Akasszátok fel a királyokat! – mindenki Orbánra gondol?

0
1666
Facebook

A címben szereplő kérdőjelet közel sem a fortélyos félelem helyezte a betűk után, egyszerűen a hatásvadász címválasztás miatt került oda! Az viszont, hogy ennek a Petőfi versnek hallatán  mindenkinek Orbán jut az eszébe nos, az közel sem véletlen, s erről csak és kizárólag maga a miniszterelnök tehet!

Orbánra asszociált az a budapesti középiskola igazgatója is, aki betiltotta a vers március 15-i előadását mondván:

“Ha ez így elhangzik, akkor vége az iskolának!”

Nem hinném, hogy az iskola igazgatója tehet róla, ahogy az ország közérzetről, közhangulatáról sem. A Budenz utcai gimnázium Budapest elit részén működik, ezért az igazgató félelmei valószínűleg nem alaptalanok. A fortélyos félelem olyannyira megfertőzte a magyar elitet, hogy Petőfi verse is kicsaphatná a biztosítékot a hatalom csúcsán, különösen akkor amikor sok diák a tanárokkal együtt tiltakozik a magyar oktatási rendszer siralmas állapotai miatt.

Ebben az iskolában is dolgoznak olyan pedagógusok, akik tiltakoztak az ellen, hogy a munkabérek még a közép-európai átlagtól is elmaradnak, és lehetetlenné teszik az európai értelmiségi életet.

Tisztelt Igazgató úr! Mit szóltna ha egy másik Petőfi vers  került volna a programba, amelyik sokkal egyértelműbb, és a rendszerváltás legendájává vált, annak a rendszerváltásnak amely lehetővé tette, hogy a jelenleg regnáló nagyurak annak tisztességébe piszkolhassanak?

- Hirdetés -

Ön a hazug és meghunyászkodó félelemre mutat példát diákjainak!

Ne aggódjon, jött egy diák, nevezetesen Pankotai Lili, aki az ilyen megalkuvóknak sírbaeresztő köteleként mondja: „…miért is hagyjuk hátra bölcsőnk és földünk, mely már nem ápol, csak takar. Eltakar.”  „ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok, mert a Sátán bátran vállalja magát, de ti hívőként lettetek hitetlenek.”

Maga Orbán Viktor Kiskőrösön beszélt március 15-én hiszen Petőfi Sándor 200 éve ott született. Jellemző, hogy az ellenzéki sajtót nem engedték be, mert nem volt karszalagja az újságíróknak, akiknek előzőleg azt mondták: nincs szükség előzetes regisztrációra.

Minden magyarban van egy kis Petőfi

Ezt hangsúlyozta Orbán Viktor Kiskőrösön, ahol váratlanul visszafogott volt. A békegalamb szerepét vállalta fel, amely harcos múltjához kevéssé illet, de a mai politikai helyzetben érthető volt. A magyar miniszterelnök jelenleg azokkal a vezetőkkel próbál összefogni, akik ellenzik az USA irányvonalát az ukrajnai háborúban, és vele szembeállítják Európa szuverenitását mint Emmanuel Macron francia elnök. A másik szövetséges Erdogan török elnök, aki a NATO-n belül nyíltan szembeszáll az amerikaiakkal, és így kevésbé kínos az, hogy a magyar diplomácia sem fogadja el az USA vezető szerepét. Erdogan éppúgy mint Orbán attól tart, hogy az Egyesült Államok meg akarja buktatni őt. Orbán Viktor is erről beszélt az év értékelésekor amikor kifejezte aggodalmát: nehogy Puccini legyen a következő amerikai nagykövet Budapesten!

Az Egyesült Államokban Donald Trump is a békéről beszél Ukrajnában éppúgy mint fő republikánus riválisa deSantis, aki nyíltan kijelentette: stratégiai szempontból Ukrajna nem fontos az Egyesült Államoknak. Kína az igazi vetélytárs.

Nincs megoldás

Orbán diplomáciai problémája az, hogy képtelen megoldást javasolni az ukrajnai háború utáni helyzetre viszont joggal mutathat rá, hogy a Blinken terv a cordon sanitaire bevezetésével is azon az előfeltevésen nyugszik, hogy Ukrajna győz. Márpedig ennek realitása vajmi csekély.

Orbán Viktor nem dacolhat az egész világgal, mert ennek komoly ára van. Ha nem kap pénzt az Európai Uniótól, akkor a magyar gazdaság instabil marad: nem bukik meg, de nem is lesz képes életszínvonal emelkedést produkálni. Ennek híján pedig meginoghat a nemzeti együttműködés egész politikai konstrukciója, és mind többen gondolhatják úgy:

az akasszátok fel a királyokat verssor Orbán Viktorra is vonatkozhat…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .