Az európai szocialisták nem fogadják el Trump 15%-os vámját

0
1309
youtube.com

Nem mutathatunk gyengeséget az amerikai elnökkel szemben, mert Trump rögtön kihasználja azt – mondják a szocialisták az Európai Parlamentben rámutatva arra, hogy az USA tovább fenyegetőzik az informatikai óriások tevékenységének szabályozása ügyében és nem szüntette meg az európai autókra kivetett plusz vámokat sem, noha erről eredetileg szó volt.

“Határozottan ellenezzük a vámegyezményt az Egyesült Államokkal!” – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Iratxe García Perez, a Szocialista és Demokrata frakció vezetője az Európai Parlamentben, ahol ők alkotják a második legjelentősebb erőt az Európai Néppárt mögött. Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnökasszonya Skóciában lepaktált Trumppal arra hivatkozva, hogy különben az amerikai elnök Európa feje fölött Putyinnal állapodik meg. Ez a számítás be is jött, mert nem született semmiféle eredmény sem a Trump – Putyin csúcstalálkozón Alaszkában, utána viszont az európai vezetőknek sikerült Ukrajna ügyében megállapodniuk a Fehér Házban az amerikai elnökkel, aki folytatja a fegyverszállításokat Kijevnek, ha Európa fizet ezért.

“Trump minden gyengeséget kihasznál arra, hogy fokozza a kereskedelmi háborút”

– indokolta meg a frakcióvezető a szocialista álláspontot.

Az Európai Néppárt elszántan támogatja Ursula von der Leyent Trump vámegyezményének elfogadásában, mert úgy véli – Merz német kancellárhoz hasonlóan – hogy egy gyors megállapodás megnyugtatja a gondokkal küszködő európai ipar döntéshozóit, akik fontosnak tartják a transzatlanti szövetséget akárki üldögél is a Fehér Házban.

A szocialisták – Macron francia elnökhöz hasonlóan – viszont úgy vélik , hogy keményebben kell fellépni Trumppal szemben, ha meg akarják védeni a világgazdaságot attól, hogy kizárólag az erősebb joga érvényesüljön benne.

- Hirdetés -

Mind Merz kancellár, mind Macron elnök komoly politikai problémákkal küszködik: Franciaországban megbukhat a kormány, Németországban pedig a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland előretörése fokozta a koalíciós kormány belső ellentéteit.

Mi lesz, ha az USA-val kötött vám egyezményt leszavazza az Európai Parlament?

Az Európai Bizottság egy magasrangú, magát megnevezni nem kívánó képviselője így beszélt erről a Politiconak:

”Ebben az esetben Trump az égbe emeli a vámokat az Európai Unióval szemben!”

Antonio Costa, a Tanács elnöke diplomatikusan úgy nyilatkozott, hogy “megérti azokat, akik úgy érzik, hogy az Európai Unió túlságosan is passzívan viselkedik az Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény, illetve az ukrajnai háború ügyében. Antonio Costa ugyanakkor rámutatott arra: Bledben a Stratégiai Fórumon, hogy

“a kereskedelem, a diplomácia és a biztonság összekapcsolódik egymással.”

Európa keleti határait jelenleg fenyegetik, és ebben a helyzetben túlságosan is nagy kockázatot jelentene, ha egy kulcsfontosságú szövetségesünkkel vitába keverednénk.

Mi a véleménye a szocialista Antonio Costanak arról, hogy a szocialisták az Európai Parlamentben bírálják az Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezményt?

Erről Antonio Costa diplomatikusan nem nyilatkozott hiszen olyan ellentmondásról van szó, melyet nem könnyű  feloldani akkor amikor Európa gazdasága igen nehéz helyzetben van, és az Európai Uniónak egyszerre kell megfelelnie két kihívásnak: a háborúnak Ukrajnában és a Trump által elindított kereskedelmi háborúnak, mely az egész világgazdaságot érinti.

Kína és Európa védelmezze együtt a világgazdaság rendjét!

Ezt javasolja Peking nagykövete Brüsszelben miközben Putyin orosz elnök Hszi Csin-ping államfővel egyeztet Kínában. Cai Run nagykövet, aki az Európai Unióban képviseli Kínát, az Euroobserverben arra szólítja fel Európát, hogy “az ENSZ alapelveire támaszkodva őrizzük meg együtt a jogon alapuló nemzetközi rendszert!”

Pekingben parádén ünneplik a második világháborús győzelmet – Putyin orosz elnök részvételével. Robert Fico szlovák miniszterelnök is ellátogat ebből az alkalomból a kínai fővárosba, ahol találkozik Putyin orosz elnökkel. Az Európai Unió ebben a tekintetben is megosztott, hiszen a magyar és a szlovák miniszterelnök rendszeresen tárgyal Putyinnal miközben a Tettrekészek fegyvert vásárolnak az Egyesült Államoktól, hogy így támogassák az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajnát.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .