Hú, mekkora szám volt, amikor éppen 15 évvel ezelőtt bemutatták nálunk Webber musicaljét, Az operaház fantomját! És tegnap elért a 800-ik előadásához a Madách Színházban, ahol 3 Fantomot és vele 3 Christine-t is láthattunk, és persze volt ováció, tapsvihar, torta, meglepetés.
Annak idején régóta vártuk Az operaház fantomját. Leleményes utazási irodák egy napos bécsi buszos túrákat szerveztek Fantom nézéssel, és taroltak vele. Magam is így láttam először ezt a temérdek érzelmet megmozgató, monumentális, a szépség és a szörnyeteg témáját felhasználó, Gaston Leroux regénye nyomán készült musicalt, amiből naná, hogy híres film is készült. Három színház is versengett nálunk a bemutatásának a jogáért, az Operett, az Opera és a Madách, amelynek – és Szirtes Tamás rendezőnek -, a Macskák kiugró sikere, remek előadása miatt már hitele volt Webbernél. Így nem csoda, hogy győztesként került ki.
A darab egyik központi kérdése a behatolás az ismeretlenbe, azaz a Fantom rejtekhelyére. Behatolás a birodalmába, a személyiségébe, a lelkébe. Így van ez már a vámpírfilmekben, sőt akár A kékszakállú herceg várában is. A kis kóristalány, Christine megismeri a megismerhetetlent, a Fantom birodalmát, és ezzel párhuzamosan igazi művésszé érik.
A Fantom a musical irodalmában a szerepek szerepe. Összetett figura, vonzó és taszító, formátumos, emberi és állati egyszerre. Időnként olyan, mint a megszeppent kiskölyök, máskor dühöngő, mindent legázoló, őrült gyilkológép. De ugyanakkor a zene angyala is, tehát szuper érzékeny, a hangjával bűvöl. Finom, halk rezdülésekre és eszelős hangerőre egyaránt szüksége van az őt megtestesítő színésznek. Tenornak túl mély, baritonnak túl magas a szerep, amely operaénekesi hangterjedelmet, de rockos mozgékonyságot is kíván. A romantikus regény nyomán írt darab – melyet Galambos Attila élvezetesen, jól énekelhetően fordított magyarra – lavíroz a nézők ijesztgetése és a sziruposság között. A szépség és a szörnyeteg témája szerelmi háromszöggel bonyolódik, bekerül a történetbe Raoul, aki hősszerelmes – ha úgy tetszik, bonviván –, eléggé sematikus alak szegény.
A technika roppant díszletet mozgat. Kentaur monumentális, pompázatos látványt tervezett. Pillanatok alatt eljutunk az operaházból a Fantom műkincsekkel teli, talányos birodalmába. Közben a főhősök hívogató tavon csónakáznak. A díszletek beúsztatása, megjelenése, mozgása külön élmény, miközben dramaturgiai funkciót is kap. Fantáziával teli, ízléses, tehetséges a díszlet, remekül illeszkednek hozzá, az azóta sajnos elhunyt, Vágó Nelly ezer színben tündöklő, változatos szabású, gyönyörű és ugyanakkor jól hordható jelmezei is. Ezek a produkció erősségeihez tartoznak, ahogy Seregi László koreográfiája ugyancsak, ha nem is olyan mértékben, mint a Macskák esetében.
A jubileumi előadás előtt Gordon Eszter és Mohos Angéla fotókiállítását nyitják meg, érzékletes képeket láthatunk a produkció történetéről. A színházteremben mozgóképek is idézik a próbákat, a jubileumi előadásokat, Webber látogatásait. Kezdetben még simán elvegyült a publikum tagjai között, aztán minél híresebb lett, annál több biztonsági ember kísérte.
Félni lehet attól, hogy egy ilyen hosszú széria alatt elfárad a produkció, bizony ilyenre sok példát láttam, de a Fantom telivér, él, lüktet, hat most is, a díszletek, jelmezek sem lettek porosak, változatlanul szemléletesen festői a látvány. A karmesteri pulpituson a kezdetekben Makláry László állt – aki el is jött az előadásra, ahogy több egykori közreműködő szintén -, most Kocsák Tibor, az ő keze alatt is intenzíven, hol érzelmesen, hol rémisztő dübörgéssel szól a fülbemászó slágerekkel teli zene.
Jubileumi zenés előadásokon szokás, hogy elkezdi valaki a szerepet, majd az előadás bizonyos pontján átveszi tőle a váltótársa, aztán akár még más színész is következhet a sorban. Ezúttal is ez történt, sőt, egy-egy jelenet erejéig akár három Fantom és három Christine is színen volt, és amikor egyszerre énekeltek, az majdnem szétvetette a falakat. Fantomként Csengeri Attila, Posta Viktor, Sasvári Sándor, Christine-ként Fonyó Barbara, Krassy Renáta, Mahó Andrea álltak a vártán. Raulként Solti Ádám egyedül állta a sarat. Mindenki, a tánckart, a zenekart is beleértve, nagy erőbedobással, lelkesedéssel volt jelen.
Meglepetésként még Király Linda és Tóth Attila hard rock stílusban, Bolyki Balázs pedig a mögötte lévő kórussal godspeel stílusban is elénekelte a Fantom fő slágerét. A közönség fergeteges álló tapssal, jókora üdvrivalgásokkal ünnepelt.
A fogadáson még szép, jó humorú beszédet mondott Szirtes Tamás. A Madách Színháznak pedig – már nem először -, átadták a MagyarBrands-díjat, majd jöhetett az ünnepi torta, az evés, ivás, dumálás, jelmezben való fotózkodás.
Igencsak jó este volt!
