„A ’68-as és mai érvek és gondolatok minőségi különbsége között elképesztő az eltérés, de tény, hogy mindkét esetben egyfajta harc adja a belső erőt, mely révén egyesek a proletariátust, mások a „népet” (nemzetet) hergelik az elit ellen.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
A The New Yorker jövő heti számának címlapját kitöltő karikatúrán Donald Trump egy sűrű erdőben menekül a nyomában csaholó kutyák elől. Az üzenet több, sokkal több, mint demokrata vágyálom: az elmúlt két hétben immáron három, az elnökhöz valaha nagyon közel álló ember vallott ellene, s ez még csak a jéghegy csúcsa: az elmozdítását könnyen megalapozó folyamat (impeachment), ha lassan is, de megy előre.
De mi lesz, ha Trump elbukik? Nos tudjuk, ő nem forrása annak a strukturális, politikai és morális válságnak, ami ma az Egyesült Államokban – s nem csak ott – zajlik, mindössze e problémahalmaz egyik haszonélvezője. Fontos és sürgető ugyanakkor feltenni a kérdést: van-e a Demokrata Pártnak alternatív javaslata mindazzal szemben, amint a Republikánus Párt az országra szabadított? A válasz sajnos egyelőre az, hogy valójában nincsen. De ennél is rosszabb a helyzet. Ugyanis a demokrata és a republikánus világ- és valóságkép e pillanatban meglepően közel áll egymáshoz:
- Mindkettőnél a vélt vagy valós egyenlőtlenségben mért társadalmi igazságtalanság áll a problémák fókuszában;
- Mindkettő a „nép” és a politikai – olykor gazdasági – „elit” egyfajta osztályharcos konfliktusaként fogja fel a kialakult helyzetet és ezt javasolja megoldásnak;
- Mindkettő számára egyetlen forma tűnik ma hatékonynak a politikai haszonszerzésre, a hatalmi érvényesülésre: a populizmus;
- Mindkét politikai csoportosulás centruma eltolódott a szélsőségek felé: a demokraták szélsőbalra, a republikánusok szélsőjobbra tartanak.
A különbség közöttük mindössze árnyalatnyi: a republikánusoknál sokkal messzebb tolódott ki a centrum, Trump 2016-os győzelme pedig nem csak felgyorsította e folyamatot, de egészen látványossá is tette.
Ez nem jelenti persze azt, hogy a demokratáknál ne folyna – intellektuálisan eléggé emelkedett – munka, hogy megértsék a valóságot. Minden bizonnyal eléggé behatárolhatja perspektíváikat, hogy a szükséges és lehetséges változtatásokat általában Franklin D. Roosevelt elnök New Deal-jére vezetik vissza.
Persze a New Deal tanulságai – visszafogott relevanciájuk mellett – sem mellékesek a mai megoldások szempontjából. Hogy az 1929-1933 közötti nagy világválság következményeit orvosolni lehessen, a szükséges reformok érdekében a Demokrata Párt északi progresszív része összefogott a párt déli rasszistáival. E kiegyezés évekre, ha nem évtizedekre vetette vissza az emberi jogok és a faji egyenlőség érvényesülésének politikai projektjét.*
A mai republikánusok centrista és szélsőjobbos erői talán hajlanának valami hasonló összefogásra a reformok és Amerika tekintélyének visszaállítása érdekében, ha nem lenne Donald Trump, aki saját napi problémáinak tükrében tudja csak szemlélni a valóságot, s ennek megfelelően manipulálja a szélsőjobbot a centrummal szemben.A demokratákéhoz hasonló elméleti igyekezet a republikánusoknál már csak azért sem tapasztalható, mert a pártot meghatározó indulat egyelőre olyan forgatókönyvet vizionál, amely 1968 univerzalizmusával szemben újrateremthetik az amerikai nacionalizmust.
Hasonló jelenségek tapasztalhatók másutt is: a francia szélsőjobbtól, az Északi Ligán át Orbán Viktorig mindenki ’68-cal szemben határozza meg ma önmagát, s közben egyikük számára sem tűnt fel igazán, hogy ugyanaz a kollektivizmus hajtja őket is, mint egykoron a ’68-asokat. A baloldal – jelentsen ez akármit is – ötven évvel korábban olyan színes, sokszor hajmeresztő javaslatokat tett le az asztalra, melyeket – kivétel nélkül – a marxizmus teremtette univerzálisan homogén és zárt ideológiai rendszer fogott egybe, míg ma az említett szélsőjobbos körökben a nacionalizmus törekszik hasonlóan zárt, homogén valóságfelfogásra. Az akkori és mai érvek és gondolatok minőségi különbsége között persze elképesztő az eltérés, de tény, hogy mindkét esetben egyfajta harc adja a belső erőt, mely révén egyesek a proletariátust, mások a „népet” (nemzetet) hergelik az elit ellen.
(Mi sem demonstrálja a jobb és baloldali egybecsengő szándékok parodisztikus, egymást gyámolító, egymást kioltó jellegét, mint egy ötödrangú amerikai szerző, Michael Walsh, akit természetesen a Fidesz Duna Intézete (Danube Institute) 2015-ben meghívott Budapestre, hogy vele indítsa el a Lukács György ellenes kampányt. Walsh csak úgy ontja magából a fércműveket, de természetesen minden tárgyban otthonosan érzi magát. Miután megírt egy pontatlanságokkal teli opera(!)könyvet, gyorsan összeütött egy másikat, melyben „megsemmisíti” a Frankfurti Iskola – melyhez nagyvonalúan Lukácsot is hozzácsapja – kritikai elméletét.** Ezt a kötetet tanítani kellene mindazoknak, akik máig sem értik a két téveszme – a marxizmus és a népnemzeti indíttatás – közötti elképesztő, morálisan is kitapintható minőségi különbséget.)
’68-ban – és persze a rákövetkező években – ráadásul megszületett egyfajta politikai, majd általános igényű ellenkultúra is. Erről könyvtárak teltek meg azóta elemzésekkel, annak dacára, hogy ez az ellenkultúra nem állta ki az idő próbáját, s ma már legalább olyan unalmas és céltalan újralapozni dokumentumait, mint ismét végigszenvedni Andy Warhol Magányos cowboyok-jait –, hogy egy ugyancsak 1968-ban született alkotást említsek.
De a szélsőjobboldalon is hirdetik manapság a szükségét egy hasonló ellenkultúrának. Jól látható ez Steve Bannon ideológiai erőfeszítésein, s azokon az elgondolásokon, melyekkel elméletileg akarja megalapozni mozgalmát. Budapesten sem újkeletű ez az igény: Schmidt Mária és a hozzá köthető valamennyi intézmény azon fáradozik, hogy egy efféle „kultúrát” megteremtsen.
Hogy milyen igényű ez a szélsőjobbos ellenkultúra-teremtés, azt mindenki maga eldöntheti; elég, ha Schmidt „munkásságába” kicsit belemerül.
* Ira Katznelson: Fear Itself – The New Deal and the Origins of Our Time, W. W. Norton & Co, 2013.
** Michael Walsh: The Devil’s Pleasure Palace: The Cult of Critical Theory and the Subversion of the West, Encounter books 2015.
