Egy rakat rosszcsont kölyök zúdul a deszkákra a Madách Színház Rocksuli előadásában. Illetve először nem is rosszak, hanem túlzottan is jók, feszélyezettek, nyársat nyeltek, majd amikor feloldódnak, rakoncátlankodni kezdenek, és szinte szétfeszítik a falakat, akkor válnak szabadokká. Andrew Webber, Glenn Slater, Julien Fellowes új musicalje, a Broadway és a West End siker után, elsőként Európában, Budapesten látható. Jött, látott és győzött.
A vásott kölyköknél már csak a főszereplő, kirúgott rockzenész, Dewey a gyermekdedebb. Hasonlít egy óriáscsecsemőre. Tűrőképessége körülbelül egyenlő a nullával. Nyűgös. Aluszékony, nem bírja a mindennapok gyűrődéseit, hogy például olyan baromságokkal kell foglalkozni, mint a lakbér befizetése. Különc. Nagyokat késik. Így aztán kitessékelték a rockbandából, ahol játszott. Egy pipogya barátjánál, aki tanár, gubbaszt, annak azonban racionális, házisárkány felesége van, úgyhogy ott is rosszul áll a szénája. De aztán érkezik a barátja számára egy telefon, hogy helyettesítenie kellene egy elit iskolában, és Deweynek gyorsan leesik a tantusz, hogy ez számára milyen szuper lehetőség. Itt már Szemenyei János elemében, komédiás kedvében van,
parádés magánszámot fabrikál abból, ahogyan eljátssza a telefonban, hogy ő a barátja, és elvállalja a nevében a kecsegtető melót.
Rományi Nóra mulatságos műtopit tervezett számára öltözékül. Hátul még a nadrágtartó is lóg, meg persze nincs betűrve az, aminek betűrve kellene lennie, és naná, hogy jól fésültségről egyáltalán nem beszélhetünk. Hogy a nett, elviselhetetlenségig pedáns igazgatónő, aki először rakodómunkásnak nézi, miért nem szól rá kapásból, hogy az ő elitiskolájában, ahol kínosan nagy a katonás rend, így nem mehet gyerekek elé, azt nem értem. Valószínűleg azért nem, mert ez a figura így jó a darab szempontjából, kár bezavarni a képbe.
És ez a figura tényleg veszett jó. Szemenyei parádésan játssza. Megmutatja a totális őrültségét, megszállottságát, beszabályozhatatlan öntörvényűségét, fékezhetetlen rockimádatát. Naná, hogy a csend, rend, fegyelempárti, undok tantestület szemében pillanatok alatt szálka lesz.
Csupa érzéketlen tanerő tobzódik a deszkákon.
Mindegyik csak tölcsérrel töltené a tananyagot a kölykökbe, nem értékeli játékosságukat, fantáziájukat, egyediségüket, így aztán pedagógusokként ők sem értékelhetők. A szülők pedig szülőkként sem nagyon, mert azok is mind farkasvakságban szenvedő tökhülyék. Egyetlen egy sincs köztük kivétel. Ha lennék olyan helyzetben, megkérdezném a szövegíró Julian Fellowes-t, hogy a műfaj követeli-e az ordító sematizmust, musicalben tényleg lehetetlenség jobban árnyalni? Ha a gyerekek lehetnek különböző karakterek, a felnőttek ugyan már miért csak alig-alig, miért nem láthat egyikük sem tovább az orránál? A végén persze a happy end érdekében mindegyikük észhez tér. Ezeket a szerepeket elég nehéz jól játszani.
De végül is ez a musical leginkább a gyerekeké!
És abban nyilván elmondhatatlanul sok munkája van a felnőtteknek, hogy ők ennyire jók. Táncolnak, énekelnek, élőben zenélnek, de ami a legfőbb, lerí róluk, hogy élvezik, amit csinálnak, kicsattannak a játékkedvtől. Közöttük van stréber, tudálékos, fontoskodó, izgága, kiközösített, visszahúzódó, nagy szájú…
Karakterek. Mindegyik a maga módján helyes, némiképp cuki. Náray-Kovács Zsombor, Halász Dávid, Engel-Iván Lili Rebeka, Domonyi Amira, Csányi Áron, Vass Gellért Áron, Sebők Dóra, Rohonczi Elina, Sütő Zalán, Halász Hanna, Lucza Gergő, Hámori Dalma egyaránt kitesznek magukért. Humoruk van, meghatóak, eljátsszák azt, hogy ez az áltanár, aki stikában, a tanagyag leadása helyett, az osztályteremben rockbandát formál belőlük, felszabadítja őket. Nem külső elvárásokat akar rájuk erőltetni, ráérez a személyiségükre, ennek megfelelő feladatokat ad, kibontja az egyéniségüket, miközben igazi csapatot is formál belőlük.
Hiába botcsinálta tanár, hiába nem ez a tanult szakmája, kiváló pedagógus. Puskás Péter a tutyimutyi, jólelkű barát, aki végül a sarkára áll, és Baranyai Annamária az ő praktikusan mogorva felesége. Gallusz Nikolett jégcsap igazgatónője végül felolvad, egymásba szeretnek Dewey-vel, és jöhet a falakat rengető finálé.
Ehhez Rózsa István megteremtette a nagy cél, a rockverseny bombasztikus közegét éppúgy, mint a tüchtig iskoláét. Tihanyi Ákos koreográfusként alaposan megmozgatta a gyerekeket. Webber zenéje rockosan dallamos, amit a Kocsák Tibor által vezényelt zenekar felvillanyozó ritmusban játszik.
Az egész előadás, Szirtes Tamás vérprofi, invenciózus rendezése, felvillanyozza a nézőket.
