Angela Merkel megint figyelmeztette Orbánt

1
1046

Angela Merkel azt mondta: Nem marad következmények nélkül a szolidaritás megtagadása. A menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban beszélt erről a német kancellár, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra.

A Nordwest Zeitungban és a Passauer Neue Pressében megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miként akarja rábírni álláspontja átgondolására a menekültek tagállamok közötti szolidáris elosztásától az Európai Bíróság döntése után is elzárkózó Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és más kelet-európai kormányfőket, Angela Merkel azt felelte:

nem szabad elfelejteni, hogy az EU-s partnerek nagy többsége hajlandó befogadni menekülteket,

és a menekültpolitika számos kérdésében teljes az egyetértés, és közösen konkrét haladást érünk el. A kancellár szerint így van ez a külső határok védelmének ügyétől egészen a menekülésre késztető okok megszüntetéséért folytatott küzdelemig, és

„csak néhány ország utasítja el továbbra is kerek perec a menekültek befogadását”.

Merkel azt is mondta: az Európai Unióban szolidaritásra van szükség, az ezt megtagadó országoknak „számolniuk kell azzal, hogy

ez nem marad következmények nélkül, a jövőbeni pénzügyi támogatásokról folytatandó tárgyalásokra tekintettel sem”.

Az MTI tudósítása szerint Merkeltől megkérdezték, nincs-e ellentmondás aközött, hogy a Magyarországon rekedt menekültek 2015 szeptemberi befogadásával kapcsolatban azt mondja, helyes döntést hoztak, és azt is mondja, hogy ilyen helyzet nem fordulhat többé elő.

- Hirdetés -

Azt válaszolta, hogy nincs ellentmondás, a 2015-ös „különleges kihívásokra” adott „politikai és humanitárius válasz” helyes volt, és minden erőfeszítés, amelyet azóta kifejtenek a menekültek áramlásának rendezetté tétele, valamint a menekülésre késztető okok és az embercsempészet felszámolása érdekében, azt szolgálja, hogy „ne ismétlődjék meg a 2015-ös szükséghelyzet”.

Angela Merkel
Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Szerinte viszont helytelen volt, hogy korábban Németország és egész Európa túl sokáig hagyatkozott a dublini rendszerre, amely működésképtelen.

Helytelen volt az is, hogy nem gondoskodtak a libanoni, jordániai és törökországi menekülttáborokban élő emberek rendes ellátásáról,

hiszen ezek az emberek szükséghelyzetbe kerülve embercsempészekre bízták az életüket, hogy eljussanak Európába, és sokan meg is haltak – mondta.

Angela Merkel arról is beszélt, hogy most már hatékonyabb a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelem, jobban ellátják a menekülttáborokat, és egy új, átfogó partnerség jött létre afrikai országokkal és az Iszlám Állam elleni harcra. Azt mondta:

„Meg kellett tanulnunk, hogy a szomszéd kontinens, Afrika ínsége és háborúi elől nem tudunk bezárkózni, és a saját érdekünkből ott is felelősséget kell vállalnunk.”

Merkel pártjának, a CDU-nak egy másik vezetője, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter egy másik interjúban arra a kérdésre, hogy miként kell rábírni Orbán Viktort az Európai Bíróság ítéletének végrehajtására, azt mondta, hogy „a szilárdság és a türelem megfelelő keverékére” van szükség.

Arra a felvetésre, hogy a szociáldemokraták kancellárjelöltje, Martin Schulz az uniós támogatások megkurtítását követeli, Schäuble azt mondta:

„bölcsebb lenne nem azonnal megsuhogtatni a husángot”,

mert nem akadályozni, hanem támogatni kell a menekültek befogadása körüli nehéz viták lefolytatását a tagállamokban. De azt is mondta:

„Világos, hogy aki kiáll a sorból és nem vesz részt a közös ügyekben, az végül saját magának árt leginkább.”

A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz, a menekültek áttelepítését szolgáló uniós döntés ellen, amelynek keretében

Magyarországnak 1294, háborús területről érkezett menekültet kellene befogadnia.

A keresetet a bíróság elutasította. Orbán Viktor utána a Kossuth Rádióban azt mondta: az ítéletet tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját.

- Hirdetés -

1 hozzászólás

  1. Természetesen Merkel maminak lehet ez a véleménye. Kérdés, hogy ez jelen helyzetben mennyit számít. Megítélésem szerint azoknak van igazuk, akik azon a véleményen vannak, hogy nem sokat.
    Merkel maminak, mielőtt bármilyen akcióba kezdene, arra van szüksége, hogy épkézláb kormányt alakítson. Egyelőre nem megy neki. De vannak olyan elemzők is, akik azt állítják, hogy Merkel mama megbukott. Schulz papa is.
    No de akkor felmerül a kérdés: mit is akarnak ezek még?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .