Kezdőlap Szerzők Írta Bódis Gábor

Bódis Gábor

Bódis Gábor
187 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Merkel vagy Merkel

Elég lefutottnak tűnik a vasárnapi németországi parlamenti választás. És nem csupán amiatt, mert Orbán Viktor egy halk, Lázár János meg egy hangos imát mondana a jelenlegi kancellár asszonyért.

Valójában átmenetileg csak 2015-ben ingott meg komolyabban a bizalom Angela Merkel nagykoalíciós kormánya iránt, méghozzá a menekültválság tetőfokán. Akkor kezdett hetet-havat összehordani az Orbán kormány Angela Merkelről:

ő volt tulajdonképpen az első „migránssimogató”.

Neve akkoriban szitokszóvá vált Magyarországon. Soros György már csak egy replika. Igaz, vele vagyis ellene akár választásokat is lehet nyerni. Na nem Németországban.

Ott azért az anyagi jólét is játszik némi szerepet. Mélyebb gazdasági elemzés (Berlin, a világ export királya) helyett álljon itt csak egy átlagos mozinéző megfigyelése:

látott Ön már az utóbbi húsz évben amerikai filmet, amelyben a jobb módú szereplők nem német gépkocsikban bonyolították kusza életüket?

Nem véletlen, hogy a nemzetközi politika újonca (szerző: Roháni iráni elnök) Donald Trump azonnal védővámokat akart bevezetni a német autókra. Meg az sem, hogy a lehető leghűvösebb a viszony az amerikai elnök és a német kancellár között.

Nézzük azonban a vasárnapi német választások szereplőit. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjéről, Angela Merkelről szinte már mindent tudni, azt is, hogy nem turbulencia mentes a kapcsolata a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével, Horst Seehoferrel, aki arrafelé Orbán Viktor, szintén migráncsozó, leglelkesebb híve. Az ügy apró furcsasága az, hogy a kancellár első számú kihívója, a szociáldemokrata (SPD) Martin Schultz éppen Merkel 2015-ös húzását (a menekültek tömeges „behívását”) kritizálta a kampányban, holott az Európi Parlament elnökeként ennek pont az ellenkőjét hirdette. A kampány kezdetén megjelenése a népszerűségében nagyot hanyatló kisebbik kormánypártot (Németországban vasárnapig még biztos, hogy nagykoalíció van hatalmon: CDU-CSU-SPD) felrázta a mély válságból és ez a közvéleménykutatásokban is meglátszott. De nagyon gyorsan alább is hagyott a lendület. Minden visszatért a „normális” mederbe:

a kimutatások szerint a CDU/CSU biztosan vezet 30 százalék feletti eredménnyel, a szociáldemokraták több mint tíz százalékkal vannak mögötte.

Tény, hogy mind a két nagy párt esetében visszaesés várható. A Spiegel szerint a szociáldemokraták esetében nemcsak német jelenségről van szó, hanem európairól. A lap már a baloldaliak lassú haláláról ír: 2000-ben a szocdemek vagy a szocialisták az EU akkori 15 tagállamából tízben voltak kormánytényezők, manapság, ha bukják a német választásokat és jövő tavasszal az olaszt is, akkor a 28-ból már csak 6 országban lesznek hatalmon (Málta, Portugália, Románia, Svédország, Cseh Köztársaság és Szlovákia). Ennek már van nemzetközi elnevezése: a PASOK-jelenség. A görög Papandreu-dinasztia évtizedekig kormányzó baloldali PASOK pártja a 2015-ös választások után jelentéktelenné vált. A jelenségre egyetlen magyarázat van csak: már senki sem tudja, hogy valójában miért is küzd a mai szociáldemokrata. Konkrétan pedig: vajon miben különbözik a szintén neoliberális kereszténydemokratáktól.

Schultznak emiatt nincs sok esélye.

A legjobb esetben úgy alakulnak az erőviszonyok, hogy Merkelék rákényszerüljenek a velük kötendő koalícióra. Vagyis a „futottak még” kategóriában senkinek sem sikerül annyi szavazatot hozni, hogy az a kereszténydemokraták szavazataival együtt kormánytöbbséget jelentsen.

A többiek pedig: a Zöldek, akik felett eljárt az idő és már nem hasonlítanak a Joschka Fischer fémjelezte mozgalomra, a Balpárt, a szintén jobb napokat látott szabaddemokraták és a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért, amely bejuthat a Bundestagba, akár harmadik erőként.

Végsősorban a tét a következő: a biztos befutó Merkel kivel fog koalícióra lépni.

A magyar ellenzék ismét téves csatatéren

A minap éppen az ukránokra rontott kivont karddal, loholva a „hátba támadt” magyar külügyminiszter után és egy húron pendülve a hadrendbe felsorakozott kormánypárti, Simicska- és más sajtóval.

Vegyünk egy alaphelyzetet: a volt Szovjetunió birodalmi jogutódja a kisebbség veszélyeztetettségének jól bevált ürügyén (Hitler, Milošević), felrúgva minden nemzetközi normát, leszakít a szomszédos országból néhány szeletet, majd népszavazást tart stb. Unalomig ismert történet.

Kialakul egy világpolitikai status quo: a Nyugat annyit tehet, hogy szankciókat vezet be Putyin ellen. Egy rakoncátlankodó „nyugati” szövetséges különutas politikába kezd Moszkva irányába (Paks és a többiek).

Ezt meg néhány egzotikus diktátorral való bratyizást elnevezik keleti nyitásnak.

Közben zajlik egy másik folyamat is. A kettős állampolgárság szentté nyilvánítása után megkezdődött a határon túli szavazó bázis kiépítése. Az Orbán-kormány nem smucig, dől a lóvé nemcsak a külhoni stadionokba, hanem hasznosabb dolgokra is, de főleg a klientúraépítésre. Mára ez már olyan helyzetet teremtett, hogy a szlovákiai Híd párt kivételével

nincs külhoni magyar szervezet, amely ne állna vazallusi viszonyban az anyaország kormányával.

És itt jutunk el a magyarországi bal és liberális ellenzék, általánosságban véve helytálló álláspontjához, miszerint azt támogatjuk, amit az ottani (tehát: felvidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai) magyar szervezetek jónak látnak. Ha az Ukrajnában élő magyarok azt mondják, károsan érinti őket az új ukrajnai oktatási reform, akkor mi utcára vonulunk.

És ezzel az ellenzék ismét tett egy jószolgálatot az Orbán-kormánynak:

kéretlen prókátorként bukott meg, akit a Fidesz csak lesajnált.

Pedig lehetett volna ez egy jó nemzetpolitikai húzás – gondolhatták ellenzéki berkekben.

Nem lehetett volna: a külhoni magyar központokból Budapestre irányuló üzenetek a magyar fővárosban születnek meg, tekintettel a már említett vazallusi viszonyra.

Eredetibb ötlettel kellene előállni a nemzetpolitikában is és nem szolgalelkűen követni a politikai ellenfél által gondosan megírt forgatókönyvet.

Így a demokratikus ellenzék semmi mást nem csinál, mint rettegve „a baloldal ráront a nemzetre” átkától, minden alkalmat kihasznál, hogy bizonyítsa magyarságát. Téves csatatéren.

Más lapra tartozik, hogy Ukrajnában születnek olyan törvények, amelyek tényleg hátrányosan érinthetik az ottani kisebbségeket. Mert elsősorban a több milliós orosz kisebbségről van szó. Meg arról, a szintén több millió ukránról, akik nem ukránul, hanem csakis oroszul beszélnek. Ilyen körülmények között egy háborúban levő ország nem mindig válogat az eszközökben.

Az azonban jól kivehető, hogy a már hetek óta tartó ukrán oktatási reform körüli nemzetközi vitában az ukránok már többször is jelezték: hajlandók tárgyalni.

Feltételezhetően nem a magyar ellenzék tüntije miatt.

Az ember, aki nem kávézott Orbánnal

„Srđo, azt írja a magyar kormánypárti média, hogy te azért jöttél Budapestre, hogy megdöntsd az Orbán-rendszert. Meg tudnád őket nyugtatni?”

„Mesebeszéd. Habár… nem szeretném őket nagyon megnyugtatni. Azt hiszik talán, hogy ha itt megjelenik egy szerb az azonnal fellázít egymillió magyart?”

Srđa Popovićtyal csevegtünk délután az Írók boltjának galériáján, ahol könyvének magyar fordítását mutatták be: Útmutató a forradalomhoz. „Hogyan lehet tejberizs, Lego figurák és más erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani, diktátorokat megbuktatni vagy egyszerűen megváltoztatni a világot.”

Azért a tegeződés, mert a Milošević elleni összefogás során sokszor találkoztunk.

Veszélyes titkokat, sőt, konkrét házi készítésű puccsreceptet tartalmazhat a nem túl vaskos kötet, ha már a kormánymédia ennyire begerjedt.

A Magyar Idők „hírhedt felforgatónak” nevezte a tengerbiológus végzettségű egykori szerbiai lázadót,

aki az Otpor (Ellenállás) egyik vezetőjeként jelentősen hozzájárult Slobodan Milošević bukásához (2000).

Srđa Popović annak a Zoran Đinđić meggyilkolt miniszterelnöknek a politikai gyermeke, akinek nevéhez fűződik a szerbiai demokrácia két és fél éve. A többi elhanyagolható.

”Nagyon hasonlít a két vezető, Vučić és Orbán. Mindkettőjüket személyesen ismerem. Orbánt még 1990 óta.

Az egyikük a szélsőjobbtól jutott el a középig, a másik a liberálistól a szélsőjobbig” – mondta a FüHünek nyilatkozva az erőszakmentes ellenállás nemzetközi szakértője, aki jelenleg egy NGO-t vezet és a belgrádi egyetemen ad elő.

Az Írók Boltjában elhangzott: Popovićnak olyan sűrű  programja van, hogy még egy nagyon fontos találkozót is lemondott: Orbán Viktorral kávézott volna.

”Tényleg nem akartál a magyar miniszterelnökkel kávézni?”

„Ez így nem pontos. Találkoznunk kellett volna, de nem jött össze.”

Másfél órás performansza alatt Popović összesen ha kétszer említette Magyarországot. Talán éppen ez a trükkje a hírhedt nemzetközi felforgatóknak, hogy minden másról beszélnek csak a lényegről nem. Hogy elvonják a figyelmet. Ez már Tuskó Hopkins óta közismert.

Egyébként miért utalt volna arra napokkal ezelőtt maga a magyar propagandaminiszter, hogy ”olyan Soroshoz köthető külföldiek tartanak előadásokat Magyarországon, akik korábban Szerbiában és Macedóniában vettek részt zavargásokban.”

”Megvagy Srđo, beszélsz nekünk Afganisztánról, Oroszországról, Tunéziáról, Trumpról, Bushról, Putyinról, de tudjuk kire gondolsz.”

„Én csak a médiából értesülök Magyarországról, szerény a tudásom erről az országról.”

Viszont érintőlegesen mondott valamit, amire talán a magyarországi ellenzék is odafigyelhetne.

„A Milošević-ellenes politikai és civil összefogás lényege pontosan az volt, hogy a soviniszta hatalommal szemben magához vonzotta a nemzeti kisebbségeket is. 2000-ben Milošević 9 százalékkal veszítette el az elnökválasztást (és ezt követően házi őrizetbe, majd Hágába került). A Szerbiában élő nemzeti kisebbségek aránya pontosan 9 százalék. Mivel ezek közül a legnépesebb a magyar, ezúttal is szeretnék köszönetet mondani nekik.”

Talán ha a magyar demokratikus ellenzék is felhagyna a parttalan „ahol adót fizetsz, ott szavazhatsz” narratívával, esetleg egykor még ezekre a szavazatokra is számíthatna.

Miért kamu az EU-ból való kilépés?

A magyar ellenzék választási jelszava már biztosan az: Orbán vagy Európa. Ezt csak úgy lehet élesre tölteni, ha elhitetik: a miniszterelnök valójában ott akarja hagyni az EU-t. És ha esze ágában sincs?

Nemcsak közgazdasági állítás, hanem közhit (kivéve a meggyőzhetetlen kormánypártiakat), hogy az EU pénzek nélkül nem lenne magyar gazdasági növekedés, hogy a beruházásokról ne is beszéljünk. Az már meg tény is, hogy a közvélemény-kutatások sorra mutatják ki: a magyarok nagy többsége EU-párti. Ez elemi életösztön, főleg a több százezer nyugaton dolgozónál és családtagjaiknál. Elég csapás nekik a Brexit meg a következménye, az ottani idegenellenesség.

Emiatt, első látásra, teljesen érthetetlen, hogy az Orbán-kormány miért hangol, sokszor cinikus pofátlansággal, Brüsszel ellen.

Mert ez csak a látszat. És mert felismerte, hogy az EU tehetetlen a rosszul viselkedő tagokkal szemben.

És az a gyanúm, hogy nem is akar tenni semmit.

Nézzük csak, Brüsszel szempontjából, mi lenne a legrosszabb magyarországi forgatókönyv! Ez egyébként nem újdonság, hasonlóképpen viszonyul a Nyugat-Balkán országaihoz is, ahol eltűri a stabilkráciákat. Tehát az olyan rezsimeket (például Vučić Szerbiája), amelyek ugyan aligha juthatnának be az igazi demokráciák nyugati klubjába, de még mindig sokkal tűrhetőbbek mint a káosz, a zavargások, netán polgárháború. Stabilkratákkal lehet tárgyalni, még ha egy kicsit szemlesütve is.

Zavargó államokba meg segélyszervezeteket, netán rendfenntartókat kell küldeni. Strapás. Akkor már inkább csorbuljon a jogállamiság, a sajtószabadság.

Ebbe a kategóriába küzdötte le magát Magyarország. Divatosan az EU beárazta az Orbán-kormány tevékenységét. Persze indulhatnak eljárások Budapesttel szemben, lehet akár pénzbüntetés is. De politikai akarat az Orbán-kormány elleni nemzetközi fellépésre nincs.

És ezt a magyar kormány is tudja. Tehát feszítheti a húrt, még az eddiginél is jobban. Ez viszont kényelmes körülményeket biztosít.

Az EU komolyabbat nem fog lépni. Legfeljebb szétesik a soha össze nem tartozott Visegrádi Csoport. Na és?

Csak a menekült ellenesség volt igazán közös bennük.

Minden jobb annál a verziónál, hogy Orbán elveszíti a választásokat (jelen pillanatban ez komolytalan feltételezés) és kitörnek a zavargások. Jön a CÖF, a kopaszok, a TV-székház ostromlói.

Emiatt az Orbán vagy Európa jelszó csak az első hallásra tűnik ütősnek, valójában még azok sem hiszik el, akik mondják, hát még azok, akiknek szánták.

A kvótaper elvesztése pedig muníció az újabb Brüsszel ellenes kampányhoz. Közben zöld kerekasztalok mellett elosztják a következő hétéves ciklus uniós pénzeit.

Szabadka: a botrányok mestere a polgármester

A történet egy-két plakát kiragasztásával kezdődött, egy lakodalommal folytatódott, ahol keresetlen szavak és pofonok váltották egymást. A felpofozott áldozat a rendőrségre sietett, ahol annak a rendje és módja szerint, őrizetbe vették. A polgármester, aki állítólag nem pofozott csak fenyegetőzött, a maffiával mentegetőzött.

Felgyorsultak az események Kosztolányi és Danilo Kis városában szeptember elseje, Szabadka napja közeledtével. Az utóbbi időben ilyenkor megrögzött szerb nacionalisták válnak díszpolgárokká, neveznek el róluk utcákat. Mindez, úgy tűnik, a magyar kisebbség elemi érdekeivel is egybeesik, hiszen nagy egyetértésben, akárcsak országos szinten, az itteni önkormányzatban is együtt kormányoz az elkötelezett Fidesz-partner Vajdasági Magyar Szövetség és a szerb államfő Aleksandar Vučić pártja, a Szerb Haladó Párt. Ennek a nagy összeborulásnak az eredménye, hogy egy bizonyos kétes múltú, nemszabadkai Bogdan Laban lett a legutóbbi választásokon a polgármester.

Történetünk főhőse.

A békés, enyhén poros észak-bácskai városban még tikkadt volt az augusztusi pára, amikor egy reggel, mint mennyből a villám néhány plakát riasztotta a gyanútlan és korán kelő szabadkaiakat. Két helyszínt azonosítottak: az egyik plakát abban az utcában virított, ahol a Szerb Haladó Párt helyi irodája van, a másik a Magyarországon is jól ismert Ócskapiac közelében. Lehet, hogy csak ez a kettő volt. Nem fog kiderülni, hiszen a városi közterület szorgalmas dolgozói néhány óra elteltével eltüntették a súlyos politikai üzenetet közvetítő cetliket. Amelyeken ez állt: Bogdane, Bog je ljut. Vagyis:

Bogdán, az Isten dühös.

Egy kis szójáték: a polgármester keresztneve is a bog/isten egyszótagú szóval kezdődik. Nem annyira ütős, mondanák a naivok, de mint utóbb kiderült – telibe talált.

Néhány nap múlva az események megállíthatatlan folyamata már az utcákról a Galéria szállodába helyeződött át. Mellékszál, hogy Szabadka első számú hoteljének a kivitelezője évekkel ezelőtt látványosan fejbe lőtte magát a német/osztrák tulajdonos irodája előtt. Természetesen pénzről, adósságról, ki nem fizetett számlákról volt szó. Utóbb özvegyének és gyermekeinek ki kellett költözni egyemeletes elárverezett házukból, amelyet – nincsenek csodák – a Vajdasági Magyar Szövetség vásárolt meg potom 1,6 millió euróból. Nem kell találgatni: a magyarországi adófizetők pénzéből. Ami errefelé ugyancsak természetes. Mellékszál lezárva.

Polovina a plakátok gyártója?

A Galéria Minhen (München) nevű sörözője előtt szombat este összefut főhősünk, Bogdan Laban, testőrei kíséretében, ahogy az jobb helyeken bevett szokás és egy bizonyos Vladimir Polovina, belgrádi egyetemi oktató, aki egy mulatságon (lakodalom) vett részt és belefutott a pofonba. Előbb azonban a szókimondó polgármester sziporkázó eszmefuttatásának célpontjává vált. Az sem zavarta a szabadkaiak első emberét, hogy Polovina figyelmeztette: hangszalagra rögzíti az elhangzottakat („Rögzíts csak mindent, amit mondtam. Itt van, vedd csak fel. Hogy nem szégyelled magad?”). Egy kis ízelítő a parádés szónoklatból:

„Ülj le, kutya! A seggedet szétrúgom. Az anyádat megb…om. A fiammal foglak szétveretni!”

„Kitépem a torkodat!”

A nyomaték kedvéért a polgármester többször is elismételte közlendőjét, úgyhogy az erről készült hangfelvétel 15 perces lett és a végén dulakodás zaja vehető ki, Laban dallamos hangjának kíséretében:

„Hord el magad a szemem elől! Hord el magad a szemem elől!”.

A magát sértettnek vélt, felpofozott Polovina a rendőrségre sietett, hogy feljelentést tegyen. A rend szabadkai őrei nem voltak restek, azonnal őrizetbe vették és bűnvádi eljárást helyeztek kilátásba ellene. Nem lehet tudni, hogy a plakátok miatt vagy csak mert a polgármesternek mindig igaza van. Mindenesetre Polovina ügyvédje nem nyilatkozik az első bírósági meghallgatásig, amire csütörtökön kerül sor.

Megszólalt a polgármester is, aki beismerte, hogy elragadtatta magát, de ő egy áldozat. A maffia cselszövésének áldozata. Újságírók nem kérdezhették a rendkívüli sajtóértekezleten, így hát maradnak a találgatások. Lemondásra semmi ok, oszoljanak emberek!

Egy szerb twitter: Orbán Viktor képe a kávézók falán

„Egyes vajdasági kávézók tulajdonosai Orbán Viktor magyar miniszterelnök képét helyezik el a falon. Biztos, ami biztos, minden eshetőségre felkészülve.“

A szerb bulvármédia, annak is internetes, kevésbé komolyan vehető része cikkezik hetek óta arról, hogy a szerb államfő öccse, Andrej Vučić megjelent a szabadkai Boss étteremben, ahol Csákány Lajos tulajdonosnak „felajánlotta”, hogy bevásárolja magát az üzletbe. A homályos forrásokra támaszkodó híradások szerint ezek után Orbán Viktor magyar miniszterelnököt hívták fel telefonon, aki Aleksandar Vučićnál interveniált, így az üzletből nem lett semmi – írja a Szabad Magyar Szó.

A városi legendát eddig egyetlen hivatalos személy sem cáfolta, vagy erősítette meg, a polgárok azonban beszélnek róla.

Ez a történet szülte a Twitteren egy bizonyos Deda Marko (Márkó apó) bejegyzését:

„Egyes vajdasági kávézók tulajdonosai Orbán Viktor magyar miniszterelnök képét helyezik el a falon. Biztos, ami biztos, minden eshetőségre felkészülve.”

A szabadkai történetnek, mint minden városi legendának egyébként van alapja. A Vreme (liberális hetilap) magazinban is megjelent egy írás és máshonnan is hallani lehet róla, hogy

az államfő fivére üzleti partnereivel sorra keresi fel az ország jól működő vállalkozásait, amelyeknek felajánlja, hogy üzlettárs lenne.

Ha az adott vállalkozó ezt elutasítja, mindenféle felügyelőségek jelennek meg a vállalatban, ha meg belemegy, szépen lassan teljes tulajdonrészét elveszíti – fűzi hozzá a Szabad Magyar Szó.

Salzburgban nem történt leválás

Szlovákia és Csehország nem fordított hátat a Visegrádi csoportnak, csupán közelebb akar kerülni a mag Európához. Ennek az új Európának feltételezhetően nem lesznek zárva a kapui és oda mindig be is lehet jutni, illetve onnan kimaradni. A közép- és kelet-európaiaknak egyenlő feltételekért kell megküzdeniük. Interjú Szarka László történésszel (MTA BTK, Történelemtudományi Intézet).

Robert Fico, Emmanuel Macron, Christian Kern és Bohuslav Sobotka Salzburgban augusztus 23-án
Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Emanuel Macron francia elnök nem rég fejezte be közép- és kelet-európai körútját, amely során kikerülte Magyarországot (vagy csak nem tartotta fontosnak útba ejteni). Ki húzott hasznot ebből hasznot?

Macron már Brüsszelben a visegrádiakkal tárgyalva megüzente, hogy az unió nem szupermarket, valamint, hogy érdemes az uniós alapértékeket komolyan venni. Csak így lehet az EU-t újra gondolni. A nyugat-európaiak elsősorban azt szeretnék újra gondolni, hogy a kelet-európai különböző dömpingek (szociális, bér) ne érjék el, ne rombolják szét a nyugat-európai munkaerő piacot. Érdekes módon errefelé is megjelent az, hogy

ilyen „olcsó Jánosnak” sokáig nem jó lenni, erre nem lehet építeni fejlődési vonalat.

Nagyon ellentmondásos, hogy Tusványoson a szolidaritás megkérdőjelezéseként fogalmazott arról a magyar miniszterelnök, hogy Kecskeméten kicsik a fizetések. De hát különben nem jönnének ide. Ez egy olyan dilemma, ami csak az egyik oldalon nem lehet megoldani. Ez a salzburgi hangütés azért volt fontos, mert megérezték, hogy ezt csakis a kelet és nyugat párbeszédével lehet megoldani. Az osztrákoknak meg sikerült, habár erről már igyekeztek megfeledkezni, közvetítő szerepet vállalni. Arra meg nagyon ügyelt a prágai és pozsonyi miniszterelnök, hogy folyamatosan azt mondják:

ők nem Visegrád helyett beszélnek, hanem Visegrád nevében beszélnek.

És azok a munkacsoportok, amelyek Franciaország és a Visegrádi csoport között Brüsszelben megalakultak működnek és ők ezeknek a munkacsoportoknak a véleményét mondják el. Tehát, ha igaz, akkor Salzburgban nem történt meg az a magyar sajtóban felhangosított leválási kísérlet, amitől úgy félünk. Visegrádot egyébként annyi belpolitikai szándék vezéreli ahány tagállama van; 25 éve létezik és csak néha történt meg úgy 4-5 évig, hogy szorosabban együttműködtek volna ezek az országok. Most ez a menekült válság összehozta őket.

Messzebbre nem mennék, viszont,

ha szeptemberben nem jön össze a Franciaország-Visegrád találkozó Budapesten, akkor annak már lehet egy komolyabb üzenete.

Robert Fico, szlovák miniszterelnök amellett, hogy hangsúlyozta Visegrád fontosságát azt is nyilatkozta, hogy a visegrádiak tulajdonképpen az unió gazdasági húzó ereje. Ez reális?

Innen nézve sok mindent lehet mondani. A relatív számok bűvöletében élő magyar statisztikai irodalom meg a magyar politikai irodalom, hogy ugye, hány százalékkal lép előre a mínuszokból ez a térség. Ez egy nemes verseny, és látjuk, hogy jelen pillanatban Románia vezet. De hát honnan indultunk el? Ezzel együtt hatalmas fejlődés van Romániában és másutt, de a relatív számoknál mindig lemaradnak a valóságos gazdasági mutatók pl. Nyugat-Európában. A fejlődés dinamikája egy fontos tényező, a tényleges helyzet azonban valóban drámai képletet mutat Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon is. Például a regionális szintek közötti drámai különbségek vagy a legmagasabb és legalacsonyabb bérek közöttiek. Legújabb adat szerint Magyarországon 100 ezer forintból él a vidék és 200 ezerből a főváros és környéke. Szlovákiában is ez van, talán mérsékeltebben. De

Pozsony olyan mértékben elhúzott az ország többi részétől, hogy most már Londonhoz és a legfejlettebb európai régiókhoz méri magát.

Szlovákia bérszintben és a nyugdíjaknál is mintegy 10-15 százalékkal jobban áll mint Magyarország. Szlovákia valamennyire magabiztosabb és ehhez hozzájárult az eurós fegyelem.

Sokan azzal is bírálják az Orbán-kormányt, hogy nem a fejlesztésbe, fejlődésbe ruházza be az EU-s támogatást és ezzel az ország jövőjét veszélyezteti. A többi visegrádi ország ezt másként csinálja?

Valamivel hatékonyabban, de a korrupció beleng ide is. A legutóbbi szlovák kormányválság is abból adódott, hogy az oktatásfejlesztésre szánt összegek egy jelentős részét nem az oktatási rendszerbe, hanem a különböző pártokhoz közel álló cégekhez mentek. Ezt most leállította a miniszterelnök és nagyon határozottan a sarkára akar állni ebben a dologban. De a rendszerben benne van az áttekinthetetlenség. Talán egy kicsit jobb a képzettségi háttere a szlovákiai munkaerőpiacnak.

Hogyan kell elképzelni, hogy mi lesz ez az új mag Európa? A francia-lengyel tengelynek erről van határozott terve? És akik ebből kimaradnak miben szenvednek majd hiányt?

Van egy nagyon leegyszerűsített képlet, amelyre van fogadókészség Szlovákiában is. Maga a miniszterelnök 10 éves ugrásról beszél, amennyiben Szlovákiának sikerül csatlakoznia. Ez elsősorban nagy béremelkedést jelentene. Mindez az eurózónára értendő. Persze itt is van ellentmondás, mert előre jutunk-e ha Görögország is marad a mag Európában. Banki szféra összehangolására, az adó- és szociális politikai harmonizálására van szükség, meg az eddig hiányzó ellenőrzési mechanizmusok megteremtésére. Ezzel nyilván csak a német választások után rukkolnának elő.

Kétségtelen, hogy Magyarországra nézve a veszély itt van

és amire magyar ellenzéki elemzők is utalnak: nagyon fontos megfontolni, hogy egy törésponthoz is eljuthat az Európai unióban a vezető gondolat. Tehát a Brüsszel-ellenes metaforák mögött valóságos elképzelések vannak arra, hogy az integrációt elmélyíteni akaró országok nem feltétlenül akarnak sokáig udvariaskodni és azt mondják, hogy most lépni kell. (…) A nemzetállami biztonságérzetet nem biztos, hogy azonnal tudja nyújtani az új Európa. Ezért, ha jön is egy javaslat, mindig meg lehetett beszélni. 2004 óta van egy tapasztalat, hogy egy ilyen megosztott Európában (már csak ha a bérekre gondolunk) egységes értékrendet számon kérni nem lehet. Akkor lehet, ha ezzel mint identitással, uniós identitással is azonosulni lehet. Egy londoni magyar ezzel tud azonosulni könnyedén, egy nyíregyházi vagy egy vásárosnaményi vagy egy tyukodi magyar bizonyos értelemben lehet, hogy szintén tud azonosulni, de ennek nagyon sok feltétele hiányzik.

Mi lesz azokkal, akik kimaradna a mag Európából?

Senki előtt nem zárul be a kapu. A metaforák szintjén ez nem egy lezárt rendszer, hanem innen kihullani is lehet és belépni is. A megfelelési kényszerek még jobban előtérbe fognak kerülni. Gazdasági megfelelési kényszer, adópolitika, korrupciómentesség, hatékonyság. Ez utóbbi egy misztifikált mutató, hiszen számtalan olyan cég működik Magyarországon, ahol ugyanannyi darabszám és óra per darab teljesítmény van és mégis tízszeres különbségek vannak a bérekben. A piacképességek mutatóit illetően remélhetőleg a visegrádi, slavkovi tárgyalópartnerek most már kiállnak magukért, nem úgy, mint annak idején Antallék. A feltételeket nem lehet egyoldalúan meghatározni.

A tulipán ötven árnyalata

A kizárólag hazai használatra szánt szabadságharc szuverenista bohózatának legújabb felvonásában megjelentek a szélmalomimádó migránssimogatók, akik leterroristázták és (ami még rosszabb) legmarxistázták a nem bokszzsákot. A korrupció nem fér bele egy komoly paródiába.

A romantikus verzió szerint Orbán Viktor miniszterelnök visszajött a nyaralásból és belecsöppent a Videoton felcsúti megszégyenülésébe (Videoton-Partizan 0:4). Minek után komolyra fordultak a dolgok. Szijjártó külügyminiszter mindaddig csak egy lágy kézlegyintéssel intézte volna el a rebellis és hamarosan távozó hollandus Hazát gyalázó szavait (terrorista, marxista, korrupcionista). Ám a Vidi kommunikációs katasztrófája bosszúért kiáltott: vegyük csak elő még egyszer a 168 Órát és mazsolázzunk benne. Mit is mondott Gajus Scheltema (eddigi állomáshelyei: Lengyelország, Szlovákia, Ausztria, Belgium, Románia, Jordánia, Pakisztán, USA)?

Két mondat szolgált a kormány újabb (csakis belső használatra) kommunikációs színjátéka alapjául.

Nevezetesen az, hogy „Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.”. Meg ez: „Itt viszont csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.” És ez maradt ki a fideszes ellentámadásból: „Nem pénzelhetjük a korrupciót, nem tarthatunk életben egy korrupt rendszert.” Nem véletlenül.

Szijjártó Péter, külügyminiszter ezt az ATV-ben cáfolta meg egy egészen bohózatba illő sasszéval:

mármint hogy egy sikeres gazdaság (ez lenne a magyar) hogyan is lehetne korrupt.

Ennyi.

A marxistával és a terroristával azonban már van mit kezdeni. Nosza, a mindenre kapható fő külügyes a jelenet egyik csattanójaként bejelenti, hogy valamit megszakít a hollandusokkal. Azóta sem derült ki, hogy valójában mit is. A magyar közvélemény azonban megdermedt. Ez már igazi háborús helyzet. Brüsszel, azaz Amsterdam (vigyázat: marihuána) most már direktbe támad. Védekezni kell!

A zavartan motyogó holland diplomácia mond ezt is meg azt is.

Neki, a mellékszereplőnek azonban nincs mit gondolkodnia: be kell vallania bűneit és bocsánatot kérni. Különben nincs kulmináció.

A gyanútlan, de biztos szavazó elégedetten távozhat a zsibongó nézőtérről. Megint jól odavágtunk nekik. Nem leszünk gyarmat! Vesszen a tulipán!

Hatumák: urnákhoz!

A külhoni magyarságot (hatumákat azaz határon túli magyarokot) igyekszik mobilizálni a Fidesz a 2018-as választásokra. Többek között erről szólt az idei Tusványos is (Orbán Viktor, Balog Zoltán és többiek).

A határon túli magyarok körében egyértelműen a Fidesz a legnépszerűbb magyarországi párt: a 2014-es parlamenti választásokon leadott érvényes levélszavazatok több mint 95 százalékát Orbánék szerezték meg. A tavalyi, menekültkvótákról szóló népszavazáson pedig 99 százalék volt a kormány által követelt nem válaszok aránya. Igaz, az érdeklődés igen alacsony volt.

Mindazonáltal a becslések szerint a külhoni magyarok listás szavazatai csupán 2-3 mandátum sorsát dönthetik el. Ez a két-három mandátum azonban rendkívül fontos a Fidesznek, ugyanis szoros eredménynél akár azt is eldöntheti, lesz-e kétharmados többsége a magyar kormánypártnak az Országgyűlésben, vagy sem.

A Magyar Nemzet információi szerint 2014-ben 193 ezer, jelenleg pedig csaknem 290 ezer határon túli, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar van a névjegyzékben. Pálffy Ilona, az NVI elnöke a lapnak azt mondta, ez 2018 tavaszára 320 ezerre bővülhet, ám ez a választásra jogosult külhoniak kevesebb mint fele.

Finta Márk a pozsonyi Új Szóban írja: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki szervezetének elnöke, Tamás Sándor a múlt héten arról számolt be, hogy a szervezet telefonos tájékoztatást indított Kovászna lakói számára a magyarországi választásokkal kapcsolatos tudnivalókról. „Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi erdélyi magyarok is hozzájárulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését” – írta közleményében Tamás.

Ám nemcsak a viszonylag kevés regisztrált levélszavazó a magyar kormány gondja, hanem az is, hogy a beérkezett szavazatok között kiemelkedően sok az érvénytelen. A 2014-es parlamenti választáson 158 ezer, 2016-ban a kvótanépszavazáson pedig 154 ezer levélszavazat érkezett be, ezekből pedig előbbi választáson 128 ezer, utóbbin 130 ezer volt érvényes.

Az érvénytelen levélszavazás nem egy különös jelenség: két buktatón múlik a dolog. Az egyik, hogy a visszaküldendő, szavazatot tartalmazó névtelen borítéknak kötelezően zártnak kell lennie. A másik, hogy az „anyja neve” kitöltendő rubrika is zavart okoz. Romániában az aktuális nevet szokás beírni és nem a lánykori nevet. Arról nem is beszélve, hogy Szerbiában meg az apa nevét kell feltüntetni a hivatalos iratokon.

Ezt a rendelkezést azonban egy röpke tollvonással meg lehet szüntetni, mint ahogy azt Semjén Zsolt már kilátásba is helyezte.

Két sorosozás között 500 millió

Az újvidéki Magyar Szó fél éves költségvetését kapja ajándékba a magyar kormánytól (magyarországi adófizetőktől).

Névlegesen fejlesztésre menne a támogatás, de hát azt is tudjuk, hogy dübörög a határon túliak mozgósítása a jövő évi választásokra. Belgrád sem panaszkodhat: áfa címén az összeg 20 százaléka a szerb költségvetésbe megy.

Az 500 milliós támogatásra vonatkozó kormányrendelet a múlt hét végén jelent meg hivatalosan, Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes aláírásával. A FüHü megpróbált tudakozódni a várományosnál, az Újvidéken (meg Szabadkán és Zentán) székelő napilap illetékesénél, de választ nem kaptunk. Vajdasági magyar ellenzéki körökből viszont azt megtudtuk, hogy

az alig néhány ezer példányszámban megjelenő napilap 2016-os pénzügyi tervében összegként 377 millió dinár szerepel. Azaz magyar forintra lefordítva: 957 millió HUF.

A már említett ellenzéki örök, amelyek hivatalosan még nem foglaltak állást az ügyben, nem tudják, hogy a Magyar Szó mihez kezd ezzel a pénzzel. A történethez hozzátartozik, hogy a lap teljes mellbe dobással támogatja, sőt propagálja az itteni legnagyobb magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely kitűnő kapcsolatokat ápol a Fidesszel és a Szerbiában egyeduralkodó Szerbiai Haladó Párttal.

A lap csak akkor kerül skizofrén helyzetbe, amikor a migránsokról (a menekült szó ennek a lapnak a hasábjairól is eltűnt) van szó, a szerb politika feléjük (az EU felé igazodás miatt elsősorban) ugyanis, látszólag legalábbis, sokkal megengedőbb.

Azonban mégis csak győz a nemzeti összefogás szelleme és a Magyar Szó már évek óta élen jár Vajdaságban a „migránsbűnözés” leleplezésében. Ezért kár volt még 500 milliót kiadni, megy ez magától is, nemzeti önszorgalomból.

Mint ahogy szorgalmasok voltak azok a magyarországi illetékesek is, akik Szent István napja alkalmából tisztelték meg a szerb közvéleményt magvas hazai gondolataik megosztásával. Így Pintér Attila, a belgrádi magyar nagykövet a kormánypárti Politikának nyilatkozva

kitért Soros György akcióira is és megítélése szerint a Soros-hálózat folyamatosan támadja Magyarországot, támogatja a migránsok Európába telepítését, ami – Pintér véleménye szerint – rossz politika, amely „ellentétben áll Magyarország érdekeivel”.

Simicskó István honvédelmi miniszter, aki nemcsak Budapesten, hanem néhány órával korábban Szabadkán (pontosabban Palicson) is méltatta az államalapítót, már nem pendítette meg a vajdaságiakat és az anyaországiakat egyaránt gyötrő Soros Györgyöt.

Viszont Pásztor István, a VMSZ elnöke már az újabb 500 milliós adomány tudatában mondhatta:

„Egy határon túli magyar politikusnak, pártelnökként sokszoros felelősséggel, az a legnagyobb jó, ha… nem éreztetik azt, hogy kilincselni és kuncsorogni kell Budapesten, mert

a támogatást nem alamizsnaként adják, teherként és nyűgként élve meg a határon túl élő magyarságot, hanem azért, mert a közjogi értelemben egységes magyar nemzet közös építkezésének ez a módja.”

Akkor most már világos: az 500 millió forint azért megy a Magyar Szónak, hogy a közös nemzeti építkezésben részt vegyen. És ugyan ki tehet arról, hogy a közös építkezésbe beletartozik a Fideszre való szavazás propagálása is. Így kerek a nemzet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK