Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

A vasútépítés titkai – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A vasútépítés titkai – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, feketét, méregerősen, ma számokról és cégekről beszélünk, ma koncentrálni kell. Bizony, már megint arról a fránya belgrádi vasútról lesz szó, arról a drága kis vonalról, amit még annyit fogunk emlegetni, főleg, mikor ki kell majd fizessük, arról… Illetve inkább a céges környezetéről, mert komolyan mondom, érdemel az is némi közfigyelmet.

Ugyebár, nem győzöm ismételni, mert sokan most sem értik: az üzlet úgy néz ki, hogy a kínai kormány a kínai Eximbankon keresztül adja a hatalmas hitelt a magyar kormánynak, amely azt továbbadja az építtető, három cégből álló konzorciumnak. Ők megépítik, minél drágábban, annál jobb, de lesz ott pénz, akármennyi, megéri az a kínai kormánynak: aztán elvileg az üzemeltetésből kell kitermelje a kölcsönt a konzorcium, csak éppen nem a szakértők által megjósolt 2400 vagy 83 év alatt, hanem hamarjában kell megkezdeni a törlesztést. Ez nem fog menni, a magyar állam nem kapja meg az általa továbbított pénzt, így mi is adósok maradunk a kínai államnak, az meg majd büntetésből magához veszi a vasutacskát kilencvenkilenc évre – vagy örökre, mert ennyi idő egy vasútvonal életében elég sok.

Persze értékbecslés után, szóval államadósságunk is marad a végére szépen, vastagon, akármibe lefogadhatjuk.

Ki van ez találva, mint már mondtam párszor, de lássuk, melyik az a három cég, amely képes és hajlandó volt vállalni ezt az üzleti öngyilkosságot?

Név szerint az RM International Zrt., a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group Kft. alkotja a konzorciumot. Ebben a mai világban ha ennyit tudunk, akkor már elég sokat tudunk, a világháló tele van adatbázissal, némelyik ingyenes is, lássuk az információkat, hasonlítsuk össze őket picit!

Először is, mit tudunk Mészáros-féle RM International Zrt.-ről?

Rövidített név RM International Zrt.
Ország Magyarország
Település Felcsút
Cím 8086 Felcsút, 0311-5. hrsz.
Web cím
Fő tevékenység 4212. Vasút építése
Alapítás dátuma 2017.11.23
Jegyzett tőke 5 000 000 HUF
Utolsó pénzügyi beszámoló dátuma 2017.12.31
Nettó árbevétel 0 HUF
Nettó árbevétel EUR-ban 0 EUR
Utolsó létszám adat dátuma 2019.03.25

Ez persze nem az összes adat, csak azok, amikkel tudunk is kezdeni valamit.

Lássuk ugyanezeket a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ről!

Rövidített név China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.
Ország Magyarország
Település Budapest
Cím 1054 Budapest, Honvéd utca 8. 1. em. 2.
Web cím
Fő tevékenység 4212. Vasút építése
Alapítás dátuma 2017.06.12
Jegyzett tőke 5 000 000 HUF
Utolsó pénzügyi beszámoló dátuma 2017.12.31
Nettó árbevétel 0 HUF
Nettó árbevétel EUR-ban 0 EUR
Utolsó létszám adat dátuma 2019.03.25

Hát kérem, akkor ez nem egy patinás pekingi firma, ezt is minálunk alapították, persze más kérdés, hogy az alapítója volt patinás is, pekingi is.

És mi a helyzet a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-vel?

Rövidített név China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.
Ország Magyarország
Település Budapest
Cím 1134 Budapest, Váci út 33.
Web cím
Fő tevékenység 4212. Vasút építése
Alapítás dátuma 2017.12.21
Jegyzett tőke 3 000 000 HUF
Utolsó pénzügyi beszámoló dátuma 2017.12.31
Nettó árbevétel 0 HUF
Nettó árbevétel EUR-ban 0 EUR
Utolsó létszám adat dátuma

Akkor körülbelül ugyanaz a helyzet, mint az előző esetben. De kérem, legyünk jóhiszeműek, van az úgy, hogy nagyra hivatott pekingi vasútmérnökök feltarisznyálnak 2017-ben, hamuban sült mantout készíttetnek maguknak az útra és elindulnak Magyarországra, céget alapítani, mert megálmodták, hogy ők itt kell vasutat építsenek. Csakis így lehetett, sehogy másként.

Amint az is nagyon valószínű, hogy egy ködös novemberi reggelen, 2017-ben Mészáros Lőrinc Li Taj-po klasszikus verseinek olvasása közben jött rá, hogy neki csakis és kizárólag kínai társakkal kell majd két év múlva vasutat építenie. Leette a könyvtekercset, ivott egy korty maotáj-pálinkát és felhívta Pekinget, hogy megkérdezze: kiket ajánlanának.

Lássuk, miben hasonlít egymásra a három cég? Mindhármat 2017-ben alapították, olyan fél év szórással, mindhármat minimális alaptőkével indították: a Mészáros-félének és a China Tiejiuju Engineering & Constructionnek ötmillió szerepel a bejegyzésben, a  China Railway Electrification Engineering csak hárommillióval szerénykedik a sor végén.

De miért pont akkor alapították őket, amikor?

Annak is megtaláltam a titkát.

A Budapest-Belgrád vonal ügye nagyon-nagyon régen merült fel először (mármint: viszonylagosan mondható réginek a történet), Orbán Viktor először 2013. november 25-én, a Bukarestben zajló Kelet-Közép-Európa(KKE)-Kína csúcstalálkozón állapodott meg Li Ko-csiang kínai és Ivica Dacic szerb kormányfővel arról, hogy együttműködnek a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése érdekében. Hát megállapodni sok mindenben lehet, főleg együttműködésben, az csak egy szándék, egy gesztus, azt mondja: „nincs ellenemre, segítek is benne, ha kell”. Aztán Isten malmai lassan őröltek, a magyar kormányfő több mint egy évvel később, 2014. december 14-én jelentette be Belgrádban, az akkori Kelet-Közép-Európa-Kína csúcsértekezleten, hogy „Magyarország, Szerbia és Kína szerdán aláírja a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről szóló megállapodást.”

Jó munkához idő kell, rosszhoz még több: arra további egy évet kellett várni, hogy a magyar és a kínai kormány aláírja a megállapodást a vasútvonal fejlesztéséről és finanszírozásáról – erre 2015. november 24-én, Szucsouban került sor. Ennek alapján a Budapest és Kelebia közötti, 166 km hosszú, egyvágányú pályát kétvágányúvá fejlesztik.

Közben volt egy uniós korrupciós vizsgálat, de 2016 novemberében megalakult a fejlesztésért felelős Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. is, amelynek tulajdonosai 15-85 százalék arányban a MÁV, valamint két kínai vasúttársaság, a China Railway International Corporation (CRIC) és a China Railway International Group (CRIG). Ennek viszont nincs köze a kivitelező cégekhez, azok a fentebb említettek. Azonban 2017 november 26-án Li Ko-csiang kínai kormányfő megérkezett Budapestre a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcsértekezletre, másnap pedig megjelent a projekt kivitelezéséről szóló közbeszerzés ajánlattételi felhívása.

Jegyezzük meg a dátumot: 2017. november 27.

Mikor is alapították a Mészáros-féle RM International Zrt.-t?

2017. november 23-án. Négy nappal a közbeszerzési tender kiírása előtt.

(A kronológiáért köszönet az Átlátszónak)

Ez a Mészáros egy vátesz, a jövőbe lát, ha csak négy napra is, de jós ez az ember, látnok, próféta.

Ez gyorsan alapított egy céget, ami azóta sem művelt semmit, direkte azért, hogy jó eséllyel pályázhasson erre a vasúti kivitelezésre. Az, hogy a kínaiak is látnokok, már más kérdés, persze, hogy azok, ők meg biztos a I Chinggel jósolták meg, mikor van szerencsés nap cégalapításra, arról már a konfucianizmus tehet, meg a jóscsontok, hogy így eltalálták a tutit.

Egyáltalán, van ennek a Mészárosnak tapasztalata vasúti ügyekben?

Nem fogják elhinni: valamennyi van. Ugyanis tavaly januárban összesen 14,05 milliárd forintnyi megrendelést nyert el Mészáros Lőrinc két cége, az R-Kord Kft., illetve a Prolan Irányítástechnikai Kft. vasúti korszerűsítési munkákra. A feladat első része Pusztaszabolcs–Dombóvár között központi forgalomirányító rendszer kiépítése, a második rész központi forgalomirányító rendszer kiépítése Rákos–Újszász–Szolnok vonalszakaszon, illetve biztosítóberendezési áramellátások korszerűsítése a MÁV Zrt. országos hálózatán. Ezt a budakalászi székhelyű Prolan egyedül nyerte. Az R-kord a V-Híd Zrt.-vel közösen nyert egy közel 14 milliárdos vasútfelújítást is a Debrecen-Ebes vonalon.

Igen ám, de ezek nem lehetnek referenciamunkák az RM International Zrt. számára – hiszen egyikhez sincs semmi köze. Az RM International ugyanis mindezidáig két szalmaszálat sem tett keresztbe, társai úgyszintén nem.

Hogyan is mondta az RTL Híradójának Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója?

„Itt nem a tulajdonosi háttéren van a hangsúly. hanem a cégek felkészültségén és azon a vállaláson, amit a beruházás érdekében tesznek.”

Igen, jól tetszettek olvasni. Ezeknek a cégeknek a felkészültségén, amelyek eddig még egy sorompót vagy bakterházat sem építettek. A vállalás sem valami óriási: a három cég összalaptőkéje tizenhárom millió forint, ennyit Mészáros kevesebb, mint egy óra alatt megkeres, különösebb erőlködés nélkül (ugyanis a napi.hu kalkulációja szerint óránként 18.2 millió forint bevétele van neki).

Szóval, csőd esetén sem sokat kockáztat. Bagatell, így mulat egy magyar úr.

Tudják mit?

Nem írom le, miféle következtetésre jutottam.

Kell a fenének a per.

Pont arra, amire maguk.

Igen, azt, oda.

Beléje.

Neki.

Zsebtolvaj a gengszterek között – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Zsebtolvaj a gengszterek között – Déli kávé Szele Tamással

Kávésleány, aranyvirág, ide a legjobbik teát, ma Kínáról lesz szó. Mint már annyiszor, sóhajt a tapasztalt olvasó, de sajnos muszáj foglalkoznunk a kérdéssel, ha Magyarország épp most tervez felvenni legalább hétszázötven milliárd forint értékű kölcsönt (bővebben nem részletezték, milyen valutában és mennyi is lesz a végösszeg) egy voltaképpen felesleges vasútvonalra.

Mert a Budapest-Belgrád vonal – mint azt korábban elemeztük is volt – nem ér ennyit. Jóval kevesebbet sem érne, sőt, már most is van vasúti összeköttetés a két főváros között, csak azon – a pálya állapota miatt – nem képesek végigsuhanni óránként százhatvan kilométeres sebességgel a gyorstehervonatok. Mondjuk eleven ember nem érti, miért fontos ez a sebesség teherszállítmányok esetében, ugyanis ha nem friss osztrigát akarnak hozni vele az Adriáról, akkor értelmetlen – és a beruházást támogató, sőt, szorgalmazó és az annak költségeit meghitelező Kína árui meg távolról sem romlandóak. Illetve, hajlamosak el- de nem hajlamosak megromlani.

De hát akkor miért ennyire fontos ez a vonal? Miért kellett Orbán Viktornak sokadjára is Pekingbe utaznia, miért a kormánymédia zajos ünneplése annak alkalmából, hogy sikerült belépnünk Kína adósainak hosszú és nem feltétlenül exkluzív klubjába?

Hát kérem, egy kölcsönben nem az az üzlet, hogy adják, az sem, hogy kapják, az viszonylag átlátható dolog: egy kölcsönben, közbeszerzésben, pályázatban, tenderben mindig az az üzlet, mennyi esik le belőle azoknak, akik körülötte sürgölődnek. Ha kicsi az összege, kevés, ha nagy, akkor sok, ha ilyen óriási, akkor rengeteg.

Egyszóval pillanatig ne higgyük, hogy Orbán Viktor és köre, különös tekintettel Mészáros Lőrincre ezt ingyen, szívjóságból csinálja, és nem éri meg nekik nagyon.

Dehogynem.

Pont ugyanolyan üzlet ez, mint akármelyik stadionépítés vagy más beruházás: azzal a különbséggel, hogy – ha meg tetszenek figyelni – egyre nő a tét manapság. A vizes VB még olyan két-háromszázmilliárd közötti összegbe került a végére (pontos adatunk nincs, ugyanis államtitok), a Puskás stadion költségvetése most olyan 190-200 milliárd forint. Hogy legyen összehasonlítási alapunk, az Arsenal londoni pályája alig kisebb, sokkal magasabb telekárak mellett, drágább munkabérekkel épült és mégis olcsóbb. Ja, de az Londonban van. A lisszaboni Luz stadion, a Benfica otthona, ami a 65 ezres befogadóképességével majdnem pontosan akkora, mint a tervezett Új Puskás Stadion 2003-ban, vagyis 14 éve készült el, az infláció mégsem lehet akkora, hogy ne tűnjön fel az árkülönbség: a Luz ugyanis 118,7 millió euróba került, szemben az Új Puskás Stadion most elfogadott 618 millió eurós költségvetésével. Ja, de Lisszabonban…

Egyszóval, nő az étvágy és ezzel nőnek a tétek is.

Miért nő a kormányközeli üzleti körök étvágya?

Főleg azért, mert tudják, hogy nemsokára jön a hét szűk esztendő. Jövőre már elapadnak az Európai Unióból mostanáig nyakló nélkül folyósított kohéziós alapok, ha nincs szerencsénk és a hetes cikkelyt időben alkalmazzák Magyarország ellen, az Unió költségvetésébe sem lesz érdemi beleszólásunk (és ha nem alkalmazzák, akkor is attól függ, mennyi, hogy melyik frakcióhoz csatlakozik a magyar kormánypárt), közben még felállhat a Manfred Weber által szorgalmazott bizottság is, amely az uniós pénzek költését ellenőrzi, és ha feláll, nekünk végünk. Ahogy mi kitapsoltuk azokat az ablakon, még az is lehet, hogy meg kell adni őket.

Szóval Brüsszelből már nagy összegekre, akkorákra mint eddig, nem lehet számítani.

Moszkvából sem biztos: nézetem az, hogy Oroszországnak mi sokkal többet érünk, ha kívül vagyunk a föderációjukon, nem akarnak minket felvásárolni kilóra, semmink nincs, ami kéne nekik – számukra sokkal jobban megfelel, hogy ütközőzóna legyünk a határaik mentén, ország, amiben állandó a káosz és a konfliktus, felvonulási terep szükség esetén a csapatok számára és trójai faló az Európai Unióban – nem, Moszkva nem fog nekünk hatalmas, akár korlátlan hiteleket nyújtani. Nincs miért tegye.

Akkor… még kitől lehet pénzt kérni? Mert a magyar gazdaság még a korábbi sikításokat sem fedezte volna, annyi nyereséget nem termel (sőt, alig termel valamennyit), most már csak két kérdés merül fel, éspedig azok, hogy miből fogjuk egyáltalán fenntartani a gazdaságunkat, biztosítani a munkavállalók létét és a politikai-gazdasági vezető réteg jólétét?

Tehát: mit fog enni a jónép és miből dőzsölnek majd a nagyurak?

Pénz kell, a föld fenekéből is.

Pláne az emelkedő tétű sikkasztások világában, ahol mindenki úgy emeli az árakat, mintha nem volna holnap – hát, hiszen épp azért emelkednek az összegek, mert mindenki tudja, hogy lesz, csak az a holnap nagyon szegény is lehet.

Ezért kellett körbeudvarolni Pekingben Hszi Csin-pinget – habár maga a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházása irgalmatlanul túl van árazva, az „Egy öv, egy út” program teljes költségéhez mérten még így is villamospénz.

Orbán Viktor kilenc hosszú éve ostromolja Kínát, most végre elérte a célt: tartozhatunk nekik.

Persze, nem árt, ha tudjuk: a beruházás abból áll, hogy a kínai állam hitelt nyújt az ottani Eximbankon keresztül a magyar államnak, az továbbadja ezt a pénzt a háromtagú konzorciumnak (mely három tagból az egyik magyar vállalkozás, Mészáros mester tulajdonában), ők megépítik a vasutat, aztán annak a nyereségéből visszafizetik a magyar államnak az adósságukat, az meg továbbítja a kínaiaknak.

Azért ez már nem bátor, hanem sokkal inkább vakmerő vállalkozás, olyan beruházás esetében, ami szakértők számításai szerint is minimum nyolcvanhárom, maximum kétezernégyszáz év alatt térülne meg. Főleg, mert a hitel futamideje nem ennyi, sőt: már 2020 táján el kéne kezdeni törleszteni információink szerint.

Na, és ha nem fizetünk, akkor mi lesz? Benéz a ló az ablakon?

Be, de mondjuk sokkal fájóbb lesz az, hogy a tartozás fejében elveszik az egész vasutat, mindenestől, mondjuk kilencvenkilenc évre a kínai állam tulajdonába kerül – ugyanez történt a Srí Lanka-i Hambantota kikötővel, ugyanez a lusakai repülőtérrel, egy dzsibuti kikötővel is és ez várható a kenyai vasútvonalak egyikével kapcsolatban szintén.

Jogilag támadhatatlan ezeknek a kisajátítása, habár… szóval Kína az első ópiumháború óta előszeretettel hivatkozik a vele kötött „egyenlőtlen szerződésekre” (tényleg azok voltak, különben), csak ezek az eljárások még sokkal egyenlőtlenebbek. Még a Srí Lanka-i Hambantota kikötő kilencvenkilenc éves haszonbérletét is a Hong Kongról szóló régi szerződésből vették.

De miért jó ez Kínának?

Könnyű volna azt mondani, hogy terjeszkedik és gazdaságilag gyarmatosítani akarja a világot, egyszerű válasz volna, de nem egészen és nem csak ennyiről van szó.

Sokkal inkább arról, hogy a kínai gazdaság sem az a fékezhetetlen rakéta már, aminek korábban tűnt. Még mindig növekedést produkál, hogyne, de már nem olyan ugrásszerű mértékben – azért azt sem feledjük, hogy korábban a vízibivalytól és a rizsföldektől kellett eljussanak a felhőkarcolókig, most már a felhőkarcolók világában élnek, innét már nehéz látványosat ugrani. Tehát az „Egy öv, egy út” programnak fontos célja a kínai ipari kapacitásfelesleg lekötése, a pénzügyi tőkefelesleg lekötése, a nyugat-kínai tartományok fejlesztése éppúgy, mint Kína geopolitikai hátrányainak csökkentése – hiszen azért eléggé sokat ártott a hatalmas birodalomnak a bezárkózás a Ming-dinasztia korától majdnem mostanáig – és hát a gazdasági terjeszkedéssel valóban együtt jár a politikai befolyásszerzés is. Még csak azt sem mondanám, hogy olyan nagyon berzenkednek Pekingben a befolyás gondolatától – de alapvetően gazdaságiak a céljaik.

Meg nem rövid távra terveznek.

Akkor hiba volt kölcsönt kérni és kapni tőlük?

Nagyon nagy hiba, ugyanis a kínai üzletember nem ismer tréfát, ahogy a kínai állam sem.

Ha pénzről van szó, kemények, mint a vídia és minden áron megvédik az érdekeiket, behajtják a tartozást.

Az ideológia nem győzi meg őket, erre bizonyíték az is, hogy mostanáig Magyarország nem kapott hitelt – a kínai üzleti mentalitás egyszerűen komolytalannak találta a magyar hozzáállást. Hogy most mi változott, miért adtak mégis, azt nem tudni: valószínűleg túl nagy haszonnal kecsegtet a tranzakció, vállalták a kockázatot.

Kockázatot, ami valójában nincs: mindenki látja, mi várható. A vasút megépül majd, ellopnak belőle egyes körök mindent, ami ellopható, aztán üzemel is majd, valószínűleg nagyon veszteségesen, végül a kínaiaké lesz, és megindul rajta a valódi forgalom (a Srí Lanka-i kikötőt úgy szerezték meg, hogy kitiltották belőle a kínai teherhajókat, így aztán heti egy hajót fogadott, míg gazdát vagyis bérlőt nem cserélt, most már nyüzsög a forgalomtól).

Ezek szerint hiba Kínával üzletelni?

Dehogy hiba, sőt, elkerülhetetlenül szükséges ma már – csak tudni kell, hogy nem viccelnek, ha pénzről van szó és ismétlem, nem ismernek sem tréfát sem kíméletet.

De kereskedni velük nem csak szükséges volna, hanem elkerülhetetlen is.

Csak ez már nem kereskedelem a szó klasszikus értelmében véve, és erre a  magyar kormány bohém gondolkodású felelősei is rá fognak jönni.

De előtte még kidobunk az ablakon tengernyi pénzt.

Egyelőre az várható, hogy pár évig imádni fogjuk Kínát, a csapból is a kínai kultúra jön majd, míg el nem kell majd kezdeni törleszteni, akkortól nagy ellenségünk lesz majd.

Pedig hát sem nem barát, sem nem ellenség, csak üzletfél. Akivel egy nagyon rossz üzletet kötöttünk.

Így jár, kérem, a kis zsebtolvaj, ha a nagy gengszterekkel akar üzletelni…

Iszfaháni kacsa

Szele Tamás
-
0
Iszfaháni kacsa

Az iszfaháni kacsa nem egy egzotikus étel, mint a pekingi, bár sokak gyomrát megfeküdte már, hanem egy minden felületen terjedő – fogalmazzunk finoman – szamárság, misztifikáció, netán hoax. Én kissé csodálkozva láttam, hogy habár néhány évvel ezelőtti divatja után eltűnt egy időre, most újból hiteles forrásként hivatkoznak rá.

Már persze olyan körökben, ahol hittételnek számít, miszerint a magyarság legalább húszezer éves, szíriuszi eredetű és már a sumérok is tőlünk származtak. Lényegében véve egy állítólagos hun-magyar szószedetről lenne szó.

Ami ha eredeti, az úgynevezett Iszfaháni Kódexben található sok magvas történettel egyetemben, és ennek alapján bizonyítható volna a hun-magyar nyelvrokonság. No, és akkor mi van? Akkor az van, hogy régebbiek vagyunk, mint eddig hittük, és több katonai győzelem van a történelmünkben, semmi több nincs. Már ha ugyan ez sokat számítana: mivel a magyar nép része az emberiségnek, vannak még régebbi őseink is, a cro-magnoniak is, az pedig már csak elég ősi családfa, lehetnénk büszkék rájuk is. (Mindig elfelejtem azonban, hogy szíriuszi eredetűek vagyunk, tehát nem sok közünk lehet Cro-Magnonhoz).

Politikai ügy ez, ideológiai kultúrcsata a valódi tudománnyal és a tényekkel.

No, mindegy is, aki büszke akar lenni a hun eredetre, Iszfaháni Kódex nélkül is megteheti, ugyanis annyira délibábos és bizonytalan ez az elmélet, hogy kizárólag hit kérdése, nem tudományos érvelésé, bizonyításé.

És itt vége is a logikának.

Vagy talán még sincs. Ugyanis tanulmány jelent meg még 2012-ben a Keletkutatás című folyóiratban Nagy Kornél, a kiváló armenista tollából ez ügyben.

Szép volt tőle, hogy megírta, mert bizony eddig minden komoly tudós restellte a megszólalást ebben a buta ügyben. Nos, ő fényt gyújtott a meotiszi homályban, eloszlatja a ködöt: világosan bizonyította, hogy az Iszfaháni kódex sosem létezett. Mert lássuk csak, mit tudunk róla? Állítólag a 2016-ban elhunyt Detre Csaba geológus – nem orientalista! – fedezte fel, akinek, lévén örmény származású, megmutatták a féltve őrzött, az V. században, Iszfahánban, örmény szerzetesek által írt kéziratot, melyet felbukkanásáig  a város örmény negyedében, ott is a Szent Kereszt-monostor könyvtárában őriztek. Megmutatták ugyan – de csak ott, csak akkor, csak neki, emberi szem nem láthatja egyfelől, iráni nemzeti kultúrkincs másfelől. Minden romantikus kellék adott tehát a legendához: mesés Kelet, őseredet, örmény szerzetesek, titok, rejtély, valószínűleg világösszeesküvés is. Csak az a baj, hogy ez nem tudomány, hanem egy Indiana Jones-film.

De hogy mondhatjuk ezt, ha még csak nem is láttuk azt a kódexet? Hát, ha valaki a fejetlen vagy az egylábú emberek országáról mesél, annak a cáfolatához sem kell mellékelni egyetlen őslakost sem – világos, hogy ilyesmi nincs, sosem volt, nem is valószínű, hogy lesz. Ha még valamiféle haszna is származik ebből a meséből, egyértelmű, honnét fúj a szél. De kezdjük az elején.

A kódexet írhatták ugyan Iszfahánban de vagy nem az ötödik században, vagy nem örmények. Ugyanis abban a városban 1604-ig nem élt egyetlen örmény sem – pontosan tudjuk, a portugál és olasz hittérítő szerzetesek jelentéseiből, melyeket a vatikáni Sacra Congregatio de Propaganda Fide intézetnek írtak – a Szentszéknek ugyanis komoly célja volt az örmények rekatolizálása. És 1604-ben sem jószántukból kerültek oda.

Nagy Abbász perzsa sah akkoriban általános támadást indított a Török Birodalom ellen, a hadi cselekmények során elfoglalta Nahicseván tartományt is, melyet akkoriban örmények laktak, de tartani már nem tudta. Így hát feladta, de a lakosságot kitelepítette, ugyanis szerette volna fellendíteni országában a nyersselyem kereskedelmét, aminek az örmények kiváló szakértői voltak. Hát így kerültek az örmények Iszfahánba, így lett negyedük – de nem az ötödik században, hanem a tizenhetedikben! A negyedet korábbi lakóhelyük után Új-Dzsulfának nevezték el, építettek benne katedrálist, abban őrizték később Világosító Szent Gergely ereklyéit is, volt monostoruk, templomuk is, nem egy, nem kettő. Csak éppen Szent Kereszt nevű nem volt egy sem. Volt azonban ilyen nevű monostor máshol: a Van-tó egyik szigetén, Ah’amarban (törökül és manapság: Aktamar), de azt is később alapították. A tizedik században.

Sehogy sem stimmel ez, derék jó uraim.

A forráskutatás nagyon ellentmond az állításoknak… Na, most jön az elmélet. Hogy a hun nyelv miként hangzott, arról fogalmunk sincs, mivel a hunok – a többi népvándorlás kori nemzettel egyetemben – nem sok hajuk szálát hullatták el betűvetésben. Ennyi idő elteltével azt mondunk róluk, amit akarunk. De itt ez az állítólagos szószedet, eredetileg természetesen örmény-hun, nem magyar-hun, ám a néhai Detre úr, aki geológus létére kiválóan olvashatta a középkori örmény írást és a nyelvet is jól beszélhette (ez már önmagában akkora csoda, mintha hun nyelven is tudna) volt szíves, lefordítani, prezentálni nekünk, íme:

Lássunk pár elemet belőle:

fej: phe, fé
agy, agyvelő, csontvelő: ajge
kéz: kezi
kézfej: su
szem: szöm, szüm
arc: girze
orr, hegycsúcs: ore
száj: szá(h)
nyelv: til
nyelv mint beszéd: lezu
szív: szerti
szeretet: szertild
szerelem: szirünild
szerelmes: szirüni
szeretetre méltó:szirünesi
szíves: szirünesi
szívtelen: szirünesen
íny: hije
ér(vérér): iri
vér: veri

Hát… ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Tudományos körökben már régi tétel, hogy két nyelv rokonságát nem a szavak, hanem a nyelvtan hasonlósága bizonyítja: hiszen mondjuk a románban is sok a magyar jövevényszó (és viszont), csak nem ritkán erősen módosul a jelentésük, néha az ellenkezőjére – a magyar „hajdú” románul is élő kifejezés, csak a „haiduc” éppenséggel betyárt jelent… Ezek az állítólagos hun szavak bármilyen türk nyelvből származhatnak, vagy bárkinek a hasraütéséből is. Semmi sem bizonyítja a hitelességüket – illetve a kódex bizonyítaná, de azt nem szabad megnézni, mert azon nyomban porrá hullik az emberi tekintettől, vagy elnyeli a föld. Esetleg kővé válik, aki beléolvas, kivéve, ha Fehérlófia hajtincse van a bal füle köré tekerve.

Hit kérdése, nem tudományé.

Az már csak hab a tortán, hogy a szószedet nem tudományos folyóiratban jelent meg először, nem is a sajtóban, de nem ám – hanem, több forrás egybehangzó állítása szerint egy gyermekeknek szóló kifestőkönyvben.

Nem csoda, ha az MTA nem foglalkozott vele eddig, és nem is fog, amíg nem lesz neki kötelező, már, ameddig még egyáltalán létezik: ez valóban hit kérdése, nem érvelésé vagy bizonyításé.

Hinni pedig nem az Akadémián kell, hanem a templomban.

Az iszfaháni Szent Kereszt-monostorban kell.

Pontosan ott.

Angolos választások – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Angolos választások – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma nem kávét kérek, hanem teát. Tejjel, angolosan. Brit ügyekről lesz szó most, illetve arról, milyen hatása lesz annak, hogy az Egyesült Királyság minden jel szerint mégis részt vesz, ha talán utoljára is, az EP-választásokon – bár semmi bizonyosat nem mondhatunk.

Az azonban nem meglepő, csak mulatságos, hogy mindenki másként látja a várható eseményeket.

Persze, Magyarországon látják másként a jósok, és persze, pártállás szerint. A kormány hívei között mintha gonosz optikusok garázdálkodnának, mindegyikük szemüvege torzít és mintha kötelező lenne viselniük ezeket az okulárékat: Oz csak a zöld szemüveget erőltette rá a polgáraira, Orbán már a torzítót is. Ők ugyanis a brit részvételtől elsöprő „szuverenista” győzelmet várnak. Vagy nem, de inkább azért mégis. Mint a Magyar Nemzet írja:

„A szigetországnak jutó 73 mandátumból így elsősorban az euroszkeptikus frakciók, valamint a balközép csoportok profitálhatnak. A Munkáspárt 21 plusz mandátumot hozhat a szocialista frakciónak, az Európai Konzervatív és Reformer (ECR) frakciót erősítő Konzervatív Párt pedig 13, a UKIP 6, míg a Brexit Párt 15 mandátumra esélyes.

Mindez az eleve megosztott EPP helyzetét gyengítené. Számításaink szerint a néppárt mandátumaránya 26 százalék lenne az eredeti elképzelés szerinti – brit kilépéssel számoló – 705 fős EP-ben. Ezzel szemben ha a britek is szavaznak, az EPP csak a mandátumok 24 százalékára esélyes, feltéve, hogy sikerül megőriznie a pártcsaládnak a Fidesz–KDNP és a vele szövetséges szlovén SDS-szel való partneri viszonyt. Ha ez a liberális fordulat miatt mégsem sikerül, az minimum 16 további mandátum elvesztését jelentené, így a jövőbeli néppárti frakció aránya könnyen a szocialisták 21 százalékos mandátumarányához csökkenhet. Ez már komolyan veszélyeztetheti Manfred Weber bizottsági elnöki ambícióit, figyelembe véve, hogy a britek voksaival is számoló kalkuláció szerint a szociáldemokrata, zöld-, liberális és Macron-párti képviselők együttesen 41,5 százalékos mandátumarányra esélyesek.” (Magyar Nemzet)

Hát, urak, érdekes egy tudomány ez a számtan. Ugyanis az euroszkeptikus frakciók erősödése csak akkor mondható ki, ha a frissen alakult Brexit Párt Nigelm Farage vezetésével valóban megszerzi azt a tizenöt helyet, a UKIP is a hatot, és egyikük sem vezeti a népszerűségi listákat. Abszurd az angol humor, hogyne, de azért az volna minden Monty Python-viccek legabszurdabbika, ha jelentős mennyiségű képviselőt küldenének az Európai Parlamentbe azzal a céllal, hogy azok azt a nézetet képviseljék, miszerint nem akarnak az Európai Parlamentben lenni. A Konzervatív (Tory) Párttól várt tizenhárom mandátum pedig optimista becslésnek tűnik annak fényében, hogy a toryk a párt megalapítása, vagyis 1834 óta ilyen népszerűtlenek még nem voltak, mint most.

Aztán a „szuverenista” vagy euroszkeptikus csoportok erősödéshez az is kéne még, hogy legyenek ilyen csoportok. Ezzel szemben egyelőre az valószínűsíthető, hogy a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport (EFDD) megszűnik. Az európai parlamenti törvények szerint legalább 7 országból 25 képviselőre van szükség ahhoz, hogy frakció jöhessen létre, és az EFDD ennek már nem tesz eleget.

Megszűnik? Hát hogyan, miképpen? Már nem népszerű a populizmus?

Megeszi, kérem, a Salvini. Ő már bejelentette a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) nevű képviselőcsoport megalakítását, épp az ügyben jön nemsokára Budapestre, hogy becsalogassa ebbe Orbánt és pártját is: eddig körülbelül tíz párt csatlakozott hozzá. Ha a Fidesz elhagyná értük az EPP-t, akkor ez lehetne a harmadik legerősebb csoport. Emellett az Európai Néppárt első helye is bizonytalanná vagy legalábbis szűkössé válhatna. Igen ám, de Salvini csoportjában nem tömegpártok tolonganak, sőt, az EFDD egyes tagjai sem lépnek be – hiába, ahol csupa tisztek és népvezérek vannak, ritka a közlegény, épp ezért arra sem fogadnék nagy összegben, hogy a köztudottan hiperambíciózus Orbán Viktor beáll majd Salvinihez Nemecseknek, közlegénynek vagy harmadik-negyedik embernek.

Szóval, brit részvétel esetén Salvini sem bizonyos, hogy a negyedik helynél feljebb jut, a harmadik már szép eredmény lenne részükről, hiába, a bronz is szépen csillog, kérem, minden sportember tudja.

De akkor nézzük a valós esélyeket, hagyjuk a nagy, magyar álmokat a kormánysajtóból – kik és mennyire esélyesek igazából?

Az Euronews jóval higgadtabb, realistább elemzése szerint a brit részvétellel a szociáldemokrata képviselőcsoport (S&D) járna legjobban. Ennek az az oka, hogy a brit Munkáspártból szép számmal érkező képviselők hozzájuk fognak csatlakozni. A felmérés szerint az S&D-nek 161 képviselője lenne. Az Európai Néppárt sorait azonban egyetlen brit képviselő sem fogja erősíteni. Ennek ellenére a legerősebb frakció maradna 180 taggal. A Europe Elects legújabb mandátumbecslése szerint a liberálisok (ALDE) végezhetnek a harmadik helyen, 104 EP-képviselőjük lehet (a francia elnök Emmanuel Macron pártjának jövőbeli képviselőit is hozzájuk számítva).

Tehát akkor, hölgyeim és uraim, játsszuk azt, hogy ez most a Turf, tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra, tegyék meg tétjeiket, az oddsok ebben a pillanatban a következők:

  1. helyezés: Európai Néppárt, 180 mandátum
  2. helyezés: Szociáldemokraták, 161 mandátum
  3. helyezés: ALDE (Liberálisok), 104 mandátum

Negyedik helyezettnek feljöhet még a nyeretlen, még csak nem is kétéves Salvini-frakció, de ő is csak akkor, ha a Brexit Párt, a UKIP és a Fidesz–KDNP egyaránt őt támogatja a futamban, ebben az esetben érhetik el a 92 mandátumot.

Salvini támogatottsága azonban, mint említettem, távolról sem egyértelmű, sok tényezőtől függ, és ezek között még a Fidesz–KDNP a legkevésbé lényeges: többet árthat neki a Marine le Pen barátsága: ugyanis Salvininek most döntenie kellett, kiket választ, a francia Nemzeti Tömörülést vagy a lengyel PiS-t, ugyanis a lengyelek nem ülnek le egy asztalhoz Marine le Pennel – ő a franciákat választotta, de így elvesztett egy erős és viszonylag népes lengyel támogató csoportot.

Azonban álljon meg a verekedés, a brit részvétel kapcsán létezik egy újabb faktor is, nevezetesen az, hogy távolról sem annyira biztos, miszerint az Egyesült Királyságnak annyi képviselője lesz, amennyit a papírforma mond. A büszke Skócia ébredezik, dudák szava szól a Felföldön, éled Caledonia – Nicola Sturgeon skót első miniszter még idén törvényjavaslatot állít össze egy népszavazásról, mely Skócia függetlensége ügyében döntene. Mint mondta:

„Még ebben a parlamenti ciklusban választást kell kínálnunk az embereknek a brexit és a független Skócia között.”

London reakciója sem késett: David Lidington, a brit kormány kabinetirodájának vezetője közölte, miszerint a kormány nem akar hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához. Az a véleményük ugyanis, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy a skót függetlenségről tartott előző referendum óta megugrott volna a Skócia elszakadását vagy az újabb népszavazás kiírását pártolók aránya.

Vagy vannak, csak London nem látja, nem hallja őket, mert nem is akarja. Mindenesetre arra a kérdésre, hogy a brit kormány mindezek alapján kizárja-e az újabb skóciai függetlenségi népszavazás törvényes lehetőségének megteremtését, a kabinetiroda vezetője határozott igennel válaszolt, hozzátéve: London nem lát indokot a referendum engedélyezésére.

No, de nem oda Buda: tegnap Nicola Sturgeon a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) kongresszusán kijelentette, Skócia:

„Nem a Brexit, hanem Európa pártján áll. A kormány a jövő hónapban beterjeszti az újabb függetlenségi népszavazás kiírását célzó törvényjavaslatot, és tervei szerint ezt az év vége előtt el is fogadtatja a skót parlamentben.

Sturgeon kijelentette azt is, hogy a Skóciában élő külföldi EU-állampolgárok a skót nemzet tagjai: „közülünk valók, és teljes szívünkből azt szeretnének, ha maradnának” abban az esetben is, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Hozzátette: a skót függetlenségi mozgalom meghatározó eleme a progresszív, befogadó internacionalizmus.” (444)

Hát, ha csak a jövő hónapban történik meg a beterjesztés, és az elfogadása év vége előtt várható, akkor a skót függetlenség látszólag nem fogja befolyásolni az uniós parlamenti választásokat – látszólag, mondom, ugyanis ha ilyen kézzelfogható közelségben látszik az ország kiválása, a jó skótok nem fogják összetörni magukat, hogy megválasszák az Egyesült Királyság képviselőit Skócia képviselői helyett.

Pillanatnyilag ezekkel az esélyekkel számolhatunk – brit részvétel esetén.

Aztán, ha megint elszabadul az őrület Londonban és mégis kiválnak korábban, akkor ez az egész, szépen felépített latolgatósdi kártyavárként omlik össze.

Még mondja valaki, hogy nem izgalmas az uniós politika.

Kár, hogy fogadni nem lehet rá, az lenne csak az igazi.

Tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra, mint az epsomi derbyn.

Tizenegyes a golfpályán – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Tizenegyes a golfpályán – Déli kávé Szele Tamással

Valami egzotikus, aromás kávét hozzon, kisasszony, Arábia összes fűszereivel… legyen mi élénkítsen, mert látszólag száraz, valójában azonban roppant érdekes dolgozattal foglalkozunk ma, melyet Fricz Tamás követett volt el tegnap a Magyar Nemzet hasábjain. Nem kevesebbről szól, mint a törésvonalak uniós választások utáni elhelyezkedéséről az Európai Parlamentben.

Először is ne feledjük azonban, hogy Fricz Tamás megbízható híve pártunknak és kormányunknak, ritkán ír le olyasmit, ami ne felelne meg száztíz százalékban a hivatalos álláspontnak. De hát akárkiből nem is válhat a Civil Összefogás Fórumának prominens tagja, időnként szóvivője – egyszóval, amit ő mond, az tekinthető félhivatalos kormányprogramnak is. De hát mit mond nekünk ez a nem feltétlenül nagyon okos, de annál ügyesebb ember?

Azt mondja tanulmányában, hogy vége a politikai világunknak, új ég van és új föld, nincs már jobb és bal, ami meg fogja nehezíteni a közlekedést is, a magánéletet is úgy általában, de az európai törésvonalak már nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem a globalisták és a szuverenisták között. Új Kor, új idők, világeszmék forradalma zajlik szerinte. Az írás itt olvasható, és érdemes elmélázni azon, miről is szól.

Ugyanis a dolgok nem ennyire egyszerűek.

Az európai történelemben rendszeresen megjelennek mindenféle szempontok, melyeknek alapján megoszlik a kontinens népessége és ölni kezdi egymást, volt ilyen megosztó eszme a vallás, ilyen volt a fajelmélet, ilyen volt a társadalmi rang és vagyon egyenlőtlen eloszlása – ez mind sok áldozatot követelt. A baloldaliság – ha így, általában beszélünk róla – természetesen nem azonos a javak teljesen egyenlő elosztásával mindenki között, inkább eszmerendszer, ami ezer és egy dolgot magában foglal, kezdve a társadalmi mobilitás garantálásától, általános lehetőségtől a felemelkedésre mindenki számára (osztály- és csoportszinten is), egészen a szó legtágabb értelmében vett internacionalizmusig. Akár.

De ezek nagy szavak, lassan túlméretes fogalmak, mindenkinek mást jelentenek: a borsodi zsákfaluban például a munkahely jelentené a felemelkedést, a működő iskola és orvosi rendelő, nekem meg itt a nyóckerben az, ha találnék olyan kiadót pár kötetemre, amelyik fizet is értük pénzt, bár a mai Magyarországon a kettőnek körülbelül ugyanakkora a realitása.

Az mindenképpen tény, hogy ha a baloldaliságot leredukáljuk a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavára – lusták kedvéért, akik nem szeretnek sokat olvasni – nevezetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség alapelveire, az ugyan nem fog valamiféle kommunizmust eredményezni, de még így is sokaknak bántja a szemét. Bántja, mert ha ezeket az eszméket állandóan szem előtt tartjuk, képtelenség annyira zsarnoki és kizsákmányoló társadalmat építeni, amilyen nekik megfelelne (mármint, ha ők vezetnék).

A tizenkilencedik század végén, huszadik elején Európa (és az egész világ) alapvető problémája a javak egyenlőtlen, sőt, nagyon egyenlőtlen eloszlása volt, ezen folyt a közvita, amit azonban megakasztott a korábbi, nevezetesen nemzetállami-nagyhatalmi szempontok alapján kitörő első világháború.

Aztán egyfelől radikalizálódott a javak egyenlőbb elosztására tett kísérlet is, ugyanis a kialakuló Szovjetunióban felfedezték azt a matematikailag helytálló, emberileg elfogadhatatlan tételt, hogy ha senkinek nincs semmije, az is egyfajta egyenlőség,

Európa nyugati felében pedig a meglévő problémákra, továbbra is fennálló feszültségekre új, fasiszta megközelítést kerestek egyes országokban – mintha a nemzeti igazságtalanság kevésbé lenne fájó vagy igazságtalan, nemzeti alapon kevésbé lenne éhes, akinek nincs mit enni.

Ugyebár láttuk az eredményt: ez a kísérlet hatalmas emberáldozat árán bukott meg, a mi szempontunkból itt és most azt kell megjegyeznünk, hogy ha másképpen közelítjük meg ugyanazt a megoldatlan problémát, nem okvetlenül születik megoldás, viszont rengeteg kárt okozunk.

A megoldásokat a béke és a működő nyugat-európai gazdaság hozta el oda, ahova elhozta – és addig lesznek érvényesek, amíg béke van és működik a gazdaság.

Tehát odáig már eljutottunk, hogy a szempontváltás nem oldja meg a társadalmi problémákat, legfeljebb eltereli őket, és sokkal több bajunk lesz belőle.

Ezzel szemben mit mond Fricz? Idézzük:

„Alakul tehát egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül. Salviniék nagyon várják a Fidesz csatlakozását is, ami azért lenne fontos, mert a magyar kormányzó pártszövetség a néppártból lépne át, s ezzel jelentősen megerősítené az újonnan formálódó eurokritikus irányzatot. Európa új törésvonalának az egyik oldalán azok a néppárt és a szocialisták-szociáldemokraták által összefogott pártok állnak, amelyek elkötelezettek a birodalmi Európai Egyesült Államok létrejötte mellett, hívei a bevándorlásnak, a multikulturalizmusnak, egy új Európának, amelyben különböző vallások és kultúrák élnek egymás mellett – különös tekintettel az iszlám vallásra –, s ahol a keresztény értékrend pusztán egy lesz a sok közül.

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.” (Magyar Nemzet)

Fricz úr, ha adhatok egy tanácsot, hagyjuk ezt a fajelméletet, ezzel csak magának árt.

Azonban ez a tiráda azt jelenti: a magyar kormány nem adta fel a bizalmat a sosemlesz populista pártszövetség létrejöttében, ami aztán belülről rágná szét a mostani Európai Uniót, mint egy titkos féreg vagy egy alienbébi, hogy aztán teljes fegyverzetben, Nemzetek Európájaként robbanjon ki a mellkasából.

Ajánlott film: A nyolcadik utas a Halál.

Az a pártszövetség a maga módján alakul ugyan, de távolról sem lesz „nagyon erős” – ezért is akarja Fricz (és a neki diktálók) figyelmen kívül hagyni vagy még meg is semmisíteni a mostani európai párteloszlási rendszert. Hogy is mondjam csak,

ha nem csapatban focizunk, hanem huszonketten, huszonkét labdával, úgy csodás eredmények születhetnek, gólkirályok emelkedhetnek ki a játékosok közül, csak éppen nem foci lesz az.

Ha a frakcióbeosztást figyelmen kívül hagynánk vagy megsemmisítenénk és újraosztanánk a csapatokat, átrendeződhetnének ugyan az esélyek, de azért alapvetően más eredmény nem születne. Fricz Új Európájában – de ismerős a kifejezés – nem az eddigi jobb-bal megoszlás érvényesül az unió parlamentjében, hanem saját szempontjaik alapján a szuverenisták harcolnak a globalisták mételye ellen.

Magyarul: verjük szét az eddigi csapatokat, ugyanis Salvini pártszövetsége nem kecsegtet nagy eredményekkel egyelőre, és hozzunk új szabályokat, a meglévő játékosokat meg osszuk szét az új szempontok alapján. De a legjobb az lenne, ha inkább el is kergetnénk őket. Az új szabályok szerint mondjuk lehetne negyvennégy tagú focicsapat is, lenne olyan csatár, akinek minden rúgása automatikusan gólnak, sőt, több gólnak számít, és így tovább.

Ja, és bomoljon fel az áruló Néppárt.

Hát Fricz úr, az eszme érdekes, csak az vele a gond, hogy ha egy játékban állandóan veszítünk, akkor nem biztos, hogy mindenki más csal vagy rosszak a szabályok.

Az is lehet, hogy mi nem vagyunk a legjobbak ebben az „európai demokrácia” nevű sportban, és nem érdemes a szabályok megváltoztatását követelni olyan értelműekre, hogy mindig mi nyerjünk, akkor is, ha ki sem futunk a pályára – lehet, hogy ennek a mi agyondotált de különben harmatgyenge csapatunknak volna szüksége némi edzésmunkára.

Mert ha megváltoznak a szabályok, akkor ugyan van lehetőség némely győzelmekre, csak a játék nem foci lesz, és kétlem, hogy rajtunk kívül bárki más akar ilyent játszani velünk.

Mondjuk ez a friczi átrendeződés egyelőre csak két helyen megfigyelhető: a magyar kormánypárt nedves álmaiban és a Salvini-szövetség vágyaiban, máshol semmi jelét nem tapasztaljuk. Ez nem tömegigény, sőt, a politikai elit egy elhanyagolható részét kivéve senkinek nem is tetszene.

Uraim, nyugodjanak meg, ötletük érdekes volt – körülbelül, mint egy Stephen King-féle rémregény, bár olyan jól azért nem volt megírva, de a realitása annyi, mint a rémregényeknek.

Lássák be, lássuk be:

a valóban létező társadalmi feszültségeknek, politikai problémáknak nem az a megoldása, ha más, főleg saját szempontok alapján ítéljük meg őket, az pláne nem megoldás, ha ezeket a saját szempontjainkat ráerőszakoljuk mindenki másra.

Mert lehet, hogy másokat nem is érdekelnék.

A golfban nincs tizenegyes a sakktáblán nincs szabadrúgás, akkor sem, ha mi focizva akarjuk megnyerni ezt a két bajnokságot.

Minden játéknak megvannak a maga szabályai.

És csak addig számít sportszerűnek, sőt, érvényesnek a mérkőzés, amíg betartjuk azokat.

Jó estét, jó szurkolást, uraim.

A szélhámosok tolvajai

Szele Tamás
-
0
A szélhámosok tolvajai

Kérem szépen, hol is kezdjem… szóval írtam én három nappal ezelőtt ide, ezekre a hasábokra egy kis szösszenetet, „A kétharmad szélhámosai” címmel, ki is váltott némi közfigyelmet, sőt, a némineműnél talán nagyobbat is. Jogosan: Gulyás Márton választási korrupciót és a kamupártokat leleplező, kiváló, alapos dokumentumfilmjéről szólt, ami méltán tart számot a közérdeklődésre.

Azóta lefolyt némi víz a Dunán és egyéb események is történtek, például már elérhető a teljes film – a második és harmadik rész kevés alapvető újdonságot mond az elsőhöz képest, viszont kiválóan, részletgazdagon bizonyítja, miszerint a Fidesz kétharmada valószínűleg mindhárom alkalommal a kamupártoknak volt köszönhető és a rendkívül hiányos, alkalmatlan választási törvénynek. Csak köszönet jár érte Gulyás Mártonnak, még akkor is, ha én néha szó szerint kínos pontosságúnak érzem a filmet. Sajnos ez egy ilyen műfaj.

Ezért még nem lett volna érdemes megszólalnom. Hanem tegnapelőtt este mélán kotorásztam a Facebookon, mint egy Edgar Allan Poe, „borongtam zsongva, fájón / S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár, / Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant”, de nem a holló volt, hanem a húszforintos esett le, miszerint engem lopnak.

Illetve, minket, hiszen az írásom ellopásával a szerkesztőséget is kár érte.

Elém került ugyanis a nagy, kaotikus hírfolyamban az OLKT nevű oldal (Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága) megosztásában a saját, fentebb említett, „A kétharmad szélhámosai” című anyagom.

Hát, ha csak osztanák, nem volna baj, de – nem csak osztották. Átemelték a teljes szöveget a saját lapfelületükre, csak éppen lehagyták a címből is, a cím alól is a nevemet. Ellenben az szerepel a cím alatt: „Szerző: O.L.K.T.” Az írás alján „Forrás és bővebben:” megjegyzéssel szerepel ugyan egy betűhalmaz, ami a valódi anyagra mutató hivatkozás akarna lenni, csakhogy szakértelem hiányában próbálhatták kitenni, mert nem nyitható. Ha valaki átmásolja a keresőjébe, akkor használható lehet, csak ki fog másolgatni? Senki: náluk tehát kézenfekvő, hogy az én írásomat ők írták.

Mármost azt értem, miért lopnak – azért mert képességeik nem tennék lehetővé, hogy ilyent vagy akár csak hasonlót is írjanak. Képességeik számára egy óvodai ünnepély szövegkönyvének megszerkesztése copy/paste segítségével is komoly kihívást jelentene. Ők látják az olvasottabb írásokat és egyszerűen lenyúlják őket.

Ráadásul nem is először teszik:

írtam én már egy hasonló esetükről korábban, egy másik lapba, akkor Sándor Zsuzsanna írását lopták el a 168 órából és tüntették fel úgy, mintha az egyik munkatársuk írta volna. Az OLKT akkor ugyan utólag az írás alá az elérhető legapróbb betűkkel beapplikálta, miszerint „Az eredeti cikk itt található.” és megadta a linkjét, ez talán annak volt köszönhető, hogy az olvasók jelezték: átlátnak a szitán, a fotós nevét is levették (ugyanis az első verzióban nem az ő képei szerepeltek), egyszóval a jogi formaságoknak – utólag, mondom, utólag – némiképp eleget tettek, de ha fel nem figyel rá néhány ember, aki mindkét változatot látta, hát Sándor Zsuzsannát máig az illető munkatársnak hívják. És nem lehet minden írás mellé őrséget állítani.

Most néhány ismerősöm jelezte náluk, hogy izé, mintha én írtam volna ezt, a kommentszekcióban nem is késett a válasz:

„Ki a f@sz ez a Szele Tamás? Hol volt eddig?”

bizonyos Sz. Vera stílusművészi remekeként. Hát jelentem, én vagyok az a f@sz. És nem kéne velem fölényeskedni. Több, mint harminc éve írok magyarul újságot, ott voltam eddig, naponta két lap közli a jegyzeteimet, elemzéseimet. Inkább tudni kéne pár dolgot a sajtószakmáról, pár íratlan és pár írott törvényt, szabályt.

Például arról, hogy hiába próbáltak sikertelenül linket elhelyezni az oldalukon, a szerző nevének eltüntetése és helyette az írás saját szellemi termékként való beállítása súlyos megsértése a szerzői jogoknak. Plágiumnak hívják. Ez nem jelenti azt, hogy ne idézhetne bárki és bármit engedély nélkül is akár – azonban a magyar sajtójog szerint 1. mindig kötelező feltüntetni az idézet forrását, elérhetőségét (itt erre csak kísérlet történt), 2. Teljes írás még forrásmegjelöléssel sem idézhető, kivéve az MTI híreit. A teljes írás idézése automatikusan szerzői jogsértésnek minősül, még forrásmegjelöléssel is.

Azt nem ajánlanám, hogy továbbra is azt állítsák, miszerint ők a valódi szerzők, és még engem vádoljanak végtelen szemtelenségükben lopással.

A szerkesztőségi kommunikációnk ugyanis elmenti az írások szerkesztőhöz küldésének időpontját, és ez ebben az esetben bizonyító erejű. Sok mindent meg lehet buherálni, csak a G-mail dátumozását nem.

A másodközlés ugyan nem tilos, sőt: de túl a fentebb vázolt feltételeken, még egy valami kell hozzá, amiről tisztességes szerkesztőségek sosem feledkeznek meg. Engedélyt kell kérni rá a szerzőtől és az elsőként közlő lap szerkesztőjétől is. Erről itt szó sem volt. Nem is lehetett volna: ugyanis az OLKT nevű valamit én nem tekintem sajtóterméknek, tehát nem is engedtem volna meg a másodközlést. Voltaképpen ugyanazt művelik, mint az összes többi klikkvadász álhírlap, csak ők – ahogy végignéztem az oldalt – nem maguk hazudozzák tele a lapfelületet, hanem inkább összeollózzák. Hol tőlem, hol – a szombati szám alapján – a HVG-től, MTI-ből (egyedül az nem lopás, hiszen az ingyenes), Népszavából, de pártlapokból, például a Nyugati Fényből is. Meg kell hagynunk: van saját írásuk is, de kevés.

Hogy a többi lap, orgánum, szerző ehhez mit szól, nem tudom és semmi közöm nincs is hozzá, de én nem tűröm az ilyesmit.

És nem, nem az elmaradt honorárium idegesít, hanem az, hogy a saját írásomat egy primitív hangvételű, gyakran uszító lap hasábjain látom viszont, méghozzá saját szellemi termékükként. A lap saját magát radikális ellenzékinek állítja be (sőt: egyedül hiteles ellenzékiként próbálja vezetni a harcot, mint egy Vörös Csepel), ám olyan faék-egyszerűséggel, hogy nehéz nem látni: itt a politikai elkötelezettség pusztán az üzleti célok szolgája, azért ilyen harsányak, hogy minél többen klikkeljenek az innen vagy amonnan származó írásokra, és a mellettük megjelenő reklámokért szép pénz érkezzen a céghez.

Nem, nem kormánypártiság tiltakozni az ellen, ha egy ilyen orgánum lop tőlünk. Hiszen ha hagynánk, előbb-utóbb bárki feltehetné valamelyik ellenzéki párt jelvényét, és kirabolhatna az utcán: ha tiltakozunk, mondhatná, hogy a pénz a pártnak kell, és ha nem adjuk, nem vagyunk hazafiak.

Ez az egész elkerülhető lett volna különben, ha – megírják ők is a témát.

Elvégre nekik pont ugyanannyi idejükbe, munkájukba, fáradtságukba került volna, mint nekem.

Csak nem tették.

Száz szónak is egy a vége: ne lopjatok, urak, a világhálón pillanatok alatt kiderül. Én most nem indítok pert, mert van más dolgom is, bőven: de nem biztos, hogy mindenki ilyen nagyvonalú lesz.

A mindenségit: ha kell egy anyag, írjátok meg!

Hát így történt, hogy először megírtam a kétharmad szélhámosait, most meg megírtam a szélhámosok tolvajait.

Erről ennyit.

(Frissítés: az OLKT időközben eltávolította lapfelületéről a vitatott írást)

Másról beszélünk – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Másról beszélünk – Déli kávé Szele Tamással

Komoly, férfias duplát kérek, kisasszony, szembenézés következik. Szembenézés a dolgokkal, tettekkel, a politikusainkkal – akiket bizony magunk választottunk meg – és az ő cselekedeteikkel. És ma félretesszük a pártszimpátiákat: ma arról beszélünk, miért beszél ma Magyarországon mindig mindenki másról, ha valami marhaságot tett és arról kérdezik.

Mert másról beszél. Mindenki, mindig. Hosszú ideig hittem, kicsit még most is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a kultúránk része, mivel állandósult és gyilkos versenyhelyzetben élünk, amiben a legkisebb tévedésnek is komoly következményei vannak, azért nem vagyunk hajlandóak beismerni, ha valamit eltoltunk, mert ösztönösen tiltakozunk a kudarcnak még a gondolata ellen is. De nem csak ennyiről van szó.

Arról is szó van, hogy a magyar ember, de főleg a magyar politikus gyárilag tévedhetetlennek érzi magát, a pozíciójához szükséges mítosz része a tökéletesség legendája, és képtelen bármiféle tévedést beismerni, úgy érzi, ezzel önmaga ellen kampányolna. Ahogy a mögöttük álló pártok is úgy érzik, hogy ha valaki megírja, miszerint a Fényesorcájú Vezetőjük mondjuk megcsúszott az utcán egy kutyagumin és fenékre esett – ami bárkivel előfordulhat – akkor az illető szerző már azonnal az ellenség ügynökévé lépett elő, levette álarcát és minimum le kell hazaárulózni. Nálunk a ceruzát is malomkővel hegyezik, csak fehérek és feketék vannak,  még szerencse, hogy az amerikaiak feltalálták a színes televíziózást, mert mi fel nem találtuk volna – nekünk elég, ha fekete-fehér a világ.

De térjünk a tárgyra, ne kerülgessük, mint macska a forró kását (ha már az állatos hasonlatoknál tartunk). Arról jut eszembe ez a számtalan, szebbnél szebb, hogy tegnap Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában szaknyelven szólva „elnyilatkozta” magát. Elnyilatkozás az, amikor – többnyire élő adásban, de néha másként is – az interjúalany olyasmit mond, amit aztán hetvenhétszer megbán, csak éppen mivel van róla felvétel, nem tagadhatja le utólag. Habár a legtöbben azt is meg szokták próbálni, meg a felvétel hamisításával is szokták vádolni a sajtót – ez most elmaradt. De hát mit bírt mondani Bangóné?

„ATV: Ha ennyire tiszta és egyértelmű kommunikáció az, hogy ellopják az uniós pénzeket, és a kormány, a jelenlegi kormány lopja el ugye az uniós pénzeket, hogyan lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik?

Bangóné: Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.

ATV: Jó, ennek mi az áthallása?

Bangóné: Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon, és okoztak is az elmúlt időszakban.”

Hát, azért világos, mi hangzott el: a riporter az ellopott uniós támogatások kapcsán kérdezi a politikust arról, hogy ha a lopás tényével mindenki tisztában van, akkor mégis miért növekszik a kormánypárt támogatottsága? (Mondjuk én erre azt válaszoltam volna, hogy nem vagyok olyan nagyon biztos a támogatottság növekedésében, majd akkor hiszem el, ha én számolom a mutatókat és nem a kormánypárt szakemberei, de hála az Égnek nem is vagyok én Bangóné, meg kell mondanom, rosszul válnék be az ő helyén, minden szempontból).

Nos, a megkérdezett erre minden különösebb kontextus nélkül azt válaszolja, hogy Magyarországon sok a patkány. Ami, mint magában álló tény, kétségbevonhatatlan, csak ebben a szövegösszefüggésben nem jelenthet egyebet, mint az, hogy Bangóné szerint azok patkányok, akiknek körében népszerű a kormánypárt. És mivel sok a patkány, a Fidesz is támogatott.

Nyilván nem azok, legfeljebb megtévesztett, megtévedt polgártársaink, meg aztán hogy is mondjam csak, így hirtelen ellenzéki oldalról sem tudnám kiállítani a Kerekasztal ötven gáncs nélküli lovagját, sőt, egy gáncs nélküli lovag előkerítésével is bajban volnék – de hát elvben a politika célja nem is az, hogy legyőzzük vagy megsemmisítsük az ellenfél szavazótáborát, az a háború, ami így működik: a politikában meggyőzni kéne a túloldali szavazókat, semmiképpen sem a betonba döngölni őket. Már csak azért sem, mert ők is az állam polgárai, mi több, emberi lények, az igaz, hogy kissé hiszékenyek, de attól még emberek, nem patkányok.

Nos, nem az első eset a magyar belpolitikában, nem is az utolsó, hogy politikus elnyilatkozza magát. Nyugodtan el tudnánk venni több száz példát, kezdve Kövér akasztós beszédétől Pócs János romaellenes videójáig vagy disznótoráig, ahol Sorosnak nevezte el a sertést (a helyszín és a felvétel időpontja a fotó alapján máig kérdéses, ugyanis én még akkor utánanéztem, és a kérdéses településen aznap méteres hó volt, a fényképen meg ennek nyoma sincs, de felőlem el is takaríthatták, ha valaki nagyon akarja), de visszamennek ezek a spontán és kevésbé spontán gyalázkodások az 1990-es hordó-ügyig, melynek résztvevője voltam (mint a felvétel készítője). No, annak sem lett gazdája a végén. Ahogy a többinek sem:

Pócs sosem kért valójában bocsánatot, szamárságokat zagyvált össze a kazánba dugott cigány ember és az ő régi barátságáról,

arról, hogy csak vicc volt az egész, nem létező törvényekre hivatkozott, böjtben nem nyilatkozott, szóval eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy úgy tessen annak, aki nagyon úgy akarja látni: ő nem tett semmi rosszat. Sőt, mi több: valahogy mintha még jót is tett volna saját maga szerint. Ha sokáig nyüstölik, eljutott volna odáig, hogy köszönet illeti őt ezekért az aljas gesztusokért.

Na jó, mondja erre az ellenzéki olvasó, kormánypárti, ők ilyenek, mást ne is várjunk tőlük. Rendben: de az ellenzéki képviselőtől azért csak várhatok mást, nem? Elvben különbek kéne legyünk.

Várhatok, de nem kaphatok. Lássuk, mit tett Bangóné a történtek után, mikor megindult a közfelháborodás? Először is kiposztolta a Facebookra, miszerint:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

és ezzel elintézettnek is vélte az egészet. Később, az Index kérdésére már sértődötten válaszolt:

„A Fidesz szavazóit én nem bántom, de ha Magyarországon az rendben van, hogy Budapestet elárasztják a patkányok, ha Magyarországon rendben van az, hogy kiforgathatják, a kormánymédia kiforgathatja minden ellenzéki politikusnak így a mondatát, úgy a mondatát, ha Magyarországon rendben van az, hogy az egészségügyet ilyen szinten rombolták le (…) vagy hogy teszik tönkre a gyerekeink jövőjét, akkor hadd legyen véleményem erről a kialakult helyzetről.”

Hölgyem, persze hogy legyen véleménye, azért választották meg. Azonban amint az ATV a korrupciós ügyekről és a népszerűségi listáról kérdezte, úgy most

az Index a patkányozásról kérdezte. Nem a kormánymédiáról, nem az egészségügyről, nem a gyermekeink jövőjéről: a patkányozásról.

Arra nem tetszett válaszolni, illetve a válasz valami olyasmit jelent, hogy ha a túloldal égrekiáltó bűnöket követhet el, akkor az innensőn is elfér egy kis patkányozás – ha ők lehetnek becstelenek, akkor nekünk is szabad.

Izé. Nem szabad. Nem fér bele. Nemtelen eszközzel nemes célt nem lehet elérni. De a Bangóné-féle mentalitást látszik erősíteni az MSZP hivatalos nyilatkozata is, amelyet szintén az Indexnek adott:

„A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy kampány kellős közepén valójában nem egy félreérthető mondat miatt támadják az összefogásunkat. (…) Bangóné Borbély Ildikó egy Facebook-posztban világossá tette az álláspontját, és mindenkitől bocsánatot kért, akit akaratlanul is megbántott. (…) Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy, stb. (…) Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a jogerősen elítélt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János.” (Index)

Hm. Ebből csak annyi következik, hogy 1. Bangóné nem fog ezért Signum Laudist kapni, de a sajtó ne támadjon „félreérthető” mondatokat (talán akkor nem kéne kimondani őket) ilyenkor, dologidőben, aratás, jaj, bocsánat, kampány idején. 2. Ha mégis szóba kerül a mondat, ahelyett hogy összehajtogatnánk, ráülnénk egyelőre, majd egy alkalmas időpontban a szőnyeg alá suvasztanánk, amúgy magyarosan, akkor a sajtó részéről ezt „furcsának találják”, mert miért nem a kormánypárti gazemberkekel foglalkozunk. Hát kérem, foglalkozunk azokkal is, jó kedvvel, bőséggel. Kapnak azok tőlünk rendesen – de akkor úgy tetszenek gondolni, hogy a bal szemünk legyen vak, a bal fülünk süket, arrafelé ne is lássunk-halljunk, csak a másik irányba?

Igen, úgy tetszenek gondolni.

Mi meg nem.

A független sajtónak ugyanis nem a pártpropaganda a feladata. A pártsajtónak igen, a függetlennek nem. Az már most körvonalazódik, hogy Bangóné elszólásáról természetesen a sajtó tehet majd, mert foglalkozott az esettel – amint Pócs videójáról is természetesen a sajtó tehet, ugyanezért.

Azok, akik elszólták magukat, akik elkészítették a vérlázító felvételt (megjegyzem: a Pócs-párhuzamot sem én vettem elő, hanem az MSZP), no, azok mind ártatlanok, a gonosz sajtó áldozatai. Mely sajtó nem tudna róluk rosszat írni, ha ők nem cselekednének rosszakat. De ők politikusok, ők tökéletesek, így tévedni sem képesek: a sajtó a rossz, meg a választók, meg mindenki más.

Ez azért az óvodai kiscsoport szintje. Senki sem bűnös, az ablak kitörte saját magát, az a labda magától repült ki rajta, Pistike ártatlan, inkább piros pontot kéne kapjon.

Mindenki szeplőtelen, mindenki másról beszél, csak a gonosz sajtó, az feszegeti a kínos kérdéseket.

Kérem tisztelettel, mi történik a magyar politikában?

Az egyik politikus azt képzeli a másik szavazóiról, miszerint azok patkányok.

Ezzel szemben a másik ugyanezt képzeli az egyik szavazóiról.

Én meg egy nagy, kövér, rojtos fülű, kóbor kandúrnak képzelem magamat. Az a nevem, hogy „Szavazópolgár”.

És csak olyan politikusra fogok szavazni, aki ismeri, sőt, használja a „kérem”, „köszönöm”, „bocsánat” és főleg a „tévedtem” szavakat.

Nem mi vagyunk értük, nem az az életünk célja, hogy rájuk szavazzunk.

Ők vannak értük, a szolgálatunkra, képviseletünkre választjuk őket.

Kérném szem előtt tartani.

Kurucok a napfényben – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Kurucok a napfényben – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, duplát, tejszínnel, cukorral, ma érdekes esetről számolok be, nem mentesen némi kárörömtől sem. Mondjuk most még nincs minek kárörvendeni, de lesz, kérem, lesz, legalábbis remélem. Arról van szó, hogy a Kurucinfó, mely eddig rejtőzködött, hogy a Bakony erdejében bujdostak vagy katakombákban, mindenki döntse el magának, kilépett a nyilvánosság elé, és három szerzője vállalta a nevét.

Ráadásul egy úgynevezett sajtóklub keretében, melyet a Mi Hazánk rendezett, tulajdon székházában, Novák Előd vezetésével. Novák ugyan azt most sem vállalta, hogy ő lenne az orgánum (képtelen vagyok lapnak nevezni) főszerkesztője, de hát épp elég annyi is, hogy a munkatársak bemutatkoztak. Mondjuk ennek a rendezvénynek a megszervezésével bemutatkozott a Mi Hazánk is, vállalván a magyar szélsőjobb sötétebbik oldalához kötődését, de ez már legyen a Mi Hazánk baja.

Akkor lássuk, kik azok a titokzatos munkatársak, akiket körülleng a betyár- és partizánromantika, akik 2006-tól kollégák nevét, címét, telefonszámát hozták nyilvánosságra zaklatás és/vagy remélhetőleg lincselés céljából (arról már nem ők tehetnek, hogy lincselés nem volt, csak zaklatás, de az bőven). Kik ezek a legendák övezte láthatatlanok, akik nélkül a magyar belpolitika és közbeszéd még mindig európainak tűnne – ők kezdték meg ugyanis mindkettőnek a bányabéka alfertálya alá süllyesztését, és ebben számos komoly sikert könyvelhettek el?

Név szerint Hering József, a Pesti Hírlap, a Chrudinák-féle Panoráma és a Magyar Fórum volt újságírója, jelenleg a Kurucinfó főmunkatársa, Esze Tamás ex-MIÉP-es politikus, és Lantos János, a lap „fiatal” publicistája.

Na, az ő bőrükben nem lennék ezentúl, jó hosszú ideig, ugyanis ezzel a coming outtal nagyobb hibát követtek el, mintha rágyújtottak volna egy lőszerraktárban. De ezzel foglalkozzunk később – egyelőre az már szemet szúrt, hogy Lantos régi ismerős, éspedig a Pax Hungarica nevű, már megszűnt hungarista szervezetből.

Azok, kérem, a kortárs hungaristák voltak. Szálasi Ferenc ideológiáját vallották magukénak, 2008. január 26-án alakultak és tavaly nyárig léteztek – bár tény, hogy soha, sehol, semmilyen szerv nem jegyezte be őket. A magyar szélsőjobboldalon belül ideológiai vezető szerepre törtek, bár mondjuk pont ideológiára nem volt túl nagy igény arrafelé, de azért majd’ tíz éven keresztül terjesztették a nyilas eszméket. Mármost elég ismert volt Lantos ezek miatt, annyira, hogy a jó múltkorában az ATV egyik műsorában a Mi Hazánk elnökét szembesítették is a ténnyel: ilyen ember az egyik ifjúsági vezetőjük. Toroczkai azzal vágta ki magát, hogy nem ismerte Lantos korábbi nézeteit (nem a csodát…) és azóta az illető tényleg nem elnökségi tanácsos már – de az adásban bemutatták egy fényképét, amin a Pax Hungarica formaruhájában szónokolt. Ez a formaruha – minő meglepetés – roppantul hasonlít a nyilaskeresztes párt egyenruhájához.

Különben a Pax Hungarica volt az a magyar szélsőjobboldali szervezet, ami a legérdekesebb indokkal szűnt meg: az érdeklődés hiánya miatt! Mint vezetőjük, Domokos Endre János nyilatkozta annak idején: elfogyott a tagság.
„A tagok egy része radikálisabb mozgalomra készült, mint amit valójában kaptak, míg mások abban reménykedtek, hogy a hungarista mozgalom fogja felváltani a sokak szerint néppártosodás útjára lévő Jobbikot, de mindhiába.”

Hát, akkor ezek szerint Lantos a Mi Hazánk elnökségi tanácsából majd ifjúsági szervezetétől a sajtóvonalra került: nem mondom, publicistának tényleg fiatal, de hungaristának már bizony meglett veterán.

Eszéről és Heringről sokat nem lehet mondani, ha csak annyit nem, hogy Hering mester megtette azt a szívességet, miszerint a teljes sajtóklubot végigzsidózta, így más kisebbségek gyűlöletére már nem maradt idő (bár igény és kapacitás lett volna), Esze pedig arra a kérdésre, hogy náci-e, azt válaszolta: Magyarországon nincsenek nácik. Sőt, soha nem is voltak. Hozzátette, őt nem érdekli a holokauszt, ő egy meghurcolt, bebörtönzött magyar katonatiszt fia, őt a saját sérelmei érdeklik. Sőt eredetileg nem is akart politikával foglalkozni, a pénz érdekelte. A rendszerváltás után egy német – magyar vállalkozást indított, ami ipari kazánokat forgalmazott volna, csak hát… de itt Novák Előd a szavába vágott egy ízetlen antiszemita viccel, amit engedelmükkel nem reprodukálnék.

Na ja, persze, hogy nincsenek, hogy is lennének, bár ez esetben nem értem, kik voltak ennek a sajtóklubnak a résztvevői és kikből állt a közönség? Kiscserkészekből, és kivezényelték az Üdvhadsereg egyik alakulatát is, rezesbandával?

Hát jó: akkor megvannak név szerint a delikvensek, rendben. Nem változtak, a világ változott körülöttük. Hogy úgy mondjam, ők voltak a mélyfúrás, ők jutottak le először a sosem látott mélységekbe, de aztán jöttek az utódaik is, és

míg pár éve még meg lehetett mondani egy idézet hangvételéről, hogy az csak a káinfóról származhat, ma már nehezebben eldönthető, hogy náluk jelent meg vagy a 888-ban, Origón, Mindenszón, Vadhajtásokon – nagy a konkurencia, kérem, utolérték őket sokan.

És ez nagy baj. Ne hivatkozzon senki a sajtószabadságra, az ugyanis a sajtóra vonatkozik, az előbb említett termékek pedig nem azok: és ne tessenek sem a szólás- sem a lelkiismereti szabadságra sem apellálni. Azért ne, mert egyfelől ennek a háromnak semmi köze egymáshoz másfelől semmi közük a szélsőjobboldali propagandához. Az már harmadik szempont, hogy az említett három szabadságjog egyike sem biztosít az egyén számára mentességet a következmények alól: gondoljunk bele, ha így volna, bármit szabad volna hazudni, rágalmazni bárkiről. A sajtó és a szólás szabadsága épp arról szól, hogy az ember felelős a kimondott vagy leírt szóért – bármit ki lehet mondani, le lehet írni, de onnantól kezdve tessék vállalni a következményeket is érte. Ha kell, tessék bizonyítani az állításokat. A szélsőjobboldali propaganda a bizonyítást végtelen ciklusba tett ismétléssel próbálja pótolni, indulatokkal, fenyegetésekkel, érzelmi ráhatással – nem érvekkel. Vagy hazudik egy orbitálisat, az ember vért izzad, hogy bebizonyítsa, az állítás nem igaz, a végén sikerül, erre röhögnek egyet és hazudnak egy még nagyobbat másról. Lehetne ezt szabályozni persze – csak nem Magyarországon, ahol a sajtó minden szabályozása azonnal csodafegyverré változik a mindenkori kormány kezében.

No, de ha már így kibújtak a fényre ezek a szép magyar vitézek, aranyos leventék, lesz ennek valami következménye?

Remélem, hogy lesz. Nagyon remélem.

Az ugyanis a helyzet, hogy a káinfó ellen – az uszításai miatt – számos, vagy inkább számtalan feljelentés született, de minden vizsgálat és eljárás leállt azon a ponton, amikor kiderült, hogy hivatalosan a szerkesztőség egyetlen tagjának sem ismert a neve. Amerikai szerveren van, amit még a magyar kormány is csak átmenetileg tudott leállítani évekkel ezelőtt – a honi kezdeményezések pedig rendre elcsúsztak, zátonyra futottak azon, hogy a cégtől senki sem volt azonosítható.

Hát most már azonosíthatóak.

Ilyenformán a három szerző egyike se csodálkozzon, ha szükség és igény esetén a megfelelő szervek előveszik a naftalinból a sok-sok feljelentés, félbemaradt vizsgálat, nyomozás valamelyikét, és szépen beidézik őket – tanúnak. Ugyanis sajtóper esetében elsőként mindig a cég ellen indul eljárás, és azt a felelős szerkesztő, a főszerkesztő vagy a tulajdonos, egyesületi tulajdon esetében pedig az elnök képviseli. Tehát azt az egyet fogják tőlük megkérdezni, de azt nagyon sokszor és nyomatékosan, miszerint ki az eljárás alá vonható felelős személy?

Tizenhárom éve tudja egész Pest, hogy ez a személy Novák Előd, csak éppen ugyanennyi ideje nem tudjuk bebizonyítani.

Márpedig a régi ügyek elő fognak kerülni, ha nem veszik elő őket az illetékes hatóságok, szervek, előveszik a sértettek maguk, hiszen nem kaptak jogorvoslatot a sérelmükre máig, és most erre mutatkozik egy lehetőség.

Aztán van nekik még egy gyenge pontjuk, egy Achilles-sarkuk. Az adózás.

Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban, miszerint a káinfó elkezdte óriásplakátokon hirdetni saját magát. Erre figyelmes lett az Index, elkezdtek kérdezősködni az ügyben, kiderült, hogy a Hungaroplakát nevű cég helyezte el a hirdetéseket, rendes, írásos szerződés alapján. Melynek részleteit – tehát például a megrendelő személyét – nem adták ki, üzleti és egyéb titoktartásra hivatkozva. Az már más kérdés, hogy az Indexben az üggyel foglalkozó Dezső kolléga telefonszámát viszont kiadták a káinfónak, amely közzé is tette azt szokása szerint, és pár hétig folyamatosan fenyegették a szerzőt távbeszélőn – sajnos ehhez a mi szakmánkhoz nem csak érzékenység kell, de idegrendszer is, szerencsére Dezső Andrásnak egyikkel sincs problémája.

Azonban akkor itt pénz cserélt gazdát, jövedelem keletkezett, ami adóköteles – ezen a szálon már meg lehetett volna találni a káinfó tulajdonosi körét, csak valahogy mintha senki sem akarta volna. Továbblépve: az oldal most is tele van hirdetésekkel, melyekért bizonyára fizetnek a megrendelők. De ők is csak akkor mondják el, kinek fizettek, ha akarják: ellenben a hirdetés bevétele bizony adóköteles.

Az már a NAV hatásköre – innentől két lehetőség van. Vagy adóztak eddig ezek után a bevételek után, és így a NAV pontosan tudja, kiket nem képesek a nyomozó hatóságok megtalálni, vagy nem adóztak, és akkor egy tizenhárom évig tartó, folytatólagos adócsalás ügyében kell eljárást indítaniuk, melyhez most már vannak tanúk.

De hogy a nyilvánosság elé lépésnek kell legyenek jogkövetkezményei, az bizonyos.

Ha meg nem lesznek, annak ellenére, hogy most már ismert a munkatársak neve, az is sokat fog mondani.

Igen, a káinfó a magyar sajtó legbüdösebb pöcegödre volt – az, hogy manapság csökkent a forgalma és befolyása, nem azt jelenti, hogy kicsit is szelídültek volna.

Azt jelenti, hogy az ország züllött hozzájuk.

Hát, meglátjuk, mi történik az ügyben.

Csak attól tartok: semmi sem fog.

De az is jelent majd valamit.

A kétharmad szélhámosai – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A kétharmad szélhámosai – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami bivalyerős kávét hozzon – és konyakot is. Röviden: Gulyás Mártonnak és a Partizán csatorna csapatának köszönhetően a magyar belpolitika túlzás nélkül legnagyobb botrányáról számolhatok be, ami végre magyarázatot ad arra, honnét került elő a kétharmad, hogyan jött létre és kinek köszönhetjük. Nem kiknek: kinek. Van egyszemélyi felelőse.

És nem Orbán Viktor az. A botrány egyelőre még csak alakul, ugyanis a Rablópártok című videónak egyelőre az első része került nyilvánosságra a háromból (lapunk más részén megtekinthető), de már ennyi is bőven elég ahhoz, hogy felforgassa a magyar közéletet. Sokkal nagyobb, jelentősebb ez az ügy annál, amekkorának látszik: a rendszerszintű, alapvető hibákba, csalásokba nyertünk betekintést. És abba, hogy kik használták ki őket, mennyi hasznuk lett belőle.

Azt előrebocsátom, hogy ugyan nekem magamnak volt már vitám Gulyás Mártonnal, egyszóval nem mondanám, hogy hibátlan, tökéletes ember volna, de ezzel a videóval – úgy látom – többet használt a magyar közéletnek, mintha egy alacsonyan repülő szállítógépből megszórta volna pénzzel az országot. Eddig ugyanis a legtöbben – a lakosság 99%-a – halálosan biztosak voltak abban, hogy a kétharmadot valaki mások szavazták meg helyette, és minden társadalmi réteg egy másikat hibáztatott. Nem sorolom fel, de ez a gyűlölködés közöttünk talán száz évig is sajgó, emlékezetes sebeket ejtett.

Akadtunk páran, főleg újságírók, akik átláttuk, írtuk is, hogy rétegek, csoportok nem hibáztathatóak, maga a törvény és a választási matematika rossz, ezt a közönség elolvasta, öt percig talán emlékezett is rá, aztán folytatta a gyűlölködést, ahol abbahagyta – főleg, mivel pártszinten is az tűnt hasznosnak, hogy a vesztes ellenzéki pártok ne a saját politikájukat vagy vezetőiket hibáztassák, hanem egy célcsoportot „a túloldalról”, mármint, akiket ők kineveztek túloldalinak. És miután a gyűlölködés elindult, jöhettünk mi akármilyen pontos, hiteles adatokkal, számokkal, a közvélekedés úgyis tudni vélte hogy „azok a mocskos, büdös ezek vagy azok” felelnek mindenért. Mi nem, mi soha.

No, ennek vet véget ez a dokumentumfilm, ha minden igaz.

Döntően a kamupártok hozták el nekünk háromszor is a kétharmadot

Ugyanis kiderül belőle, hogy az egészet részint a választási matematika kifinomult alkalmazásának, részint a választókerületek átrajzolásának (angolul: gerrymandering) köszönhettük – jó, ezt eddig is mondtuk, csak senkit sem érdekelt – azonban döntően a kamupártok hozták el nekünk háromszor is a kétharmadot.

Nem ez vagy az a társadalmi, nemzeti, felekezeti, területi, akármilyen közösség, hanem a kamupártok.

Akkor kezdjük a történetet

Kössék be magukat a székeikbe, mert nagyon fog rázni, jobban, mint a hullámvasút.

Egyszer volt, kár, hogy volt, még az 1994-es választásokon egy érdekes kis párt, az volt a neve, hogy Magyarországi Zöld Párt. Ne tévesszük őket össze a valódi környezetvédőkkel, olyanok voltak ők, mint a kivi: belül lehet, hogy zöldek, de kívül bizony barnák, nagyon barnák. Így lehet, hogy nem tetszenek rájuk emlékezni, de úgy, hogy az volt a választási jelszavuk, miszerint „Magyar nőbe magyar magot!” vagy „Rendezd le az asszonyt, és menj el szavazni!” már ismerősebb lehet. Jelképül a birodalmi sast választották, egyik célkitűzésük „a zsidókérdés megoldása” volt Magyarországon – annyira voltak ezek környezetvédők, amennyire a Hermann Göring. Sokat is ártottak a valódi környezetvédőknek, főleg, miután az 1994-es választásokon hatalmasat buktak, ám csatlakozott hozzájuk Tomcat mester is, bár akkor már Magyar Szociális Zöld Pártnak nevezték magukat.

No, ennek a díszes rohamcsapatnak volt az elnöke és listavezetője a választásokon Stekler Ottó. A szóvivőjük pedig a később elhíresült Seres Mária volt – sőt a választási listájuk ötödik helyén is szerepelt. Ők később – vagy tán már akkor – egy pár lettek, és próbálkoztak mindenféle úton-módon a Parlamentbe jutással, befolyás szerzésével, egyszóval mindazzal a sok kis aljassággal, amit magyar belpolitikának nevezünk. Nem sok sikerrel – legalábbis 2009-ig. Itt nincs megfelelő terjedelem arra, hogy ismertessem az összes kacskaringós utat, amit addig bejártak, legyen elég annyi, hogy nem sok babér termett nekik, bogáncs is alig, az is inkább a szélsőjobboldalon – de épp az volt a szerencséjük, hogy nem volt országosan ismert a nevük, az hozta meg a 2009-es sikert.

Akkor ugyanis Seres Mária népszavazási kezdeményezést indított az országgyűlési képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetéséről. Az aláírásgyűjtés példátlan sikerrel zárult, civilként máig megdönthetetlen számú, 605 885 aláírást gyűjtöttek össze. A film szerint ezeknek az összegyűjtött aláírásoknak fontos szerepe lehetett a házaspár további politikai működésében. Ugyanis, ahhoz, hogy valaki elindulhasson egy választáson, leginkább adatokra, címekre, aláírásokra van szüksége.

A kamupártok üzemeltetését iparággá fejlesztették

Ez hát az az alaptőke, ez a Nibelungok ősi kincse, amiből a kamupártok élnek – máig. Aki akkor aláírta ezt a kezdeményezést, biztos lehet benne, hogy minden későbbi álpárt ajánlói között ott szerepel a neve – ha él, ha nem, ugyanis ennyi év alatt azért történhetett az aláírókkal egy és más. De az adatbázis most is Seres Mária és Stekler Ottó kezében van (habár jog és törvény szerint meg kellett volna semmisíteniük), ma is használják, sőt, a kamupártok alapítását, üzemeltetését iparággá fejlesztették.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a 2013-ban elfogadott, most is hatályos LXXXVII. törvény lehetővé teszi. A központi költségvetés ennek értelmében támogatja a választási kampányt, komoly pénzekkel, az igaz, el kell velük számolni, de ez Hunniában, a „lepapírozás” hazájában nem lehet probléma. Egy régebbi írásomban elemeztem is, hogy a mindenféle kamupártok átlagosan százötven milliós tartozásokkal szoktak felszívódni – lássuk csak a táblázatot!

MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SZEGÉNY EMBEREK MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
TENNI AKARÁS MOZGALOM – 154 114 962 forint tartozás
KELL AZ ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
IRÁNYTŰ PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
NET PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
REND ÉS ELSZÁMOLTATÁS PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
MAGYARORSZÁGON ÉLŐ DOLGOZÓ ÉS TANULÓ EMBEREK PÁRTJA – 154 114 962 forint tartozás
CSALÁDOK PÁRTJA – 154 107 418 forint tartozás
KÖZÖS NEVEZŐ 2018 – 154 152 684 forint tartozás
ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 308 214 836 forint tartozás

Az Összefogás Párttal még külön fogunk foglalkozni, mert megérdemli, de most térjünk vissza a törvényhez. Mi kell a támogatás felvételéhez? Első sorban az, hogy minél több képviselőjelöltet indítson a párt.

Ahhoz meg mi kell?

Ajánló kell.

Senki sem értette, honnét van elég ajánlója ezeknek a kis, lehetetlen nevű pártocskáknak

Csak most derült ki: Seres Máriáék hatszázezres adatbázisából. És ez magyarázza azt is, hogy a hamvába hót népszavazás után előbb Civil Mozgalom, majd Seres Mária Szövetségesei néven párttá szerveződő gittegylet mitől lett egy pillanat erejéig döntő tényező a magyar belpolitikában. Seres Mária időközben egy kis mátrai falu polgármesterévé avanzsált, párja, Stekler úr alpolgármesterként szolgálta a közösséget, míg ott is ki nem kopott a becsület. A mozgalmait egy időben divat volt ájultan csodálni a kommerszebb ellenzéki sajtóorgánumokban, ahol nem néztek utána sem Seres Mária, sem például az esztergomi „független” polgármester Tétényi Éva erősen jobbszélre húzó előéletének.

A 2014-es választásokon már fellebbenhetett volna a fátyol, ugyanis akkor bizony Seres Mária Szövetségeseinek köszönhette a Fidesz a kétharmadot. Ugye, egy képviselői helyen múlott. Legyenek erősek:

„2014-ben Kunhalmi Ágnes a budapesti 15-ös választókörzetben 20592 szavazatot kapott. Ezzel szemben fideszes ellenfele 20648-at. A különbség csupán 56 szavazat volt. Ugyanitt egy bizonyos Mészáros Norbert, az SMS nevű párt jelöltje 316 voksot vitt el. Mészáros Norbert is megszólal a filmben és az interjú során szembesül azzal, hogy talán pont rajta, az ő indulásán múlt 2014-ben a Fidesz kétharmada.” (444)

Nem talán, teszem hozzá én. Hanem biztosan.

És 2014-hez köthető az Összefogás Párt kapcsolata is a Seres-Stekler Művekkel, hiszen náluk volt az aranykulcs a támogatás felvételéhez – az adatbázis! 2014-től már a Szepesi, másként Szepessy Zsolt vezette Összefogás Párt (és nem a pártok összefogása!) csatornázta be, használta fel a terülj-terülj listácskát.

Csakhogy az Összefogás Párt sem egy párt volt, hanem több

Mint írtam is korábban: az úgy volt, hogy indult a 2018-as választásokon a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. Ami egy ferencvárosi kerékpárgumi-üzletbe volt bejegyezve, mert hova máshova jegyezzenek be egy kormányzásra hivatott pártot? Ők a Családok Pártjával működtek együtt, mondhatni koalícióban, mely viszont egy kisboltban funkcionált az iratok szerint, majd a szép közreműködésbe belépett harmadiknak az Összefogás Párt is, így aztán együtt több, mint hatszáz milliót markolhattak fel – a botrány akkor tört ki, mikor kiderült, hogy nem pártcsaládról, hanem teljesen valódi családról van szó, a család különböző tagjai nevén futottak a különböző mozgalmak.

Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet – és hatszáz milla a zsebben.

És ezeket mind-mind a valamikori népszavazási kezdeményezést aláírók adatainak felhasználásával, az ő adataikkal való visszaéléssel sikerült eljuttatni abba a fázisba, hogy felvehessék a támogatást.

Pillanatnyilag itt tart a videó, de ez még csak az első része, hátra van még kettő: azonban már ennyi is elég ahhoz, hogy alapjaiban rengesse meg a választási rendszert. Azt a választási rendszert, ahol ezek szerint nem vetik egybe egyik párt ajánlóinak listáját a másikéval, ahol nem tűnik fel, hogy halottak térnek vissza a síron túlról ajánlani, aláírni, ahol az amúgy is kényes egyensúly egy kamupárt miatt borult fel – és ahol mindenki mást hibáztat máig a politikai helyzetért, holott csak annyi történt, hogy ügyes szélhámosok egy egyszerű trükkel mindenkiből hülyét csináltak.

Kíváncsian várom a folytatásokat, de azért tartok egy dologtól.

Egy nagyon magyar dologtól.

Tegyük fel, mindenki megismeri majd az igazságot, a valós tényeket ebből a filmből, hisz az eléje tárt bizonyítékoknak, elfogadja őket és tiszta fejjel átlátja a helyzetet.

És utána jó magyar szokás szerint nem történik majd semmi.

Folytatódik az egymásra mutogatás, a sárdobálás, a gyűlölködés.

Mert azt szoktuk meg, az vált a viselkedésünk részévé.

Erre is van egy esély.

Remélem, arra több, hogy végre a fejünkhöz kapunk és rájövünk: minket becsaptak.

Mert becsaptak.

Ezek csalók, sikkasztók és szélhámosok, akik sok pénzt kerestek a rossz törvényeken.

Nekik köszönhető a helyzet.

Vegyük tudomásul – és várjuk ki, mi minden derül ki még.

A Tinder mesterei – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A Tinder mesterei – Déli kávé Szele Tamással

Kapucínert, kisasszony, kapucínert fahéjjal, mint a boldog békeidőkben… olyasmiről fogunk ugyanis beszélgetni most, ami egy normális társadalomban lenne vezető hír, meghatározó esemény, nem a miénkben. Képzeljünk azt tehát, hogy réges-régen élünk, valamikor, ha nem is a Monarchia idejében, de 2010 előtt és gondoljuk át az EP-listavezetők tegnapi vitáját.

Már amennyiben vita volt. Mert nézetek ütközésének nyomát sem látom, egyetértett nagyjából mindenki mindenkivel de elsősorban mindenki saját magával, és az oly megnyugtató.

Ad egy tartást, mármint a listavezető jelölteknek, ad egyfajta önbizalmat, hogy legalább saját magukkal békességben vannak és vetélytársaik egy részével szintén. Azért csak egy részükkel, mert az induló tizenegy pártból csak öt vett részt a rendezvényen, a maradék hatról tehát nem sokat mondhatunk – igaz, hatból három csak tegnap adta le az aláírásokat, őket idő sem volt meghívni, meg talán kedv sem a rendezők részéről, hiszen például a Kétfarkúakról már napok óta tudhattuk, miszerint megvan nekik a nem húsz-, de majdnem harmincezer aláírás, azonban hogy nézett volna az ki, ha a komoly és fel- valamint elkent nemzetmentő politikusok között megjelennek és valaki elkezd kotkodácsolni?

A kotkodácsolás, kérem, az ilyen rendezvényeken igenis a komoly politikai tényezők dolga.

A Fidesz sem vett részt a vitában

Aztán nem vett részt a Fidesz listavezetője, Trócsányi mester sem, bizonyára más, fontos dolga akadt, az élet oly bonyolult, én őszintén szólva a legfájóbban a Thürmer-féle Munkáspártot és az Egységes Magyar Nemzeti Néppártot hiányoltam.

Thürmerék távolmaradását még érteni vélem, elvégre jogosan tarthattak attól, hogy ha megszólalnak nyilvánosan, a maradék szavazóikat is elvesztik, az EMNP viszont egy rejtély előttem, egy mesebeli lény, amihez foghatót még sosem láttam: griffmadár, egyszarvú, manticore, legendák szülötte – szerintem mindenki örült volna, ha a listavezetőjük kifejti nézeteit az Életről, a Mindenségről meg Mindenről, már azon kívül, hogy negyvenkettő, ugyanis a programjukon nem lehet eligazodni. Ilyen kitételek vannak benne, miszerint:

„Nem vagyunk sem baloldaliak, sem jobboldaliak. Ideológiai beállítottságunk: magyar. Vezérelvünk: a Magyar Népért való tenni akarás.”

Hátizé. Ezt majdnem minden valamelyest is mérsékelt magyar politikacsináló elmondhatná magáról ennek semmi különös értelme nincs. Én még olyan honi pártot nem láttam (illetve, csak egyet, de az nemzetiségi párt volt), amelyik leszögezte volna, hogy vezérelve az, miszerint nem magyar. De olyant is írnak, hogy:

„Az EMNP az országban kialakult kedvezőtlen állapotot fokozatosan és mielőbb fel akarja számolni. Célunkat a nemzet törekvő tagjainak értelmes összefogásával kívánjuk elérni. Ehhez várjuk minden hazájához hű honfitársunk támogatását, csatlakozását.”

Forradalmian új eszmék: ezzel szemben a többi párt szándékosan fokozni akarja az országban kialakult kedvezőtlen állapotot és ezt írásba is adja? Céljait pedig nem a nemzet tagjai segítségével éri el, hanem térképpel és iránytűvel? Még jó, hogy nem tették hozzá az öreg politikai jolly jokert, ami a világ kezdete óta minden párt programjába belefér: „Le az alávalókkal!”

Orbán nem téma?

Na, mindegy, róluk lemaradt a nagyérdemű. De lemaradt egy izmos orbánozásról is, mert a vita elején a moderátor, Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője leszögezte: az esemény nem Orbán Viktorról fog szólni, ezért szeretné, ha a résztvevők minél kevesebbet ejtenék ki a miniszterelnök nevét. A törekvés dicséretes – engem is zavar, hogy sporttól pacalpörköltig már mindent Orbánhoz mérnek politikás polgártársaink, és pártállásuk, valamint Orbán véleményének összevetése alapján utálnak és szeretnek dolgokat – de azért ez mégis egy politikai rendezvény volt, melyről nem okos dolog kitiltani a regnáló miniszterelnök és legfőbb országos problémacsoport nevét. Szerencsére nem is mindenki tartotta be ezt a kis szabályt, de a vita sem csúszott át meddő átkozódásba, jó volt ez így.

No, de mi hangzott el?

Hát ez az.

Semmi új, viszont megtudhattuk, hogy kivétel nélkül mindegyik listavezető járatos a Tinder mélységeiben.

Mindenki azt az álláspontot képviselte, amit a kampány alatt, ebben még nincs is semmi különös, a különös az lenne, ha egy nap alatt megváltoztak volna a nézeteik – azonban az mégis kellemetlen, hogy szó szerint mondták el a programjukat, tehát alaposan betanulhatták. Ki mit hangsúlyozott?

Az MSZP-Párbeszéd a Szociális Európa eszméjét helyezte előtérbe, a Jobbik a béruniót, a biztonságot és a migrációt, az LMP a klímavédelmet, a Demokratikus Koalíció az Európai Egyesült Államok fontosságára hívta fel a figyelmet, míg a Momentum antikorrupciós EU-reformra vágyott.

Ennek voltak kissé nevetséges fordulatai is, például mikor az LMP listavezetője, Vágó Gábor közölte:

„Szeretném, hogy ha az emberek meglátnak egy csigát a kertben, arról is a klímaváltozás jusson az eszükbe”

ugyanis erről meg mindenkinek Móricka ugrik be a maga fixációjával a női nemi szerv iránt, de ha Vágó lenne Móricka, neki ezek szerint tényleg mindenről a klímaváltozás jutna eszébe, nem a másik említett dolog.

Mondott szépet a jobbikos Lukács László is, aki nem tagadta:

„A Jobbik programja kritikus Európával szemben. Két dolgot külön kiemelt: megszüntetnék a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket, valamint a migráció ügyében rendpártiak. Stabil, biztonságos Európát akarnak, ezért ragaszkodnak ahhoz is, hogy magyar határőrök védjék a magyar határokat.” (HVG)

De ha kritikus Európával szemben, miért akar uniós parlamenti képviselő lenni? Vannak még megoldhatatlan rejtélyek emberi szívek mélyén, kérem.

Egy igazán fajsúlyos gondolatot emelnék ki az elhangzottak közül, ugyanis ez tényleg mond valamit a mai európai helyzetről és annak felismeréséről. Dobrev Klára fogalmazta meg sommásan, miszerint:

„Aki nemzetállamokra szavaz, az a szegénységre szavaz. Aki a szegénységre szavaz, az a populizmusra szavaz”

és ez viszont tényleg így is van.

Aztán kitört a tinderezés.

Elhangzott ugyanis az a kérdés, hogy mi az uniós tagságunk 15 évének mérlege?

Erre válaszul a jobbikos, különben házasember Lukács László azt válaszolta, hogy emberes feladat az értékelés, de ő még mindig jobbra húzná a Tinderen az EU-t, mert még mindig több a pozitívuma, mint a hátránya. Kérdés persze, hogy Lukács honnan ismeri ilyen mélyrehatóan a társkereső alkalmazást, de bízzunk abban, hogy egyrészt amatőr informatikus, másrészt pártépítés közben fedezte fel azt az egyébként más célokat szolgáló eszközt.

Azonban innét nem volt megállás.

Az LMP Vágó Gábor a túlfűtött hangulatban azzal a hasonlattal élt, hogy Magyarország nem volt a jobbik felén a szerszámnak, ezért ő bizony nem adná a 15 évnek és az EU-létnek a szuperlájkot, a momentumos Cseh Katalin pedig fokozta a buja atmoszférát szóképével, mely szerint úgy lehet értékelni az elmúlt 15 évet

„mintha egy gyönyörű szép embertől kapnál egy szuperlájkot, de az aztán nem írna többet.”

Hölgyeim és uraim, a Tinder mestereit, a párkapcsolatok akrobatáit látták, következő műsorszámunk: uniós választások!

De ahhoz kérném előtte kifeszíteni a védőhálót a kupola alá, mert ahogy elnézem, lesznek még itt hatalmas bukások. Az ember nem lehet egyformán jó Tinderen és trapézon.

Összegezve: mi történt a vita alkalmából?

Lényegében véve semmi új, de megtudhattuk, hogy mindenki kitart nézetei mellett.

Ez békeidőben vezércikk anyaga is lehetne, mostanság viszont az ember nagyítóval keresi benne a hírt.

Hát, ahogy lesz, úgy lesz – azért a populistákra mégse tessenek szavazni, ha kérhetném, a többit meg majd meglátjuk.

1...456...255. oldal a 25-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség