A tökös asszony, Gyuszi bá’ és a piac láthatatlan keze

0
6483
FH

Gigantikus piacot ígértek az újpestieknek, s bár az épület már fél éve elkészült, de a mai napig nem használható. Az ötmilliárd forintba kerülő Vásárcsarnok és Rendezvényközpont különlegessége az lesz, hogy zöldségekhez épp úgy hozzájuthatnak majd a vevők, mint hangversenyhez, vagy színházi előadáshoz. Egyelőre azonban nem világos, hogy a sülkolbász és a komolyzene együttes fogyasztásának kísérlete mikor kezdődhet. Hiába készült el ugyanis az épület négy szintje, ha az építők levonulása után fél évvel sem költözhetnek be a piacra a kereskedők. Ráadásul a kerület vezetői hivatalosan nem is indokolják, hogy az épület miért nem használható, s az átadásáról is legfeljebb homályos ígéretek hangzanak el. A pletykák szerint azonban a milliárdokért készült épület néhol beázik, megsüllyedt, és ezért törnek az ablakai.

 

Jolika, a nagyszájú zöldséges kofa fennen hirdeti, hogy az Újpesti Piacot elbaszták. Úgy ahogy van. Pedig az épület modern vasbeton, igaz kicsit talán szürke, de csupa üveg, ráadásul három emelet, plusz tetőterasz, legalább két folyamatosan működő lifttel, de alul pincegarázs, s lejjebb persze hűtőház is is van. Mégis az egész alapvetően el van barmolva – suttogja kérésünkre visszafogottabban Jolika, aki állítólag pertuban van az egyik építésvezetővel, tehát biztos forrásból tájékozódik. Jolika régi kofa – az asszonynevét elhallgatja – a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy az épület szerinte megsüllyedt, emiatt az egyébként látványos üvegfalak időnként összeroppannak, tehát hiába készült el Újpest jövőbeni büszkesége, az utóbbi évtizedek gigaberuházását a mai napig nem használja senki.

Gyuszi bá’ évtizedek óta zöldséges Újpesten, ezért aztán nem is érti, ha Csóka Gyulának szólítják. A bemutatkozás után kávé, a kocsmárosné persze, hogy „Gyuszikának” adja az első duplát. Hősünk gondterhelten kavargatja, belekortyol, majd kifakad: a baj előre látható volt. Amikor még csak tervezték az  építést, személyesen közölte a polgármesterrel, hogy szerinte a piac kijelölt helyén veszélyesen süppedős a talaj, mert bizony az egész töltésre épülne. De a kerület első embere, Wintermantel Zsolt barátian nyugtatgatta az öreg zöldségest, hogy a mai fejlett építési technológiák csodákra képesek, így aztán az ilyesmi nem okozhat gondot. Hát kicsit süppedősebb a föld, akkor mi van?

FH

El is kezdték az építkezést, s a régi, kiszolgált piac oldalára elhelyezték a hirdetményt, amely még ma is ékesen bizonyítja, hogy az első ütem 2015 novemberében kezdődött, a második pedig 2017 júliusáig tart, – ugyanis addig kellett volna befejezni a piac építését. Ne tessék felhördülni, mert maga az épület szinte határidőre elkészült, viszont a befejezett építmény hónapok óta üresen áll. Csóka úr szerint az általa emlegetett laza talaj mégis kifoghatott a modernebb technológián, s emiatt süllyed az egész. Legalábbis ez a szóbeszéd. Lassan, hónapról hónapra tologatják az ünnepélyes piacnyitás határidejét. Először 2017 júniusa volt az első határidő, aztán az idei január, mára azonban már Telek Zoltán, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. igazgatója sem mond pontos dátumot. Így csak annyit sejthetünk, hogy talán augusztus végén, esetleg szeptember elején nyitnak. Esetleg később, de senki nem tudja, hogy miért. A képviselőtestület ellenzéki oldala is szűkszavú. Csak annyit mondanak, hogy az épületen előfordulnak előre nem tervezett repedések, szükség lehet a közel hatmilliárd forintért készült épület stabilizálására, szakmai megfogalmazás szerint injektálására. Így aztán mindenki hallja és terjeszti a pletykát, ami süllyedő épületről, beázásról, s eltörött üvegekről szól. Hivatalosan ugyanis senki sem cáfolja ezeket az állításokat.

FH

Gyuszi bá’ persze nem zárja ki, hogy nem az építkezés problémái miatt húzódik a piacnyitás. Sokkal inkább azért, mert az új épületben – a régi szolid árakhoz képest – két-háromszorosára nőtt az üzletek bérleti díja.  Csóka Gyula is akkor adta vissza az ipart, s vele a megbecsült pozícióját az újpesti zöldségesek között, amikor megtudta, hogy súlyos százezrekkel nő majd a zöldséges asztal bérleti díja. Ezt a pénzt szerinte senki nem tudja kigazdálkodni. A piaci árakat emelni pedig nem lehet, mert a szegény újpesti nép inkább elvillamosozik a közeli Lehel téri csarnokba. Tehát értelmetlen az erőfeszítés. Ha az üzleten csak bukni lehet, akkor inkább feladja.

FH

Az idők során aztán az is kiderült, hogy a Gyuszi bá’ nincs egyedül, hisz vele együtt a régi kereskedők sorra távoztak a piac színes világából.  Leköszön a Tejfölös Misi is, aki az új piac épületében biztosan nem akar már üzletet nyitni. Negyven évet töltött el a szakmában – mindig hosszú sorok kígyóznak az üzlete előtt –, de a magas bérleti díjakat már képtelen lenne kigazdálkodni. Árakat pedig szerinte sem lehet emelni, mert Újpest szegény kerület, pénze nincs itt az embereknek.  De lelépett már a színről a „tökös asszony”, is, aki sebes kézzel gyalulta a főzni való tököt, s évődött az arra járó idősebb urakkal. Elment a tarkababot, lencsét, sárgaborsót árusító „magvas ember” is, a magas bérleti díjakat már ő sem vállalta, hónapokkal ezelőtt bezárta az üzletét. Néha állítólag még visszajár, de a régi cimborák elkerülik szegényt, mert úgy látják, belebolondult a dologtalanságba.

Tehát január óta szinte minden hónapban költöztetni akarták a piacot, de eddig minden kísérelt kudarccal végződött. Legelőbb a húsvéti, majd a nyár eleji nyitás volt az ígéret, most pedig azt állítja Wintermantel polgármester, hogy augusztus vége, vagy szeptember eleje a végső dátum. Közben a placcon változik a hangulat, Fecó hentes talált magának egy másik üzletet, vagyis otthagyja a piacot. Pedig még a közeli önkormányzat dolgozói is nála vásárolnak. Sokan viszont kivárnak. A legismertebb húsos, aki szeletelt kolbásszal kínálja az arra járókat, kezdetben azt mondta, hogy ő aztán nem megy át az új épületbe, inkább feladja a szakmát. De aztán meggondolta, bérbe vett egy üzletet, persze alkudott, s a jelek szerint az önkormányzat engedett a magas bérleti díjból. Később pedig már többen ezzel próbálkoztak. Gyula bá’ szerint még így sem kelt el minden stand.

Miközben az új piac még sokáig zárva lehet, sikerült bepillanthatunk a modern vásárcsarnokba. Tágas belső tér, hosszú márványszerű lappal lefedett zöldséges asztalok, mindenütt ott az áramforrás, hogy a kasszákat beköthessék az adóhivatalba. Ha már Andy Vajna milliárdokat hozó kaszinóit nem tudják bekötni, legalább a kofák néhány ezer forintos bevétele ne maradjon adózatlan. A modern épületben néhol dolgoznak, a félig kész üzlethelyiségeket csempézik az üzlet bérlői. A földszinten és az első emeleten lesz a piac, a felsőbb szinten pedig a színházterem, illetve a kulturális központ összes hivatalos terme, a legtetején pedig terasz. Minden elegáns, új, illatos. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi történik, ha a piacról a sültkolbász, a frissen készült lángos, esetleg a kocsmák borgőzös lehelete elindul a hangversenyterem felé. Vagy a kicsit piás rakodók elnyúlnak majd a színházi székeken. Ez még a jövő zenéje.

FH

Ne szaladjunk azonban annyira előre, hisz egyelőre csak ott járunk, hogy néhány évvel a meghívásos pályázat és többszöri szerződésmódosítás után sem készült el az Újpesti Piac és Rendezvényközpont. Még az sem világos, hogy az épületet műszakilag átvette-e már az üzemeltető, s ha nem készült el, akkor az építő cég, tehát a szép nevű Hídépítő-Soletanche Bachy Mélyalapozó kft. fizet-e kötbért a késedelemért. Ami szép pénz lenne, a szerződés szerint havonta 9 millió forint. Hivatalos források szerint azonban az épület már az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. birtokában van, de a másik építésvezetővel is pertuba került csirkeárus asszony ezen a híren nagyot jót nevet. Vagyis a kofák sem tudnak semmit, de azt igen, hogy az építtető és az építő időhúzásra rendezkedett be. Ami így a futball világbajnokság idején meglehetősen logikus magyarázat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .