Miközben Donald Trumptól az európai szuverenistákig egyre több politikus ígéri a nemzetgazdaság visszavételét, a határokon átnyúló kereskedelem, technológia és tudásáramlás rekordközeli szinten maradt. Az amerikai-kínai kapcsolatok valóban lazulnak, de a világgazdaság nem szakad két zárt tömbre: új beszállítók, piacok és digitális hálózatok kapcsolják össze. Ebben az átrendeződésben az Egyesült Államok a bevándorló tehetségre és a tőkére, Kína az állami mozgósításra támaszkodik, Európa pedig még mindig azt keresi, hogyan válhatna 27 nemzeti piacból valódi gazdasági hatalommá.
A globalizáció halálhírét már többször bejelentették. A pénzügyi válság, a Brexit, a koronavírus-járvány, Donald Trump vámjai, az ukrajnai háború és az amerikai-kínai technológiai konfliktus után logikusnak tűnhetett, hogy megkezdődik a világgazdaság tartós szétesése.
Az adatok azonban más képet mutatnak. A nemzetközi kereskedelem 2025-ben meghaladta a 35 ezer milliárd dollárt, a digitálisan nyújtható szolgáltatások pedig már a globális szolgáltatásexport több mint felét adják. A határokon átívelő áru-, tőke-, információ- és emberáramlás összesített mutatói 2026-ban is rekordközeli szinten állnak.
A globalizáció tehát nem szűnt meg. Átalakult, kerülőutakat talált, és egyre nagyobb részben a technológia köré szerveződik.
A szétválás sem teljes szétválás
Az Egyesült Államok és Kína gazdasági kapcsolatai valóban gyengülnek. A két ország egymás közötti részesedése a kereskedelmi, tőke-, információs és emberi áramlásokból jelentősen visszaesett 2016 óta. Az amerikai importon belül is csökkent a közvetlenül Kínából érkező termékek aránya.
Ez azonban nem jelenti a kínai termelés teljes kiszorulását az amerikai piacról vagy a világgazdaságból. Sok ellátási lánc egyszerűen átrendeződött. Kínai alkatrészek és beruházások jelennek meg Vietnámban, Mexikóban és más közvetítő országokban, a késztermékek pedig gyakran onnan jutnak tovább az Egyesült Államokba.
Az amerikai-kínai közvetlen kapcsolat tehát gyengül, miközben a globális hálózat egésze tovább sűrűsödik. Ez kevésbé deglobalizáció, inkább újrahuzalozás.
Kína eközben az amerikai vámok ellenére sem zárkózott be. Exportját új piacok felé irányította, és 2026 első felében különösen erősen nőtt a félvezetők, elektronikai termékek és más technológiai áruk kivitele. A globális kereskedelem értéke ugyanebben az időszakban tovább emelkedett.
A vámok képesek megváltoztatni az árakat és az útvonalakat, de nem feltétlenül szüntetik meg a gazdasági kapcsolatokat.
A Szilícium-völgy bevándorlókra épül
A globalizáció egyik leglátványosabb formája nem konténerekben, hanem emberekben mérhető. Az Egyesült Államok technológiai fölénye jelentős részben azon alapul, hogy képes magához vonzani más országok legtehetségesebb kutatóit és vállalkozóit.
Egy 2026-os felmérés szerint az Egyesült Államok 775, legalább egymilliárd dollárra értékelt startupjából 455-öt, vagyis 59 százalékot bevándorlók alapítottak vagy társalapítottak. A San Franciscó-i öböl térségében működő unikornisoknál ez az arány eléri a 69 százalékot. Ha a bevándorlók gyermekeit is figyelembe vesszük, az amerikai unikornisok mintegy kétharmada kötődik közvetlenül bevándorló családokhoz.
A mesterséges intelligencia területén még erősebb a nemzetközi tehetség szerepe. Egy korábbi kutatás szerint a vezető amerikai AI-cégek 65 százalékának volt legalább egy bevándorló alapítója, az AI-hoz kapcsolódó amerikai posztgraduális képzések nappali hallgatóinak 70 százaléka pedig külföldi diák volt.
Ez fontos pontosítás az eredeti állításhoz: nem általában a Szilícium-völgy összes startupjának kétharmadáról van szó. A vizsgálatok a vezető AI-cégekre, az egymilliárd dollár fölé értékelt startupokra, illetve a bevándorlók és gyermekeik együttes arányára vonatkoznak.
A lényegen ez nem változtat. Az amerikai technológiai fölény nem pusztán amerikai születésű tehetségből épül. Indiai, kínai, izraeli, európai és más hátterű kutatók, mérnökök és vállalkozók munkájának eredménye.
A politikai ellentmondás nyilvánvaló:
Washington egyszerre akarja korlátozni a bevándorlást és megnyerni a globális technológiai versenyt, miközben ez utóbbihoz éppen a nemzetközi tehetség megszerzésére van szüksége.
Kína meghirdette az AI-felzárkózást
Peking már évekkel a ChatGPT megjelenése előtt stratégiai jelentőségű területként kezelte a mesterséges intelligenciát. Az eredeti kínai terv nem 2025-re, hanem 2030-ra tűzte ki, hogy Kína a világ vezető AI-központjává váljon. A 2025-ös köztes cél az alapvető technológiák és alkalmazások területén a világ élvonalának elérése volt.
Hszi Csin-ping vezetése alatt az állam kutatóintézeteket, technológiai vállalatokat, egyetemeket és helyi kormányokat mozgósított. Kína óriási adatvagyonnal, nagyszámú mérnökkel, erős ipari háttérrel és gyors alkalmazási képességgel rendelkezik.
A kínai stratégia nyíltsága ugyanakkor megkönnyítette Washington számára a fenyegetés azonosítását. Az Egyesült Államok korlátozta a legfejlettebb chipek és chipgyártó berendezések exportját, és szövetségeseit is hasonló lépésekre ösztönözte.
A korlátozások komoly hátrányt okoznak Kínának a legnagyobb modellek betanításához szükséges számítási kapacitásban. Peking válasza a hazai chipgyártás támogatása, a rendelkezésre álló hardver hatékonyabb használata és a kisebb erőforrással is működő modellek fejlesztése.
Amerika vezet, de a verseny nincs eldöntve
Az Egyesült Államok egyértelmű előnye a magántőke nagyságában, a csúcskategóriás chipekben, a felhő-infrastruktúrában és a vezető modellek fejlesztésében mutatkozik meg. A Stanford 2026-os AI Indexére hivatkozó adatok szerint az amerikai vállalatok 2025-ben csaknem 286 milliárd dollárt fektettek a mesterséges intelligenciába, míg Kínában a megfelelő összeg 12,4 milliárd dollár volt.
A két ország közötti különbséget azonban fél évben kifejezni túlzott leegyszerűsítés. Más a helyzet a legfejlettebb modellek, a chipek, az ipari robotika, a katonai alkalmazások és a fogyasztói szolgáltatások terén. Az egyik szegmensben Washington előnye jelentős lehet, egy másikban Kína gyorsabban terjesztheti el a technológiát.
Trump kormánya mindenesetre az AI-versenyt nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Az elnök 2026 szeptemberében rendeletben írta elő, hogy a szövetségi végrehajtó hatalom hivatalos kommunikációjában a mesterséges intelligencia helyett a „szuperintelligencia”, röviden SI elnevezést használják.
A névváltás szakmailag vitatható, mert a szuperintelligencia eddig jellemzően az emberi képességeket általánosan meghaladó, egyelőre nem létező rendszerre utalt. Politikailag azonban jól illik Trump gondolkodásához: a technológia nem egyszerű fejlesztési terület, hanem látványos nemzeti verseny, amelyben Amerika csak az első helyet fogadhatja el.
Rivalizálás a vörös szőnyegen
Az amerikai-kínai kapcsolat kettősségét Hszi Csin-ping 2026. szeptemberi washingtoni látogatása mutatta meg. Trump személyesen fogadta a kínai elnököt a repülőtéren, majd állami vacsorát adott a tiszteletére. Az eseményen olyan amerikai technológiai vezetők jelentek meg, mint az Nvidia, a Qualcomm és az OpenAI képviselői.
A pompás külsőségek mögött kevés nagy áttörés született. Nem jött létre átfogó megállapodás az AI biztonságáról, a kereskedelmi vitákról vagy más stratégiai kérdésekről. A találkozó mégis fontos jelzés volt: a két ország versenyez, korlátozza egymást, de egyik sem engedheti meg magának a teljes elszakadást.
A „G2”, vagyis az amerikai-kínai kettős világhatalom elképzelése ezért egyszerre túlzó és találó. Túlzó, mert India, az Európai Unió, Japán és más szereplők nélkül nem irányítható a világgazdaság. Találó, mert a technológiai, kereskedelmi és biztonsági rendszer számos kulcskérdésében Washington és Peking döntései határozzák meg a mozgásteret.
A populisták sem tudnak kiszállni a világgazdaságból
Donald Trump, Marine Le Pen, Orbán Viktor és más szuverenista vezetők eltérő programot képviselnek, de közös bennük a nemzeti ellenőrzés hangsúlyozása. A globalizáció veszteseinek védelmét, az ipar hazatelepítését, a bevándorlás korlátozását és a politikai szuverenitás helyreállítását ígérik.
Ezek a törekvések valódi társadalmi problémákra válaszolnak. A kereskedelmi nyitás nem egyformán osztotta el a hasznot, egyes iparvidékek munkahelyeket veszítettek, miközben a nagyvárosok, a pénzügyi központok és a képzett munkavállalók aránytalanul sokat nyertek.
A gazdasági nacionalizmus erősödése részben éppen a globalizáció következménye.
A politikai jelszavak azonban nem változtatják meg azt, hogy a modern gazdaságok külföldi nyersanyagokra, chipekre, energiára, piacokra, befektetésekre és szakemberekre támaszkodnak. A teljes gazdasági önellátás a legtöbb ország számára irreális és rendkívül költséges lenne.
A protekcionizmus ezért rendszerint nem megszünteti a nemzetközi függést, hanem áthelyezi. A kínai beszállító helyére vietnámi vagy mexikói lép, a hazai gyártó pedig továbbra is külföldi alkatrészeket és technológiát használ.
Európa lemaradásának ára
Európa nem azért marad le, mert teljesen kívül került a globalizáción. Éppen ellenkezőleg: továbbra is a világ egyik legnagyobb piaca és kereskedelmi hatalma. A problémája az, hogy ezt a méretet nem tudja minden területen egységes politikai és gazdasági erővé alakítani.
Az EU-nak közel 450 millió fogyasztója van, de a szolgáltatási, tőke-, energetikai és digitális piac továbbra is töredezett. Egy vállalkozásnak sok esetben 27 eltérő jogi, adózási és hatósági rendszerhez kell alkalmazkodnia. A megtakarítások jelentős része nem jut el a növekedésre képes európai cégekhez, amelyek gyakran az Egyesült Államokban keresnek tőkét vagy oda költöznek.
Friedrich Merz német kancellár szerint az EU növekedési lemaradása egyre veszélyesebb. Egy 2026-os beszédében hosszabb időszakot összegezve Kína mintegy nyolc-, az Egyesült Államok két-, az EU pedig egy százalékos átlagos növekedéséről beszélt. Vagyis az eredeti szövegben szereplő ötszázalékos kínai adat nem pontosan ezt az idézetet tükrözi.
A lassúság mögött több tényező áll: magas energiaárak, öregedő népesség, gyenge termelékenységi növekedés, szabályozási terhek, széttagolt tőkepiac és az amerikaihoz képest kisebb technológiai befektetések.
Európa tehát nem „halott ember”, de ha nem változtat, fennáll a relatív elszegényedés és technológiai függés veszélye.
Draghi diagnózisa elkészült, a kezelés késik
Mario Draghi versenyképességi jelentése világos programot vázolt fel. Európának csökkentenie kell az innovációs lemaradását, olcsóbb és tisztább energiát kell biztosítania, mérsékelnie kell stratégiai függőségeit, egységesítenie kell tőkepiacát, és lényegesen többet kell beruháznia a technológiába, az infrastruktúrába és a védelembe.
Draghi a közös európai javak finanszírozásához közös hitelfelvételt is indokoltnak tartott. Ez azonban nem azonos egy teljes „Európai Egyesült Államok” azonnali létrehozásával. A jelentés elsősorban mélyebb gazdasági integrációt, hatékonyabb döntéshozatalt és az uniós szint megerősítését sürgette.
Brüsszel elfogadta a diagnózis jelentős részét, és versenyképességi programot indított. Felmerült egy egységes, 28. vállalati jogi rendszer, a szabályok egyszerűsítése és a tőkepiac integrációjának felgyorsítása. A megvalósítás mégis lassú: egy 2026 szeptemberében ismertetett értékelés szerint Draghi ajánlásainak mintegy 26 százalékát hajtották végre.
A késlekedést nem lehet kizárólag a populistákra fogni. Ők valóban ellenzik a hatáskörök és adósság közösítésének számos formáját, de a mélyebb integrációval szemben egyes északi tagállamok költségvetési fenntartásai, nemzeti üzleti érdekek, eltérő energiapolitikák és a nagy tagállamok közötti viták is akadályt jelentenek.
Az európai probléma nem pusztán ideológiai. Mindenki versenyképesebb Európát akar, de kevesen akarják átadni hozzá a szükséges pénzt, jogkört és nemzeti mozgásteret.
A karaván halad, de nem mindenki azonos irányba
A globalizáció tehát nem egyszerűen erősebb vagy gyengébb lett. Bizonyos kapcsolatok mélyülnek, mások visszaszorulnak. Az amerikai-kínai közvetlen kereskedelem csökken, miközben a globális kereskedelem növekszik. A fizikai áruforgalom mellett felértékelődik a digitális szolgáltatás, az adat, a számítási kapacitás és a képzett munkaerő.
Az új globalizáció kevésbé naiv, mint a régi. A hatékonyság mellett egyre fontosabb a biztonság, az ellátási láncok ellenőrzése és a stratégiai függőség csökkentése. Az állam nem vonul vissza a gazdaságból, hanem támogatásokkal, vámokkal, exportkorlátozásokkal és iparpolitikával próbálja irányítani a nemzetközi kapcsolatokat.
A verseny három eltérő modell között zajlik. Az Egyesült Államok tőkével, egyetemekkel és bevándorló tehetséggel építi technológiai fölényét. Kína állami koordinációval, ipari mérettel és gyors alkalmazással zárkózik fel. Európa hatalmas piaccal, képzett munkaerővel és erős intézményekkel rendelkezik, de még nem képes ugyanolyan gyorsan közös erővé szervezni ezeket.
A populista politika lassíthatja, megdrágíthatja és más útvonalakra terelheti a globalizációt, de nem tudja eltörölni a kölcsönös függést. A döntő kérdés már nem az, ki tud kilépni a világgazdaságból, hanem az, ki képes annak szabályait, technológiáit és legfontosabb hálózatait alakítani.
