Ahol komolyan veszik a járványt

0
461
Credit Suisse

Lemondott a Crédit Suisse főnöke, mert megsértette a Covid szabályokat. Antonio Horta-Osorio elnök tavaly megnézte  a wimbledoni tenisz döntőket, és ezzel megszegte a karantén szabályokat. A belső vizsgálat nyomán azonnal távozott, a bank már ki is nevezte ideiglenes utódát.

“Sajnálom, hogy személyes akcióim nehézségeket okoztak a banknak, és megakadályozzák azt, hogy a jövőben képviseljem azt akár házon belül akár kifelé. Ezért azt gondolom, hogy a banknak és a részvényeseknek az áll az érdekében ezekben a nehéz időkben, hogy lemondjak tisztségemről” – írta távozását megindokoló közleményében Antonio Horta-Osorio.

Az igazgató tanács egyik tagja, Axel Lehmann veszi át ideiglenesen az elnöki posztot a Crédit Suisse-nél – közölte a Bloomberg.

Az elnök többször is megsértette a Covid szabályokat

Tavaly júliusban megnézte a tenisz döntőket Wimbledonban noha az akkor érvényben levő járvány szabályok szerint karanténban kellett volna maradnia az Egyesült Királyságban.

Svájcban is megsértette a karantén szabályokat – írta a Reuters. November 28-án be és december elsején kiutazott az országból holott Svájcban akkor az érkezése után 10 napos karanténba kellett volna vonulnia.

Csakugyan emiatt kellett távoznia?

Ebben ugyancsak kételkedik a BBC gazdasági szakértője.

Antonio Horta-Osorio csak múlt áprilisban került a Credit Suisse élére azt követően, hogy ott botrányok következtében a vezetés lemondott. A Lloyds Banking Grouptól érkezett új elnök reformokat hajtott végre, de ez nem lehetett az igazgató tanács ínyére.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy a Credit Suisse ügyfelei illetve maga a bank óriási veszteségeket voltak kénytelen elkönyvelni az elmúlt években. Különösen az Archegos kockázati alap kezelő bukása rázta meg a svájci bankot.

A sors iróniája az, hogy Antonio Horta-Osoriot épp azért hozták a Credit Suisse élére, hogy helyreállítsa a bank megtépázott presztízsét, ehelyett neki kellett távoznia, mert megsértette a Covid szabályokat Nagy Britanniában és Svájcban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .