A külügy szerint a konzul helyesen járt el a botrányos fellépéssel

0
1119

Megvédte a stockholmi helyettes konzult a külügyminisztérium. Győri Péter egy Magyarországról szóló könyv bemutatóján okozott botrányt. Győri a Független Hírügynökséggel nem állt szóba.

 

Az országról elhangzott valótlanságokra válaszolt Győri Péter helyettes konzul, és ezzel helyesen járt el – ez a lényege a külügyminisztérium közleményének, amit a Független Hírügynökség kérdéseire küldött.

Kedden írtunk arról, hogy megjelent Svédországban az Orbanisztán című, a magyar közállapotokról szóló könyv. A múlt heti stockholmi könyvbemutatón megjelent a helyettes magyar konzul, aki hosszan bírálta a szerzőt, többen pedig dühösen kiabáltak.

Győri Péter helyettes konzul ragadta meg a mikrofont, és, ahogy a szerző, Joakim Medin elmondta, arról beszélt, hogy minden következtetése hibás, Magyarország megvédte az uniót, a Soros-kampány pedig nem antiszemita. A botrányról beszámoló egyik svéd lap azt írja:

- Hirdetés -

saját bevallása szerint Győri nem olvasta a könyvet.

(A könyvet és a szerzőt a Független Hírügynökség is bemutatta.)

A svéd beszámolók szerint a helyettes konzul kérdéseket nem tett fel, csak egy hosszú monológot tartott, végül úgy kellett elvenni tőle a mikrofont. Az újságíró szerint volt olyan érdeklődő, akire azért tettek megjegyzést, mert zsidó. Ez a kiadó közleményében is olvasható.

A magyar helyettes konzul a hvg.hu beszámolója szerint azt mondta Medinnek, hogy „könyvem nagy hibája, hogy nem beszélek magyarul,

azt mondta, ő sem ír könyvet Svédországról, ugyanis nem tud svédül.

Azonban én bátorítottam, tegye meg, fontos, hogy megtudjuk, külső szemlélők mit látnak az országunkból.”

A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium lapunk kéréseire küldött válasza szó szerint a következő: „Győri Péter elsőbeosztott a hozzászólásában a Magyarországgal kapcsolatban elhangzott valótlan állításokra reagált, helyesen járt el, ez a dolga. Mintegy 2-3 percet beszélt mielőtt kivették a kezéből a mikrofont, ez ellen nem tiltakozott. A magyar sajtóban megjelent tájékoztatások hitelességével kapcsolatban megjegyezzük: Győri Péter kiválóan beszél svédül, a svéd nyelven lezajlott rendezvényen is svédül mondta el gondolatait, továbbá a könyv szerzőjével is svédül társalgott.”

Az antiszemita beszólásokra vonatkozó kérdésünkre nem válaszolt a külügy.

A nap folyamán telefonon elértük Győri Pétert, de a diplomata nem akart kérdéseinkre válaszolni. Arra hivatkozott, hogy az éppen Stockholmban tartózkodó Szijjártó Péter külügyminiszter kísérésével van elfoglalva. (Szijjártó a visegrádi országok és a nyolc észak-európai, illetve balti államból álló NB8 országcsoport külügyminiszteri ülésén vesz részt Svédország fővárosában.)

Éppen ma ismertettük azt az írást, amelyben azt elemezte az Ukrajnában született, orosz származású, de Amerikában élő újságíró, Natalia Antonova, hogyan működik az orosz dezinformációs gépezet. Ennek ötödik pontjában található a

„Vádold előítéletességgel a lakótársadat”

alcím. Eszerint a Kremlnek az is kedvenc módszere, hogy sokszor csak annyit mond a kritikákra, hogy azokat oroszellenesség miatt fogalmazták meg. Ezt a módszert a magyar kormány is szereti használni: gondoljunk csak arra, a külügyminisztérium hányszor nevezett magyarellenesnek a magyar kormányt bírálni merészelő külföldi politikust.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .