Nem rendhagyó a moszkvai foci világbajnokság abból a szempontból sem, hogy a primitív kollektív hitbuzgalom tombol stadionokon belül és kívül. Tömegeket lehet ilyenkor érzelmileg manipulálni, fanatizálni. Háborúkban ágyútölteléknek kitűnők. Vannak azonban pozitív példák is.
Ennek a közösségi érzelmi kisülésnek a segédeszközei a tévé kommentátorok, akik egy-egy gól artikulálatlan hangokkal való közvetítésével a nyájszellem apostolaivá válnak. Nem véletlen, hogy a legvérmesebb drukkerek válság esetén az első sorban harcolnak irányítóik nemzetinek hazudott ügyéért. Nem kell időben távolabb menni, elég, ha a délszláv háborúkra gondolunk, ahol mindegyik félnél a „szurkolók” se perc alatt csoportba verődött martalócokká váltak. Vagy a még közelebbi példa: 2006, MTV székház, pesti utcák.
Moszkvában a helyzetet bonyolítja, hogy a korrupciótól füstölgő FIFA prűd politikai moralizálásba is belefogott.
Vizsgálatot indít egy horvát focista ellen, mert az az ukránokat éltette. Tudniillik több évet a kijevi Dinamóban játszott. Vagy a sasokat mutogató albán származású svájci focisták ellen. Mert, hogy politika meg labdarúgás összeegyeztethetetlen. Ezt már a tizenévesek sem veszik komolyan.
Vannak azonban kimondottan léleksimogató mozzanatok is, amelyek a beszűkölt nacionalista tudatot törik át. Mindenekelőtt a szintén Londonban játszó Novak Đoković (a wimbledoni torna is most zajlik) ellátogatott az elődöntőre készülő horvát labdarúgókhoz és közös fotóval adták tudomásul: igazi sportemberek egymás sikereinek is tudnak örülni. Még akkor is, ha nem egy nemzet akoljában melegednek. És annak ellenére, hogy a szélsőséges (általában kormánypárti) sajtó Szerbiában és Horvátországban a vébé kapcsán is a gyűlölet hangján beszél a másik félről. Szerbiában kollektív üdvrivalgás fogadta a svédek győzelmét a svájciak ellen, mert az utóbbiban több koszovói albán nemzetiségű játszik. A svájciak edzője és egyik csatára, akik viszont szerb nemzetiségűek, árulóknak számítanak.
Ilyen háttér dacára írta le Đoković, hogy:
„Bravó, mesterek! Le a kalappal! Csak előre!”.
Minden idők legjobb szerb sportolóját már napokkal korábban nemzetárulónak és szó szerint idiótának nevezte a kormánypárt ellenőrzése alatt álló bulvársajtó, mert arra az egyszerű kérdésre, hogy kinek szurkol, azt válaszolta: Természetesen Horvátországnak!
A horvát válogatott kapusa Danijel Subašić egy külön eset. „Története” még a török időkben kezdődött. Zadar tengerparti város felett a hegyekben emelt 450 évvel ezelőtt Ferhát-pasa egy védvárat, a birodalmat védendő, a Velencei Köztársaság ellen. Emiatt a mai napig megmaradt Horvátország kellős közepén két ide nem illő nevű település: Islam Latinski és Islam Grčki. A latinban olasz vezeték nevű katolikus horvátok, a görögben török család nevű ortodox szerbek élnek. Subašić a török szubasa (intéző) elnevezésből származik. Az ellenségeskedés lankadatlan volt a két falu között. Az cseppet sem zavaró tényező, hogy egy törzsből származnak. Sőt.
Legutóbb a kilencvenes évek legelején a „görögök” végig nézték vagy részt is vettek a „latinok” kiüldözésében.
Az évtized közepén viszont a „latinok” élvezhették a megtorlást.
A görög részből származik Danijel, aki már iskolásként Zadarban tapasztalhatta meg, hogy milyen kisebbséginek (ezúttal szerbnek) lenni a „leghorvátabb” horvát városban, ahol egyrészt a közeli reptérről a szerbek lőtték a várost, ahol a békés, ám önérzetes horvát lakosság két gránát becsapódás között kirabolta a szerb üzleteket. Mármint azokat a boltokat, amelyeket a helyi szerbek üzemeltettek. Mert ezt számon tartják, mint a vérsejteket.
Az Islam Grčkiből származó Danijel pechjére egy olyan lányba szeretett bele 11 évvel ezelőtt, aki a latin Islamból jött. Amikor a papa, Ante Bozza megtudta, hogy olyan fiúhoz akar hozzámenni a lánya, akinek az apját Jovonak hívják (a szerbségre utaló, szemet vakító bélyeg), halálosan megfenyegette gyermekét. Azzal, hogy átvágja a torkát, ha hozzámegy a Zadar NK akkori ifjú kapusához. Mindez csak a helyi lap rendőrségi krónikájában jelent meg, mert a nemzeti mivoltában sértett, dühöngő Antet néhány napra lesittelték. Hogy megnyugodjon.
Ez nem tudni mennyire sikerült. Mindenesetre, amikor Danijel Subašić a minap a dánok ellen bravúrosan kivédett három tizenegyest egy egész ország megfeledkezett a származási gondokról.
Danijel horváttá dicsőült.
A helyi krónikások nem szóltak arról, hogy az öreg Ante Bozza vajon a helyi kocsmában felkiáltott a harmadik kivédett büntetőnél, hogy: „Ez a vejem!”
Utóiratként talán csak annyi, hogy az ifjú Subašićék már egy ideje Monacoban élnek és tavaly a francia bajnokság legjobb kapusának nyilvánították Danijelt.
