Atomfegyverek betiltásáért küzdő szervezet kapta a Nobel-békedíjat

0
802
Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke bejelenti, hogy az ICAN kapja idén a Nobel-békedíjat.(MTI/EPA/Heiko Junge)

Az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés, az ICAN kapja az idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság elnöke, Berit Reiss-Andersen.

A bizottság indoklása szerint azért ítélte oda a genfi székhelyű civilszervezetnek a díjat, mert ráirányította a figyelmet arra, milyen humanitárius katasztrófával járna egy atomfegyver bevetése a Földön, valamint úttörő erőfeszítéseiért, hogy létrejöjjön egy szerződés az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról. Az egyezményt 122 ország írta alá, de a tárgyalásokban egyetlen ország sem vett részt abból a kilencből – USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Irán, Kína, Franciaország, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea -, amely atomfegyverrel rendelkezik. Berit Reiss-Andersen arról beszélt, hogy

a Nobel-bizottság a békedíjat egyfajta elmarasztalásnak is szánja

ezekkel az országokkal szemben.

A szervezet 2007-ben indította el kampányát a nukleáris fegyverek betiltásáért, és mára 468 partnerszervezete van 101 országban.

A 9 millió svéd koronával (294 millió forint) járó díjat december 10-én adják át Oslóban. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .