Pár nappal ezelőtt Szijjártó Péter és Bert Koenders holland külügyminiszter egy közös találkozó során megegyeztek arról, hogy véget vetnek a Gajus Scheltema egykori holland nagykövet interjúja által keltett diplomáciai viszálynak. De vajon valóban így lesz? Vagy jövőben bármikor ismét fellángolhat a vita a két ország között? A kérdésre alighanem egy másik ország példája adhatja meg a választ, amely idén Hollandiával szintén komoly diplomáciai bonyodalomba keveredett: Törökország.
Kétségtelen, hogy az elmúlt hónapokban a magyar diplomácia inkább kudarcokról számolhat be, mintsem komoly eredményekről. Budapestnek több nyugat-európai országgal is megromlott a kapcsolata, mint Ausztriával, Franciaországgal, Hollandiával és Németországgal. Az elmúlt egy hónapban pedig a Magyarországgal szomszédos államokkal sikerült összerúgni a port: Romániával a marosvásárhelyi gimnázium bezáratása, Horvátországgal Hernádi Zsolt Mol igazgató ellen kiadott elfogatóparancs, valamint legutóbb Ukrajnával az új nyelvtörvény miatt.
Csakhogy ezzel párhuzamosan a holland külpolitika számára sem éppen a siker évének számít a 2017-es esztendő, és elsősorban nem amiatt, mert Magyarország ügyvivői szintre redukálta a diplomáciai kapcsolatokat az országgal. Hanem azért, mert az év elején egy rendkívül súlyos és az elmúlt években soha nem látott diplomáciai vitája alakult ki Törökországgal.
Kétséges referendum
A két ország közötti viszály azzal vette kezdetét, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök népszavazást hirdetett meg 2017 április 17-re. A referendumon tétje az volt, hogy Törökországból, amely addig hivatalosan egy parlamentáris demokrácia volt, egy erős prezidenciális rendszert csinálnak. Ez a török gyakorlatban azt jelentette, hogy megszüntették a kormányfői tisztséget, és lényegében a török elnök döntött minden fontos kérdésről, a törvényhozás megkérdezése nélkül.
Erdoğan számára ez a népszavazást az előremenekülést jelentette: a török elnök népszerűségében 2016 elején látványos visszaesés következett be. Egy sikeres referendummal nemcsak növelte volna a támogatottságát, hanem sokkal könnyebben folytathatta volna azokat a tisztogatásokat, amelyek 2016. július 14-i puccskísérlet után zajlottak a török politikában, államirányításban, hadseregben és az oktatásban.
Csakhogy az előzetes közvélemény-kutatások és a szakmai elemzések a Törökországot irányító Igazság és Fejlődés Párt (AKP) számára kellemetlen dologra hívták fel a figyelmet. A törökök többsége eléggé passzívan áll a népszavazás kérdéséhez, miközben a felmérések szerint igenek és a nemet aránya nagyjából egyenlő volt. Ankara egyáltalán nem akart kockáztatni és ezért taktikát váltott: nem a törökországi ellenzékieket vagy szekulárisokat akarta meggyőzni a választásokon való részvételről, hanem az országon kívül, főleg Nyugat-Európában élő kettős állampolgárságú törököket.
Elfuserált kampány
Ezért a török kormány energiát és pénzt nem kímélve vett részt egy külföldi kampány megszervezésében. Az interneten és sajtóban csak úgy ömlöttek az „igenre” felszólító hirdetések és véleménycikkek, miközben nem egy prominens török miniszter tervezett olyan körutat, amelyen nyíltan az Erdoğan melletti voksok leadására szólíthattak fel. Hollandia ezen a téren szintén nem volt kivétel, mert közel félmillió holland-török kettős állampolgár él az országban és az AKP szempontjából minden szavazatra szükségük volt.
Épp ezért Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminisztert Hollandiába küldték, aki a hollandiai törökök központi városának számító Rotterdamban készült beszédet tartani, ahol egyes becslések szerint 400 000 török hallgatóság várta volna. Csakhogy váratlan esemény történt: a török külügyminiszter gépének március 11-ig nem adtak leszállítási engedélyt és így vissza kellett fordulnia. A török diplomácia döbbent állt az eset előtt. Elutasították a hivatalos holland álláspontot, miszerint a március 15-i hollandiai választások miatt tagadták volna meg a török külügyminiszter belépését, mert Çavuşoğlu fellépése a Geert Wilders vezette bevándorlásellenes populista Holland Szabadságpárt megerősödését hozta volna magával.
Azonban nem sokkal később egy újabb incidens történ: még ugyanazon a napon egy újabb diplomáciai botrány árnyékolta be a két ország kapcsolatát. Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból szintén Rotterdamba utazott, hogy a külügyminiszter helyett ő buzdítson a török népválasztáson való részvételre és az igenekre. Csakhogy ő sem tarthatta meg a beszédét. A rotterdami konzulátus épületet előtt a rendőrök feltartóztatták, testőreit „illegális fegyverviselés miatt” letartóztattak és visszakísérték őt a holland-német határig, majd pedig visszarepült Törökországba.
Diplomáciai hadjárat
Ezután valóságos diplomáciai háború zajlott a két ország között. Erdoğan és AKP az első reakcióiban a hollandokat fasisztáknak és náciknak nevezte. Mark Rutte holland miniszterelnök pedig a holland szélsőjobb bábjának titulálta. Visszahívták a török nagykövetüket és ideiglenes bezárták a nagykövetségüket. Törökország az Európai Bírósághoz fordul a külügy- és a családügyi minisztereket sújtó holland korlátozások miatt.
Szerte Törökországban tüntetések robbantak ki, a holland nagykövetség és isztambuli konzulátus előtt tartottak demonstrációkat, de a holland városokban is voltak megmozdulások. Ezután a török vezetés Hollandiát tette felelőssé az 1995-ös srebreniciai vérengzésért, amikor 800 muszlimot mészároltak le a szerbek a holland ENSZ-békefenntartók szeme láttára, akik tétlenek maradtak a mészárlás idején.
Voltak ennek a holland-török viszálynak egészen humoros aspektusai is.
Erdoğan például
Banánköztársaságnak nevezte Hollandiát
A törökországi tüntetéseken néha francia zászlót égettek a holland helyett. Volt, amikor a dühös török telefonálók tévedésből nem a rotterdami, hanem a New Yorkban lévő rendőrösöket hívták fel és fenyegették meg. Paródia tárgyává tették, amikor a Törökország EU-ügyekért felelős minisztere pedig a nyugat-európai ország demokrácia helyzetéért aggódott, miközben Törökországban tavaly óta mindennaposak a tisztogatások.
Természetesen a holland kormány sem maradt adós a válasszal. A holland külügyminisztérium szintén kivonta a diplomáciai személyzetét Ankarából és a holland nagykövet nem térhetett vissza Törökországba. Több holland élelmiszer és más áru bojkottja miatt jelentős visszaesés következett be a két ország kereskedelemében, a gazdasági elemzők egyelőre még várják a hivatalos adatokat. A lakosság több mint 85 százaléka támogatta a holland kormány reakcióját és Ankarát vádolta a feszültség eszkalálódásért. Sőt, hamarosan a holland-török vitába Ankara Németországot is bevonták, de júliusban a török gazdasági miniszternek tiltották meg az osztrák hatóságok, hogy Ausztria területére lépjen.
A 2017. április 16-án tartott török népszavazáson Erdoğan végül 51,3 százalékkal, a külföldön élő törökök szavazatainak köszönhetően megkapta a felhatalmazást, hogy elnöki rendszert vezessen be az országba. Habár ezután a holland-török viszály enyhült, korántsem szűnt meg teljesen, ugyanis az elmúlt hónapokban szintén fellángolt az ellentét.
Júliusban például az okozott diplomáciai ellentétet a két ország között, mert politikai okok miatt most először tartóztattak le egy holland állampolgárt Törökországban.
Bűne mindössze annyi volt, hogy az interneten és a közösségi oldalakon Erdoğant árulónak és tolvajnak minősítette. Holland nyomásra ugyan pár nappal később szabadon engedték, de a férfi azóta sem hagyhatta el Törökországot és megfelelő diplomáciai képviselet hiányában megvalósíthatatlannak tűnik a kiadatásra.
Erre válaszul a holland parlamentben újabb viták zajlottak Ankaráról és a képviselők megállapodtak abban, hogy új „utazási tanácsot” adnak ki Törökországgal kapcsolatban: a holland állampolgárok már nemcsak a szíriai-török határt, hanem mindenféle demonstrációt kerüljenek el és különösen legyenek részen, ha bármi gyanúsat észlelnek a török hatóságok részéről, akkor azonnal jelezzék.
Magyarország esetében majd a szeptember 29-i uniós csúcstalálkozón, ahol Orbán Viktor és a holland miniszterelnök szintén találkozik egymással, fog kiderülni, hogy valóban rendeződött a két ország viszonya, vagy Törökországhoz hasonlóan továbbra is csak újabb indok kell majd egy holland-magyar diplomáciai adokkapokra.
