Összevérezték már a falat is a bejáratnál, a ruhatárnál, a pénztárnál szintén vérfoltok, hogy a vécéről már ne is beszéljek. Engedj be! címmel kultuszfilmből készült vámpírhistóriát adnak Pálfi György első színházi rendezésében, az MSZMP volt étkezdéjében, ahol belügyesek, ÁVH-sok is szép számmal megfordultak, az Újpest Rakparton, a mára Zsilip névre keresztelt helyen, ami jelenleg építési terület. Amúgy majd zsidó kulturális központ lesz belőle.
Rémisztően kezdődik az előadás, jön Sörös Sándor megszemélyesítésében, egy riasztó külsejű, vérvörös palástú, idős ember, a szájára, orrára tapasztva valamit, elkábít egy srácot. Nyugodtan, rutinos mozdulattal, a lábánál hozzákötözve egy csörlőhöz, fejjel lefelé fölhúzza, majd elvágja a torkát. A vérét pedig magabiztos szakértelemmel belecsorgatja egy műanyag kannába. Nyilván vámpírnak szolgál majd táplálékul. Hamarosan kiderül, hogy tinédzser lány a vámpír. A kétes külsejű pasas a társa, tán egykori szeretője, esetleg kicsit apapótléka és táplálékbeszerzője. Szőke Abigél az ifjú, mégis már régóta létező, élőhalott, aki tudja magáról, hogy lényegében nincs neme, erőteljes kisebbségben van, ezért kirekesztve érzi magát. És rátalál a Kozma Ákos játszotta, magát szintén kirekesztve érző fiúra, akivel nem törődnek a szülei, kicsesznek vele az osztálytársai, még rendszeresen meg is verik. A két kitaszított egymásra lel. John Ajvide Lindqvist novellája, Tomas Alfredson
csaknem tíz évvel ezelőtti kultuszfilmje nyomán, Jack Thorne készítette a színpadi adaptációt. Pálfi György, akit például a Taxidermia, a Hukkle című filmjeiből ismerhetünk, pedig építési területre alkalmazta a darabot. A szürkén lepusztult, dermesztően hideg falak jól jelzik a siváran monoton közeget, amit a fiatalok fullasztónak éreznek. Törőcsik Ambrus díszlettervező intenciói szerint nylonnal betakart malteros kupacok garmadáját látjuk a háttérben, de ezek határolják be annak a térnek is a jelentős részét, ahol ülünk. Olyan nylon ez, amivel a kitört ablakok üvegét is pótolni szokták. Ezek mögött most lidérces, fenyegető árnyak jelennek meg, sokszor szinte körbefogva bennünket.
De olyan nagyon nem rettenünk meg, mert olykor inkább paródiába csap át a játék, máskor viszont nagyon is realisták az események, a két ifjú szerelmes mindenképpen nagyon is reálisnak tűnik, a többiek inkább karikaturisztikusak, leginkább a Quintus Konrád által játszott, ostobán narcisztikus fő rendőr. A Molnár Csaba megformálta cukorkaárus úgy néz ki, mint egy rikító tollú kakadu és egy pávián keveréke, Müller Kati egyik markáns jelmezében. Miközben a Szabó Simon tornatanárában is van valami gépies, benne mintha lenne némi megértő humánum is. Szávai Viktória anya figurája maga a megtestesült fásultság. Vasvári Csaba apaként annyira távol, külföldön van, hogy már csak filmen, falra kivetítve, látjuk.
Ez olyan rideg világ, hogy a két fiatal egymásba kapaszkodik. Ők feltétlen elfogadják egymást. És az ártatlan srác mindinkább tolódik a bűn felé, fokozatosan átveszi az öregúr szerepét, akit a vámpírlány nem minden ok nélkül kinyiffant. A darab lényegében a bűnössé válás folyamata, és a bűnhődés elmaradásáról is regél, mert ez a közeg olyan, amiben minden következmény nélkül bármi megtehető. Szőke Abigél sérült gyereklány és veszélyes nőstény egyszerre. Kiszolgáltatott és ádázul támadó. Egészen remek alakítás. Néha a párbeszédek leülnek, nem elég erőteljesek, de vannak váratlan történések, akciófilmbe illő jelenetek, és van izgalmas vizualitás, meg kiváló térkihasználás egy fölöttébb érdekes térben. A Magács László vezette Trip, ami az előadást létrehozta, mindig a darabhoz illő teret keres majd a produkcióinak, amiket egyhuzamban, meghatározott ideig, az Engedj be! esetében december végéig, játszik. Ha messze is van a tökéletestől, de merészen fantáziadús vállalkozás, érdemes a figyelemre.
