A választási matematika

0
2676
választások
Flickr

Ha valaki a saját esélytelen pártjának jelöltjére szavaz, azzal csak 1 értékű szavazatot ad a kedvenc pártjának, de – és ez a fontos a számításban – ezzel párhuzamosan, teljesen akaratlanul Fidesznek is ad 6,5-öt. Vagyis szándékán kívül a Fideszt erősíti a nem esélyes jelöltre leadott szavazatával. Ha mégis az „esélyes jelöltre” adja a szavazatát, akkor a Fidesz ellen is dolgozik, és az ellenzéki jelöltet is segíti.

Csóka Endre, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet matematikusa március 22-én tette közzé azt az elemzését, amely egy pártra vagy jelöltre leadott szavazat értékét vizsgálta meg. Csóka becslésekről ír, azaz április 8-i szavazataink hasznosulásáról. A legfontosabb persze, hogy mindenki elmenjen választani, de, ha szeretné, hogy a szavazata a lehető legjobban hasznosuljon, másképpen a lehető legtöbbet érje, érdemes elolvasni a 10 oldalas szöveg rövid kivonatát.

A Csóka Endre által alkalmazott matematikai becslés azt mutatja meg, hogy egy szavazat mennyivel segíti az adott pártot vagy jelöltet, és hogy egy plusz (vagy mínusz) szavazat a párt számára átlagosan mennyi mandátumot ad (vagy vesz el).

A bonyolult matematikai modellek alapján – amelyek ismertetésétől eltekintünk – a következő eredményekre jutott:

vannak pártok, amelyekre leadott szavazat jobban hasznosul, nagyobb az értéke, mint másokra leadott szavazat.

Egy listás szavazat azon pártoknak a legértékesebb, akik a bejutási határ körül várhatóak.

- Hirdetés -

Mostanában sokat beszélnek az egyéni szavazatok jelentőségéről. A Csóka Endre által készített matematikai modell maximálisan igazolja ezt. Azt bizonyítja ugyanis, hogyha egy egyéni körzetben két jelölt szoros versenyben van a győzelemért, akkor a rájuk leadott szavazatnak akár 15-ször akkora a hatása, mint egy bejutó pártra adott listás szavazatnak.

  1. A Fideszre és a Jobbikra leadott szavazat értéke így 1, mert biztosan bejutnak a parlamentbe, nincs kockázat a szavazat leadásakor.
  2. A Demokratikus Koalícióra adott listás szavazat értékét 1,1 – 1,5 közé becsüli Csóka Endre.
  3. Az MSZP–Párbeszéd pártszövetségre és a Lehet Más a Politikára leadott szavazat értéke 1,2 – 2 körüli.
  4. Csóka úgy véli, hogy egy listás szavazat a Momentum Mozgalom számára ér legtöbbet, mivel reális esélyük van arra, hogy a bejutási határ körüli eredményt érjenek el, ugyanakkor mégis van kockázata a rájuk leadott szavazatnak. Így az oda adott szavazat értéke 2 – 3 körülire becsülhető.
  5. A kisebb pártokra leadott listás szavazat lényegében értéktelen, mert nem hasznosul, az adott pártnak nincs esélye a parlamenti bejutásra.

Az egyéni szavazatok jelentősége óriási.

  1. Csóka abból a feltételezésből indul ki, hogy mind a 106 egyéni körzetben az első két helyen vagy a Fidesz–KDNP jelöltje vagy az ellenzék legerősebb jelöltje fog állni (ez ma leginkább az MSZP-P és a DK vagy a Jobbik jelöltje). A Fidesz–KDNP egyéni jelöltjei a legtöbb választókörzetben kisebb-nagyobb mértékben szoros versenyre számíthatnak, így a rájuk adott egyéni szavazat kb. 7-et ér, és ami fontos, ezzel egyidejűleg elvesz 6,5-öt az ellenzéktől is. Azokon a helyeken, ahol a Fidesz-győzelem szinte előre borítékolható, ott a szavazat értéke akár 1-ig is csökkenhet (miután biztos mandátumot jelent).
  2. Az ellenzék vonatkozásában azt állítja, hogy a nem „esélyes” jelöltre leadott szavazat lényegében értéktelen szavazat.
  3. Viszont, ott, ahol az „esélyes” jelölt valóban esélyes, a rá adott szavazat kb. 7-et ér, és ezzel együtt 6,5-et elvesz a Fidesz jelöltjétől is. Vagyis – hasonlóan a Fideszhez – szinte duplán hasznosul (ad és elvesz egyszerre). Ha valaki a Fidesztől való mandátumelvételt ugyanolyan értékesnek tekinti, mint az „esélyes” jelöltre leadott szavazatot, az 13 – 14-szeres értékűnek (!) tekintheti szavazatát.
  4. Csóka úgy véli, hogy ha egy szavazó kifejezetten nem szereti az „esélyes” jelöltet (ill. pártját), de ez az ellenérzés kicsit kisebb, mint a Fidesszel szembeni ellenérzés, még akkor is hasznosabb lehet számára, ha az esélyes jelöltnek adja a szavazatát, mint a saját jelöltére. Ha ugyanis a saját esélytelen párjának jelöltjére szavaz, azzal csak 1 értékű szavazatot ad a kedvenc pártjának, de – és ez a fontos a számításban – ezzel párhuzamosan, teljesen akaratlanul Fidesznek is ad 6,5-öt. Vagyis szándékán kívül a Fideszt erősíti a nem esélyes jelöltre leadott szavazatával. Ha mégis az „esélyes jelöltre” adja a szavazatát, akkor a Fidesz ellen is dolgozik, és az ellenzéki jelöltet is segíti.
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .