A szerb rendőrség hangágyukkal vetett véget több nagy tüntetésnek is tavaly Belgrádban, aztán kutyákkal folytatták a kísérletet bár lehet, hogy ezt már korábban is megtették. Ami a legérdekesebb: a szerbek az orosz titkosszolgálattal együttműködve csináltak mindent.
“A nagy hatótávolságú akusztikus eszközök a kommunikációt támogatják, de hogyha közvetlen közelről használják őket, akkor szörnyű hatást gyakorolnak az élőlényekre. Szerbiában a kormányzat tagadja a hangágyuk bevetését a tüntetők ellen, de sokan beszámoltak a demonstrációk után arról, hogy hánytak, összezavarodtak az érzékszerveik stb.” – írja a brüsszeli Politico.
Tavaly március 15-én próbálták ki a hangágyukat Belgrádban. A tüntető tömeg pánikba esett, mert úgy érezte mintha egy óriási mozdony száguldana felé szörnyű zajjal.
Ivica Dacsics belügyminiszter kereken tagadta, hogy hangágyukat használtak volna, Aleksandar Vucsics elnök átfogó vizsgálatot ígért az ügyben, de persze semmi sem történt. Pontosabban a BIA, a szerb titkosszolgálat közzétett egy jelentést, melyben az FSZB, az orosz titkosszolgálat igazolta, hogy nem vetettek be hangágyukat Belgrádban március 15- én, illetve hogyha mégis valakinek ilyen érzése volt, akkor hallucinált, mert kutyákon kipróbálták a hangágyukat, és azok “nem okoznak maradandó károsodást.”
Ha valakinek a szavahihetőségét Putyin titkosszolgálata igazolja, akkor az meglehetősen rossz jel. Még mindenki emlékszik arra, hogy maga Putyin az utolsó percig tagadta, hogy meg akarnák támadni Ukrajnát, aztán 2022 február 24-én mégiscsak megindult a “villámháború”, amely mind a mai napig tart.
Kutyákon tesztelték a hangágyukat
A szerb és az orosz titkosszolgálat tavaly együtt végzett ilyen kísérleteket – írja a Politico. Hangsúlyozzák, hogy “azért választottak ki kutyákat a hangágyuk tesztelésére, mert ők igen érzékenyen reagálnak a hangokra.”
Az amerikai Genasys cég két hangágyujával tesztelték a szerencsétlen kutyákat egyre közelebbről: 200 méteres távolságról kezdték, majd jött a 150, 100, 50 és végül a fülsiketítő 25 méteres közelség.
A hangerő határa 150 decibel volt! Ez körülbelül akkora hangerő mint, amelyet egy sugárhajtású gép motorja felszálláskor kiad.
Mit érezhettek a szerencsétlen kutyák? Senki sem tudja, egyetlen dokumentumot sem adtak ki erről. Szerbia az Európai Unió tagjelöltje, és ennek megfelelően törvényben szabályozzák az állatok jogait is.
“Visszaélés történhetett”
Ezt hangsúlyozza Danilo Csurcsics ügyvéd, aki az emberi jogok mellett az állatok jogaiért is harcol Szerbiában. Az ügyvéd elmondta a Politiconak, hogy “a törvény előírja Szerbiában, hogy amennyiben kísérleteket akarnak végrehajtani állatokkal, akkor azt regisztráltatni és engedélyeztetni valamint dokumentálni kell. A törvény tételesen kizárja, hogy az állat kísérletek fegyverek tesztelésére vonatkozzanak.”
A belgrádi minisztérium válasza: sohasem kaptunk kérést ezzel kapcsolatban. Az FSZB szerint a hangágyuk nem veszélyesek, mert
“a kutyákat megvizsgáltuk három nappal a kísérlet után is, és nem tapasztaltunk komoly elváltozást.”
Ez még akár igaz is lehet, hiszen a tüntetők is sokkos hatásról számoltak be, amely azután elmúlt.
“Emberek ezrei érezték a hangágyuk hatását a saját bőrükön. Vucsics elnök így akarja megfélemlíteni az ellene tüntetőket”
– nyilatkozta a Politiconak Radomir Lazovics ellenzéki parlamenti képviselő.
Persze az igazán érdekes kérdés az, hogy mit keres Putyin titkosszolgálata Szerbiában a tüntetők elleni hosszan tartó háborúskodásban?
De hát ugyanilyen joggal kérdezhetjük meg azt is, hogy Putyin orosz elnök miért az SZVR-n, a titkosszolgálaton keresztül üzente meg a világnak:
Orbán Viktort támogatja Magyarországon a választásokon ?!…




















