Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Arany kutyagumi – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, valódi polgárember kávézás közben legszívesebben a kultúráról beszélget. Ennek apropója is van, ugyanis a héten volt a Magyar Kultúra Napja, melyről úgy tűnt, pártunk és kormányunk megfeledkezni látszik, de ez puszta káprázat: igenis sokat tesznek ők szellemi életünkért, annak támogatásáért, felemeléséért, akkora műbarátok, ahogy Petőfi mondaná a Helység Kalapácsában, „mint az izé”.

Ott vannak például rögtön a kultúrnapi elismerő oklevelek. Ez egy nagyon szép és főleg takarékos szokás, kap a delikvens egy igen szép, nemzeti színű keretes papírlapot, melyen ékes szavakkal megköszönik eddigi tevékenységét és további hasonlókra buzdítják: aláírja egy államtitkár, át lehet venni, kap egy pohár pezsgőt, és kész. Mondjuk kicsit hasonlít a Munka Vörös Zászló Érdemrendre, mert pénz nem jár vele, csak a szégyen, de pont jó így, főleg, ha tudjuk, hogy idén többek között Nyerges Attila kapott ilyent, aki arról nevezetes, hogy ő az Ismerős Arcok énekese.

Mondjuk a zenekarról nekem magamnak lesújtó a véleményem, úgy zenei mint szövegi világuk bonyolultsága vetekszik egy kőbaltáéval, de hát maga a műfaj, vagyis a „nemzeti rock” ilyen: vegyünk egy lakodalmas bandát, egy kemény basszust, egy erős ritmusszekciót és harmincas évekbeli olvasókönyvet, aztán már meg is van és párásodnak a tekintetek a honfibútól. Senkit sem zavar, hogy három akkord, ez ilyen. A Sex Pistols hozzájuk képest Tátrai-vonósnégyes. Hogy aztán Nyerges úr mihez kezd az oklevelével, az kérdéses, tényleg érdemesebb bekeretezni, üveg alatt falra tenni, ugyanis – papírcsákónak kicsi, papírhajónak kemény.

Azonban a műpártolás nem csak ennyi

A nagylelkű, szeretett vezetők mintegy magukhoz emelik az alkotásokat, főleg a festményeket, szobrokat, hasonló csecsebecséket, irodájukban állítják ki, otthonukban helyezik el őket (ugye, ez egy szonettel vagy egy kulcsregénnyel kicsit furán nézne ki), és így is kimutatják, mennyire becsülik a műtárgyakat. Vagy ha ők nem mutatják ki, kimutatja a becsüs. Vegyük rögtön az érzékeny lelkéről, finom hangulatairól ismert Hoppál Péter esetét.

„Letétbe megkapta két Kossuth-díjas magyar festő alkotását Hoppál Péter, amivel maga a fideszes országgyűlési képviselő dicsekedett lelkesen a Facebookon. A sajátos műgyűjtési módszerrel megszerzett festményeket a Janus Pannonius Múzeum helyezte el a kormánypárti politikusnál, hogy „felékesítse” a tárgyalóját.

„Pécsi országgyűlési képviselői tárgyalóm frissen felékesítve Keserü Ilona és Lantos Ferenc festményeivel” – írja keddi Facebook bejegyzésében Hoppál Péter. Csakhogy a fideszes országgyűlési képviselő azzal folytatja posztját, hogy mindezért köszönet a Janus Pannonius Múzeumnak, akik letétbe helyezték hozzám e remekműveket.” (HVG)

Jó, hát a letétnek ezer formája van, bizonyára adott némi anyagi garanciát, annak bizonyságául, hogy míg nála vannak a képek, nem esik bajuk.

Dehogy adott

A HVG hosszas kérdezősködés után megtudta, hogy habár „régóta bevett gyakorlat, hogy egy közgyűjtemény műtárgyat ad tartós megőrzésre egy közhivatal, kulturális intézmény vagy közjogi méltóság, például vezető pozícióban lévő tisztségviselő rendelkezésére, és ezt szívesen teszik olyan művek esetén, amelyek bemutathatósága a múzeumi keretek között nem biztosított jelenleg”, Hoppál mester ebben a kitüntetésben díjmentesen részesült.

Kérem, ez esetben holnap leszaladok Pécsre, tessék kinyitni a raktárat, körülnéznék kicsit, már nagyon unom, hogy olyan kopárak a falak itthon, készítsenek nekem elő valamit vagy Dürertől vagy, ha van, valamelyik németalföldi mestertől, Bruegheltől, Boschtól, mit tudom én, nem vagyok nagyigényű. Esetleg szóba jöhet valami ógörög szobor, reneszánsz kisplasztika, sótartó Cellinitől, egyéb bizsu… hogy az nekem nem jár?

Már miért?

Csak, mert nem vagyok közjogi méltóság? A Hoppál sem az. Hoppál képviselő, mint ilyen, közjogi tisztségviselő, közszereplő, de nem méltóság. Sőt, még én is lehetek ilyen, ha megválasztanak, Hoppál sem a Parlament kupolatermében született, egy törvényjavaslattal a kezében. Tessék nekem megelőlegezni a bizalmat, vagy meglesz magukról a véleményem.

Ja, akkor sem? Hát, pedig szépen kértem…

Orbán, a puritán

De meg is értem, ha én nem kapok műkincseket szép szóra, most nagy a keletjük. Orbán Viktor puritán várbéli irodájához adataink szerint 34 festményt és 4 szobrot kölcsönöztek ki a Szépművészeti Múzeumból. A szőnyegeket meg az Iparművészeti Múzeumból hozták ki. Most Tisza István bútorait nem is firtatom, de álljon itt a műtárgyak teljes listája, az Átlátszó nyomán: mindenki beláthatja, hogy ennyi díszítésre mégis szükség van egy igazán puritán irodába, ezek nélkül olyan barokkos lenne…

Festmények

  1. Bogdány Jakab: Virágcsendélet papagájjal (olaj, vászon, 71 x 94,5 cm)
  2. Böhm Pál: Tájkép (olaj, vászon, 75,5 x 101 cm)
  3. Brodszky Sándor: Esztergom és vidéke (olaj, vászon, 132 x 216,5 cm)
  4. Czigány Dezső: Asztali csendélet almákkal (olaj, vászon, 58 x 51,3 cm)
  5. Egry József: Csónakosok (pasztell, vászon, 70 x 86 cm)
  6. Feszty Árpád: A szentkorona elrejtése 1849-ben (olaj, vászon, 36 x 60,5 cm)
  7. Greguss Imre: Vörössipkások Szolnoknál (olaj, vászon, 181 x 130 cm)
  8. Györgyi Giergl Alajos: Mária templomba menetele (olaj, vászon, 41 x 86 cm)
  9. Hegedűs László: Vérszerződés
  10. Ismeretlen festő: Balatoni táj Badacsonnyal és ménessel (Betyártanya)
  11. Ismeretlen festő: Vác látképe
  12. Ismeretlen festő: Deák Ferenc arcképe (másolat Györgyi Alajos után)
  13. Jakobey Károly: Visegrád
  14. Keleti Gusztáv: Folyóparti táj (olaj, fa, 32,5 x 54 cm)
  15. Kunwald Cézár: Tisza István (olaj, vászon, 142 x 112 cm)
  16. Kunwald Cézár: Csendélet (olaj, vászon, 102 x 89 cm)
  17. Ligeti Antal: Táj folyóval (olaj, vászon, 35 x 56 cm)
  18. Ligeti Antal: Fiume (olaj, vászon, 137 x 203 cm)
  19. Márffy Ödön: Virágcsendélet (olaj, vászon, 50 x 60 cm)
  20. Márffy Ödön: Gyümölcscsendélet (olaj, vászon, 65 x 81 cm)
  21. Márton Ferenc: Hargita (olaj, lemezpapír, 74 x 51 cm)
  22. Mednyánszky László: Erdő széle
  23. Mihalik Dániel: Kiöntött a Zagyva (olaj, fa, 23 x 32,5 cm)
  24. Réti István: Kossuth Lajos képmása (olaj, vászon, 255 x 163 cm)
  25. Rubovics Márk: A Vág torkolata a nagy Dunába (olaj, vászon, 31 x 65 cm)
  26. Schallhas Károly Fülöp: Erdős tájkép (olaj, vászon, 59 x 79,5 cm)
  27. Spányik Kornél: Mátyás király (olaj, vászon, 168 x 92,5 cm)
  28. Stetka Gyula: Kamermayer Károly arcképe (olaj, vászon, 255 x 162 cm)
  29. Szamossy László: 48-as törzstiszt (olaj, vászon, 89 x 69,5 cm)
  30. Telepy Károly: Tájkép alakokkal (olaj, vászon, 98 x 137 cm)
  31. Várady Gyula: Sümegi várrom (olaj, lemezpapír, 49,5 x 69 cm)
  32. Vaszary János: Gyümölcscsendélet / Dinnyés csendélet (olaj, vászon, 73,5 x 97,3 cm)
  33. Vidra Ferdinánd: Pannonia (olaj, vászon, 285 x 185,5 cm)
  34. Wittich Eperjesi Károly: II. Rákóczi Ferenc arcképe (olaj, vászon, 76 x 63 cm)

Szobrok

  1. Beck Ö. Fülöp: Tisza István (bronz, 64 cm)
  2. Cser Károly: Szent István
  3. Kisfaludi Strobl Zsigmond: Kardját néző huszár (bronz, 42 cm)
  4. Róna József: Az idős Kossuth Lajos (bronz, 73 cm)

Ez, kérem, az igazi műpártolás, ennyi szépség között nem is lehet mást, mint kiváló döntéseket hozni. Vagy nem. Természetesen ezek is ingyen kerültek az egyszerű, fehér falakra, illetve közéjük. Ennek nincs ára, a Szépség ideálja megfizethetetlen, kérem szépen.

Főleg, ha nem is akarunk érte fizetni.

Én csak egy dolgot hiányolok a falról, hogy tökéletes legyen az iroda.

Egy bíborszín falvédőt, nemzetiszín szegéllyel, amire egy autentikus népművész színarany cérnával felhímezné:

„Hej, irodám puritán
nincsen benne tulipán
csak pár festmény, tubicám
arany kutyagumi tán”

Ez méltóképp feltenné a koronát a műre.

Tévéhangolás

Kérem, a televízió hangolása igen kényes, bonyolult művelet, melynek kézi végzésére utolsó alkalommal 1999-ben mertem vállalkozni, és akkor is sikertelenül – talán nem E. Aisberg 1958-as „Most már értem a televíziót” című ismeretterjesztő kötete alapján kellett volna nekilátnom, és nem Junosztyot kellett volna hangolni. Nekem nem ment, a kormánynak ez is menni fog.

Vagy nem fog, de mondjuk ők nem is csavarhúzóval matatnak a bonyolult készülékben, és még annyira sem készülnek fel, hogy utánaolvassanak, mi az, amit állítgatnak. De miről beszélünk? Lássuk a hírt!

Összenő a Hír TV és az Echo TV

„Miután a Hír TV és az Echo TV is a fideszes Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kezébe került, elkezdték a két televízió egyes tevékenységeinek és működésének összehangolását” – tudta meg a Magyar Hang.

Minderről január 22-én körlevélben tájékoztatta a Hír TV munkavállalóit Répásy Bálint vezérigazgató. A levél szerint az alapítvány kuratóriuma által kijelölt menedzsment döntött így, a hatékony működés érdekében.

Már keddtől elkezdődik a két társaság hírigazgatóságának együttműködése, ennek első lépése a közös gyártás technikai, műszaki és alkotói feltételeinek kialakítása és a rendszerek tesztelése” – írja a Magyar Hang.

Erről nekem elsőre az jutott eszembe, hogy „addig hangoljátok a tévécskéiteket, fiúk, addig-addig, míg egyszer csak be nem jön rajtuk Moszkva”. De aztán, mélyebben eltöprengve, az is, hogy rendben, először a gyártás kerül egy kézbe, aztán minden, láttam én már médiaterméket elcsatolni, lesz ebből a két adóból egy, méghozzá fél éven belül. Sőt, az is eszembe jutott, amit Omár kalifa mondott az alexandriai könyvtár maradékának felgyújtásakor: „Vagy az van benne, ami a Koránban, és akkor felesleges, vagy más van benne, és akkor káros.” Hát az omári logika is azt mondja: egy adó lesz a kettő, akárki meglássa.

Az, hogy a hírek eddig is egyformák voltak bennük, nem szerkesztési koncepció:

a magyar sajtótermékek kilencven százalékában azért szó szerint egyformák a hírek, mert mindenki az ingyenes MTI-ből szedi őket, az érdemel tapsot, aki nem. És bizony a hírforgalom ily módon kilencven százalékát lefedő MTI már nyolc éve ingyenes… Akkor tud izgalmas lenni, mikor becsúszik egy-egy tévedés vagy elütés a hírbe, akkor egy ország tudja rosszul. (És becsúszik).

Ha az uniformizált sajtó létrehozása a célja a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (Kesma), akkor sok dolga már nem lesz, az is biztos. De mégis, mi is a céljuk? Erről Varga István, az alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt a 24.hu-nak adott interjújában, őt idézzük:

„- A kiegyensúlyozott és hiteles tájékoztatás lenne a legfontosabb. Annak ellenére, hogy az emberek többsége interneten olvassa a híreket, felmérések szerint mégis az újságcikkeknek hisznek jobban. Ezért célja az alapítványnak, hogy védje és megőrizze a nyomtatott sajtót.

– A Magyar Újságíró Szövetség közleményben reagált erre. Azt írták, hogy az alapítvány létrehozására vonatkozó „utólagos szóbeli magyarázat pedig olyan érveket említ (a nyomtatott médiakultúra és a megyei lapok megőrzését), amit egy tévécsatornákat, rádióadókat és online platformokat is tömörítő médiacsoport esetében Európa egyetlen államában sem venne senki komolyan.”

– A magyar újságíró-társadalom megosztott, a MÚOSZ pedig a másik oldalon áll, de nevezhetnénk őket álcivileknek is.”

Álcivileknek?

Akkor viszont azt a javaslatot tenném, hogy a maguk szerint valódi civilek kapjanak állami egyenruhát, hogy lehessen őket megkülönböztetni az álcivilektől. Milyen szép lesz… elképzelek egy egyenruhás Békemenetet. Esetleg adhatnánk nekik fegyvert, kiképzést, kis fegyelmezést és kaszárnyát is, akkor lennének csak igazán civilek!

„Még egyszer: kormánydöntés alapján a nyomtatott médiakultúra megmentése közérdek, ezért az alapítványt nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette. Így más helyzetbe került.”

Valóban: a lócitrom is más helyzetbe kerül, ha ízlésesen becsomagolom, ráírom, hogy „francia krémes” és ebben a minőségében kezdem árulni. Legfeljebb nagy forgalmam nem lesz belőle, mert másodszor már elég kevés vevő jön majd vissza. És mi a helyzet a tüntetésekkel?

„A közmédia távolról sem tökéletes. Jómagam is úgy gondolom, hogy adásba kellett volna adni a tüntetést. Az ott dolgozóknak le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat.”

Hát felvétel készült, azt magam tanúsíthatom: tudósítani jártam a tüntetésen és a saját szememmel láttam a forgatócsoportot, amint az épület tetejéről vették az eseményeket. Bár nem vették túl sokáig, ugyanis reflektorokkal, zseblámpákkal, lézeres mutatókkal elvakították a kamerákat a tüntetők közül néhányan – de így is lehetett legalább húsz perc használható anyaguk, amiből akármilyen hosszú hírt össze lehet vágni.

Nem vágtak.

Nem volt hír – hiszen nem adta ki az MTI.

A tények másodlagosak, az MTI a fontos.

Tovább nem is folytatom, az interjúból így is kiviláglik: rövidesen nem pusztán egységes, de egyforma is lesz az összes alapítványi sajtótermék. Mint egy láda tojás, úgy fog hasonlítani egyik a másikra.

De azért marad majd tere a sajtószabadságnak, kérem, lesz egy terület, amit nem lehet majd uniformizálni.

Az apróhirdetések.

Azok majd mindegyikben el fognak térni, különös tekintettel a házassági híreket és gyászeseteket bejelentőkre.

És tetszik tudni, mikor ér véget ez?

Azon a szép napon, amikor egy gyászesetet minden alapítványi lap az első oldalon hoz majd.

De addig is: hangolják a tévéket.

Moszkva nemsokára bejön.

A Makkabeusok Pesten – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, általában békésen kávézgatunk, az ember nem keresi a konfliktust, de a mai beszélgetésünk témája elképzelhető, hogy kavar majd némi vihart. Tudom én, hogy magam idézem a fejemre az eleven parazsat, magam nyúlok a darázsfészekbe, de ki kell mondani a problémát: sok, nagyon sok minden nem stimmel a 15. Maccabi Európa Játékok körül.

Az egy dolog, hogy ez a sportesemény – mely meghatározása szerint elkötelezetten zsidó jellegű – sokaknak nem tetszett már akkor sem, mikor csak a híre kélt annak, hogy Budapesten fogják megrendezni, ráadásul idén. Ilyen volt a Mi Hazánk mozgalom, ami aláírásgyűjtésbe is kezdett tavaly novemberben az esemény megrendezése ellen, bár nem túl nagy sikerrel: viszont a gyűjtés közben felmerülő egyik jelszó megdöntötte a hülyeség világrekordját: „A Maccabi Játékokat tartsák Maccabiban!”

De fordítsuk komolyra a szót: igen, megrendezik őket, idén, július 29. és augusztus 4. között.

Hol rendezik?

Ez már problémásabb.

Eredetileg ugyanis a játékokat a most épülő Kerepesi úti Sportparkban kívánták megrendezni, de az csak 2020-21-ben fog elkészülni, ezért új helyszínt kellett találni. A legtöbb verseny így a Ludovika Akadémiára kerül. Fontos helyszínek lesznek még a Hajós Alfréd Sportuszoda, az MTK városmajori teniszpályái és röplabdacsarnoka, a Lantos Mihály Sporttelep futballpályái, valamint az alcsútdobozi Pannonia Golf & Country Club. Különlegesnek ígérkezik az országúti kerékpáros verseny és a hosszútávfutás, hiszen előbbi a kincsesbányai Bringa Fiesta, utóbbi pedig a Várkert Bazárból induló Budapest Night Run része lesz.

Hát, azért ebben a speciális esetben a Ludovika kissé pikáns helyszín, de ha ott van hely, hát ott van hely. Kérdés ugyan, hogy mi a fityfenének nem épül meg időben a Sportpark, kérdés, de olyan, amit nem egészséges firtatni, mert egy fagyos hajnalon még arra ébred az ember, hogy harminckétszer hátba lőtte magát egy mérgezett kötéllel, maradjunk annyiban, hogy ha nem épült még meg, majd megépül a maga idejében.

A finanszírozás kérdése sem érdektelen, de azt már sokan boncolgatták, kárhoztatva, helyeselve, én inkább nem mennék bele –

hanem kulcskérdés még egy nemzetközi sporteseménynél a médiapartnerség is.

Itt álljunk meg egy pillanatra.

A világ minden más országában úgy megy ez, hogy ha egyik-másik cég médiapartnere a rendezvénynek, őket kiemelt hely illeti meg ott, az ő kamerájuknak mindig lesz helye a pálya mellett, munkatársuknak a sajtópáholyban, de azért a többi sajtótermék munkatársai, kamerái is bemehetnek – a partnerek megkapják a legjobb helyeket, de mások is dolgozhatnak, csak épp a rosszabb helyekről.

Mármost ez Magyarországon kicsit másképp van: én a vizes VB idején a Sport.Mindig című lapnál (is) dolgoztam, ugyan ez sosem politizált, de vagy eleve rossz hírünk lehetett a munkatársak személye miatt, vagy más oka volt, elég az hozzá, hogy egy nyamvadt belépőt nem kaptunk, akárhogy kértük, de pénzért sem mehettünk be egyik versenyre sem, mert elvben „minden jegy elkelt”. Nem csak mi jártunk így, több laptársunk is, a 444 sem kapott első kérésre belépőt, az Indexnek is voltak problémái emlékeim szerint: evett minket a fene, hogy a mi városunkban zajlanak a világversenyek és mégis tévéből kell közvetítsük őket.

Faramuci egy megoldás volt, amolyan igazi, mai, magyaros.

Tehát megtanulhattuk, hogy a médiapartnerség ma, Magyarországon voltaképpen kizárólagos közvetítési jogot jelent. Hát akkor lássuk, kikkel írtak alá médiapartneri szerződést tegnap a 15. Maccabi Európa Játékok szervezői?

„A 2019 január 21-én az Új Hidegkuti Nándor Stadionban megtartott találkozón az ATV, a Sport TV, az Echo TV, az Origo, a Lokál, a Ripost, és a 888 képviselője írt alá médiapartneri megállapodást a 15. Maccabi Európa Játékok szervezőivel. Jelenleg is zajlanak tárgyalások az EMG 2019 Sport Kft. és médiacégek között további médiapartnerségi és médiatámogatói megállapodások megkötése érdekében.” (Origo)

Na, itt akadt a torkomon a kávé. A Sport TV-t értem. Az jogos, nincs egy szavam sem. Az ATV is belefér, elvégre valóban soha nem volt antiszemita, sőt. De az Echo TV? Szaniszló Ferenc csatornája, ahol még alig pár éve is nyíltan antiszemita adásban magyarázta az említett úr, hogy Mohácsot is zsidó ármány okozta? Ahol 2007-ben Siklósi Beatrix Szálasit idézhette? (A hölgy különben több szempontból is nevezetes: a kilencvenes években ő volt az első, aki sajtóperrel fenyegetett meg engem, 2003-ban interjút készített az M1 Éjjeli Menedék című műsorában David Irving holokauszt-tagadó történésszel, most pedig érdekes módon az M5 közszolgálati csatorna egyik vezetője, de szerintem korántsem ért még véget karrierje: hétpróbás veteránja ő a magyar szélsőjobbnak).

Ez az Echo TV kap közvetítési jogot?

Az Origo, a Lokál és a Ripost egyszerű kormányszócsövek, az ő esetük világos. De a 888 már más tészta: az az antiszemitizmus, ami a kormánypropagandában utóbbi időben csak látensen bukkanhat fel politikai meggondolásokból, már náluk sem része a fő irányvonalnak, ellenkezőleg, valamiféle törleszkedést figyelhetünk meg náluk Izrael konzervatív politikai köreihez, azonban ők a magyar kormánypárti alt-right elméleti-ideológiai lapjának számítanak, és élen járnak (igaz, említett laptársaikkal együtt) a Soros-ellenes kampányban, ami szintén látens antiszemitizmus. Csak éppen becsatornázva, kormányérdek mentén. Ahogy fordul a politikai kocka – és pörög az mindig, meg nem áll – úgy fogják ledobni a vallási-felekezeti tolerancia álarcát és mutatják meg valódi képüket.

A partnerek között azonban nagyítóval sem találunk zsidó közösségi médiumot: sem a Szombatot sem az Új Életet nem hívták meg, meg nem erősített információim szerint a Szombat nem is nagyon fog tülekedni, hogy ebben a megtiszteltetésben részesülhessen: az ember jobban teszi, ha nem keveredik ilyen társaságba.

De mi fontossága van egyáltalán annak, ki a médiapartner és ki nem az?

Ennek nagyon komoly anyagi fontossága van.

Ezeket a játékokat sokan fogják figyelemmel kísérni, elsősorban Izraelben, de az Egyesült Államokban is milliókat érdekelnek majd, és általában, világszerte lesz piaca a készülő közvetítéseknek. Mármost az ATV profilja miatt nem ad majd egész napos élő adást, a Sport TV is kell időnként mással foglalkozzon, tehát a közvetítések többségét az Echo TV készítheti el – és árulhatja jó pénzért.

Mennyi ez a jó pénz?

Ezek inkább tízmilliók, mint milliók, de legalább dollárban.

Gratulálok a Maccabi Európa Játékok szervezőinek: alaposan sikerült kitömni a magyar szélsőjobboldal zsebét. Hogy ebből mennyi Drábik- és Spöttle-interjút lehet majd leforgatni, mennyit kap majd honoráriumként Huth Gergely vagy bayerzsoca? Abba jobb bele sem gondolni.

De miért alakult így a médiapartneri szerződés, miért nem lettek mások a partnerek?

Ezt csak találgatni lehet, mert nem kötik az orrunkra, de elég világos a helyzet. A szervezők valószínűleg nem kaptak más ajánlatot, és vagy jobb híján, vagy kényszer hatására, de ezt fogadták el.

Hát, ahol lehet választani krumplileves és krumplileves között, ott elképzelhető, hogy a krumplileves fog a legjobban fogyni… A Maccabi Európa játékok megrendezése már nem kérdés, ha elmaradnának, az akkora világbotrányt keltene, amire alig volt példa a sporttörténelemben, talán csak a Los Angeles-i olimpia bojkottjához volna mérhető.

Az is világos, hogy a mostani magyar kormány külpolitikájának – amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről – szerves része ez a sportesemény.

De az nagyon valószínű, hogy a játékok szervezői vagy:

Nem ismerik Magyarországot és viszonyait.

Vagy nagyon is ismerik, és belátták, nincs esélyük az Echo TV ellen.

Harmadik lehetőség nincs.

Kicsit pikáns lesz.

Kicsit, hogy úgy mondjam, tréfli.

Elképzelem az Echo TV tudósítóját, amint bejelentkezik:

– Kedves nézőink, itt az önök tudósítója beszél a nagy múltú Ludovikáról, ahol annak idején Horthy Miklós és Szálasi Ferenc hadseregének annyi, de annyi tisztje végzett, bizony, mind itt koptatták az Akadémia nagy múltú lépcsőit, folyosóinak köveit. Közvetítést adunk a 15. Maccabi Európa Játékokról… mazel tov a magyar versenyzőknek. Szebb jövőt!

Szijjártó a világűrben – Déli kávé Szele Tamással

Kávézgatunk, kávézgatunk, és ebben a kedélyes hangulatban le kell szögeznem: a magyar diplomácia manapság saját csúcsait ostromolja. Odáig még nem jutottunk el, mint Bárdossy, aki 1941. december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak (azonban csak fél év múlva fogadták el, addig kerestek minket a térképen), de azért közelítünk ehhez a rekordhoz.

Kérem, Szijjártó Péterről elmondható, hogy a legsajátosabb magyar külügyminiszter (vagy annak látszó egyén). Azért nem érdemes Bárdossyval összehasonlítani, mert az miniszterelnök volt. De Petike különben is inkább humorával és bohókás játékaival tűnik ki elődei közül. Ahol ő megjelenik, szék nem marad szárazon, esküszöm, ha egyszer kikerül a bársonyszékből, komoly jövő vár rá a show-business világában. Tegnapi teljesítménye mindenképpen a stand-up comedy gyöngyszeme, csak úgy zuhogtak a poénok!

A hétfői brüsszeli munkanapnak három főbb eredménye volt (és néhány nem kevésbé fontos ezeken kívül). Szijjártó mester jó érzékkel súlyozva a problémákat, először azt közölte: nem fogadjuk el az EU-Arab Liga nyilatkozatot, amíg az ENSZ migrációs csomagra hivatkozik. Teheránnak nem tetszik, hogy részt veszünk az Iránról szóló amerikai-lengyel rendezésű konferencián, de ettől még részt veszünk rajta. Ezek viszonylag várható hírek voltak: az Arab Liga így járt, ahogy az EU is, Teherán meg most nem olyan fontos nekünk, mint korábban, Varsó sokkal fontosabb (naná, EU-választások előtt vagyunk).

Idáig rendben, másra nem is nagyon számíthattunk. Azonban szóba került, hogy az európai parlamenti választások közeledtével az Unió egy új mechanizmust kíván életbe léptetni az álhírek, hamis hírek elleni küzdelemre. Ettől a mi Petikénk megtáltosodott. A tanácskozás szünetében leszögezte: Magyarország egyetért az álhírek elleni fellépés fontosságával. Hozzátette, hogy habár az Európai Unió kezdeményezése alapvetően arra irányul, hogy az orosz forrásúnak titulált álhíreket tudja kivédeni, a mi közép-európai tapasztalatunk azt mutatja, hogy más irányból is érkeznek befolyásolási kísérletek, illetve érkeznek álhírek, és ezekre is érdemes odafigyelni.

Petike példát is tudott mondani

Nem voltam ott, de elképzelem, amint az egyik kolléga (vagy az egyik külügyminiszter) ez után a magvas gondolat után rászól:

„Na, egy ilyent mondjon!”

Petike mondott. Azt bírta kifogalmazni azon a csókos száján, miszerint példa erre a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás, amelyet a nemzetközi médiában úgy interpretáltak, hogy ártatlan, pusztán jobb életre vágyó emberek váltak brutális rendőri fellépés áldozataivá, miközben Magyarországon terrorcselekmény miatt ítélték el a zavargás egyik résztvevőjét, Ahmed H-t.

A környezet elfojthatta a cinikus mosolyát, hiszen művelt, európai hölgyekből és úriemberekből álltak: ők tudták, amit mi is, hogy ha azt az utasítást kapja a magyar bíróság, nem csak terrorcselekményért, de falbontásos közszeméremsértésért is elítélték volna azt a szerencsétlen Ahmedet. Hogy Garay Jánost idézzem így, a Magyar Kultúra Napján: „A furfangos diák itt szörnyet prüszente rá, de Háry ő beszédét tovább is folytatá”:

„Nyilván vannak orosz álhírek, ez evidens” – fogalmazott Szijjártó Péter. Ugyanakkor megjegyezte: „Közép-Európában élünk, nem a Holdon és nem is a Marson, ezért pontosan tudjuk, hogy mindkét irányból próbálnak befolyásolni folyamatokat különböző szerveződések. Közép-Európában erről szól a történelmünk, és ez most sincsen másképp. A NATO-ban szoktuk azt mondani, hogy 360 fokos megközelítésre van szükség, én hasonlót javasoltam itt a kollégáknak.” (Index)

Petike, küldd be holnap édesapádat, beszédem van vele. Egyelőre itt egy karó külpolitikából és általában véve diplomáciából, de ez neked nem meglepetés, soha még más jegyre nem vizsgáztál ezekből a tárgyakból. Neked, fiam, súlyos szövegértési problémáid vannak: álhírnek nem azt a hírt nevezzük, ami nekünk nem tetszik vagy kellemetlen, esetleg le akarjuk tagadni, álhírnek azt nevezzük, ami nem igaz.

De lássuk a következő poénját, mert az sem volt akármilyen.

Azt írja a HVG, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyzi azt az egyelőre nem nyilvános előterjesztést, amiben javasolják a kormánynak: Magyarország hivatalosan jelentkezzen be a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (angolul: Association of Space Explorers, ASE) soron következő, 33. kongresszusának rendezési jogáért. A 2020-as eseményről szóló dokumentum a keltezés alapján most januárban készült, így a közeljövőben a kormány elé kerülhet. Ezért – ahogy ezt rögzítik is benne – még nem tekinthető a kormány álláspontjának, ugyanakkor a kidolgozott anyagból egyértelműen kiderül, hogy komolyan foglalkoznak az ötlettel.

Külön kiemeli a dolgozat, hogy az eseményt „övező nagy nemzetközi sajtóérdeklődés hozzájárul a pozitív Magyarország-kép építéséhez”, ami néminemű éleslátásra utal: ha Szijjártó kezd majd űrkutatásról nyilatkozni, az kétségtelenül komoly érdeklődést fog majd kiváltani. Ugyanakkor a rendezvény „belföldi kommunikációs szempontból is kiemelt jelentőségű” lehetne, mert „ráirányítaná a magyar társadalom figyelmét a hazai űrkutatásra és a magyar űrtevékenységre”.

Kétségtelen, javasolnám még az előadók közé Mikrobit és Mézga Aladárt is, a siker így semmiképpen sem maradna el.

A rendezvény költségvetése különben eltörpül a többi beruházáshoz képest, mindössze egymillió euró, így nincs kizárva, hogy tényleg vendégül látjuk majd 2020-ban a Földet megkerülő 400 űrhajóst, csak annyit mondanék, előtte takarítsunk ki rendesen és akinek koszos a lába, az húzza be a takaró alá, mint a Svejkben, hogy ne lássa a főorvos úr…

Láthatjuk, Petikéből mindenképpen lesz valaki, ha külügyminiszter nem is, de ott a helye a világ nagy nevettetőinek sorában, akkor is, ha nem ő mondta utóbbi időben a legnagyobb poént.

Igen, kérem, lehet fokozni.

A legfalrengetőbb viccet Hollik István volt képes kimondani

Sajtótájékoztatót adott szombaton a tüntetések kapcsán, és azt közölte:

„A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít. Teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy. A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely asszisztál a bevándorláspártiak kampányához.”

Így mondta, szó szerint.

A.

Magyar.

Kormányzat.

Soros.

Kampányával.

Nem.

Akar.

Foglalkozni.

Tessék már nekem megmondani, mi a fűzfán fütyülő rézangyallal foglalkozik már évek óta, éjt nappallá téve, mi egyébbel, mint egy hallucinált Soros-programmal?

Mivel plakátolták tele az országot, mint egy őrült tapétázómester, ha nem ezzel?

Hát most kell kiderüljön, hogy még csak nem is akarnak foglalkozni vele, utálják, semmi kedvük hozzá, de muszáj nekik?

Képzelem, mit művelnének, ha még akarnának is.

Hollik Karinthy-gyűrűt fog kapni ezért a viccért, akárki meglássa.

Ahogy látom, udvari bolondból már elég erős a felhozatal.

Most már szükségünk lenne pár diplomatára, politikusra is.

Van képük hozzá

Nem minden politika, szokás mondani, meg persze az ellenkezőjét is, miszerint mindennek van köze a politikához. És persze mindkét állítás igaz, bár én inkább úgy mondanám, hogy a politika az, ami mindenbe beledugja kanalát, abba is, amihez köze nincs. Ugyanilyen természetű az üzlet is… Hát, ebben az esetben nehéz a kérdés, de tegyük fel: mire jó és kinek a „tíz éves kihívás”?

Nem tetszik tudni, mi az? De irigylem… Szóval a Facebookon és más közösségi oldalakon időről időre kitörnek ezek a „kihívásos” játékok, maga is vettem részt ilyenben, mikor kedvenc könyvekről, filmekről, festményekről van szó. Kicsit becsapósak, ugyanis ha valaki tetszikeli azt, hogy én szeretem mondjuk Asimovot, akkor elvben neki is közzé kell tennie a saját tíz kedvenc könyvét. Persze, ha nem teszi, nem történik semmi, ennek nincs következménye, ez csak játék. Vannak elfajulásai is ennek, mint 2014-ben az „ice bucket challange”, a jegesvödör-kihívás, aminek az volt a lényege, hogy aki beszáll a játékba, az leönti (vagy hagyja leönteni) magát egy vödör jeges vízzel, és felszólít másokat, hogy cselekedjenek hasonlóképpen vagy adakozzanak jótékony célra, vagy tegyék mindkettőt. A műveletről készült videófelvételt azután nyilvánosságra hozzák a Facebookon. Aztán vannak ennek rázósabb, veszélyesebb alfajai is, de lényegében véve játék, nem zöldül ki senkinek sem a füle, vagy nem lesz hét esztendőig szerencsétlen, ha nem száll be.

Játék, játék – de ártatlan-e?

A kérdés a most divatozó „10 Year Challenge” (Tízéves kihívás) kapcsán merült fel. Ebben az a feladat, hogy a felhasználó megoszt magáról egy 2009-es és egy 2019-es képet, így szemléltetve, mennyit változott a külseje egy évtized alatt. És aztán nem történik semmi, az ismerősei röhögnek vagy sopánkodnak egy keveset, de egyéb nem várható.

Ártatlan szórakozásnak tűnik az öregedéssel, mulandósággal (könnyen mondom én, tíz évvel ezelőtt rosszabbul néztem ki nyaktól felfelé, mint most, bezzeg nyaktól lefelé azóta megjelent egy pocak), de van, aki mögöttes szándékot sejt, és ez nem is véletlen. Hiszen a Facebook Caambridge Analytica-botránya óta mindig gyanús, ha valaki a közösségi oldalon bármiféle adatunkat is kéri. Most azonban már a szakértők is kongatják a vészharangot: Kate O’Neill, a KO Insights elemzőcég kutatója számos más biztonsági szakemberrel karöltve arra hívta fel a figyelmet, hogy a szórakoztatónak tűnő feladat valójában arról szól, hogy a Facebook így szeretne tömegesen szert tenni feldolgozható képekre, amelyekkel finomíthatja arcfelismerő algoritmusait, köztük egy olyat is, ami képes megtippelni a képen látható személy életkorát.

Sőt:

„A Facebookon terjedő tízéves kihívásnál ötletesebb megoldást még nem láttam arra, hogy arcfelismeréses algoritmust tovább fejlesszenek”– írta tweetjében a jelenséggel kapcsolatban Thomas Tschersich, a Deutshe Telekom biztonsági szakembere.

Hát, az arcfelismerő, biometrikus szoftver nem újdonság, használják azt mindenhol, a kínai állampolgári pontrendszertől kezdve az európai repülőterekig. Az sem újdonság, hogy a mai állapotukban ezek a szoftverek nem tökéletesek: hiszen az ember arca nem mindig egyforma. Tessék belenézni a tükörbe ébredés után és lefekvés előtt: lesz különbség. Másfelől meg, más arcok hasonlíthatnak arra, ahogy épp most kinézünk, szóval gyakori a tévedés is. Arról már nem szólva, hogy az ember öregszik. Változik az arca, megjelenik pár ránc, magasodik a homlok, hogy úgy mondjam, magyarul kopaszodunk (már, aki) – öregítő programok is vannak régóta, amik megmutatták John Lennon arcképéről teszem azt, hogy hogyan nézett volna ki hatvannégy éves korában, ha megéri.

De mire lenne jó ez az egész a Facebooknak? Hol van az ilyen szoftvernek piaci vagy politikai értéke?

A hirdetési szektorban. Ugyanis a riadót fújó szakértők szerint nem arra kíváncsi a közösségi oldal, hogy miképpen fogunk öregedni, az a mi dolgunk, hanem arra, hogy most mennyi idősek vagyunk. Sok ember használ profilképnek idegen fotót, kutyát, macskát, karikatúrát, magam is tapasztalom, hogy ha bejelöl egy ilyen képtelen ember ismerősnek, nem a profiljából tudom meg, hogyan néz ki, hanem rákeresek a képeire, és ahol családtagokkal szerepel valaki, ott rendszerint ő lesz a középső alak. De valahol mindenképpen rajta lesz a fotón. (Aztán nem jelölöm vissza, de így kell rájönni, kivel is van dolgunk, ha valaki a profilképe szerint sziámi macska vagy zebutehén). Tehát a profilhoz tartozó képeket elemezné a Facebook, főleg, ha a felhasználónak se rendes arcképe, se nem adott meg születési adatokat.

Jó, mondjuk megtudják, hogy ötvenegy éves vagyok. És ez mire jó nekik?

A kulcsszó: reklám.

A Facebookos, Google-ös hirdetések ugyanis személyre szólóan érkeznek, a kereső vagy a közösségi oldal folyamatosan készíti a felhasználó profilját, megjegyez minden apró jelet, változást, ha valaki megnéz egy horgászokról szóló szaklapot, nemsokára kap ezer horgászbot-hirdetést, de ötszázat biztosan. Nyilvánvaló, hogy én ötvenes fejjel már nem fogok hirdetést kapni alpesi sziklatúráról, de kaphatok mondjuk befektetési tanácsokról… szóval, így megy ez, kérem.

Ha ugyan így megy.

Ugyanis a Facebook határozottan tagadja a vádakat. A közösségi oldal szóvivőjének elmondása szerint nem ők indították útjára a játékot és abból nem származik semmilyen előnyük. „Ez egy felhasználók által generált jelenség, ami saját magától vált népszerűvé. Nem a Facebook kezdte a trendet, és a fotók nagy része már fenn volt az oldalon” – írta a cég. Hozzátették emlékeztetőként, hogy a felhasználók bármikor kikapcsolhatják az oldalon az arcfelismerés funkciót, ha az zavarná őket.

Hát, ez is igaz… arról nem is szólva, hogy ismertem én olyan gondosan felépített hamis profilt, aminek még élettörténete is volt, kitalált családtagjai is, mindig ugyanannak a  – másik – személynek a fotóit használta. Olyan is történt már, hogy az én arcképemet használták fel álprofilhoz, csak a kísérlet hamar kudarcba fulladt, ugyanis megtudtam és kissé haragosan reagáltam. De ha az ismerőseim nem elég figyelmesek, lehet, ma valaki más használná még a mostani személyazonosságomat is. Szóval, ha elég ügyes a hamisító, átejtheti magát a rendszert is, csak ritka az ügyes csaló, és ennyi hibaszázalék még beleférne a hirdetési algoritmusba.

Mert ne értsük félre: a kereső és a közösségi oldal nem rólunk szól, hanem a hirdetésről, amit nekünk célzottan küldenek.

És igen, a politikai hirdetésekről, hírekről is: ha valaki megvásárolja az adatainkat (tömegesen szokás venni), képes lesz olyan tendenciózus hírekkel elhalmozni minket – amennyiben szép summát fizet a közösségi oldalnak – hogy befolyásolhassa a politikai véleményünket is akár.

Nem tetszenek elhinni?

Pedig Trumpot is megválasztották, és abban kimutatott oroszlánrésze volt a közösségi oldalakon folytatott kampánynak. Meg az orosz pénzen működtetett álhír-oldalaknak.

A Brexitet is ugyanígy szavazták meg.

Szóval, ami ártatlan játéknak tűnik, lehet az, és lehet komoly üzlet, komoly politika.

A legnagyobb gondot az jelentené, ha a Facebook adattömege valamiképpen külső és nem túl jóindulatú kezekbe kerülne. Ez ugyan elvben nem lehetséges, de ezt hittük akkor is, amikor a Cambridge Analytica turkált a felhasználók adatai között…

Végső soron azt nem állítanám, hogy akár a „Tízéves kihívás”, akár más kihívásos játék adatbányászat lenne, hiszen erre semmi bizonyíték nincs.

De használható akár arra is.

Nem mondom, hogy ne vegyünk részt benne, ez még ártatlannak néz ki, de azt igenis mondom, hogy legyen mindenki nagyon óvatos a közösségi felületeken. Ne adja meg az adatait hatra-vakra minden ócska kis tesztnek, vagy ha megadja, ne reklamáljon, amennyiben mindenféle üzleti és politikai hirdetésekkel bombázzák.

Különben bombázni fogják akkor is, ha vigyáz az adataira, mert ez egy ilyen világ.

Csak legfeljebb akkor többféle hirdetést kap majd…

Thürmer vagy Stürmer? – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így a kávé mellett bevallhatom: más esetben szégyellném ezt a címet. Senki nevével nem viccelünk, és ez olyan alapszabály, ami alól ritkán akad kivétel – például most. Ugyanis Thürmer Gyula olyan programcikket rittyentett volt a Munkáspárt honlapjára, hogy arra még a Der Stürmer valamikori főszerkesztője, Julius Streicher is büszke volna.

Igen, jól tetszett olvasni: az 1923 és 1945 között létezett német nemzetiszocialista hetilaphoz mértem az írást. Merthogy az neki a mércéje. Köztudott, hogy Thürmer Munkáspártja (mely kicsit sem azonos a Vajnai Attila-féle „Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal” nevű formációval) bizony már jó tizenkét éve rossz társaságba keveredett, konkrétan a Budaházyéba, és úgy látszik, azóta egészen sajátosan értelmezik a baloldaliság, valamint a szocializmus fogalmát. Olyan nemzetien, keltsen bármennyire is viszolyogtató emlékeket a közönségben a „nemzeti szocializmus” szókapcsolat.

De térjünk a tárgyra, a múltat adjuk át a Párttörténeti Intézetnek, ott majd Kövér elvtárs megkutatja… illetve, elnézést, Kövér elvtárs most más munkakörben dolgozik, majd csak akad más, megbízható elvtárs erre a kényes feladatra. Miről beszél most Thürmer Gyula?

Az EP-választásokról. Hát lássuk, mit mond.

„Május 26-a után új világ köszönt ránk. A bevándorláselleneseknek kell többségbe kerülniük, s akkor nem kell félteni a nemzeti szuverenitást és a kereszténység is biztonságban lesz – sugallja a miniszterelnök. Még azt is tanácsolja, hogy felejtsük el, hogy ki jobboldali, ki baloldali. A választóvonal nem ez. Akarsz migránsokat vagy nem akarsz! Ez itt a kérdés!

A parlamenti ellenzék szerint a bevándorlók beengedése érdem, sőt dicsőség, európai virtus, s aki nemet mond rá, az nem európai, nem demokrata, nem modern, és az ilyeneket irtani kell. Szeretjük Európát, de főleg a hatalmat szeretnénk, úgyhogy le az Orbán-rendszerrel!

De mit mondjunk mi, a Munkáspárt? Ellenezzük a bevándorlást? Igen! A Munkáspárt már akkor ellenezte, amikor ez még nem vált a kormánypropaganda fő irányává. És nem azért ellenezte, mert a kormány is így gondolta, hanem mert szilárd meggyőződésünk, hogy a migráció abban a formában, ahogyan ez ma megjelenik, kárt okoz a munkásosztálynak, a dolgozó tömegeknek és a nemzeteknek egyaránt.”

Tessék, Thürmer elvtárs? És a nemzetköziséggel mi lesz?

Nyugalom, afelől is gondoskodva volt.

„Véleményünket nem csak mondogattuk, de igyekeztünk a nemzetközi munkásmozgalom más pártjait is meggyőzni.”

Eddig a koreai elvtársakat sikerült, a kubaiakat még nem. Kár, hogy egyik állam sem Európában fekszik. A kínai elvtársakkal meg sem próbálkozunk, ők elhajlók. Meg nagyon kiröhögnének.

„A mai bevándorlók nem azért jönnek, hogy megdöntsék a pénz uralmát. A kapitalizmus előnyeit akarják élvezni.”

Ön viszont elutasítja ezeket az előnyöket, egy romos pincében él a valamikori Ózdi Kohászati Művek félig lebontott géptermének alagsorában, hosszú, ősz szakállával takarózik télvíz idején és az erdőben szedett, vadon termő empíriokriticizmussal táplálkozik. Vagy rosszul tudom?

„Tehát, tisztelt választók, ha Önök nem akarják, hogy a bevándorlás megváltoztassa világunkat, nyugodtan szavazzanak a Munkáspártra is. Mi ellene vagyunk. Nyugodt szívvel válasszák a Munkáspártot azok is, akik az európai kultúra, a kereszténység értékeit féltik.”

Ez gyönyörű két mondat. Van olyan szép, mint annak idején az „Élmunkás téri templom” elnevezés volt. Remélem, a Munkáspárt időben megkapja a választások előtt az egyházi áldást is, mert kell a Fennvaló segítsége a korteshadjáratban, ahogy az már Lenin elvtárs is megmondta.

Áldás nélkül tapodtat sem, proletárok!

„Nem kell fideszesnek lenni ahhoz sem, hogy valaki szeresse a hazát, a nemzetet. A nemzeti lobogót többre becsüljük az EU zászlajánál. A nemzeti zászlók színesek, mögöttük évszázadok történelme áll. Az EU zászlajában minden kék, a csillagok is mind sárgák, unalmasak és egyhangúak, mint amilyen a liberálisok európai egyesült államokja lenne.”

Minő esztétikai szempontok, elvtársaim! De vigyázzunk azzal a kijelentéssel, hogy a túlnyomórészt egyszínű zászló csúnya és unalmas. Emlékszem például egy másikra, ami szinte kizárólag vörös volt, eltekintve egy sarlótól és egy kalapácstól rajta. Talán ön is emlékszik.

„Vállaljuk a baloldaliságot? Igen! Baloldali az, aki azt mondja: rossz ez a rendszer! Nem Orbán, mert ő maga nem rendszer. A tőke, a pénz uralma a rossz. Orbán Viktor a tőkés Magyarország harminc évének egyik meghatározó személyisége, de nem maga a rendszer.”

Mit tetszik vállalni? Mert ez sok minden, csak nem baloldaliság. Orbán jó, tőke rossz? Ezer szerencse, hogy Lenin elvtárs alaposan be van balzsamozva, fel nem kel a mauzóleumból, mert volna pár szava ezekhez a tézisekhez. Apropó, mauzóleum, Vörös Tér – és Oroszországról mi a becses véleménye?

„Május 26-án elmondhatjuk, hogy nem lesz béke Európában, ha Európa nyugati fele nem egyezik ki Oroszországgal. Hálát adhatunk a jó istennek, hogy az ambiciózus fegyverkezési programok, a szankciók, a provokációk mellett elkerüljük a háborút. De ez kevés! Arra kell ösztönöznünk az EU-t, hogy egyezzen meg Oroszországgal.

Minden mindennel összefügg! Akarnunk kell a változást! Meg kell győzni másokat is, hogy akarják a változást. Meg kell mutatnunk a változás útját!”

Azért ezt a kiegyezést mintha Oroszországnak is kéne akarnia, legalább egy kicsit – és az orosz menyasszony finoman szólva is húzódozni látszik, jobban mondva csak azzal lenne elégedett, ha ő viselne mindent a házban, nadrágtól kalapig, Európának beleszólása sem lehetne a tulajdon sorsába. Márpedig így nem lesz lagzi, annyit mondhatok.

„A Munkáspárt programja világos. Az Európai Parlamentben nem csodát akarunk csinálni, mert azt nem lehet. A magyar dolgozók hangját akarjuk felerősíteni, hogy a magyar munkáson, a magyar dolgozókon ne élősködhessenek büntetlenül Európa gazdagjai. A magyar nemzet önállóságát akarjuk védeni. Magyarul akarunk beszélni, gondolkodni, magyarul akarunk élni.

De nemet mondunk a tőkés Európa intézményeire! Bíráljuk az európai kapitalizmust! Bíráljuk, mert a mai Európa csak keveseknek jó. Európában viszont több van, sőt minden megvan ahhoz, hogy Európa a többségnek is jó legyen. A dolgozók, a népek demokratikus Európája ilyen lesz!”

És nemzetközivé, tessék mondani, mikor lesz? Mert azt, hogy nemzetivé mikor, már közölni méltóztatott: május 26-án. Különben meg, ha Európa maguk szerint csak keveseknek jó, ellenben sokaknak, így a dolgozó tömegeknek is rossz, akkor mi a Csapajev elvtárs fényesre glancolt bagariacsizmáját tetszenének keresni annak az elnyomó államalakulatnak a parlamentjében? Vagy önfeláldozóan, orrukat befogva a rothadó kapitalizmus bűze elől, kínok közepette felvéve a képviselői fizetést belülről tetszenek majd bomlasztani, a nemzeti magyar munkásosztály érdekeit szem előtt tartva? És mondják már meg, milyen az a nemzeti munkásosztály?

Összegezve: ez az írás, ami tekinthető akár a Munkáspárt programjának is az EP-választásokra, kissé szigorúbban tekintve pedig tekinthető egy elégtelen osztályzatú dolgozatnak a Marxista-Leninista Esti Egyetemen, kifejti, hogy a nemzeti értékek és a munkásosztály értékei azonosak, ezeket kell védeni, ellenben a tőke rossz, és a valódi nemzetállam szocialista, vagyis nemzeti szocializmust akar, és mereven kapitalizmus-ellenes.

Hát pont ilyesmiket mondtak a Der Stürmerben is: csak abban volt antiszemitizmus is, ebben nincs. Meg kell vallani: a Munkáspárt honlapján nincs, de a hozzájuk elvileg közel álló (bár a jó ég tudja, kik által finanszírozott) Bal-Rad bizony következetesen Youdapestnek írja Budapestet.

Igen, kiejtve Júdapest. Hogy van-e köze a magát baloldali radikálisnak valló oldalnak a Munkáspárthoz és viszont, azt nem tudom bebizonyítani, tehát nem is állítom, de az már messziről látszik, hogy piszok nagy baj van a balszélen.

Pedig hát magával a baloldalisággal semmi baj nem volna, kihagyhatatlan az európai politikából, meghatározó szellemi vonulata annak.

Csak ez nem baloldaliság.

Ahogy nézem, ma, Magyarországon semmi értelme megkérdezni, miből lesz a cserebogár, mert láthatóan bármiből lehet…

Még munkáspártból is.

És fából gyártjuk a vaskarikát.

Aki nem panaszkodhat – Déli Kávé Szele Tamással

Kérem, én így kávé mellett nem erről akartam beszélni, azt hittem, túltárgyaltuk már tegnapelőtt, de nem lehet megfeledkezni a témáról: ez Magyarország, itt minden nagy botrány több kis botrányt fial, folytatódik, örökkön-örökké, ráadásul ami a homoszexuális emberek „gyógyításával” foglalkozó tévéműsor utóéletét illeti az bizony tanulságos is.

Ott hagytuk abba a múltkor, hogy ugyebár beszélgetős műsort közvetített a közszolgálati M5 arról, miszerint lehet is, kell is gyógyítani az azonos neműek iránti vonzalmat. Sem nem lehet, sem nem kell, mert nem betegség, de elég annyit mondani magáról a műsorról, hogy meleg résztvevője nem is volt, innentől kezdve tulajdonképpen a minimális szakmai objektivitás hiánya miatt nyugodtan tekinthetjük propagandának, részletezése nagyjából felesleges is. (Meghívták ugyan a Háttér Társaságot, csak épp gondosan az adás napján, hogy semmiképp se érhessenek oda – én is kaptam már meghívót sajtótájékoztatóra az esemény kezdete előtt tíz perccel, hasonló okokból. Oda ne érhessek, de ne is mondhassam, hogy nem hívtak. Így megy ez.) Tévtanokat népszerűsítettek benne, alacsony hatásfokkal, de botrányt sikerült vele kavarni, hiszen a kérdés kényes, és igen ostobán nyúltak hozzá.

No, de mit szólt a kitört szóviharhoz – mert nem kevés indulat szabadult el – maga a műsorvezető, Trombitás Kristóf Keresztély?

Érdekesen reagált a Facebook-oldalán (később levette, de megmaradt az utókornak).

„Nos, mindent összevetve mindenki úgy hagyott ebben az egészben benne – kivéve a Mandinert -, mintha én akartam volna azt a bizonyos műsort vagy én hoztam volna tető alá. Az egész balhét a hátamba kaptam, a baloldali médiumok napi több cikkben ágálnak, míg a mi oldalunkról semmi, sőt, az elemi bajtársiasság nevében vannak, akik innen is rúgnak egyet. Korábban nem egy baromságot számos vezércikk és kiállás követett, mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás. A tudat, hogy ez bizony nem olyan frankó, de nem hagyjuk hátra a másikat. Mindkettő jó tanulópénz és egyiket sem felejtem.”

Ettől azért félrenyeltem a kávét.

Az ifjú kultúrharcos számára „nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás”. Hát a sajtóban – és a televízió is az, pláne egy közszolgálati csatorna az kéne legyen – mindig az a lényeg, mi igaz, mi nem és kinek van igaza. Az összezárást reklamálja az ifjú levente? Tényleg nem veszi észre, hogy zsoldosokkal van ő egy seregben, azok nem fognak külön pénz vagy külön utasítás nélkül összezárni, azok magukra gondolnak első-, másod- de még harmad- és utolsó sorban is? Ott rúghatják szét a fenekét mellettük, nem fognak segíteni, nem is dolguk, de nem is természetük nekik a szolidaritás. „Elemi bajtársiasság”? Na, ne tessék röhögtetni, még a betyárbecsület is idegen tőlük.

Hány éves vagy, királyfi, hogy még hiszel a mesékben?

De reklamál mást is a szegény, elhagyott jobboldali sajtómunkás.

„Semmi közöm a problémához, életemben nem foglalkoztam vele – nyilván ez sem érdekel senkit. Nem én hívtam a vendégeket, nem én szerveztem a műsort, egy kész feladatot kaptam az adás napjának délutánján. És minekutána beültem a kész szituációba és lehoztuk a műsort, ez már senkit sem érdekelt. Ami rendben is lenne, az embernek néha katonaként kell viselkednie, maximum elront valamit, de ahogy ő kiáll mások mögött, bizton számíthat erre másoktól is. Vagy nem. (A direkt ferdítő, hazudó és perelhető cikkektől meg tekintsünk is el, amik egyfelől olyanokat állítanak, amiket nem mondtam, másfelől vitapartnernek állítanak be.)”

Kérem, ez a szegény ember tényleg katonának képzeli magát és azt hiszi, hogy egy háborúban harcol. Azért annyiban igazat kell adnom neki, hogy adás előtt pár órával adást lemondani nem lehet: ilyenkor kínos a helyzet, mert a műsor nem maradhat el, az benne van a programban, de meg lehet oldani, hogy legalább látszódjon: a műsorvezető nem ért egyet a témával, és törekedne a tárgyilagosságra, ha módjában állna.

Ezt sokféle módon el lehet érni, lehet azt mondani a műsor elején a bevezetőben, hogy „egy különös megközelítést mutatunk be”, hogy „sajnos az érintetteket nem tudtuk időben értesíteni, egy következő adásunkban mondhatják el véleményüket a kérdésben”, „ma kicsit egyoldalúak leszünk, szervezési problémák miatt” – egyszóval ezer és egy lehetőség van, csak éppen emberünk nem élt vele. Igaz, nem ő találta ki a műsort, ő csak vezette a beszélgetést, nem vett benne részt vitapartnerként, de lettek volna eszközei, mármint egy normális tévében. Értem én, hogy őt csak ad hoc beültették a stúdióba, rászignálták a melót és hajrá, vágtat a hatszáz, egyenesen az ágyútűzbe bele, de jelezni akkor is lehet az egyet nem értésünket.

Vagy – és sok jel mutat erre is – nem lehet.

A köztévé működése egyre különösebb:

már az Öt Pont be nem olvasásakor elméláztam azon, hogy mi a fenének nem ismertették harminc másodpercben – legfeljebb éjjel háromkor, mikor úgysem látja, hallja senki. Vagy szólhattak volna előtte pár szót, szidhatták volna, mondhatták volna, hogy kényszerhelyzetnek engednek, nem volt feltétlen szükség arra, hogy kössék az ebet a karóhoz és ezzel kiváltsanak egy több napos tüntetéshullámot. Akkor arra jutottam, hogy bizonyára nem a sajtómunkások felelnek az adásért, hanem a biztonsági főnök (azért is keresték napokig a szerkesztőt, mert nem volt). Pedig egy profi szerkesztő fél perc alatt megoldotta ezt a válságot, elegánsan. De nekik dilettáns módon keménykedni kellett: lett is belőle, ami lett.

Feltehetően senki sem merte vállalni a felelősséget az esetleges következmények miatt. Az állásukat, kenyerüket félthették.

Ebben az esetben is valami hasonlót látok: a műsorvezető, bár megtehette volna, mégsem mondott semmit azon kívül, amit elvártak tőle.

Miért nem tette?

Valószínűleg azért, mert tilos volt neki.

Valószínűleg még az összekötő szövegek is előre meg vannak írva és tilos eltérni tőlük, büntetés terhe mellett. Most meg mentegetőzni kényszerül, megfogadja, hogy életében nem foglalkozik többet soha ezzel a témával – azt el is hiszem, most csúnyán kikapartatták vele a gesztenyét a tüzes parázsból.

Egy régi vicc jut eszembe a dologról: Kohn telefonját lehallgatják, ő is tudja, mindenki más is, egyszer csak felhívja őt Grün Amerikából:

– Helló, hogy vagy, hogy érzed magad?
– Tudod mit? Nem panaszkodhatok…

Hát így van most ezzel a botrányt kiváltó adással a Trombitás nevű műsorvezető is. Azt ugyan nem tudjuk, ő maga mit gondol a kérdésről, azt sem, hogy neki hogy tetszett a saját szereplése ebben a kényes ügyben, szabadkozik és morog – de nem panaszkodhat.

Azt neki tilos.

Sőt, még az inkriminált bejegyzését is eltüntette a közösségi oldalról, csak addigra már százan lementették.

Sokan hiszik, hogy a kormánymédia munkatársai kiválóan fizetett zsoldosok, akik a legnagyobb fényűzésben élnek, de ezek a jelek arra mutatnak, hogy jól csak keveset fizetnek közülük, valahol a piramis csúcsán, és megbecsülést is csak azok kapnak a gazdáiktól. A nagy tömeg, akik nem a csúcson vannak, vasfegyelemben tartott, közepesen honorált zsoldos.

És akad, aki még csak nem is tudja, hogy zsoldos: azt gondolja, a hitéért, a véleményéért teszi, amit tesz.

Meggyőződéses, küldetéses balek.

Aztán csodálkozik, hogy ott hagyják egyedül a kartácstűzben.

Így járt.

Matolcsy paradoxona

Most tessék egy kicsit figyelni, mert bonyolult dolog következik. Epimenidész, a krétai bölcs kiment a piacra és elkiáltotta magát: „Minden krétai hazudik!” A krétaiak nem verték agyon, hanem elkezdtek gondolkodni: Epimenidész is krétai, tehát akkor ő is hazudik, tehát a krétaiak igazat mondanak, de ha igazat mondanak, akkor hazudnak, illetve…

Végül mégsem verték agyon, de történtek ez irányú kísérletek. Ez egy klasszikus szofizma, ott a logikai hiba benne, hogy általánosít: egyes krétaiak persze, hogy hazudnak néha, de minden krétai és minden esetben természetesen nem hazudik. Valami ilyesmit sikerült most kitalálnia Buczkó Péter doktornak, Matolcsy György ügyvédjének.

Történt ugyanis, miszerint Bárándy Gergely 2016 májusában egy parlamenti felszólalás keretében olyant mondott a jegybank elnökére, hogy az közpénzt lopott volna. Súlyos állítás, Matolcsy be is perelte a jó hírnévhez való jog megsértése miatt. Mármost a Kúria harmadfokú, jogerős ítélete szerint Bárándy Gergely véleményt fogalmazott meg, ezért kijelentésének nem lesznek jogi következményei.

Tehát ott tartunk, hogy Bárándy Gergelynek az a véleménye, miszerint Matolcsy közpénzt lopott, és ezen vélemény kimondásának nem lehetnek jogi következményei.

Csatlakozhatunk mi Bárándy Gergely véleményéhez?

Nos, Buczkó doktor szerint nem.

Jóllehet a Kúria jogerős döntésben mondta ki, hogy ez a vélemény nem büntethető (mint semmiféle vélemény sem) és kimondása sem sértett törvényt.

De akkor hogy látja ezt Buczkó doktor?

Buczkó Péter szerint az ítélet legfeljebb úgy értelmezhető, hogy adott közéleti kiemelt szereplők között, adott szituációban adott szövegkörnyezetben a bíróság nem minősítette jogsértőnek, hanem jogszerűnek minősítette ezt a kifejezést, azonban ez nem jelenti azt, hogy bárki bármikor bármilyen körülmények között használhatná ezt a kifejezést. „Az pedig az eljárás során föl sem merült, hogy Matolcsy György lopott volna vagy bármiféle bűncselekményt követett volna el” – fogalmazott. Jelezte: a Kúria döntése álláspontja szerint megalapozatlan, ezért megfontolják, hogy alkotmányjogi panaszt nyújtanak be és eljárási jogszabálysértésre alapozva kérik az ítélet megsemmisítését.

Na, akkor álljunk meg egy percre, mert frissítenem kell az agyamon az operációs rendszert.

Tehát Buczkó doktor nézete szerint a Kúria hibás döntést hozott (ez még egy Kúriával is megeshet), és emiatt alkotmányjogi panaszt nyújtanak be, eljárási jogszabálysértésre alapozva kérik az ítélet megsemmisítését. Jó, ezt értem. Azonban akkor miért mondja, hogy az ítélet értelmezése szerint adott közéleti kiemelt szereplők között, adott szituációban adott szövegkörnyezetben ez elhangozhatott, és nem jogsértő, de óva int mindenkit a kijelentés megismétlésétől, ugyanis más szituációban, más szereplők között és más szövegkörnyezetben ez lehet jogsértő, sőt, valószínűleg az is.

Rövidebben: elfogadja-e a felperes az ítéletet, megnyugszik-e benne (és akkor van helye az értelmezésnek) vagy pedig hibásnak tekinti, nem nyugszik bele és akkor az értelmezésnek sincs helye?

Itt jön Epimenidész paradoxona, vagy inkább Matolcsyé

Ha jogerősnek tekintjük az ítéletet, lehet tiltani a kijelentés ismétlését, ha nem tekintjük jogerősnek, akkor nincs is mit értelmezni, tehát új ítéletre van szükség, melyet újból meg lehet támadni és ez így megy örökkön-örökké.

Ugyanis ha és amennyiben elfogadjuk – és ez most nem érinti Buczkó doktor állásfoglalását – azzal azt is elfogadjuk, hogy a vélemény kimondása kontextustól, környezettől és az azt megismerő személyektől függően lehet jogsértő vagy nem az.

Tehát, ha én lemegyek a sarki kisboltba, ott találkozom a Bank of England elnökével (meglepő lenne, ritkán vásárol a nyóckerben, de nem lehetetlen), és azt mondom neki: „Dear Sir, kérem, vigyázzon ezzel a Matolcsyval, ez közpénzt lop, ez egy olyan”, akkor én ezzel súlyosan megsértem Matolcsy jó hírnévhez való jogát, és alapja lesz egy ellenem induló keresetnek. Ámde ha csak a Milánnak, a boltosnak mondom ezt, azzal nem sértek meg semmit, és így szabadon mondhatom?

Ellenben mi történik, ha fordul a kocka, és kinevezik véletlenül a Milánt a Bank of England elnökének?

Ez sem túl valószínű, de fizikailag nem lehetetlen.

Mi több, mi van akkor, ha mindketten hallják a kijelentésemet?

Akkor egyszerre viselkedtem jogsértő és jogkövető módon?

Avagy mi van, ha én ezt a kijelentést nagy nyilvánosság előtt, mondjuk a sajtóban, írásban teszem? A tisztelt bíróságnak végig kell keresnie minden olvasómat ezek szerint, és minden esetben meg kell állapítania, sértettem-e jogot?

Szép, nagy per lenne, igen sok tanúval.

Őszintén érdekelne, mi ebben az esetben az irányadó értelmezés.

Vagy amennyiben fennáll sok ezer olvasó esetén akár csak egy esetben is a jogsértés lehetősége, akkor már büntethető vagyok? Viszont tessék már nekem megmutatni azt az egy esetet. (Mondjuk, nem volna nagy boszorkányság, van az a pénz. Sőt, a vád képviselője is mondhatja, hogy ő is olvasta, és ő az az eset – ámde akkor én elfogultságot jelentek be).

Márpedig ez a kijelentés akkoriban nagy nyilvánosságot kapott volt. Tehát, csontig lecsupaszítva a kérdést: ha a Kúria kimondja egy állításról, hogy annak kimondása akkor és ott nem büntethető, beszámolhatok-e én erről az állításról a sajtóban máskor, más körülmények között és más közönségnek?

Kérem, aki ezt nekem jogszerűen és logikusan képes értelmezni, az előtt lekapom a bajuszomat.

Maradjunk annyiban, hogy egyelőre nem teszek ilyen jellegű kijelentést Matolcsy jegybankelnökről a sajtóban, azt meg, hogy mit gondolok róla, úgyis tetszenek tudni: amit maguk. Csak nem mondjuk, hogy ne sértsünk törvényt.

Buczkó úr, ne őrjítsen meg minket, kérem… Inkább nyújtsa be azt az alkotmányjogi panaszt.

Mindenki jobban jár.

Célpontok – Déli Kávé Szele Tamással

Így a kávé mellett eltöprengek: mennyi és hányféle célpontja, Utálatos Képe, kisördöge, mumusa és pomogácsa volt már ennek a kormánynak, melyet van balszerencsénk magunk fölött érezhetni? Ennek a megállapításához lassan tudóscsoportra lesz szükség, kell belé egy matematikus, egy csillagász, aki otthon van a nagy számok között, egy történész…

Mert ugye, először és mindenekelőtt ott voltak a filozófusok. Miért pont ők, meg lehetne indokolni, csak pontosan nem tudjuk mégsem: aztán a mozgássérültek, leszázalékoltak, munkanélküliek, a munkások, utánuk a diákok, a romkocsmában merengők, az értelmiségiek mindig is, Alföldi Róbert önmagában, az EU, az IMF, Soros, Sargentini, a menekültek, a bankok, a civilek, a Norvég Királyság, a liberálisok úgy általában, a baloldaliak úgy általában, az RTL Klub, egy időben az Egyesült Államok, a kisegyházak, a hajléktalanok, a hajlékonyak, a pedagógusok, a melegek, a romák, a független újságírók, utóbbi időben általában az írók, színészek, képzőművészek és egyéb komédiások… Jó összevissza listát sikerült összekapnom hirtelenjében, a kormány elmúlt kilenc év alatt kinevezett bűnbakjainak a harmada sincs rajta, de már így is azon csodálkozna egy független szemlélő, mondjuk egy marslakó, hogy ha valakiknek ennyi az ellenségük, hogyan vannak még életben?

Persze úgy, mondanám a marslakónak, hogy ezek igazából nem szeretik – most már semmiképpen sem – a kormányt, hiszen az ellenségnek tekinti őket, de azért nem kelnének ellene kaszára-kapára, az élet nem fekete-fehér, az ember általában békés természetű, míg ki nem hozzák a sodrából.

Nem igazi, elkötelezett ellenségei a bűnbakok a kormánynak, hanem csak rájuk fogják.

De hát mire jó ez, kérdezné a marslakó, hiszen az embernek általában kellemetlen, ha ellenségeket szerez?

Az már szentigaz, csakhogy a háborúnak vannak előnyei is, ilyen például a rendkívüli állapot. Ha béke van, nyugalom van, tiszta az ég, zöld ág virít a föld ormain és munkában él az ember, mint a hangya, küzd a kéz, a szellem működik, lángol a gondos ész, a szív remél, hamar kiderül, ha valami nem működik.

Mondjuk például a gazdaság.

Vagy ha sikkasztanak, lopnak a közelben, az is hamar meglátszik. De ha zavarosak az idők, ha állandóan attól kell tartani, hogy martalócok cserkelnek a kert alatt, ha egymástól is rettegünk, akkor egyrészt nem derülnek ki a disznóságok, mert nem firtatjuk őket, van fontosabb dolgunk is, készülünk a védekezésre – másrészt a kormánypárt teljes apparátusa egy választási hadigépezet, arra van kitalálva, ha nem kap ellenséget, háborút, össze is omlik, mert békeidőben igazából semmire se jó. Lehet ugyan szántani a tankkal, ha nagyon muszáj, de azért nem véletlen, hogy inkább traktorral szokás.

Bárki bármikor célponttá válhat

Rendben, mondaná az én kedves marslakó cimborám, ez azért nagyon idegesítő helyzet lehet, hogy tudjuk elviselni? Hiszen bárki bármikor célponttá válhat, bekerülhet egy gyűlöletcsoportba, ráadásul az ellenzék is eltanulta ezt a kormánypárttól, és ma már mindenki utálhat mindenkit, csak egy kis jóindulat kell hozzá?

Elég nehezen bírjuk, jó marslakóm, nehezen, kell hozzá egy idegrendszer… aztán van, akinél elszakad a cérna, mint mostanában a szegény, tizenhét éves Nagy Blankánál, kicsúszik a száján pár virágosabb kifejezés és neki is zúdul a teljes kormánymédia, meg a védelmére kel mindenki más.

És mondjam csak – kíváncsiskodna a marslakó – tudom már, kik lesznek a következő célcsoport?

Tudom bizony.

Honnét?

Hát, kimentem én éjfélkor a keresztútra, meghintettem idei bagoly tavalyi tojását három szűz által három ösvényen hozott szenteltvízzel, magam elé mormogtam, hogy „kuruzsu, pimpó, bakmacska”, bekentem a képemet temetői agyaggal és a Göncölszekér rúdjának végében megláttam a célcsoportot. De az is nagyon jó módszer a misztikus eljárásokkal szemben, ha az ember Magyar Időket olvas, ugyanis akit abban egyszer megtámadnak, abból menten ellenség és mumus lesz. Szóval, ha nem akarunk agyaggal maszatolni, elég az is, ha értő szemmel olvasunk.

És kik lesznek azok?

Tessék megkapaszkodni, mert rázni fog: a gazdasági szakértők és a közgazdászok.

Azok meg ugyan miért?

Azt még csak sejtem, de hogy tegnap két írás is ízekre szedi őket az említett lapban, az biztos. Ráadásul az egyiket épp a főszerkesztő, Gajdics Ottó jegyzi, „Tudományos béljóslás” címen. De legalább egyből, az első bekezdésben meg is mondja, mi a baja a közgazdászokkal.

„Ott tartunk, hogy környezetemben egyre többen vonják kétségbe a közgazdaságtan tudományos jellegét azon szakértők miatt, akik életükben még egy adatot sem találtak el a magyar gazdaságról szóló előrejelzéseikben. Különösen igaz az ezotériába hajló okoskodás olyan időszakokra, amikor nemzeti kormány próbálja kirángatni a balliberálisok által előidézett csődhelyzetből az országot.”

Hát kérem, én az úr környezetéről nem tehetek, tessék talán jobb társaságba járni. Az meg, hogy a szerző által balliberálisnak nevezett (holott ennek a jelzőnek semmi értelme) közgazdászok adatai nem stimmelnek a magyar kormány szerint? Az tán azért lehet, mert a magyar kormány olyan adatot mond, amilyent épp akar, a szakértők meg ezzel szemben megpróbálnak a valódi számokkal dolgozni. Persze, hogy nem ugyanaz jön ki. Ahol nincs gazdasági csoda, ott nehéz kimutatni – pedig ahhoz képest még nem is áll olyan rosszul a magyar gazdaság, mint ahogy állhatna. Van még ennél lejjebb, bőven. Csak épp jól sem áll.

Szerintük sok a balliberális áltudós…

Az a szerző leszögezi mindenképpen, hogy „Nem a közgazdaságtan áltudomány tehát, csak sok a balliberális áltudós.” Értem. És ki a balliberális áltudós? Akire ő azt mondja. Jobboldali áltudósok meg természetesen nincsenek is. Hogy is lehetnének?

A másik írás is érdekes, Rácz Gergő tollából. Már a címe is lényegre tör: „Az elemzők évek óta nagyon rosszul teljesítenek”. Az elemzők, tetszik érteni, nem a gazdaság: az elemzők. Kicsit olyan ez, mintha valaki a Meteorológiai Intézet előtt tüntetne, szép időért. (Állítólag Bukarestben egyszer megtörtént). De lássuk, hol a gond?

„Piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is kishitűnek bizonyultak, 2017 őszén előrejelzéseikben messze alulbecsülték Magyarország tavalyi gazdasági növekedését, sorra két-három százalék körüli mértékkel számoltak – hívták fel a figyelmet csütörtökön gazdasági kormányzati vezetők. Hozzátették: a magyar gazdaságban a legfontosabb mutatók kivétel nélkül kedvezően alakulnak, ami a nemzetközi gyakorlatban kifejezetten ritkaságszámba megy.”

Aha. Holott a pénzügyi tárca szerint tavaly a gazdasági növekedés elérhette a 4,6 százalékot. Ez ugyan a pénzügyi tárca dolga, én magam nem tapasztaltam komoly növekedést, sokkal inkább áremeléseket, de jó lehet nekik, ha ők tapasztaltak. Viszont érdemes 1,6 százalék növekmény-különbség miatt sajtókampányba fogni?

Amiatt biztos nem. Pedig megszólalt még Orbán Viktor is az ügyben.

„Az elmúlt időkben számos elemző alulmérte a magyar növekedési kilátást. Választási évben az elemzők jól láthatóan politikai eszköznek tekintik magukat, nem a valóságot akarják bemutatni, hanem politikai szimpátiájuk alapján befolyásolni akarják az embereket – mondta a múlt héten a kormányfő. Orbán Viktor kifejtette: ez most sem lepi meg, hiszen megkezdődött az EP-kampány.”

Na, itt kezd nekem gyanús lenni valami. Itt valami nagyon komoly gazdasági válság közeledhet, uniós pénzek maradhatnak el, de tán történhet rosszabb is, azért indult meg a hadjárat – mint látom egyenesen a vezénylő tábornokkal az élén – a közgazdászok ellen, mert rövidesen nagyon rosszak lesznek a mutatók, és előzőleg alá kell ásni a szakértőkbe vetett bizalmat. Lehessen rájuk azt mondani, hogy hazudnak, nem is úgy van, nincs semmi baj, ez csak az ellenzék és Brüsszel mesterkedése.

Ez a struccpolitika nem fog segíteni a valódi válságon,

ahogy az Erik a vikingben is hiába kiabálja a földrengés közepén a király, hogy nem süllyed az ország, azt attól még elnyeli a tengerár. Már persze, ha lesz válság, mert az ilyesminek kényes a természete, nem lehet pontosan megjósolni, mi várható.

De megnyugodhatunk: ha lesz valami baj a gazdasággal, arról már előre a közgazdászok tehetnek, efelől gondoskodva vagyon.

Ahogy ha rossz az idő, azt meg a meteorológusok csinálják, nem a szél meg a felhő.

Ha rossz az egészség, arról az orvos tehet, nem mi, akik megettünk két méter véreshurkát kenyérrel és most nyomja a gyomrunkat.

Felelős nálunk mindig van, esetünkben már előre ki is jelölték őket.

Mi baj történhet ezek után?

Ja: mindenféle.

Magabiztos hülyeségek – Déli Kávé Szele Tamással

Így kávé mellett most kicsit nagyobb ívben szeretném bemutatni a magyar kormányoldal horizontját – melyről elmondhatjuk, hogy leginkább a magabiztos, önhitt ostobaság jellemzi. Kicsit olyanok a kormány hívei és tagjai egyaránt, mint a valódi, öntudatos dilettáns: nem zavarja őket az alkalmatlanságuk, hanem kifejezetten büszkék rá.

Tegnap nagy napjuk volt, egymást érték a hajmeresztő események, melyeknek mind-mind ők voltak a főszereplői: kezdjük rögtön Semjén lovaggal, aki a KDNP évadnyitó ülésén bejelentette:

„A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója.”

Sőt, ha már itt tartunk, bizonyára az egész planéta történetében nem akad hozzájuk fogható. Sok szempontból. És mindez az alkalomhoz illően egy mátészalkai kultúrházban hangzik el, nem azért ott, mert körülbelül ennyire fontosak, hanem azért, mert a Hammersmith Odeon nagyterme éppen foglalt. Aztán még beszélt mindenféléket, melyeknek egy része nem igaz, más része érdektelen, szóval ez a mondat volt a lényeg, hogy álljon fel tőle a szőr a hátunkon.

Jelentem, felborzolódott.

Kásler Miklós ellenben óvodába ment.

A rákosmenti Csicsergő Óvodába, és csicsergett is mindenféléket a gyerekeknek, még az a szerencse, ha nem értették, mert amelyik értette is, megállt a növésben. De lássuk a legbiztosabb, kincstári MTI alapján, miket beszélt a kisdedeknek?

„Budapest, 2019. január 17., csütörtök (MTI) – Az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme – vélekedett az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön, miután látogatást tett egy XVII. kerületi intézményben.

Kásler Miklós azt mondta, az óvoda küldetése, hogy a gyermekek alapvető készségeit fejlessze. Érzelem- és értékorientált ismeretanyag megszerzése a cél – tette hozzá.
Közölte: azt szeretné, ha a gyermekek a nemzeti identitás és a klasszikus értékek elemeivel, valamint az egészséges élet alapvető követelményeivel találkoznának.

Felidézte, hogy a meglátogatott csoportok megismerkedtek a fogmosás fontosságával, és folyamatosan mozogtak. Ez azért lényeges, mert kedvezőtlen, hogy a magyar óvodások jelentős része, 25-30 százaléka túlsúlyos – hangsúlyozta.

A tárcavezető felidézte, hogy 2015. szeptember 1-je óta már hároméves kortól kötelező óvodába járni. Míg 2010-ben a hároméves gyermekek 74,1 százaléka nyert óvodai elhelyezést, arányuk a 2017/2018-as nevelési évben 84 százalékra emelkedett.

Az óvodai férőhelyek száma 9200-zal nőtt 2010 óta. Ezzel párhuzamosan emelkedett az óvodapedagógusok száma: 1200-zal többen foglalkoznak a gyermekekkel, mint hét éve. Az ő bérük 2010-2017 között átlagosan 50 százalékkal nőtt, és ez a tendencia a jövőben is folytatódik – sorolta Kásler Miklós.

Kitért arra, hogy a kormány döntése alapján a következő években száz új óvoda épül, legalább nyolcvanat pedig felújítanak.

A miniszter úgy vélekedett, hogy jó helyre jut a kabinet folyamatos támogatása.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a magyar óvodák alapfeladata az egészséges életmódra nevelés, az érzelmi, erkölcsi, anyanyelvi, értelmi fejlesztés. A 2018. szeptember 1-jétől hatályos, módosított alapprogramban még hangsúlyosabb szerepet kap egyebek mellett a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet kialakítása, valamint az egészséges életmód.

A verselés kiegészül a népmesék, a népi hagyományokat felelevenítő rigmusok elemeivel.”

Mindezt gyermekeknek

Az érzelem- és értékorientált ismeretanyag megszerzése közben, mintegy a nemzeti identitás kialakításaként, a klasszikus értékek mentén. Kásler úr: ezt még az óvónők sem szeretik, nem, hogy a gyerekek, főleg, mivel üres halandzsa. Egy esetben lehetett némi haszna Kásler aktuálpolitikai beszédének: ha az ebéd utáni csendes pihenő előtt hangzott el, altatóként, de akkor is félő, hogy megsínylették a zsenge, fejlődő szervezetek.

Haladjunk, kérem, még sok szamárság történt tegnap

Csépányi Balázs például a Magyar Időkben megfújta a riadót, ugyanis szerinte: „Locsolják a pénzt a ballib médiára!”

Akkor az a szerencsétlen média pénzálló, mert mind lepereg… egy vas nem sok, annyi sem ragad nálunk. Már, ha van egyáltalán értelme annak a szónak, hogy ballib, én szívesebben használom az „ellenzéki és független” gyűjtőnevet. De ki locsol, mit locsol?

Attól rémült halálra a kormány médialakája, hogy a Facebook és a Google – az álhírek elleni harc jegyében – háromszáz-háromszáz millió dollárt fog fordítani a valódi újságírás támogatására a következő három évben. Ami dicséretes, bár adataim szerint az összeg legnagyobb részét, sőt, esetleg az egészet is Amerikában költik el, a Pulitzer Center és a Report for America nevű nonprofit szervezeteken keresztül, szóval az a veszély nem fenyeget, hogy errefelé is csurranjon-cseppenjen valami. De Csépányi mester igaz magyar ember, őt nem is az zavarja, hogy ő nem kap belőle, őt az zavarja, hogy más kap. Vagy kaphat. Különben a támogatott sajtótermékek listája még meg sincs, de ő már tudja, hogy „ballibek” lesznek, hiszen a gonosz Google és a még gonoszabb Facebook pénzéről van szó.

Hát az mondjuk tény, hogy nem kötelezhető Mark Zuckerberg arra, miszerint a Breitbartot támogassa, arra főleg nem, hogy ezt örömmel tegye, és érthető az alt-right felháborodása, ha álhírek elleni harcról hall: hiszen nekik a hazugság, az álhír az éltető elemük, bár nem értem akkor sem Csépányi haragját, hiszen ez az iparág Magyarországon nagyrészt államosítva van és még a kistermelők is sok hasznot hajtanak vele a kormánynak. Ha amerikai lenne, akkor irigyelhetné, így nincs is értelme – meg azért van egy olyan érzésem, hogy a Magyar Idők szerkesztőségének oszlopos tagjaként talán nem kell napi kenyérgondokkal megküzdenie.

De uszul és uszít, mert:

„A Pulitzer Center weboldalán például számos, Orbán Viktort és a magyar kormányt elítélő írás található.”

Ami csak azt jelenti, hogy Orbán Viktort és a magyar kormányt van miért elítélni. Semmi többet. Nem mellesleg: volt olyan amerikai törekvés, hogy az Egyesült Államok támogatta volna némi pénzzel a független magyar vidéki sajtó kiépülését, akkoriban volt is hatalmas pánik kormányoldalon, hajtépő sikoltozással egybekötve, miszerint vége a világnak, jenki pénzen fogják megbuktatni azt az áldott jó, bölcs és tehetséges magyar kormányt – a jenki pénz összesen lett volna 700 ezer dollár, ami forintban 190 millió. Ebből bizony még egy kis nyomtatott napilap sem jön ki, ez maximum ösztöndíjakra lehetett volna elég, csakhogy mi történt? Az történt, hogy beérkeztek a pályázatok, szépen megköszönték őket, és a követség közölte:

„Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz.”

Magyarul:

„Nem kaptok egy vasat sem, meggondoltuk magunkat.”

Ez volt az utóbbi tíz év egyetlen olyan kísérlete, hogy a magyar sajtót külföldről támogassák, ebből sem lett semmi. Szóval Csépányi feleslegesen aggódik, inkább vigyázzon arra, hogy ne csöpögtesse le kaviárral a Boss-öltönyét.

A végére hagytam a legnagyobb baromságot:

a köztévé kulturális csatornája, az M5 külön adást szentelt a homoszexualitás gyógyításának. Mármost ez a szexuális habitus a tudomány mai állása szerint – mely álláspont hivatalosan 1973-ban alakult ki – nem betegség. Ha pedig nem betegség, hanem magatartásforma, akkor nincs is értelme gyógyítani. Más kérdés, hogy nem is lehet, és akit szexuális szokásainak megváltoztatására kényszerítenek – bármiféle módon és irányba – az a kínok kínját éli át és akkor sem fog megváltozni, de ez a jelek szerint nem érdekli az M5-öt, és az adás vezetőjét, Trombitás Kristóf Keresztélyt.

Az ezerszer elhangzott, ócska érvelésüket nem is reprodukálnám, mindannyian hallottuk már, unásig ismert, hogy a nemi viselkedés „divatból” változik (ugyan már, ne tessék hülyéskedni), ha nem beszélünk a homoszexualitásról, akkor az nincs (mindig volt, mindig lesz), hogy „a ballib terror teszi lehetetlenné a homoszexuálisok kezelését” (meg a tény, hogy ez nem betegség, tehát nincs mit kezelni).

Hát kérem. Egyfelől nekem magamnak az a véleményem, hogy szexuális téren míg két ember közös megegyezéssel ügyködik az ágyban, egymás örömére, és nagykorúak mindketten, valamint egyik sem okoz kárt ezzel senkinek, a világon semmi közünk ahhoz, hogy mit művelnek. Ő dolguk. Amint az is a nézetem, hogy a szexuális beállítottság nem determinálja senkinek sem a képességeit az élet más területén, így pláne nincs hozzá köze senkinek.

A műsorvezető, az érdekes nevű Trombitás Kristóf Keresztély is így gondolhatta korábban, ugyanis még korábban a többek között általa is szerkesztett Il Nostro Calcio oldalon nagy respektussal nyilatkozott a melegjogokért kiálló Moscardelliről, tehát a minapi tévéadásnak egy hozadéka mindenképpen volt – valamikori kollégái az oldalon elhatárolódtak a mostani Trombitástól.

Ami nem tetszik a kormánynak, azt „gyógyítani” kell?

Egyáltalán, mi ez, hogy ha valamit nem ért a kormány vagy nem tetszik neki, azt „gyógyítani” akarja? A valamikori Szovjetunióban próbálták elmegyógyintézetben kezelni az ellenzékiséget, mondván, hogy mivel rendszerük a világ legtökéletesebbike, logikus, hogy akinek nem tetszik, csakis őrült lehet, azt meg gumiszobába kell küldeni.

Ma még csak a melegek „kezelése” lehet tárgya a közbeszédnek.

Holnap már esetleg a „kényszergyógykezelésük” is.

Holnapután lehet, hogy felkerül a pszichés megbetegedések listájára az ellenzékiség is.

És annak kényszergyógykezelése.

Mellesleg, a ma reggeli Magyar Időket böngészve arra juthatunk, hogy a kormányzati támadások következő célcsoportja a közgazdászok lesznek – ugyanis nem sikerült kimutatni a magyar gazdaság szárnyalását. Sehogy sem sikerült.

Talán tessék sajtóhibára gyanakodni a közgazdászok ekézése helyett: ugyanis ha a szárnyalásból kimarad egy ékezet, akkor már kimutatható a jelenség.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK