Megalakulhatnak a vagyonkezelő alapítványok, amelyek egyik formáját a Corvinus Egyetem fenntartásához fognak alkalmazni a nyártól. Ez megnyitja az utat az MTA intézeteinek elvétele előtt is, az egyetem kapcsán azonban vannak alapvető kérdések a jövőről. Például a finanszírozás bizonytalanságai.
A parlament szerda délutáni döntésével megalakulhatnak a vagyonkezelő alapítványok, amelyek elsődlegesen a hatalmas (legalább 600 milliós) családi vagyonok egyben tartására szolgáltak volna, de beleillesztették a közcélú formát is. Ennek kinyilvánított célja a Covinus Egyetem működésének átalakítása júliustól, a célul kitűzött „elitegyetem” létrehozása. (Ennek egyik következménye az állami fenntartású helyek drasztikus visszavágása lesz a fizetősök javára.)
Az persze kérdés, hogy az ország romló híre, a tudományellenes kormányzati politika mennyire teszi vonzóvá a Corvinust a jól fizető hazai és külföldi diákok előtt. Merthogy a törvényjavaslat szavazás előtti sub rosa kiegészítése a kutatási közérdekű feladat lehetőségével megnyitja az utat a Magyar Tudományos Akadémia ötezer fős intézeti hálózatának elvétele és állami vagyonkezelő alapítványba vitele előtt. Az MTA próbál ellenállni ennek.
De vissza a Corvinushoz. Több részlet nem ismert, csak a főbb keret. A kormány szándéka az, hogy
az egyetemet kiveszi a költségvetési finanszírozás köréből, és a vagyonkezelő alapítvány rendelkezésre bocsátja az állam tulajdonában – az MNV-nél – lévő Mol és Richter Gedeon tőzsdei részvénytársaságok 10-10 százalékos pakettjét.
(A két cégben egyaránt kicsivel több, mint 25 százaléka van az államnak.)
Ezen részvénycsomagok (most mintegy 380 milliárdra becsült) értékének hozamából, a kifizetett osztalékból működne a Corvinus. Ezek az értékpapírok mozdíthatatlanok, az egyetem nem adhatja el, tehát, ha jól értjük, más részvényt se vásárolhat helyettük, vagyis a szó szoros értelmében vagyongazdálkodást nem folytathat.
Ez persze nem lenne baj, ha nem olyan cégekről van szó, amelyek
erősen ki vannak téve a környezet nem befolyásolható folyamatainak, illetve a normál üzletmenet kockázatainak.
Ezek alaposan felforgathatják a nyereséget, vagy/és az osztalékot.
Egyelőre az se egyértelmű, hogy az alapítvány lesz-e a részvénycsomagok tulajdonosa vagy az marad az államnál. Ennek csak annyiban van jelentősége, hogy ki képviseli a 10 százalékokat a cégek igazgatóságaiban.
Ennél fontosabb azonban, hogy a Richter üzleti eredménye meglehetősen nagy mozgásokat mutat. Csak az elmúlt két lezárt évben (2016-17-ben)
több, mint hatszoros (!) volt a különbség az eredményben,
Az egy részvényre jutó konszolidált eredmény 2016-ban hét és félszerese volt tavalyinak. (A gyógyszergyárnak az elmúlt években több olyan terméke volt, amelyek piacra vezetése nem úgy vagy késve sikerült, ami a nyereségen is meglátszott.)
A gyógyszerkutatások kockázatossága pedig a jövőben se fog mérséklődni. Kérdés, hogy szabad-e kitenni az ország egyik legnagyobb egyetemének napi gazdálkodását annak, hogy egy ekkora társaság mekkora hasznot termel.
És ha van haszon, még nem biztos, hogy van osztalék is.
Akár terjeszkedés, felvásárlás, termékfejlesztés céljára vagy piaci nehézségek miatt gyakran élnek azzal az eszközzel tőzsdei társaságok, hogy nem fizetnek osztalékot (vagy csak csökkentett összeget), és az eredménytartalékba teszik a pénzt.
Ez történt a Mol esetében tíz évvel ezelőtt. Akkoriban, 2008 elején adta el hirtelen az osztrák OMV olajcég a Molban lévő bő 21 százalékos részét (miután sikertelen volt az úgynevezett ellenséges felvásárlás kísérlete) az orosz Szurgutnyeftyegaznak. Ezután pár héttel az éves rendes közgyűlés (egyéb kiszorító alapszabály-módosítások mellett) úgy döntött, hogy nem fizet osztalékot a részvényeseknek. És aztán ez így történt még két évben.
A Mol ma már „nem kispályás játékos” a térségben, ennek minden előnyével és rizikójával. Ismert a horvát INA-ban lévő relatív többségi részesedése és irányítási joga miatt hosszú évek óta tartó komoly vitája a horvát kormányokkal. Ennek kimenetele hatással lehet a Mol jövőbeni eredményességére, osztalékfizetési gyakorlatára.
