Kaiszareai Euszebiosz neves Egyháztörténetében számol be arról a csodás égi jelről, amely a 312. október 28-án lezajlott Milvius-hídi csata előtti éjszakán jelent meg Konstantin álmában: a császár egy nagy keresztet látott az égen feltűnni, az alábbi lángbetűs felirattal: τούτω νίκα, latinul: in hoc signo vinces, azaz “E jelben győzni fogsz!”
És másnap Konstantin valóban tönkreverte nagy ellenfelét, Maxentiust.
Győzelmével elérte, hogy ő lett a teljes Nyugatrómai Birodalom császára, s a korábbiakban még üldözött kereszténység az ő császársága alatt kezdte meg világtörténelmi diadalútját.
A keresztény Euszebiosz nem seggnyalásból írta meg a császárnak és a kereszt jelének a történetét, hanem a csatát üdvtörténeti keretbe ágyazva szólt a kereszténység e világi győzelméről.
Nem úgy, mint a remek Deutsch Tamás, akinek agykapacitása fordított arányban áll azzal a hatalmas nyelvcsapásszámmal, amellyel főnökének hátfelét buzgólkodik illetni. Deutsch felvázolván a Fidesz üdvtörténetét, annak a szilárd meggyőződésének adott hangot, hogy Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédének “ugyanakkora a jelentősége, mint Petőfi Nemzeti dalának a maga korában.”
Deutsch komparatisztikai történelemszemléletének (is) hála, végre épülni, épülgetni kezdett a várva várt fideszes üdvtörténet.
Én most nem mennék bele a megannyi zavaró részletbe, de ha már ilyen nagy történeti és üdvtörténeti távlatokban gondolkodik hazánk teoretikus géniusza, akkor mondjuk már meg neki, hogy a két történet kimenetele némileg divergálni látszik. Petőfi ugyanis nem maga hívta be az orosz seregeket, hogy aztán Segesvárnál az orosz-kozák dzsidások végezzenek vele.
Orbánról viszont tudjuk, hogy valamilyen megfontolásból maga hívta vissza az oroszokat és vált nyájas szállásadójukká.
Orbán “segesvári” ütközetének pontos helye és ideje még nem ismert – ezt még a nagy stratéga és üdvtörténet-gyártó Deutsch sem tudhatja -, de abban biztosak lehetünk, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Aztán jöhet a kazánkirály vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum!
Üdvtörténetileg bizonyára hatalmasak a távlatok Magyarország előtt, történelmileg azonban – úgy tűnik – jó ideje csak segesvári csaták egymást követő sokasága.
És a XXI. században bandukolva Petőfit persze nem unom (aki megírta – példának okáért – A helység kalapácsát, azt nem is lehet), de annál inkább unom az errefelé folytonosan újratermelődő zsarnoki ánuszokat, a szűnni képtelen ánusznyalókat és a segesvári csatákat.
Gábor György
