Fidesz: Kell az ellenség

0
1407

A bevándorláspárti Soros-hálózat Gyurcsányékkal együtt kampányol a bevándorlást ellenző magyar képviselők ellen – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét ismertetve kedden Budapesten.

Nacsa Lőrinc újságíróknak kifejtette: kétszáz, a nemzetközi Soros-hálózathoz tartozó szervezet kampányol a magyar emberek által választott Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők ellen.

Például meg akarják akadályozni Hidvéghi Balázs megválasztását az EP LIBE bizottságának alelnöki posztjára, sőt, a magyar ellenzéki képviselők is hetek óta a kormánypárti képviselők tisztségei ellen áskálódnak – fogalmazott, hozzátéve: a Soros-szervezetek ezért még levelet is írtak az Európai Néppártnak.

Egészen példátlan és felháborító, amit művelnek – jelentette ki a kormánypárti politikus.

- Hirdetés -

Nacsa Lőrinc rámutatott: a bevándorláspártiak teljesen szembemennek a magyar emberek akaratával, a demokratikus választások eredményével, hiszen az európai parlamenti képviselőink azért lehetnek ott, mert a magyar emberek rájuk szavaztak. A májusi választáson az ellenzéket messze megelőzve a szavazatok 53 százalékát a Fidesz kapta – idézte fel.

Azt mondta, a bevándorláspártiak azért akarják megakadályozni a kormánypárti képviselők kinevezését, mert így akarják elhallgattatni a magyar emberek hangját.

Nem akarják, hogy a Fidesz képviselőin keresztül a magyar emberek hangja felerősödjön az új Európai Parlamentben, és az olyan bizottságokban, mint a LIBE, ami eddig teljesen a Soros-hálózat befolyása alatt állt és a bevándorláspárti javaslatok első számú előkészítője – értékelt Nacsa Lőrinc.

A KDNP-s politikus kijelentette: minél erősebben akarják őket elhallgattatni, annál erősebben fogják hallatni a magyar emberek hangját az EP-ben, és mindent megfognak tenni azért, hogy megállítsák a bevándorláspárti erőket.

(MTI)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .