Fiatal férfiak, akik a nácizmus ellen harcoltak, mert hittek abban, hogy a világ nem maradhat olyan hely, ahol embereket faj, vallás vagy származás alapján lehet megsemmisíteni. A holokausztban 6 millió zsidót és milliókat gyilkoltak meg a „vér és föld” ideológiájának nevében – egy olyan mérgező világképben, amelyet a civilizált világ örökre el akart temetni.
2026-ban az Egyesült Államok politikai életében olyan szereplők bukkannak fel, akik nyíltan vállalják a nácizmushoz, a fehér felsőbbrendűséghez vagy a holokauszttagadáshoz köthető nézeteiket.
Ami korábban a társadalom szégyenfoltja volt, ma egyes körökben választási kampányeszköz. Ez nem egyszerűen politikai probléma. Ez erkölcsi válság.
A szélsőségesség nem a periférián van – hanem a szavazólapon
Az elmúlt években több republikánus jelölt is úgy lépett színre, hogy nézetei korábban vállalhatatlanok lettek volna: van aki önmagát nácinak nevezi, más holokauszttagadó, megint más alt-right és konföderációs szimbolikát használ, és persze van ahol sikk Izraelt vádolni 9/11 megszervezésével, ami a legszomorúbb, hogy antiszemita kijelentései ellenére nyerni lehet egy előválasztást.
Ez már nem elszigetelt jelenség. Ez trend. És a trend azt mutatja: a szélsőségesség nemcsak beszivárgott a politikába, hanem helyet követel magának benne.
A vezetés hallgatása: amikor a morális iránytű elromlik
A kritikusok szerint a probléma gyökere nem csupán az, hogy szélsőséges jelöltek indulnak. A probléma az, hogy a párt vezetése nem állítja meg őket. A 2017-es charlottesville-i események után az ország döbbenten figyelte, amikor az elnök a neonáci felvonulás résztvevőit „jó embereknek” nevezte. Ez a pillanat sokak szerint nemcsak politikai, hanem erkölcsi fordulópont volt.
Ha a vezetők nem nevezik nevén a gyűlöletet, azzal teret engednek neki. Ha nem határolódnak el, azzal bátorítják. Ha hallgatnak, azzal normalizálják.
A történelem leckéje: a gyűlölet nem marad a sarokban
A nácizmus nem egyik napról a másikra vált tömeggyilkos ideológiává. Először csak nevettek rajta. Aztán elnézték. Aztán félrenéztek. Aztán már késő volt.
A történelem nem azért ismétli önmagát, mert az emberek nem tudják, mi történt. Azért ismétli önmagát, mert nem akarják elhinni, hogy újra megtörténhet.
A párthűség nem írhatja felül az emberi méltóságot
A kritikusok szerint a Republikánus Párt vezetői ma olyan döntés előtt állnak, amely túlmutat a politikán. Ez nem adópolitikáról, nem bevándorlásról, nem külpolitikáról szól. Ez arról szól, hogy kiállnak-e az alapvető emberi értékek mellett.
A kérdés egyszerű:
- Ha a választás egy demokrata és egy náci között van, kit támogatnak?
- Ha a választás egy holokauszttagadó és egy mérsékelt ellenfél között van, ki mögé állnak?
- Ha a választás a hatalom és a morál között van, mit választanak?
A hallgatás válasz. És a hallgatás – a kritikusok szerint – bűnrészesség.
A történelem ítélni fog – és az ítélet nem lesz kegyes
A zsidó közösség nem felejt. A veteránok családjai nem felejtenek. Az amerikai társadalom nagy része sem felejti el, ha egy párt nem hajlandó elhatárolódni a gyűlölettől.
A szélsőségesség nem politikai vélemény. A rasszizmus nem politikai vélemény. Az antiszemitizmus nem politikai vélemény.
Ezek vörös vonalak, amelyeket nem lehet relativizálni. A kérdés nem az, hogy a két párt között vannak-e különbségek. A kérdés az, hogy van-e még olyan közös erkölcsi alap, amelyre egy nemzet épülhet.
Ha ez az alap megrendül, akkor nemcsak a politika omlik össze. Hanem az ország is.
