Lengyelországban valószínűleg több áldozata volt az izraeli székhelyű NSO Group által kifejlesztett kémprogramokat használó telefonhackelésnek – mondta a kutató egy bizottságnak, miután a vádak szerint a lengyel különleges szolgálatok a kormány ellenfelei ellen használták a technológiát.
Kanadai kutatók a múlt év végén közölték, hogy egy magas rangú ellenzéki politikus és két neves kormánykritikus telefonjait feltörték a Pegasus szoftverrel. Az eredményekről először az Associated Press számolt be.
John Scott-Railton, a Torontói Egyetem Citizen Lab projektjének vezető kutatója hétfőn azt mondta a lengyel szenátus bizottságának, hogy bizonyítékokat látott más feltörésekre, és arra számít, hogy más áldozatok is lesznek.
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) vezetője ebben a hónapban azt mondta, hogy az ország hozzáférhetett a Pegasushoz, de szerinte a azok az állítások, hogy azt politikai ellenefelek lehallgatására használták fel „teljes ostobaság”.
A lengyel parlament ellenzéki irányítása alatt álló felsőháza, a Szenátus létrehozott egy bizottságot a telefonhackeléssel kapcsolatos vádak kivizsgálására, de ennek nincs hivatalos nyomozati jogköre.
A PiS által ellenőrzött parlament alsóháza ellenállt a teljes vizsgálóbizottság felállításának. A hétfői bizottságban egyetlen PiS szenátor sem vett részt.
A szóvivő azt mondta, a kormány nem látja szükségesnek további nyomozási eljárást, mivel a megfigyelés csak a bíróság beleegyezésével lehetséges, és hozzátette: ha valaki úgy gondolja, hogy törvénysértést követtek el, jogi lépéseket tehet.
A Citizen Lab szerint 2019-ben 33 alkalommal törték fel Krzysztof Brejza szenátor telefonját, és adatokat vettek le róla. Brejza akkoriban a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform választási kampányát vezette.
A Citizen Lab további áldozatokat azonosított: Ewa Wrzosek ügyész, a kormány igazságügyi reformjainak kritikusa és Roman Giertych ügyvéd, aki ellenzéki személyiségeket képviselt.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.