A gyilkosságnál iszonyúbbak a nézések, a szemmel verések, a riadt tekintetek, a sátánivá formálódó arcok, a félelem és az agresszió kivetülései A hentes, a kurva és a félszemű című új Szász János filmben. A rendező szereti azt vizsgálni, gondoljunk például a Woyzeckre, A nagy füzetre, milyen az, amikor az emberből előtör a pusztító állat, hát ezúttal is előtör és kő kövön nem marad.
Ránézek a film kedvéért húsz kilót hízott, tar kopaszra vágott, önelégült pocakot eresztett, Hegedűs D. Géza által játszott hentesre, Kodelka Ferencre, és máris kiver a vizes veríték. A nagy magyar ugar megtestesülése, a megállapodott bunkóságé, az elzsírosodott gondolkodásé, a hatalmaskodó kiskirályságé. Azoké, akik azt gondolják, hogy körülöttük forog a világ, és meg is csinálják, hogy ők legyenek az otrombán kukorékoló kakasok, a mind nagyobb szemétdombjukon. Csak közben szinte szemétdombbá teszik az egész országot, és csinálják ezt monoton kitartással.
Ez a kiskirály ráadásul tele van frusztrációval, örökösen sértett, a férfiasságával is elég baj lehet, a kocsmáját vezető feleségéről, akit Börcsök Enikő személyesít meg, lerí a kielégítetlenség. Persze mindenkiről lerí, hiszen a film arról regél, hogy ezen a tájon senki nem jut egyről a kettőre. Aki ki akar törni, az is itt reked, mert ez az Ady által oly szemléletesen és dermesztően megénekelt lápvidék, ami lehúz és lehúz és nem ereszt.
Nem véletlen, hogy fekete-fehér ez a film. Máthé Tibor lenyűgöző kamerája érzékenyen, sőt érzékien pásztáz végig a szürkén, reménytelenül ködös tájon, ahol, mint egy Beckett darabban, sivár minden, nem zöldül semmi, nem látszik a Nap, a természet is mintha meghalt volna, és az emberek is élő-halottak. Nincs egy olyan szereplő, aki virulna, kicsattanna az egészségtől, lerína róla a boldogság. A film is úgy kezdődik, hogy másik két főszereplője, a deklasszálódott csendőr meg a nyilvánosházból megszökött kurva, egymástól külön-külön, éppen öngyilkosak akarnak lenni. Aztán a csendőr, Léderer Gusztáv, csak megmenti a kurvát, Schwartz Micit. Egymásra találnak, amennyire ebben a világban egymásra lehet találni. Függnek a másiktól. A hentes munkát ad nekik, kiveti a hálóját a csinos asszonykára, amikor megtudja, hogy kurva volt, egyre több pénzt is kínál érte. De a pénz soha nem elég, mindig több és több kell, meg persze mindenki cinkelt lapokkal játszik, ez torkollik aztán gyilkosságba, halálos ítéletbe.
Szász János rendezőként a szürke árnyalatait festi. Azt ecseteli, hogy csaknem lehetetlen kijutni a gödörből. Megfeneklettünk. Befogott vadakként, riadt kétségbeeséssel próbálunk szabadulni, de nem megy és nem megy, viszont annyira nyughatatlanul izgünk-mozgunk, hogy egyre szorosabbra húzzuk a nyakunk körül a kötelet. Kissé kótyagos leszek a filmtől, némiképp kábultan, lelassult mozdulatokkal bandukolok ki a sajtóvetítésről. Egy jeles kolléganő valósággal hátba taszajt a vetítőterem ajtajában, sürgős dolga van a mosdóban, jóformán már csak arra tud gondolni. Utána elmondja, hogy neki nem is tetszett különösebben a film. Én a hatása alá kerültem, de nem lepődöm meg, ha majd megosztó lesz. Rémületesen mély a gödör, lúdbőröztetően sötét a kép. És nemigen látszik a fény.