A kormány kitart a benzinárstop mellett

0
1194
Facebook

A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett hétfő délelőtt.

György László a sajtótájékoztatón elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány – ahogy eddig is – a magyar családok oldalán áll, ezért vezették be a benzinárstopot, a kamatstopot, az élelmiszerárstopot és tartják fenn a rezsicsökkentést – tette hozzá.

A kormány ugyanakkor nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden méretű településen kis benzinkutakat működtető Mobil Petrollal – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: előremutató tárgyalásokat folytattak, megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetet konstruktívan kezelik, és közös céljuk az infláció féken tartása, a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.

Az államtitkár emlékeztetett: a rezsicsökkentési politikájához hűen a kormány tavaly novemberben a 95-ös benzin és a gázolaj árát legfeljebb literenként 480 forintos szinten rögzítette, először három hónapra.

- Hirdetés -

A beavatkozás nélkül a világpiaci folyamatok miatt ma jóval 500 forint feletti áron tankolhatnánk a benzinkutakon – mutatott rá György László, kiemelve: az intézkedésnek köszönhetően a magyar emberek a gázhoz és az áramhoz hasonlóan az üzemanyagért is az egyik legalacsonyabb árat fizetik Európában.

A benzinárstopot a napokban újabb három hónapra hosszabbították meg, az így május 15-éig érvényben marad, további védelmet biztosítva az autót használó családoknak – mondta.

György László arról is beszélt, az egyeztetésen a Mobil Petrol képviselője jelezte, hogy a kúthálózat nem kíván részt venni „az autós demonstrációban és petíció aláírásában, hiszen nem a helyzet elmérgesítése, hanem a konstruktív megoldása a céljuk”.

Hozzátette: a cég képviselői felajánlották azt is, hogy képviselik a többi kisvállalkozás szempontjait is.

Az államtitkár előrevetítette: a tárgyalások a továbbiakban is a VOSZ és a Mobil Petrol benzinkúthálózat részvételével zajlanak „abban a konstruktív mederben, ahogyan a koronavírus-válság kitörése óta az elmúlt két évben minden lényeges kérdésben meg tudtunk állapodni”.

Kérdésre válaszolva György László azt mondta, nem kaptak még jelzést arról, hogy töltőállomás szüneteltetné tevékenységét, az MTI kérdésére pedig megerőstítette a tárca múlt heti közlését: nem volt szükség arra, hogy üzemszünet miatt átmenetileg nyilvántartott szolgáltatót jelöljenek ki benzinkút működtetésére. Ugyancsak az MTI kérdésére elmondta: a hét második felére várják a kis benzinkutak képviselőinek konstruktív javaslatait.

MTI

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .