A koronavírus terjed a gazdaságban is

0
1709
youtube

A politikában és a gazdaságban minden szövetség addig érvényes míg mindkét félnek előnyöket biztosít.  A koronavírustól szenvedő kínai gazdaság komoly szerepet kap ebben a játszmában is.

Kína, a világ legnagyobb olaj importőre, drasztikusan csökkenti vásárlásait a korona vírus járvány miatt. Napi 3 millió hordóval vesznek kevesebbet a kínaiak. Szaúd Arábia a kitermelés csökkentésével akarja megakadályozni az árcsökkenést. Az oroszok viszont kivárnak. „Tájékozódnak”, de vajon miért ?

Putyin és Mohamed bin Szalman a díszpáholyban

A futball világbajnokság nyitó mérkőzésén találkozott a két csapat: az oroszok lemosták az arab válogatottat. Minden oroszok ura és Szaúd Arábia irányítója: Mohamed bin Szalman trónörökös viszont egymásra talált. Olaj-szövetséget kötöttek. A két legnagyobb olaj exportőr ezt követően összehangolta az árait. A többiek pedig követték a trendet, mert mást nem nagyon tehettek.

Mire játszik most Putyin?

A két nagy olajexportőr mellett újra megjelent az USA a világpiacon. A palaolaj ismét nagyhatalommá tette Amerikát ezen a téren is. Csakhogy a palaolaj kitermelése drága. Moszkvában most azt számolgatják: ha az ár csökken, akkor a palaolaj kiszáll a versenyből. Helyére pedig benyomulhatnak az oroszok.

A herceg dühöng

Az oroszok jobban megengedhetik maguknak az árcsökkenést mint Szaúd Arábia, mely erre alapozza fejlesztési terveit. Ráadásul most privatizálták az Aramcot, a világ legnagyobb olaj vállalatát. Ennek értéke a piaci megítéléstől függ. Ezért dühöng Mohamed bin Szalman herceg, akinek 80 dolláros hordónkénti ár kellene nagyszabású terveinek finanszírozására. Moszkva számára elég az, ha hatvan dollár körül van egy hordó olaj ára. A gondot csak az jelenti, hogy ennél is lejjebb mehet az olaj ára, ha elhúzódik a korona vírus járvány. Putyin most arra játszik, hogy piaci részesedését növelje vagy legalábbis megtartsa – akár az ár csökkentése révén is. Ez viszont a „megbonthatatlan” orosz-szaúdi olaj-szövetség végét is jelentheti …

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .