Avramopulosz: vége a bevándorlási válságnak

0
239
Dimitrisz Avramopulosz
Dimitrisz Avramopulosz - Fotó: Wikipédia

Az illegális bevándorlás lényegesen kisebb mértékű, mint a 2015-ös válság előtt volt – közölte Dimitrisz Avramopulosz. Az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a bevándorlás továbbra is fontos téma, de sok a hazugság a kampányokban.

Sok a hazugság és az álhír a témáról

A biztos az európai migrációs stratégia elmúlt négy évben elért eredményeit bemutató sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy kiemelje, a bevándorlás továbbra is fontos téma, és Európa-szerte kampánytéma.

Mégis sok a téves tájékoztatás, a hazugság és az álhír, ezért nehéz megtudni, hogy valójában mi a helyzet a bevándorlással Európában. Ezért szeretne pár világos, megbízható tényt bemutatni arról, hogy tart most a helyzet, mit sikerült elérni, és milyen tennivalók vannak még – olvasható az Európai Bizottság oldalán megjelent beszámolóban.

Tájékoztatása szerint az Európába érkezők száma három egymást követő évben stabilan csökkent, és a jelenlegi szint a 2015-ösnek pusztán 10 százalékát teszi ki, olyan alacsony, mint 2013 óta soha. 2018-ban csökkenő tendenciát mutatva mintegy 150 ezer szabálytalan határátlépést észleltek az Európai Unió (EU) külső határain.

Az Európai Bizottság szerint a Marokkónak nyújtott támogatást még intenzívebbé kell tenni, mivel a Földközi-tenger nyugati medencéjében kialakult migrációs útvonalon jelentős mértékben emelkedett a Spanyolországba érkezők száma. Ennek részeként folytatni kell a határigazgatást támogató program végrehajtását, és újra kell kezdeni a visszafogadásról és a vízumkönnyítésről folytatott tárgyalásokat Marokkóval.

A Földközi-tenger középső medencéjén kialakult migrációs útvonalat érintően javítani kell a Líbiában fennálló “megdöbbentő” állapotokon. Elő kell segíteni a migránsok őrizetből való szabadon bocsátását, meg kell könnyíteni az önkéntes visszatérést, amelyből eddig 37 ezerre került sor. Valamint evakuálni kell a leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévőket. Ilyen ez idáig közel 2500 estben fordult elő – közölte.

Összehangolt uniós megközelítésre van szükség

A görög biztos kiemelte, a Görögországot érintő migrációs útvonalon jelentkező alapvető problémák még mindig fennállnak, bár a migrációs nyomás jelentősen csökkent, az érkező menekültek száma a 2015-es napi 10 ezerről mindössze napi 81-re zuhant 2018-ben. Ez jórészt a Törökországgal kötött megállapodásnak köszönhető. A migráció kezelésének javítása érdekében Görögországnak mielőbb hatékony nemzeti stratégiát kell kialakítania.

Hangsúlyozta: a tengerből kimentett menekültek partra szállítására vonatkozó átmeneti rendelkezések helyett szisztematikusabb és összehangoltabb uniós megközelítést kell alkalmazni. Az ilyen rendelkezések uniós szinten ültetnék át a gyakorlatba a szolidaritást és felelősségvállalást, és áthidaló megoldást jelentenének a dublini rendelet reformjának véglegesítéséig.

A legális migráció hat az illegális ellen

Beszámolójában kijelentette: a legális migrációs lehetőségek a szabálytalan, illegális belépések ellen hatnak, és fontos szerepet játszanak abban, hogy a szabályos és a szükségleteken alapuló migráció legyen az Európai Unióba való belépés fő módja. A bizottság hamarosan előterjeszti az EU legális migrációra vonatkozó keretének átfogó értékelését – közölte. Ezzel párhuzamosan a tagállamoknak fokozniuk kell a legális migrációval kapcsolatos kísérleti projektek alkalmazását, a tartózkodási joggal rendelkező személyek sikeres integrációja ugyanis döntő fontosságú a migráció működőképessé tételéhez – tette hozzá.

A határvédelem minden eddiginél jobban működik

A külső határainkat jobban védik, mint korábban bármikor. Az uniós határvédelmi ügynökség lényeges változást ért el a közös határvédelemben, de az eddiginél is több segítségek akarnak adni a tagállamoknak a külső határok védelméhez.

Vége a migrációs válságnak

Avramopulosz újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az a tény, hogy a március végén tervezett uniós csúcstalálkozó napirendjén hosszú évek óta először nem szerepel a migráció kérdése, azt igazolja, hogy a migrációs válságnak vége. Az, hogy a migrációs válság megszűnt, egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió eddigi migrációs politikája sikeres.

A migráció kérdése azonban továbbra is fontos kérdés marad, és az európai parlamenti választások során több tagállam kampányában fontos helyet kap majd. Ezzel kapcsolatban újra kiemelte, a választóknak a tényekre szabad csak támaszkodniuk, óvakodniuk kell a félrevezető információktól, az iszlám térhódításáról vagy a migráció jelentette veszélyekről szóló hamis hírektől.

A populisták a migráció hullámait lovagolják meg, és azt a képet akarják erősíteni, hogy a válság folytatódik, de a tények mások. Erre mindenkinek figyelemmel kell lennie – tette hozzá az uniós biztos. (europa.eu, Euronews, MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..