FüHü
Csökken a zsidók száma Európában
Ezer év óta nem volt ilyen alacsony a részesedésük az európai lakosságban. Az ok: a kivándorlás. Ezt elsősorban az váltja ki, hogy másutt kedvezőbb...
A Vatikán bíborosai egymást vádolják a pénzügyi botrányban
Ferenc pápa két bíborosra bízta a pénzügyi reformot, mely több mint félmilliárd eurós visszaélést mutatott ki a Vatikánban. Ki a felelős? Giovanni Angelo Becciu...
A kormány elhallgatja az Európai Bizottság szociális konzultációját
November végéig várja az Európai Bizottság az önkormányzatok, szakszervezetek, civilszervezetek és egyszerű polgárok véleményét a szociális kérdésekkel kapcsolatban – jelentette be vasárnapi online sajtótájékoztatóján...
Airbus és a Covid-19
A 74 milliárd eurós repülőgépgyártó és űrhajózási ágazat, melynek zászlóshajója az Airbus, kritikus helyzetbe került a pandémia miatt. Az óriás minden bizonnyal megmenekül, de...
A SzFE hallgatóinak sajtóközleménye 2020.10. 23.
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány ma reggeli sajtóközleményében említett határozatról ismét a sajtóból értesültünk elsőként; amennyiben a közlemény valóságon alapul, úgy a határozat még...
Az amerikai demokraták fenik a fogukat Orbánra
Ha elég fegyvert veszel magad szabhatod meg a demokratikus normákat, sőt ha még azon felül is, akár törölheted a demokratizmust is a palettáról. Ha...
Trumpnak bankszámlája van Kínában
A New York Times, amely szívből utálja az USA jelenlegi elnökét mai számában rántotta le a leplet az elnök viselt dolgairól méghozzá az elnökválasztás...
Új magyar alkalmazás segít az élőzőknek világszerte
Az élő közvetítések a COVID előtt is közkedveltek voltak, de az utóbbi időszak az egekbe lőtte ki ezt a tevékenységet. Vajon mindenkinek, aki élő...
Jad Vasem megemlékezés a Roman Polanskit bújtató párról
A Buchala család koldus szegény volt, de befogadták az akkor kilenc éves Roman Polanskit, akinek ezzel megmentették az életét. Édesapja csempészte ki a fiát...
Nagy pontszerzés: Útmutató a sikeres online sportfogadáshoz a Bajnokok Ligájában
Az UEFA Bajnokok Ligája gyakorlatilag az európai labdarúgás csúcsa, amely a kontinens legjobb klubjait és játékosait mutatja be. A szenvedélyes futballrajongók számára ez egy...



























