem lehet nem észrevenni. Schrott lazán leugrik a színpadról, és teátrális hatásossággal, átnyújtja neki a pálinkás üveget. Persze, hogy van ováció. Cserébe a hölgytől majd virágcsokrot kap a koncert végén, aki már a szünetben szervezi, hogy a sor közepe helyett, a sor szélére ülhessen, hogy alkalomadtán kiszaladhasson a színpadhoz. Nekem kicsit ez is sok. De beismerem, én is meg vagyok főzve. Amikor 2010-ben Schrott először lépett föl Magyarországon, a Művészetek Palotájában, jött, látott és győzött. Már akkor is meg voltam főzve. Két éve pedig legfontosabb szerepével, Don Giovanniként, kétszer is fellépett az Erkel Színházban. A diadal persze akkor sem maradt el.

Forrás: Szabadtér Színház

Hiányérzetünk is lenne, ha nem énekelne most is Mozart remekművéből, de esze ágában sincs ezzel csalódást okozni nekünk. Sőt, nem csak címszereplőként dalol, hanem Leporello áriával is előrukkol. Ezt a szerepet amúgy szintén a repertoárján tartja. És ez jellemző rá, nem akar állandóan hősnek mutatkozni, bebizonyítja, hogy szolgaként is remek.

Az esten partnere volt, Pasztircsák Polina, aki szintén megfordult már külhoni nagy operaszínpadokon. Az elején mintha kicsit elfogódott lett volna, de aztán már nem csak a hangja szárnyalt, megmutatta szép nőiségét, játékos kedvét is. Amikor már operettet is énekeltek együtt, Lehár Ferenc A víg özvegyéből, „Hallgat ajkam, hív e dallam…”, akkor az elandalodás tetőfokán volt a közönség. Temperamentumos, fiatal olasz karmester, Francesco Ivan Ciampa vezényelte a Magyar Állami Operaház Zenekarát, melynek tagjai remek összteljesítményt nyújtottak. Énekesek nélkül, koncertszerűen is játszottak néhány számot, és velük egyenrangú, méltó sikert arattak. A vérforraló tangó dalokhoz beült a zenekarba Vörös Eszter, aki úgynevezett bandoneón, lényegében a harmonika egy sajátos változatán, játszott kellő érzékiséggel.

Forrás: Szabadtér Színház

Mindehhez meleg, csillagos égboltú, mediterrán hangulatú este volt. Szóval csaknem azt hihettük, hogy itt van már a Kánaán. Ez az érzés hamar el tudni múlni attól, ha hazafelé menet föl kell zsúfolódni, csaknem fél lábon állva, a 26-os buszra. De azért, amikor körülnéztem, láttam, hogy ilyen kellemetlen helyzetben is, többen kicsit a föld felett lebegnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .