Bauer Tamás, Author at Független Hírügynökség Page 13 of 38

Kifelé I.

Bauer Tamás

-

2021-05-22

Gulyás Gergely miniszter ma a kormány szokásos sajtótájékoztatóján bejelentette: Magyarország a továbbiakban nem vesz részt az Európai Unió közös vakcinabeszerzésében. Egyedül az EU tagállamai közül. Mint ahogy az EU tagállamai közül mindeddig egyedül alkalmaz olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség.

Gulyás miniszter a döntést azzal indokolta, hogy azt követően, hogy mindenki megkapta az oltást, aki azt hajlandó felvenni, még mindig lesz raktáron készlet a most már jelentős mennyiségben érkező vakcinákból, további BioNtech/Pfizer vakcinára nem lesz szükség, és az EU közös beszerzés arra korlátozódik. Annyiban biztosan igaza van, hogy a Szputnyik V és SinoPharm vakcina behozatalával és a BioNtech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinák további szállításával az év hátralevő részében jelentős fölösleg jön létre, amelyet raktározni fognak. Jövőre viszont a kormány tervei szerint belépő debreceni gyárban már gyártják az új magyar vakcinát, azzal a hagyományos technológiával, amellyel a kínai SinoPharm is készül.

Mit jelent ez a bejelentés?

Azt jelenti, hogy az Unió által szállított vakcinamennyiség is elegendő az ország átoltására, csupán másfél-két hónappal később, mint amit az orosz és kínai vakcinák beszerzésével együtt el lehet érni.

Ez a másfél-két hónap különbség nem jelentene több megbetegedést és elhalálozást, ha Magyarországon is olyan széles körben alkalmaznák a tesztelést, kontaktuskövetést és karantént, mint mondjuk Ausztriában és Németországban, ahol jóval alacsonyabb a lakosság számához viszonyított halálozás.

Vajon helyettesíthető-e a BioNtech/Pfizer vakcina a majdani magyar vakcinával?

Ahogy a kínaival, gondolom, melyről Gulyás Gergely azt mondja, hogy jobb, mint a BioNtechNPfizer, a SzputnyikV pedig még jobb. De mi lesz az idősekkel és a gyerekekkel? A kínai vakcinát időseken Kínában nem vizsgálták, a WHO először nem is javasolta ezt. A 18 éven aluliak számára egyelőre csak a BioNtech/Pfizer vakcinát hagyták jóvá Európában is és Amerikában is, őket Magyarországon is azzal oltják. Mi lesz velük jövőre?

Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V. vakcinával?

Sem Kína elnyomó intézkedéseinek elítélésekor, sem az Izrael és a Hamasz közötti konfliktussal kapcsolatos felhívás esetében nem vett részt az Orbán-kormány az Európai Unió közös diplomáciai fellépésében. Ez „csak” diplomácia, a vakcinabeszerzés és azzal összefüggésben az oltottsági igazolványok ügye azonban sokkal több: az Unió kiemelkedően fontos közös akcióinak elutasítása. Orbán a MAGA „szabadságharcával” kitartóan viszi az országot kifelé.

Ellenzéki pávatánc

Bauer Tamás

-

2021-05-20

0

Súlyos dolgok történtek ezen a héten az orbáni parlamentben: meghosszabbították a veszélyhelyzetet és ezzel további hónapokra korlátoztak alapvető jogokat, elfogadták az idei költségvetés módosítását és megtárgyalják a jövő évi költségvetést, az uniós bíróság ítéletét végrehajtva és kijátszva a CEU-törvényt és a civil szervezetek üldözésére hozott korábbi törvényt hatályon kívül helyezik és nem kevésbé jogokat korlátozó új törvénnyel pótolják és így tovább.

A médiában meg sem jelenik egy figyelemre méltó apróság: megint politikai nyilatkozatot fogadott el az országgyűlési többség, ezúttal arról, hogy megint Magyarország lesz az Európa Tanács soros elnöke. A politikai nyilatkozat megdicséri az Orbán-kormány külpolitikáját (a szövegezés szerint „üdvözli a magyar kormány aktív nemzetközi szerepvállalását”) és támogatja a kormány által a soros elnökség idején érvényesítendő prioritásokat: a kisebbségi jogok védelmét, a jövő generációval kapcsolatos kérdéseket, a vallások közötti párbeszédet, a fenntarthatóság és környezetügy kérdéseit. Ez önmagában beleillik az Orbán-rendszer rutinjába.

Mindenekelőtt: a politikai nyilatkozat parlamenti műfaját, amelyet az 1994-es házszabályban azzal a céllal vezettünk be, hogy az országgyűlési többség és kisebbség közös álláspontját lehessen kifejezésre juttatni fontos társadalmi és nemzetközi kérdésekben, és ennek megfelelően kétharmados többség kellett az elfogadásához,

az orbáni házszabály szerint egyszerű többség kell csak az elfogadásához, és a kormánytöbbség álláspontját tünteti fel az országgyűlés egészének állásfoglalásaként, jobbára a kormány külpolitikájának támogatásában.

Ezzel kapcsolatban az ellenzék viselkedése az érdekes.

Magyarország a rendszerváltás kezdetén lett az Európa Tanács tagja, és ebből következően időnként Magyarországnak jut az Európa Tanács elnöksége. Az Európa Tanács – az Európai Uniótól eltérően – nem gazdasági integrációs intézmény, hanem a demokratikus jogállamok politikai együttműködésének szervezete, amelynek tagjai között ott vannak a posztszovjet utódállamok is, a tagság pedig az adott állam jogállam voltát hivatott elismerni.

Fehéroroszország ezért nem is tagja, és időnként kérdésessé válik Oroszország részvétele is.

Az Orbán-rendszer részvétele és kiváltképp soros elnöksége annak a látszatnak magyar részről a kinyilvánítását, az európai demokráciák részéről pedig az elismerését jelenti, hogy Magyarország ma is demokratikus jogállam.

A parlamenti politikai nyilatkozat ennek megerősítése. Az nyilvánvaló, hogy mi szüksége van erre a kormánynak és a fideszes (névleg Fidesz-KDNP-s) parlamenti többségnek. A kérdés az, hogy miképpen viszonyul ehhez az ellenzék, pontosabban az ellenzéki frakciók és független képviselők.

A politikai nyilatkozat benyújtott tervezetéhez az MSZP-frakció módosító javaslatot nyújtott be,

amelyben elhagyta volna a szövegből a kormány „aktív nemzetközi szerepvállalásának” dicséretét, és kiegészítette volna a szöveget „a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság fejlődése és előmozdítása” melletti elkötelezettség hangsúlyozásával. A tervezetet előterjesztő külügyi bizottság e módosító javaslatot támogatta, és támogatta a kormány részéről a Külügyminisztérium is. Ez a meglepő támogatás minden bizonnyal Németh Zsoltnak köszönhető, aki egykor a Fidesz vezető külpolitikusa volt, ma azonban a Külügyi Bizottság elnökeként parkolópályán van. Számára ezek a verbális engedmények megérték volna, hogy a politikai nyilatkozathoz megkapja az ellenzék támogatását. A parlament törvényalkotási bizottságában, ahol az orbáni parlamentben az érdemi politikai döntések (a költségvetést kivéve, ahol ezt a szerepet a költségvetési bizottság játssza) megszületnek, már

nem támogatták az MSZP módosító javaslatait.

Minden bizonnyal az történt, hogy ez az engedmény nem fért bele Orbán és Szijjártó külpolitikájába: ők nem mondtak le arról, hogy a parlament is megerősítse az „aktív nemzetközi szerepvállalást”, ami a nyugati szövetségből kihúzódó, keleti önkényuralmakkal bratyizó, elegánsan szuverenistának nevezett politikát jelenti.

Ezek után a politikai nyilatkozatot az MSZP és a Párbeszéd nem szavazta meg, hanem tartózkodott a szavazásnál. (Tartózkodó szavazatot adtak le a Momentummal együttműködő függetlenek: Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs és Szél Bernadett is, a Párbeszédből Szabó Tímea viszont nemmel szavazott.) Mesterházy Attila a plenáris vitában valósággal mentegetőzött emiatt, és elismételte, hogy mennyire vágyott a konszenzusra, de a módosító javaslatot elutasító fideszes többség miatt ez nem jött létre.

Fontos látni: az orbáni külpolitika elválaszthatatlan eleme az önkényuralmi rendszernek: a nyugati demokráciák szövetségétől való szisztematikus kihúzódás és a politikai értelemben vett „keleti nyitás” annak alátámasztását szolgálja. Aki ezzel a külpolitikával törekszik konszenzusra, az az önkényuralmi rendszert sem utasítja el egyértelműen.

A parlamenti frakciók közül egyedül a DK szavazott a politikai nyilatkozatra nemmel, amit alátámasztott vezérszónokának, Arató Gergelynek határozott beszéde a plenáris vitában (még ha ő is tett egy utalást arra, hogy jó lenne ilyen ügyben a konszenzus). A függetlenek közül a Szolidaritásból jött, a DK listájáról a parlamentbe került, de most a Szanyi-pártban tevékenykedő Székely Sándor mondott nemet. A Jobbik és az LMP viszont igent mondott a politikai nyilatkozatra (érdekes módon a hat LMP-s képviselőből ketten, Demeter Márta és Ungár Péter nemet nyomott), ami csak azzal magyarázható, hogy hozzájuk közel áll az Orbán-rendszer „nemzeti” külpolitikája. (Ezt Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője el is mondta a plenáris vitában.) A Jobbikból kivált, ma független képviselők (a tartózkodó Varga-Damm Andrea kivételével) természetesen igennel szavaztak a nyilatkozatra, s ezzel az Orbán-kormány külpolitikájára, ami természetes.

Ez a történet újra megmutatta, hogy mennyire különbözőképpen viszonyulnak a választásokra szövetkező ellenzéki pártok az Orbán-rendszerhez:

a Jobbik frakcióvezetőjének durva parlamenti retorikája és az LMP frakcióvezetőjének a kormány politikájának egyes elemeire használt „gyalázatos” jelzői dacára ez a két párt azonosul az orbáni nacionalista külpolitika alapjaival,

az MSZP és a Párbeszéd kerülni igyekszik ebben a konfliktust, és a DK egyedül áll ennek egyértelmű elutasításával

Ott voltam az Országgyűlésben

Bauer Tamás

-

2021-05-18

0

Igen, már megint az a megtiszteltetés ért, hogy ott lehettem ma az Országgyűlésben. Persze nem személyesen, személyesen már tizenkilenc éve nem voltam jelen parlamenti ülésen, mivel az SZDSZ akkori vezetői nem akarták, hogy továbbra is országgyűlési képviselő legyek.

De ma ott voltam a távolból, hiszen megint engem támadtak az Országgyűlésben napirend előtt. Az újdonság az volt a dologban, hogy ezúttal nem fideszes államtitkár támadott, mint korábban már többször is, hanem Ungár Péter, az LMP képviselője. Idéznem kell mai napirend előtti beszédéből. Íme:

„Amiről most beszélünk, az az ellenzéki előválasztás, ami azért nagyon fontos, mert az én személyes és közösségem politikai krédójával megegyezik. (…) Milyen előválasztásra készülünk? (…)

A helyzet az, hogy az LMP szerint az előválasztás lényegi kérdése az, hogy a neoliberális elmúlt tizenkét évvel szemben nem lehet neoliberális választ adni.

Mi azt gondoljuk, hogy az állam lehet jó gazda, azt gondoljuk, hogy az újraelosztás egy jó dolog, és mi azt gondoljuk, hogy a társadalmi és környezeti fenntarthatóság melletti jelölteket kell az előválasztáson kiválasztani, és ezért is támogatjuk, hogy Karácsony Gergely legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Az a helyzet, hogy ha 2022-ben kormányváltás lesz, akkor sajnos, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, véget fog érni az a világ, amelyet Szijjártó miniszter úr úgy jellemzett, hogy Önöknek fontosabbak a német autógyárak érdekei, mint a környezetvédelmi szabályozások.

Ennek a világnak vége lesz, és a

német autógyárak és a német tőke helyett a magyar választópolgárok érdekében fogjuk kormányozni az országot.

Énnekem az az álláspontom, hogy a Fidesszel szemben a nyugati mintakövetés és az Európai Unió kritikátlan másolása nem helyes politika. Ki kell tudnunk azt mondani, hogy az Európai Unió vezetése és a Fidesz szövetségesek, és mi mind a kettőnek az ellenzéke vagyunk. Az a helyzet, hogy a Fidesz, úgy tűnik, visszatalált liberális gyökereihez az elmúlt időszakban, hiszen amit Önök végrehajtottak itt, ebben az Országgyűlésben, az az egyetemi szféra teljes privatizálása volt, egy olyan dolog, ami Bauer Tamásnak nagy lelki örömet okozott volna valószínűleg.

Visszatértek oda, ahonnan indultak, a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági tagozataként.”

Le kell szögeznem, hogy nekem nem okoz semmiféle lelki örömet az, hogy az Orbán-rendszer az egyetemeket állami egyetemből Fidesz-egyetemmé alakítja azzal a nyilvánvaló céllal, hogy hosszú távra biztosítsa az Orbán által Kossuth-rádióban nem internacionalistának, nem globalistának nevezett „nemzeti” világkép hegemóniáját. Mert ez és nem más ennek az átalakításnak a funkciója az orbáni politikában. Privatizációról nincs szó, a Fidesz által a maga hűséges káderei révén irányított és az állami költségvetésből finanszírozott, az állam által átadott vagyonból élő, semmiféle piaci vagy nyilvános kontrollnak nem alávetett intézmények nem magánintézmények. Nekem ez akkor sem okoz örömet, ha Ungár Péter nem érti, hogy a fideszesítés nem privatizáció.

Annak, amit a Fidesz csinál, sem hozzám, sem az SZDSZ-hez semmi köze. Azt is mondhatnám, hogy ezt a feltételezést kikérem magamnak.

Kétségtelen, hogy mi Ungárral egy sor alapvető kérdésben nem értünk egyet. Én bizony azt gondolom, hogy a mai Fidesztől eltérően számomra a gazdasági és politikai pluralizmussal: magántulajdonra épülő kapitalizmussal és parlamenti demokráciával jellemezhető Nyugat a modell,

a rendszerváltás számomra a szocialista tervgazdaságnak kapitalista piacgazdasággal, az egypárti önkényuralmat parlamenti demokráciával való felváltását jelentette.

Többek között azért, mert a gazdasági életben az állam nem bizonyult jó gazdának, ezért volt helyes privatizálni az állami ipari és kereskedelmi vállalatokat, a bankokat, ezért privatizálják Nyugat-Európában is a korábban állami kézben levő közlekedés vagy egészségügy számottevő részét is.

A mai Orbán Viktor és a mai Ungár Péter ezt szemlátomást tévútnak tekinti, szerintem viszont az orbáni haveri kapitalizmustól és egypárti önkényuralomtól ehhez az irányhoz kellene visszatérni. Orbán haveri kapitalizmusának természetesen semmi köze semmiféle liberalizmushoz, és engem elszomorít, ha

ma az ellenzékben is mintha egyre többen lennének, akiknek a liberalizmus Orbán Viktorhoz és Ungár Péterhez hasonlóan szitokszó.

Én az Európai Unió vezetésével szemben nem vagyok ellenzékben, én az Európai Unió vezetését, az európai demokráciák olyan vezetőit, mint Angela Merkel vagy Emmanuel Macron, Mark Rutte vagy Pedro Sánchez a magyar demokraták szövetségesének és nem ellenfelének tekintem, még ha nem is minden döntésükkel értek egyet. Őszintén érdekelne, hogy az ellenzék választási szövetségében mások, például Fekete-Győr András vagy Gyurcsány Ferenc mit gondolnak Ungár álláspontjáról, ők is ellenzékben látják-e magukat az Európai Unió vezetésével szemben, és hogyan fognak az LMP-vel közös programban megegyezni.

Orbán hazug, méltánytalan, voluntarista

Bauer Tamás

-

2021-05-17

0

Orbán szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában a médiában sokszor emlegetett aktuális mondandója mellett csak úgy mellékesen megismételt két, korábbról már ismert üzenetet. Ezúttal is elmondta, hogy az ellenzék, „a magyar baloldal a járványügyben csúfosan leszerepelt, túlságosan messzire mentek, nem segítettek, hanem csak ártottak”. És tovább: „azt kell megjegyeznünk mindannyiunknak, hogy ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani”.

Ha ő ismétel, én is elismétlem, hogy ez egyáltalán nem igaz. A védekezés szervezése annak dolga, akinek kezében van a végrehajtó hatalom. Országosan ez a kormány. Országosan az ellenzéknek nem a kormány intézkedéseinek támogatása, hanem értékelése és bírálata a dolga.

Márpedig van mit bírálni azon, amit az Orbán-kormány járványügyben tett illetve nem tett.

Immár több, mint egy éve bírálja az ellenzék, hogy az Orbán-kormány más országokhoz képest keveset tesztel, és a tesztek csak azok számára ingyenesek, akiknek már tünetei vannak. Ha valaki például azért kíván tesztet csináltatni, hogy merjen-e találkozni idős, beteg rokonával, ezt csak sok pénzért teheti meg. Ez fékezi a védekezést, mint ahogy fékezi az is, hogy aki saját vagy családtagjának pozitív tesztje miatt nem megy dolgozni, az nem kap száz százalékos táppénzt, és ezért sokan inkább bemennek a munkahelyükre.

Hogyne bírálná ezért az ellenzék a kormányt? Ez a dolga, ezért küldték választói a parlamentbe!

Mint ahogy azért is joggal bírálta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltanak Magyarországon, hiszen ez sokféle kockázattal jár. Ma sem tudjuk, hogy mennyire hatékony a Sinopharm vakcina, ellentétes értékelések vannak erről. Azért a másfél-kéthónapos előnyért, amit az oltási kampányban szerzett így a kormány, nem érte meg felrúgni a védőoltások alkalmazásának nemzetközi normáját. A csak jóváhagyott vakcinákkal történő, valamivel lassúbb oltási folyamatnak nem kellene több megbetegedést, több halottat jelentenie, ha a más országokban látotthoz hasonló mértékben alkalmazták volna a tesztelést, a kontaktuskövetést, a karantént.

Az ellenzék szerepét a járvány elleni védekezésben annak alapján helyes megítélni, amit ott tett az ellenzék, ahol maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat – az ellenzéki önkormányzatokban.

Márpedig az ellenzékiek által vezetett önkormányzatok jelentős mértékben járultak hozzá a védekezéshez: védőeszközöket szereztek be az egészségügyi és szociális intézmények számára, tesztelték az ott dolgozókat és a lakosokat – vagyis azt tették, amit a kormány elmulasztott megtenni –, segítették az oltási kampányt, ha a kormány hagyta. Vagyis

Orbán állítása, hogy az ellenzék nem vesz részt a védekezésében, szemenszedett hazugság.

A Kossuth rádióban elhangzott interjú végén Orbán elismételte: „én azt szeretném, hogy ha azt mondhatnám, hogy nemcsak az életminőség, nemcsak a szívek fölemelése, nemcsak az élet szépségei tekintetében vagyunk előrébb, hogyha gyermekeink vannak, hanem hogy anyagilag is kiszámíthatóan és bizonyíthatóan jobban jár az a család, ahol több gyermeket vállalnak, mintha ezt nem tették volna meg.” És: „Én ugyan erőltetem ezt … de ebben a pillanatban még, bár a helyzet sokat javult, még mindig nem mondhatom azt …, hogy

aki gyermeket vállal, az havi költségvetése szempontjából is jobban jár, mintha nem vállalt volna.

… a havi rezsipénzeknél, költségvetésnél még nem ez a helyet. Tehát még növelni kell a családtámogatásokat, még növelni kell a gyerekek utáni adókedvezményt, és még mindenfajta egyéb támogatásokat kell adni a családoknak, hogy – ha mindent összevetünk, akkor – a havi költségvetés, családi költségvetés megtervezésekor vagy megszervezésekor azt mondhassa egy édesapa meg egy édesanya, hogy így, hogy több gyerekünk van, könnyebb is lesz az életünk.” Nemes célkitűzés? Sokak szerint igen, szerintem nem.

Ha valaki a fizetéséből gyerekeket is eltart, a család egy főre eső jövedelme a világon mindenütt alacsonyabb lesz, mint aki gyerekek nélkül él. A gyermekvállalást a legtöbb fejlett országban családi pótlékkal és/vagy adókedvezménnyel, nálunk emellett gyermekgondozási segéllyel illetve díjjal, a lakásszerzés illetve fenntartás költségeinek részbeni átvállalásával támogatják.

Magyarország a hatvanas évek óta, amikor alanyi jogúvá tették a családi pótlékot és bevezették a gyermekgondozási segélyt, nemzetközileg élen jár a gyermekvállalás pénzbeli támogatásában. Ez mérsékli a gyermekvállalásból eredő anyagi hátrányt, de nem szünteti meg.

A családtámogatások – akár direkt támogatásként, akár adókedvezményként nyújtják azokat – a költségvetésnek jelentenek terhet, a költségvetés forrásai pedig az adókból származnak, tehát azt jelentik, hogy a gyerekvállalás pénzügyi terheit részben a többi polgár fizeti. Nem magától értetődő viszont, hogy korlátlanul helyes a családtámogatások növelése. Bizonyos mértéken túl ez már társadalmilag méltánytalan: az Orbán által kívánatosnak tartott mérték az eleve szerencséseket tenné még szerencsésebbé a kevésbé szerencsések rovására. Különösen így van ez, ha figyelembe vesszük a családtámogatásoknak az Orbán-kormány által kialakított struktúráját. Mint tudjuk,

Orbán számára elvi kérdés, hogy csak a munkaviszonyhoz kapcsolódó támogatásokat, tehát az adókedvezményt növeljék, a családi pótlékot pedig nominálisan se növeljék, annak reálértéke tehát csökkenjen. (Ez a „munkaalapú társadalom” orbáni doktrínájából, a jóléti társadalom elutasításából következik.)

Ugyanígy a lakhatás támogatásában a saját tulajdonú lakás megszerzését támogatják hitelezési kedvezménnyel vagy a lakásvásárlást, lakásfelújítást szolgáló juttatással, a bérlakásban élést viszont nem támogatják. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekesek napi megélhetésének támogatását is a stabil foglalkoztatás alapján tisztes jövedelemmel rendelkezőkre irányítják, és a jövedelmük szintje és stabilitása alapján hitelképesekhez irányítják a lakhatás állami támogatását is.

Az eddigi intézkedésekből jól látható, hogy a családtámogatások további bővítése is a Fidesz által kedvezményezett közepes illetve magas jövedelmű társadalmi csoportokra irányul.

Ezért volna kiváltképp méltánytalan, ezért sértené az elemi társadalmi igazságosságot, ha megvalósulna Orbán elképzelése, hogy az állam kifejezetten jobb anyagi körülményeket teremtsen másokhoz képest a gyerekesek számára.

Orbán elképzelése nemcsak méltánytalan, de téves is, amikor azt feltételezi, „hogyha jó gazdaságpolitikát, jó családpolitikát csinálunk, és elhárítjuk azokat az akadályokat, amelyek miatt a fiatalok kevesebb gyereket vállalnak végül, mint amit szerettek volna, akkor Magyariországnak a népesedési, biológiai, szellemi és lelki egyensúlya helyre fog állni.” Ez illúzió.

A családtámogatások erőltetett emelése máshonnan von el pénzt, másutt teremt feszültségeket, és ezek a feszültségek óhatatlanul az egész társadalom közérzetét rontják, márpedig a gyermekvállalást az össztársadalmi közérzet legalább olyan mértékben fékezheti, mint a gyermekvállalás közvetlen anyagi terhei.

A fejlett országokban sehol sem érték el azt a „népesedési egyensúlyt”, amelyet a maga intézkedéseivel Orbán megcéloz, mindenütt szükség van bizonyos mértékű bevándorlásra. Az orbáni családtámogatási politika nemcsak méltánytalan, nemcsak igazságtalan, hanem voluntarista is.

A Momentumtól sem fogadom el

Bauer Tamás

-

2021-05-15

0

A március 9-i Európa Napon jelentette be Fekete-Győr András, hogy az ellenzéki pártszövetség közös választási listájára a Momentum két külföldön élő magyart is felvetet: a Londonban élő Csillag Tamást, aki a Momentum londoni közösségének tagja, illetve a sepsiszentgyörgyi Tomos Endrét. Ez az a kérdés, amiben a legmélyebb az egyet nem értés köztem és a Momentum között.

Sok mindenben értünk egyet, évekkel ezelőtt – kéretlenül – alapos véleményt írtam vaskos programjukról, a legtöbb részt kifejezetten helyeseltem, és kevés helyen fogalmaztam meg kifogásokat, melyek közül a határon túli magyarokkal kapcsolatos álláspontjuk volt a legfontosabb.

Három évtizede, amikor kialakult az új magyar demokrácia, konszenzussal került a köztársasági alkotmányba, hogy a magyar állam „felelősséget érez” a határon túli magyarokért, és konszenzus volt abban is, hogy a magyar államnak sokrétű kulturális és oktatási támogatással kell hozzájárulnia ahhoz, hogy magyarként élhessenek teljes életet szülőföldjükön, a határ túloldalán, és hogy mindennapos kapcsolatban állhassanak az anyaországgal.

Azt azonban, hogy közjogi értelemben a magyar állam polgárai legyenek etnikai alapon, akkoriban az Antall József vezette MDF sem tudta elképzelni, nem is beszélve a magát még liberálisnak vélő,

a Trianon-évfordulón a házelnök Szabad György elrendelte parlamenti felállás miatt az ülésteremből kivonuló, Orbán és Kövér vezette Fidesz-frakcióról.

Amikor tíz évvel később, 2010 nyarán az MSZP-frakció nagy többsége megszavazta az Országgyűlésben a kettős állampolgárságról szóló Orbán-féle törvényt, ezt bizonyára inkább gyávaságból, mint meggyőződésből tette. Mire azonban létrejött a Momentum, az ebben is 180 fokos fordulatot végrehajtó Fidesznek már sikerült olyan helyzetet teremtenie a hazai politikai közgondolkodásban, hogy a politikába bekapcsolódó fiatalok számára magától értetődő lett annak magukévá tétele, hogy a magyarság nemcsak kulturális összetartozást jelent, de közjogi-politikai közösséget is, és ebből következően a budapesti parlamentben is képviseletet kell adni a „külhoni” magyaroknak.

Nemcsak választójogot, ahogy a Fidesz bevezette és az MSZP is elfogadta, de azt is, hogy olyanok képviseljék őket a budapesti Országgyűlés tagjaiként, akik maguk sem Magyarországon élnek,

hanem kisebbségben a szomszéd országok valamelyikében, illetve vendégmunkásként, bevándorlóként bárhol másutt a világban.

Márpedig ez nem helyénvaló. A népszuverenitás elvéből az következik, hogy a törvényhozó hatalom összetételének és ezáltal

a kormányzás irányának meghatározásában azoknak legyen szavuk, akik a parlament által hozott törvények hatálya alatt, a kormányzás által meghatározott körülmények között élnek, tehát Magyarország lakosainak.

Ezért tartom ma is helyesnek, hogy a 2010-ig érvényes törvény a választójogot magyarországi lakóhelyhez kötötte. Sőt, nemcsak az nem indokolt, hogy más országokban élők részt vegyenek a magyar törvényhozás megválasztásában, de az sem, hogy etnikai illetve történeti indokok alapján állampolgárságot kapjanak a más országokban élők. Aki Székelyföldön született, és ott is – mondjuk Sepsiszentgyörgyön – él, dolgozik, tanul és állami juttatásokban részesül, az noha ugyanazon a nyelven beszél, ugyanazokat az írókat olvassa, ugyanazokat a történelmi személyiségeket tiszteli (legalább nagyobb részben), mint mi Magyarországon, nem indokolt, hogy a magyar költségvetés elosztásáról illetve a Magyarországon élők különféle jogairól és kötelezettségeiről szavazzon az országházi ülésteremben.

Tudom, hogy amikor az ellenzéki pártok a 2018-as választás előtt közös választójogi törvénytervezetben egyeztek meg, az is tartalmazta ezt a megoldást, és ezt törvényjavaslatként is benyújtotta akkor az Országgyűlésben, de ebben a DK olyannyira fenntartotta különvéleményét, hogy ezt még a frakció számára készített módosító indítványban is megfogalmaztam a soha napirendre nem vett törvényavaslathoz.

Miért ragaszkodom ennyire a letelepedés nélküli kettős állampolgárság s az ehhez kötött választójog elutasításához?

Nem a praktikus következménye miatt, nevezetesen, hogy ez többletszavazatokat jelent a Fidesz számára. Ha egyszer majd eljutunk oda, hogy a magyar társadalom többsége meg akarja dönteni az Orbán-rendszert, a szomszéd országokban és másutt élő kettős állampolgárok kisebbségének a Fideszre leadott szavazatai nem fogják ezt megakadályozni. (Kisebbségének szavazatai, hiszen többségük jó ízléssel nem él a felkínált választójoggal.)

Más okból gondolom így én is, és sokan mások is, akik ugyanígy látják ezt. Az alapkérdés, hogy a politikai közösséget nem etnikai, nem vérségi, hanem polgári alapon értelmezzük: az állam polgárai alapesetben azok, akik a határai között élnek, s ezen csak a házasodás illetve a kiköltözés esetén szabad, és mindig csak egyes személyek tekintetében eltérni. Ez a nemzetközi norma, s a határváltoztatások folyományaként más államok határai közé került nemzetiségek problémáját a demokratikus világban kisebbségi jogokkal és nem kettős állampolgársággal kezelik.

Ahol ilyesfajta (és nem költözés vagy házasodás folyományaként létrejövő) kettős állampolgárságot vezetnek be (mint egyes balkáni országokban illetve az Orosz Föderáció peremvidékein), ott ez a kialakult határok megkérdőjelezésének kifejezése, korábbi vagy tervezett fegyveres konfliktusok hírnöke.

Aki – mint a Momentum – nyugati és nem keleti mintákat követő Magyarországot szeretne, annak, ha következetes akar lenni, le kell mondania a politikai közösség és az annak képviseletét ellátó parlament etnikai alapú értelmezéséről.

Akik kivándorolnak az országból, de állampolgárként kapcsolatban maradnak a magyar állammal, azok választójoga a nemzetközi gyakorlattal összhangban maradjon meg, de aki külföldön él, az nem tudja ellátni az országgyűlési képviselő munkáját. Nem tartom ezért jó ötletnek külföldre költözöttek jelölését sem a listára.

Pozsgay-e- Lázár

Bauer Tamás

-

2021-05-10

0

Ezúttal is megnéztem az ATV Öt című műsorát. Az adás első felében Lázár Jánosról, a Telexen megjelent nagy interjújáról volt szó. A beszélgetés egy pontján az a meglepő állítás hangzott el, hogy Lázár a Fidesz Pozsgayja. Szerintem ez totális félreértés, félreértése mind az egykori MSZMP-nek, mind a mai Fidesznek. Miért is?

Az egykori MSZMP-vezetésében különböző politikai karakterű emberek voltak együtt Kádár vezetése alatt. Voltak köztük olyanok, akik a hatvanas évek eleje-közepe óta reformokat kezdeményeztek és részben irányították is a Kádár vezette MSZMP-n belüli keretek között, mint például Nyers Rezső vagy Fehér Lajos, és voltak az effajta reformokkal szembenálló, ortodoxabbnak tekintettek, mint egy időben Komócsin Zoltán, később Biszku Béla vagy Gáspár Sándor. Amikor Nyers Rezső vagy Aczél György miniszterből vagy miniszterhelyettesből a Központi Bizottság titkára lett és ilyen pozícióban reformokat irányíthatott, az a rendszer egyfajta lazulását, puhulását jelezte, amikor pedig ők kikerültek KB Titkárságából, az ellenkező irányú elmozdulást jelentett.

A fiatalabb generációból Pozsgay Imre vitathatatlanul a reformerek közé tartozott, akik a rendszer egyfajta „demokratizálását” képviselte a pártvezetésen belül,

a Népfront főtitkári pozícióját arra használta, hogy az MSZMP-n kívüli reformer értelmiségiekkel építsen kapcsolatokat, 1989-re az MSZMP reformköreinek egyfajta vezéralakja lett, és így lett az MSZP köztársasági elnökjelöltje.

Belátta, hogy nem tartható fenn az MSZMP hatalmi monopóliuma, és az MDF lakiteleki konferenciáján való fellépésével már az

MSZMP és az alakuló MDF közötti együttműködés útját egyengette, az elképzelt köztársasági elnöki pozícióban is egy MSZP–MDF koalíciós kormány létrejöttére törekedett volna.

(Ezt személyesen elmondta nekem is.) Miután az 1989. novemberi népszavazás keresztülhúzta köztársasági elnöki ambícióit, pályája éles fordulatot vett: elhagyta az MSZP-t, amelynek pedig frakcióvezetője volt, új pártot kísérelt meg létrehozni, majd élete utolsó éveiben a hatalmon levő Fidesszel működött együtt. Ez sem változtat azonban azon, hogy

a Kádár-rendszer keretei között az akkori MSZMP határozottan progresszív reformer profilú egyik vezetője volt, világosan elkülönülve a Kádár mögötti centrumtól.

Lázár János esetében semmi ehhez hasonlóról nem beszélhetünk. A Fideszen belül nem tudunk olyan irányzatokról, mint az egykori MSZMP-ben. 1993-ig voltak a Fideszben irányzatok, de azóta, hogy Fodor Gábor, Molnár Péter, Ungár Klára, majd őket követően Szelényi Zsuzsa és Hegedüs István és sok országosan nem ismert társuk elhagyta az Orbán és Kövér vezette pártot, nem tudunk a Fideszben eltérő politikai arculatú politikusokról.

A nem a Fideszt szolgaian követő sajtóban, médiában, internetes portálokon előszeretettel tulajdonítanak ilyen szerepet az olyanoknak, akik elvesztettek valamilyen pozíciót, mint Navracsics Tibornak, Pokorni Zoltánnak, Stumpf Istvánnak, Lázár Jánosnak.

Végignéztem néhány hónappal ezelőtt az interneten Orbán Balázs államtitkár új könyvének bemutatóját a Matthias Corvinus Collegium szervezésében, ahol Lázár, Navracsics és Stumpf Orbán egykori kormányzati kulcsembereiként méltatták az államtitkár könyvét,

illetve a kormány korábbi időszakait. Mindhárman teljes mértékben azonosultak az orbáni politikával, Lázár pedig kiváltképp.

Lázár minden nyilatkozatában, minden gesztusában világossá teszi, mennyire követi az orbáni „szuverenizmust”.

Emlékezetes, hogyan lépett fel a civil szervezetekkel szemben, hogyan volt aktív szereplője az európai normák kijátszásának a legkülönbözőbb ügyekben.

Lázár Jánosnak semmiféle Orbánétól eltérő politikai profilja a Fideszen belül nincs. Őt állítani párhuzamba Pozsgayval totális tévedés.

Aki még emlékszik a több mint harminc évvel ezelőtti világra, az beláthatja: ha volt valaki, akinek Kádár mögötti pozíciója Lázár mai pozíciójához hasonlítható, az sokkal inkább Grósz Károly lehet, akinek nem volt világosan elkülöníthető politikai arculata az akkori MSZMP-n belül, csak azt lehetett tudni róla, hogy utódjelöltnek tekintette magát, mint ahogy annak is bizonyult.

Pazar ötlet, „kis” hibával

Bauer Tamás

-

2021-05-07

0

Politikailag eseménytelennek ígérkezett az idei május elseje, azután mégsem lett az. Másutt persze nem, Bécsben online tartották meg a szociáldemokraták hagyományos rendezvényüket, Berlinben a szélsőbal tartott balhés utcai megmozdulást.

Nálunk azonban úgy tűnt, a politikai szervezetek fejet hajtanak az Orbán-kormány nyilvánvalóan alkotmányellenes veszélyhelyzeti szabályozása előtt, amely szombatra, tehát elsejére már megengedte a meccseket nézőkkel a tribünön, megengedte a színházi előadásokat zárt térben, megnyitotta az éttermek belső helyiségeit is, mindezt persze a komolytalan „védettségi igazolvánnyal” rendelkezőknek, sőt még az idősotthonok látogatási tilalmát is feloldotta számukra, csak éppen a politikai rendezvényeket nem engedi még az utcán, szabad téren sem.

Ugye világos, hogy ez alkotmányellenes, hiszen aránytalanul korlátozza egy alapvető politikai jog gyakorlását?

Pazar ötlettel mutatta meg a Momentum, hogy mennyire abszurd ez: összecsukható asztalokat és székeket hozott a Kossuth-térre, és vendéglátó terasznak rendezte be a „nemzet főterét”, elvégre teraszozni szabad, ha tüntetni nem is. Hála nekik, nem maradt politikailag eseménytelen május elseje. A teraszozást a maguk elé tartott táblákkal tették nyilvánvalóan politikai tüntetéssé. Már-már sajnáltam, hogy nem voltam ott velük.

Azután még sem sajnáltam. Elolvastam a képes beszámolókon a táblák feliratát, és azt nem szerettem, nagyon nem. A táblák felirata ugyanis ez volt:

„A közvagyon ellopása hazaárulás.” Ez pedig elhibázott, hamis állítás.

A rendszerváltás utáni magyar politikába emlékezetem szerint elsőként Torgyán József hozta be a politikai ellenfelekkel szemben a hazaárulás vádját, az a Torgyán, aki belül maga is megmosolyogta minden demagóg politikai állítását.

Őt követően azonban az Országgyűlés plenáris ülésén Orbán Viktor és Kövér László száján szaladt ki újra a hazaárulás vádja velünk, ellenzékiekkel szemben, az első Orbán-kormány idején, amikor Kövér éppen a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter volt. (Ott ültem, hallottam.) Ők pedig halálosan komolyan gondolták, amit mondtak.

Pedig tudhatták: a politikai ellenfelekkel szemben megfogalmazott hazaárulás-vád a magyar történelemben gyalázatos politikai gyilkosságokba torkollott, legutóbb 1958-ban.

Orbánt és társait sok mindennel vádolhatjuk. Nem kétséges, hogy „lopnak”, politikai hatalmukat maguk és klienseik meggazdagodására használják fel, ami minden bizonnyal kimerít büntetőjogi tényállásokat. Az, amit a koronavírus-járvány során tettek, és főleg, amit nem tettek, valószínűleg leírható a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés büntetőjogi kategóriájával.

Az, ahogy jövedelempolitikájukkal – Európában egyedülálló módon – nem mérséklik, hanem fokozzák a társadalmi különbségeket, súlyosan elítélendő.

Súlyos károkat okoznak az országnak azzal, ahogy lényegében hátat fordítanak a demokratikus Nyugatnak, és keleti önkényuralmak szövetségesévé teszik a magyar államot.

Hihetetlen felelőtlenség, ahogy a paksi, belgrád–budapesti és a Fudan-projekttel unokáink és az ő unokáik majdani jövedelmét terhelik meg adóssággal, soha meg nem térülő beruházásokra felveendő hitelekkel.

Hatalomgyakorlásuk romlottsága az egész társadalom erkölcsi tartását mérgezi évtizedekre.

Amikor Gyurcsány Ferenc sok évvel ezelőtt azzal a mondattal kezdte egyik beszédét, hogy

Magyarországnak gazember kormánya van, igen találóan fogalmazott.

A gazemberségnek azonban nem szinonimája a hazaárulás. A hazaárulás azt jelenti, hogy valaki tudatosan idegen hatalom érdekében, saját országának ártva okoz kárt. Ezzel pedig Orbánék akkor sem vádolhatók, ha külpolitikájuk és gazdaságpolitikájuk orosz és kínai kapcsolatokra és üzletekre is épül.

Horthy és miniszterelnökei alighanem azt gondolták, hogy amit ők magyar nemzeti érdeknek tekintettek – mindenekelőtt a területi revízió –, a német szövetségben és a szovjetellenes háború révén biztosítható.

Szörnyű volt, amit tettek, de nem volt hazaárulás.

Rákosiék a Szovjetunió csatlósaként gyakorolták hatalmukat az országban, de meggyőződésük volt, hogy amit ők magyar nemzeti érdeknek tekintettek – a „szocializmus felépítése” és az ország ily módon történő gazdasági felemelése –, a Szovjetunióval kötött gazdasági, politikai és katonai szövetségben érhető el. Szörnyű világot építettek ki Magyarországon, de amit tettek, nem volt hazaárulás.

Ahogy persze a Horthy-rendszerrel szembeszegülő kommunisták sem, és a Rákosi-rendszerrel szembeszegülő „reakciósok” sem voltak hazaárulók.

Ugyanígy, bármennyire káros, erkölcstelen és sok tekintetben embertelen is az a hatalomgyakorlás, amit Orbánék megvalósítanak, s amelyet nem véletlenül állítok párhuzamba az előbbi történelmi példákkal, ők sem hazaárulók.

Valamikor régen, az első Orbán-kormány idején még beszélőviszonyban voltam fideszes politikusokkal, és egyikük elmagyarázta nekem, hogy az ország jövőjét az szolgálja, ha minél kevesebbet költ az állam idősekre, rokkantakra, akik nem produktívak.

Orbán egyik akkori tanácsadója mondta el egy interjúban, hogy Orbánék szerint sajnos két-hárommillió embert bizony ott kell hagyni az út szélén.

Ez jelenik meg az Orbán-kormányok közismert jövedelempolitikájában, például abban, hogy a gyermekvállalást és a lakáshoz jutást minél inkább csak a gazdaságilag aktívaknak adják. Jó tudni, hogy ennek szélsőséges történelmi előzménye az, ahogy a nácik legyilkolták a fogyatékosokat, akik csak terhet jelentenek a német népnek, és akiknek ezért szerintük nincs joguk az élethez.

Ennek szelíd változata az orbáni jövedelempolitika. Orbánlék szerint a magyarság felemelkedését nem a nyugati szövetség, hanem a „Berlin, Moszkva és Sztambul között elhelyezkedő” ország minden irányban egyformán elkötelezett, illetve egyformán független külpolitikája szolgálja, amely

nem tesz különbséget demokratikus és önkényuralmi hatalmak között.

Rettenetes felfogás ez minden tekintetben, harcolnunk kell ellene, de hazaárulásként támadni félreértés.

Amikor sokan az ellenzékben hazaárulással vádolják őket, maguk is hozzájárulnak a magyar közélet zülléséhez,

és ugyanakkor megtakarítják maguknak azt a szellemi erőfeszítést, amit az Orbán-rendszer és az orbáni politika megértése és megfelelő fogalmakkal való leírása jelentene. Márpedig ez az erőfeszítés nem megtakarítható, ha szeretnénk valamikor legyőzni ezt a rendszert.

Hatásköri listán

Bauer Tamás

-

2021-05-03

0

Igaza van kiváló kollégámnak, Csaba Lászlónak, amikor azt üdvözli Orbán Viktor péntek reggeli rádió ”interjújában”, hogy őszintén beszélt.

Merthogy a következőket mondta az egyetemek kiszervezéséről:

„… a baloldal egy internacionalista képződmény Magyarországon. Az egyetemek meg nemzeti intézmények, tehát a nemzeti szuverenitás, a nemzeti önismeret, a nemzeti műveltség, a nemzeti kultúra letéteményesei az egyetemek. És mi nem is akarjuk, hogy ezek valami globalista, nemzeti karakterüket elvesztő intézményeké váljanak. Persze nekik be kell illeszkedniük a nemzetközi térbe, ott kell versenyezni, de nekik magyar intézményként kell majd versenyezniük. És értelemszerűen, amikor majd ezeket az alapítványokat felállítjuk, és felkérjük a kurátorokat, akkor

olyan embereket fogunk majd oda fölkérni – ez Palkovics miniszter úrnak a tisztje –, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel.

És ezért én nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista, globalista szemléletű ember. Mert akkor az egyetemeket is ebbe az irányba vinnék el. Tehát

nagyon helyes és jó, hogy éppen most, amikor nemzeti kormányunk van, pontosan most állítjuk hosszú távon is egy kiszámítható pályára az egyetemeinket, mert ezek így megmaradnak a nemzeti érdek és a nemzeti gondolat körében.”

Nem egyszerűen azt ismerte el Orbán ebben a nyilatkozatban, hogy az egyetemi „modellváltás” nem a felsőoktatás jobb teljesítményét, rugalmasabb működését célozza, noha persze az ilyen mellébeszélést is elismételte. Más a cél. Orbán a közhiedelemmel ellentétben nemcsak rövid távon, a következő választás megnyerésében gondolkodik. Nem, neki mindig

a hosszútávú cél lebeg a szeme előtt, az, hogy Magyarországot tartósan az új keresztény-nemzeti kurzus országává tegye.

A közoktatásban, illetve az ő törvényének szóhasználata szerint köznevelésben már régóta az ifjúság keresztény-nemzeti szellemű nevelése a cél, erre irányul a nemzeti alaptanterv, a tankönyvmonopólium, az iskolák kormány alá vonása és KLIKK-esítése. A felsőoktatás eddigi átalakítása is már hasonló célokat szolgált a kancellárokkal, a rektorok kiválasztásának kormányhoz vonásában (ahogy még Balog miniszter döntött az egyetem szenátusával szemben például olyan rektor kinevezéséről Debrecenben, aki azután kész volt díszdoktorrá avatni Vlagyimir Putyint).

Most azonban az egyetemi „modellváltással” továbbmegy, és érvényesíti azt a 2011-ben, az alaptörvény alkotása közben egy osztrák lapnak elmondott szándékát, hogy „megkötöm a következő tíz kormány kezét”.

Amikor ő van kormányon, állítja pályára az egyetemeket, olyan személyek kezébe adva azokat, akik a „nemzeti gondolatot” (ez a Horthy-korból vett szóhasználat önmagában is árulkodó!) érvényesítik ott.

De általánosabb tanulsága is van annak, amit az egyetemek kapcsán elmondott. Noha formálisan Palkovics miniszter választja ki a kuratóriumok tagjait, valójában ő „javasol”, vagyis személyesen ő mondja meg, hogy kit kérjen fel Palkovics. Törheti majd a fejét az „Alkotmánybíróság”, amely maga is Orbán kiválasztottjaiból áll, hogy vajon „alaptörvényszerű-e” a törvényben leírt jogi konstrukció, ez igazából mindegy. Már

azóta, hogy Orbán egy bulgáriai nyaralásából küldött üzenetben közölte a kétharmados többségben levő fideszes képviselőkkel, hogy kit kell köztársasági elnökké választaniuk, tudjuk, hogy bárki is választ, bárki is nevez ki, minden személyi döntést Orbán hoz meg.

A nemzetközi szakirodalomban az oroszból vett szóval nómenklatúrának hívják a pártállamnak azt a működési módját, amit a korábbi magyar pártállamban hatásköri listának neveztek: a személyi döntéseket, bárki is hozza azokat, mindig egy eggyel magasabb szintű pártszerv, országos jelentőségű személyi döntéseknél a Központi Bizottság illetve Politikai Bizottság „javasolja”.

Jelenlegi önkényuralmi rendszerünkben Orbán „javasol”, miként ezt maga is elismerte péntek reggel.

Két dolgot is elmondott rendszeréről. Az egyik tehát az, hogy önkényuralmi rendszerrel állunk szemben, a másik pedig, hogy mi ennek az önkényuralmi rendszernek a politikai irányultsága, ha tetszik lelkülete: a „nemzeti gondolat”, vagyis a Horthy-kor keresztény-nemzeti kurzusának új kiadása. Ebből következik a kor diktatúráival való szövetségkötés, a nyugati demokráciáktól való eltávolodás, a velük való szembefordulás éppúgy, mint országon belül a leválthatatlanság garanciáinak gondos kiépítése. A legfőbb ilyen garancia éppen a hatásköri lista, amelyet Orbán ereje teljes tudatában el is mond.

A többségnek van igaza

Bauer Tamás

-

2021-05-01

0

Az Európai Parlament megszavazta az uniós Covid-védettségi igazolvány tervét, de úgy, hogy a tagállamok csak azoknak kötelesek karantén nélkül lehetővé tenni a beutazást, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltottak be.

A magyar EP-képviselők közül a Fidesz és a Momentum nemmel szavazott, az MSZP-s és jobbikos képviselő igennel, a DK-sok tartózkodtak. Az Fidesz és a Momentum képviselői diszkriminációnak tartják, hogy a Szputnyik vagy Sinopharm vakcinával oltott magyarok nem mentesülnek az utazási korlátozás, a karanténkötelezettség alól.

Szerintem ez nem így van.

Minden államnak kötelessége, hogy területét illetve az ott lakókat a járványveszéllyel szemben védje. Tudjuk, hogy aki olyan Európán, Észak-Amerikán és Kelet-Ázsián kívüli országba utazik, ahol bizonyos fertőző betegségeket még nem sikerült felszámolni, az utazás feltétele a védőoltások beszerzése az ilyen betegségekkel szemben, hogy az illető ne fertőződjék meg utazása során, és ne hozza be a járványt Magyarországra.

Az Európai Unió országai e logika szerint korlátozzák a beutazást az olyan országokból, ahol magas a fertőzöttség illetve ahol új mutációk vannak jelen.

A bevezetendő európai igazolvány logikusan azoknak teszi lehetővé a teszt illetve karantén nélküli beutazást, akik részéről nem áll fenn a fertőzés behozatalának kockázata, mivel az Európai Gyógyszerügynökség által elismert vakcinával oltották be őket.

Az Ügynökséget éppen azért működteti az Unió, hogy valamennyi tagállam által elismerten minősítsen gyógyszereket és vakcinákat. Az Ügynökség a vakcinák jóváhagyásakor joggal követeli meg a vakcinák több fázisú vizsgálatának teljes dokumentációját. Eddig ilyen teljes dokumentációt az Ügynökség a Szputnyik gyártójától nem kapott, a Sinopharm gyártója pedig nem is kezdeményezte a vakcinának az Ügynökség általi vizsgálatát. Az Európai Unió tagállamai a saját területükön élők védelmében nem tehetnek mást, minthogy az ilyen vakcinákkal beoltottakat úgy tekintik, mint aki nincs beoltva. Ez ugyanúgy nem diszkrimináció, mint ahogy egy külföldi autóval csak akkor lehet beutazni egy országba, ha a jármű rendelkezik érvényes felelősségbiztosítással, zöldkártyával.

Ettől – mármint az oltások esetében – az államok kétoldalú megállapodásokkal térhetnek el, ilyesmit kezdeményez a magyar külügyminisztérium más országokkal. Mellesleg Merkel kancellár is beszélt arról, hogy Kínával kölcsönösen el kellene ismerni egymás gyógyszerhatósági jóváhagyását. Valószínű, hogy a nyárig ezek a kétoldalú megállapodások előbb a turizmusban különösen érdekelt országokkal, majd másokkal is megszületnek.

Az EU tagállamai a kétoldalú kapcsolatokban sokszor tesznek engedményeket önkényuralmi rendszereknek a jogállami normákhoz képest.

Ez is ilyen engedménynek ígérkezik. Az Uniótól azonban nem várható el, hogy a teszt és karantén nélküli beutazást ne kösse az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott, megfelelően dokumentált vakcinával történő oltáshoz. Ezért volt igaza az európai képviselők többségének, akik elfogadott formájában szavazták meg a határozatot.

Mi, magyarok pedig, ha emiatt rosszul járunk, ezt az Orbán-kormánynak köszönhetjük.

Miért is? Ausztria és Németország is kész lenne Szputnyik vakcinát vásárolni, de ehhez feltételül szabja, hogy megszerezzék az Ügynökség jóváhagyását. A kínai vakcina behozatala más EU-tagállamban fel sem merül.

A magyar kormányban pedig az nem merült fel, hogy megkövetelje az orosz illetve kínai szállítótól, hogy nyújtsa be jóváhagyásra a vakcinát az Európai Gyógyszerügynökségnek.

Ez az ő felelőssége. Autót sem importálunk anélkül, hogy a jármű megkapja a szükséges jóváhagyást. Hogy miért járt így az Orbán-kormány, az külön kérdés, amivel más alkalommal foglalkozom.

Kisebbségek, EU, Országgyűlés

Bauer Tamás

-

2021-04-26

0

A Fidesz nagy előszeretettel használja az Országgyűlést az Európai Unióval, azon belül is az Európai Bizottsággal – Orbán nyelvén a „brüsszeli bürokratákkal” szembeni indulatok gerjesztésére.

Ezt teszi most is azzal a határozattal, amelyet a Minority SafePack európai népi kezdeményezéssel kapcsolatban kíván ezekben a napokban az Országgyűlésben megszavaztatni. A H/15586 számú határozati javaslatot még márciusban a Nemzeti Összetartozás Bizottsága nyújtotta be, április elején lefolytatták a plenáris ülésen a javaslat vitáját, s ezen a héten minden bizonnyal szavaznak is róla.

A Minority SafePack európai népi kezdeményezés hosszú, több fordulós politikai harc eredményeképpen jutott el az Európai Parlamentig és a Bizottságig. Fura fogalmazás ez, de mégis helytálló.

A Bizottság eredetileg nem is járult hozzá, hogy a kezdeményezéshez elkezdődhessen az aláírásgyűjtés.

A kezdeményezőknek az Európai Unió Bíróságán sikerült kiperelniük az aláírásgyűjtés lehetőségét. Az uniós szabály szerint egymillió aláírást kellett összegyűjteni legalább hét tagállamból, de úgy, hogy az aláírások számának mind a hét országban el kell érnie egy, az adott ország népességéhez mért minimumot.

A nehézséget az okozta, hogy Magyarország és a magyar kisebbséggel rendelkező EU-tagországok (Horvátország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) mellett legalább még két tagállamban össze kellett gyűjteni a szükséges számú aláírást, és ez az eredeti egy éves határidőre nem sikerült. A járványra hivatkozva a szervezők hosszabbítást kértek, és az új határidőre sikerült 11 tagországban összegyűjteni a szükséges számú aláírást, miközben az aláírások zöme természetesen Magyarországról, Romániából és Szlovákiából származott. (El kell ismernem, hogy nem hittem, hogy meglesz elegendő országban a szükséges számú aláírás, de nem lett igazam.)

Az európai népi kezdeményezésekkel az aláírók azt próbálják elérni, hogy a kezdeményezést tárgyalja meg az Európai Parlament, majd az Európai Bizottság kezdeményezzen európai jogszabályokat a kezdeményezésben foglalt törekvések érvényesítésére, amely azonban nem köteles erre.

Le kell szögezni: a kezdeményezés szövegében megfogalmazott kisebbségpolitikai törekvések helyesek, támogathatók.

Ami azokban le van írva, azt a szomszéd országok kisebbségi jogokra vonatkozó szabályozása és mindennapos gyakorlata sok tekintetben ma is tartalmazza, néhány fontos kérdésben azonban nem, és kifejezetten a kezdeményezésben leírtakkal ellentétes törvények születtek korábban például Szlovákiában, a közelmúltban pedig az EU-n kívüli Ukrajnában. Amiben Ukrajna ellentétes irányba megy, az a kisebbségek anyanyelvű oktatása. Amiben a népi kezdeményezés többet szorgalmaz annál, amit a magyar kisebbségek számára ma is valóság, az elsősorban az anyanyelv használata hivatalokban és különféle szolgáltatásokban, kiváltképp az egészségügyi ellátásban. Ott az emberek rendszerint a többségi nyelv használatára kényszerülnek ahelyett, hogy az állam gondoskodna a kisebbségi nyelvet beszélő személyzetről.

A kezdeményezést az Európai Parlament megvitatta és nagy többséggel támogatta.

Ugyanakkor az Európai Bizottság, elismerve a benne foglalt törekvések létjogosultságát, nemet mondott arra, hogy új európai jogszabályt kezdeményezzen. Arra hivatkozott, hogy e törekvések a létező jogszabályi környezetben is megvalósíthatók.

Az országgyűlési határozati javaslat 5. pontjában ezt a bizottsági döntést támadja meg élesen:

„Az Országgyűlés mély megdöbbenéssel fogadja, hogy az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott, a Minority SafePack célkitűzéseit támogató állásfoglalásával ellentétben az Európai Bizottság a kezdeményezést teljes egészében elutasította, így nem csak az Európai Parlament támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette.”

Majd a 6. pontban hozzáteszi: „Az Országgyűlés meggyőződése, hogy az Európai Bizottság döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről.”

Mit gondoljunk erről a határozati javaslatról?

Ismétlem: az európai népi kezdeményezésben foglalt kisebbségi jogvédelmi törekvések szerintem rendben vannak. Az, hogy az Országgyűlés hozott korábban egy határozatot a kezdeményezés támogatásáról, szintén rendben van. A határozat idézett pontjai azonban nincsenek rendben. Hogy miért, annak megértéséhez figyelembe kell vennünk az Unió, az ottani döntéshozatal sajátos voltát.

Magyarországon és más parlamentáris államokban a formális főhatalom a parlamenté. A kormány nem dönthet másképp, mint amit a parlament elfogad. Az Unióban nem ez a helyzet. Az Unióban a főhatalom általában nem a parlamenté, nem is a Bizottságé, hanem a tagállamok állam- illetve kormányfőiből álló Tanácsé.

A Bizottság nem hozhat olyan határozatot, amelyet a Tanácsban nem lehet elfogadtatni.

Az Orbán-kormány az elmúlt tíz évben gyakran élt is ezzel: mondhatott bármit az Európai Parlament, a Tanácsban Orbán ellenállt, és elég volt ehhez néhány – legutóbb egy – szövetségest találnia, máris meg kellett vele a Bizottságnak és a Parlamentnek valahogy alkudnia.

Van az Uniónak néhány olyan tagállama, amelyek a maguk kisebbségeit erőszakosan asszimilálták, illetve asszimilálják: elsősorban Franciaország (az elzásziakat) és Görögország (a macedónokat). Mások ugyan biztosítanak sokféle jogot a kisebbségeknek, de kétségtelenül nem annyit, amennyit ez a kezdeményezés szorgalmaz, és ezek kormányai sem fogadták volna el, hogy uniós jogszabály kötelezze őket erre.

Van persze néhány olyan ország is, ahol ezek a követelmények maradéktalanul teljesülnek, elsősorban Finnország (a svédekkel, amelyek nyelve második hivatalos nyelv és ekként is használják), Belgium, amely kettős föderatív rendszert működtet, és a három nyelvi közösségnek (vallon, flamand, német) önkormányzata van a maga területén, és ilyen Olaszországon belül Dél-Tirol vagy Spanyolországon belül Katalónia, Galícia és a Baszkföld is.

Anélkül, hogy ezt tudnám, azt feltételezem, hogy a Bizottságot, illetve az illetékes biztost, az Országgyűlés plenáris ülésén lefolyt vitában személyében is élesen támadott Věra Jourovát az vezethette, amikor – a bizottsági apparátus véleményére támaszkodva – nem tartotta indokoltnak az új jogalkotást, hogy azt számos tagállam kormánya elutasítaná.

Attól tartok, hogy ebben igaza volt.

Az Unió jogalkotása nem szakadhat el attól, amit a tagállamok hajlandók elfogadni.

Emiatt az országgyűlési határozatot az idézett pontokkal méltánytalannak és károsnak gondolom. Én biztosan nemmel szavaznék róla.

A plenáris vitában felszólaló ellenzéki képviselők – a Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői, valamint a Jobbikból kivált függetlenek – lelkesen támogatták a határozati javaslatot. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ezek a pártok az elmúlt tizenegy évben fenntartás nélkül támogatták a Fidesz politikáját a nemzeti kisebbségi kérdésben.

A DK és a Párbeszéd képviselői nem szólaltak meg a plenáris vitában. Kérdés, hogy miként fognak szavazni: megszavazzák-e a javaslatot, benne a Bizottság elleni támadással, másképpen szavaznak, vagy nem vesznek részt a szavazásban.

Nem volna helyes ebben az ügyben egyetérteni a Fidesszel, de nem volna helyes az sem, ha nem nyomva gombot keltenének olyan benyomást, hogy nincs a dologban véleményük. Az ilyen hallgatásokra épül az a hiedelem, hogy „a baloldalnak”, „a liberálisoknak” nincs mondanivalójuk a határon túli magyarok sorsáról. Holott természetesen van, csak nagyon más, mint a Fideszé és a Jobbiké.

Bauer Tamás

Mit jelent ez a bejelentés?

Vajon helyettesíthető-e a BioNtech/Pfizer vakcina a majdani magyar vakcinával?

Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V. vakcinával?

az orbáni házszabály szerint egyszerű többség kell csak az elfogadásához, és a kormánytöbbség álláspontját tünteti fel az országgyűlés egészének állásfoglalásaként, jobbára a kormány külpolitikájának támogatásában.

Ezzel kapcsolatban az ellenzék viselkedése az érdekes.

A politikai nyilatkozat benyújtott tervezetéhez az MSZP-frakció módosító javaslatot nyújtott be,

Igen, már megint az a megtiszteltetés ért, hogy ott lehettem ma az Országgyűlésben. Persze nem személyesen, személyesen már tizenkilenc éve nem voltam jelen parlamenti ülésen, mivel az SZDSZ akkori vezetői nem akarták, hogy továbbra is országgyűlési képviselő legyek.

A helyzet az, hogy az LMP szerint az előválasztás lényegi kérdése az, hogy a neoliberális elmúlt tizenkét évvel szemben nem lehet neoliberális választ adni.

Visszatértek oda, ahonnan indultak, a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági tagozataként.”

a rendszerváltás számomra a szocialista tervgazdaságnak kapitalista piacgazdasággal, az egypárti önkényuralmat parlamenti demokráciával való felváltását jelentette.

Az ellenzék szerepét a járvány elleni védekezésben annak alapján helyes megítélni, amit ott tett az ellenzék, ahol maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat – az ellenzéki önkormányzatokban.

Magyarország a hatvanas évek óta, amikor alanyi jogúvá tették a családi pótlékot és bevezették a gyermekgondozási segélyt, nemzetközileg élen jár a gyermekvállalás pénzbeli támogatásában. Ez mérsékli a gyermekvállalásból eredő anyagi hátrányt, de nem szünteti meg.

a kormányzás irányának meghatározásában azoknak legyen szavuk, akik a parlament által hozott törvények hatálya alatt, a kormányzás által meghatározott körülmények között élnek, tehát Magyarország lakosainak.

Miért ragaszkodom ennyire a letelepedés nélküli kettős állampolgárság s az ehhez kötött választójog elutasításához?

MSZMP és az alakuló MDF közötti együttműködés útját egyengette, az elképzelt köztársasági elnöki pozícióban is egy MSZP–MDF koalíciós kormány létrejöttére törekedett volna.

Végignéztem néhány hónappal ezelőtt az interneten Orbán Balázs államtitkár új könyvének bemutatóját a Matthias Corvinus Collegium szervezésében, ahol Lázár, Navracsics és Stumpf Orbán egykori kormányzati kulcsembereiként méltatták az államtitkár könyvét,

Politikailag eseménytelennek ígérkezett az idei május elseje, azután mégsem lett az. Másutt persze nem, Bécsben online tartották meg a szociáldemokraták hagyományos rendezvényüket, Berlinben a szélsőbal tartott balhés utcai megmozdulást.

„A közvagyon ellopása hazaárulás.” Ez pedig elhibázott, hamis állítás.

Hatalomgyakorlásuk romlottsága az egész társadalom erkölcsi tartását mérgezi évtizedekre.

Orbán egyik akkori tanácsadója mondta el egy interjúban, hogy Orbánék szerint sajnos két-hárommillió embert bizony ott kell hagyni az út szélén.

Igaza van kiváló kollégámnak, Csaba Lászlónak, amikor azt üdvözli Orbán Viktor péntek reggeli rádió ”interjújában”, hogy őszintén beszélt.

Merthogy a következőket mondta az egyetemek kiszervezéséről:

nagyon helyes és jó, hogy éppen most, amikor nemzeti kormányunk van, pontosan most állítjuk hosszú távon is egy kiszámítható pályára az egyetemeinket, mert ezek így megmaradnak a nemzeti érdek és a nemzeti gondolat körében.”

Most azonban az egyetemi „modellváltással” továbbmegy, és érvényesíti azt a 2011-ben, az alaptörvény alkotása közben egy osztrák lapnak elmondott szándékát, hogy „megkötöm a következő tíz kormány kezét”.

azóta, hogy Orbán egy bulgáriai nyaralásából küldött üzenetben közölte a kétharmados többségben levő fideszes képviselőkkel, hogy kit kell köztársasági elnökké választaniuk, tudjuk, hogy bárki is választ, bárki is nevez ki, minden személyi döntést Orbán hoz meg.

Az Európai Parlament megszavazta az uniós Covid-védettségi igazolvány tervét, de úgy, hogy a tagállamok csak azoknak kötelesek karantén nélkül lehetővé tenni a beutazást, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltottak be.

Szerintem ez nem így van.

A bevezetendő európai igazolvány logikusan azoknak teszi lehetővé a teszt illetve karantén nélküli beutazást, akik részéről nem áll fenn a fertőzés behozatalának kockázata, mivel az Európai Gyógyszerügynökség által elismert vakcinával oltották be őket.

A magyar kormányban pedig az nem merült fel, hogy megkövetelje az orosz illetve kínai szállítótól, hogy nyújtsa be jóváhagyásra a vakcinát az Európai Gyógyszerügynökségnek.

A Fidesz nagy előszeretettel használja az Országgyűlést az Európai Unióval, azon belül is az Európai Bizottsággal – Orbán nyelvén a „brüsszeli bürokratákkal” szembeni indulatok gerjesztésére.

Le kell szögezni: a kezdeményezés szövegében megfogalmazott kisebbségpolitikai törekvések helyesek, támogathatók.

Mit gondoljunk erről a határozati javaslatról?

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA