A magyar illiberalizmus már a Nyugat-Balkánt fertőzi

0
1517

Az EU-ba igyekvő balkáni nemzetek éberen figyelik, hogy Orbán egypártrendszert épít ki. Azt is látják, hogy az európai vezetők nem tudnak szembeszállni vele és megfékezni zabolátlan korrupcióját – írja Srđan Cvijić, a Nyílt Társadalom Intézet politikai elemzője a Politico európai kiadásában.

A kilencvenes évek vége felé egy csoport szerb független újságíró és ellenzéki Slobodan Milošević diktatórikus rendszeréből menekülve Magyarországon talált menedéket. Egy, a budai Vár alatti teraszon álmodtunk a demokratikus Szerbiáról. Ironikus, hogy éppen Orbán Viktor kormánya nyújtott nekünk menedéket.

Azóta a feje tetejére állt a világ.

Egy hónapon belül olyan törvénycsomagot fogadnak el Magyarországon, amely felhatalmazza a rendőrséget, hogy razziázzon minden olyan szervezetnél vagy aktivistánál, amely vagy aki a belügyminisztérium értelmezésében veszélyt jelenthet. Ez megkoronázza a kétéves rágalmazási kampányt azon civil szervezetek ellen, amelyek támogatást nyújtottak a menekülteknek, beleértve saját szervezetemet, a Nyílt Társadalom Alapítványt.

Emiatt kényszerültünk bejelenteni, hogy székhelyünket Budapestről Berlinbe helyezzük át.

Az EU-ba igyekvő balkáni nemzetek éberen figyelik, hogy Orbán egypártrendszert épít ki.

Azt is látják, hogy az európai vezetők nem tudnak szembeszállni vele és megfékezni zabolátlan korrupcióját. A régió erős emberei hinni kezdenek abban, hogy büntetlenül importálhatják a hamis demokrácia orbáni modelljét, retorikájával és taktikájával együtt. Ha az EU megengedi, hogy Magyarország tovább süllyedjen a kleptokráciába, nyugodt lehet, hogy a Balkán követi.

Orbán „illiberális demokráciája” azért annyira fertőző, mert nem igényel semmilyen ideológiát.

Egyszerűen csak egy másikat utasít vissza. A magyar miniszterelnök semmilyen állásfoglalásra nem kényszerül, csupán arra, hogy olyan ellenség ellen harcoljon, amely nem is létezik.

A recept egyszerű: először a barátaiddal vásároltasd fel a médiát, majd a nagyvállalatokat, a bíróságokat pedig helyezd pártkontroll alá. A rektorokat, dékánokat, iskolaigazgatókat, a kulturális intézmények vezetőit párthű katonákra váltsd fel. Végül, hogy elhallgatass minden független véleményt, vezess be Putyin-féle törvényeket, amelyek a független szervezetek működtetését veszélyes tevékenységgé változtatják. Használd fel az elképzelt ellenségeidet, hogy mindezt igazold.

Orbán illiberális forgatókönyve nagyon is ismerős számunkra,

akik Milošević igáját nyögtük a kilencvenes években. A különbség csak az, hogy akkor ezt az autokratikus gyakorlatot az unióban keményen elítélték.

Amennyiben az EU képtelen meggátolni az egypártrendszerek kialakulását a már csatlakozott országokban, akkor olyan utat választ, amelynek végén az unió a demokráciák és autokráciák gyülekezete lesz, amelyet csak a szabadkereskedelem ígérete tart össze. Ez nem lehet az a jövő, amit Brüsszel akar.

Srđan Cvijić, a Nyílt Társadalom Intézet politikai elemzője (Politico)

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .