Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Álhírek és álhírek

Szele Tamás
-
0
Álhírek és álhírek

Kérem, tisztázó jellegű írás következik, ugyanis mindenféle fogalmak keverednek a köztudatban, az álhírekről, a hírhamisításról, a fake newsról… tegyünk rendet, főleg a Spiegel-botrány alkalmából. Mert sokan vannak, akik azt is ki akarják használni, politikai célok érdekében. És még többen, akik nem értik, miről van szó.

Elsőként azt szögezzük le, hogy sajtóban hazudni pedig nem szabad

Azt a legtilosabb.

Viszont nem is mindig a sajtómunkás tehet arról, ha az információi eltérnek a valóságtól, Pár éve, az első komolyabb internetes fake news-botrányok idején láttam egy tudósítás kommentjeit, az írás egy lezuhant repülőgépről szólt. A kedves hozzászóló hazugnak kiáltotta ki a szerzőt, mert az ő – későbbi – információi szerint több halott volt és kevesebb sebesült, mint amennyi a cikkben szerepelt. Hát igen: ugyanis azt leadták mondjuk hétkor, nyolcra meghalt pár súlyos sebesült, változott az arány. Ezt a hozzászóló nem volt hajlandó figyelembe venni, azt állította, félretájékoztatták, még kártérítést is követelt, meg az írás számadatainak állandó pontosítását. Hát, ha annyi ember dolgozna a magyar sajtóban, hogy minden tíz soros hír mellé őrszem jutna…

Ez például tipikus esete volt annak, ami sem nem hazugság, sem nem fake news: a valóság folyamatosan változik, és felülírja az adatainkat. Olyan cikknél lehet ezt számon kérni, amibe fontossága miatt beleírták, hogy „folyamatosan frissül”. Ami nem, az frissül majd holnap.

Amikor a sztárriporter hazudik…

Hazugság volt viszont, méghozzá valódi, amit a Spiegel munkatársa, a nagyon sikeres Claas Relotius művelt. Ráadásul a Spiegel oknyomozásokkal is foglalkozik, és pont ez az a műfaj, amiben tévedni sem illik, nem is szabad. Mi több, Relotiust 2014-ben a CNN az év újságírójának nevezte, Németországban pedig néhány hete az év riporterének választották: pedig manipulálta az adatait. És ezek nem rövid hírek, jegyzetek voltak, hanem nagy költséggel, utazásokkal járó riportok – teljesen érthető, hogy kitört a botrány. Ilyenek a magyar sajtóban már régóta nincsenek is, hiszen kinek van pénze messzi földre utazni, akkor is, ha érdemes lenne? Jó esetben meg lehet csípni egy alapítványi támogatást, és nagyon szoros elszámolással nagyon ritkán lehet némi esély ilyesmire. Bár, manapság már szinte esélytelen.

A Spiegelnél ezeket az utakat – Szíriába, Guantanamóba, az Egyesült Államokba – a cég fizette, érthető is a haragjuk. Kiderült, hogy Relotius legutóbbi hatvan írásából tizennégyben olyan informátorokra hivatkozott, akikkel vagy nem beszélt, vagy nem is léteznek.

A sztárriportert különben egy kollégája leplezte le: Juan Morenonak feltűnt pár hatalmas tévedés egy mexikói riportban, ezek nyomán indult meg az általános vizsgálat. Most Relotius szánja és bánja, amit tett, természetesen távozott székéből és ígéri: segítséget fog kérni. Orvosit, ha van orvos, aki ezen segíteni tud: lényegében véve olyan hazugságok csapdájába esett, amik a cikkek prekoncepcióját erősítettek, és amik azt bizonygatták, amit az olvasók hinni akartak.

Azért is hitték őket el.

De hazugságok voltak. Csúnya ügy ez, nem is illik titkolni. Volt már ilyen, nem egy, nem kettő: a ritkaság benne az, hogy nagy világlapnál esett meg, ahol az információkat ellenőrizni szokás. De hát megesett. Relotius balra el, mi meg lapozhatnánk – ha hagynák.

A Magyar Idők fenyegetőzik

Csak nem hagyják: a Magyar Idők külön jegyzetet szentel az esetnek, hivatkozik a kifejezetten összeesküvés-elméleteket gyártó Udo Ulfknottéra és fenyeget. „Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók” – írja Csépányi Balázs. Hát azért kormányoldalon kicsivel több ok lenne a félelemre hírhamisítás miatt. Én nem mondom, hogy a független sajtó tévedhetetlen, azt sem, hogy kizárólag Grál-lovagok és liliomos szüzek dolgoznak benne, de hírt mifelénk tudatosan nem szokás hamisítani. Tévedés megesik, az sincs kizárva, hogy félreinformálják az embert – ezért kell nagyon vigyázni a „kiszivárogtatott hírekkel”, de azért tudatos, szándékos álhír elfogadott, rendes független lapnál nincs.

Persze, attól függ, minek tekintjük például az álhírlapokat, mert én még sajtónak sem. A Mindenegyben vagy a Nép Hangja nem lap, csak betűhalmaz, köze nincs médiához és nem is sajtómunkások rakják őket össze, hanem a Nép Hangját például egy Manyika nevű akárki. Onnan tudjuk ezt is, hogy egyszer nyitva felejtette a nyilvánosság számára is a szerkesztői felület egy részét, és látszott, hogy ezen a néven van bejelentkezve. Ezek az orgánumok hazudnak bőven, kedvenc eszközük az ismertebb embereknek tulajdonított „nyílt levél”, tele helyesírási hibákkal, logikátlan szamárságokkal, vagy más ismert emberek halálhíre – és az emberek habzsolják őket.

Körülbelül idén kezdték felfedezni ezek a valódi hírhamisítók a magyar belpolitikai életet, amivel részint erősen növelik a forgalmukat (ez a reklámbevételeik miatt fontos), részint mondhatatlan kárt okoznak a valódi sajtónak. Ugyanis kiderült, hogy az olvasóközönség jó részének mindegy, igaz-e egy hír vagy sem – ha egybevág saját politikai nézeteivel. Mikor szembesül azzal, hogy hamis, megrántja a vállát és azt mondja: „De hiszen igaz is lehetne!” és megy tovább, egy másik álhírt terjeszteni.

A valódi lapok valódi munkatársait meg megüti a guta

Nekünk dolgozni kell azért az információért, rohangálni, emberekkel felvenni a kapcsolatot, nem ritkán több száz oldalas törvényeket, jegyzőkönyveket átolvasni, erre fel jön egy Manyika, hazudik egyet és pénzt keres vele. Nem is keveset. Többet, mint mi, az biztos.

Ha ezeket fenyegetné Csépányi mester, még segítenék is neki: de ezekkel épp semmi baja. Baja – elég csak naponta ránézni a kormánymédia címlapjaira – azzal a kevés, még megmaradt független lappal van, ami igazat ír ugyan, sok munka árán, csak neki nem tetszik ez az igazság.

A Manyikákat persze, hogy hagyják hazudozni, egy Origo- vagy Magyar Idők-írást sem láttam még, ami a valódi álhírlapokkal foglalkozott volna, pedig ki sem nagyon lehet kerülni őket, de az fontos nekik, hogy ha az Átlátszó vagy a 444, netán az Index ír valamit, azt azonnal nevezzék fake newsnak.

Pedig igazat írnak: csak nem a kormány igazságát

Félő, nagyon félő, hogy egy tudatos akciót látunk. Az álhírgyárak szabadjára engedésével hiteltelenítenek minden médiumot, és mikor már senkinek sem hisz az olvasó, egyszerűen bevezetik „az elszabadult álhírek miatt” a központi sajtószabályozást és a kötelező kamarai tagságot. Azt meg, hogy ki lehet kamarai tag, ők mondják meg, de aki nem lesz az, nem írhat majd országos terjesztésű sajtótermékbe. És manapság minden online lap országos terjesztésű, hiszen nem lehet földrajzilag korlátozni a világhálót.

Hát ezért jut eszébe a kormánymédiának még a Spiegel botrányáról is az, hogy rettegjen az ellenzéki sajtó.

Pedig hát, tekintve elvesztett sajtópereik és helyreigazításaik számát, nekik volna félnivalójuk: nem is sorolnám az eseteket, nincs rá elég hely.

De tegyünk rendet

Van a karrierizmusból, anyagi haszonért elkövetett hírhamisítás, erről szólt Relotius esete. Nem mentegetjük, nem is lehetne.

Aztán van az iparszerűen elkövetett, rendszeres, üzleti alapú álhírgyártás, ez a Mindenegyben és társai. Ők bizony a körömgomba-reklámokból élnek.

És van a politikai manipuláció, amit a kormánymédia űz, végül is mindegy neki, ha meg is büntetik érte: van pénzük elég.

Aztán van egy negyedik dolog is, amikor ugyanez a hazugságon ezerszer rajtakapott kormánysajtó vádolja hazugsággal a valódit.

Ez az utolsó már nem csak álhír terjesztése, de pofátlanság is.

Brexit a láthatáron – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Brexit a láthatáron – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, roppant fontos dolgok történnek minálunk, forrong az ország, már nem csupán a két elfogadhatatlan törvény ellen tiltakozunk, de látszani kezdenek a rendszerszintű hibák is: viszont azért ne feledkezzünk meg arról sem, mi történik a nagyvilágban. Az is érint minket, nem feledkezhetünk meg a nemzetközi politikai eseményekről sem.

A mai kávé mellé vegyük rögtön a Brexittel kapcsolatos híreket. Ugyanis azoknak bőven vannak magyar vonatkozásai: elég csak az Egyesült Királyságban dolgozó magyar állampolgárokra gondolnunk, velük vajon mi lesz? Menniük kell? Maradhatnak?

És egyáltalán: lesz Brexit?

Nos, a helyzet több, mint érdekes. Ugyanis míg állandó tömegmozgalmak szorgalmazzák egy újabb népszavazás kiírását az Egyesült Királyság kiválásáról (arra hivatkozva, hogy az első során jószerével fogalma sem volt a jó briteknek arról, mit is szavaznak meg), a politikusok nem hajlandóak engedni. Annyira nem, hogy Theresa May január harmadik hetére ki is íratta a parlamenti szavazást a megállapodásról, egy heti vitát követően. Tulajdonképpen már kellett volna szavazni az Alsóházban erről, csak elhalasztották a voksolást a megállapodásba foglalt ír biztosítékkal kapcsolatos komoly nézeteltérések miatt. Konkrétan az történt, hogy az északír unionisták megvonták a támogatást Theresa Maytől, ha nem is teljesen váratlanul: az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti vámhatár, illetve vámszabad-terület kérdésén különböztek össze.

No, de mit gondol a brit polgár erről az egészről? A Sky News felmérést végzett, ennek alapján a britek több mint fele támogatna egy újabb népszavazást a brexit ügyében, míg az emberek 36 százaléka ellenezné a második referendumot. Egy esetleges szavazás esetén egyébként az emberek 53 százaléka voksolna az EU-ban maradás mellett, 32 százalékuk támogatná a megegyezés nélküli brexitet és mindössze 16 százalékuk menne bele a May által propagált megállapodásba.

Hát akkor világos, mondanánk, meg kell tartani az újabb népszavazást, és a brexitpárti politikusok hajtsák meg fejüket a választók akarata előtt. Döntsön a nép.

Ez az, amiről egyetlen brit politikus sem akar hallani

Hogy Theresa May nem, az érhető, neki a Brexit, ha árt is vele Britanniának, de élete fő műve, magnum opusa, ő mindenáron keresztül akarja erőltetni. Azonban mit szól ellenlábasa, a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn?

Nos, ő is Brexitet akar! Annak dacára, hogy az új népszavazást döntően munkáspártiak követelik, a Guardiannak adott interjújában világossá tette: az Egyesült Királyság akkor is kilépne az Európai Unióból, ha jövőre előrehozott választásokat tartanának és azt a Munkáspárt megnyerné. A baloldali párt vezetője azt nyilatkozta, ha ő lenne a brit miniszterelnök, akkor legfeljebb megpróbálna kialkudni egy jobb brexit-alkut, mint amit Theresa May konzervatív miniszterelnöknek sikerült, és igyekezné kiharcolni, hogy az Egyesült Királyság vámunióba kerüljön az Európai Unióval.

Corbynnak nem ez az első olyan megnyilvánulása, amely meglepi a közönséget, finoman szólva is megosztó személyiségnek tekinthető, de ez a legújabb húzása nagyon sokat árthat magának a Munkáspártnak is. Hiszen miről van szó? Nagyon nagy vonalakban arról, hogy az angol, északír és walesi választók már nagyjából bánják az elhamarkodott döntést, amit a népszavazáson hoztak, szeretnék visszacsinálni. Nem jó az nekik gazdaságilag (sem). Erre a toryk semmi szín alatt nem hajlandóak. Ha most jönne a Munkáspárt, mint ellenzéki politikai erő, és azt mondaná: „Válasszatok meg minket, és mi kiírjuk az új referendumot, leállítjuk a Brexitet, megint minden jó lesz, mint volt”, akkor tömegek voksolnának rájuk. De nem ez történik, hanem jön Corbyn és azt mondja: „Válasszatok meg minket, és nem állítunk le semmit, jó ugyan nem lesz, de mi leszünk a vezetők”.

Nem tűnik a legjobb üzletnek, bár a toryk ajánlata is ugyanolyan pocsék – ha lesznek is előrehozott választások, a brit polgároknak két rossz közül kell választaniuk. Mintha csak magyarok volnának.

De hát tényleg olyan nagyon rossz lesz, ha a szigetország elszigetelődik?

Tényleg.

Annyira, hogy a „no-deal” (megállapodás nélküli) Brexit esetére a kormány katonai szakértőket bízott meg az élelmiszer-utánpótlás megszervezésére. A művelet neve: „Operation Yellowhammer”, és Michael Gove környezetvédelmi miniszter felel érte. Olyasmiket tartalmaznak a tervek az Evening Standard szerint, hogy a korábban állati takarmányként használt növényeket is emberi fogyasztásra alkalmassá kell tenni, ám ez végső csapást mérhet az állattenyésztésre. Jegyrendszer várható, szigorú fejadagokkal – mint a második világháború alatt és után, ugyanis a hadigazdálkodás Nagy-Britanniában csak 1953-ban szűnt meg, egészen addig szigorú takarékoskodás folyt.

Ilyen körülmények között nem lesz ott nagy élvezet vendégmunkásnak lenni sem. Theresa May meg is mondta:

„Fenntartható szintre szeretnénk csökkenteni a bevándorlók számát. Ez nem százezreket, hanem tízezreket jelent.”

Ez fejadag-rendszer mellett érthető is, de dolgozni ki fog? Ugyanis a brit gazdaságot a vendégmunkások tartják fent, az egészségügyet, szolgáltatóipart szintén. Valódi brit udvariassággal készítették el a May-kormány Brexit utáni bevándorlásügyi programját. A kilépés támogatóinak egyik legfontosabb érve volt az EU-tagsággal járó szabad mozgás megszűnése, és a bevándorlás mértékének csökkenése. Sajid Javid belügyminiszter kiemelte, hogy a már most az országban lévő uniós polgárokat nem fogják elküldeni az Egyesült Királyságból:

„Nagyra értékeljük a nálunk élő hárommillió uniós állampolgár hozzájárulását az ország sikereihez. Akár lesz megállapodás, akár nem, azt szeretnénk, ha Önök itt maradnának, és meg fogjuk védeni a jogaikat. A jövőben arra fogunk törekedni, hogy a bevándorlás az ország érdekeit szolgálja.”

Ezek szerint, aki már ott él, maradhat?

Az nem olyan biztos. Ugyanis a dokumentum szerint megszűnik majd a képzett munkaerő beáramlásának jelenlegi korlátozása, harmincezer fontban határozhatják meg a képzett bevándorlók minimálbérét, és az uniós állampolgárok továbbra is vízummentesen léphetnek be az országba.

A minimálbér terve viszont komoly kritikákat kapott a parlamentben:

„Sokan aggódnak a harmincezer fontos minimálbér miatt. Ez gyakorlatilag kizárná az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások, a szerelők érkezését, és nagyon káros lenne a magán- és az állami szektornak egyaránt” – mondta a munkáspárti Diane Abbott.

Persze, hogy problémás: hiszen olyan magasra tették a minimálbér-küszöböt, hogy azt csak a leggazdagabb munkáltatók fogják tudni megfizetni, márpedig az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok legnagyobb része a helyi viszonyokhoz képest rosszul fizetett, egyszerű munkát végez. Őket nem fogják ennyire megfizetni, nem is lenne miből, így aztán ha nem is tilos nekik ott dolgozni, de kénytelen-kelletlen el kell majd hagyják az országot.

Persze, nyoma sincs helyükre álló brit vagy a volt gyarmatbirodalom területéről érkező tömegeknek: az Egyesült Királyság szembe kell nézzen a munkaerőhiánnyal és az élelmiszerhiánnyal is. Az elavuló atomreaktorok alkatrész-utánpótlását sem fogja finanszírozni az Unió, mint eddig, így hát energiaellátási gondok is várhatóak – nem lenne jobb megtartani azt az új népszavazást és elengedni az egész Brexitet, ahogy van?

Dehogynem. Csak nem lehet.

A politikusok nem akarják.

És a döntés az ő kezükben van.

A szarka farka tarkabarka – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A szarka farka tarkabarka – Déli kávé Szele Tamással

Hát, kérem, ma kicsit rendet teszünk a fejekben, így kávézás alatt, mert az egy dolog, hogy belefér egy kis rendetlenség, de kezd akkora lenni a káosz, hogy olyant tényleg csak mi vagyunk képesek csinálni. De mi is csak akkor, ha okos emberek segítenek nekünk, mert magától sokkal enyhébb a felfordulás is.

Hiába, ügyetlenkedni lehet, de a rendes felforduláshoz szakember kell.

Ugyebár, itt van ez a Tibi atya, aki különben nem egy személy, hanem egy platform, egy brand, egy cég, amivel nincs is semmi baj: régen a Commodore Világ híres levelezési rovatát is több ember vezette CoVboy néven, mégis jó volt. Ráadásul ennek a Tibi atyának igazából még humora is van, néha ugyan nem tetszik nekem, néha meg nagyon, de hát nem vagyok én egy Sanzonbizottság, hogy hozzám igazodjon a Hold, mikor reszket a tó vizén. Sok sikert neki, nincs vele nagy baj, gyarapodjék.

Illetve, hát megosztott a minap egy írást, igaz, becsületesen be is vallja, hogy átvette – no, avval vitatkoznék, nem Tibi atyával. Sőt, teszem is. Az írás a Konzekutív blogon jelent meg, Kohán Mátyás tollából.

No, hát én ővele nem értek egyet, de legalább nagyon nem

Maga az alapállás hibás. Azt mondja az úr:

„Nem szeretek annyira magyar belpolról írni. Mocsaras, parasztvakítós, szekértáboros egy hely a mi kis politikai beltenyészetünk, ahol sivár érzelmi életű, rém tájékozatlan emberek képesek egyenest nagypapi konyhaasztaláról kölcsönzött érvekkel szíven dögleszteni egymást a legjobb esetben is mérsékelten fontos ügyek miatt.”

Idáig akár magam is mondhattam volna. Én sem szeretek erről írni, csak kell. Hanem miként folytatja?

„A magyar közélet hisztis. Csak az elmúlt pár évben volt Szabadság téri szobor-hisztink, kitiltási hisztink, jegybanki alapítvány-hisztink, tankönyvhisztink, hajléktalanhisztink, Stop Soros-hisztink, ütődött, ám gazdag csengeri néni rejtelmes viszonya Kósa Lajossal-hisztink, Bayer Zsolt lovagkeresztje-hisztink, magánrepülő-hisztink, ciprusi katonai repülő-hisztink, Simicska egy lánglelkű demokrata-hisztink, illetve örökzöld gyermekéhezés- valamint Mészáros Lőrinc-hisztijeink. Mutasson nekem valaki olyan párkapcsolatot, ami egységnyi idő alatt ennyi hisztitől nem hullik apró, véres szilánkokra…”

Hát, álljunk meg egy polgári szóra

Egyrészt én nem a magyar kormánnyal vagyok párkapcsolatban, lépjen velük frigyre vagy randizzon a szebeni hóhér, szóval olyan nagyon sem nekem, sem másnak nem fontos a kormánnyal fenntartott harmonikus viszony. Megengedem, hogy lehetnek ilyen emberek is, nem is ítélem el őket, ki-ki szeresse azt, aki néki tetszik, csak nekem ne legyen muszáj. Míg az adómat megfizetem, én a kormánytól csak annyit várok el, hogy hagyjon békén és ne műveljen a nevemben disznóságokat.

Az ám, de művel.

Ugyebár, ez nekem és másoknak nem tetszik, ezt nevezi a szerző hisztikének. Hát, mondjuk ilyen alapon a franciáknak volt egy Bastille-hisztijük, az amerikaiaknak egy bostoni teahisztijük, az oroszoknak egy Téli Palota-hisztijük… hiszti ez mind, ha annak hívom. Azt én sem mondom, hogy ezek a mi tiltakozásaink mind egy szálig valamiféle hőskölteménybe volnának valók, de azért ezt a modort úgy hívjuk: fölényeskedés. Ha valakinek nem tetszik egy, avagy más dolog, amit a kormány művel, jól teszi, ha tiltakozik ellene. Mármost, szerzőnk szerint ha nem robbantja fel a Halálcsillagot, akkor az csak hiszti, ha felrobbantja, akkor más a helyzet, de nem lehet meghalni minden nap háromszor, a harc mezején.

Velünk volna tele a Kerepesi temető.

Mondjuk abban egyetértek viszont szerzőnkkel, hogy a magyar közbeszéd valóban túl nagy fontosságot tulajdonít a pártos hozzáállásnak. Ismerek magam is személyesen sok politikust, mind jó ember, rendes ember, de a macskámat sem bíznám rájuk, nem hogy nevükkel az ajkamon rohanjak a barikádokra. Van, amit jól mondanak, van, amit rosszul, de egyik sem Mick Jagger, hogy éjjel-nappal őt hallgassuk.

No, de miután helyretette a kis hisztis fejünket, lássuk, mit mond tovább az úr.

Megállapítja, jó hosszan, hogy a kormánynak nincs igaza sem CEU-ügyben, sem pedig a túlóra-törvény ügyében. Hát, ezt egy mondatban is lehetett volna. Ilyenkor gyanús, hogy a szerző megszokta: flekkre fizetik. De tesz pár érdekes megállapítást:

„Magyarországon nincs baloldal. Se kormányon, se ellenzékben, sehogy nincs.”

Fantasztikus, sikerült beletenni a mákos tekercsbe az önindukciót. Világszám. Persze, hogy nincs, ha a baloldalt marxi vagy bakunyini alapon vesszük. Úgy a világon sehol nincs. Hát, hogy lehetne? Soha nem is volt, kivéve Kronstadtban, rövid ideig, de a Vörös Hadsereg hamar véget vetett ennek az állapotnak. Persze kiváló eszköz ideális eszméket összehasonlítani valós állapotokkal, de azt hittem, ennek a módszernek már százötven éve véget vetett a német filozófia.

Rosszul hittem.

Szerzőnk azt ajánlja, olvassunk. Szerinte

„…ne amerikai ponyvaregényeket meg zombirománcokat olvass csapnivaló magyar fordításban, hanem a témába vágó alapdokumentumokat, mint pl. az épp tárgyalt törvénymódosítás, az európai munkajogi keretszabályzat, külföldi munkajogi törvények, Mankiw tíz közgazdaságtani alapelve, Marx Tőkéje, Piketty Tőke a huszonegyedik századbanja, esetleg az Agenda 2010.”

Ezek mind jó könyvek, én azért hozzájuk csapnám Jonathan Swift dublini érsektől Gulliver utazásait és a Shakespeare-összest is. De folytatja:

„Állapítsd meg, hogy nem te vagy az Isten!”

Mózes, Lévi nemzetségéből már megtette.

„Ne fogadd el alternatívának azt, amit a képedbe tolnak! Ne legyél egysíkú zombi, ne védd meg a szekértáborod évtizedes hibáit!”

Ez viszont szentigaz. Sok politikust láttam már életemben, de egyik sem járt a vízen. Sőt, nem is bírt jóllakatni tömegeket pár hallal és öt kenyérrel, tehát empirikus úton elmondható: egyikük sem Messiás. Még az X. vagy az Y. sem. Épp ezért, ha tévednek, nem is szabad elfogadni tőlük, nem szabad beállni mögéjük.

Szerzőnk különben tárgyilagosan, pontosan elemzi kormány és „ellenzék” összes érvét, csak egy dologról feledkezik meg: hogy egyfelől egységes ellenzék, mint olyan nem létezik, másfelől, hogy itt és most a józan ész áll szemben a kormány által ránk lőcsölt törvényekkel, nem mindenféle pártok. Értem én, mit mond ő: azt, hogy legyen önálló véleményünk, de megosztanék egy felfedezést a nagyközönséggel, miszerint sok embert ismerek, és mindegyiknek van.

Kinek megalapozott, kinek elhamarkodott, de önálló véleményből elláthatnánk akár a kínai piacot is, ott az amúgy is hiánycikk.

De végül is mi a rezümé, ahogy Sznobéknál mondják a tanulságot?

Semmi.

Ezen, egyébként kiváló írásból megtanulhattuk, hogy hülyék vagyunk és mindenki más is hülye. A túlóra-törvény fontos és nem fontos, a CEU fontos és nem fontos, valamint a szarka farka tarkabarka.

Az fel sem merül, hogy a mostani tiltakozások igazából már messze nem egyik vagy másik törvényről szólnak, hanem az egész, ránk lőcsölt hülye rendszer nem tetszik sokaknak.

De az rendszerkritika volna, és olyankor jön az, hogy mondj egy jobbat.

Mondok.

Kapitalizmus, piaci alapon és parlamenti demokrácia.

Ja, hogy az van?

Akkor tessék mondani, miért nem csináljuk meg?

Itt a baj, jó uram.

Ez az, ami nem hiszti.

Különben: az írás jó lenne, és a szerző kicsit sem bolond, nem is rosszindulatú.

Csak épp nem mond semmit, de ennek érdekében leszólja az olvasót a sárga földig.

Használjuk a fejünket, amondó lennék: a józan paraszti ész a legjobb iránytű.

Főleg ebben a bolondokházában.

Sonkás csoki

Szele Tamás
-
0
Sonkás csoki

Meg kell vallanom, már a csokis Mese sajtot sem bírtam megenni, pedig az még a maga kísérleti mivoltában érdekes próbálkozásnak is volt nevezhető. Finomnak nem, de legalább érdekesnek. Érdekes volt benne, hogy ez egy sajt… Na, mostantól ehetjük a sonkás, töpörtyűs, angolszalonnás csokoládékat, ha le akarjuk győzni Brüsszelt.

Kérem, nem csak ehetjük, szerintem honpolgári kötelesség is lesz minálunk. A történet Németországban kezdődött, ahol is az AfD nevű szélsőjobboldali párt véletlenül felfedezte, hogy a svájci Toblerone csoki – tetszik tudni, az a háromszögletű – dobozán szerepel, miszerint megfelel a „halal” előírásoknak.

Mármost halalnak azt az ételt nevezzük, ami megfelel a muzulmán vallás tilalmainak, vagyis nincs benne döghús, disznóhús, ragadozó állat húsa, alkohol és vér. Ha húsételről van szó, akkor az állatot vallásos előírások szerint kell levágni, kivéreztetni, de mivel a csokoládé nem állat, ezt itt és most nem taglalnám.

Mármost a csokoládéban alapértelmezés szerint sincsen semmi tilalmas, így hát olyan nyolc hónappal ezelőtt a Toblerone, illetve a gyártó Mondelez bevizsgáltatta a terméket meg a gyártási folyamatot az Írországban bejegyzett Department of Halal Certification nevű céggel, azok ráütötték a pecsétet az igazolásra, onnantól kezdve minden csoki kartondobozára rá van írva, hogy muzulmánok is nyugodtan fogyaszthatják.

És miért ne fogyasztanák? Csokoládé az, nem valami esetleg tilalmas húsféle (emlékszem, 2015-ben majdnem megesett, hogy olyan szárnyasmájkrémet akartak a hatóságok osztani a menekülttáborokban, amiben ipari szalonna is volt – még jó, hogy akadt, aki időben, kiosztás előtt észrevette. De nem csoda, ha kétszer megnéz a muzulmán egy európai húsételt, míg egyszer megkóstolja).

No, emiatt a pár centis felirat miatt hirdetett egész Európára szóló bojkottot az AfD a svájci cég termékeire. Merthogy halal. Minden csokoládé ilyen, sőt, az európai lakosság által fogyasztott élelmiszerek nagy része is.

A vízben például semmi tilalmas nincs, tessék már azt is bojkottálni, bár az igazi AfD-s nem vizet iszik, hanem sört. De tessék azzal öntözni. Kicsit drága volna.

A tejben sincs tilalmas dolog, az is halal, a kenyérben sincs, a sóban, borsban, paprikában, krumpliban, hagymában, tarhonyában sem, szóval bojkottáljuk a marhapörköltet is?

Másik oldalról keresve a megoldást, azt is követelhetnék, hogy mindenben legyen vagy disznóhús, vagy alkohol, amiben nincs, azt bojkottáljuk. Ha csokit akarunk enni, az legyen szalonnás, töpörtyűs vagy sonkás, esetleg kolbászos.

Ha pocsék lesz, hát pocsék lesz, de legalább nem halal.

Mondjuk a máj- és epebetegek nem örülnének ennek, de ugye közérdek az AfD szerint a bojkott. Csak ez állíthatja meg Európa iszlamizációját szerintük. Az fel sem merült bennük, hogy a spontán, minden módosítás nélkül is megfelelő élelmiszereinknek hatalmas piacát jelentik az arab országok, például az európai birkahús nagy részét nekik adjuk el.

Tényleg, a birkával mi legyen? Egy megoldás van: keresztezni kell a sertéssel. Vagy az alkohollal, bár lévén az alkohol sem állat, nem lesz könnyű.

Nagy elme lehet az AfD-s Jörg Meuthen, a bojkott atyja, még akkor is, ha a politikai gazdaságtan tanára és uniós képviselő: de egy dologgal mégis meg tudom vigasztalni.

Van egy, egyetlenegy ország az Unióban, ahol minden beavatkozás nélkül is gyártanak olyan édességet, ami tilalmas a muzulmánokra. Ez Magyarország (bár láttam már whiskys belga csokit is).

Rögtön kétfélét is gyártunk.

A konyakmeggyet és a dianás cukrot.

Egyen azt, svájci csoki helyett, legfeljebb nem fogja szeretni.

Mert jó ugyan a magyar termék is, de azért a svájci jobb.

Vagy alapítson töpörtyűs csoki-gyárat, ha sok a pénze és ki akarja dobni.

Nagy ötlet ez a bojkott, méltó az AfD-hez.

Így kell megállítani Brüsszelt.

Nagy összegben nem fogadnék a választási győzelmükre.

Válságkávé – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Válságkávé – Déli kávé Szele Tamással

No, a mai kávénk mellé beszélgessünk a válságról kicsit, mert érdekes téma, ha nem is szép. Van nekünk abból mindenféle. Van például alkotmányos – mivel a mostani tiltakozások tárgyát képező törvények alkotmányos jogok sértésére adnak lehetőséget, elvben pénzügyi nincs, de érdekes jeleket tapasztalunk, kormányválság sincs, de igény, az lenne rá – szóval, aktuális téma a válság.

Még világpolitikai válság is van, csak kevesen vették észre: miután Trump Fetullah Gülen kiadatását fontolgatja, és kivonja az amerikai csapatokat Szíriából teljesen, Afganisztánból a felüket, Putyin elnök moszkvai sajtótájékoztatóján külön felhívta a figyelmet az atomháború veszélyeire, melyek számottevőek. Hogy egy ilyent jelenleg maximum ő robbanthatna ki, ő van abban a helyzetben? Erről nem beszélt, ő csak annyit mondott, hogy a világbéke törékeny és óva inti Amerikát.

Értse a világ, ahogy akarja.

De térjünk vissza Magyarországra. Igen, Áder János tegnap aláírta a rabszolgatörvényt, meglehetős politikai naivitás volt azt várni, hogy nem fogja: eddig is mindent aláírt, ezentúl is mindent alá fog írni. Pedig most ha mást nem, formai kifogást mindenképpen emelhetett volna, ugyanis a törvény elfogadásának, megszavazásának körülményei mindennek nevezhetőek, csak szabályosnak nem, mindenki összevissza nyomogatott minden gombot, ami a keze ügyébe esett, kártyás azonosítás nélkül, szóval ha épp ügyelnénk a törvényességre, minimum meg kellett volna ismételni a szavazást, nyugodt körülmények között. No, de nem ügyelünk, és ennek mi sem biztosabb jele, mint a tegnapi aláírás, mely után Ádernek sikerült még cinikusan boldog Karácsonyt is kívánni.

Az ajándékról már gondoskodott.

És hát indulnak a perek, kicsit rosszmájúan meg is jegyeztem volt ismerőseimnek, hogy ha hinnék az összeesküvés-elméletekben, azt kéne gondoljam: a tüntetéseket, tiltakozásokat a Budapesti Ügyvédi Kamara szervezte, mert egyedül nekik van belőlük anyagi hasznuk. Sajnos nem ez a helyzet (ha ők szervezik, legalább valamennyivel sikeresebbek lennének, és mindenképpen sokkal tovább tartanának), de az tény, hogy perek sokasága indult a „decemberi események” kapcsán. Eddig az MTVA épületénél történtek négy pert fialtak, vagyis négy feljelentést, ebből három a Központi Nyomozó Főügyészségre érkezett, a negyedik a rendőrségre, de ebben is a főügyészség lehet az illetékes. Ezek közül a legérdekesebb a magyar feljelentőkirály, Tényi István beadványa, amiben közveszéllyel való fenyegetésnek tekinti, hogy megnyomta az egyik képviselő a tűzjelzőt: tetszik tudni, a hetes buszon naponta sok ilyen közveszéllyel való fenyegetés van, ugyanis az utasok nagy része összekeveri a vész- és a leszállásjelzőt.

Az Országház is milliós károkat panaszol, ami arra utal, hogy erősen romolhatott a forint – persze, hogy esik némi kár egy-egy akkora nyomakodásban, ne adja az Isten, be-betörik egy-két ablak is, ez azért karbantartási kérdés, különben is, a történet arra emlékeztet, mikor – állítólag – Szergej Mihajlovics Eisenstein egyszer a Téli Palota ostromát forgatta, az épület portása nagyon elégedetlen volt azzal, micsoda rendetlenség marad a stáb után:

– Hallja, Eisenstein elvtárs, én itt voltam akkor is, de nem volt ilyen kupleráj, mint amit maguk csinálnak!
– Hogyhogy, portás elvtárs?
– Akkor csak két ablak tört be, maguk már a negyediket törik evvel a forgatással!

Meg hát ne feledjük az Országház bizonyos szempontból különlegesnek mondható státusát, amit a nyócker bölcsei úgy fogalmaznának meg, hogy „aki rosszlánynak állt, a sarokra, ne panaszkodjék, ha b*szogatják”. Ezzel együtt csodás összegek, különös kárigények szállnak a szélben, a hivatalos verzió és az Országgyűlés sajtófőnöke, Szilágyi Zoltán szerint:

„Az eddigi felmérések alapján az Országház főbejáratánál két ólom-, továbbá több üvegablakot betörtek; a főlépcsőt több helyen festékekkel lefújták, a bronz oroszlánok és mellettük lévő kandeláberek szintén festéktől, tojásoktól szennyeződtek. A főlépcső előtti széles kordonláncok egyikét a főbejárat díszrácsozatának dobták, más részét elvitték. A Parlament falán számtalan helyen tojás- és festék szennyeződés, égésnyom keletkezett – sorolta a sajtófőnök.

Az összesítésből az Országgyűlés sajtófőnöke kiemelte, hogy az Országház előtti nemrégiben felújított tér egészén festék-, tojás- és graffiti-nyomok maradtak. A Kossuth-szoborcsoportot festékkel öntötték le és több helyen darabokat törtek le belőle, sőt a nemzet lobogójának árbócát is lefestették. A parkosított részek növényzetét is megrongálták, a padok egy részét festékkel fújták le, a helyükről kiszaggatott és részben összetört padokat rakásba halmozták fel. A karácsonyfát körülvevő szánkókerítést részben lebontották, 22 szánkót pótolni kellett, a díszkivilágítást pedig megszaggatták.” (MTI)

Hát, ugye, minden annyiba kerül, amennyire beárazzuk, tartja a kreatív magyar könyvelő. De mennyibe kerül az az MTVA, amelyben napokig kellett kutatni ahhoz, hogy sikerüljön nem találni egy ügyeletes szerkesztőt sem? Mindenki fejből mondja a választ: évi nyolcvan milliárdba.

Nem. Többe: szeptemberig 1,3 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az MTVA, ennek jelentős része július és szeptember között keletkezett, ugyanis június végéig még csak 130 millió forintos mínusznál tartott a közmédia. Pedig hát az idei költségvetés 80,7 milliárd volt, ezt sikerült túllépni. Így már érthető is, hogy jövőre megjutalmazzák őket, és 92,7 milliárd lesz a büdzséjük: az idén rájuk bízott összeggel is a jó gazda gondosságával bántak, nincs abban semmi csodálatos, hogy ezt honorálni kell.

De legalább biztonságban leszünk. Kicsit sincsenek bajban az állam pénzügyei, november végén az államháztartás hiánya potom 1842,4 milliárd forint volt, ami 135 százaléka az egész évre engedélyezett deficitnek. Ezzel megdőlt a novemberi rekord: eddig a 2006-os 1739,8 milliárd forint volt a legtöbb.

Okos kormány mit tesz ilyenkor?

Okos kormány vásárol, éspedig harckocsit, mert igaz, ami igaz, avval csehül állunk, és mert az szó szerint drágább, mint a súlya aranyban. Mi több, jó nehéz is. Ennek okából szerzünk be negyvennégy darab Leopard 2 A7+  harckocsit, és huszonnégy önjáró löveget, ez utóbbiak Panzerhaubitze 2000-es típusúak. Hogy ne az újat rongálják kiképzés közben, beszerzünk melléjük tizenkét Leopard 2 A4-est is, tanuljanak azon vezetni a mi páncéloskatonáink. Hogy mennyibe fog kerülni ez a kis vásárfia, hozzácsapva még az Airbus által szállított SAMOC légvédelmi rakétarendszert is, afelől nincs biztos tudomásunk, de olcsó kell legyen, a mi kormányunk takarékos és megfog minden fillért.

El sem ereszti többet, ha megfogta!

Takarékos bizony, erre utal az is, hogy drágállja a Budapest-Belgrád vasútvonalat, újra szeretné tárgyalni a szerződést róla a kínai féllel: ugyanis a Soroksár és Kelebia között vasútvonal fejlesztésének költsége 2018 májusában 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint. Ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja, ezért új beszerzési eljárást rendelt el. Jövőre nem is kezdődhetnek el a munkálatok, csak 2020-ban, ha egyáltalán megkezdődnek valaha is – a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások.

Hát, kérem, így állunk válsággal, ami nincs. Nincs alkotmányos válság, mert Áder aláírta a törvényt, nincs külpolitikai válság, mert nem figyelünk rá oda, nincs gazdasági válság, mert a kormány azt mondta.

És mindenki veszettül tömi a zsebét, mint az őrült, ki feltépte a tárcát, mert jön 2020, és leáll az uniós kohéziós támogatási alapok folyósítása.

De válság, az, kérem, nincs.

Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, lassan a végére érünk a magyar kormánnyal szemben álló politikai mozgalmakat bemutató sorozatunknak, mindenkiről beszéltünk már a déli kávé mellett, aki számít, kivéve egy erőt, és ez a Demokratikus Koalíció. Nem véletlenül hagytam őket a sorozat végére: talán nekik a legszélsőségesebben ingadozó, kétpólusú a társadalmi megítélésük.

Azt tudjuk, hogy a magyar politikai ló kétdimenziós, tehát nincs háta, csak két oldala, ezért megmaradni rajta nem is lehet, csak átesni egyik oldaláról a másikra és viszont. Bár valószínűleg akkor fognak ránk boldogabb idők köszönteni, mikor abbahagyjuk ezt a politikai libikókát és megpróbáljuk érzelmek helyett racionális alapon meghozni döntéseinket – messze még ez a kor. Egyelőre gyűlölünk és szeretünk, mint megannyi politizáló magyar Catullus, rajongunk vagy utálkozunk, indulatok vezetnek minket, többnyire az orrunknál fogva. A DK-nak is kétféle megítélésével találkozhatunk a közéletben: tagjai és szimpatizánsai feltétlen rajongáságával, és kritikusainak lesújtó véleményével. Mindkettő elfogultságot jelent, nekem magamnak is megvan a magam jól kialakult személyes véleményem, amelyet azonban itt és most nem fogok ismertetni. Nem ismertetem, ugyanis fontosabb lenne egy átfogó és tárgyilagos összképet mutatni a pártról, mint azt elmondani, én mit gondolok róluk és miért – megtettem már máskor, máshol, nekik is megmondtam, egyszóval mindenki tud róla, akit érdekel vagy akit illet.

Azonban most dobjunk félre minden véleményt, prekoncepciót és nézzük a tényeket, sine ira et studio

Mi a DK? Nem angyal és nem démon, hanem, saját meghatározásuk szerint balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek. Baloldaliak, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. Emberi jogi és demokráciafelfogásuk liberális. Meggyőződésük, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye. Gazdaságpolitikai szempontból a közérdek által észszerűen szabályozott piac és verseny pártján állnak, céljuk, hogy a gazdaság ne csak hatékonyan, de tisztességesen is működjön, a sokak érdekét szolgálja, ne pedig a fent lévő kevesekét. A nagyvilág kultúrájának befogadása mellett tisztelik hagyományainkat, nemzeti örökségünket.

Jelezném, hogy ezek a mondatok a Sokak Magyarországa című pártprogramból származnak, nem tőlem.

Jól is hangzanak, minden pártprogram remekül hangzik, lássuk az alapító nyilatkozatukat!

„Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

A Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, balközép polgári párt.

Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott függetlenség- és szabadságvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra és 1989-re.

Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.

Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az európai alkotmányos értékeknek megfelelő alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.

Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.”

Ezzel sincs semmi baj, sőt. Igen helyes, magvas gondolatok. A szellemi alapok rendben vannak, de lássuk a párt történetét – az már kicsit mozgalmasabb lesz.

Elődje 2011 februárjában Demokrata Párt néven alakult egyes, az MSZP-ből korábban kilépett XVII. kerületi párttagokból, elnöke Takács István volt. Májusban a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Gyurcsány hívei új pártot alapítottak. Erre ő ezután úgy reagált, hogy tudomása van erről, és úgy magyarázta a helyzetet, mintha az MSZP számára foglalták volna le a nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

Az MSZP egyik platformjaként kezdték

A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett. A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szemben áll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak, több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg. A platform önálló párttá alakulását Gyurcsány Ferenc a tömörülés egyéves ünnepi összejövetelén jelentette be, 2011. október 22-én. A párt Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek.

2014. január 14-én több más szervezettel együtt a DK az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A párt az Összefogás listájáról négy mandátumot szerzett, miután azonban minimum öt mandátum kell a frakcióalapításhoz a DK nem tudott frakciót alakítani, így a négy képviselő, köztük a pártelnök Gyurcsány Ferenc független képviselőként lettek az Országgyűlés tagjai. A pártszövetség felbomlása után a 2014-es európai parlamenti választásra a párt már külön készült, de Gyurcsány közölte, hogy listavezetőként akkor sem menne Brüsszelbe, ha a pártja mandátumokat kapna a választáson. A DK végül 9,76%-os támogatottságra tett szert, mellyel két képviselői mandátumot szerzett, amelyeket Gyurcsány visszalépésével a második helyezett Molnár Csaba és a harmadik helyezett Niedermüller Péter kapott meg.

Ebben az időben ez az eredmény egészen szépnek, komolynak számított, főleg, ha arra gondolunk, hogy maga a pár még csak három éves volt.

A 2018-as országgyűlési választáson a párt már önállóan indult, bár korábban felmerült, hogy megint pártszövetségbe tömörüljenek ellenzéki pártokkal, az MSZP-vel előző évben történt konfliktusok miatt ez végül nem valósult meg, ettől függetlenül választási szövetséget kötöttek a Szolidaritással. A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni, ez a korábbi négyről kilencre emelte a képviselői mandátumaik számát.

Miért nem lett jobb az eredmény? Ennek taglalása már a vélemények és indulatok ingoványos vizeire vezetne, maradjunk annyiban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka, legfeljebb nem tudjuk, mi az – vagy rosszul tudjuk. Általában véve, ha valaki a magyar belpolitikában tévedhetetlenül és cáfolhatatlanul állít valamit, ellentmondást nem tűrően, annak ritkán van igaza, én speciel fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a választás most így sikerült. Volt olyan hiba, amit el lehetett volna kerülni – és erről ennyit.

Mi lesz a DK sorsa?

Fogós ravasz kérdés, elő sem vettem volna, ha más pártok esetében nem foglalkozom vele – de így most is meg kell tennem.

Kérem, ez hit kérdése. Vagy meghatározó ereje lesz a 2022-es Parlamentnek, vagy nem, hívei bíznak egy nagy, általános és elsöprő győzelemben, ellenfelei nem hisznek még az esélyeikben sem: azt mondanám, ha hideg fejjel gondolkodunk, számításba vesszük a Jobbik várható gyengülését, azt, hogy a Mi Hazánk négy év múlva még nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán esélyei legyenek a bejutásra (lehet, hogy soha nem is lesznek), az újabb pártok bizonyos népszerűség-növekedését és a közelgő EP-választásokat, melyen viszont komoly esélyeik vannak, azt mondanám, hogy mostani súlyuknál komolyabb szereplés várható, de ez az addig kialakuló esetleges koalíciók függvénye is.

Elmondhatjuk, hogy hiba őket nem figyelembe venni.

A mai magyar politikai porondon megkerülhetetlenek.

De sem nem angyalok, sem nem démonok.

Sem nem Dan Brown írta őket.

Ők egy magyar politikai párt.

Baloldali latolgatás

Szele Tamás
-
0
Baloldali latolgatás

Nincs könnyű dolga ezekben a napokban a krónikásnak, kérem szépen, tényleg nem egyszerű a feladat: ugyebár, be szeretnénk mutatni a honi, nem kormánypárti erőket, szép sorban, csak most igen nagy falat következik a mai kávé mellé: a Magyar Szocialista Párt. A legutóbbi események fényében csak jót tudnék róluk mondani, a korábbiakéban, hát, izé… volnának bizonyos kifogásaim.

Alapvetően el kéne fogadjuk tételnek, hogy amennyiben a létező magyar belpolitikát tesszük tanulmányunk tárgyává és nem egy elképzelt Meseországét, abban bizony nagyon komoly helye van és kell is legyen a baloldali gondolkodásnak. Egyszerűen enélkül nem létezne a politikánk, mégiscsak az elmúlt több, mint kétszáz év egyik legmeghatározóbb eszmerendszeréről van szó, ezt nem lehet kivarrni paszománnyal, eltakarni cifraszűrrel vagy betenni a tulipántos ládába. Baj akkor kezd lenni, mikor azon töprengünk, melyik párt is igazán baloldali. Mert hát Thürmer Gyula is azt kiabálja Budaházy árnyékából, hogy csak ők és senki más, mások is rendszeresen megtalálják a zsebükben a Bölcsek Kövét…  ebben az országban kisebb üzemet lehetne nyitni Bölcsek Köve forgalmazása céljából.

Az MSZP úgy véli, ők képviselik Magyarországon a modern szociáldemokráciát. Meglehet, nem tagadom, habár mások maguknak vindikálják ezt a szerepet. Tőlük sem szabad megtagadni, legfeljebb Magyarországon lesz nyolcvanhárom modern szociáldemokrácia, pedig csak egyre volna szükség, de arra nagyon. Azonban lássuk a párt történetét!

Az MSZMP utolsó (XIV.) kongresszusa 1989. október 7-én zajlott le, ahol 28 alapító döntött egy új párt megalakításáról 1989.november 16-án adták be az MSZP bejegyzési kérelmét, nyilvántartásba pedig öt nappal később, november 21-én vették. Az MSZP az 1990. évi első szabad választás óta a többpárti országgyűlés egyik parlamenti pártja.

Az 1990-es szabad választás eredményeképpen ellenzékbe szorult. Az 1994–1998-as és 2002–2006-os ciklusban illetve 2006–2008 között koalícióban kormányzott az SZDSZ-szel. 2008. május 1-jétől 2010 májusáig egyedüli pártként, kisebbségben kormányozott az SZDSZ hallgatólagos, majd Gyurcsány Ferenc távozása után nyílt külső támogatásával.

Magyarországnak eddig négy MSZP-s miniszterelnöke volt. 1994-től 1998-ig Horn Gyula, 2002-től 2004-ig Medgyessy Péter, 2004-től 2009-ig Gyurcsány Ferenc, 2009-től 2010-ig pedig Bajnai Gordon. Ők összesen három parlamenti ciklusban, 12 éven át irányították az országot. Közülük Medgyessy és Bajnai pártonkívüliként töltötte be a tisztséget (bár Medgyessy 1989 előtt tagja volt az MSZMP-nek).

Ez így, ilyen formában szentigaz, de csupán írott malaszt. Magam azt mondanám, hogy az MSZP-nél jobb szándékú párt kevés van, csak hát a jó szándék nem mindig elegendő, és ha egyszerre negyvenen akarnak jót, negyvenfelé, abból inkább lesz hetivásár búcsúval, mint eredmény.

Pedig nem is vezették ők olyan rosszul az országot, a mostani állapotokhoz képest. Voltak hibák, hogyne lettek volna, de nem voltak elvakult, hataloméhes bolondok. Horn Gyulának a maga idejében bőven megvolt a parlamenti kétharmada (az SZDSZ-szel), mégsem ment el az esze és nem kezdte el bütykölgetni az Alkotmányt. Nem azért, mert balek lett volna, ellenkezőleg: azért, mert tudta, hogy ez semmi jóra nem vezetne. Neki is megvoltak a maga hibái, kinek nincsenek, mi, rosszmájú újságírók például tudtuk, hogy a kezét kell figyelni: ha gesztikulálás közben elkezdenek az ujjai közel kilencven fokot bezárni a tenyerével, akkor nem kell komolyan venni, amit mond, reggelre elmúlik neki, kialussza. Viszont nagy, komoly, kardinális politikai és diplomáciai tévedéseket nem követett el.

Arról nem tehetett, hogy az országot olyan gazdasági és társadalmi helyzetben kapta, amilyenben. Ez azóta sokat romlott. Érthető, hogy nem volt egyértelműen népszerű, de hát mégsem lehetett alul cséplőgép, felül békegalamb, középen Tudományos Akadémia. Sajnos utána már csak nehezebb idők jöttek.

Hiba, mint tudjuk, ott van, ahol keressük. Ott mindig fogunk is találni.

Lehetne mondani, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökségének első periódusa a pazarlás kora volt, csak nem lenne maradéktalanul igaz. Ő ugyan betartotta az összes választási ígéretét, és sokan ennek – például a béremeléseknek – tudták be az államkassza siralmas állapotát, csak hát aki tud egy kicsit számolni, hamar rájöhet, hogy egy közalkalmazotti béremelés nem a legnagyobb tétel a költségvetésben. A nagy tételek a fejlesztések, a kölcsönök törlesztései, az állami befektetések. Medgyessy 2004-ben távozásra kényszerült, őt Gyurcsány Ferenc követte.

Vele bizony sok, nagyon sok dologban nem tudok és nem is vagyok hajlandó egyetérteni, de miniszterelnöknek ő sem volt a legrosszabb. Tudnék nála alkalmatlanabbakat mondani. Csak hát ő már egy megosztott országot kapott, amiben ezer szem leste, ki hibázik, hol hibázik, minden bolhából elefánt lett, minden elefántból bolha. Az a bizonyos őszödi beszéd nem egy cinikus beismerés volt, akárhogy is felfújták, azt ő a párt belső vezetésének mondta, fegyelmezési célzattal. Csak félreértették, mert félre akarták, legyünk komolyak: mostanság hetente derülnek ki ennél komolyabb horderejű disznóságok, mégsem égnek az autók Budapest belvárosában (és ne is égjenek). A Fidesz mesterien kihasználta az akkori kormányzat minden tévedését, és még így sem sikerült megdöntenie azt. Bajnai Gordon miniszterelnöksége pedig végső soron egészen jól sikerült, gazdasági szempontból főleg.

Jó, hát ezek tények, de akkor mégis, miért nem őket választották meg 2010-ben?

Ennek igen sok oka van. Az egyik az, hogy mintha nem is törekedtek volna erre. Mintha azt hitték volna, nekik jár a választási győzelem. Alig kampányoltak, amit mégis, azzal gyerekeket lehetett volna riogatni, a sajtót pedig egészen egyszerűen kidobták az ablakon.

Pedig kevés magyar pártnak volt olyan kedvező helyzete a médiában, mint nekik 2010-ben. Övék volt a Népszabadság, a Népszava, a Szabad Föld, a Vasárnapi Hírek, és még egy csomó orgánum. Ha Napóleonnak ilyen sajtóbirodalma lett volna Waterloonál, máig erősen vitatott lenne Wellington szerepe. Annyira nem használták ki a helyzeti előnyüket, hogy az említett, meghatározó lapok közül mára csak egy él, a többit elvitte a markoláb. Vagy elpuchhant, mint a buborék.

Azonban mostani, vert helyzetükben néhány szocialista politikus képes nagyon nagyot alakítani. Nem feledhetjük Lendvai Ildikó karcos humorát és elmeélét, Kovács László tapasztalatát, Korózs Lajos kiállását az elesettek mellett, Újhelyi István elkötelezett jóindulatát. Ha van remény a magyar baloldaliság számára, azt valahogy az ő példájuk mentén lehet elképzelni.

Hogy mi lesz az MSZP sorsa?

Hát, baljós jeleket lát a béljós, egymagukban nem fognak ők országot kormányozni a közeli jövőben, talán a távolabbiban is inkább koalíciósan, másokkal. De ez esetleg nem is baj: sokkal jobb lenne egy sokszínűbb, nyitott kormányzat, mint a mosatni, monolitikus. De hogy a magyar belpolitika meghatározó tényezői lesznek, az egészen bizonyos.

Persze, mindenki döntse el saját magának, mi a véleménye róluk – nekem az a nézetem, hogy egy jó és erős szocialista párt kicsit sem ártana nekünk.

Most már csak találni kéne egy ilyent.

Vagy csinálni.

Csak jó legyen.

Meg erős.

Meg szocialista.

Erőszak és béke

Szele Tamás
-
0
Erőszak és béke

Hogy a végén kezdjem: minden várakozás ellenére az elmúlt időszak legbékésebb tüntetései zajlottak tegnap – mármint az utcán. Az MTVA székházán belül viszont továbbra sem szabadult el a humanizmus szelleme és a tárgyalási készség, az öt pontot még mindig nem olvasták be az állami televíziók egyikében sem, sőt, további képviselőket bántalmaztak.

Egyszóval, volt miért tüntetni, és a demonstráció békésre, ötletesre, elegánsra sikeredett.

Tegnap ott hagytuk abba, hogy Szél Bernadettet és Hadházy Ákost kidobták a székházból, Varju Lászlót földre vitték, Kunhalmi Ágnesnek megsérült a lába. Innen folytatjuk.

Tehát, míg tegnap déltájban még semmit sem lehetett tudni a székházban tartózkodó képviselők állapotáról, beindult a propagandaüzem, és Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentést tett, miszerint „elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe. Ezek a bevándorláspárti Soros-hálózat módszerei, így akarják megfélemlíteni azokat, akik nem értenek egyet velük.” Elfogadhatatlan is lenne, ha beavatkozni akartak volna: csakhogy az nem elfogadhatatlan, ha valaki be akar vinni egy rövid iratot és azt egy szerkesztő tulajdon kezébe akarja adni. Az inkább mindennapos gyakorlat. Az emberben feléled a gyanú: lehet, hogy azért nem találtak ennyi idő alatt sem egy ügyeletes szerkesztőt az MTVA székházában, mert adásaikat nem szerkeszti senki?

A rendőröket nem engedték be a biztonságiak

Időközben Tordai Bence kihívta a rendőrséget és a mentőket a földre tepert Varju László állapota miatt. A rendőrséget nem engedték be a biztonságiak – akiket állítólag egyenesen a Belügyminisztériumból irányítanak – a mentőket, jóval később, igen. A rendőrség részéről kevés ellenszenvet tapasztalhattunk tegnap a tüntetők iránt, de erről később.

Az épületben tartózkodó képviselők közül öten, úgymint Jakab Péter, Bősz Anett, Gréczy Zsolt, Bangóné Borbély Ildikó és Niedermüller Péter tiltakozásul a Varju Lászlót ért atrocitás miatt tarkójukra kulcsolt kézzel a földre feküdtek a biztonsági őrök előtt. Ezt a gesztust – mert gesztus volt, nem egyéb – az Origo úgy értékelte, hogy:

„Ismerős lehet ez a látványvilág azoknak, akik figyelemmel követték az arab tavaszt, de más forrongásnál, Soros-féle tiltakozásnál is előkerült a földre fekvés.”

Érdekelne, hogy a fenti sorok szerzője, az Origo munkatársa, az általunk már pertraktált Bordács Bálint képes-e akár minimális testi funkcióit is gyakorolni sorosozás nélkül, de van egy olyan érzésem, hogy nem: annyira rászokhatott már, hogy kialakult a függőség. Tessék vigyázni ezzel, ha szokássá válik, már majdnem képtelenség abbahagyni.

Azonban a III. kerület jegyzője időközben hiperűrsebességgel futtatta le a birtokvédelmi eljárást, minek következtében a már elkészült felszólítások alapján a rendőrök kivethették volna a képviselőket az épületből, mármint, ha beengedik őket. Meg ha sikerült volna kézbesíteni a felszólításokat. A hatalom ennen farkába harapott, teljesíthetetlen feladat elé állította saját magát.

Fotó: FüHü

Röviddel ezután dulakodás kíséretében kidobták az épületből Vadai Ágnest

Pont a kezdődő nemzetközi sajtótájékoztató előtt, egyszóval tudnak időzíteni a biztonságiak. Vadai feljelentést próbált tenni egy jelenlévő rendőrnél, ám az türelmet kért tőle. Vadai kompetens, intézkedni tudó rendőrt követelt.

A nemzetközi sajtótájékoztató úgy ért véget, hogy a rendőrök a sajtó képviselőit távozásra szólították fel, csak a képviselők maradhatnak ott. Önök az Országimázs Központ műsorát láthatták.

Vadaiék ellen is megpróbálták érvényesíteni a birtokvédelmi eljárást ezek után. Vadai nem vette át a papírt, amit egyébként Kunhalmi Ágnes és társai ellen fogalmaztak meg.

A rendőrség odament az épületen kívül, de a kerítésen belül tartózkodó országgyűlési képviselőkhöz, ismertetvén, hogy a III. kerületi jegyző határozata alapján el kell hagyniuk a területet, különben rendőri intézkedésre kerülhet sor.

Varju László lejutott az emeletről társaihoz, mentőt hívtak hozzá (aznap már sokadjára), csak ezúttal sikerült is bejussanak hozzá, a kórházban zúzódásokat állapítottak meg nála.

A többi képviselő úgy hitte, bezárták őket az udvarra, ám röviddel ezután mégis kinyitották nekik a kaput és távozhattak. Hadházy Ákosnak nem volt szerencséje, ő még a kapunyitás előtt távozott, létrán.

Fotó: FüHü

Egységben az erő, ha kell, akkor napokig, hetekig folytatják

Körülbelül ezek után, ezzel a háttérrel kezdődött a tüntetés, melyen nekem is volt szerencsém részt venni – a politikusok egy kis, kordonnal körülvett színpadon beszéltek, mely eléggé kiesett a figyelem középpontjából, és nem is mondtak semmi világrengetően újat vagy meglepőt, netán mulatságosat. Elhangzott az öt pont (mely azért lehetne hét is, ha belevennék a civiltörvény és a hajléktalan-törvény tarthatatlanságát is, hátha valakinek eszébe jut), Hadházy elmondta: szerinte az aljas, lejárató kormánypropaganda a legfontosabb bástyája a hatalomnak. Nem elfoglalni kell az MTVA-t, de elindult egy folyamat, amivel kikényszeríthetik, hogy leálljon a kormányzati propaganda.

Tóth Bertalan MSZP-elnök beszédében kiemelte, hogy múlt szerdán még nem gondolták volna, hogy az ellenzék együtt tud működni, és van értelme országgyűlési képviselőnek lenni. Azonban most megérezték, hogy egységben az erő, ezt az ellenállást pedig folytatni kell. Szabó Tímea azt mondta, hogy üzenik a közmédia vezetésének, Orbán Viktornak és Pintér Sándornak: hiába nem engedik be őket, nem engedik, hogy beolvashassák a követeléseket. „Nem fogunk elmenni, ha kell, akkor napokig, hetekig itt leszünk, amíg nem teljesítik a követeléseket” – mondta.

Szintet lépett az erőszak rendszere

„Szintet lépett az erőszak rendszere, tegnap valami megváltozott – mondta Szél Bernadett. A politikus azt mondta, hogy álmában sem gondolta volna tegnap, hogy ma „smasszerek fogják kidobni” a köztévé épületéből. Szél megköszönte a tüntetőknek a hősies kitartás, hogy tegnap éjszakába nyúlóan várták őket a mínuszokban.

Az volt az a pont, amikor Szél szerint átléptünk egy vörös vonalat, amikor rájött, hogy a köztévé épületében nem a rendőrség az úr. „Négyfajta egyenruhát tudtunk beazonosítani, és tele voltak fegyverrel”. Van egy ember, aki mindenért felel, ami ebben az országban zajlik – mondta Szél, aki szerint Orbán felel azért, hogy parlamenti képviselőket „ütnek-vernek” egy közintézményben.” (Index)

Lehetnek sztrájkok is

Fekete-Győr András után Kepli Lajos beszélt, majd meghallhattuk Székely Tamástól, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökétől a nap egyik legfontosabb ígéretét: „Ha Áder aláírja a rabszolgatörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése”. Beszélt még Hadházy Ákos (újból) és MárkiZay Péter is, majd bejelentették a hivatalos tüntetés végét.

Ez lehetett volna – az elmúlt hét tapasztalatai alapján – a legérzékenyebb és legveszélyesebb időszak, ugyanis az atrocitások kivétel nélkül a programok befejezése után szoktak történni. Csak épp most semmi ilyesmiről nem volt szó. A tömeg jelszavakat skandált, néha ugrált egy kicsit, hogy meg ne fagyjon, és igen civilizáltan figyelte a székházat, melynek tetején egyszer csak megjelent egy forgatócsoport, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felvételeket készítsen. Azonban erős fényű reflektorokat, valamint lézeres mutatópálcákat irányítottak rájuk és ezt nem tűrhették: a jelenlévő tüntetők szemlátomást nem kívántak biodíszletté válni egy propagandafilmben.

A rendőrség és a demonstrálók egyaránt roppant szelíden és udvariasan viselkedtek egymással

Ahangulatban nyoma sem volt erőszaknak. A karhatalom átvizsgálta az érkezők táskáit, de ezt mindenki természetesnek tekintette.

Kiváló szórakozásnak bizonyult a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ötlete: rájöttek ugyanis, hogy az épület falának egy része nem üvegből van, így arra remekül lehet vetíteni: egy olyan Super Mario-játékot vetítettek ki, amelyben Mészáros Lőrinc alakítja a főszereplőt. Túlzás nélkül állítható, hogy az utóbbi idők egyik legjobb ötlete volt: ezrek kaptak röhögőgörcsöt.

Én magam körülbelül ekkor hagytam el a helyszínt, ám elhamarkodott lépés volt ez, ugyanis a vetítés után egy-két ezer ember propagandaturnéra indult, érintve a Hír TV székházát, a Ripost szerkesztőségének épületét, a Figyelőt, aztán a Mediaworks székházához is elmentek. Ez szimbolikus épület, a Népszabadság utolsó szerkesztősége volt, most már a Mészáros-lapok központja.

Külön hangsúlyoznunk kell, hogy az említett szerkesztőségekben és székházakban nem tettek kárt, az ott dolgozóknak hajuk szála sem görbült és munkájukat sem zavarták meg – azonban mindegyik állomáson felolvasták az öt pontot és jelszavakat skandáltak.

Itt azért el kéne gondolkodjunk azon, hogy a kormánymédia állandó és mélyen hazug propaganda-nyomása milyen mértékű ellenszenvet váltott ki – ahelyett, hogy elhitték volna a hazugságaikat, tüntetnek ellenük, voltaképpen tehát nem a sajtó ellen tüntetnek, hanem éppenséggel a sajtóért, azért, hogy az legyen hiteles és korrekt, szavahihető, független és szabad.

A vonulók visszatértek a székházhoz, és mintegy kétszáz fő kivételével mindenki hazament. Ez a csoport még meggyújtott egy tüzet, de azt a rendőrség atrocitás nélkül eloltotta, egyikük eldobott a rendőrök felé egy petárdát, de társai leállították, „ne dobáld a rendőrt!” kiáltásokkal – és mindenki hazament.

És így ért véget békében a békétlennek induló tegnapi nap.

Folytatása következik?

Mindenképpen: ha máskor nem, pénteken, mikor is a Kétfarkúak Nemzeti Összkarácsonyi Békemenetet hirdettek, ez 18 órakor indul, a Kossuth térről. És nem kétlem, hogy aki velük tart, pompásan fog szórakozni.

De van egy olyan érzésem, hogy lesz demonstráció addig is.

Hiszen lesz rá ok.

Van is.

Sorsdöntő nap?

Szele Tamás
-
1
Sorsdöntő nap?

A tegnap és ma Budapesten lezajlott események ismertetése előtt hangsúlyoznunk kell: a legfontosabb az, bárki bármit is mondjon később, hogy nem lehet tehát valamiféle ellenzéki 2006-nak beállítani a tiltakozó demonstrációkat: a tüntetők részéről minimális erőszak volt tapasztalható, a rendőrség is takarékoskodott a könnygázzal.

Erőszak azonban mégis volt: az MTVA biztonsági szolgálata alkalmazta, fegyvertelen és békésen viselkedő országgyűlési képviselők ellen. De lássuk sorjában, mi történt.

Csábító volna percről percre beszámolni a történtekről, de terjedelmi okok miatt egyszerűen lehetetlen, próbáljuk inkább kivonatolni az eseményeket. Minden úgy kezdődött, hogy tegnap délután háromkor a Hősök terén elindult a „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr” elnevezésű tiltakozás. Ezt leginkább az elismert ellenzéki pártok hirdették meg, tehát az MSZP, a DK, az LMP, valamiért a Jobbik is közéjük számítja magát… de részt vettek rajta Parlamenten kívüli erők is. A Hősök teréről különösebb rendbontás nélkül vonult a sok ezres – a Reuters tízezer résztvevőről számol be – tömeg az Alkotmány utcába, ahol is a felszólalók szép és igen okos beszédekben fejtették ki ellenvéleményüket a kormány által hozott két új, vérlázító törvény kapcsán, sürgették a közös fellépést ellenük, elmondták: mindenkinek elege van. Ezekről a beszédekről illenék tudósítani, de az utánuk következő tettek sokkal többet mondtak minden szónoki teljesítménynél. Mikor a rendezvény hivatalosan is véget ért, a szervezők felszólították a tömeget, menjenek békével haza, ők el is indultak, csak épp nem haza, hanem az MTVA Kunigunda utcai székházához.

Éspedig azzal a céllal, hogy részint tiltakozzanak az állandó, agymosó kormánypropaganda ellen, szót emeljenek a sajtószabadság érdekében és végül, de nagyon nem utolsósorban, hogy beolvastassák öt pontból álló petíciójukat. Lássuk ezt az öt pontot!

Követelik:

  • a rabszolgatörvény azonnali visszavonását,
  • kevesebb rendőri túlórát,
  • a fideszes (közigazgatási) bíróságok megszüntetését,
  • a csatlakozást az Európai Ügyészséghez,
  • és a független közmédiát.

Rövid, pontos összegzése az aktuális problémáinknak: és nagyon sokat jelent, hogy nem feledkeztek meg benne a közigazgatási bíróságok ügyéről sem.

Nos: ezt a petíciót, ezt a pár sort nem lehetett beolvasni a köztelevízióban mostanáig sem. Nem és nem.

De vegyük csak sorjában az eseményeket. A vonuló tömeg út közben megrongált, vagyis letépett több nemzeti konzultációs plakátot, a rendőrség kameráinak kereszttüzében, és mire a Kunigunda utcába ért – legalább nyolc kilométeres séta! – hatalmas rendőri jelenlét várta őket. Ez arra mutat, hogy a rendvédelmi szerveket nem érhette nagy meglepetésként az odavonulásuk, bár arra is utalhat, hogy a motorizált rendőri egységek sokkal gyorsabban haladnak, mint egy gyalogos tömeg.

Mindenképpen, mikor mindenki odaért, Fekete-Győr András felült egy tüntetőtársa nyakába, és beszédet mondott:

„Itt vagyunk a Kunigunda úton, ahova 2006 után a köztévét és a közrádiót rakták, hogy ne lehessen megközelíteni. Mi most itt vagyunk. Ezekben a pillanatokban Orbán Viktor tévéje hazudik. Azt mondják rólunk, csőcselék vagyunk. Azt mondják rólunk antikeresztények vagyunk, hogy nem dolgozunk…” – majd ismertette az öt pontot.

Ezek után jelentette be Hadházy Ákos képviselő, hogy az atrocitások elkerülése érdekében a tömegben jelen lévő országgyűlési képviselők fogják bevinni a petíciót az épületbe, őket ugyanis be kell engedni: hiszen az MTVA székháza középület, a törvény biztosítja a bejutásukat.

Bejutni sikerült is nekik, és azonnal találkoztak az este és éjszaka másik főszereplőjével, aki Darth Vadert alakította ez alkalommal: az MTVA biztonsági főnökével. Rögtön az első kérése az volt, hogy kapcsolják ki a telefonjaik kameráját, bizonyos „belső szabályzat értelmében”. Ennek a kérésnek nem tettek eleget, így a nagyközönség majdnem folyamatosan láthatta és hallhatta az eseményeket, főként Szél Bernadett közvetítésében.

Kint közben volt némi nyomakodás, a rendőrség egy esetben könnygázt is alkalmazott, de ennél több összeütközés nem történt, már itt is megbicsaklana bármilyen 2006-os párhuzam. Itt senki nem ostromolt semmit, ellenben az épületbe bejutott képviselőcsoport megtapasztalhatta, mit érezhetett Alice Csodaországban.

Elsősorban hírszerkesztőt kerestek, azonban az említett biztonsági vezető közölte velük: „Nem áll módomban segíteni, hogy egy szerkesztővel egyeztessenek, és ezt a petíciót beolvassák.” Nos, ha nem áll módjában segíteni, megkeresik segítség nélkül, mondták a honanyák és honatyák, aztán elindultak a túlzás nélkül óriási székházban. Szerkesztőre nem bukkantak – annak ellenére, hogy az adás közben folyamatosan zajlott, de nem történt említés benne az ablakuk előtt zajló tüntetésről, ellenben a sporthíreket és az időjárásjelentést sosem tapasztalt részletességgel ismertették, nem is szólva teljesen indifferens politikai beszélgetésekről – egy stábot viszont találtak, akiknek a kamerája előtt Hadházy felolvasta az öt pontot, ám ez a felvétel nem került adásba.

Közben eleinte még ki-kimentek a tömeghez beszámolni arról, hol tartanak, ez később abbamaradt – túl nehéz lett volna visszajutniuk a székházba. Ekkor írta ki Hadházy Ákos Facebook-falára:

„Nem hagyott más lehetőséget az MTVA: mi maradunk, holnapra pedig újabb tüntetést szervezünk.”

Maradtak, ám az események újabb fordulatot vettek: megint előkerült a biztonsági főnök, aki az MTVA rendeltetésszerű működésének megzavarásával vádolta őket. Holott csak illetékest kerestek, akivel tárgyalhatnának, egészen reggelig. Ekkor jutott el Hadházy Ákos Pap Dániel vezérigazgató ajtajához, megpróbált bejutni és ekkor verték meg majd dobták ki a székházból.

Munkáját végző országgyűlési képviselőt vertek tehát a biztonságiak ma reggel. És Hadházy csak az első volt!

A még bent maradt képviselők ugyanis rábukkantak egy állítólag működő stúdióra, ami előtt azonban fegyveres őrök álltak. Itt ordibálás és káosz tört ki, majd az MSZP képviselőjét, Bangóné Borbély Ildikót öt biztonsági támadta meg és vitte a földre. Közben annyira megnehezedett a bejutás az épületbe – hiszen a biztonságiak minden kaput lezártak a főbejárat kivételével – hogy maguk az alkalmazottak sem képesek mindannyian és zökkenőmentesen bejutni, a mai adás érdekesen fog kinézni. Lehet, hogy el is marad, mert a dolgozókat csoportosan hazaengedik.

Az épületben leállították a felvonókat is, hogy senki se juthasson el a híradós szintig.

Kunhalmi Ágnes egy dulakodás során térdre esett, most bekötött lábbal nyilatkozik, Oláh Lajos a rendőrséget riadóztatta telefonon, miután Varju Lászlót leteperték a folyosón a biztonsági őrök. A rendőrség azonban nem jut be az épületbe, ugyanis őket sem engedik be a biztonságiak. Mintegy 30-40 fegyveres és körülbelül 20 fegyvertelen biztonsági őrről van szó, ennyien lehetnek az épületben.

A rendőrség erősítést kért, ugyanis az őrség egyértelműen bűncselekményeket követ el, méghozzá sorozatosan.

Az MTVA az Országos Sajtószolgálaton keresztül a következőket tette közzé:

„Országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva léptek be az MTVA épületébe vasárnap este ellenzéki politikusok, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta, hogy be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat. Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét arra, hogy az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat arra, hogy az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba sem a szerkesztőségekbe.

Az ellenzéki politikusok azzal próbálták megzsarolni az MTVA – t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd „bejön” az utcáról több ezer dühös ember. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották.

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba.

Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést is tett a rendőrségen. Reggel aztán a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Hadházy Ákos megpróbált egy lépcső korlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó Szél Bernadettel együtt eltávolították az épületből.

A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban. Folyamatos igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt.”

És még mindig nem szakadt rá a födém az MTVA vezetőségére, talán a bent lévő, tiltakozó képviselőkre való tekintettel.

Idáig tart az események krónikája pillanatnyilag, próbáljuk meg összegezni, mit tudunk.

  1. A kormánymédia elutasította egy petíció felolvasását, melynek pusztán annyi lett volna a célja, hogy ismertesse a kormánykritikus erők véleményét és követeléseit.
  2. Nem, azaz nem zajlott ostrom, ellenben volt brutális erőszak épületen belül, méghozzá országgyűlési képviselők ellen, akik kötelességüket tették.
  3. Az események ilyetén alakulása mindenképpen a lehető legsúlyosabb kárt okozza a kormánynak, mely vitára képtelennek mutatkozott és megsértette a magyar törvényeket is a fegyveres biztonsági őrök bevetésével. A Ligetben történt atrocitásokkal ellentétben a biztonságiak most nem számíthatnak a rendőrség segítségére vagy félrenézésére: most a rendvédelmi szervekkel is szembekerültek.
  4. A történteknek csakis olyan mértékű bizalomvesztés lehet a politikai hozadéka, amely a kormány bukásával jár előbb vagy inkább utóbb: a választók nem fognak olyanokra szavazni, akiket senki más véleménye nem érdekel, így az övék sem.
  5. Előreláthatóan sosem látott mértékű rágalomhadjárat indul majd a kormánysajtóban minden és mindenki ellen, aki ellenzéki, vagy azzal gyanúsítható. A helyzet tovább romlik, nem tudni, meddig még.
  6. Sok múlik a rendőri és igazságügyi szervek hozzáállásán a közeljövőben: a helyzetet az ő fellépésük döntheti el, hiszen legrosszabb esetben sor kerülhet tömeges letartóztatások elrendelésére is.
  7. Nem túl valószínű azonban Orbán Viktor részéről az erdogani recept alkalmazása, tehát az, hogy puccskísérletnek nevezze az eseményeket és vaskézzel letörjön minden mozgolódást, ugyanis ahhoz erős hadseregre és karhatalomra van szükség, mellyel nem bír.
  8. A kormány most kéne visszavonja a két törvényt, akár a téli ünnepek békéjére való tekintettel, és így megúszhatnák az azonnali krízist – a bizalomvesztés azonban már elkerülhetetlen.

Nem tudjuk megállapítani, pontosan mire számíthatunk, de az bizonyos, hogy a mostani eseményeknek nagyon komoly hatása lesz a közelebbi és távolabbi jövőnkre egyaránt, így bölcs lenne, ha mindenki komolyan, felelősen, ép esze és lelkiismerete szerint cselekedne ezekben az időkben.

Kérem, itt tartunk. Folyamatosan követjük az eseményeket és minden fejleményről beszámolunk.

A centrumból az ismeretlenségbe – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A centrumból az ismeretlenségbe – Déli kávé Szele Tamással

Tegnap nem volt tüntetés, ma lesz csak, de ma érdekes események várhatóak: azonban, mivel előre képtelenség volna megírni ezeket, a mai kávé mellé megint pártpolitika következik. Éspedig az érdemtelenül kevés figyelmet kapó, különleges kezdeményezésként induló Modern Magyarország Mozgalomra (MoMa) kerítünk sort.

Mikor indult, tényleg modern volt, és voltaképpen most is az – hogy miért nem lett belőle tömegpárt? Annak több oka is lehet, nem foghatjuk egy indokra – de előbb lássuk a párt történetét.

A Modern Magyarország Mozgalom Párt (röviden MoMa) megalapítását 2013. április 21-én jelentette be Bokros Lajos európai parlamenti képviselő, egykori pénzügyminiszter. Elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) és a Centrum Párt egykori politikusa. Az elnökség tagja volt még Kajdi József, Antall József miniszterelnök kormányhivatalának vezetője, Pálfy G. István egykori tévés újságíró, valamint Cselényi László, a Duna Televízió volt elnöke.

A MoMa alakuló gyűlésén magam is részt vettem, mint tudósító, és azt kell mondanom: sajtószempontból pártot alapítani így kell. A Körúton áll a világszintű Grand Hotel Corinthia, ott alakultak, meglepően népes, több száz fős társaság gyűlt össze, és az elegáns környezethez méltóak voltak a célkitűzések, felszólalások: Bokros Lajos szó szerint minden eszközt bevetett, Ady-idézettel kezdte és egy focilabdával dekázgatva fejezte be, szegény fotósok majdnem megőrültek, nem tudták követni a labdát – az operatőrök viszont kedvelték. Mozgóképnek tökéletes volt.

Én kicsit kényes helyzetben voltam akkor és ott, ugyanis pár nappal korábban – Pálfy G. miatt – csúnyán megcsípdestem Bokros Lajost egy jegyzetben, de ő volt olyan gentleman, hogy nem helyreigazítási kérelemmel vagy sajtóperrel reagált, hanem meghívott az alakuló gyűlésre. Ez valóban elegáns volt tőle – máig meggyőződésem, hogy valódi úriember.

De lássuk, mi történt később?

A párt a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson nem szándékozott indulni, mivel ehhez még nem érezte elég erősnek az ismertségét és támogatottságát, valamint kritizálta az újabb választási rendszert, de a Fidesz kritikusaként kívülről támogatta a baloldali Összefogást.

A MoMa a 2014-es európai parlamenti választásra már listát akart állítani – részben az addig EP képviselő elnök, Bokros Lajos miatt is –, de nem sikerült a szükséges minimum 20 000 támogatói aláírást összegyűjtenie, ezért a párt elesett az indulástól, így Bokros képviselői mandátuma is véget ért. A MoMa kezdeményezte az ajánlások újraszámolását, mivel szerintük elegendő érvényes ajánlás gyűlt össze, amit a Nemzeti Választási Iroda munkatársai a párt általi megbízottakkal együtt el is végzett, de a vizsgált 24 264 ajánlásból a harmadik újraszámolás után is csak 18 633 volt érvényes (a három újraszámlálásnak három különböző eredménye volt, de mindháromnak nagyjából 18 és fél ezer volt az eredménye), amely eredményt és az ez általi vereséget ezután a pártelnök is elismerte. Bokros közölte, hogy ezután a párt országos szervezetének kiépítésébe kezdenek.

A 2014-es önkormányzati választáson a párt 100 jelöltet indított, köztük a pártelnököt, Bokros Lajost budapesti főpolgármester-jelöltként, aki 213 550 szavazatot (36,04%) kapott, ezzel második lett a fideszes Tarlós István mögött.

Megállapodás helyett végül vita a DK-val

2017 szeptemberében a párt megállapodást kötött a Demokratikus Koalícióval (DK) a 2018-as országgyűlési választásokra, ezt Gyurcsány Ferenc jelentette be a Közös Ország Mozgalom Agórájának megnyitásakor. Bokros 500 napos programja keretében kerülne sor a szövetségre, ezután új, kétfordulós választási rendszerű választásokat írnának ki. 2018. január 12-én azonban Bokros egy Facebook-posztban bejelentette, hogy a DK „négy hónapnyi hitegetés után” végül nem kívánt megegyezni velük, ezért a MoMa a megszüntetést elkerülendő önállóan indul a 2018-as választásokon. A DK válaszában azt közölte, hogy a MoMa hagyott fel az egyeztetésekkel, miközben szerintük a DK méltányos ajánlatával a „nem mérhető támogatottságú pártnak” parlamenti képviselete lett volna. A párt az országgyűlési választáson országos lista nélkül 617 szavazatot kapott, mely mindössze 0,01%-ot jelentett.

A torzsalkodást most hagyjuk, ne részletezzük, de az az 500 napos program, ha azt tudnám feledni… Volt ugyanis annak egy különös gondolata, idézném is:

„Kedves ellenzéki sajtó! A népszavazás után remek elemzéseket olvastam arról, hogy a helyzet még rosszabb és nem is fog változni, mert az ellenzék milyen vacak. Nektek eszetekbe sem jut, hogy a helyzeten Ti magatok is tudtok változtatni? Kedves maradék demokratikus sajtó! Kedves publicisták, bloggerek, véleményvezérek! Ne fanyalogjatok! Harcoljatok a szabadságért! Bő egy évre félre kell tegyétek a látszat-függetlenségeteket!”

Ezt hiba volt mondani.

Azt akarta „elkérni” a sajtótól, ami a lényege: a független véleményt. Mert rendben van, én azt nem gondolom, hogy Bokros Lajosnak lennének vagy akár csak lehetnének mocskos, titkolnivaló vagy kétes ügyei, róla ez elképzelhetetlen. De nem állíthatom előre, hogy akár ártatlanul is nem keveredik ötszáz nap alatt botrányba, nem rágalmazzák meg vagy nem lesz mondjuk koccanásos közlekedési balesete. Ahogy akkori koalíciós társairól sem: a jövőre nézvést újságíró nem adhat biankó csekket. Sem Bokros Lajosnak, sem másnak. Ezzel a meggondolatlan mondatfüzérrel azt kívánta, hogy az akkor is, most is független (igen kicsi) sajtó tegyen szent esküvést, miszerint minden esetleges ballépésnél félrenéz.

Márpedig független újságíró ezt nem teheti: én a magam részéről azt a megoldást választottam, hogy mivel rosszat nem akartam írni (nem is volt mit), jót nem nagyon lehetett, ezért azoknak a politikusoknak a nevét, akik csatlakoztak ehhez az abszurd kéréshez épp úgy nem írtam le mostanáig, mint Bokros Lajosét sem. Sajtót ne tessék zsarolni: inkább nem ír az ember, minthogy pártkatona vagy szócső legyen belőle, esetleg cinkos, adott esetben.

Bár még egyszer leszögezem: kevés ember él magyar földön, akitől távolabb állna a törvénysértés vagy a botrányos élet, mint Bokros Lajos. Máig nem értem, mi vezette erre a kérésre.

No, de lássuk: mit mond a MoMa programja? Mi a céljuk?

A párt elsődleges célja a nemzeti és európai, a konzervatív és szabadelvű értékek hiteles képviselete és terjesztése Magyarországon.

Ezzel összhangban törekszik az alkotmányos jogállam visszaállítására, az alapvető szabadságjogok megerősítésére, a 2011-ben elfogadott egyfordulós választási rendszer helyett egy arányos, kétfordulós választási rendszer kialakítására, a befektetői és beruházási bizalom visszaszerzésére, a korrupció minden válfajának megszüntetésére. De idézzük magát a pártelnököt!

„A rendszerváltás igénye mindent felülír. Nem újkeletű vélemény ez. Pontosan másfél évvel ezelőtt fogalmaztuk meg, amikor útjára bocsátottuk az 500 napos programot. Elsőnek a Modern Magyarország Mozgalom.

Mit jelent ma a rendszerváltás? Három dolgot.

Az önkényuralom felszámolását és az alkotmányos jogállam, a demokrácia helyreállítását.
A hazug, tolvaj és pazarló kormányzás felváltását igazmondó, hatékony és tisztakezű vezetéssel.

Az ország végzetes leszakadásának megállítását és megfordítását ésszerű, szakszerű és becsületes gazdasági, társadalmi és nemzetközi politikával.

Ordító szükségszerűséggé, mindent elsöprő paranccsá vált a demokratikus ellenzék és a civil szervezetek együttműködése.”

Ezekkel az elvekkel megint csak egyetérteni lehet. Egyáltalában, kevés helyen találkozik az ember annyi jó szándékkal, mint a magyar ellenzék politikai irataiban, szerintem az Ördög is innét szerzi be a macskaköveket a Pokolba vezető úthoz. De ne legyünk rosszmájúak: a MoMa igenis egy korszerű centrumpárt, komoly és átgondolt programmal, kiváló szakértőkkel, derék, fennkölt gondolkodással.

Igazán megérdemelnék a sikert. Még akkor is, ha ezt a centrista gondolkodást – vagy egy ahhoz nagyon hasonlót – a Momentum is a zászlajára tűzte.

Mi lesz a sorsuk?

Sajnos nem látom a fényes jövőt a mostani körülmények közepette. A 2018-as választási szereplés után sürgősen ki kéne találjanak valamit, hogy népszerűsítsék a mozgalmat, különben egyszerűen elfelejtik őket. És az nagy kár volna.

Remélem, csak találnak egy rátermett szakértőt, aki visszaemeli őket a köztudatba.

A Modern Magyarország Mozgalom jobb sorsra érdemes párt, mely ígéretesen indult, és most méltatlanul kevéssé ismert.

Pedig kezeskedem érte: Bokros Lajos művelt úriember és kiváló pénzügyi, politikai szakértő.

Lehet, az is vele a baj.

Ha csavargó és sikkasztó lenne, manapság meglehet, hogy jobban odafigyelnének rá – csak arra ő képtelen.

1...212223...2522. oldal a 25-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség