Aki látja ezeknek a kutyáknak a szemét, soha nem felejti el

Nem lehet üzlet a kóbor állatok problémája, vallja Mészáros Gabriella, aki 18 éve foglalkozik állatvédelemmel, jelenleg a Magyar Állatvédők Országos Szövetsége (MÁOSZ) elnökeként. Annak kapcsán beszélgettünk vele, hogy magához Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult nyílt levélben az állatvédelem problémái miatt. Mészáros Gabriella elmondta, hogy évek óta várnak a reformokra, miközben szörnyű minden nap azzal álomra hajtania a fejét, hogy holnap megint kóbor kutyákat ölnek meg a gyepmesteri telepeken a helyhiány miatt. Az úgynevezett sintérbiznisz mellett arról is beszélt, hogy az állatvédők sem szentek: a civil szervezetek egy részére is jellemző az átláthatatlanság és a zavarosban halászás.

Egy éve egy konferencián azt mondta, hogy 2017-et a változás évének érzi az állatvédelem szempontjából. Ehhez képest 2018. március 12-én Orbán Viktornak küldött nyílt levelet, amelyet azzal kezd, hogy végső elkeseredésében fordult a miniszterelnökhöz.

Tavaly nem történt meg az a változás, amit szerettünk volna. Kijött az állatvédelmi törvény módosításának javaslata, amit már nagyon vártunk, hiszen 13 éves EU-s jogharmonizációs kötelezettséget kellene ezzel teljesíteni. Az új törvény azért is fontos lenne, hogy felhatalmazást adjon a kormánynak a kóbor állat rendelet megalkotására, amely 2010 óta készül. Szóval nagyon vártuk, hogy kijöjjön a törvény módosítása, de a tervezet nem jó, ezért kifogásokat emeltünk, és ránk fogták, hogy miattunk nem tud elkészülni a törvény. Emiatt pedig a rendelet is csúszik. Legutóbb szeptemberben vettünk részt ezzel kapcsolatban civil egyeztetésen, ahol a három országos állatvédelmi szervezet, a MÁTSZ (Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség), a MÁOSZ – ezek ernyőszervezetek -, illetve a Herosz (Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület) egyhangúlag azt mondta, hogy a készülő rendelet jó, egészen európai színvonalú, egyetlen egy dolgot leszámítva. Még mindig, változatlan formában profitorientált lehet az ebrendészeti tevékenység, tehát a kóbor állatok közterületről való befogása. Pedig ez egy közfeladat, ami járvány- és közegészségügyi szempontból is fontos. Az egy dolog, hogy ennek végrehajtását az állam az önkormányzatok hatáskörébe utalja, az önkormányzatok pedig kiadják alvállalkozóknak, de akkor is az állam felelőssége, hogy el legyen látva. Ez a feladat kifejezetten igényli, hogy szakmailag és pénzügyileg is szigorú beszámolási kötelezettsége legyen annak, aki ezt a tevékenységet elvégzi. Egy gazdátlan, kóbor állat élete nem lehet üzlet.

Nonszensz az a jogi szabályozatlanság, ami a területet körülveszi.

Pedig én még tavaly is abban reménykedtem, hogy ez megváltozhat, és elérhet az ebrendészeti tevékenységre szánt közpénz végre a kutyákhoz.

Az Orbán Viktornak írt nyílt levele március 12-én kelt, kevesebb, mint egy hónappal a választások előtt. Sejtem, hogy mi fog válaszolni, de érkezett-e rá bármiféle reakció?

Természetesen semmi, nincsenek illúzióim.

Tavaly arról is beszélt, ha szép szóval nem megy, radikálisabb eszközökhöz kénytelenek nyúlni az állatvédelem ügyében. Mik lennének ezek?

Például ez volt az egyik: amikor az ember már a miniszterelnök úrnak kénytelen levelet írni. Nem akarok balhézni, megoldást szeretnék. A levél publikálásának is az volt az egyik oka, hogy elkerüljük ezt. Itt, ezen a területen vannak olyanok is, akik szeretnek balhézni, de mi nem szeretnénk.

Kire vagy kikre gondol?

A civil állatvédők sem szentek, vannak itt is vannak olyanok, akiknek a tevékenysége nem elsősorban az állatmentésre irányul.

Még mielőtt az állatvédőkről beszélnénk, térjünk vissza egy pillanatra erre a bizonyos sintérbizniszre, amit a levelében is emleget, és ha jól értem, kiemelt célnak tartja a felszámolását. Az a fő probléma, hogy a gyepmesteri telepek nem tudnak/akarnak elszámolni a tevékenységükért kapott pénzzel?

Aki munkát végez, kapjon pénzt érte. De senki nem kérdezi meg, hogy a kapott pénz mire megy. Például vegyük Nyíregyházát: a város 2010-ben 49 millió forintot fizetett ki ebrendészeti tevékenységre. Ki tudja, hogy a feladat ellátója ebből mennyit költött az állatokra, és mennyit a sarokházára? Ez a probléma. 2010-ben 49 millió forintból 300 állatot altattak el Nyíregyházán anélkül, hogy lenne bármiféle számla például az ehhez szükséges hatóanyagokról, miközben ezek tényleg milliós nagyságrendű tételt jelentenek. A sintérbiznisz lényege pont az, hogy nincs szigorú beszámolási kötelezettség, ezért tök jól élhet az, aki ezt a tevékenységet nem lelkiismeretesen látja el. Pláne azok, akik egyidejűleg akár 160 településsel állnak szerződéses viszonyban. Ilyen is van. Nem is tudjuk elképzelni, hogy ennyi településről hova, milyen módon helyezik el az állatokat. Szóval számtalan aggály felmerül a mostani hézagos jogszabályi környezetben, és mi ezt fel akarjuk számolni.

Rengeteg pénz van ezen a területen, csak nem jut el az állatokig.

Kóbor álatok vére tapad ezekhez az adóforintokhoz, hogy lehet ezt megengedni? Amíg ennyi állat elkerülhető halálával vagyunk kénytelenek szembesülni, addig nem lophatnak, nem élhetnek vissza ezzel emberek.

Mindezt úgy, hogy az elemzésük szerint a gyepmesteri telepek feladatainak egy részét állatvédő civil szervezetek végzik, miközben az állatvédelmi törvényben le van írva, hogy a kóbor állatok gondját a településeken az adott önkorményzatnak kell megoldania. Tehát Ön szerint gyakorlatilag arról van szó, hogy az önkormányzatok nem teljesítik ezt a törvényben foglalt kötelezettségüket?

Erről is szó van. És aki elvégzi, az is hanyag módon végzi el. De van olyan település, ahol nincs is gyepmesteri telep, hanem a helyi állatvédelmi civil szervezet végzi el a munkát, és ezért egy fillér finanszírozást sem kap az önkormányzattól. Ahol jól működik a gyepmesteri telep, például Budapesten, ahol helyhiány miatt már nem altatnak el állatokat, több civil szervezet mentési munkája tehermentesíti az Illatos utat. És nagyon sok kutya így is felelőtlen állattartók lakókörnyezetében marad.

Egyik tanulmányukban azt írják, hogy Magyarországon irreálisan magas a kóbor kutyapopuláció, a nagy részük pedig be sem kerül az ellátórendszerbe. Akkor honnan tudják, hogy hány kutyáról lehet szó?

Felbecsültük a létszámukat. Ez úgy néz ki, hogy körülbelül 2 millió kutya van az országban, ebből nagyjából 1,5 millió gazdis, azaz viszonylag felelős gazdánál van. Marad körülbelül 500 ezer kutya, becsléseink szerint ebből 400 ezer van felelőtlen állatartónál, és 80-100 olyan szegregátumokban, szociálisan hátrányos helyzetű településeken, ahol folyamatosan, kontroll nélkül szaporodnak. Közülük 20-22 ezer kerül be évente az hivatalos ellátórendszerbe, tehát a töredéke.

Ez mikori becslés?

Tavalyi. Emellett jelenleg körülbelül 40 ezer kutya van civil szervezetek gondozásában, olyanoknál, akik üzemeltetnek menhelyet, és olyanoknál, akik máshogy oldják meg az elhelyezésüket, például állatpanziókban vagy ideiglenes befogadóknál. Ebből az következik, hogy

jelenleg is van több tízezer, az utcán élő kutya, jellemzően a települések peremterületein.

Nagy létszámban vannak köztük olyan kutyák, akik teljesen el vannak vadulva, emberhez nem szoktak hozzá, őket csak kábítólövedékkel vagy csapdával lehet befogni.

Gondolom, ezekkel az állatokkal a gyepmesteri telepek sem nagyon bajlódnak.

Egyáltalán nem. Ők leginkább csak a települések belső részein felbukkanó, egy-egy kóbor állatot viszik el. A többiek ott maradnak a peremterületeken, és folyamatosan szaporodnak. Ha megnézzük az ellátórendszerben lévő állatok átlagéletkorát, akkor az 1,5-2 év. Tehát ha néhány éve elkapjuk és ivartalanítjuk az anyjukat, most nem lennének itt. Nem bonyolult, amikor az ember a kóbor állat problémát akarja feltárni: nem az égből pottyannak le ezek a kutyák, itt szaporodnak körülöttünk.

Arra van valamilyen adatuk vagy becslésük, hogy mennyi kutyát altatnak el a gyepmesteri telepeken?

Ebből az évi 20-22 ezer kutyából, akik az országban található összesen 103 gyepmesteri telepre bekerülnek – habár évről évre nő az élve kikerülések aránya -, még így is több ezer állatot altatnak el. És ezt csak az alapján tudjuk, amit a telepek bevallanak, lehet, hogy sokkal többről van szó. Rengeteg telepre be sem jutunk, mert nem engednek be.

Azt írják, hogy évi 4 milliárd forint közpénzbe kerül a gyepmesteri telepek fenntartása, miközben 2,1 milliárdból megoldható lenne a kóbor kutyák problémájának rendezése. Hogy jön ki ez az összeg?

Ez is becslés egyelőre. Ha abból indulunk ki, hogy 30-40 ezer állat van a már említett peremterületeken, akik szaporodnak, és folyamatosan termelik a problémát, az ivartalanításuk körülbelül 600 millió forintba kerül (harmincezerszer húszezer forint). A gyepmesteri telepek és az engedéllyel rendelkező menhelyek száma pedig körülbelül 150, ezek korszerűsítésére 10 millió forintot számoltunk, így jött ki 1,5 milliárd forint, összesen 2,1 milliárd. Nem egy egetverő összeg, főleg, hogy számításaink szerint 4 milliárd úgyis elmegy évente a helyzet kezelésére, azaz az állatok megölésére. Miért ne lehetne ennek a felét, legalább egyetlen egyszer fölhasználni arra, hogy megelőzzük a problémát?

Miért kell becsült adatokkal dolgozni a gyepmesteri telepek működését illetően? Miért nem lehet hozzáférni az adatokhoz?

Hiába a közérdekűek az adatok, sok helyen megtagadják a kiszolgáltatásukat, és mehetünk az ombudsmanhoz vagy a bíróságra, évekig tartó pereskedésre. De ezek olyan 90 százalékos pontosságú becslések, nem lövünk nagyon mellé.

Az önkormányzatnak nincs ellenőrzési kötelezettsége a telepek működésével kapcsolatban?

Semmi konkrétum nincs szabályozva, csak annyi, hogy az önkormányzat az első számú állatvédelmi hatóság.

Egyébként is meglepő, hogy az állatvédelmi törvény részletesen foglalkozik az állatvédelmi civil szervezetekkel, a gyepmesteri telepekről azonban kevesebb szó van, és a működésüket egy 1997-es rendelet szabályozza. Gondolom, ez sem segít. Mit szeretnének módosítani a törvényen?

Egyébként a kifogásolt részektől eltekintve az új törvény nagyjából rendben lenne. A legfontosabb az, amit szintén már nyolc éve kérünk, hogy a gyepmesteri telepeken található állatokra is kiterjedjen az állatvédelmi törvény hatálya, mert a tartásuk most kivitelezhetetlen lenne az ott előírtaknak megfelelően. De minket elősorban a kóbor állat rendelet érdekel, mert az szabályozná a területet.

A legnagyobb baj, hogy nincs rendes felelőse ennek a területnek.

Az állategészségügy és az állatvédelem momentán nem tartozik egyik minisztériumhoz sem. Több, egymástól teljesen eltérő minisztérium rendeletei befolyásolják, ezért minden joggal megy az egymásra mutogatás a szakhatóságok és a minisztériumok között. Ezért szorgalmazzuk, hogy legyen egy olyan felelőse a területnek, aki a nemzeti ebrendészeti stratégiát kidolgozza, és végig is tudja vinni. Levezényli a tárcaközi egyeztetéseket, mert így nagyon lassú a folyamat.

A levélben is kiemelte, hogy állatvédelmi kormánybiztosra lenne szükség.

Igen, mert egy csomó területen ez jól működik. Az állatvédelem mellett sok tekintetben nem váltottunk még rendszert, és ez nem a regnáló kormány hibája, hanem az egész politikai elit felelőssége, hogy nem foglalkozik olyan, a civil szervezetek által képviselt társadalmi ügyekkel, mint ez is, és hogy magára hagyja az embereket azokkal a hétköznapi problémákkal, amikkel küzdenek.

Nem elmúlt nyolcévezünk, nem erről van szó.

Én nemzeti érzelmű ember vagyok, nem a kormány vagy a Fidesz ellen szól ez a dolog, hanem a kutyákért. Aki úgy próbálja beállítani, hogy ennek politikai üzenete van, hogy jobbikos vagyok vagy Soros-bérenc… az marhaságot mond. Bár megmondom őszintén, szívesen lennék Soros-bérenc, ha adna 2 milliárd 100 millió forintot a területnek, és ebből megnyugtatóan rendezni tudnánk a kóbor állatok sorsát.

Tanulmányozták-e a problémára adott külföldi megoldásokat? Van-e olyan jó gyakorlat, amit át lehetne venni?

Tőlünk keletre általában még rosszabb a helyzet, de tőlünk nyugatra, például Ausztriában, Németországban, Nagy-Britanniában vagy Svájcban messze előttünk járnak az állattartási kultúrában. Néha azt gondolom, hogy évszázadokkal, nem is évtizedekkel. Németországban a terület egyszereplős, csak civil szervezetek látják el a munkát, akik fejpénzszerűen kapnak állami támogatást ezért, és mellette adományokat is gyűjtenek. Ez nagyon jó megoldás, mert ötvözi az állami finanszírozást a civil erőforrásokkal. Nálunk kétszereplős a terület, van a közpénzből finanszírozott gyepmesteri telep, meg a civil állatvédelmi szervezet. Franciaországban is ez a rendszer, és ott is van helyhiány miatti altatás. Szóval máshol is van baj, de az az ő gondjuk, én arra összpontosítok, ami itt van.

Amikor valaki bemegy ezekre a gyepmesteri telepkre, és látja ezeknek a kutyáknak a szemét, azt onnantól kezdve soha el nem felejti.

És nem tudjuk mi alapján eldönteni, hogy melyik kutyát mentsük meg. Minden állatvédelemmel foglalkozó ember tudja, hogy nem tudunk minden állatot megmenteni, és szörnyen fájdalmas ezeknek az állatoknak az elkerülhető halálával szembesülni, minden nap így kelni és feküdni.

Milyen lenne az Ön szerint ideális rendszer?

Nekem teljesen mindegy, hogy marad-e a kétszereplős terület, és hogy ki végzi el a feladatot, de nem lehet profitorientál. A lényeg az, hogy eljusson a pénz a céljához, esetünkben a kóbor, gazdátlan állatokhoz, illetve kiterjedjen az ebrendészeti tevékenység a peremterületeken élő kutyákra is. Ha belegondolunk, két-három év alatt egy átfogó ivartalanítási programmal megnyugtatóan lehetne rendezni a helyzetet. És akkor nem kellene elaltatni több ezer állatot, és több tízezret az utcán hagyni. Nem kellene, hogy azzal nőjenek fel gyerekek, hogy jött valaki a kocsmából, és elintézte a nem kívánt szaporulatot egy lavórral, egy zsákkal vagy egy lapáttal – van még pár módszer, de ezek a legelterjedtebbek – mert ez nagyon káros a társadalom mentális egészségére is.

Ön a MÁOSZ elnöke, de – ahogy említette is – létezik még egy országos állatvédelmi ernyőszervezet, a MÁTSZ. Miért van két ilyen szervezet, és mennyire működnek együtt?

Megmondom őszintén, mi sem tudjuk pontosan, hogy ez miért alakult így. 2003-ban alakult meg a MÁOSZ, akkor már megvolt a MÁTSZ, de valamiért szükségesnek érezték egy másik ilyen szervezet létrehozását. Mióta én vagyok az elnök, azóta együttműködik a két szervezet. Tizennyolc éve tevékenykedem az állatvédelemben, minden szereplőjét megismertem a területnek, higgye el, hogy mindent megtettem azért, hogy érvényre juttassam az állatvédelmi reformokat.

Hány állatvédő szervezet a tagja ezeknek az ernyőszervezeteknek, és akik nem azok, azokkal együttműködnek-e?

262 állatvédelmi civil szervezet van az országban, ebből ötven vagy hatvan tagja a MÁTSZ-nak, és 16-an vannak benne a MÁOSZ-ban.

Akkor nagyon sokan vannak, akik nem tagok.

Igen, de ez nem jelent semmit. Igazából az országos érdekképviselet szempontjából van jelentősége ezeknek a szervezetnek, illetve abban, hogy elindulhassunk nagyobb pályázatokon is. De vannak közös projektjeink azokkal is, akik nem tagok. Elvi és gyakorlati oldalról sem jelent nagy különbséget tehát, hogy valaki tag-e vagy sem. Az állatvédők közül öt-hat szervezet kivételével ebből a 262-ből mind egy hajóban evez: az állatokat képviseljük. És vannak sajnos olyanok, akik

nem végeznek mentési tevékenységet, de adománygyűjtésit viszont annál inkább.

Az a helyzet, mivel ennyire beteg a kiinduló, állami terület, ezért a hozzá kapcsolódó civil szféra is sajnos beteg. Azt gondolom, hogy ha az államit sikerül megreformálni, akkor automatikus bekövetkezés, hogy megtisztult a civil szféra is, és a szélhámosok vitorlájából ki tudjuk fogni a szelet. Nagy gondot jelentenek a szaporítók és az állatkínzók is, és itt megint arra tudunk kilyukadni, hogy az ivartalanítás az egyetlen, amivel elejét tudjuk venni ennek. Itt is az a baj, hogy a terület mindkét típusú szereplőjének, legyen állami vagy civil, nem feltétlenül az állatok a legfontosabbak. Ez azért szomorú, mert kifejezetten akadályozzák azokat a reformtörekvéseket, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Szerencsére az embereket nem lehet sokáig hülyének nézni, a támogatók szeretnék tudni, hova került a pénzük és mi lett az állítólag megmentett állatokkal.

Egyszerű állampolgárként mit tehetünk az állatvédelem ügyéért?

Három dolgot tehetünk: tájékozódjuk, tájékozódjunk és megint tájékozódjunk. Nagyon könnyű elhitetni az emberekkel, hogy egy cuki kutyának segítségre van szüksége, és sokan hajlandóak pénzzel is segíteni, csak ne felejtsünk el utánajárni, hogy hova kerülne az adományunk.

És ha kóbor állattal találkozunk vagy állatkínzást látunk?

Kóbor állatoknál hivatalosan a települései önkormányzatot kell megkérdezni, hogy ki az illetékes gyepmester, és ott megtenni a bejelentést. Állatkínzás esetén a rendőrséget kell hívni, de ha csak helytelen állattartást, tehát nem bántalmazást tapasztalunk, azt a települési jegyzőnek kell bejelenteni levélben. Az állatvédőknek itt csak közvetítő, közreműködő szerepük lehet, csak meg tudják kérni a tulajdonost, hogy mondjuk ne láncon tartsa azt a kutyát. A helytelen állattartás kivizsgálást hatósági állatorvos végzi, és ha bebizonyosodik, elkobozhatják az állatokat, viszont ebben az esetben is gyepmesteri telepre kerülnek.

De ha valaki ezt nem szeretné? Mert azok alapján, amiket az imént elmondott, én sem ezt választanám.

Ilyenkor érdemes egy civil szervezetet felhívni, viszont

nem tudunk minden kutyán segíteni, csak körülbelül minden ötödiken.

Jogtalanul éri az állatvédőket a vád, hogy hívtam őket, de nem segítenek. Ez igazságtalan, mert nincs kapacitás arra, hogy mindenkit befogadjunk. Én is két kutyát fogadtam be az otthonomba, de egy harmadikat már nem tudnék. Tudjuk, hogy nem jó, hogy nem vagyunk képesek az összes kutyán segíteni. De a civilek minden lehetőt megtesznek azért, hogy alternatív megoldásokkal elkerülhessék az állatok a gyepmesteri telepeket. Tulajdonképpen sok rossz közül kell kiválasztani a legkevésbé rossz megoldást.

A cikkben közölt képeket az elmúlt három évben, Hajdú-Bihar, Szabolcs és Borsod megyékben, települési önkormányzatokkal szerződésben álló gyepmesteri telepeken készítette a MÁOSZ.