Falusi Tamas, Author at Független Hírügynökség Page 23 of 28

Demográfia

Falusi Tamas

-

2023-09-18

Ahogy írja azt az újság, két napra ismét Budapestre érkeztek a konzervatív családpárti erők, hogy megosszák a tapasztalataikat a „családokat érintő legfontosabb kérdésekről”. Még Meloni is itt volt, aki nyilván a felszólalók aduásza volt. Hogy ez miért Demográfiai Csúcs, az valószínűleg a résztvevők önértékelési zavarából következik.

Mint az ismeretes, a fentebb említett erők az úgynevezett „hagyományos családmodellt” preferálják. A mai korban teljesen fölöslegesnek látszó egy modellhez való ragaszkodás azért van, mert ez nem egy konzervatív (azaz a jóléti állam helyett a szakszervezet mentes, kisgömböcös kapitalizmust hirdető és támogató), hanem jóval inkább egy rigorózusan vallásos társaság, és hiába bármifajta szekularizáció, a vallás hatalmas szerepet játszik minden ilyen kormányzásban. Vallási alapon szólnak bele mindenbe, a vallás pedig a demográfiát illetően azt mondja: „Sokasodjatok és szaporodjatok!”, tehát a családmodell nem mindegy nekik.

Ha az ember jobban belegondol, és a sokasodás plusz szaporodás parancsa mellett figyelembe veszi „Az Isten saját képmására teremté az embert” információt, a végeredmény még az is lehet, hogy a Föld egy alien társaság génbankja, akik magukat istennek hazudva érték el jó par ezer éve, hogy mára az ő képmásukat fejlesztve/hordva 8 milliárdan lettünk. Nagyon valószínű persze, hogy már nem jönnek vissza hozzánk friss génekért, mert megfeledkezve rólunk rég kihaltak a saját bolygójukon.

Miután a fenti borzalmakat sugalló Sátánt sikerült elzavarni, térjünk vissza a demográfiához. A kiindulási helyzet a következő: az emberiség úgy túlszaporodott, hogy lényegesen több a fogyasztása, mint amennyi a Föld tartalékaiból folyamatosan biztosítható, és lényegesen nagyobb a kártétele, mint amennyit a Föld változás nélkül kibír. Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy a Földnek tökmindegy, mi van, volt ő már tűzgolyó meg hólabda is, ezért az olyan apróságok, hogy a felszíni átlaghőmérséklet pár fokot módosul, egyáltalán nem zavarják, mert egyrészt nincs, amivel észrevegye, másrészt, még ha észrevenné is, számára abszolút közömbös. Ebből következően a „Mentsük meg a Földet!” szlogennel házaló lelkes mozgalmak tévedésben vannak, hiszen nem a Földet akarják megmenteni, hanem az Embernek most még rendelkezésre álló bőséges fogyasztás lehetőségét meg az Embernek most még kellemes klímát akarják megtartani. Rendkívül önző viselkedés.

Na de mikor nem volt önző az Ember?

Abból, hogy ennyire sikeres, az következik, hogy már régen az, mert az evolúció ilyenre tenyésztette ki. Biztos volt a véletlen variációknak köszönhetően önzetlen emberfajta is, de az gyorsan kihalt.

A lehetőségeket tekintve persze úgy is történhetett, hogy eleve önzőnek lettünk teremtve, és a Jóisten összes beosztottjával együtt azóta is azon fáradozik, hogy a szarvashibát kijavítsa. Sajnos sikertelenül.

A Csúcsra visszatérve, résztvevői közül többen beszéltek arról, hogy a hagyományos családot veszély fenyegeti (vajon kinek a részéről?), ezért szegény hagyományos családok a szabadságharcukat vívják (vajon ki ellen?), meg még hasonló butaságokat, ugyanis ők a saját szavaik szerint úgy gondolják, ha a liberálisok engedik, hogy másfajta családmodellek is működhessenek, akkor ezzel kötelezővé teszik a másféleséget. Sohasem hittem volna, hogy az engedélyezés az egyben kötelezővé tétel is, de ha a felszólalók az efféle bornírt szövegekkel saját választóikat etetik, az más. Akkor nem szóltam egy szót se, mert az önző módon való hazu… khm… mellébeszélés okos taktika.

A Miniszterelnök úr különösen kitett magáért. Nehezményezte, hogy „az EP megszavazza, férfiak is szülhetnek gyereket” ( szerinte a „ha egy már férfiként élő, de még nem átoperált nő teherbe esik, ugyanazon terhesjogok illetik meg, mint a nőként élő terhes nőket” ezt jelenti), nehezményezte, hogy „az EB azt kérte, ne kívánjanak Boldog Karácsonyt” (= Helena Dalli egyenlőségi biztos 2021. novemberi belső ajánlása, amelyet a kidolgozatlanság indokával azonnal vissza kellett vonnia, azaz az EB nem kérte, és azóta sem kéri), valamint nehezményezte, hogy a liberálisok félelmet keltenek, és világvége hangulatot sugároznak (nyilván a klímaváltozásra gondolt, melyhez a liberálisoknak, lévén tudományos téma, nincs közük). Könnyű elképzelni, hogy ha egy miniszterelnök az általa különösen favorizált ügyet illetően ilyeneket képes mondani, mennyire érthet a többihez.

Az emberiséget illetően tendencia a létszámcsökkenés.

A kutatók számításai szerint a Föld lakossága 2064-re érheti el a csúcspontját, amikor majd 9,7 milliárd ember él a bolygón, utána fokozatosan mínuszba váltunk, és a századvégre már csak 8,8 milliárdan leszünk.

A csökkenés oka, hogy az embereknek egyre több a szabadideje és a pénze, melyekből újabb és újabb szórakozásra is bőven telik, mivel pedig idős korában az ellátása biztosítva van, egyre többen érzik úgy, hogy a gyerekre igazából nincs is szükség, csak a gondjaikat növeli, mert nem hagyja őket „élni” igazán. A nők sem akarják sokszor vállalni a terhességet meg a szülést, mert többet szeretnének nők lenni, mint anyák, ezért egyre több az egyre kevesebb gyereket nevelő család, és a szingli lét is egyre népszerűbb. Ezt a csökkenést nem lehet megállítani, legfeljebb rendkívül súlyos büntetések kilátásba helyezésével, ugyanis az individuum elsőbbsége az emberekben egyre nő. A fenti folyamat (akármit is hisznek egyesek) nem a liberálisok bűne. Ők nem hirdetik, nem népszerűsítik, és nem terjesztik (megvan az mindenkiben), hanem csak hagyják érvényesülni. Ezért nem diktátorok, hanem liberálisok. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik.

A demográfiával kapcsolatban két problémát szoktak ragozni. Az egyik a „kihalás”, a másik az „elöregedés”. Az elsőtől a nemzetállamok kormányzata retteg nagyon, főleg a kisebbek, például az Orbán kormány, ugyanakkor figyelembe véve, hogy Mátyás korában 3 milliós volt az ország, utána kegyetlen kor következett, és mégis itt vagyunk, a kihalásunk elég messze van. Majd az ük-ükunokák gondja lesz, ha még hajlandóak problémázni rajta akkoron.

Az nem egészen érthető, hogy az elöregedéstől miért félünk annyira. Például most a 153 évvel ezelőtthöz képest rettenetesen el vagyunk öregedve. Verne Nemo kapitánya az emberi kor végső határát elérve végelgyengülésben hal meg 60 évesen, nálunk viszont ma már 65 év a nyugdíjkorhatár, és mégis minden rendben minden vonalon. A fentiek szerint a problémákat illetően egyik sem komoly.

Jelenleg csökken a fejlett országok lakossága, de ez semmifajta demográfiai gondot, pláne „válságot” nem jelent. A válság emlegetése csak politikai húzás, a nép ismételt, ki tudja, hanyadszor való átverése, amin mi már nem csodálkozunk.

Az emberiség jelenleg legjobb taktikája racionálisan az lehet, hogy egyelőre semmi beavatkozás (úgyis túl sokan vagyunk), és csak mikor a földi létszám a tizedére csökkent (800 millió), akkor lépünk, hogyha kell. Mondható tehát, hogy van még 140–150 évünk. 2170 körül már sokkal többet fogunk tudni, jobb lesz az MI, meg a technológiánk, és miután a csökkentett létszám meg a technológiai fejlődés miatt a nyersanyaghiány, az energiahiány, a vízhiány, az élelmiszerhiány és a klímaváltozás veszélye elmúlt, nyugodtan megtervezhetjük és végre is hajthatjuk azt az emberlétszám stabilizációt.

Már ha akarjuk még egyáltalán.

Egyforma

Falusi Tamas

-

2023-09-15

0

„Nem elég a célt látni;
járható útja kell!

Két lehetőség van, az Európai Unió vagy egyben marad, vagy szétesik, szétcsúszik, darabjaira hullik – mondta Orbán Viktor Kötcsén. A miniszterelnök 50-50 százalék esélyt lát mindkét lehetőségre, tehát mind a kettőre fel kell készülni.

Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy mivel Fritz Tamás politológus, úgy tűnik, a politológusok kezdik megtalálni a helyüket az információs láncban, mert ezek szerint a fő feladatuk a nem nyilvános beszédek kiszivárogtatása.

A másik, hogy az Orbán féle megállapításról a régi vicc jut az ember eszébe:

– Tudod, mennyi annak az esélye, hogy ha kimész az utcára, találkozol Mária Teréziával?
– Mennyi?
– Ötven százalék.
– Miért?
– Mert vagy találkozol vele, vagy nem.

Ezen logika mentén az Orbán féle jóslat információtartalma nulla. Járható utat nem kínál.

Az természetesen alapvető politikusi követelmény, hogy az ember felkészül mindenre, ami szerinte bekövetkezhet, csak az a gond, hogy az EU egyben maradására való felkészülés ugyan nem okoz semmiféle bizonytalanságot (business as usual), de az Orbán vízió szerinti szétesés, szétcsúszás, darabjaira hullás már igen, az ugyanis nagy kérdés, hogy a katasztrófa milyen törésvonalak mentén következik be. Itt sokféle forgatókönyv elképzelhető. A legvalószínűbb az, hogy az EU megunva renitenseinél a demokrácia semmibevételét, a vétófenyegetéseket, a szövetség állandó szidalmazást és a szövetséget bűnbaknak beállító hamis vádakat, az úri együttműködésre alkalmatlan tagjait végül kirúgja. Magyarország már most is alkalmatlannak minősíttetik, szerencsénk, hogy jogilag nincsen mód a kirúgásra. Márpedig a magyar kormánnyal ellentétben az unióban adnak a jogszerűségre. Amire a jog lehetőséget ad azt be is vetik annak érdekében, hogy betartassák velünk a közösség elfogadott szabályait. Orbán csak azt készíti elő, amit a Néppárt esetében is tett, úgy tesz mintha mi akarnánk leszállni arról a lóról, amelyen valójában csak mi ülünk fordítva.

További forgatókönyvek a különböző kérdések mentén szintúgy elképzelhetők, például migránskérdés, atomerőmű kérdés, meg ilyenek, de ezeknél rendkívül valószínűtlen, hogy az EU tagok között szakadás következzen be. Ez a valószínűtlenség abból következik, hogy az EU egy nagyon jól működő gazdasági társulás, amelynek minden tagország számára rengeteg előnye van, és hülyének nézi őket az, aki úgy gondolja, hogy majd az együttműködés méretéhez képest töpörtyű problémák miatt hajba fognak egymással kapni. A tagok azzal is tisztában vannak, hogy a méret a lényeg, és egyenként se az Egyesült Államokkal se Kínával nem tudnának versenyezni. De még Indiával vagy Japánnal sem.

A legvalószínűbb változás tehát az, hogy az EU megszabadul a kellemetlenkedőktől, és elindul az egyre szorosabb szövetséggé válás útján, azaz az Európai Egyesült Államok felé, ami nagymértékben csökkenteni fogja a bürokráciát, mert rengeteg egyeztetés, vita és győzködés fog elmaradni, amelyek lassítják a szövetség működését. A magyar miniszterelnök tisztában van vele (mondták neki, vagy magától is érzi), egy ilyen államban ő nem lehetne senki, illetve csak az lehetne, ezért kapálózik teljes erejéből, erőlteti a magyarkodó nacionalizmust, a „nemzetállami jogok” hangoztatását a végtelenségig, és (legnagyobb szerencsétlenségünkre) belengeti kilépésünket az EU-ból, ha úgy érzi, hogy a hazai szemétdombon való mindennapi parádéja veszélybe kerül. Vesszen az ország, csak ő győzzön.

Mondott persze Orbán indokot, hogy honnan veszi ezt a széteséses elképzelést:

“Nincs egy közös éthosz, nincs egy közös szellemiség, értékrend. És ebben már benne van annak a lehetősége, hogy nem tudjuk, hová vezet ez az út”.

Hát igen. Ez valóban így van. Elvileg pont olyan a helyzet, mint kies hazánkban, ahol egy közös éthosz, egy közös szellemiség, egy közös értékrend csak 2,7 millió választópolgárra jellemző, mert a 8 millióból 5,3 millió nem tartozik közéjük, lévén egészen más éthoszt követ, azaz az éthoszpalettánk pont olyan változatos, mint az EU-é. Sajnos az ország népe derék értelmisége asszisztálásával elintézte, hogy a mi helyzetünk mégiscsak más legyen.

A jelenlegi miniszterelnököt többször is diktátorrá választva (számára a kétharmad ezt jelenti) biztosította azt, hogy a miniszterelnöknek joga van azt az 5,3 millió, nem az ő 2,7 millió egyforma alkotta brancsába tartozó választópolgárt úgy kisemmizni, lenullázni és háttérbe szorítani, hogy se döntési jogkörük, se pénzük, de még csak beleszólásuk se lehessen semmibe. Mintha nem is lennének itt. Így aztán az ország kívülről totálisan homogénnek látszik, frissen lenyírt, egyformazöld jellegű. Hogy mi, a valamennyire mégiscsak többség (5,3 > 2,7) miért hagyjuk már 13 éve, hogy így legyen, az nagy kérdés. Válasz egyelőre nincs.

A miniszterelnök úr szerint az országunkat illetően semmilyen másság nem kívánatos. Semmiféle változás. De hát a sokszínűség, hördül fel valaki… ugyan, kérlek, te hülye vagy? Kussoljál, és állj be a sorba, ha kedves a munkád meg az életed.

Így őrzi a múltba dermedt ország a miniszterelnök által diktált „közös” éthoszt, szellemiséget és értékrendet 2,7 millió emberével, akik bárhová, bármiben követik, és amely éthoszt „magyarnak” neveznek, holott a többségnek nincs hozzá köze. Sőt. Száz százalékban csak egyedül a miniszterelnök úrnak. Nem csoda, hogy ha Orbán mást lát, például borzasztó összevisszaságot, ahol nincs mindenható parancsnok (például EU), arról úgy gondolja, a rendszer működésképtelen, és biztos benne, rövid időn belül külön utakra térnek a résztvevők, mert szerinte ha az egyik a tökfőzeléket szereti, a másik meg a rántott húst, azaz nem hajszálra ugyanolyanok, azoknál lehetetlen az összedolgozás például egy ház felépítésében, vagy akár az EU mindennapi életében is.

Az együttműködést megállapodások és kompromisszumok mentén nem képes értelmezni, csak úgy, hogy van egy parancsnok, aki azt mondja, jobbra át, és akkor mindenki azt csinálja, amit ő mond, azaz „együttműködik”. Olyasmit, hogy megbeszélik, ráadásul vitákkal színesítve, hogy merre forduljanak, látott már ugyan, de nem fogadja el. És nem engedi, hogy itt, nálunk az EU-hoz hasonlóan sokszínű rendszer működhessen. A 2,7 millió meg mindig megszavazza. Az 5,3 millió ellenében. Kétharmaddal!

13 éve ez megy. Még mindig nem elég?

Atom

Falusi Tamas

-

2023-09-13

0

„A globális nukleáris együttműködésen mindenki nyerne.”
– jelentette ki Szijjártó Péter a Közép- és Kelet-Európai
Atomenergia-ipari Kongresszuson.

Mikor ez elhangzott, a Kongresszus nem röhögött föl hangosan, amit egyszerűen nem tud az ember hová tenni, legföljebb arra gondolhat, hogy vagy szuahéli nyelven mondta, melyet a szinkrontolmácsok képtelenek voltak lefordítani, esetleg a részvevők önfegyelme fantasztikus.

Ahogyan az ismert, Magyarország a hatványozottan nemzetállamok egyike. A globális, globalista, globalizáció szavak nálunk leminősítésnek, arculcsapásnak, a megvetés hangjának számítanak, azaz az emberiség, vagy nagyobb szövetségek közös céljairól Orbán regnálása alatt szó sem eshet, kivéve, ha az a cél mindenben megegyezik az ún. „magyar érdekkel”, amely tulajdonképpen a miniszterelnök személyes akaratának egy kevésbé direkt, finomabb kifejezése. Mintha a „magyar érdek” nem is a vegytiszta önzés megnevezése lenne, holott az.

Most is pontosan erről van szó, tehát Szijjártónak azt kellett volna mondani, hogy:

„Orbán miniszterelnök úr személyes kívánsága az, hogy egyrészt a „globális együttműködés” címszó védernyője alatt a Roszatom anélkül fejezhesse be Paks II-t, hogy bárkinek joga volna akadályozni, neheztelni, szankciózni, pénzt visszatartani, rólunk, magyarokról (= fideszesekről) csúnyákat mondani, másrészt Franciaország az együttműködés keretében szállítson nekünk nukleáris fűtőanyagot, harmadrészt pedig a német kormány szó nélkül engedélyezze a Siemensnek, hogy az leszállítsa és beüzemelje Paks II. vezérlő és szabályozó rendszerét.”

Orbánnak mindezen energetikai lépésekre nagy szüksége van. Persze Magyarországnak is, de ha csak Magyarországnak lenne rá szüksége, Orbánnak meg nem, úgy járhatnánk, mint az EU pénzek esetében, azaz Orbán a saját győzelmi kényszerének hatására nem egyezkedne, hanem nekimenne mindenkinek, aki a közelébe kerül, mert ha emiatt visszatartják a támogatást, az nem számít neki. Az EU ingyenpénzek elmaradását ma még úgysem érzi a bőrén senki, legfeljebb majd az utódaink, akik a helyette felvett, magas kamatozású hiteleket sokáig fizetni fogják. Orbánt tehát személyesen nem érinti az ügy, viszont ha esténként kimaradna a villany, az erőteljesen rongálná a népszerűségét. Ezért van az, hogy utóbbi esetben a miniszterelnök és Magyarország érdekei egybeesnek, tehát a villannyal nem lesz gond soha.

Az Orbán kormány atomenergia melletti elköteleződése Gyurcsány hagyaték. A végső lökést az atomprogram elindításához a 2009 januári orosz-ukrán gázkonfliktus adta Gyurcsányéknak, mikor a Magyarországra érkező gázmennyiség drasztikusan lecsökkent. Rögtön ezután jelentette be az akkori kormány, hogy elindítja Paks II. előkészítését. A határozatban nem volt benne sem az, hogy közbeszerzés nélkül akar szerződni, sem az, hogy egyértelműen és kijelölésszerűen az oroszokkal fogjuk megépíttetni. A Gyurcsány kormány ennél tovább nem jutott, mert másfél hónap múlva már nem volt hatalmon, Bajnaiéknak meg abban az egy évben kisebb gondjuk is nagyobb lett annál, hogysem ezzel foglalkozzanak. Az új miniszterelnök csak annyit tett, hogy 2010 februárjában kijelentette, nemzeti ügy Paks bővítése. Gyurcsányhoz hasonlóan ő sem mondta, hogy orosz ügy is. A ruszkikról szó se volt.

A határozat utáni döntő esemény a 2009 novemberi Orbán–Putyin találkozó. Az akkor még ellenzékben lévő Orbán először találkozhatott Putyinnal, akivel nagyjából 15 perces informális beszélgetést folytatott. Máig rejtély, mi hangozhatott el, de Orbán Viktor és a Fidesz addig meghatározó oroszellenessége ettől kezdve eltűnt. Sőt: A Szentpétervárról való hazaérkezése után, 2009. november 25-én az MTV Ma Reggel című műsorában Orbán szinte odaígérte a paksi atomerőmű felújítását az oroszoknak, úgy fogalmazva, hogy „az egy orosz típusú erőmű”. Paks I. felújítási megbízását követte később a Paks II-ről szóló szerződés, melyet a két fél 2014 januárjában, titokban írt alá.

15 perc nagy idő – mint az köztudott.

Érdekes, hogy hasonló lefolyású volt 2015-ben a 3. metró szerelvényeinek tendere. A BKV az általa egyetlen érvényes ajánlattevőként számon tartott orosz Metrowagonmash-t jelölte meg győztesként. Az eredményhirdetésre erős árnyékot vet, hogy a kiírás pillanatától az a hír járta, hogy csak az orosz pályázó győzhet. A pályázaton eredetileg hét cég indult, a műszaki és gazdasági alkalmassági feltételeknek öt cég felelt meg. Közülük az M2 és az M4 vonalaira kocsikat szállító Alstom még a tárgyalásos szakasz előtt visszalépett, a Skoda és a CAF végül nem adott be ajánlatot, az észt Skinest Railt pedig az előírt műszaki feltételek nem teljesítése miatt kizárták. A cég ezt nem fogadta el, panasszal élt a brüsszeli bizottságnál, és jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. De mindhiába.

Így jár, aki nem tanul a nagyoktól (Alstom, Skoda, CAF).

Az „atom”-ról az átlagpolgár keveset tud. Nagy százalékban csak négy városnevet, úgymint Hirosima, Nagaszaki, Csernobil meg Fukusima. Persze azt is tudja, hogy Magyarországon is van egy négyblokkos atomerőmű (a világon üzemelő blokkok száma 400 fölötti), amely erőmű 47 éve megbízhatóan működik, a magyar áramtermelésnek folyamatosan a kb. 40 %-át adja függetlenül attól, hogy nyár van-e, vagy tél, nappal vagy éjszaka, süt a nap, vagy nem süt, mégpedig anélkül, hogy széndioxidot bocsátana a levegőbe, de ez nem tudatosul benne annyira. Azt nagy részük nem tudja, hogy a kifolyó, nyáron néha túl meleg hűtővíz egyszerű műszaki megoldással (nedves hűtőtorony) könnyen és olcsón a kívánt szintre hűthető, vagy hogy a nagy aktivitású hulladék Paks II. esetében (2400 MW) évi 2 m³, amelynek eltárolása akkora gondot nem jelent, azaz a szokásos zöld kifogások egyike sem olyan, ami ellehetetlenítené az üzemet. Maga az atomerőmű tehát nem gond, és amíg a hidrogén alapú energetika teret nem nyer, a klímaváltozás elleni legerősebb fegyverünk.

A problémát nálunk az okozta/okozza, hogy egyrészt Fukusima óta tovább szigorodtak az atomerőművekkel szemben támasztott általános követelmények, másrészt az orosz atomerőművek iránti igény az utóbbi évtizedekben erősen lecsökkent, és a Roszatomnál elfogytak azok a szakemberek, akik ismerik az új előírásokat, plusz kellő rutinjuk van a tervezésben és engedélyezésben, így aztán nagyon nehezen áll össze a Hivatal által elfogadható Roszatom dokumentáció. Erre rátesz egy lapáttal Putyin háborúja, ami újabb méretes pofon az amúgy is imbolygó projektnek. Mostanra megtanultuk: az atomerőmű jó dolog, de nem az oroszokkal kellett volna üzletelni. Sajnos elkéstünk vele. Aki azt mondja, 2030-ban elindul Paks II. első, 1200 MW-os blokkja, az az optimisták közé tartozik.

Számba kell hát venni, mi maradt. A napra és a szélre folyamatosan nem számíthatunk, elegendően nagy vízhozamú folyóink a kis esés miatt vízierőművek építésére nem igazán alkalmasak, az ország teljes területén felhasználható biomassza meg csak maximum 400 MW villamos teljesítményre képes, maradt tehát a gáz.

Negatív körülmény, hogy a jelenlegi áramtermelésünk még Magyarország ellátására sem elegendő, hát ha még beindulnak a nagy energiaigényű akkugyárak. Kénytelenek vagyunk hát nagy teljesítményű, gáztüzelésű erőműveket építeni (sum: 2600 MW), amelyhez elegendő mennyiségű földgáz kizárólag a Balkáni Áramlaton érkezhet, mégpedig 100%-ban Oroszországból. Próbálkozunk ugyan máshonnan is venni, de a gázvezetéki adottságok miatt az mind Oroszországon keresztül jön, hogy aztán a Fekete tenger alatti vezetéken, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezzen meg a magyar hálózatba.

A fentiekből látható, sok mindenkivel kell jóba lennünk (esetleg még gazsulálni is nekik), hogy a magyar villamos energia termelés a megfelelő szinten tartható legyen. A helyzet persze megváltozik, ahogy Paks II. blokkjai üzembe lépnek, és elindul Paks I. blokkjainak további tíz évre való üzemidő meghosszabbítási projektje, de addig sajnos sok idő van hátra, ami alatt kötelező az oroszbarátság, törökbarátság, szankcióellenesség és a békepártiság (Bulgária nem számít, Szerbiával meg amúgy is jóban vagyunk… bár talán nem kellett volna őket legyőzni. Pláne Belgrádban. Ezért most izgulhatunk).

El lehet gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha az EU pénzek nagy részét gázfogyasztás csökkentő beavatkozásokra fordítjuk (házszigetelés, geotermikus energia, kondenzációs gázkazán, stb.), ha ösztönözzük a takarékosságot (nix rezsicsökkentés), és nem a nagy fogyasztókat, hanem a rászorulókat támogatjuk, ha inkább nyugati cégtől rendeljük meg Paks II. blokkjait, ha magunk fejlesztünk ipart az innováció nagymértékű támogatásával, nem pedig idehívjuk azokat a gyárakat, amelyeket más már nem fogad szívesen, mert sok energiát meg hűtővizet igényelnek, de azt mindenki tegye meg maga.

És ha az még mindig nem elég, vegye figyelembe, hogy Orbán 2034-ig tervez.

Többet nincs értelme mondani.

Kötcse 2023.

Falusi Tamas

-

2023-09-11

0

Amikor Dobrev Klára családi nyaralójukból a kalocsai Paprikafesztiválra igyekezve elhajtott a kötcsei Kúria előtt, láthatta, sőt akár számba is vehette az ország színe-javát, ahogy érkeznek az Aktuális Kinyilatkoztatás helyszínére meghallgatni a Víziós Embert.

A Víziós Ember, aki majd megmondja nekik, hogy egyrészt mi lesz (jóslat), másrészt mi legyen (parancs). Ő ugyanis a hívők közfelfogása szerint ellát Krakkóig, ha lángol, ha nem, a többiek meg még az orrukig se. Utóbbi megállapítás igazságtartalmában nincs okunk kételkedni, előbbi meg kézenfekvő evidencia.

Ez az úgynevezett piknik a szokásos éves úrfelmutatások egyike, (ilyen például a tusványosi gyülekezde is), ahol az Úr felmutatja magát, learatja a tapsokat, aztán megnyugodva hazamegy. Újabb pár hónapig nem kell beszédet írni.

Az árnyékkormány miniszterelnöke, egyben az ördög felesége persze elhajtás közben nem vett számba senkit, ismeri őket, mint a rossz pénzt, és azt is tudja, hogy „az ország színe-java” kifejezés a besöpört jövedelmeikre jellemző, nem pedig az ország állapotára, melyet elvileg ők kormányoznak. Az állapot ugyanis eléggé lehangoló, ebből következően óriási baj, ha tényleg ez a tehetségtelen gárda lenne az ország színe-java. Hál’isten nem az, hiába hazudozzák sokan. Van jobb!

A Főnök beszéde nem nyilvános. Természetesen ez csak egy trükk, hogy egyrészt a közzététel helyetti, gondosan megtervezett kiszivárogtatás titokzatosabbá és fontosabbá tegye a mondottakat, mert az mindig használ a szövegnek, pláne benne rejtező ostobaságok esetén, másrészt, ha valaki rámutatna az ostobaságra, lehet mondani, hogy nem pontos az idézet. Ő nem is ezt mondta. De nem ám!

Az infó csepegtetés jelenleg teljes erővel folyik. Amit mostanáig sikerült kiszivárogtatni:

A miniszterelnök módosította nyugdíjba vonulásának évét, ami eddig 2030. volt, most 2034 lett. Indok: a COVID és a háború „négy évet elvett tőlük”.

Ebből a közlésből több dolog következik. Orbán egyrészt biztos benne, hogy mostantól örökké FIDESZ kétharmad lesz, azaz, ha akarja, haláláig miniszterelnök maradhat, másrészt a kudarcos évek miatt (mely kudarcossághoz neki természetesen semmi köze sincs) kárpótolni akarja magát négy szép, diadalmas évvel – illetve szerintem inkább hattal, mert a budapesti olimpiát 2036-ra tervezi. Ha a plusz négy év megvan, a még plusz kettő nem fog zavarni senkit. Nehogy már más nyissa meg!

A miniszterelnök a gazdasági nehézségeket jelölte meg a Fidesz népszerűségvesztésének fő okaiként, mint mondta, „a társadalom nem ehhez szokott hozzá, hanem a folyamatos növekedéshez”.

Ja. Hozzászokott. A Bajnai által rendbe tett országhoz, a Gyurcsány által összegyűjtött MANYUP 2700 milliárdjának lenyúlásához és szétosztásához, a 2010. utáni világgazdasági fellendüléshez, ami a magyar gazdaság multijait folyamatosan támogatta, az állandóan érkező EU pénzekhez, és a mindezekből következő „folyamatos növekedéshez”, amivel csak egy baj van: a többiek még jobban növekedtek, azaz mára a sereghajtó csoport (Románia, Bulgária, Magyarország) tagja lettünk, amiről persze a nagyközönség nem tud. Persze 2,7 millióan el se hinnék, még ha mondanák is nekik, de nem is mondja senki. A többieknek sem.

Orbán szerint vezető pozíciójukhoz az is hozzájárul, hogy gyenge az ellenzék, valamint állítása szerint nem voltak az embereket érintő megszorítások.

Ez így igaz. Legalábbis az első állítást illetően, mert a második a szokott füllentés, ami mellett lazán elsiklik a hallgatóság meg az olvasótábor is. Az ellenzék gyöngeségét illetően ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azon maga az ellenzék nem tud változtatni, mert a bizonytalanok nekik nem hisznek. Segíteni kellene nekik, elmondani/megírni, hogy ők jobbak lennének, és hogy hogyan lennének jobbak, de sajnos, mint az már sok éve látható, ilyen segítség nincs. Ennek fényében jogosnak tűnik Orbán hosszútávú tervezése.

A miniszterelnök ismét elmondta, hogy komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában, és úgy gondolja, hogy belátható időn belül Nyugatról keresztény közösségek fognak Magyarországra menekülni emiatt.

Volt egyszer egy ember, valami francia, aki a XVIII. században kiszámolta, hogy Párizs utcáit 100 év múlva két méter magasan fogja lótrágya borítani (ő is tovább húzta a görbét). Nincs ezzel a tovább húzott muzulmános görbével sem gond, szegény idemenekülők majd azokban a házakban fognak lakni, amelyeket a Nyugatra távozó magyarok hagynak itt üresen.

A miniszterelnök azt akarja, hogy Magyarország nagy, erős és gazdag legyen, és mindenki tiszteljen minket (azt akarja! Fantasztikus!).

Ehhez van neki egy 15 pontos terve, amelyik a következő hét pontból áll:

a demográfiai fordulat elérése

Jutalmazással nem lehet elérni, csak kemény büntetőintézkedésekkel. Börtönnel való fenyegetés 3 gyermek alatt, sokmilliós pénzbüntetések, satöbbi. Aztán, ha sikerül, Magyarország lakossága 2100-ban is 10 milliós lesz, a lepusztuló Németországé meg megfeleződve 40 milliós. És akkor mi van?

A munkaalapú gazdaság létrehozása

Szerintem már létrehoztuk. A tudásalapú jobb lett volna, mint a multik gyáraiban való gürizés, de ha ez a vízió…

Hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté kell válni

Tényleg? Aszta! Hogy erre még nem gondolt senki…

A magyar vállalkozóknak külföldön is be kell fektetni, a profitot pedig haza kell hozni

Ahhoz magyar vállalkozó kéne. Na, pont azt nem sikerült kinevelni. Sőt, ellenkezőleg! Antivállalkozók gazdagodnak tömegesen.

A hadseregfejlesztés

Úgy gondolja a miniszterelnök, hogy ettől leszünk erősek? És akkor majd mindenki tisztel minket, mert különben odapörkölünk, mint Putyin?

A digitális állampolgárság bevezetése

„A digitális állampolgárság egy olyan – a digitális és online világban járatos, az abban megjelenő információkat kritikusan szemlélő, konstruktívan továbbgondoló, produktívan kezelő személy jellemzőire utal, aki képes eredményesen, és a közösség számára is értékteremtően végezni a mindennapi tevékenységét.”

Hát, az jó lenne, csak az a baj, hogy ha az ilyen magyar állampolgárok száma túllép egy adott (nem is nagyon magas) létszámot, akkor Orbánnak meg a FIDESZ-nek többé itt nincs esélye. Szerintem nem gondolja ő ezt komolyan.

Energetikai önellátás, ennek része, hogy Paks orosz helyett francia üzemanyaggal menjen.

Ezt nyilván mondta neki valaki. Jelenleg Magyarország nem képes önellátásra (nem csak gázból és olajból, hanem villamos energiából is importra szorul), és ha beindulnak az energiafaló akkugyárak, akkor még rosszabb lesz a helyzet, ezért Paks II. késése miatt két nagy erőművet (1000 + 1600 MW) kell építenünk, azok pedig mással nem működhetnek, csak a Déli Áramlat nevű csővezetéken jövő orosz gázzal (a kazah gáz is gyakorlatilag az). Ezért kell állandóan gazsulálnunk Putyinnak, aki a gázt, meg Erdogánnak aki a csővezetéket tulajdonolja. A többi energetikai kérdés kevésbé lényeges.

A fenti eszmefuttatásból azt, hogy erősek leszünk meg gazdagok, még csak-csak értem, de hogy hogyan leszünk nagyok, az igencsak kérdéses. A felfejlesztett hadsereggel visszafoglalunk a szomszédoktól valamit? Vagy mindent? Ezt takarja a nemzetegyesítés?

Ahogy a leírtakból látható nem egyszerű a helyzet. Mondhatni, rossz. Hogy ennek ellenére Orbánék népszerűsége nem csökken, azzal a hazáját féltő, médiabirtokos magyar értelmiségnek előbb-utóbb kell valamit kezdeni. Javasolnám, hogy minél hamarabb.

Egyelőre nem látszik jele.

Repülőtér

Falusi Tamas

-

2023-09-11

0

Mikor az embernek valamire kedve támad, az nem sorolható a rideg, racionális döntések közé, ahol a praktikusság, a kiadás-bevétel, veszteség-haszon megfontolások és számítások játsszák a főszerepet.

A „kedve támad” mondás azt jelenti, hogy az a valami érzelmileg fogta meg az illetőt, azért horgadt fel benne a birtoklási vágy. Az érzést nyilván mindenki ismeri, ahogy azt az általában szorosan hozzátartozó másik érzést is, amikor tudja, hogy a vágyott akármi sohasem lehet az övé, és ez a frusztráltság nagyon nehezen múlik, sőt néha még erősödik is.

Persze vannak, akiknek anyagilag nincsenek korlátjaik. Itt most nem C. Ronaldóra meg az ő Bugatti Centodieci-jére (3 milliárd) gondolok, mert az komolytalan, nem is a mostanában sokat emlegetett jacht (27 milliárd) derék tulajdonosára, mert az a hajó ugyan már menőbb darab, de még mindig keveset ér, hanem például a magyar miniszterelnökre, aki egy majdnem 40.000 milliárd értékű, országos költségvetés fölött rendelkezik, mégpedig korlátlanul.

Sőt.

Újabb adók kivetésével akár növelheti is az összeget, mert a magyar GDP-ben van még tartalék. Mindenesetre a mostani magyar költségvetésből 1841 darab jachtot lehetne venni, ha a miniszterelnök úgy döntene, igaz, akkor a nyugdíjasok nem kapnak még csak szimpla inflációkövetést se, ahogy a rezsitámogatásra szintén keresztet vethetnénk, a minimálbér emelésre meg szintén, de már kezdünk az ilyesmikhez hozzászokni, pláne, ha magas az inflációnk. Az pedig magas. Úgy nyertünk vele EB-t, hogy a többiek a fasorban se voltak.

Az így beszerzett 1841 darab 62 méteres kishajót az arra érdemesek közt szétosztva jól mulathat a szűkebb társaság a napsütéses nyári tengeren, de azért a kikötőbe érve ne Abramovics Solárisa mellé parkoljanak, ha nem akarnak közröhej tárgya lenni.

Ebből következően az amcsi meg az orosz milliárdosok és a keleti despoták mellett a magyar miniszterelnök az, akinek nem kell magát nagyon visszafognia, ha megkívánna valamit. Ilyen volt például az úszó meg az atlétikai VB megkívánása után a Vodafone megkívánása is, amely a magyar piac kb. negyedét birtokolja, és mivel a megkívánást tett követte, a magyar állam a részvények 49 százalékáért januárban átutalt a korábbi tulajdonosnak úgy 320–330 milliárdot. A maradék 51 százaléknyi Vodafone új tulajdonosa a 4iG Nyrt.

„A magyar állam és a 4iG stratégiai együttműködése a tranzakcióban a piac átalakulása mellett a versenyképesség javulását és a gazdaság digitális transzformációjának gyorsulását is eredményezheti

– jelentette ki Jászai Gellért, a 4iG elnöke.

Fogalmunk sincs róla, hogy egy ilyen részvénytársaságban a kisebbségi tulajdonosnak milyen jogosítványai vannak (esetleg vétójog is, mint az EU-ban – persze szerződése válogatja), de mint tudjuk, az állam az az állam, és sokféle eszköz áll rendelkezésére hogy akár a konkurenseit, akár a partnerét tönkretegye. Pláne, ha a kormányfőben vannak ilyen hajlamok. A Yettel és a Telekom helyében ideje lenne félni (ők birtokolják a magyar piac maradék háromnegyedét), de ilyen társtulajdonossal a 4iG Nyrt. helyében sem lehetnénk teljesen nyugodtak, hiába van többségi részvénypakettünk.

Az állam számára a megvétellel elérhető haszon miféleségét illetően semmifajta konkrétumot nem tudunk mondani. Az az érzésünk, hogy a miniszterelnökben maradtak halvány nyomok iskolai tanulmányaiból (például amint a költő írja: „Számon tarthatják, mit telefonoztam”), és úgy gondolja, jobb, ha az információforgalom egy része Pintér kezében van, akkor a telefonálások számon tartása sokkal könnyebb, ahogy az egyes beszélgetések eltitkolása is, ha olyan, és ha kell, mert hogyha egy államtól független magáncég beszélgetésébe hallgatnának bele, vagy tiltanának le náluk valamit, az igencsak kellemetlen nyivákolással járhat, ami Brüsszelben is hallható.

Abban sajnos nem tudunk hinni, hogy ez az állami tulajdon jobban biztosítaná „a gazdaság digitális transzformációjának gyorsulását”, mintha a vállalat magánkézben maradt volna, ugyanis az egypárti államdiktatúrában (szocializmus) voltak ezzel rossz tapasztalatok (illetve csak azok voltak), az üzlet az anyagi vonzatot tekintve pedig most igényelt egy nagyobb összeget, mikor az állam úgyis csehül áll, a szép haszon meg majd csak később jön (ha ugyan egyáltalán), ezért a miniszterelnöki megkívánás legvalószínűbb oka mégiscsak a számon tartás igénye. Még ha ezzel nem jót gondol is.

Persze mindegy mi van, amit ő akar, annak teljesülni kell.

Itt van aztán a repülőtér, amely anyagilag nem áll jól. A COVID járvány a forgalom drasztikus csökkentésével komoly veszteséget okozott, a fölfutás lassú, és ami a fő dolog, a miniszterelnök megkívánta. Már régebben is megkívánta, csak akkor jól ment nekik, és nem akarták eladni. A helyzet mára megváltozott.

Mint írják, az Államadósság Kezelő Központ 1,75 milliárd euró értékben adott el 10 éves futamidejű papírt, ebből pont lehet venni egy fél repülőteret, ugyanis a Budapest Airport többségi, 55,44 százalékos tulajdoni hányada 2–3 milliárd euró (770–1150 milliárd HUF) körül lehet. A fentiek szerint a vételről szóló tárgyalások jól haladnak. A maradék részvényre, mint Nagy Márton említette volt, a kormány baráti társbefektetőt keres (többek között Katarban, ha jól tudom – ott nem üldözik a keresztényeket?). A vevőnek persze a vételáron felül át kell vállalni a cég meglévő adósságállományát is, azaz a mainál jóval több bevétel kellene az üzemeltetésre, a karbantartásra, a fejlesztésre, az átvállalt adósság törlesztőrészleteire, na meg a haszonra, amelyből a vételárra felvett hitelünk visszafizethető. Ebből következőn még nullszaldó sem nagyon ígérkezik, pláne megtérülésről nem beszélhetünk, ami egy gazdaságilag amúgy is bajban lévő ország esetében egyrészt a vezetés dilettantizmusát, másrészt az egyszemélyi vezető mindenen átgázoló akarnokságát mutatja be.

Hogy a megvételben mi a jó? Hááát… vagy húsz percet gondolkoztunk azon, milyen stratégiai jelentősége van annak, ha a repülőteret az állam üzemelteti, de csak egyet találtam: az állam nyilván nem zárná be egyik napról a másikra rossz üzletmenetre hivatkozva, de ismerve az államot, ezt semmilyen magáncégnek sem javasolnám, és még ha megpróbálkozna is vele, állami intézkedésekkel öt perc alatt lehetne helyreállítani a normál működést. A „stratégiai előny” tehát csak a miniszterelnök fejében létezik:

„Hm, hm, jobb az, ha a miénk. Ahogy minden. Is. Majd Varga előteremti azt a harminc jachtnyi összeget, elvégre ezért alkalmazom súlyos pénzekért!”

Végeredmény: hogy megvesszük, az tuti. A tanulságot mindenki maga vonja le.

Érdekességként még megemlíthető, hogy Ferit… illetve Ferencet semmilyen kötöttpályás közlekedési eszköz nem köti össze a várossal, mert az I. Terminál melletti, a II. Termináltól légvonalban 2,5 kilométerre lévő vasútállomás nem nevezhető annak. Ez Európát tekintve Hungarikum. Sajnos úgy néz ki, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó miniszterelnök, miután ezt az állapotot 13 éven keresztül (Tarlós alatt is) megtartotta, nyilván spórolási célból továbbra is meg akarja tartani, de hogy akkor mifenéért kell neki az összekötés kiépítésénél sokkal drágább repülőtér, amelyik magánvállalkozásként 18 évig rendben üzemelt, azt nem én fogom kitalálni. Pedig az összekötés sokkal hasznosabb, mint a mindenki számára láthatatlan, a magyaroknak viszont egyelőre plusz kiadást jelentő vétel.

Az összekötésre már készültek tervek. Az állam a vasúti kapcsolatot favorizálja, amely kb. 27 km hosszan a meglévő vasúttal párhuzamosan futna, és Monornál csatlakozna vissza a meglévő vonalhoz. A megálló úgy 350–500 méterre lenne a 2a és 2b Termináloktól (nem semmi!).

A KÖKI-től a 3. metró meghosszabbításaként megépített, egyvágányos, kezdetben a vasút mellett a felszínen futó, a vasutat és a ferihegyi gyorsforgalmit Miklóstelep keleti sarkánál egy felüljárón keresztező, a repülőtér területén könnyen építhető kéregvasútként haladó, és közvetlenül a 2b. Terminál előtti parkoló alá épített végállomásra befutó, kb. 9 kilométeres metrószakasz a nyolcadába-tizedébe kerülne a többszáz milliárdos vasúti fejlesztésnek.

További előnye a metrós megoldásnak, hogy a 3. metró nem a vasútállomásokra érkezik, hanem sok megállója van a városban, ahogy közvetlen kapcsolata is mindhárom másik metróval. A 20 percenkénti járatsűrűség esetén egy vágány elegendő (nem mindegyik metró megy tovább a repülőtérre), a repülőtéri végállomáson való 25 perces tartózkodás pedig bőven elég a kényelmes ki- és beszállásra. Óránként ezzel a megoldással mindkét irányban kb. 2500 utas szállítható.

Hogy akkor miért nem ebben gondolkodik a szakértők garmadájával rendelkező állam, és miért a vasutat preferálja?

„A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az 1,35 km-es érdi vágányt„,

és ha ehhez hozzávesszük, hogy Mészáros a vasúthoz is ért, a metróhoz meg nem, akkor hamar világossá válik minden. Ja, így már mindjárt más.

Az persze öröm, hogy ha magyar ember nyeri az állami versenytárgyalást, akkor nem viszi ki a (dupla annyi?) hasznot, hanem azzal is hazánk további épülését-szépülését segíti elő. Aztán megnézi az ember a híradást a jachtos nyaralásról, és kétségei támadnak.

Tényleg nem viszi ki?

Isten, haza, család

Falusi Tamas

-

2023-09-08

0

Ez az a három fogalom, melyek a virtigli konzervatívnak reggel fölkeléskor jutnak eszébe, és este ezekkel alszik el. Az ilyen konzervatív hitvallású ember állandó szolgálatra rendezkedett be, magára még véletlenül sem gondol, csak az a törekvése, hogy Istennek, a hazának és a családnak jó legyen.

Ha most valaki gúnyosan Hatvanpusztát emlegetné, azt fel kell világosítsam, hogy a birtok épülése-szépülése nem a miniszterelnök, hanem a család jóllétét irányozza be, közben a haza is gyarapodik, Isten esetében pedig biztosra vehetjük, hogy örül neki, mivel eddig egy darab kénkő nem sok, annyi sem zuhant a területre, nem árasztották el békák, nem haltak meg ott az elsőszülöttek, és arrafelé mostanában vízözön se volt.

Az éjt nappallá tévő munkálkodás persze fárasztja szorgos konzervatívot, de rövid pihenő után már újult erővel küzd a legnemesbekért. Teljesen önzetlenül. Illetve majdnem. Neki is vannak vágyai meg kívánságai.

Például a miniszterelnök esetében az egyik ilyen kívánalom, hogy a Palotából vezethesse harcát a jól megkomponált, számára véglegessé tett államberendezkedést, azaz a hazát fenyegető, sőt támadó mások és másságok ellen, elvégre Horthy is ott regnált, onnan üzent hadat az Egyesült Államoknak (naná, hogy onnan!), és különben is mire való a Liget projekt, amelynek révén felszabadul a most még a Galéria által elfoglalt terület? Mi másra lenne jó az a nagy hely a Palotában? Diszlépcsővel inkluzíve? A miniszterelnöknek most még a piti Klastromban kell meghúznia magát, de ahogy ismerem…

Ott van aztán az olimpia, amely gyerekkori emlék nagyapával (mint a kisvasút), és ha már sportolóként lemaradt róla, legalább egyszer ő nyissa meg. A világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében. Az már azért valami. Főleg felkapaszkodottság esetében. Egyébként a világversenyek sorozatos rendezése révén a legtöbb óriáslétesítmény már megépült (lopakodó olimpia), csak 2036-ig kell ezeket valahogy fönn- és karbantartani. Aztán két fontos hét, mikor Orbánra figyel a világ, ahogy a díszpáholyban ülve, nyakában az ominózus sállal integet, utána meg már érdektelen, hogy omlik össze bármi, úgyis mindenki hazamegy.

Mi kéne még? Na, tán a történelem. A miniszterelnök bekerülése tuti, sajnos a külföldi felhang erősen negatív, de ez otthon úgyse lényeges. A mi Zsazsánk mondta anno, hogy mindegy mit, csak beszéljenek róla, azzal meg nem lesz gond, azt hiszem.

Isten szolgálatát tekintve Magyarország sikeres. Az elmúlt 13 évben a Kárpát-medence magyar lakta területein több mint 3700 templom újult meg, és 200 új épült fel, ezenkívül 180 milliárd forint értékben több mint 8000 egyházi ingatlanigényt sikerült teljesíteni, amiből 1400 református igény volt. A pápai internátus 3,5 milliárd forintból valósult meg. A gyermekek nevelése jó irányban folyik, derék oktatóik nem engedik belőlük kiölni az Isten iránti vágyat (Kövér L.), bár néha mégis sikerül. Főleg a tudjukkiknek. Az rejtély, hogy hogyan csinálják, mindenesetre akiből sikerült kiölni, többé nem érzi szükségét a folytonos imádatnak és hálálkodásnak, ráadásul gyanús neki, hogy a parancsokat nem is az Úrtól kapja, hanem az Egyháztól, amely dugig van gyarló emberekkel.

Még a pápa is az!

A fenti bizonytalanság miatt kell fokozni a küzdelmet a luciferisták, illuminátusok, jakobinusok, bolsevikok, globalisták és transzhumanisták ellen (Kövér L.), amely harc úgy is történhet, hogy a miniszterelnök abbahagyja a legüldözöttebb vallásúakat szorgalmasan üldöző kínaiakkal, kipcsákokkal meg Erdogannal való bratyizást, és akkor sokkal megbízhatóbb kereszténynek fog látszani.

A hazával való törődést tekintve mondható, hogy már többször sikerült megvédenünk. Elsősorban is a migránsoktól. Ilyen először 2015-ben történt, mikor a hozzánk érkezőket hiánytalanul továbbítottuk Nyugat-Európának, így megszabadítottuk tőlük a hazát. Igaz persze, hogy nem volt nehéz, mert egy sem akart itt maradni. Aztán megépítettük a kerítést, hogy az azon átmászók nagy részét gondosan visszatoloncoljuk a velünk jó kapcsolatban álló és biztonságos Szerbiába, ahol felkeresik elhagyott táborhelyüket, és jól kipihenik magukat, hogy másnap újult erővel próbálkozzanak. Ilyen hatásos védelem mellett nehezen érthető Ausztria állandó zsörtölődése, hogy a migránsaik nyolcvan százaléka szerintük tőlünk érkezik. A migránsáradattal legjobban terhelt országok megsegítését (szétosztás) szintén sikerült elkerülnünk (ott dögöljön meg Olaszország, ahol van, alapon), mert a miniszterelnök máig azt hiszi, hogy akiket ide osztanának nekünk (kb. 6000 ember), azokat tűzzel-vassal itt kell tartanunk. Pedig nem. Csak a vizsgálatot kell lefolytatni nálunk, aztán vagy kiutasítjuk őket, vagy ha megkapják az EU engedélyét, úgy elhúznak innen a halódó Nyugatra, mintha erre sose jártak volna.

A genderrel, mint olyannal elég nehezen bírtunk, de aztán a kormány jó érzékkel berakott a pedofil törvénybe (bizony, hogy oda!) egy plusz paragrafust, mely szerint a többségtől eltérő szexuális viselkedésről 18 éves koráig senki ne szerezhessen tudomást. De még a leghalványabb információ is tilos. Tökéletes védelem, legföljebb megvédett gyermekeink fognak igencsak meglepődni, mikor 13 – 14 éves korukban találkoznak azzal, ami nincs. Főleg az érintetteknek lesz durva, a többi leginkább a csúfolásban, utálatban, megvetésben és kiröhögésben fog jeleskedni. Na, bumm! Néhány élet tönkretételének árán védett lett a haza piszkosul.

Sajnos vannak olyan veszélyek is, melyektől a hazát nem sikerült megvédeni. Ilyen például a COVID, ahol ezt mutatja a többszáz milliárdért vett és nagyrészt sosem használt és működésképtelen lélegeztetőgép armada, az időseknél hatástalan kínai vakcinahegyek, a másokhoz képest igencsak rossz halálozási ráta, és sok bajt okozó, hektikus válságkezelés.

Aztán jött Putyin csőelzáró technikája, ami az egekbe lőtte a gázárakat, és miután mi tizenkét éven át nem igyekeztünk a gáztakarékossággal (házszigetelések, új technikák, egyéb gázkiváltás, minek? Hiszen mindig lesz olcsó orosz gáz, nem?), sőt a rezsicsökkentéssel biztosítottuk, hogy ne spóroljon a gázzal senki, így aztán a haza komoly bajba került, pláne, hogy még két nagy, gáztüzelésű erőművet is kell építenünk Paks II. késése és az akkugyárak nagy energiaigénye miatt. Nagy szükségünk lesz az orosz gázra (mély meghajlás Putyin előtt), amely gáz délről jön (mély meghajlás Erdogan előtt).

Aminél a haza megvédése szintén sikertelen, az az infláció, a reálbérek csökkenése és a gazdasági visszaesés. Ezeket a kudarcokat hiába próbálja a kormány a szankciókra fogni, mert egyrészt mindegyiket megszavaztuk, másrészt jó részük nem érint minket, az energiaszankciók pedig vagy nincsenek, vagy (az EU jóvoltából) ránk nem vonatkoznak.

Amitől viszont nagy sikerrel és mindenki által elismerten védtük meg a hazát, az a demokrácia.

Ez egyben a haza EU pénzektől való megvédését is jelenti. Hogy mire föl az a nagy kiabálás, szemét EU, meg ilyesmi, számomra teljesen érthetetlen. Győztünk, nem? Igaz, csak az ország negyven százaléka győzött (illetve hát az is vesztett, de az a rész örül neki), viszont a kétharmadhoz annyi pont elég.

Az a fogalom a három közül, amelynek szolgálata a legjobban sikerült: a család. Persze nem mindegyik család szolgálata, hanem csak a gazdag családoké. Az „Akinek van, annak adatik” bibliai elvet pártunk és kormányunk szigorúan követi, amint az egyik potentát hitvallását is, mely szerint

„Akinek nincs semmije,
az annyit is ér”,

mert ugye aki nem ér semmit, arra minek pazaroljuk azt az úgyis kevés pénzt? Ebből következően, mint azt már sokszor kifejtettem, nálunk a gazdagok kapják a legtöbb támogatást, a maradékot meg a tehetősek, és ez így van a családok esetében is. A családnak való kedvezés persze az evolúció által kifejlesztett tulajdonság, mert ugyan biztosan volt olyan embertípus is, amelyik másképp viselkedett, de az a vérvonal már rég kihalt. Hogy az evolúció hogyan illeszthető össze a hittel, további vizsgálatok tárgya kell legyen.

A fentiekből látható, hogy az apróbb individualista örömöktől eltekintve a konzervatívok élete állandó munkából meg harcból áll.

A miniszterelnök esetében a család szolgálata csillagos ötös, Istené négyes fölé, a hazáé pedig… hát azt inkább hagyjuk, mert nem az igazi. Majd a szakértők kitalálnak valamit. Például a következő évek XXI. századról szóló magyar történelemkönyveiben lesz egy „Jótevőnk” c. fejezet is, melyben a COVID-ról, az inflációról, az államadósságról, az egészségügyről, az oktatásügyről, az EU pénzekről és a nyugdíjakról a nebulók nem találnak semmit, csak a rezsicsökkentés a téma. Használata óvodától nyolcadikig, plusz gimnázium.

Elismerésre méltó, szép világ. De a ballibsiknek megint csak bajuk van. Ezzel a tökéletes Isten-haza-család konzervatív építménnyel! Most tessen mondani!

Totálisan érthetetlen. Mindenki számára. Is.

Fanyalgás helyett

Falusi Tamas

-

2023-09-07

0

A leghalványabb információ sincs arról, hogy ha a magyar médiát fideszes és nemfideszes részre bontva vizsgáljuk, akkor az előbbiben dolgozó sajtómunkások, meghívott riportalanyok, vendégszerzők, FIDESZ holdudvarba tartozók és egyéb ottlihegők közül pontosan hányan voltak azok, akik legalább egyszer a nyilvánosság előtt, azaz a médiában közölve véleményüket bármelyik (ismétlem: bármelyik) FIDESZ húzáson fanyalogtak volna.

A „fanyalog” magyar ige, jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint:

„Nemtetszését, kedvetlenségét, kényeskedve nyilvánítja”.

Persze, ha nem is tudjuk, tisztában lehetünk vele, hogy az ilyen renitensek megszámlálásához legfeljebb egy kéz szükségeltetik. Ha ugyan egyáltalán.

Arrafelé meg, mindenfelől sugárzik a hit. Van glória. Van fegyelem. És persze van az a pénz.

Csak az MTVA 130 milliárd, a mi adónkból, természetesen, mert az nem is kerülhetne jobb helyre, mint a pártmédiummá degradált, a FIDESZ újbóli kétharmadáért maximális erőbedobással robotoló, „köztévé”-nek csúfolt konglomerátumhoz. Ehhez hozzájön a Rogán féle Miniszterelnöki Iroda, amely évi 44 milliárdért „kommunikál” a polgárokkal, és van még néhány állami vállalat, melyek a baráti lapokban bőkezűen reklámoznak, hogy a baráti lapok ne felejtsék el, hogy mi a feladat. A fentieket összegezve közel 200 milliárd HUF fordítódik FIDESZ pártpropagandára. Kétszázmilliárd. Közpénz. Évente.

Ebbe láthatóan mindenki belenyugodott. A médiában csak az ellenzékhez érkező pár milliárd forintnyi magánadomány cincálása folyik (MZP, Karácsony), a fentebb leírt, 200 milliárd közpénzről viszont igen nagy a csönd, éspedig nem csak a lakájsajtóban, hanem mindenütt. Akkora, hogy a két méteres hóval borított nagy orosz tajga bármelyik téli éjszakája, a Twisted Sisters koncert hozzá képest – pedig az olvasók számára érdekes és az ellenzéknek sokat segítő húzás lenne -, sok lapban meg sok írásban szembe állítani a 200 milliárdnyi közpénzt a néhány milliárd magánpénzzel, amelyről (tökmindegy mikor jött, kitől, és milyen pénznemben) senki nem tartozik beszámolni. Senkinek.

Kéne ilyen okos írásokból vagy nyolcvan-száz. Minden nemfideszes lapban többször is. De nincs. Semennyi sincs. Mondhatni egy se.

A nemfideszes médiában se pénz, se hit, se fegyelem, nagy a liberális összevisszaság, így aztán szerzőinek permanens fanyalgása magától értetődik. A két propagandarendszer méretét és működését összehasonlítva egyértelmű, hogy akármit barmol el Orbán, valamint akármennyire, az ellenzék népszerűsége pont úgy nem nő, ahogy a FIDESZ-é sem csökken emiatt. Az ország választópolgárainak döntő része elkönyvelte, hogy a másik sem lenne jobb, ezért a FIDESZ-re szavaz, a maradék meg el se megy. Szerintük nincs mit tenni, mert nem is lehet, de nem is kell, sőt nem is szabad, mert

„A másik sem lenne jobb”

csodamondatból következően ez a mostani a lehetséges világok legjobbika, ahogy azt hajdan Pangloss mester megállapította volt. Minden változtatás csak rontana rajta. Punktum.

Néhányunk szerint ez nem igaz. Nagyon nem, sőt rettenetesen nem. Szerintünk ordas hazugság, hogy a másik nem lenne jobb. Ugyanakkor azt is látható, hogy nem csak az ellenzék süllyed minden szempontból egyre lejjebb, hanem az egész ország teljes lakosságával együtt (kivéve a Hatvanpusztán és környékén élők), még a mezei fideszhívőknek is elemi érdeke az országra nézve rendkívül káros egyszemélyi vezető leváltása (a permanensen gazdagodóknak persze nem).

A leváltási lehetőség vizsgálatához az alábbiakból lehet és kell kiindulni:

másik ellenzéke az országnak nincs, és nem is lesz. Aki tehát le akarná Orbánt váltani, csak a maiakkal teheti meg. Aki másra vár, az a jelenlegi helyzetbe belenyugodott, azaz Orbán szekerét tolja.
Az ellenzék sok-sok minőségi problémája ellenére minden téren messze jobb lenne, mint a mostani egyszemélyes rémálom, ezért nem számít, hogy kinek mi nem tetszik bennük, mert a győzelmük segítése ellen nincs racionális érv. A nemtetszések kinyilvánítását (fanyalgás) az új kormány megalakulásáig fel kell függeszteni. Aki nem teszi, ha akarja, ha nem, Orbánnak segít. A kormányváltásra a legveszélyesebb a fölényes, mindenkit lenéző értelmiségi az „Egyformák ezek” attitűddel, mert az nem csak képtelen észrevenni, mit beszél, de még terjeszti is.
Az nem kérdés, hogy a polgárháború esélye nulla, valamint az sem, hogy az EU meg a NATO nem fog tankokat küldeni, tehát az ország számára rendkívül hátrányossá vált egyszemélyi vezető eltávolítása csak és kizárólag valamelyik választáson történhet. Akik abban reménykednek, hogy majd kitör az elemi felháborodás, és elsöpri Orbánt, azoknak fogalmuk sincsen mi az a „forradalmi helyzet”, amely szükséges a robbanáshoz. Végeláthatatlan messzeségben vagyunk tőle. A Stockholm szindróma, melyet az életösztön diktál, mindennel megalkuvóvá teszi az embert, ha van mit veszteni, és bizony van ám, mert a „A proletárok (dolgozók) csak láncaikat veszthetik” helyzetet a technika és a társadalmak fejlődése révén régen túlhaladtuk. Marxon ma már mindenki csak mosolyogna az EU-ban.
Az ellenzéki győzelemhez 3,1 millió ellenzéki szavazó kell, mert Orbánék legjobb esetben 3 millió szavazót tudhatnak maguk mögött (fideszesek + az ellenzék ellen hergelt bizonytalanok).

Ebből ellenzéki összefogás esetén 1,4 millió eleve adott (őket nem kell győzködni, mert mindig az ellenzék általuk preferált pártjára szavaznak, ha pedig Összefogás van, akkor arra).

A 2,7 millió hithű fideszessel nincs értelme foglalkozni (ők mindig a FIDESZ-re szavaznak).

A győzelemhez tehát a bizonytalanok egy részének megnyerése szükséges, akik négyévente eldöntik a választásokat. Tőlük kell 1,7 millió szavazat. Ha az ellenzékről terjesztett hazugságokat a kampány során sikerül megfelelően cáfolni, 1,5 millió is elég.

Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok az agitációhoz önmagukban nagyon kevesek, mert a kormányalakításukhoz a bizonytalan szavazók meggyőzése szükséges, és azt maguk a pártok nem tudják végrehajtani, ugyanis a bizonytalanok nem hisznek nekik. Oka a gyanakvó emberi természet, amely biztos benne, hogy ha őt egy párt próbálná agitálni, az hazabeszél. Azaz hazudik. Aki ezt bizonytalan választói viselkedést nem érti meg, és az agitációs munkát a fotelban üldögélve továbbra is csak az ellenzéktől várja, azzal nem lehet mit kezdeni. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy eggyel megint kevesebben vagyunk.

Az agitációban tehát mások kell játsszák a főszerepet. A pártok a feltétlenül(!) szükséges összefogás után a közös programot adják agitációhoz, amelyből kiviláglik, hogy miért rossz, ahogy a most regnálók csinálják, ehelyett ők hogyan csinálnák, és hogy az miért lenne jobb.

Abszolút biztos, hogy a jelenlegi kormánypártok félelmetes fölényben lévő médiaserege ott feketíti majd be az ellenzéket ahol csak bírja, és ha nem elég a feketítő muníció, rengeteget fog hazudni is. Ezeket a vádakat, akár igazak, akár nem, szigorúan tilos válasz nélkül hagyni! Az ellenzéki pártok által mindegyikre közösen kidolgozott, konkrét és kemény válaszokat folyamatosan terjeszteni kell, minél több írásban és nyilatkozatban. Egyszer nem elég, mivel a regnálók is sokszor fogják ismételni ezeket.
Nem vitás, hogy a fentebb leírt agitációhoz a kis, pártos ellenzéki médiumok munkája, még ha éjt nappallá téve dolgoznak is, nagyon kevés. A NER média aránya (MTVA inkluzíve) kb. 70%, az ellenzéki média kb. 5 %, a maradék 25 %-ot képviselik az ún. független lapok (Népszava, 444.hu, ÉS, telex, 24.hu, stb.), melyek folyamatos és céltudatos agitációja elengedhetetlen Orbán leváltásához. Amennyiben az ellenzék nem tudja őket megnyerni a küzdelemhez (azaz a fenti médiumokat nem érdekli, hogy ki van hatalmon, maradnak továbbra is kívülállók, akik mindent bírálnak, ami nem tetszik nekik, aztán részükről annyi), akkor a leváltás tényleg reménytelen. Persze aki eleve föladja a meggyőzésüket, és maga is reménytelenséget sugároz, mondván, a nagy függetlenek úgysem fognak segíteni, arra is megvan a jelzőm, de inkább nem írom le. Ezek a szerencsétlenek sokat tudnak rontani az ellenzék amúgy sem rózsás helyzetén.
További fontos feladat hárul az egész országban mindenütt a helyi ellenzékiekre (akár hivatásos aktivisták, akár egyszerű szavazók), akik a pártok által összeállított és az ellenzéki PLUSZ a független lapok által sokszor megírt programokat figyelik, olvassák, terjesztik, a hazugságokat cáfolják, és elmagyarázzák a megnyerhető bizonytalanoknak, hogy az ellenzék miért és hogyan lenne jobb, valamint hogy az ellenzékről terjesztett vádak miért hamisak és hazugok. Ez minden ellenzéki szavazót érint, mindenki munkája fontos, mert a cél csak akkor érhető el. A meggyőzéshez a muníciót a pártok és értelmiségi holdudvaruk adja a programpontok, a magyarázatok és az ellenzéket ért vádak visszautasításainak kidolgozásával, melyeket a nagy független lapok az olvasókhoz közvetítenek. Az önkétes aktivisták nem várnak arra hogy Dobrev vagy más ellenzéki politikus évenként egyszer odamenjen, és tartson egy 25 fős nagygyűlést, hanem folyamatos agitációval igyekeznek megnyerni a köröttük található bizonytalanokat (szomszéd, rokon, ismerős, stb.). A fideszeseket hanyagolják, az ő meggyőzésük úgyis lehetetlen.

Mint az a több mint egy évtized során végképp bebizonyosodott, Orbán kritizálása nem vezet sehova, mivel „A másik sem lenne jobb”, azaz Orbán bármi (bármi!) rosszat megtehet anélkül, hogy csökkenne a népszerűsége vagy nőne az ellenzéké.

A fentebb leírt taktika (annak bizonyítása, hogy a másik igenis jobb lenne!) nélkül tehát az ellenzék nem győzhet.

A győzelemhez feltétlenül szükség van az összes összefogni képes pártra. A programalkotó és az ellenzéket ért vádakat cáfoló munkára, szükség van a holdudvar értelmiségének minden szellemi erővel való segítésére a program kidolgozásnál, valamint folyamatosan és sokszor ismertető munkájára (véleménycikkeket, publicisztikákat is beleértve). Nem feledkezhetnek meg az ország egész területén a helyi ellenzéki választók közös agitációs munkájára, meggyőzni a bizonytalanokat is a szavazásra. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, a hatalmas anyagi és médiafölényben lévő Orbán ismét győzni fog.

Amennyiben valaki ezt akarja, kiszállhat.

Politika

Falusi Tamas

-

2023-09-06

0

A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.

Némi gondolkodás után persze rájön az ember, hogy az előbbi mondat butaság, a kiképzettekből nem politikus lesz, hanem újabb politikatanár és/vagy politológus. Utóbbiakból rengeteg kell, és jól meg is fizetik őket, ebből következően elemzéseikkel biztosan sok hasznot hajtanak, mely hasznok mifélesége ma még ugyan az ismeretlenség homályába vész, de egyszer talán azt is kiderítik. Filozófusoknak való, embert próbáló feladat (másnak halvány esélye sincs).

A politikusok mindenféle mást tanulnak, ergo nem is értenek a szakmájukhoz, az egyetemi szintű, azaz tanított politikát illetően mindannyian dilettánsok. Egy sofőrnek vagy mérnöknek jelentkező ember szakirányú képzettség nélkül még aljamunkát sem kap a kinézett terepen, viszont a legnagyobb országokat simán el lehet vezetni hályogkovács diplomával is. Ez persze túlzás, a politika szakma, és ugyan sok egyszerű ember gondolja úgy, hogy úri passzió, amiért nem kéne nekik fizetni sem („Ezek életükben nem dolgoztak semmit!”), de komoly ügyekben inkább döntsön a racionalitás, mint az egyszerű emberek. A racionalitás az egyszerű emberekkel ellentétben azt mondja, hogy a politikus ugyanúgy dolgozik, mint mások, és hogy fizetünk neki, magától értetődő. Így működik a demokrácia. A szakmát a politikus nem az iskolában, hanem az életben tanulja, ahol a vizsgáztatók a választók, akik aztán az igazi dilettánsok.

A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.

A politikusok éppúgy gyarlók, mint a többség, és egy nagyobb csoportban biztos akad elcsábítható. Suska, szex, ajándék, hajókázás meg repülő, de ez érdektelen, a politikai lényeg az, hogy ha kiderül a bunda, mi lesz majd a megbotlottal: a pártból való azonnali kizárás, börtön, és pénzbüntetés (Zuschlag), vagy szabadon elsétálhat a lopott pénzzel, mint a társadalom továbbra is derék, becsületes tagja, a 13 milliárdos kárt meg majd állják az adófizetők (Tiborcz).

Szomorú hungarikum, hogy ez a nagyon fontos, a pártok közötti döntő erkölcsi különbséget kimutató tolvajsors a választók nagy részét hidegen szokta hagyni,

legfeljebb megint csak arra a megállapításra jutnak, hogy mindkettő lop, de mind az összeget, mind a végeredményt tekintve Tiborcz volt az ügyesebb. Ezért is szavaznak a FIDESZ-re, mert „ők legalább értenek hozzá”. Hogy pont ahhoz, amihez nem kéne, érdektelen, a szakemberség a lényeg. A Stockholm-szindróma megbízhatóan működik.

A politikus mindig hatalomra tör. Aki ezért elítéli, nem látja a lényeget (hajh, de sokan vannak ezzel így!).

A politikus hatalom nélkül senki és semmi, mert pont azt nem tudja megcsinálni, amiért ő politikus. Mintha kirúgták volna az állásából. Mondhatja ugyan ellenzékiként, hogy ez se jó, meg az se jó (általában igaza is van), de pozitív irányú ténykedésre képtelen, se pénze, se döntési kompetenciája, így a szavazóknak, akik rá szavaztak, nem tud semmit nyújtani.

A hatalom akarása a politikus esetében a munkahely akarása, ha pedig valaki kijelenti, az lenne ideális, ha „egyik sem ragaszkodna a hatalomhoz”, vagyis ha egyik sem akarna dolgozni, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk. Még ennél is szomorúbb elmeállapotra utal, ha valaki azt mondja hosszú ideje ellenzékbe szorult pártokról, hogy „nem hitelesek”. Hát mitől lennének azok, ha nincs hatalmuk, a sajtó meg nem segít nekik?

A fentiek alapján a politika a gyarló emberek alkotta politikusréteg küzdelme a még gyarlóbb emberek alkotta választótömeg kegyeiért, amely tömeg nagy részének sokkal kevesebb az információja, sokkal kisebb a feldolgozó képessége, és sokkal erősebb az érzelmi kötődése annál, hogysem jól tudnának dönteni. Ebből következően a demokratikus országoknak a rossz választás miatt rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, így aztán annak a népnek, aki még ebben a gyönge mezőnyben is hátracsúszik és ottragad, behunyt szemmel és villámgyorsan kormányt kellene váltani. Mindegy kire, az a mostaninál kizárólag jobb lehet.

Churchill mondta egykor, hogy

a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval.

Sajnos igaza van. Az átlagválasztónak nincs információja az egyszavas, max. tőmondatos „eligazításokon” kívül, és ha mégis hozzájut valamihez, a történések/dolgok legtöbbjére magyarázata sem, mert egyedül nem tudja feldolgozni a számára bonyolult eseményeket, így aztán a kampányokban a választó átverési technika (ellenfél besározása, ígéretek halmozása) sokkal fontosabb, mint az országvezetési tehetség.

Ebből következik, hogy általában az előbbiben jártas (drasztikusan primitivizáló) és/vagy nagyobb médiabirodalommal bíró párt jut hatalomra, holott az ország érdekében a dolgok bonyolultságát figyelembe vevő szakembereknek kellene, akiknél majd a döntés egyik poszton sem azon múlik, hogy az főnök mit álmodott az éjjel.

Az értelmiség, pláne a nagy, független lapoknál dolgozók, akiknek azonnal rendelkezésre álló médiafelületük is van, az orbáni rendszer kritikáin túlmenő egyértelmű adat és magyarázat közlésével (az ellenzék mit tenne másképp, és az miért lenne jobb) a polgárok ismeretanyagán sokat tudnak javítani, hogy a választók választása az országra nézve kedvezőbb, a demokrácia meg két választás között stabilabb legyen.

Illetve tudnának. De nem teszik. Nyilván nem ez a dolguk.

Kár.

Orbán a falon

Falusi Tamas

-

2023-09-05

0

Hogyan is írta a világ legokosabb embere? „Az élet célja a küzdés maga.” Más célt nem látott, akárhogy figyelt, és bizony van ebben valami. Hiába találta ki a vallás, hogy a földi élet célja a vizsga, az itteni siralomvölgy az élethosszig tartó vizsgahelye, és aki könnyűnek találtatik, annak irány a Pokol, egyébként meg a Menny, mert ennek nagy megmérettetési hercehurcának sok értelme nincs.

Ugyan minek válogatná szét a Jóisten ilyen bonyolultan az embereket, ha már a születésükkor tudja, hogy milyenek? Ráadásul az ember úgy gondolná, hogy ha már ilyen kiválasztás van, legalább a körülmények lennének mindenkinek azonosak, de nem: az egyik hülyének születik, a másik gazdagnak, a harmadik New York állam helyett Afrikába, a negyedik egy napig él csak és megkereszteletlenül hal meg, az ötödik pszichopata aggyal, érzelmek nélkül, valamint vicaverza, illetve összevissza, sokmilliárd féle ember, helyzet és környezet, akkor meg hogyan lehetne objektíven értékelni őket? A sárdagasztást még a Jóisten sem tudja a besurranással összemérni! Ebből következően Madách-nak van igaza. Nagyon igaza.

A költő legjobb magyar tanítványát Orbán Viktornak hívják. Lehet, hogy a sötét alvilág néhány tagja még nála is nagyobb híve a küzdelemnek, de ők nem vergődtek ilyen magas polcra, így aztán a közvetlen környezetüket kivéve se tanulságul, se figyelmeztetésül, se például nem szolgálnak senkinek. Viszont egy miniszterelnök magától értetődőn, ugyebár.

A küzdés jellemzője, hogy egyrészt csak valaki ellen, másrészt csak valamire hivatkozva, azaz valamiért tud az ember küzdeni. Ezeket előzetesen ki kell jelölni a küzdőnek, addig nem foghat bele, mert az elmondottak híján az nem küzdelem lenne, hanem ámokfutás. A küzdéshez kell még erő is, mert az, aki ellen küzdünk, az esetek nagy részében szintén rendelkezik erővel. Ha nem rendelkezne, simán einstandolnánk, ami kell nekünk, aztán az erőtlenek közül pár hullát hátrahagyva irány az édes otthon (Kalandozások kora, Kolostor fejezet).

A fentiek alapján és a kijelölési feltételeket teljesítve fogalmazta meg a miniszterelnök bölcs mondásait („Magyarország hét törvénye” – hát nem csodálatos?). A veretes mondatok alapján a küzdés a hazáért, a magyarságért, a nemzetért folyik, az pedig, hogy ma már nemhogy gyarmat nem vagyunk, de erős szövetségek tagjai, és ebből következően a szövetségeseink nem támadni, hanem megegyezni akarnak velünk, sőt megvédenek, ha kell, azaz se a hazát, se a magyarságot, se a nemzetet nem fenyegeti senki, érdektelen. A haza, a magyarság, a nemzet nagy többséggel Orbán Viktort bízta meg, hogy őt egy személyben képviselje, és ha ő azt mondja, küzdés, akkor úgy! Ellenfelek: Bizottság, Leyen, Soros, Biden. Remélem, mindenkinek érthető.

És most a törvények maguk:

Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!

Így igaz. A haza csak szeretve létezik. Attól haza. Az ország akkor is van, ha különösebben nem szereti senki, mert a polgárok viszonya hozzá nem érzelmi, hanem gyakorlatias (a nemzeti kultúra más, azt tényleg szeretjük, mégpedig mindentől függetlenül). Meglepő tény, hogy elég sok ország a polgárok vele való bármifajta érzelmi kapcsolata nélkül is működik, méghozzá kiválóan, viszont ezekben az országokban a kormány által önfeláldozást és/vagy lemondást kérni a polgároktól az ország „megvédése” érdekében, vagy a kormányzási hibákat a „megvédésre” fogni nem lehet. Azt csak kizárólag haza esetén.

Minden magyar gyermek újabb őrhely!

Ha valaki fél attól, hogy a magyar nép kihal, így a magyar nyelv és kultúra elvész, azt részben megnyugtathatom: a legpesszimistább becslések szerint 2100-ban még mindig ötmillióan leszünk, miközben a történelmi Magyarországon a török hódoltság előtt csak 3,3 milliónyian éltek, utána meg sokat romlott a helyzet, mégis itt vagyunk. A kihalás persze elkerülhetetlen (az emberiséggel együtt), de azt semmilyen mostani intézkedéssel nem lehet még csak késleltetni sem.

Az igazság erő nélkül keveset ér!

Ez is így igaz. Visszafele sajnos más a helyzet, az erő igazság nélkül is működik, és akinek ereje van (vagy azt hiszi), sokszor hajlamos rá, hogy az igazsággal ellentétes irányban vesse be (lásd például a kormány fővárossal szembeni viselkedését). Ezt elkerülendő legjobb, ha az emberek megegyeznek, hogy az igazság érvényesülését mindenki segíti, akkor erőre nincs szükség soha – kivéve a gyevi bírót, aki szerint erőre mindig szükség van. Ha nem támad senki, akkor is. A „megegyezés”-t, mint szót nem ismeri. Még „kompromisszum” alakban sem.

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!

A miniszterelnöki erőkultusz megingathatatlan. Nem tisztel semmi mást. A röhej az, hogy mi, itt élő magyarok kicsik vagyunk, saját erőből semminket nem tudnánk megvédeni, még szerencse, hogy egyrészt a többi ország jóindulatú, és nem akar elvenni tőlünk semmit, másrészt, ha valaki el akarna is, a szövetségeseink megvédenek – hacsak nem lesz olyan magyar miniszterelnök, aki otthagyja a szövetségeket.

Az ilyen miniszterelnök IQ-járól nem nyilatkozom. Van elég bajom anélkül is.

Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!

Tipikus miniszterelnöki attitűd, ha mattot kaptam a sakktáblán, szétverem az ellenfél fején, és ha akkor sem adja fel, előveszem a pisztolyt, amelyet minden parti esetében magammal hordok, mert én a győzelemig szoktam játszani. Úri társaságban nem a legmagasabb pontszámot kapja az ilyen viselkedés, és ez sajnos az országra is kivetül, aminek a nemfideszes állampolgárok nagyon nem örülnek, ugyanis a negatív EU vélemények hátrányait a miniszterelnök helyett ők fogják elszenvedni (a fideszesek is elszenvedik, de ők örülnek).

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!

Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a külföldön élő magyarok is a nemzethez tartoznak. Érdekes, hogy ezt soha nem vitatta senki. A magyarként való élést (nyelvhasználat, iskola) gátolták sokan, de hogy a magyarok magyar nemzetiségűek, az mindig elfogadott volt. Hogy ez minek került „Magyarország hét törvénye” közé, a nagy rejtélyek egyike. Hacsak nem szavazatszám növelési célból, mert akkor rejtélyről nem beszélhetünk.

Egyetlen magyar sincs egyedül!

„You’ll Never Walk Alone”, szól a Liverpool (meg még 18 egyesület) himnusza, és a régi musical dala felbukkan sok más helyen is. Sosem maradsz magadra, hangzik a bíztatás, ami jellemző a modern világban minden országra és minden közösségre is. Na, talán a magyaroknál akad némi gond az ígéretet illetően, mert ott van kivétel, mégpedig a faluvégi Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz, a kútra jár vízért, petróval világít (nulla rezsitámogatás), minimálnyugdíjból él, és az állam egyáltalán nem gondoskodik róla, mert van egy elvált lánya Nyíregyházán, aki rokkantnyugdíjasként nevel két gyermeket, ezért övé a teljes felelősség a családtagért. Az állam elegánsan kiszállt. Így aztán Mari nénit úgy hagyták ott az út szélén államék, hogy jobban se kell. Hatvanpusztán ez a gondatlanság persze elképzelhetetlen, a két esetből a magyar gondoskodási átlag kiszámítható.

A magvas gondolatok nemrég egy felújított iskola falára is fölkerültek. Vannak persze, akik túllihegésről fecsegnek, mag olyasmikről, hogy miért Orbán, miért nem Kossuth, Deák, Petőfi, de ezekre mi rá se rántsunk. Egy a fontos. Kupálódjanak a nebulók!

A Gyurcsány bezzeg nem tanított nekik semmit.

Pár nap múlva leszedték a törvényeket. Azt tudni, ki adott rá utasítást, az azonban ma is homályba vész: ki rakatta fel az ominózus bölcsességeket. Ahogy Karinthy írta: „Az élet olyan, mint a lavina. Egyszer föl, egyszer le”. Tudott az öreg, mi?

Sereg

Falusi Tamas

-

2023-09-04

0

Hát, kérem, baj van. Velem van baj, mert nem egészen értem, ami mostanában nálunk zajlik. Nyilván az én hibám, a csekély értelmű medvebocsok mindig megzavarodnak, mikor találkoznak a zsenialitással, így aztán jobb, ha nem is erőltetik az agyukat, mert az biztos út a végleges elhülyüléshez.

„Hív a sereg, vár a priccs”, szólhatna a toborzó diszkóritmusban a pár évtizeddel ezelőtti, miniszterelnök úr emlegette szép időkből, vagy esetleg egy még korábbi fajta azzal hitegetve a regrutákat, hogy

„A jó, lovas katonának de jól vagyon dolga, eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja”,

na, talán egy kis csetepaté, néhány halállal fűszerezve, súlyos sebesüléssel, kézroncsolás, láblevágás, haslövés, tolószék, özvegyek, árvák, templom előtt kolduló vakok, ilyesmi, de ma már másképp szól a nóta. Eltérő a módi toborzásban is.

Persze, ha jól meggondolom, a mainak is van elődje, mégpedig a Mátyás féle zsoldossereg, ahová bárkit fölvettek, akár magyar volt, akár külföldi a jelentkező. Sajnos a megfizetésük érdekében Mátyásnak súlyos adókat kellett kivetnie, ezért akkoron az országtöbbség a királyt nem nagyon szerette. Pontosabban: nagyon nem.

Hogy hogyan lett belőle mégis pozitív, népi hős, arról köteteket lehetne írni, de a sok munkát megspórolandó mondjuk azt, hogy az uralkodása alatt azért nem hagyta a népet az urak által kizsigerelni, mert akkor ő nem tudta volna tőlük beszedni a adót.

Az is jó érv, hogy a harminchat évvel utána kezdődő korszakhoz képest a mátyási rendszer maga volt a Kánaán, és sokszáz évig lehetett rá emlékezni, mint a magyar nép nyugodt építkezést hozó, önálló, pozitív korszakára.

Mátyás persze nem csak kedvtelésből sanyargatott, hanem konkrétan azért, mert egyértelmű volt számára, hogy a 13 milliós, hódításra berendezkedett Törökországnak a 3 milliós Magyarország meg se kottyan, igyekezett hát az országát hódító háborúkkal megnagyobbítani. Tiszában volt vele, hogy a török elleni harcban önként nem számíthat senkire, még tán azt is tudta, hogy a török akciórádiusz határa Bécs, azaz Magyarország azon belül található, az osztrákok, csehek, lengyelek viszont azon kívül, vagyis a többieknek nem annyira húsbavágó az ügy. Talán, ha nem hal meg negyvenhét évesen… de meghalt, hagyjuk, rég túlvagyunk rajta. Ma már más a módszer. Csak a zsoldossereg ugyanaz.

Napjaink toborzása az újságokban hirdetésként olvasható, miszerint

„LEGYÉL TE IS EGY A LEGJOBBAK KÖZÜL HAVI 737 EZER FORINTÉRT.”

Ez nem az a szokvány üzlet, hogy a zsoldos pénzért kockáztatja életét és egészségét, hanem ha valaki belép a seregbe, nem csak hogy fizet neki az állam, hanem ezen felül még legjobbak egyike is lesz (ami már eleve nagy öröm, főleg ha eddig egy senki volt). Íme a modern hadsereg: két jó dolog egyetlen csapásra, nem létezik, hogy erre ne ugranának jó sokan.

Piszkálódóbb típusok már itt elkezdenék az akadékoskodást, de mi fogadjuk el, hogy a katonák per definitionem: az ország legjobbjai, hogy miben és hogyan, azt ne firtassa senki. A probléma inkább az, hogy Magyarország fegyverkezik. Ebbe egyrészt a sereglétszám bővítése, másrészt a fegyverzet korszerűsítése, valamint új fegyvertípusok vásárlása, sőt gyártása is belefér, azaz szemkiszúró módon hatványozzuk erőinket, ugyanakkor derék vezetőségünktől élén a miniszterelnökkel már több mint

egy éve mást sem hallunk, csak azt, hogy akit megtámadnak, az ne kezdjen el karddal hadonászni, maradjon kussban, adja oda a támadónak, amit az csak akar, és aztán béke, béke, béke! No war.

Ez a szöveg valahogy nem korrelál azzal, hogy mi láthatóan nem fogjuk hagyni magunkat, sőt szembe akarunk szállni az agresszorral, holott Orbán szerint azt nem szabadna, mert akkor emberek halnak meg, egyéb károk keletkeznek, és sokan azonnal háborúpártivá válnak, többek között ő is. Hát ezt végképp nem hittem volna a miniszterelnökről! Hiszen annyira békepárti, hogy még a galambok is tőle tanulják az olajágas technikát!

A fegyverkezésből arra következtethetünk, hogy a kormány… illetve az nem érdekes, hanem a miniszterelnök egyértelműen úgy gondolja, valaki meg fogja támadni az országot, ezért aztán a mi sokszor hangoztatott békepártiságunkat sutba vágva, az ellenzék által javasolt, lenézett, megvetett, abszolút rossznak minősített, háborúpárti, sőt ukrán módra védekezni fogunk.

Csak ez lehet az ok, mert egyébként nem sokkal COVID után, Európabajnok inflációtól megverten, EU pénzek nélkül és a gazdasági visszaesés korszakában a hadsereg csak úgy, önmagáért való fejlesztése ritka nagy hülyeség lenne.

Szóval valaki támadni fog. A következő kérdés: ki lesz a támadó? Kis ország lévén nagy országok esetén bárhonnan, kis országok esetén viszont csak a szomszédainktól várható agresszió, mert a kicsik nem tudnak áttrappolni másokon, hogy aztán ideérjenek. A nagy országokat láthatóan nem érdekeljük, egy ilyen apró szerencsétlenséget, mint amilyenek mi vagyunk, minek támadnának meg a nagyok, amikor gazdaságilag is (akkugyár, földgáz) akkor tesznek minket vazallussá, amikor a kedvük tartja.

A szomszédok esetében leginkább Horvátország jöhetne szóba. Az indok a Hernádi miatti bosszúhadjáraton túlmenően talán az lehet, hogy nagyon mérgesek, mert mi a miniszterelnöki sálon is látható Nagymagyarország térképen folyamatosan úgy tüntetjük fel országukat, mint saját területünket, holott ők mindig is külön állam voltak, amelyik előbb lett királyság (925), mint Magyarország (1000). A támadási ok tehát adott, csak egyetlen gond van, hogy Horvátország is NATO tag, meg mi is, azaz Orbán onnan jövő támadásra nem gondolhat komolyan.

A többi szomszédot tekintve a részükről várható támadásnak még ennyi esélye sincs, azaz a fegyverkezésünk teljesen indokolatlan, legföljebb jó üzlet valakinek.

Nem mondanám, hogy nem láttunk még ilyet.

Szóval semmi értelme. Hacsak…

Az élet bonyolult volta miatt akad még két lehetőség. Az egyik az, hogy Trump lesz az elnök, ő odaadja Ukrajnát Putyinnak, és az orosz csapatok megérkeznek Munkácsra, ahonnan már csak egy ugrás a magyar határ. Az öregek még emlékeznek rá, amikor
’56-ban nem csak odaugrottak, hanem még át is lépték. Esetleg az ő lassításukra kell majd a magyar hadsereg, míg a NATO meg nem érkezik, mert Orbán nem szeretne egy bábkormány feje lenni? Jobban átgondolva a dolgot, ez mégsem valós alternatíva, mert Tump nyerhet ugyan, meg oda is adhatja Ukrajnát Putyinnak a támogatás azonnali befagyasztásával, de utána nem történne semmi, mert a Cár Atyuska lényegesen gyávább annál, hogysem bennünket, azaz egy NATO országot meg merne támadni. Ezért kiabál, hogy Ukrajnát fel ne vegyék a NATO-ba, ugyanis akkor tehetetlen lesz vele szemben.

A másik lehetőség, hogy Trump lesz az elnök, ő odaadja Ukrajnát Putyinnak, de mielőtt még az orosz csapatok megérkeznének Munkácsra, újonnan felturbózott hadseregünkkel mi előbb bevonulunk, és felajánljuk Putyinnak a tárgyalást az új határvonalról, teszem föl az Uzsok–Terebesfejérpatak vonalon. Hááát, nem igazán jó ötlet, ismerve Putyint, nem hiszem, hogy számunkra jó vége lenne.

Akkor ennyi. Minden ok kifújt. Esetleg volna valakinek még ötlete, hogy ebben a számunkra teljesen veszélytelen helyzetben (amely veszélytelen is marad, amíg a Nyugat Ukrajnát támogatja) minek ölünk egy csomó pénzt a hadseregbe? Ráadásul állandóan hirdetve a békét…

Persze, ha valaki a kisvasút helyett most ólomkatonásdit akar játszani az teljesen más. Ugye?

Falusi Tamas

A kutatók számításai szerint a Föld lakossága 2064-re érheti el a csúcspontját, amikor majd 9,7 milliárd ember él a bolygón, utána fokozatosan mínuszba váltunk, és a századvégre már csak 8,8 milliárdan leszünk.

Két lehetőség van, az Európai Unió vagy egyben marad, vagy szétesik, szétcsúszik, darabjaira hullik – mondta Orbán Viktor Kötcsén. A miniszterelnök 50-50 százalék esélyt lát mindkét lehetőségre, tehát mind a kettőre fel kell készülni.

15 perc nagy idő – mint az köztudott.

Amikor Dobrev Klára családi nyaralójukból a kalocsai Paprikafesztiválra igyekezve elhajtott a kötcsei Kúria előtt, láthatta, sőt akár számba is vehette az ország színe-javát, ahogy érkeznek az Aktuális Kinyilatkoztatás helyszínére meghallgatni a Víziós Embert.

Mikor az embernek valamire kedve támad, az nem sorolható a rideg, racionális döntések közé, ahol a praktikusság, a kiadás-bevétel, veszteség-haszon megfontolások és számítások játsszák a főszerepet.

„A magyar állam és a 4iG stratégiai együttműködése a tranzakcióban a piac átalakulása mellett a versenyképesség javulását és a gazdaság digitális transzformációjának gyorsulását is eredményezheti

Persze mindegy mi van, amit ő akar, annak teljesülni kell.

Arrafelé meg, mindenfelől sugárzik a hit. Van glória. Van fegyelem. És persze van az a pénz.

Mint az a több mint egy évtized során végképp bebizonyosodott, Orbán kritizálása nem vezet sehova, mivel „A másik sem lenne jobb”, azaz Orbán bármi (bármi!) rosszat megtehet anélkül, hogy csökkenne a népszerűsége vagy nőne az ellenzéké.

A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.

A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.

Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!

Minden magyar gyermek újabb őrhely!

Az igazság erő nélkül keveset ér!

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!

Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!

Egyetlen magyar sincs egyedül!

„A jó, lovas katonának de jól vagyon dolga, eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja”,

Hogy hogyan lett belőle mégis pozitív, népi hős, arról köteteket lehetne írni, de a sok munkát megspórolandó mondjuk azt, hogy az uralkodása alatt azért nem hagyta a népet az urak által kizsigerelni, mert akkor ő nem tudta volna tőlük beszedni a adót.

Csak ez lehet az ok, mert egyébként nem sokkal COVID után, Európabajnok inflációtól megverten, EU pénzek nélkül és a gazdasági visszaesés korszakában a hadsereg csak úgy, önmagáért való fejlesztése ritka nagy hülyeség lenne.

Szóval semmi értelme. Hacsak…

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA